A 7 napról, 2003. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
2003-05-22 / 21. szám
Az esélyegyenlőség napja Május 23-án 9 órától rendezi meg az Esélyegyenlőség napját a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Nagy Sándor Utcai Általános Iskola. A programban zenés, táncos produkciók, lovasterápiás bemutató, sportvetélkedő és kézműves foglalkozás szerepel. Hangverseny Az Aradi Filharmonikus Zenekar hangversenye várja a vendégeket május 24-én 19 órakor a Fekete Sas nagytermében. Vezényel Dorin Franches. A műsorból: Bartók: Román táncok, Weber: Klarinét koncertino, Dvorák: 9. szimfónia „Az újvilágból”. Jegyek igényelhetők a polgármesteri hivatalban. A belépés ingyenes. Búcsú Búcsút rendeznek Igáson május 29-én. Bográcsos pörköltek, kemencében sült ételek, kirakodóvásár várja az érdeklődőket az Igási Koccintónál 14 órától. A búcsú sztárvendége Labozár Antal és zenekara lesz. Iskolanap A vásárhelyi Klauzál Utcai Általános Iskola iskolanapot rendez május 23-án 17 órai kezdettel a Petőfi Művelődési Központban. Egészségnapok Egészségnevelési napot rendeznek május 21-én a Dózsa György utcai Óvodában, május 22-én a József Attila Általános Iskolában, május 30-án pedig a Kertvárosi Általános Iskolában. A rendezvények 9 órakor kezdődnek. Vacsoraest Vacsoraestet rendeznek május 31-én 19 órakor a Csomorkányi Úti Olvasókörben. Jelentkezni lehet Posztós Imre elnöknél a Tanya 2032. szám alatt, Szendi-Horváth Zoltánnénál a Dózsa-telepi kisboltban és Meszlényi Dezső Péternél. Fórum Május 23-án 10 órától nyílt városfejlesztési fórumot szervez az OTP Ingatlan Rt. a hódmezővásárhelyi városházán. A téma az OTP reménybeli tervei szerint egy 30 lakásos, 16 garázsos, liftes társasház építését kezdi meg júniusban. Koncert A Magyar Honvédelem Napja alkalmából május 21-én 17 órakor ünnepi koncertet ad a vásárhelyi Kossuth téren a Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár Fúvószenekara. Kiállítás A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola és az Ótemplomi Gyülekezet szervezésében május 22-én 16 órakor Verő Katalin fotóművész „Színek, formák, fények” című kiállításának megnyitójára kerül sor. A kiállítás helyszínei: az iskola épülete (Deák Ferenc u. 4.) és az Ótemplomi Gyülekezeti Terem (Zrínyi u. 5.). A tárlat június 4-ig 8 órától 16 óráig tekinthető meg. * * * A vásárhelyi tabáni Kossuth Olvasókör jóvoltából kerül megrendezésre május 29-én 16 órai kezdettel az olvasókör nagytermében, a Szerencse utca 6. szám alatt a PMK Képeslapgyűjtő Klubjának és Pokomándy Zsuzsanna tanár, népművelő, üvegfestő alkotásainak kiállítása. * * * Az Ötlet Club 13 Egyesület meghirdeti az IDEA 2003 kiállítást, vásárt és versenyt. Jelentkezni személyesen vagy postán lehet. Cím: Ötlet Club 13 Egyesület, Hódmezővásárhely, Gyöngy u. 13., vagy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában, a Kossuth tér 1. szám alatt Lőkös Györgyi kulturális referensnél. Beérkezési határidő: 2003. július 31. Műsoros est A Szent István Általános Iskola és Halmay Zoltán Testnevelés Tagozata május 24-én és 25-én 15 órakor a Petőfi Művelődési Központban tartja az iskola műsoros estjét. Gyermeknap A Visszhang Utcai Olvasókör június 1-én 16 órától műsoros gyermeknapi rendezvényt tart újvárosi gyermekek részére. * * * Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Hajléktalanokat Ellátó Egyesített Intézményének Anya-Gyermek Szállója szeretettel vár minden érdeklődőt május 31-én 9 órai kezdettel megrendezendő gyermeknapi ünnepségére a Szántó Kovács János u. 132. sz. alatt. Osztálytalálkozó Akik 1943-ban és 44-ben végezték a 8. osztályt a Bánát utcai iskolában, Becsei István osztályában, jelentkezzenek a 60 éves osztálytalálkozóra, amelyet június 10-én rendeznek meg Vásárhelyen a Fáncsy u. 16. szám alatt. Jelentkezni Láda Sándornál, a Fáncsy utca 16. szám alatt, vagy a 238-662- es telefonszámon lehet. Futófesztivál A Rádió 7 Futófesztivál május 25-én Hódmezővásárhelyen, a Szent István téren 15 órától kezdődik a 4 km-es egyéni futóverseny, ahol az első 200 célba érkező emblémázott pólót kap ajándékba. 14 kategóriában történik díjazás. 16 órától indul az 5 km-es váltófutás. A csapatban 3 főt kell szerepeltetni, akikből egynek nőnek kell lennie. 17 órakor indul a Futás a mamihoz című, 97,6 m-es gyermekverseny, amelyen 0-6 éves korig indulhatnak a csemeték. Mindenki ajándékot kap! 17.10-kor lesz az eredményhirdetés, valamint a sorsolás. A fesztivállal kapcsolatos információk beszerezhetőek a Hódmezővásárhelyi Fűtőkörben, a Száraz utca 5. szám alatt, telefonon a 06-30-9550-068-as, faxon a 62/245-014-es számon. Délutáni beszélgetés Május 21 -én 17 órától Farkas Ferenc történelemtanár előadásában beszélgetést rendeznek a vásárhelyi Kálvin tér 7. szám alatti könyvesboltban a Rákóczi szabadságharc nemzetközi fogadtatásáról és a Dél- Alföld térségére gyakorolt hatásáról. A rendezvény szervezője a Dél-Alföldi Hagyományőrző Kossuth Társaság. Taggyűlés Taggyűlést tart a Vakesz Pólósuli SE május 23-án 18 órakor a volt munkásotthonban. Nosztalgiaest A Belvárosi Olvasókör táncos nosztalgia estet tart május 24-én 18 órától az Andrássy út 32. szám alatt. Jogtanácsadás Június 4-én 17 óra 30 perctől ingyenes jogtanácsadás és termékbemutató lesz a vásárhelyi Hódtói Olvasókörben. Ugyanitt június 18-án 17 óra 30 perctől újfent ingyenes jogtanácsadást szerveznek. Lovasnapok Május 31-én és június 1-jén lovasnapokat rendeznek Mindszenten a helyi lovasklub szervezésében. A program 31 -én 10 órakor kezdődik. Sportnap Sportnapot rendeznek június 7-én a Kútvölgyi Sportpályán. A program reggel nyolc órakor kezdődik. Hősök napja Több szervezettel karöltve Hősök napi megemlékezést tart a hódmezővásárhelyi önkormányzat május 25-én. 9 órakor az I. világháborús emlékműnél 9 óra 30 perckor a II. világháború emlékműnél, 10 óra 15 perckor a Szent István templomnál, a Levente emléktáblánál 11 óra 30 perckor pedig a Hód-Mezőgazda Rt. területén, a volt mezőgazdasági szakiskola I. világháborús emlékművénél. Bohózat Május 29-én a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében a Vidám Színpad és a „régi” Soproni Petőfi Színház művészeinek előadásában Camoletti Francia négyes, avagy négyen a kanapén címűfolytatás a 07. oldalon Állatorvosi ügyelet Hódmezővásárhely május 24-25. dr. Kovács István, Éva u. 7. IV/11 (06/20/9-509-892) Kútvölgy-Székkutas május 24-25. dr. Makai Attila, Szabadság u. 9. (293-738) Szállítók Hódmezővásárhely május 19-25. dr. Kis Sándor, Jókai u. 97. (06/20/9-287-722) május 26-június 1. dr. Szmodics Sándor (06/30/9-584-595) Székkutas május hónapban dr. Makay Attila, Székkutas, Szabadság u. 9. (06/62/293-738)