AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 4. évfolyam (1962)

1962 / 3-4. sz. - KÖZLEMÉNYEK - BALOGH ISTVÁN: Az alföldi tanyásgazdálkodás az 1830-40-es években

BALOGH ISTVÁN nemzetgazdaság egészét érdeklők, mint a hazai kézmű- és gyáripar fejlesztése, a fogyasztó rétegek számának emelése, ezek együttesen segítenék ki a mezőgazdaságot elmaradt helyzetéből.22 Erdélyi javaslatai átfogók, az egész nemzetgazdaságot érdeklők voltak. Mező­gazdasági vonatkozásban a jobbágykérdés rendezése, a puszták benépesítése, a mező­gazdasági szakoktatás növelése, a mintagazdaságok létesítése törvények általi rendezést igényeltek volna. Ennek hiányában a mégoly kézzelfogható gyakorlati javaslatok is a helyi érdekek ellenállásába ütközve, meddő vitáknál egyebet aligha kelthettek. Ezt leg­jellemzőbben a tanyásgazdálkodásban leginkább érdekelt két város, Debrecen és Szeged gazdasági viszonyainak megjavítására tett javaslatok sorsa mutatja. Pedig ez a két javas­lat messzemenően figyelembe vette a lokális érdekeket, a város és territóriuma zárt egységének tényét és gondolatát. A javaslattevők tervezetük középpontjába a két város eladósodásán való segítés módozatait állították. Felfogásuk szerint a parlagon heverő föld csupán holt tőke, amelyet mobilizálni csak munkával lehet, és ezt a munkát a végle­ges, polgári tulajdonjoggal átengedett birtokon fellendülő vállalkozási kedv biztosítja. Debrecen gazdálkodásának megjavítására Balásházy János nyomtatásban is közzé­tett javaslata nem érinti a tanyásgazdálkodás akkor fennálló rendjét, viszont jellemzően mutatja, hogy az aránylag extenzív jellegű, inkább állattartásra, mint gabonatermesz­tésre berendezett debreceni tanyásgazdálkodás milyen tőkehiánnyal küszködött, és mily csekély mértékű volt e gazdálkodásban a munka belterjessége is. Ez megmutatkozik javaslatának abban a részében is, amelyben a szokásos parasztbirtok maximumát 5—6-szor meghaladó birtoktesteket kívánt kialakítani. A debreceni határ még ki nem osztott, művelésre alkalmas részeit ugyanis 25—40 nyilas (150—240 hold) terjedelmű parcellák­ban javasolta kiosztani, megfelelő, rövid időn belül törlesztendő vételár mellett örök tulajdonjoggal (Debrecenben ebben az időben a birtokmaximum 16 nyilas — 90 kat. hold volt). A birtokmaximumot korlátozó statútumot el kell törölni, és így szerinte lenne elegendő vállalkozó, aki már meglevő tanyabirtoka mellé majoros alkalmazásával új birtokot váltana. De válthatna birtokot olyan vállalkozó is, akinek nincsen elegendő tőkéje és igás­jószága, tehát kezdetben nem tudná egész birtokát szántóföldi művelés alá fogni, hanem annak csupán egy részét, a többit legelőnek és kaszálónak használná, s esetleg termesz­tett takarmánnyal nagyarányú állattenyésztésre rendezkedne be, és csak fokozatosan térne át a gabonatermesztésre. Újabban a gabonának, éppen úgy, mint a hizlalt sertés­nek Debrecen környékén is kezd piaca lenni, tehát a tanyásgazdálkodás kifizetővé válna. A parlagon heverő, legeltetéssel csupán csekély mértékben kihasznált földek eladása segítene a város eladósodott helyzetén, képessé tenné a házipénztárat az adóssá­gok törlesztésére, sőt nagyobb arányú ipari beruházásokra is. Balásházy javaslata sze­rint a debreceni tanyák ilyen módon hamarosan kapitalista haszonelven alapuló, farm­szerű mezőgazdasági üzemekké alakulnának át.23 javaslata azonban ebben az időben hatástalan maradt. A város vezetősége nem tudta rászánni magát az utóbbi másfél évszázad alatt kialakult, birtokmaximumot kor­látozó rendszer elhagyására. Ellenben néhány év múlva, 1851-ben a határ egy részét a Balásházy által javasolt feltételek mellett adták el, és ezen a határrészen alakultak ki az első, a korábbi debreceni tanyásgazdálkodástól eltérő, főleg gabonatermesztésre beren­dezkedett paraszti majorságok. Petrovits István szenátor Szeged határának hasznosítására tett javaslata még inkább a város és territóriuma szoros gazdasági egységén alapszik. Szeged mezőgazdasága ebben az időben már előbbre haladt a tőkés fejlődés útján, mint Debrecené. Maga a város szerencsés földrajzi helyzete következtében a szerző szerint azon az úton volt, hogy rövid időn belül az Alföld legjelentősebb kereskedelmi és ipari központjává váljék. De erre fel kell készülni. A helyi anyagból dolgozó ipar már eddig is fellendült, és igen jelentős réteget foglalkoztat, a lakosság nagy része „mégis mezei gazdálkodással szerzi kenyerét, és ezen résznek öröklött hajlama van marhatenyésztés és szántás-vetés iránt". A népes­ség szaporodása a birtokok elaprózódását vonja maga után, ez pedig a gazdálkodás intenzívebbé válását hozza magával. Az okszerűbb gazdálkodáshoz több munkaerő kell, és ezt helyben kell biztosítani. A város 183 000 holdas határát és 83 000 hold közlegelőjét az ősi szegedi lakosság használja, a beköltözők elsősorban iparral és kereskedelemmel foglalkoznak. A város népe két, érdekeit féltékenyen őrző osztályra bomlott. Az iparos és kereskedő réteget Uo. 232—80.1. " Balásházy J. : Debrecen mint van, s jövendöje. Debrecen 1844. 17—8, 24, 28—31. 1.

Next