8 Órai Ujság, 1943. március (29. évfolyam, 48-72. szám)

1943-03-01 / 48. szám

1943 március 1, hétfő : XXIX. évfolyam, 48. szám * Főszerkesztő: Bethlen András Os­ztálysorsjáték 1943 február március 2-án, kedden: A nap kel 6.25 ó., nyugszik 17.30 ó. | A hold kel 3.28 ó., nyugszik 12.49 ó. J­ö­ryFőmunkatárs: Dr. Kertész Róbert I KEMÉNY A NÉMETEK VÉDEKEZÉSE Rohammal visszafoglaltak a németek két várost Roosevelt gyengélkedik, Gandhi élénk, Hinsley bíborosnak feladták az utolsó kenetet Elveszett az Erika nevű angol korvett ✓ v Miről tárgyal a Vatikánban a ne­wyor­ki érsek? Egy svájci lap érdekes Kombinációi Ismeretes, hogy Mgr. Spellman, Newyork érseke Roosevelt megbízásá­ból Rómába érkezett, ahol több ízben tanácskozást folytatott XII. Pius pá­pával és a tanácskozások fontosságára való tekintettel vatikánvárosi tartóz­kodását szerdáig meghosszabbította. A Basler Nachrichten római levelezője most érdekes­ tudósítást közöl Spell­man érsek római tárgyalásaival kap­­csolatban. A római semleges megfi­­gyl­ők körében, írja a tudósító, egyre inkább az a nézet kerődik felül, hogy a newyorki érsek utazásának nagy politikai jelentősége van. A tudósító emlékeztet rá, hogy közvetlenül Spellman érsek római í­inak nyilvánosságra hozása után ,a Vatikánhoz közelálló körök ama né­zetüknek adtak kifejezést, hogy az an­­g­­zász hatalmak jelenleg folyamat­ban levő nagy diplomáciai és politikai akciójának, amely elsősorban arra irá­nyul, hogy az Atlanti Charta tételeit valaho­gyan összhangba hozzák a Szovjet­unió ismeretes területi követelései­vel. Londonban és Washingtonban tehát egyrészt „bizonyos legitim befo­lyást“ akarnak biztosítani a Szov­jetuniónak Kelet- és Délkeleteuró­­pában, másrészt azonban állást fog­lalnak a kelet- és délekeleteurópai kisállamok integritásának és füg­getlenségének fenntartása mellett. Az utóbbi napokban Washingtonból és Londonból érkezett hírek alapján római semleges megfigyelők igazoltnak látják azt a feltevést, hogy ebben a te­kintetben az angolszász hatalmak és Moszkva között nem folynak súrlódás­mentesen a tárgyalások, amit az is bi­zonyít, hogy a Pravda egyik legutóbbi cikkében fentartotta Szovjetoroszország igé­nyét a Balti államokra és Bessza­rábiára, ami Anglia és az Egyesült Államok széles köreiben idegenke­dést váltott ki, továbbá az a hirtelen felmerült ellentét is, amely Mihajlovits tábornok, szerb csetnikvezér szerepe körül keletkezett az angolszászok és a Szovjetunió kö­zött. Egy olasz város légvédelme tűzfüggönyt bocsát a magasba a támadó ellenséges gépekre Súlyosan megbüntetik Németországban a hadigazdálkodás ellen vétőket Berlin, március 1. (Bud. Tud.) A német lapok több igen súlyos ítéletet közölnek, amelye­ket különbíróságok mondtak ki a ha­digazdálkodás ellen elkövetett bűncse­lekmények miatt. Egy stuttgarti tex­tilkereskedőt halálra ítéltek, mert rak­tárából árut adott élelmiszerért. Ugyancsak halálra ítéltek és kivégez­tek egy würtenbergi mészárost, mert fekete vágásokat végzett.

Next