A Hét, 1970 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1970-10-23 / 1. szám
NAPIRENDEN 2 EGYÜTTÉLŐ NEMZETISÉG — SZOCIALISTA ÁLLAM Nem kell ahhoz nevelőnek lenni, hogy a szocialista tudat kialakulása bennünket érdekeljen. Üzemekben és intézményekben, sőt általában a közigazgatás munkaköreiben sem mindegy, vajon csak alkalmilag és felületesen alkalmazkodó munkatársakkal vagyunk-e körülvéve, avagy alapvető elvi egyetértésben találkozunk a közügyekben, s elmélyült-e kinek-kinek az erkölcsi magatartása egészen a benső vállalásig? Nos, e szocialista tudat legkézenfekvőbb hitelesítő mértéke az állampolgári viselkedés, érdemesebb elemzés esetén azonban szükségképpen eljutunk az „önmagunkhoz“ és „másokhoz” való nemzetiségi viszonyulás emberségének próbájához is. Beszéljünk magunkról. A romániai magyarság esetében arról van szó, hogy sem hagyományainkban, sem élő mivoltunkban — a cselekvő történelmiség bonyolult és sokágú folyamatai közt — nem szigetelhetjük ki magunkat egy országegészéből, melyben a román néppel élünk együtt, s így a magunkról alkotott tudatkép is a már Gaál Gábor megfogalmazta „romániaiság“-ot hordozza. Pusztán számbeli arányulásunkat a román „többség“hez, melyet a polgári korszak a jellemző „kisebbségi“ kitétellel tett hangsúlyossá, mára mellékes körülménnyé tette az alkotmányos egyenlőség, a származási, anyanyelvi, művelődési, tájbeli s más adottságok azonban megkülönböztethető tényezők maradtak immár elismert mivoltukban is, minden'"hátrány nélkül. Ilyen értelemben nemzetiségi adottságaink és az államiság összefüggésében érthető módon jutott érvényre az „együttélő nemzetiség“ mint közületi meghatározás, egyaránt jelezve magyarságunkat is, román állampolgári hovatartozásunkat is. Ennek felel meg a szocialista tudat síkján egy olyan nemzetiségi érzés, önismeret, magatartás, mely elválaszthatatlan a román állampolgári érzés, önismeret, magatartás kifejezésre juttatásától. Ilyetén módon a „nemzetiségi jelleg“ a mi esetünkben magyarságunkat is, a szocialista Romániához való szerves tartozásunkat is tartalmazza. Eddig tulajdonképpen közhelyről van szó, természetes mindennapi dologról, melyet mindenki ismer, sőt vall is, de ha némi logikai játékkal , egy-egy tényező kihagyásával vagy megfordításával — kísérletképpen „kiélezzük“ és „dramatizáljuk“ a szociometriai lehetőségeket, hamar rájövünk, hogy képletünk milyen tanulságokat tartalmaz. Mert nézzük csak meg, mit is jelentene olyan helyzet, amikor valakit érzéketlenül hagy akár a nemzetisége, akár az állami hovatartozása ? A konkrét szociológia ma már általános elemzései szerint romániai magyarnak lenni kétségtelenül annyit jelent, hogy eredendően egy „kis atmoszférához“ — a romániai magyar iskola, színház, sajtó, rádió, televízió „fogyasztói“ közé is — tartozom, igénybe veszem az alkotmány nyújtotta lehetőségeket anyanyelvem ápolására, művelődésem korszerű kibontására, s mint ilyen, benső kölcsönviszonyba lépek hasonló adottságú polgártársaimmal, a nemzetiségi közületbe illeszkedem, s így illeszkedem be a szocialista Románia átfogó egységének „nagy atmoszférájába“. Ha (képzeletben) feltételezzük hogy valaki önként kivonja magát mindebből, nyilvánvalóan elakad a társadalmi haladásban, hogy Úgy mondjam! „kiürül“, s akkor ugyan mivel is járul hozzá az egészhez, a szocialista Románia éppen közös adottságainkban szépülő teljességéhez ? Az így előálló életforma-nélküliség a valóságtól, néptől, közélettől való elidegenedés jellegzetes esete, mely állampolgári minőségében is gyengének leplezné le az adottságaiból ok nélkül kivetkőzőt. Szerencsére ilyen figura még képzeletben is valószínűtlen. Hát a másik „kihagyásos“ eset? A képletből kimarad az állampolgári öntudat, s valaki csupasz „magyarságában“ leng a valóság felett. Elszigetelődik a nagy hazai összefüggésektől, a mindnyájunkat éltető romániai szocializmus egysége helyett bezsugorodik egy külön „nemzeti“ bugyorba, álmaiba „vonul vissza“, s mondjuk i sumér sámánok szellemének áldoz ugyancsak a világtól elidegenedett állapotban... A mindennapok józansága, a romániai magyar dolgozók ép ösztöne és gyakorlati tájékozódása magából a nemzetiségből iskivetné — mint elhalt elemet — az ilyen, a valóságtól elszakadt, tehát nem is életrevaló különcöt, aki azonban szerencsénkre ugyancsak okulásul kitalált „véglet“. De hogy azért túlságosan rózsaszínűnek se lássuk a világot, felmentve magunkat a szocialista tudatalakítás mindenkori kötelezettsége — a helyes nemzetiségi és állampolgári magatartás előmozdítása — alól, vegyük tudomásul, hogy a nemzeti (a mi esetünkben pontosabban “nemzetiségi“) nihilizmus vagy az állampolgári negáció játékból felfestett szélsőségei közt előfordulhatnak erre vagy arra irányuló sodrások, s ha egész emberekkel, őszinte szocialista magatartást tanúsító, egy fából faragott egyéniségekkel akarjuk a közösséget fejleszteni, nem szükségtelen a nemzetiség és állampolgárság helyes szocialista összeegyeztetésének állandó művelése bármely feltételezhető szélsőséggel szemben. Már csak a játszma kedvéért: a feketénél is feketébb eset volna a képlet mindkét tételének „kidobása“. Az olyan szörnykép, hogy valaki nemzetiségéből is, államiságából is „kilép“. Nem mondom, olykor felrémlik ez is, ha egy-egy anarchikus jelzés vagy éppen bűnügyi eset ilyesmire utal, no de nincs az a felelős kortárs, aki ilyenkor meg ne keresné a téves kapcsolások okát-fokát, s szocialista emberségünkkel ne igyekeznék a kívülhelyezkedőt visszacsatolni a társadalmi élet ritmusába. A teljes elidegenedés hippi-divatja különben sem hatolt mélyre, s amilyen mértékben halad előre szocialista konszolidációnk, úgy itatódik fel a sznobság is, mely nálunk az ilyesmit ideig-óráig reklámozta. Rendhagyó kitéréseink után forduljunk vissza a szocialista tudatalakulás ép és egészséges — reáliákra, a dolgok tényleges logikájára támaszkodó — számadásához. Marxi-lenini módra gondolkodó ember számára világos, hogy maga a szocialista építő menet, a gazdasági és társadalmi programozás, a közös felemelkedés lényegesen hozzájárul a hazafiság kifejezésben is összefoglalható önmegfogalmazáshoz közéletünk minden szintjén. Viszont az sem kétséges, hogy maga a lét még nem sugározza, nem „kódolja be“ a tudatot, hanem mindig és mindenkor szerepe van a tudatosításnak is nevelés, tanítás, felvilágosítás, ideológiai propaganda, termékeny vita, bírálat, tudományterjesztés, közművelés formájában. Ez áll a mi különleges esetünkre is, ahol a nemzetiségi és az állampolgársági tudatot elválaszthatatlan egységében kell fejlesztenünk. BALOGH EDGÁR A finn pavilon vezetőjének minden bizonnyal igaza volt, amikor a nagyközönség szakadatlan áradatától az üzletkötések zavartalanságát féltette. De kérjük szépen, most az egyszer bocsáttassék meg ez a bűnünk. Ha látták volna az üzletemberek, mi volt itt vasárnap! Fentről eső permetezett, amitől a Scinteia téren esernyőgombák ezrei nyíltak, de az aluljáró elemi erővel csak ontotta az emberárt a bejáratok felé. Hát ilyen lehet a turbinalapátokra zúduló Duna. S visszaúton a személyes élmény feszültsége vitte szét az „érdemes volt“ bizonyosságát. Azt, hogy továbbra is érdemes Tehát, kedves külföldi üzletemberek, uraim is elvtársaim, ha nem is vásárolni jöttünk a vásárba, mégsem szabad azt hinni, hogy csak a kíváncsiság hozott. Tudjuk, hogy a világpiacra eddig is megvolt a helyjegyünk, de most történik először, hogy a Világpiac hozzánk it hát jÓ VÁSÁR hoz jön. Ezt látni kellett ! Persze, az üzletkötést dehogy is szeretnénk háborgatni. Lám, félre is húzódunk, a munkát megillető tisztelettel, mihelyt egy szakembercsoport kezdi figyelmezni gépeinket. Csak ágaskodva, a vállak fölött betűzzük ki, hogy ez egy Felix—256. Mitől felix ? Valószínűleg attól, hogy másodpercenként kétszázezernyi matematikai műveletet végez el, mert középkapacitású számítógép. Milyen jó is lenne most, miniatűrben, egy ilyen memóriagép minden lájbizsebben! Már csak a sok felirat megfejtésére is. Mit jelent például az, hogy F—320—3DE ? Hát a 445—L és a 650—L és az 1500—L? Látjuk, hogy fűtőberendezést, traktorokat neveznek meg velük, de mit jelentenek ? A hazai gyártmányú 1300 terméknek csak a szemrevételezéséhez is kellene az a zsebkomputer... Ám, ha komputerünk nincs, véges emberi elménkbe az táplálódik be, ami az egészben a legszembeötlőbb. Az, hogy a Bukaresti Nemzetközi Vásár a gépgyártó- és az elektrotechnikai ipar termékeit kínálja megvételre. Nem tönkrét, sőt, esetleg koncessziót vagy azt „ami van". Ugyanígy 30 más országból 720 cég, köztük a legfejlettebb ipari államokból a legerősebb cégek. Legjobb termékeikkel rukkoltak ki, semmi kétség, a mezőny erős. Látszateredményre itt ne számíts !... És a vásár híradójában olvassuk, hogy a gépgyártóiparhoz tartozó külkereskedelmi vállalatok az első három napon már 120 millió valuta lejre szerződtek s ebből százmillió az export. A svéd gépkivitel egyik szakembere arról nyilatkozott az újságírónak, hogy őt a román elektrotechnikai ipar termékeinek nagy választéka lepte meg. Az elmúlt évek folyamán a világ sokat csodálkozott iparunk fejlődési ütemén. A külföld ezúttal nem csodálkozni, de vásárt kötni jött. A jelek szerint nem hiába jött. „Az első kitűnő — kiált fel az olasz kereskedelmi szakember —, már várom a második kiadást !“ A kapunyitás másnapján így nyilatkozott a szovjet pavilon vezérigazgatója: „Elégedettek vagyunk, jó a vásár." Az üzleti üzlet. A mindenkinek jó üzlet -m a gazdasági virágzás jele. Mi pedig azért vagyunk különösen elégedettek, mert a szárnyas-földgömbös kis bé betű ez évtől az összes nyelveken azt jelenti: Románia esélyes kereskedelmi partnere a legigényesebbeknek. Az az ipar, amely az önmaga kihívta első szembesítésre elektronikai és automatizálási felszereléssel mert kiállni — nem fél a jövőtől, mert még felfedezett negatívumait is visszahúzó erőből új lendület serkentőjévé tudja változtatni. Jöhetnek a további szembesítések ! ... De odáig is szép fővárosunknak ezen a kies platóján tovább zajlik a legkérlelhetetlenebb és egyben legbékésebb konfrontáció. Kérlelhetetlen, mert üzlet, békés, mert benne minden a megegyezésre tör. Számszerű eredményeit még nem összesítették s így lapzártakor csak a legfőbb eredményt tudjuk, azt, hogy ettől az évtől már van Bukaresti Nemzetközi Vázsár. KOVÁCS ANDRÁS Huszár Sándor vezércikkének folytatása az 1. oldalról szabad megfeledkeznie arról, hogy a dogmatizmus és a sematizmus milyen ártalmat jelentett és jelenthet. Álláspontunk tiszta és világos , hiszünk az irodalom és a művészet humánus küldetésében és elkötelezettségében, lappolitikánkat ez határozza meg. Hiszünk abban, hogy az irodalom és művészet a népek és nemzetek közötti közeledés legnemesebb szószólója. Örömmel üdvözölünk ezért minden olyan tevékenységet, amely a világ kulturális vívmányaival gazdagítani akarja a hazai kultúrát, de hirdetni fogjuk, hogy a helyi és időbeli, történelmi és lelkialkati meghatározottság nemzetiségünk irodalma és művészete eredetiségének és fejlődésének egyik legfontosabb feltétele, hazánk, a szocialista Románia kulturális fejlődésének dinamikus feltételei között. A Hét fő feladatának tartja a romániai magyar irodalom és művészet elemzését, a nemzetiségi sajátosságok és hagyományok érvényesítését és anyanyelvünk művelését. Mindent elkövet ugyanakkor annak érdekében, hogy az irodalom és a művészet a hazai valóságot tükrözze, azt a nagy szellemi pezsgést és erkölcsi forrást, amely az új társadalmi és emberi viszonyok kialakulásának jellemzője és velejárója. Legszebb hagyományaink közül való a testvériség, a román nép és a nemzetiségek kulturális közössége és gazdagító egymásra hatása, melynek ápolását hazafias kötelességünknek érezzük. A modern tudományok, de mindenekelőtt azok társadalmi, politikai, etikai, egyszóval humánus vonatkozásainak publicisztikai tükrözése lapunk talán legszembetűnőbb nóvuma. Társadalmunkban mérhetetlenül megnőtt és tovább növekszik a tudományok jelentősége. Fejlődésünk nagy mértékben függ attól a műszaki és tudományos forradalmi folyamattól, amely az egész világot átfogja. Úgy érezzük, csonka az a világkép, amelyből hiányoznak a modern tudományok vívmányainak ismeretelméleti és általános emberi vonatkozásai. Az ország és a nagyvilág tudományos eredményeinek összefoglaló közvetítésével, elemzésével és magyarázásával a lap a harmonikusan fejlett ember szocialista eszményét igyekszik szolgálni. A marxista filozófiának, a kor filozófiai gondolkodásának, humán- és reáltudományoknak szentelt oldalaival a lap fóruma kíván lenni az egyes tudományágakban tevékenykedő és közérdekű mondanivalóval jelentkező tudósoknak és publicistáknak. Népszerűsíteni és terjeszteni fogjuk a marxi-lenini filozófiának a valóság új jelenségeit általánosító eredményeit a magyar értelmiségiek körében. Állásfoglalóan közvetítjük az eszmei tisztázódás folyamatát, a régi és új gondolkodás harcát, amely a szocialista tudat kialakításának útja és feltétele. Tükrözni igyekszünk ugyanakkor azt a nemzetközi méretű konfrontációt és harcot, amely a világ és a lét alapvető kérdéseiben a haladó és visszahúzó erők között zajlik. Felmerül ezek után a kérdés, hogy az egyes szaktudományok és művészeti ágak művelői milyen mértékben érezhetik magukénak A Hét oldalait. Elvi, irányulási kérdés ez, amit jó kezdetben tisztáznunk. A Hét szerkesztői lapjukat a művelődni vágyók olvasónak szánják, nem az egyes szakterületek kisszámú értőinek. A lap csak annyiban lehet a művészé, a tudósé, vagy más szakemberé, amennyiben az olvasóé is egyben. A modern kor embere nem szigetelheti ki hazáját a világból. Élénk figyelemmel fogjuk kísérni a világszervezetek munkáját, amelyeknek tevékenységében Románia jelentős részt vállalt, nemzetközi tekintélyt és elismerést szerezve az országnak. Részletesen fogjuk ismertetni azt az álláspontot, amelyet hazánk a nemzetközi életben képvisel, az ország külpolitikai gyakorlatát, amely a teljes jogegyenlőség, a függetlenség és szuverenitás, a belügyekbe való be nem avatkozás, a kölcsönös előnyök elvein alapul. Lapunk híven igyekszik tükrözni pártunknak és államunknak azt az állandó törekvését, amely az összes szocialista országokkal való szoros barátságra, valamint — társadalmi rendszertől függetlenül — minden országgal való együttműködésre irányul. Az új központi lap megjelenése nemcsak kulturális életünk eseménye, hanem egyben és mindenekelőtt a párt következetes marxista-leninista nemzetiségi politikájának eredménye. Pártunk szándékai értelmében az értelem és a művészi szó erejével hirdeti a testvériség eszméjét, gonddal és felelősséggel vizsgálja nemzetiségi intézményeink, iskoláink tevékenységét. A szerkesztők, akik a romániai magyar nemzetiség új orgánumát, remélhetőleg hosszú és eredményes útján elindítják, tisztában vannak felelősségükkel. Tudják, hogy a lap küldetésének lényege minden becsületes, hazájához és nemzetiségéhez, a szocializmus ügyéhez és az ország érdekeihez hű lélek összefogása, minden helyes törekvés egységes mederbe terelése. Tisztában vagyunk azzal, hogy a provincializmus nem földrajzi elhelyezkedés, hanem szellemiség kérdése, ezért áll távol tőlünk, hogy bármilyen kérdésben az egyetlen helyes álláspont letéteményeseinek higgyük magunkat. Ellenkezőleg : hisszük és valljuk, hogy a párt által ránk bízott feladatokat csakis az összes román és nemzetiségi lapok és szakemberek testvéri, elvtársi segítségével teljesíthetjük. Eszményünk nem a nyugalom, hanem az alkotó nyugtalanság és a problémákkal való bátor szembenézés. Ennek igyekszik A Hét minden erejével eleget tenni, hogy elnyerje az olvasók széles rétegeinek bizalmát, hogy hűségesen szolgálja a szocializmus építésének ügyét hazánkban. A HÉT, I. ÉVF., 1. SZÁM