8 Órai Ujság, 1942. április (28. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-01 / 74. szám
„Kísértet-expressz“-nek hívják a keleti front katonái azt a rögtönzött páncélvonatot, amely a Donecvölgyében az utánpótlást szállítja A jövő héten nagy tengeri csata lesz a Csendes-óceánon? Sanghaj, április 1. (NST) A Sydney Lund című ausztráliai lap keddi számában azt írja, hogy a jövő héten nagy tengeri csatára kerül sor a Csendes-óceánon. A lap szerint az angol—amerikai hajóhad érintkezést keres a japán flottával, hogy megkísérelje a távolkeleti tengeri döntés kierőszakolását. A török kormány harca a drágaság ellen Emelkedik a magyar-török kereskedelmi forgalom Isztanbul, március végén Furcsa jelenségeket tapasztalt a török kormány az állandóan emelkedő drágaság ellen való küzdelmében. A kormány hivatalosan megállapította a közszükségleti cikkek árait, a behozatal mértékét és a termelés mennyiségét, s bár a készletekről vezetett nyilvántartás szerint az üzletekben nagymennyiségű árunak kellett volna lennie, egyes árucikkek, mint például a gyufa, a só, a cukor és a szappan, időről-időre teljesen eltűntek az üzletek polcairól. Ez a tünet kényszerítette a kormányt az újabb készletek beszerzése után az árak emelésére. A készletek időnkénti rohamos csökkenése természetesen mindig annak következménye volt, hogy nagymennyiségű felvásárlások történtek magánszemélyek részéről a közellátás rovására. A kormány most elhatározta, hogy gyökerénél fogva irtja ki a magánszemélyek e „gyűjtési“, áruhalmozási és áruelrejtési szenvedélyét s ennek állandó házkutatásokkal és az így talált áruk elkobzásával igyekszik véget vetni. Pár napi szigroú vizsgálat megdöbbentő eredménnyel járt: egy istanbuli négy személyes családnál 500 láda cukrot, egy egyedülálló ankarai személynél 5000 doboz gyufát találtak. A törvény szigorúan bünteti az áruhalmozókat s az említett esetekben a bíróság három évi börtönre és 2500 török font pénzbírságra ítélte a tetteseket. A szokatlanul hideg tél még mindig tart s idén igen nagy és nehéz feladatokat rótt a hatóságokra. Istanbul idén háromszorosát fogyasztotta normális telek szénmennyiségének s ezt csak úgy tudták biztosítani, hogy a gázszolgáltatást napi 9 órára csökkentették. A török közellátás nagy nehézségekkel küzd a szállítási zavarok miatt. A felrobbantott hidak Európa felé még mindig nem készültek el. A szokatlanul erős és hosszú tél hátráltatta a helyreállítási munkálatokat, amelyek, szakértők becslése szerint, még három hónapig is eltartanak. Akkor majd újból megindul az áruforgalom Európa felé, ahonnan szintén rendszeresen érkeznek majd az árucikkek s a készletek váratlan nagy emelkedésével enyhülni fog a helyzet. A magyar—török kereskedelmi kapcsolatok igen jelentősek s legutóbb az árucsere állandóan emelkedő forgalmat mutatott. Vezető pozíciót foglal el a török piacon a magyar elektromosipar, a vasipar, amely félig kész és kész vasgyártmányokat szállít és végül a textilipar, amelynek cikkei igen kedveltek. Nick B. Berry A Próféta-utcai tragédia oka: oyó nyílhatatlan beÍGQSGQ A Próféta-utca 6. számú házban négyes öngyilkosság történt tegnap délben. A ház egyik lakásában holtan találták Pongrácz Béláné 70 éves magánzónőt, azonkívül fiát, Pongrácz Vilmos 33 éves IBUSz tisztviselőt, valamint két leányát, a 45 éves Vilmát és a 43 éves Karolint. A házban erős gázszag terjengett. Pongrácz Vilmos a kezében Frommer-pisztolyt szorongatott. A tárból egy töltény hiányzott és a férfi szíve fölött lőtt seb tátongott. A rendőrség megállapította, hogy a Pongráczcsalád közös elhatározással ment a halálba. Édesanyját és két nővérét Pongrácz Vilmos tartotta el, ő azonban gyógyíthatatlan tüdőbajban szenvedett. Érezte közeledő végét és ezért rábeszélte családját az öngyilkosságra. A család nyolc búcsúlevelet hagyott hátra A négy holttestet felboncolják. Lábon lefoglalják az egyiptomi termés négyötöd részét Tunisz, április 1. (Német Távirati Iroda) Kairói jelentés szerint az egyiptomi kormány elhatározta, hogy az idei gabonatermés négyötöd részét lábon lefoglalja. Ezt az intézkedést a brit katonai hatóságok részéről Egyiptomnak nyújtott kölcsönnel kapcsolatban tették, minthogy a kölcsön összegét az idei termés eladási árából vonják le. (MTI) Meghalt Kovács Sándor evangélikus püspök Súlyos veszteség érte az evangélikus egyházat: életének 73-ik, püspökségének hetedik évében elhúnyt Kovács Sándor dunáninneni evangélikus püspök, a kiváló egyháztörténész, a debreceni Tudományegyetem teológiai díszdoktora, a magyar Luther Múzeum vezetője. Halálát agyvérzés okozta. Kovács Sándor 1869-ben született. Apja, Kovács János, egyszerű kisgazda volt. A középiskola elvégzése után teológiát Sopronban és Pozsonyban hallgatott, majd egy évet töltött a halle-wittenbergi és két évet a budapesti egyetemen. Kiváló képzettsége folytán 1896- ban a pozsonyi teológiai akadémiára került tanárnak, az összeomlás idején már az akadémia igazgatója volt, majd 1923-ban az Erzsébet Tudományegye tem soproni evangélikus hittudományi karára a magyar protestáns egyháztörténelem és az evangélikus egyházjog nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Hét évvel ezelőtt választották meg dunáninneni evangélikus püspökké. Temetése holnap, nagycsütörtökön délután V*5 órakor lesz a kerepesi úti temető halottasházából. A halotti prédikációt tanítványa, Turóczy Zoltán tiszakerületi püspök mondja, a síri szolgálatot Kuthy Dezső lelkész végzi. A tojás új ára Ugyancsak közellátásügyi miniszteri rendelet jelent meg a friss tyúktojás legmagasabb eladási árára vonatkozólag is. A rendelet értelmében a friss tyúktojás legmagasabb termelői ára az ország egész területén kilogrammonként 2.80 pengő. Budapesten a tojás ára a következőképpen alakul: Teatojás kilója 3.60, főzőtojás 3.30, repedt tojás 3.20 pengő. Ezek az árak Pestkörnyékén is érvényesek. Az ország egyéb területén a tojás kiskereskedői ára, illetve piaci ára kilónként 2.87, illetve 2.90 pengő. NAAMMMMMMMMIMMMMI 35 százalékkal drágulnak a piperecikkek A közellátási miniszter rendeletben szabályozta a piperecikkek új árát. A hivatalos lap mai száma közli, hogy mivel a mosószappan gyártásához drágább növényi olajok felhasználása is szükséges, a drágább nyersanyagok felhasználásából eredő többletköltség fedezéséről a közellátási miniszter úgy gondoskodott, hogy a kozmetikai cikkek és illatszerek előállítóit 35 százalék pótfelár felszámítására kötelezte és a pótfelárból eredő többletbevételt igénybe vette. Az ily módon előteremtett alapból kívánja egyensúlyban tartani a mosószappan árát. A közellátásügyi miniszter rendelete kiterjed a kereskedők raktárán lévő készletekre is. A kereskedők tartoznak a készleteket a beszerzési áron felértékelni és a felértékelt leltári készlet 30 százalékát a közellátási hivatal letéti számlája, postatakarékpénztári számla javára befizetni. Piperecikkekként említi meg a rendelet többek között az illatosított zsiradékokat, száj- és fogápolószereket (a fogpor és fogpaszta kivételével), a hajolajakat, brillantinokat, az ajakpirosítókat, púdereket, színházi zsírfestékeket, szemöldökfestékeket, timsókat, hajnövesztő- és szervesztőszereket, hajfestékeket, hajszőkítőszereket, a körömlakkokat, fejmosóporokat és vizeket, a fürdősókat, az izzadást felszívó papírokat, a parfümöket, fejmosószeszeket, kölnivizeket, fog- és szájvizeket. r GOMBJAIM meg nem ismeri az egészséges és ápolt fogak jelentőségét. De a gondos szülők tudják, hogy a KALODONT fogápolás biztosít erős, egészséges fogakat,é“ Üres ígéretek, felkapott jelszavak a szülőknél nem találnak hitelre, mert tudják, hogy fogyasztók millióinak tapasztalata és tudományos megállapítások igazolták a sulforizinoleaznak a KALODONT kiváló hatóanyagának fogkőt megelőző hatását. 2x naponta