8 Órai Ujság, 1942. szeptember (28. évfolyam, 198-222. szám)

1942 augusztus XXVIII. évfolyam, 197. szám .­­ Főszerkesztő: Bethlen András Osztálysors fát éle 1942 szeptember 1-én, kedd. A nap kel 6.17 ó., nyugszik 19.42 ó.­­ A hold kel 23.08 ó., nyugszik 12.59 ó. | Főmunkatárs: Dr. Kertész Róbert I A DpUttSió berlini tuácsítójának telefonjelüléit Berlin, aug. 31. Rzsev, Sztálingrád és a kaukázusi hegytömb változatlanul a három leg­fontosabb súlypontja a nyári offenzívá­­nak. Berlini illetékes helyen a hivata­los hadijelentésekkel kapcsolatban kü­lönösen az alábbi összefoglaló tényeket emelik ki: Sztálingrádnál a németeknek és szö­vetségeseknek sikerült benyomulni a várost körülvevő 30 kilométer mély­ségű övezetbe. Minden jel arra mutat, hogy az itteni harcok a keleti front egyik legnagyobb csatájává szé­lesednek ki. Kaluga és Rzsev között a szovjet folytatja nagyarányú tehermentesítő támadásait, hogy ezzel segítse Sztá­lingrád védőit. A több hét óta tartó, mintegy öt bolsevista hadsereg erős­ségű ember- és hadianyag bevetésével folyó csata semmiféle eredményt nem hozott a moszkvai hadvezetőségnek, amely hiába kísérletezik sikerek hí­­resztelésével, mert a tények rácáfolnak a moszkvai és az angolszász rádiók nagy­hangú közleményeire. Az offentíva — amint a Völkischer Beobachter katonai szakértője is meg­állapítja — meghiúsult a németek f­s szövetségeseik hősies védelmén. A szovjet mindössze azt érte el, hogy roppant érzékeny veszteséget szenve­dett emberben és hadianyagban. Igaz, hogy az erős orosz támadásokat rész­ben ellenlökésekkel kellett elhárítani. A Berliner Börsenzeitung katonai munkatársa megírta, hogy Rzsevnél a támadók között egész ezredek voltak, amelyek a különböző szovjet katonai aka­démiák növendékeiből kerültek ki. Az egyik haditudósító jelentése sze­rint a sztálingrádi arcvonalon a bol­­­­gvisták többszáz olyan páncéloskocsit­­ alkalmaztak, amelyeknek nem volt motorjuk és át sem volt festve. Ezeket akadályoknak beásták a földbe, úgy­hogy csak­­ kupolájuk és ágyúcsövük emelkedik ki az alacsony pusztai fű­ből. Elvonulásuk előtt a bolsevisták foszforos bombák­kal felgyújtották a helységeket, hogy késleltessék a németek előnyomu­lását és megnehezítsék az utánpótlást. Német részről rámutatnak arra, hogy az ilyen rombolások semmiképpen sem tartóztatják fel a németeket kitűzött hadicéljaik elérésében. A kaukázusi arcvortalszakasz legfontosabb eseménye, hogy újabb hegyszorosokat foglaltak el a német hegyivadászok és különleges alakula­tok. A szovjet repülők az Észak- és Ke­letnémetország ellen intézett legutóbbi támadásuk óta két ízben jártak Berlin fölött. Egyszer két, vasárnap pedig négy bolsevista pilótának sikerült el­érnie­­ a birodalmi fővárost. Roppant nagy magasságban repül­tek el a város fölött és minden célzás nélkül dobtak le bom­bákat, amelyek azonban nem érték el Berlin belterületét, hanem csak a közelükben lévő vidéki hely­ségeket. Valótlan tehát az a szovjet jelentés, amely arról szól, hoggy a repülők meg­figyelhették a ledobott bombáik által Berlinben okozott tüzeket és pusztítá­sokat. A berlini külföldi megfigyelők hiába keresték ezeknek az állítólagos tűzvészeknek a nyomait, ezeket sehol sem találták. O. B. egy szovjet­ lövészhadosztály vezér­karát, amelyet a támadás teljesen meg­lepett és már nem talált kiutat. Az ellenség veszteségei súlyosak és a hadizsákmány mindenféle felszere­lésben igen nagy, a hadifoglyok száma szinte óránként növekszik. Berlin, aug. 31. A véderő főparancsnoksága többek között közli:­­ Kalugától délnyugatra ismételten el­utasították nagyobb ellenséges gyalo­gos és páncélos kötelékek támadásait, Rzsevnél az ellenség nagy erők beve­tésével szombaton is megpróbálta át­törni az arcvonalunkat. A légierők, együttműködésével minden támadást, részben ellenlökésekkel, visszaver­tünk. Egy hónap óta tart a rzsevi csata és a szovjet csapatoknak négy-öt hadse­­regerősségű ember- és hadianyag tö­meges bevetésével sem sikerült áttör­niük a német arcvonalat. Az ellenség térnyeresége sem hadászatilag, sem hadműveleti­ szempontból­ nem áll arányban a harcok során elszenvedett ember- és anyagveszteségeivel. A szovjetnek a sikeres áttörésről szóló valamennyi állítása hamis. Arcvonalunk zárt, míg az ellenség­ tá­­madó ereje egyre jobban lanyhul. Jú­­­ius 30-a óta ezen a harci térségen 1572 szovjet páncélost lőttünk ki, illetve repülő- és légvédelmi kötelékek pusz­tították el azokat, avagy közelharcban semmisítettük meg őket, 547 repülőgépet lelőttünk, míg ugyanaddig 25 gépünk veszett el és rengeteg hadianyagt pusztítottak el a német elhárító tűz és a német légi haderő támadásai. Az ellenség­­ véres vesztesége szokatlanul nagy. A vasárnapra virradó éjszaka szovjet bombázók, részben nagy magasságban, zavaró repülést hajtottak végre Észak­kelet Németország fölött. Tervszerűt­len­ül ledobott, bombáik néhány helyen csekély károkat okoztak. FOSZFOROS BOMBÁKKAL GYÚJTJÁK FEL VÁROSAIKAT A VISSZAVONULÓ OROSZOK Benyomultak a német csapatok Sztálingrád erődövezetébe u­jabb német sikerek a Kaukázusban Német jelentés: Az ellenséget megsemmisítően megvertük, Sztálingrádnál mélyen behatoltunk az erődrendszerbe Berlin, aug. 31. (Német Távirati Iroda) A sztálingrádi szakaszon folyó har­cokról a véderő főparancsnoksága ki­­egészítőleg a következőket közli: Német gyalogos hadosztályok és gyorskötelékek merész támadással át­törték a régóta kiépített ellenséges ál­lásokat és­­ mélyen behatoltak az erődítmény­rendszerbe. A Sztálingrád körüli szakadékos terep a bolsevik­eknek már önmagában is kedvező védekezési terepet nyújtott. Ezenfelül a jelentős ipari vinos véd­esímére több erősen képített védelmi övet állítottak fel több mint 30 kilo­­méteres mélységben. Kiserőd-rendsze­­rek védik ezt a terepet, amelyeket a természeti adottságok kihasználásával a védelmi övekben ügyesen szórtak el. Ezekben az erőd­ övezetekben kemény harcok alakultak ki a ma­kacsul védekező ellenséges harci csoportokkal. A bolsevikiek minden kiserődöt külön­­külön védelmeztek, azonban semmi sem tartóztathatta fel a német előre­törést, amely gyorsan jutott előre. Az ellenséget megsemmisítően megvertük. Bárhol is harcra rendezkedett be az ellenség, mindenhol megtámadtuk és felmor­zsoltuk. Sok hadifoglyot ejtettünk, közöttük

Next