AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 24. évfolyam (1982)

1982 / 3-4. sz. - ADATTÁR - SUGÁR ISTVÁN: Az egri vár gazdálkodása az 1594-95. évi számadás tükrében

ADATTÁR Az egyes adónemek területegységenkénti összegezésben a következő képet mutatják: A Jászkunságból befolyt készpénzjövedelem A Jászkunságból tehát az egri sár készpénzben összesen 1128 ft 17 d-t hajtott be. A census fizetése kapcsán meg kell említenünk, hogy azt a helység bírái általában évente három egyenlőtlen részben, Szent György (április 24.), Szent Jakab (július 25.) és Szent Mihály napján (szeptember 29.) rótták le az egri vár pénztárába. Egyedül Árokszállás kimutatásában szerepel Mihály napja helyett Szent Márton napja (november 11.). Az egyes helységekből behajtott készpénzjövedelem igen szélsőségesen alakult. Míg például Jákóhalma semmit sem fizetett, addig a Jászságból Alsószentgyörgy s a Kiskunságból Lajos,Mizse és Szabadszállás csak a marhák megváltási összegét (,in pretium boum mactabilium") adta meg, s minden egyébbel pedig adós maradt Figyelmet érdemel azonban, hogy öt helység kivételével a lakott, elérhető s adózni szokott helységek mindegyikéből sikerült az egrieknek behajtaniok a censust, de szórványosan a census servilis-szel, több falu pedig a dica regiával hátralékban maradt. Különösen súlyos volt a helyzet a Kunságban,ahol a Nagykunság területén 7, a Kiskunságéban pedig 5 helység az 1594/95. gazdasági esztendőben elpusztult állapotban volt. Mi sem fejezi ki jobban a Kiskunság pusztulását, mint az a tény, hogy csupán két helység: Törtei és Tatárszentmiklós tudott fizetni mind a négy, készpénzzel leróható adónemben. A tegzespénzt csak a nagykunsági kapitányok adták meg, s a számadás ezt a tételt úgy örökítette meg, mint melyet nemesek a Nagykunságban" róttak le. kones", ,ftkones consuetos" csak a Jászságból és a Nagykunságból volt beszedhető, a távoli Kiskunságból ezen a címen semmit sem sikerült behajtania az egri várnak. E gabonabevételi tételeket is részletes elemzéssel, táblázatban mutatjuk be. KISKUNSÁG Ferencszállás elpusztult Filepszállás elpusztult Kara 16,00 ---1­6 ,00 Kerekegyház 24,00 20,00 13,00 _ 57,00 Kisbalás elpusztult _ Kisszállás elpusztult -Lajos -Szabad-20,00 Mizse --szállással — _ Szabadszállás --együtt 20,00 _ _ Palka elpusztult _ Tatárszentmiklós 12,00 6,00 12,00 12,00 42,00 Törtei 16,00 8,00 16,00 5,00 45,00 összesen 568,96 220,20 221,01 82,00 36,00 1128,17 Jászság Nagykunság Kiskunság Az adó neme Összesen készpénzben ft/d Census 289,50 211,46 68,00 568,96 Census servilis 113,50 72,70 24,00 210,20 Dica regia 78,77 101,24 51,00 231,01 Hízot­tmarh­a-megváltás 45,00­­37,00 82,00 Tegzespénz -36,00 -36,00 összesen 526,77 421,40 180,00 1128,17

Next