8 Órai Ujság, 1941. november (27. évfolyam, 248-271. szám)
1941-11-04 / 249. szám
6 f Ótoi&dG LAPZÁRTA Hogyan tűnt el T •• •• I • rfr /# a „ Városhajú lány a Fővárosi Képtárból Két évvel ezelőtt is elloptak egy Karlovszky-képet Érdekes és az utóbbi időben egészen egyedülálló lopási ügy foglalkoztatja a rendőrséget. Az történt ugyanis, hogy ismeretlen tettes a Fővárosi Képtárból ellopta Karlovszky Bertalannak, a világhírű magyar festőnek egyik képét, a „Vöröshajú lányt“. Magyarországon képlopás 1897 óta nem fordult elő. Ekkor történt, hogy az Országos Képtárból elloptak egy Murillo-képet. A Fővárosi Képtár kiállítása már több nap óta tart. A 8’/=—12 centiméteres, fára festett Karlovszky-kép a Kaplony utcára néző kisteremben, az ajtó mellett függött. A festmény szembe, kissé jobbfelé tekintő, feltűzött, dús, Vörösesszőke hajú tizennyolc-húszéves lányt ábrázol. A képet utoljára Kép Jenő igazgató látta szombaton délelőtt 11 órakor, ekkor még a helyén lógott a falon. Ugyanezen a napon a déli órákban Bende Mihály altiszt észrevette, hogy a Karlovszky képnek csak a rámája lóg a falon, a festmény pedig hiányzik. Nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak, mert többször megtörtént, hogy egyes képeket kivettek a rámából, hogy javítsák vagy restaurálják. Az altiszt azt gondolta, hogy restaurálnii vitték a Karlovszky festményt is. Hétfőn délután a főaltiszt, akinek tisztéhez tartozik a restaurálás alatt álló képek számontartása, megdöbbenve vette észre, hogy üresen áll a ráma a falon. Rögtön jelentette az esetet az igazgatónak, aki a rendőrségre sietett és megtette a feljelentést lopás címén, ismeretlen tettes ellen. A rendőrség nyomozni kezdett. Ma, a déli órákban, csengett a telefon a főkapitányságon és egy női hang a következőket jelentette be: — Ne keressék a képet, megtalálhatják gróf Teleki Évánál, a katalógusban 19-es szám alatt, ott szerepel „A vöröshajú lány“. A főkapitányság természetesen azonnal ellenőrizte a bejelentést és megállapította azt, hogy tévedésről van szó. A gróf Teleki Éva-féle kiállítás katalógusában valóban ott szerepel 19-es sorszám alatt „A vöröshajú lány“. Ez a kép azonban nem azonos a Fővárosi Képtárból ellopott festménnyel. Ez is Karlovszky-kép ugyan, a méretek azonban nem egyeznek és ez a művésznek egy másik kompozíciója. A két képnek csak a címe azonos. Nemcsak az alak, hanem a méretek sem egyeznek. Az eltűnt Karlovszky-kép, mint írtuk, 8V2X12 centiméter, ez a Karlovszkykép pedig 36X36 centiméter és dr. Deutsch József Andrássy út 36. szám alatt lakó fogorvos tulajdona. A telefonáló hölgyet, aki minden kétségen kívül a nyomozó hatóságok munkáját akarta megkönnyíteni, a névazonosság tévesztette meg. A rendőrség tovább folytatja a nyomozást, az eddig elmondottakon kívül azonban semmi egyéb adat nem áll rendelkezésre, így a kép előkerítése nehéznek és körülményesnek ígérkezik. Felvilágosításért fordultak a detektívek Kiss Húshoz, aki annak idején modellje volt Karlovszky Bertalannak. Kiss Ilus közölte, hogy a képet nagyon jól ismeri, pontosan emlékszik rá. Fogalma sincs róla, hová tűnhetett el, annyit azonban közölhet, hogy nem ez az első Karlovszky-kép, amit elloptak. Két évvel ezelőtt az ő lakásáról tűnt el Khuen-Héderváry Károlyné arcképe, amely szintén Karlovszky mester műve. Az arckép 60X70 centiméter nagyságú. Abban az időben sokáig keresték, azonban a mai napig nem került elő. Egyelőre mindenki értetlenül áll a történtekkel szemben. A rendőrség fáradhatatlanul dolgozik és valószínűleg rövidesen meg tudja állapítani, hogy ki vagy kik lehettek a tettesek. Szenvedélyes műgyűjtőről és Karlovszky-imádóról van-e szó, ugyanaz a tettes követte-e el ezt a lopást is, aki két évvel ezelőtt a volt módéitól elvitte az arcképet, vagy esetleg semmi összefüggés nincs a két eset között és egyszerű tolvajlásról van szó? A munkába, természetesen, belekapcsolódik a közönség is, az eset mindenkit érdekel és a főkapitányságra egymás után futnak be az érdekesnélérdekesebb bejelentések az ellopott festmény ügyében. Két amerikai búvárhajót adtak át az angoloknak és lengyeleknek New London (Connecticut), nov. 3. (Német Távirati Iroda) Cutts kapitány, az itteni tengeralattjáró-támaszpont parancsnoka az Associated Press szerint közölte, hogy az Anglia megsegítéséről szóló törvény alapján kedden két északamerikai tengeralattjárót adnak át az angoloknak, illetőleg a lengyeleknek. Az angolok az 1918—19. hajóépítési terv alapján készült, az R-osztályhoz tartozó tengeralattjárót kapnak, a lengyeleknek szánt tengeralattjáró az S-osztályhoz tartozik és az 1921—23. évi hajóépítési terv szerint épült. Angol és lengyel tengerészek egy ideje már New-Londonban tartózkodnak, hogy kiképezzék őket ezeken a tengeralattjárókon. (MTI) Gróf Pejacsevics Péter Horvátország madridi követe Zágráb, nov. 4. (Bud. Tud.) Horvátország madridi követévé kinevezett gróf Pejacsevics Péter követ és meghatalmazott miniszter a követség tagjaival együtt elutazott Spanyolországba. Felelős szerkesztő és kiadó: DR. HALÁSZ SÁNDOR Alapította: DR. NADÁNYI EMIL Kiadja a 8 Órai Újság Lapkiadó Rt. Szerkesztőség: Honvéd utca 10. Tel.: 11-53-60. Kiadó: Andrássy út 47. Tell 22-42-32, 22-42-33, 22-42-34. Perzsabundák szépek, olcsón SZEMERE szűcsnél, Erzsébet-körút 26. II. emeleten. Amerikai lépés a finn kormánynál Washington, nov. 4. (Búd. Tud.) Hull külügyminiszter kijelentette, hogy a Szovjetunió kész Finnországgal a békéről tárgyalni. Kijelentette továbbá a miniszter, hogy az Egyesült Államok diplomáciai képviselete a finn kormány elé terjesztette a Szovjet békeajánlatát. Spanyolország új prímása Madrid, nov. 4. (Német Távirati Iroda) Franco tábornagy a Szentszék hozzájárulásával kinevezte Enrique Pax La Y Denielt, Salamanca eddigi püspökét Spanyolország bíboros prímásává és Toledo érsekévé az elhunyt Isidro Goma Tomas bíboros helyére. (MTI) A taxiban felejtett tizenkét brilliánsgyűrű és a becsületes soffőr Erdei Zoltán ékszerész egy aktatáskában 12 brilliánsgyűrűt vitt az egyik előkelő arisztokrata családhoz, amely állandó vásárlója. Mikor visszafelé ment az üzletébe, a Baross-téren taxiba szállt, majd eszébe jutott, nem messze az üzletétől, hogy cigarettát akar vásárolni. Kiszállt a kocsiból és csak mikor az autó tovább robogott, akkor jutott eszébe, hogy a 12 brilliáns gyűrűt tartalmazó táskát a kocsiban felejtette. A gyűrűk értéke 10.000 pengő. Azonnal jelentette az esetet a rendőrségen, alig tette meg azonban a feljelentést, jelentkezett a taxivállalat és közölte, hogy a taxisoffőr, Ausch László beszolgáltatta a táskát a taxivállalathoz és az igazolt tulajdonos ott átveheti. Angol-svájci tárgyalások a blokád miatt Bern, nov. 4. (Bud. Tud.) A szövetségi tanács Turnheer Walter londoni svájci követet jelentéstételre Bernbe rendelte. Ez a jelentéstétel valószínűleg a Svájccal szemben életbeléptetett szigorúbb blokáddal áll kapcsolatban, amelynek kérdésében tárgyalások folynak. Nyomatott a Pallas Irodalmi és Nyomdai r.-t.- körforgógépein. (Felelős: Győry Aladár igazgató.v lódén- és viharkárát mmn túrni Bálvány u. 3. Címre figyelni Evőeszközeit, alpaccal rozsdamentes acél és ezüstöave is, tálak, tálcák, teáskannák, leves és főzelékes tálak, pezsgőhűtök stb. Hexner, Király u. 25. Használt férfiruhákért egyenruhákért óriási árat fizetek. Spiegel, Teréz-körút 2. I. 9. Telefon: 224—842. II a Keresztény Bútoriparosok Szövetkezetében vegyen. Vill., Olltl-út 14. MACH TAXIGEPIRO vállalat óránként P 1.50. Telefon: 423- 601.223—338. BRILLIÁNSOT, aranyat, ezüstöt magas s<rban veszek. Neumann ékszerüzlet Király utca 91. T.: 428-205 Menyasszonyok! Nincs akadálya a házasságnak. Ágytollat olcsón vásárolhat. Tarka toll 1 P, jobb 2 P, mégjobb 3 P, fehér príma 7 P, egész finom 10 P, príma pehely 13 P kilónként, postán, utánvéttel. 6 kg-os papirt zsákba szállít Zsibrita Sándor ágytollüzeme Kiskunfélegyháza, Hunyadi u. 58. VESZEK Szép tiszta színes regényeket, pengős regényeket és egyéb tiszta könyveket. Levélhívásra házhoz megyek. VÖRÖS PÁL újságárus, Kálvin-tér közepén. HASZNÁLT RUHÁÉRT egyenruháért, mindenféléért legtöbbet fizetünk. Schmergel ruhaüzlet, Rottenbiller n. 37 T. 422-269. Hívásra jövünk Őskeresztény fiatalember bármilyen elfoglaltsággal altiszti állást keres. ..Megbízható—kifogástalan“ jeligére főkiadóba. Kettős szobából álló lakrész összes mellékhelyiségekkel nov. 15-re üresen kiadó. Komplett hálószoba, eladó: 9—1 között Honvéd u. 10. f. 5. Angolt született angoltanártól. Telefon: 128-213. Olcsó teherszállítás 300 kg, terhelésig óránként 2 pengő. Gyors! Pontos náljon*" Centrumnak 137-145 Székek, asztalok borkimérők, jégszekrények evőeszközök alpaccából, rozsdamentes acélból is, tálcák, tálak, billiárdasztalok és kellékek. HEXIMER, Király u. 25 Esti gyalogláshoz alkalmas köpenyek Forda Manyinál Vagy helyiség egyesületnek jó esten, mellékszobákkal, lesó bérrel albérletbe kiadó, tel.: 122—414. Csurgai. 10 raktárban 100 készítő 1000 bútora UNIVERSAL műbútorgyár, irodabútorgyár, Wesselényi utca 8. Tel.: 226-S92. 226-693. Veszek és eladok szőnyeget, ruhaneműt, fehérneműt, bútort, vitrintárgyakat, stb. Sommer Márton, Lónyay u. 28 (Nagyzálogház mellett) 182-151 Kárpitos házakhoz legalsóbban ajánlkozik. Szabó, Viola u. 36. házfelügyelőnél. Eladó 2 szoba, konyha, üvegezett veranda, nyári konyha, gyümölcskerttel családiház 6500 pengőért Bálénál. Útbaigazítást ad Henicsné trafik Kistarcsa, Zsófialigeti megállónál. Keletitől villamossal. Csak személyes megkeresést. ballon-loden-ragján UONOVITS MANÓ esőköpenygyár. V„ Sas-utca 21 500.-Pt jövedelmez havonta örökösen az angóratenyésztés. Válaszbélyegért tájékoztatót küld: Tarna Zoltán angóratenyészete. Pécel, Szent Imre-krt 27. Brilliánst, aranyat, ezüstöt legmagasabb napt árban veszek Rózsa. Dohány utca 1/b f új ház). Telefon: 225-671. Ajándékok Az ötlet És jóizlés Barátainak. Arkanz,s Váci u. 20. Veszünk sabkáronl és csekély haszonnal eladnak Perzsaszőnyegeket. Nagy választék antik bútorban és vitrinműtárgyaban .AntikartJ Pilvax-köz 5—6. T. 184—411 Irodaszobák berendezve gócpontban, olcsón kiadók: Dessewffy utca 35. Főlépcsőház. Sör- és borpult asztal, szék, biliárd FRIED vendéglői berendező, Király-utca 44 RÓKA kikészítés, festés KASZÁS SZŰCS, Váci-utca 67. Uj és régi szőrmét veszek! régi üveg-, kovácsoltvas-, modern csillárok Bugyi csillárszaloi) VI . Teréz körút 17. 121-847 Sezlon 63.-pengő Siesta rugózással (20 évi jótállás) 91.— P. Hekamlé 125 II. Készítő: Hollán-n.4l Bolognai fiatal olasz hölgy tanít olaszul és conversál. Jutányos árak. Armaro, Santina Zápolya u. 21.TTI 2. Szőnyegjavitás, Beőnyegmosás speciális módon. Burgeraé, O-u. 37. Tel. 121-739 Legmagasabb vásárol zongorát, pianinót VII., Erzsébet-krt 19« Telefon: 22-26-16. VILLIl Rózsadombon 300-as parkban nagyadómentces 3X2 szobás komf. 80.000 P. Jobáné—* Zimányi M. T.: 120—929. Kinaezüst alpacca tárgyakat, asztali felszereléseket, evőeszközöket legmagasabb áron vesz HEXNER, Király u. 25. eRÍLIÁNSÉRT, aranyért, fogaranyért, ezüstért, zálogban levő tárgyaiért legtöbbet fizet a ross u. 79. SINGER Vendéglői berendezések, székek, asztalok minden mennyiségben kaphatók ROSENFELD, Népszinhéz u. 31 OXFORDI ANGOLT TANÍT fiatal GENTLEMAN «UNIVERSITY DEGREE«.jeligére főkiadóba. Triumnh lr,iíc,ek 11 IUIII JII magyarországi vezérképv. Kedvező árak. Díjtalan bemutatás. Édes és Decsy, Akácfa u. 13. 222-624. HASZNÁLT ruhákért, mindennemű tárgyakért legtöbbet fizet, sa szövetre becseréli Nutovits, Népszínház.utca 26. Telefon: 141-467. 20-ért óránként, írógépemmel lakásra megyek. Este is. Incze Margit, Szent István-körút 5. 127-941. Tel. áron