AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 13. évfolyam (1971)

1971 / 3-4. sz. - KÖZLEMÉNYEK - LÁNG PÉTER: Mezőgazdasági érdekképviselet Magyarországon : az agrárius mozgalom zászlóbontása és szervezeteinek kiépülése

9 Agrártörténeti Szemle AZ AGRÁRIUS MOZGALOM ZÁSZLÓBONTÁSA 405 mindinkább meggyökeresedik az a nézet, hogy a földmívelő Magyarországnak olyan politikára van szüksége, mely elsősorban a magyar gazdaosztály létével gondol s annak jövőjét biztosítja."36 Ezzel szemben Gesztelyi Nagy László, a Kecskeméti Mezőgazda­sági Kamara későbbi igazgatója a Gazdaszövetség negyedszázados eredményeinek lelkes méltatásával közelebb jár az igazsághoz: „Visszatekintve arra a 25 évre, mely mögöttünk van, büszkén és önérzettel emlékezünk vissza azon itt-ott mártíromságnak mondható küzdelmekre, amelyeken keresztülmentünk. A kicsiny, elhagyott csoport tanácskozá­saira, amelynek erejét és tevékenységét megbénította a hűvös közöny és a bántó lenézés, amelyben a nagy többségtől részesült. Mily földfeletti és föld alatti gáncsvetések, machi­nációk gátolták meg a fejlődést! Hogyan történt az, hogy Pozsonyban például a 90-es években, dacára a Károlyi Sándor gróf nevének, egy eldugott helyen alig néhány embert bírtak összehozni, akik meghallgatták őket, és micsoda idő volt az, amikor méltán el lehetett mondani, hogyha az a vasúti szakasz, mely a vezéreket Pozsonyba szállította, megsemmisül, az agrármozgalomnak hírmondója sem marad széles Magyarorszá­gon? . . ."37 Az igazság valahol a sikerektől elragadtatott hangú „de messziről jöttünk" és a folyóirat optimizmusa között van. A szövetség alakuló összejövetelén valóban sokan vettek részt olyanok, akik jelenléte fáradságos egyéni rábeszélés, meggyőzés eredménye volt. A mozgalomnak nem volt bázisa, s mint említettük, mindössze néhány gazdaság­politikus aktivitására épült. Ez a mag azonban két évtizede szervezett, publikált, gyűlé­sezett, s ha a „gazdatársadalom" passzivitása nehezen oldódott is fel, hírük és munká­juk nem volt ismeretlen. Tény azonban, hogy a Magyar Gazdaszövetség a századfor­dulóig nem tudta taglétszámát egyezer fölé emelni, a XX. század első éveiben azonban fokozatosan kiterebélyesedett, s jelentős befolyást biztosított magának a vidék életé­ben. Az önsegély elvének alapján létrejött különféle agrárius társulások már a század első évtizedében a parasztgazdák 5 —7%-át érintették. A szövetkezeteken kívül gazda­körök, kultúregyletek, szabadtanítási kurzusok működtek a mozgalom és Károlyi Sán­dor híres-tetszetős gönci levelének szellemében, mely hazafias pátoszával és átfogó gazdasági programjával az agrárizmus kortesbeszéde és mindenkori tízparancsolata lett (1901). Az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek 1897 októberében 2940 tagja volt. Tíz év alatt, 1907 közepéig ez a szám 4100-ra emelkedett, s a magyar gazdák elitjét tömörítette. 11 szakosztály működött; a korábbi közgazdasági, irodalmi és tanügyi, földművelési és növénytermelési, állattenyésztési, valamint a műszaki szakosztály újabbakkal: lótenyésztési, kertészeti, tejgazdasági, dohánytermelési, baromfi-, méh- és selyemtenyésztési szakosztályokkal egészült ki. Nyolc állandó jellegű bizottság tevé­kenykedett: számvizsgáló, országos törzskönyvelő, lóvásár-rendező, kálitrágyázási bizott­ság, a gazdasági gépkísérleti állomás felügyelő bizottsága, a tenyészállat,vásár-rendező bizottság és az egyesületi tanács, mely utóbbinak gróf Dessewffy Aurél, gr. Andrássy Aladár, Bujanovics Sándor, Förster Géza és dr. Darányi Gyula voltak tagjai. Az egyesü­let elnökségében szintén az említett nevekkel találkozhatunk, annyi különbséggel, hogy Förster és Darányi helyén III. alelnökként a nagybirtokos arisztokrácia egyik aktív, de szélsőségesen reakciós és meglehetősen korlátolt alakja, gr. Zselénski Róbert állt. Még a századforduló előtt a bizottságok száma is gyarapodott: díjlovaglást rendező, lóvásárrendező, próbavágásokat rendező, dohánytermelési, gyümölcstermelési, gazdák biztosító szövetkezetét előkészítő, borászati és szőlészeti és sörárpavásár-bíráló állandó bizottság létesült egyebek között. Később egy említésre érdemes új bizottság alakult, mely az ijesztő mértékű kivándorlás okaival és meggátlásának lehetőségeivel foglalko­zott. (1902-ben kivándorlási kongresszust is rendeztek négy vidéki városban e kérdés vizsgálatára.) A kisemberek védelmét nem „hanyagolta el" az OMGE sem, így az 1899-es szegedi V. országos gazdakongresszusnak is e kérdés képezte egyetlen napirendi pontját, de a gyakorlati lépések változatlanul a „testvéregylet" feladatkörében maradtak. Az OMGE továbbra is szakmai téren tevékenykedett, gazdasági kiállításokat, vásárokat, bemutatókat rendezett, gazdag szakirodalmat biztosított a mezőgazdasági termelés korszerűsítésének szolgálatára. „A III. országos gazdakongresszuson mondották ki az agráriusok a jelszót és innentől kezdve fáradhatatlan agilitással, kormányváltozásoktól s politikai helyzetek­ből támogatva óriási s rendszeres szervezetet teremtettek, melyek élesen elhatárolt munkamegosztással s pontos egymásba kapcsolódással az egész országot behálózzák. " Magyar Gazdák Szemléje, 1896, 1. füzet, 1. 1. "Gesztelyi Nagy László: Egy negyedszázad eredményei. Bp. 1921, Stephaneum ny. 35 — 6. 1.

Next