8 Órai Ujság, 1944. január (30. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-10 / 6. szám

Az „Élet és játék“ után a „Százhatodik szühetésnap“ Hírek szerint most már bizonyosra ve­­hető, hogy a Nemzeti Színház január 22-én megrendezi Bibó Lajos: „Élet és já­ték“ című színműve bemutatóját. Ezután a darab után francia szerzőt hoz a Nem­zeti: Jean Sarment: „Százhatodik szüle­tésnap“ című vígjátéka kerül színre. A szereposztásról e pillanatokban csak an­­­nyi bizonyos, hogy a női főszerepet Gobbi Hildára osztja az igazgatóság. Gobbinak egy 106 éves francia falusi asszony alak­jában nyílik majd alkalma parádés alakí­tásra. A vígjáték egyébként a francia vi­déki élet sajátos hangulatát eleveníti meg. Jean Sarment darabját, melynek eredeti címe: „Mamouret“ valószínűleg Major Tamás rendezi. Tovább játssza a „K­ir­ál­y­nő cs­ó­k­j­á“-ban Csikós Rózsi szerepét Christian Angéla, a Fővárosi Operettszínház fiatal színésznője. Chris­tian Angéla pénteken este bravúros beugrás­sal vette át a nehéz táncos és énekes szere­pet és benne megér­demelten nagy si­kert aratott. A tehet­séges szubrett azóta minden nap megismétli a beugrás estjének si­kerét. Csikós Rózsi influenzája előrelát­hatólag még néhány napig eltart, így tá­vollétében Christian Angéla mind meg­győzőbben bizonyíthatja be, hogy megérett a nagyobb feladatokra és hogy a színház választása helyes volt. V Christian Angela A „Síri a nap“ Munkácson Homokay Pál színigazgatóról és kamara­­társulatáról sok elismerő és dicsérő hír érkezik, úgyszólván nap-nap után, a fő­városba. A kamaratársulat jelenleg Mun­kácson vendégszerepel, ahol Vízkeresztkor a „Süt a nap“-ot játszották. Szereplésük igen szép és igen értékes előadásban is­mertette meg Munkács közönségével Zi­­lahy Lajos egyik legsikerültebb színmű­vét. A tanító szerepében Horváth Gyula nyújtott kitűnő alakítást. A református pap alakját Mikes Béla mintázta, érett, ki­forrott drámai készséggel. Az előadás ese­ménye Halász Gina játéka volt: széles­skálájú művészettel formálta meg a pap­kisasszony nehéz szerepét. A sikerben még Szűcs Vilma, Nagy Erzsébet, Gazsi Erzsi, Tompa László és nem utolsónak: Homo­­kay Pál osztoztak. Az előadás teljes be­vételét Homokay igazgató a munkácsi hő­sök emléktáblája felállítására fordította. ÚJ MAGYAR VIRÁGÉNEK csendül fel január végén a belgrádi rádióban. A vi­rágéneket, melynek versét , Zámbori Antal szerezte, Hajdú Anna énekelte nemrégiben nagy sikerrel a Zeneakadé­mián. A belgrádi rádióban Dorita Bone­­v­a, az ismert bolgár énekesnő fogja elő­adni. A virágének zenéjét Kondorod­­y László írta. DAL ÉS IRODALMI SZERZŐI BEMU­TATÓ EST lesz január 15-én este 7 óra­kor a Zeneművészeti Főiskola kamarater­­méb­en. Az estet Kincs Miklós dalköltő­­zeneszerző rendezi. A műsorban többek közt szerepelnek Dalmady Erzsi, Kincs Miklós, Kl­am­ár Sándor, Szabó Géza, Szabó Kálmán és Sztá­­rai Márton. 1 HULLIK A felAJA? SZÜRKÉK A VÉGET? NINCS SELYMES TAPINTÁSA? Mindezeket meggyógyítják Budapesten alig ismert eljárással és anyagokkal, sokévi külföldi gyakorlattal ECHTEN és MARTIN HÖLGYFODRÁSZOK VT., Andrássy-ct S4. Tel.: iu—zm Caruso és bandája üldözése a római katakombákban Róma, jan. 8. Autótolvajt üldöztek a minap a ró­mai katakombákban. Az olasz detek­tívek maguk is autótolvajoknak adták ki magukat és így sikerült bizalmába férkőzniük a banda vezérének, egy elegánsan öltözködő nápolyi ember­nek, akit történetesen Carusónak hív­nak, mint a nagy énekest. A találkát a Domitala-katakombákban beszélték meg. Negyedórával később rendőrcsa­patok nyomultak be a katakombába, letartóztattak száz tolvajt és nagy­tömegű lopott autót foglaltak le. Maga­ Caruso, a bandavezér azonban eltűnt a 60 km-nyi hosszú katakomba-labirin­tusban. Minthogy a rendőrség minden kijáratot megszállt, aligha kerülheti el a letartóztatást. MUNKÁCSY, BENCZÚR ÉS MÉSZÖLY emlékének áldozott a Képzőművészeti Társulat közgyűlése, melyet Rak­ov­­szky Iván elnök nyitott meg. Elnöki megnyitójában Mészöllyel kapcsolatban kiemelte, hogy ő volt az első, aki a ma­gyar táj különleges szépségeit ecsetével visszaadta. Munkác­s­y Mihályról hang­­súlyozta, hogy bár nagy erkölcsi és anyagi sikerét Parisban aratta, szívvel-lélekkel mindig magyar maradt és Benczúr Gyula alkotásaiban pedig, a csodálatos tudásra, lelkének derűjére és színeinek ragyogására mutatott rá. Beszédét azzal fejezte be, hogy Munkácsy, Benczúr és Mészöly születése c­entennáriu­­mának megünneplése­­ nem a Társulat magánügye, hanem az egész országé. A vezetőség mindenesetre keresi a módját, hogy a háborús viszonyok között is mél­tóképen megünnepelje a születési évfor­dulót. — A gordonka és gitár kiváló szakembe­rei és óriási választék Sternberg hang­szergyárban, Rákóczi­ út 60. A SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA: OPERAHÁZ: Nincs előadás. — NEMZETI: A kaméliás hölgy (6). — NEMZETI KA­MARA: Fatornyok (V«7). — VÍG: Warrenné mes­­ersége Ch'i). — UJ MAGYAR: Az első (­­»7). — ■ ESTI- Fecske és denevér 01,1). — MADÁCH: nincs ‘ előadás. — MAGYAR MŰVELŐDÉS LAZA (VÁROSI): Krüger apó (film, 4, *67). - ÁMDE ASSY- Josephine (Viz). — FŐ­VÁROSI OPERETT: A királynő csókja (6). - VIDÁM: Ballépés jobbra (V«7). — ERZSÉ­­BETVÁROSI: Debrecenbe kéne menni (l/15, 7). - JÓZSEFVÁROSI: János vitéz (ViS, 7). — KISFALUDY: Az eleven ördög (V«9, 7). — IEVÜPALOTA: Őfelsége a pénz (Wi> — COMÉDIA ORFEUM: Tilos a lógás CM. >/»7). — NEMZETI BÁBSZINJÁTEK: Toldi (V.7).­­ERDÉLYI BÁBSZÍNHÁZ (Rotten­biller­ u. 14): rózsapiroska és a Medve, Bírt, Bandi (4, vas. L e. 11, 2, 4). RÁDIÓ HÉTFŐ, JANUÁR 20­ 15: Melles Béla-zenekar. — 15.20: Lakodalom a Nagykunságon.­­— 26.20: Haydn: Ese-dur vo­nósnégyes. — 16.45: Időjelzés, hírek. — 17: Fiatalság. Thury Lajos elbeszélése. — 17.20: A Rádiózenekar műsorából. — 18.20: Legkedve­sebb Íróim. Felolvasás. — 18.30: Beethoven: c-moll szonáta. — 28.50: Hírek. — 29: Set Svanholm ária- és dalestje. — 19.50: A líra el. Szabó Lőrinc beszél Villonról. — 20.10: Bécsi romantikusok. — 21.15: A debreceni diákok régen és most. Közvetítés. — 21.40: Hírek. — 22.10: Hírek német, angol és francia nyelven. — 22.40: Szórakoztató muzsika. — 23.45: Hírek. Lemezjátszó gramofon újdonságok Kemény, VI., Szondy­ u. 9. udvarban. T.: 111-824. JANUAR 22, KEDD 6; Üzen az otthon. — 6.25- Ébresztő. Torna. — 6.45: Reggeli zene. — 7: Hirek. Közlemények. — 8: Hirek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. — 8.35: Ilniczky László szalon­­zenekara. — 9: Délelőtti muzsika. — 10: Hírek. — 10.15: A Székesfővárosi Tűzoltózenekar. — 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. — 11.15: Géczy Barnabás zenekarának műsorából. — 11.40: Divattudósítás. 12; Harangszó. Him­nusz. — 22.10: A Mária Terézia 1. honvédgya­logezred zenekara. — 12.40: Hírek. — 13.20: Idő­jelzés, vízállásjelentés. — 13.30: Honvédeink Üzennek. — 14: Kamaraegyüttes. — 14.30: Hí­rek. Műsorismertetés. Árfolyamhírek, piaci árak és élelmiszerárak. — 15: Cigányzene. — 15.30: Gyermekdélután. — 16.20: Tabány­i Mihály tánczeneegyüttese. — 16.45: Időjelzés, hirek. — 17: Beszkárt-zenekar. — 17.50: Akiket mindig szívesen hallgatunk. Vitéz Benkő Gyula csevegése. — 18: Művészlemezek. — 18.30: Az első: Színijáték három felvonásban. — 19.10: Hirek. — 20.45: Dal, tánc, hangulat. — 22.40: Hirek. 22.10: Hirek német, angol és francia nyelven. — 22.40: Szórakoztató zene. — 23.45* Hírek- Hanfolás, Dráfás Kicsi, pompás a Klaviatio kis zongora lopísy R*ngfs*er_?r?á:r, P-tu^dpsí Bákóaz !-üt 71, mozi. ADRIA (353-707): Zoro—Huru; Régi szép idők­. (V.4, </<S, V«8, v. és hétfőn 11, 1, 3, ‘/*B, V.8) — ANDRÁSSY (124-127): Szélvészkisasszony. (Előadások hétk.: Vs4, Vt6, ‘AB, v. Vű-kor is) — átrium (153-034): Fény és árnyék. (>/14, Vt6, Vt3, sz., V. Vt2-kor is) — BARLANG (422-722): Kerek Ferkó. (‘/ä2, V»4, V:8, jizi) >­ BAROSS (149-510): Négyarcú asszony. (3, 5, 7, v-11-kor is) — BELEZNAY (225-276): Férfisors. (10, VH2, Vs2, ■ A4, ‘AS, »A3) — BELVÁROSI (384-563): Régi szép idők. (‘A4, V<5, ‘A6, ‘A7, >/18, v. ‘A2, ‘,­3-kor is) — BELVÁROSI HÍRADÓ (181-244): Egerek a csapdában (kulturfilm­). Rügen (színes kultur­­film). Magyar, UFA és Európa Híradók. (Folyt. 10—21-ig) — BETHLEN (telefon: 225-003): Megálmodtalak. (Hétk.: ‘A4, ‘A6, ‘A8, ümn. Vi2, V. 11, >A2-kor is) — BUDAI APOLLO (351- 500): Egy bolond százat csinál. ('A4, ‘A6, ‘/«8, ▼, ‘/,2-kor is) — CAPITOL (134-337): Rákóczi nótája. (Vs2, ‘A4, ‘A6, ‘A8, v. 11-kor is) — CORVIN (138- 938): Sári bíró. (3, 5, Vs 8) - CSABA (146-040): Megálmodtalak. (‘/14, ‘A6, ‘A8, sz.. v. ‘/,2-kor is) — DAMJANICH (425 644): Zoro—Huru, régi szép idők. ('A4, ‘A«, ‘A8, v. 11, ‘A1-kor is) — DEÁK (125-952): Agrólszakadt úrilány. (’A2, ‘A4, 'AS, ‘A8, v. 11-kor is) — DUNA (ill-994): Katja. ('A4, 'A6, >/«8, V. ‘A2 kor is) — ERZSÉBET (222-401): Szélhámosnő voltam. (11, *A2, 'A4, ‘AS, 'A8) — FORUM (189-543): Mesél az élet. (‘A4, •A6, V*8, v. '/72-kor is) — GLORIA (427-521): Ejfélt gyors. ('A4, 'AS, */*8, v. ‘A3-kor is) — HÍRADÓ (222-499): Fortofino (kulturium). Tarka-barka filmmuzsika. Magyar, UFA és Európa Híradók. (Folyt. 9—21-ig) — HOMEROS (496-178): Münchhausen. (2, V,5, 7, v. 11-kor is) — IPOLY (292 626): Hivatása: orvos. (‘A4, 'Afl, `A8, v. 11, ‘/«2-kor is) — JÓZSEFVÁROSI (131-316): Éjféli gyors. (‘A4, 'A6, 'A8, v. ‘A2-kor is) — KAMARA (423-901): Sziámi macska. (‘A12, 'A2, 'A4,­­/«6, *A8) — KASZINÓ (383-102): Sári bíró. (‘A4, >/<«, ‘A8, sz. 'A2, v. 11-kor is) — KORZO (182-818): Gróf Monte Christo. II. rész: A bosszú. (Vs4, ‘A6, ‘A8, sz. ‘A2, v. 11-kor is) — MESEVAR (114-502): Megálmodtalak. (*A4, ‘A6, ' A8, V. ‘/«2-kor is) — NEMZETI APOLLO (222- 002): Fény és árnyék. (‘A4, 'A6, '/«8, sz. ‘A2, v. 11-kor is) — NYUGAT (121-022): Régi szép idők. ('A4, ‘A6, ‘AB, sz. 'A2, v. 11-kor is) — OMNIA (130-125): Zenélő malom. (‘A4, ‘/«e, '/18. sz. 'Itt, v. 11, ‘A2-kor is) — OTTHON (146-447): Rette­gés. ('A4,­ '/.G, V«8, vas. 11, '/«2-kor is) — PFST (221-222): Féltékenység. CA12, '/«2, ’A4, 'A6, 'A3) — PETŐFI (428-478)- Éjféli gyors. (’A4, 'A6, ‘A3, v. >A2-kor is) — RÁDAY (382-581): Tarzán győz. (Előadások: '/«4, 'AS, 'A8, v. 'A2-kor is) — RADIUS (122-098): Makacs Kata. ('A4, *AS, 'A3, sz. *A2, V. 11-kor is) — RÁKÓCZI (426-326): Inkognito. (11, 1, 3, 5, V«8) — SCALA (114-411): Zenélő malom. ('A4, '/»6, */«8, sz., v. V«2-kor is) — SZÉKELY (226-425): Rajongás. (­A12, <A2, 'A4, */16, V«8) — SZITTYA (111-140): Fény és árnyék. ('A4, */16, 'A3, sz., v.­­A2-kor is) — SZIVÁRVÁNY (228-020): Régi szép idők. (‘A4, 'A6, '/«8, sz., v. 11, V*2-kor is) — TINÓDI (225 602): Vágyak asszonya. (Előadások kezdete hétk.: V«4, '/<«, 'A8, szorab. ‘A2, vas. 11, (A1-kor is) — TISZA '133-171): Emberek a havason. (‘A4, ’A6, »A3, v. 1­2-kor is) — TOLDI (224-443): Éjféli gyors. (10, »­«12. >/«2, ‘A4, V<6, V<8) — TURAN (120-003): Éjféli gyors. (11, '/­2, 'A4, >A6, V»8) — UGOCSA (154-422): Késő. (’A4, »A8, 'A3, v. 'A2-kor is) - ÚJBUDA (268-999): Megálmodtalak ('A4, >/«6, V-8. sz. ‘A2. v. 11-kor is) — URÁNIA (146-046)­­Akkor... (3, 5, </­8, v. 11-kor is) AZ ORSZÁGOS VIDÉKI ASZTALI­TE­NISZBAJNOKSÁGOKAT Diósgyőrött be­fejezték. A Geist-ser­leget a Diósgyőri Mávag nyerte a Szabadkai ATC és a Ko­lozsvári AC előtt A férfiak bajnokságát Sidó (Diósgyőri Mávag) nyerte. 2. Haran­gozó II. (SzATC). A hölgyek v­ersenyének győztese Farkas Gizi (Diósgyőr).*2. Király Baba (ETC). A férfi párosban 1. Fekete (Diósgyőr), Soltész (Miskolc). A női páros­ban 1. Farkas Gizi (Diósgyőr), Havasi (Ózd). A vegyes párosban 1. Farkas-test­vérek (Diósgyőr). A BTE Bély Demény-vándordíjas sífutó­­versenyét, valamint a MOM síugróverse­­nyét hóhiány miatt nem lehetett megtar­tani. Elmaradt a Kárpát Egyesület Kac­sára kitűzött síugróversenye is, ugyancsak hóhiány miatt. A MAGYAR—SVÁJCI válogatott sí­­versenyt január­ 23-án rendezi a Sí Szö­vetség Borsafüreden. A revánsmérkőzést március 5-én Svájcban rendezik. PRIBILOVICS, az SBTC volt jeles ját­é­kosa Ungvárra távozott. Az SBTC és az DAC ma egyezett a játékos átadásában . Tribilovics, akinek szerepléséhez nagy re­ményeket fűzn­ek, a tavaszi szezonban már az UAC színeiben játszik. Ugyancsak Ung­várra került Lukács István, a Svájcból hazatért játékos is, aki az ősszel Szegeden szerepelt. Király Ede és Botond Györgyi nyerte a műkorcsolyázó bajnokságot Pompás időjárás mellett nagy érdeklő­dés kísérte a műkorcsolyázó bajnokságok szabadon választott gyakorlatait. A szom­bati kötelező gyakorlatok eredményét nem hirdették ki s a közönség tájékozatlan volt a verseny állásáról. Elsőnek a höl­gyek jutottak s a bajnokságot a kötelező gyakorlatokban szerzett előnyével a tava­lyi védő, Botond ‘ Györgyi nyerte meg a szabadon választott gyakorlatokban maga­sabbra értékelt Saáry Éva előtt A férfiak bajnokságában a védő Kállay Kristóf, va­lamint Király Ede is remekelt s a győzel­met Király Ede szerezte meg. A páros bajnokságban a Szilassy—Kertész pár nem indult s a győzelem a Kékessy Andrea— Király párbak jutott A bajnokság ered­ménye: Hölgyek bajnoksága: 1. Botond Györgyi helyezési szám 5. pontszám 391.22, 2. Saáry Éva 9—381.72. 3. Saáry Marika H—379.96. 4. Kékessy Andrea 20—374.86. 5. Kresz Lili. 6. Bódy Marika. 7. Pajzs Magda. 8. Markotay Ilona. Férfiak bajnoksága: 1. Király Ede, he­lyezési szám 6, pontszám 434.81. 2. Kállay Kristóf 9—431.02. 3. Csepela 15—274.34. 4. Binder. Páros bajnokság: 1. Kékessy Andrea— Király Ede, helyezési szám 6, pontszám 10.94, 2. Matusik Zsuzsi—Molnár Rudolf, helyezési szám 9, pontszám 10.79. Az FTC és a BTK győzött az ökölvívó csapatbajnokság második fordulójában Zsúfolt nézőtér előtt bonyolította le a MÖSz a sportcsarnokban az ökölvívó csa­patbajnokság második fordulóját Az ér­dekes küzdelmekben az FTC és a BTK csapata győzött. A ferencvárosiak 10:6 arányban verték a Beszkártot, az angyal­földiek pedig szintén 10:6 arányban győzték le a WMTK csapatát FTC—Beszkárt 10:6. Varga (Beszkárt) pontozással verte Hámorit, Szabó (Besz­kárt) pontozással legyőzte Brassót, Szu­­mega (FTC) pontozásos győzelmet aratott Ruzsán ellen, Strincz (Beszkárt) ponto­zással verte Gaált, Barinka (FTC) erőfö­lénnyel győzött Imrei ellen, Csontos (FTC) pontozásos győzelmet szerzett Sza­­lay ellen,­­Révész (FTC) ellenfelét Szent­­györgyit, az első menetben sérülés miatt leléptették, Homolya (FTC) pontozással verte Takácsot. BTK—WMTK 10:6. Erich (WMTK) pon­tozásos győzelmet aratott Agárdi fölött. Bogács (WMTK) szintén pontozással győz­te le Torma III-at Hudák (BTK) ellen­felét, Vácit, szabálytalanság miatt lelép­tették, Torma I. (BTK) kiütötte Scham­­mot, Sturm (BTK) kiütötte Baráthot, Marton (BTK) pontozással verte V Né­­methet, Torma II. (BTK) ellenfele, Bicsák­ az első menetben feladta, Jászai (WMTK) kiütötte Őszét.­­­­ ’ A BEAC válogató párbajtőrversenyét Hennyei (HTVK) nyerte 6 győzelemmel. 2. Bartha (HTVK) 6 gy. 3. Balás (HTVK) 6 gy. 4. Rittvay (BEAC) 4 gy. 5. Kevey (HTVK) 4 gy. 6. Rerrich (BEAC) 4 gy. 7 Gyalokai (HTVK) 3 gy. 8. Karácsony (HTVK) 2 gy. 9. Zsoldos (MAFC) 1 gy. Meglepetés Berczely, Nedeczky, Kovács és Balthazár kiesése az előmérkőzések során. A MEGHÍVÁSOS BIRKÓZÓVERSE­­NYEK során tegnap Kovács a 9. percben legyőzte Sóvárit. Tarányi pontozással győ­zött Ferencz ellen, Simon tussolta Balázs, Kiss nagy mglepetésre tussal győzött Ki­nizsi fölött, Szilvási pontozással verte Hullait, Sümegi tussolta Gulyást, Fecske tussal verte Vizit, Riheczky pedig ponto­zásos győzelmet aratott Mángó fölött. A Bóbis—Bánky mérkőzés elmaradt. A DAC II. osztályú női tőrvívóversenyén Kisgyörgy (Ganz TE) győzött 7 győzelem­mel. 2. Tokodi (DAC) 6 gy. 3. Detre Oláh Előre­ 5 ST­

Next