8 Órai Ujság, 1942. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-17 / 13. szám

SZERKESZTŐI ÜZENET „Némi kis helyreigazítás.“ Ön azt kérdezi, hogy a Pesti Újság ilyen című tegnapi cikkéhez van-e mondani­valónk? Vadászunk­ lenne, de az idő­pontot mi­ sem tartjuk alkalmasnak ilyenfajta polémiára, nem is szólva ar­ról, hogy a Pesti­­ Újság egy halott em­léke mögé bújva lövöldözi nyilván mérgesnek szánt nyilait, így hát in­kább csak néhány adatot közlünk ön­nel a Révai-lexikon huszadik kötete alapján. Eszerint gróf Bethlen István 1927­ .elején létrehozta Olaszországgal a közelebbi kapcsolatot. Az olasz-magyar barátsági és döntő­­bírósági szerződések és a fiumei ki­kötő kérdésében létrejött elvi meg­állapodás révén az ország kijutott kül­politikai elzárkózottságából. Bethlen kormányzásának idejére esik a velen­cei döntés és az annak alapján meg­tartott soproni népszavazás, mely a civitas fidelissimát megmentette Ma­gyarországnak. Miniszterelnök korá­ban Bethlen Rómában, Berlinben, Bécsben, Madridban, Párisban és Genf­ben járt, természetesen mindenütt hi­vatalos látogatáson. Gömbös Gyuláról ugyanez a lexikonkötet azt írja, hogy 1923-ban kilépett a Bethlen-féle egy­séges pártból, megalapította a magyar nemzeti függetlenségi pártot, majd azt 1928 szeptember 4-én feloszlatta és a kormánypártba visszatérve, a Bethlen­­kormány honvédelmi államtitkára, m­ajd 1929 októberében honvédelmi minisztere lett. 1931-ben Bethlennel együtt ő is lemondott, de aztán tárcá­ját megtartotta Károlyi Gyula kormá­nyában egészen addig, míg 1932 őszén maga nem alakított kormányt Gömbös Rómában 1932 végén, 1933 júliusában és 1934-ben jár, Berlinbe pedig 1933 januárjában, tehát még a nemzeti szo­cializmus uralomra jutása előtt, láto­gatott el első ízben. Ehhez a magunk részéről hozzáfűzhetjük, hogy a „Ber­lin—Róma tengely" elnevezést való­ban Gömbös Gyula használta első íz­ben. Az ön kívánságára ennyiben iga­zítjuk helyre a nyilas újság „helyre­­igazítását“. ¥m­m ****** Karambolozott és megszökött Petneházy államtitkár autójának tolvaja Az éjszaka a Kerepesi­ úton egy Má­tyásföldről a főváros felé tartó sze­mélyautó nekiszaladt az útszéli fának. Az autó vezetője, egy fiatalember, ki­ugrott a volán mellől és hátraszólt két utasának: — Rögtön hozok segítséget, — mon­dotta és elrohant. A hátulsó ülésen egy férfi és egy fiatal hölgy egy darabig várt, az úr­vezető azonban nem érkezett vissza, de rövidesen a kocsihoz lépett egy rendőr és a két utast, autóval együtt, bevitte a főkapitányságra. A kocsi rendszáma AT 899. Ennek alapján rögtön meg­állapították, hogy a személyautó vitéz Petneházy Antal nyugalmazott állam­titkáré. Az autót már mindenütt keres­ték, mert az államtitkár hetekkel ez­előtt feljelentést tett a rendőrségen, hogy személyautóját ellopták. Kihall­gatták az autó két utasát, azonban ki­derült, hogy a hölgy csak egy nappal ezelőtt ismerkedett meg az autó veze­tőjével, a férfi pedig lekéste a Mátyás­földről Budapestre induló utolsó HÉV-et, kiállt az országútra és így ke­rült a kocsiba. A rendőrség keresi a személyautó vezetőjét, aki a karambol után megszökött és magára hagyta két utasát, mert, minden valószínűség sze­rint, ő az autótolvaj. Hirdessen a PENGŐS HIRDETÉSEK­­ben! Biztos eredmény! A Rosita kézfinomító kezet fehérré, bársonyossá teszi Cseppadagoló Üvegben P 1.90, 3.40 SnMUIetekben !» Markovit« drogériá­ban, Andrássy­ út 79. és Király­ utca 98. Pettkó-Szandtner Tibor lett az országos lótenyésztés vezetője Az elmúlt héten változás állott be a földmívelésügyi minisztérium lóte­nyésztési főosztályának vezetésében. Herceg Odescalchi Béla helyébe vi­téz Pettkó-Szandtner Tibor ny. ezre­dest, a bábolnai ménes volt parancsno­kát bízta meg a földmívelésügyi mi­niszter az országos lótenyésztési osz­tály vezetésével. Az eltávozott Odescalchi Béla her­ceg igen nagy eredményeket és sikere­ket ért el a lótenyésztés terén, hiszen az elmúlt versenyévben a legnagyobb díjakat, az ő ménesében tenyésztett lo­vak nyerték. Pettkó-Szandtner Tibor, aki helyébe került, nemcsak mint lótenyésztő ki­tűnő, de európai hírű szakértője a haj­tósportnak és egyedülálló munkája van a lófogásról és szerszámozásról. Mint hajtó, világviszonylatban is a legelsők közé tartozik és nemzetközi versenye­ket sorra nyert fogataival és hajtásá­val. Mint fiatal hadnagy kezdett fog­lalkozni a lótenyésztéssel,és hajtósport­tal és most, amikor vezető pozícióba került, Pusztszentkirályon és Bábolnán végzett több évtizedes eredményes munkája után, alkalma nyílik még szebbet, még jobbat és az ország lóte­nyésztése érdekében még maradandób­bat alkotni. Pettkó-Szandtner Tibor már átvette hivatalát, mint lótenyész­tési főigazgató és Bábolnán, mint a mé­nes parancsnoka. Ahrenschildt Detlev­­ százados folytatja azt a munkát, ame­lyet Pettkó-Szandtner ezredes Bábol­nán kitűnően megalapozott. Gróf Ciano M­eszörjegyesen Bárdossy László miniszterelnök Kolozsvárra utazott Gróf Ciano olasz külügyminiszter tegnap este, mint Horthy Miklós kor­mányzó vendége, Mezőhegyesre uta­zott, hogy részt vegyen a tiszteletére rendezett vadászaton. Az olasz külügyminiszter és a vadá­szaton résztvevő előkelőségek ma haj­nalban érkeztek Mezőhegyesre és a délelőtt folyamán megkezdődött a va­dászat, amely délelőtt és délután is tart. A gyönyörű téli időben igen sok fácán került terítékre. Ciano gróf külügyminiszter és kísé­rete ma este érkezik vissza a vadá­szatról Budapestre és kíséretével szál­lására megy a Dunapalotába. A vasár­napot még Budapesten tölti Ciano gróf külügyminiszter, aki valószínűleg vasárnap az esti órákban utazik vissza Rómába. A külügyminiszter elutazása, épp úgy, mint érkezése, ünnepélyes keretek között zajlik le és búcsúztatá­sára megjelenik Bárdossy László mi­niszterelnökkel az élén az egész kor­mány. Bárdossy László miniszter­elnök ma délben Zsindely Fe­renc államtitkár, Ullein-Reviczky Antal rendkívüli követ, Incze Péter miniszteri tanácsos és Haeffler István miniszteri osztálytanácsos kíséretében Kolozsvárra utazott, hogy részt vegyen a kolozsvári új hadtestparancsnoksági épület vasárnap délelőtti avatási ünne­pélyén. Holnap délben az erdélyi párt nagy választmánya tart ülést és ezen Bárdossy László miniszterelnök is megjelenik. Ugyancsak Kolozsvárra utazott gróf Bánffy Dániel földmíve­­lésügyi miniszter is, titkára, Uray Sán­dor miniszteri titkár kíséretében. Rendkívül szigorú intézkedéseket hoztak a görögországi felkelő bandák ellen Athén, jan. 17. A görög közbiztonságügyi miniszté­rium közlése szerint rendkívül szigorú intézkedéseket hoztak a felkelő ban­dák ellen. Farsale és Larissa tessalo­­nikai városok közelében ártalmatlanná tettek egy felfegyverzett bandát, amely fegyverekkel támadt az út mentén a járókelőkre. Ugyancsak fegyveres ös­­­szetűzésre került sor Mitilini szigetén egy f­elf­egy­verzett banda és a csendőr­ség között, amelynek folyamán egy csendőr életét vesztette. Nis, Csacsak, Zajecsár és Jagodina körül folytak a tisztító harcok Belgrád, jan. 17. (Bud. Tud.) A lapok nagy tudósítá­sokban számolnak be, hogy Szerbia belsejének a kommunista- és csetnik­­bandáktól való megtisztítása a leg­nagyobb eréllyel folyamatban van. A görögkeleti karácsonyi és újévi, vala­mint Vízkereszt ünnepek után ezek a kormánycsapatok által folytatott tisz­títóharcok újabb lendületet vettek és napról-napra eredményesebbeknek mutatkoznak. A legutóbbi napokban a szerb kormánycsapatok önkéntes csapatoktól támogatva, több frontot alkottak és így a harcok legutóbb Nis, Csacsak, Zajecsár és Jagodina környé­kén folytak a legnagyobb eredmén­­nyel. " A Novo Mr­eme című lap mint köve­tendő példát állítja oda a német me­legholmi gyűjtési akció eredményét, így kell dolgozni egy nemzetnek saját megvédése ügyében. Ezt értjük nem­zetvédelem alatt és ennek meg is lesz az eredménye. Ezt a példát — mondja a Novo Vreme— nekünk, szerbeknek utánoznunk kellene és nem még szabo­táló cselekedetekkel nehezíteni a ren­det teremteni akarók helyzetét. — ízletes ételek, takarékos főzés. Az Elektromos Művek Eskü­ út 5. sz. alatti villamos konyhájában olcsó és ízletes éte­lek (leves, főzelék, hús- és tésztafélék) takarékos főzés­ sütését mutatják be a hét­főn, csütörtökön és pénteken d. e. 10 óra­kor, valamint a szerdán d. u. 5 órakor kezdődő főzőelőadáson. Bárkit szívesen látnak, ruhatár díjtalan. Meghalt a connaughti herceg London, jan. 17. (NST) A connaughti herceg, az an­gol király dédnagybátyja, pénteken 91 éves korában meghalt. A herceg Victoria királynő harmadik fia és he­tedik gyermeke volt. Halála után most már Victoria királynőnek csak egyet­len gyermeke van életben: Beatrice hercegnő, aki Battenberg Henrik her­ceg felesége. Új szülész-főorvost kapott a Margit-kórház A főpolgármester a Margit-kórház szülész-nőgyógyász osztályának főor­­vosává nevezte ki vitéz Sövényházi Ágost egyetemi magántanárt, aki Fri­­gyessy professzor adjunktusa volt. Két felkelőt halálra ítéltek Fiuméban Milánó, jan. 17. (Bud. Tud.) A Stampa fiumei jelen­tése szerint a második hadsereg hadi­­törvényszéke egy fegyveres felkelő­banda két tagját halálra ítélte. A brit világbirodalom összeomlását állapítja meg a Tokio Nicsi Nicsi buenos airesi jelentése Tokió, jan. 17. (Német Távirati Iroda ) A brit világbirodalom összeomlása kü­szöbön áll, miután Ausztrália ultimatív módon segítséget követelt Angliától, — állapítja meg a Tokio Nicsi Nicsi feltűnő beállítású buenos airesi jelentésben. "­0 — Fotókópia-okmány fényképezés Kád, Andrássy­ út 52. *116—640 Ne nyugodjék bele a kopaszodásba Tisztítsa és termékenyítse meg a fejbőrét, vagyis létesítse a hajszálak megmaradásá­nak feltételeit A korpa eltűnik, a fejbőr viszketése megszűnik, a ha­jhullás megáll. A hajszálak újból növekedésnek indulnak. A Leton borkinos hajvíz sokezer férfinak és nőnek mentette meg már megsemmi­­sültnek vélt hajzatát. Kezdje el még ma a Leton hajápolást. Még ma este Önnek is, mint annyi másnak, a Leton hajvízzel sikerülni fog a haj megmentése. Kapható szaküzletekben. Kis üveg P 3.53. Nagy üveg P 5.23 Akik hajolajat vagy brilantint használunk, azoknak ajánlatos a Leton hajkrém-­­emulzió. Nem piszkítja a kalapbélést, és az ágyneműt. Nem túl száraz és nem túl­­zsíros Ara P 1.88 . Főraktár: HUNNIA GYÓGYSZERT­ÁR LABORATÓ­RIUM, BUDAPEST, ERZSÉBET-KÖRÚT 56

Next