AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 36. évfolyam (1994)
1994 / 1-4. sz. - III. SZEKCIÓ: VIDÉK FEJLESZTÉSE - KOVÁCS DEZSŐ: Falusi túrizmus - A családi gazdálkodás és az átalakuló lmezőgazdaság lehetséges diverzifikációs módja?
RENDSZERVÁLTÁS ÉS KÖVETKEZMÉNYEI FALUN 251 700 szakember töredékét (két-három százalékát) ne a termelés, a föld stb., hanem kifejezetten a turizmus, a falusi háztartások modernizálása, a fogyasztás, vendéglátás problémái megoldására állítsa munkába. Nyugat-európai színvonalról ábrándozni és a fejlesztést csak magánerőre bízni szerintem illúzió. A falusi turizmus fejlesztésére megfogalmazott nagyon kevés állami fejlesztési eszköz nem tudja hatékonyan segíteni az említett átfogó családi-közösségi fejlődést. Nincs kedvezményes hitel fejlesztésre, a területfejlesztési alapból bürokratikusan megpályázható 40%-os kamatkedvezmény ösztönző erejét jól mutatja, hogy 1994-ben senki sem pályázott e támogatási lehetőségre. Nincs olyan pénzügyi ösztönző rendszer, mely az egyéni, települési és állami forrásokat egy irányba terelné és együttes alkalmazás esetén nagyobb hatékonyságot tenne lehetővé. Az 1992-es Idegenforgalmi Alapból nyújtott százezer forintos támogatás, melyre a szétosztható összeghez képest tizenháromszoros volt a túljelentkezés, jelzi a lehetséges vállalkozók rendkívüli érdeklődését. Az elosztás centralizált és nem átlátható rendszere ugyanakkor csak a gyanakvást élesztette sok sikertelenül pályázó között. Az egyéni igények alapján versenyző pályázatok támogatása, bár megfogalmazódtak térségi szempontok a kiválasztásnál, olyan „pénzosztásnak" minősíthető, mely különösebb települési, térségi összefogó hatást nem eredményez. Egyedül a 300 ezer forintos adómentesség tűnik elfogadható ösztönzőnek, egyetlen problémája, hogy a falusi turizmushoz tartozó szolgáltatások megítélése nem egyértelmű, esetenként az Adóhivatal dolgozói „döntik el", mi az, ami falusi turizmus szolgáltatásként értelmezhető. A támogató eszközök másik része új keletű és üdvözlendő, gyakorlatilag a kistérségi fejlődést elősegítő minisztériumi, illetve PHARE-pályázatokról, -támogatásokról van szó. A falusi turizmus fejlődése szempontjából egyetlen hibájuk, hogy a pályázati úton nyerhető források nem használhatók föl az egyének beruházásaihoz, általában a térségi programok softver részét jelentik. Ettől azonban nem oldódik meg az a probléma, hogy a helyi vendéglátóknak szükségük lenne saját fejlesztésükhöz is pénzügyi forrásokra. A turizmus kialakulásának, fejlődésének tapasztalatai az ország több térségében azt mutatják, hogy a kínálkozó idegenforgalmi vállalkozási lehetőségeket többnyire nem a helyiek, hanem a külső, tőkével rendelkező vállalkozók ragadják meg. A helybelieknek — tőke, vállalkozási ismeretek stb. híján — pár évvel később már csak morzsák jutnak a helyi lehetőségekből. A falusi turizmus, mint jövedelemkiegészítő, bizonyos mértékű önfoglalkoztatást lehetővé tevő vállalkozás a munkaügyi támogatási programokba sem fér bele. A vendéglátók — legyenek bár munkanélküliek — e tevékenység keretén belül elsősorban saját magukat tudják foglalkoztatni, és nem további (egy-három) munkanélkülit, mint ahogy ez a támogatás feltételeként megfogalmazódik. Ez az Az Állami Fejlesztési Intézettől származó információ 1994 decemberében.