A 7 napról, 1997. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1997-11-13 / 46. szám

Novemberben átadás Egymilliárdos rekonstrukció ____a kórházirán Az Erzsébet­ Kórház évek óta folyó rekonstrukciója hamaro­san befejeződik. November 21 -én, a már hagyományosnak mond­ható Erzsébet napi ünnepségen kerülnek átadásra a már meg­újult épületrészek és az újonnan felépült épületek. Jelentős állo­más lesz ez a kórház és a város életében, hiszen ilyen nagy volu­menű felújítás-sorozatra az intézet történetében még nem volt példa. A kezdetek A rekonstrukció 1995-ben in­dult, amikor a Parlament elfogad­ta a címzett támogatás odaítélé­sét. Az év októberében elkez­dődött a munka a szülészet­nőgyógyászat és a sebészet tel­jes felújításával. Szinte csak a tar­tófalak maradtak meg és a fö­dém, melyet egy különleges technikával meg kellett erő­síteni. Ezzel megváltozott a ko­rábbi osztályszerkezet, a sok­ágyas kórtermeket 1-2 ágyas szo­bák váltották fel, melyek mind­egyikéhez vizesblokk csatlako­zik. Ezzel egyidőben a belgyógyá­szati osztályon is történtek saját erőből kisebb felújítások, mesze­lés, burkolatjavítás. A beruházás ezen része során a főépület, amely tartalmazza az említett három osztályt, teljesen meg­újult, a modern kor követelmé­nyeinek megfelelővé vált. Következett a mosoda, amely­nek a megépítése majdnem tel­jesen új beruházás, hiszen a régi épületből csak egyetlen fal ma­radt meg. Ezt a legmagasabb technológiát képviselő gépekkel szerelték fel, így alkalmassá vált a város összes egészségügyi in­tézményének a kiszolgálására. Rendkívül kíméletes technológi­át alkalmaznak, ez sokkal kevés­bé rongálja a textíliákat, mint a korábbi, szinte manufakturális módszer. A beruházás részeként fel­épült a központi kazánház, mely­nek elkészülte után nagy mun­kába fogtak, a konyha felújításá­ba. Itt kicserélték a teljes műsza­ki, technológiai rendszert, mely­nek következtében sikerült be­vezetni a thermo­tálcás ételki­szolgálást a kórház területén. Ez azt jelenti, hogy a meleg ételt két-három órán át hőfokváltozás nélkül lehet tartani, esztétikusan, higiénikusan. A jelen A patológia felújítása és a gyógyszertár-infúziós laboratóri­um felépítése egy csomagban történt. Itt olyan munkavédelmi előírásoknak kellett eleget ten­ni, hogy maximális munkakörül­ményeket tudjanak biztosítani a dolgozóknak. Az infúziós labor nagyon szigorú sterilitást igényel, ezeket itt biztosítani tudják. Eb­ben az épületben lesz elhelyez­ve az orvosi könyvtár, amelyet a patológiáról költöztetnek át. Lehetőség lesz egy konferencia­­terem kialakítására, ahol orvosi és tudományos összejöveteleket tarthatnak majd méltó körülmé­nyek között. A legfelső szinten, a tetőtérben nyer elhelyezést a három vezető irodája és a titkár­ság. A jövő Egy nagy elhatározásra jutott a kórház vezetése és az önkor­mányzat. A személyzet jobb ki­használása érdekében a röntgent a Rendelőintézetből beviszik a kórház területére. Ezzel együtt természetesen a sebészet is köl­tözik majd. Ennek a beruházás­nak a keretén belül történik meg a kórházi épület alagsorában egy, a kor igényeinek megfelelő se­bészeti ambulancia kialakítása. Ha az elkészül, oda a központi ügyeleti szolgálatot is behozzák majd.­Ennek a lépésnek a meg­­ítése azért is fontos, mert a Kinizsi utcából a védőnői szolgá­latot el kell költöztetni, jogerős bírósági ítélet alapján át kell adni az épületet a Társadalombiztosí­tási Intézetnek. De ugyanezt hasz­nossági és takarékossági szem­pontok is megkívánják, hiszen a rendelőintézetben felszabaduló helyet ki kell tölteni. Ezen ter­vek megvalósítása még a jövőre vár, a szükséges anyagi forráso­kat saját erőből kell majd meg­teremteni a városnak és az intéz­ménynek. Szirbik Éva Az új épület homlokzata . Klebelsberg időszerűsége A mai politikai rendszer egyes szereplőinek bírálata is elhangzott a Bethlen Gá­bor Református Gimnázium könyvtárában, amikor pén­teken este Klebelsberg Ku­nó, a két világháború közötti kultuszminiszter elveinek, munkásságának időszerű­ségére mutattak rá az elő­­adók. Simon Tamásné, a gimná­zium igeizgatónője szeretet­tel köszöntötte a megjelente­ket, köztük gróf Klebelsberg Évát, s bevezetőjében el­mondta, hogy Klebelsberg emléke azért is kedves szá­mukra, mert az iskola az ő mi­nisztersége alatt vette fel Bethlen Gábor nevét, s lett humán gimnázium. Dr. Rap­­csák András polgármester, országgyűlési képviselő min­denekelőtt név szerint meg­köszönte az iskola diákjainak közreműködését az Európa­­díj ünnepén. A polgármester elmondta, hogy őt politikus­ként leginkább Klebelsberg pragmatizmusa fogta meg. Dr. Tőkéczki László politoló­­ gus kiemelte a Bethlen-kon­­ szolidáció kultuszminiszter­ének több példaértékű gon­dolatát, többek között az em­beri tőkébe való beruházás programját. Az est élénk, aktuálpolitikai utalásokkal és szembeállításokkal, tarkított eszmecserével ért véget.­­h. zs.) BELFÖLDI teherfuvarozást, szállítási munkákat PETKOCSIS SZERELVÉNYEKKEL és KISTEHER-JÁRMIVEL vállalunk. Érdeklődni: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KUTASI ÉT88. Telefon: 62/342-624 TÜZELŐAKCIÓ!!! Darabos szép 1.160 Ft/g Kazánszén 1.518 Ft/g Brikett 1.429 Ft/g Akác tűzifa 786 Ft/g Áraink az Áfa-t nem tartalmazzák!

Next