A Hét, 1973. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-13 / 28. szám
központjáról. Hívott Weimarba, el is utaztam oda. Ebből a látogatásból kétévi ott-tartózkodás lett. Megismerkedtem az iskola mestereivel és növendékeivel. Valami négyen vagy öten voltak ott magyarok: Molnár Farkas, Forbáth Imre, Breuer Marcel, Weininger Andor, aki jelenleg Amerikában van és Papp Gyula, aki most itt van Pesten. Kiváló mesterek tanítottak ott, mint Kandinszkij, Klee, Schlemmer és Feininger. Weimarban találkoztam Bauhauson kívüli, érdekes festőkkel, Theo van Doesburg holland és El Liszickij szovjet festővel. Doesburg ott szerkesztette és jelentette meg a De Stijl című folyóiratot. Elvük a konstruktivizmus volt. Én akkor már nem iratkoztam be, idősebb is voltam, és túlhaladottnak éreztem ezt az álláspontot. Egyre jobban érdekelt az emberi figura térbe helyezése. Első ilyen képem A zöld szamár volt, amelyben a képarchitektúrának a térbe való áttétele jelentkezett. (A Zöld szamár egy érdekes színházi kísérlet, melynek névadója, tervezője, sőt még pantomim szerzője is volt.) — Weimarból 1922-ben jöttem haza. 1924-ben a kassai múzeum meghívására egyéni kiállítást rendeztem. Itt keresett fel Hevesy Iván műtörténész és felszólított, hogy vegyek részt egy alakuló avantgarde-színház létrehozásában, és tervezzem meg az előadásra kerülő darabok díszleteit. Törtük a fejünket, hogy mi legyen a színház neve, és mivel én azelőtt festettem A zöld szamár című képemet, javasoltam, hogy próbáljuk meg egy ilyen fura címmel. Így lett belőle Zöld szamár. — Mi lett a sorsa ennek a színháznak? — Az anyagi fedezetet mi adtuk össze, illetőleg Laziczius Gyula, aki banktisztviselő volt. Ő a banknál kijárta, hogy váltóra pénzt kapjunk és azt fektessük bele. Ezzel indultunk meg. — A műhely is az ön nevéhez fűződik, mikor is indult? (.,Magyar Bauhausé"-nak is nevezett új szellemű művészeti magániskola, melynek tízéves fennállása alatt mintegy 60—70 növendéke volt.) — 1928-ban Hevesyvel, Molnár Farkassal és Ligeti Pál építészekkel művésziskolát akartunk alapítani, de mivel megfelelő anyagi támogatást nem kaptunk, így csupán magániskolát indítottam a műtermemben. Hevesy Iván néha művészettörténeti előadásokat tartott, Molnár Farkas pedig a modern építészetről beszélt. Ez volt a Műhely. — Kik voltak a később híressé vált növendékei? — Vásárhelyi Győző (V. Vasarely) itt tanult nálam, két éven keresztül volt a növendékem. Emlékszem még Szántó Tiborra, aki most a Helikon kiadó vezetője, Radó Györgyre, aki Dél-Amerikában van, Halász János Londonban csinál rajzfilmet, Sándor Károly pedig mint karikaturista vált ismertté. Ez az iskola 1938-ig működött, akkor én megbetegedtem és ezért megszüntettem. Akkor aztán, bár priuszom lévén, és nehézségeim a rendőrséggel, itthon maradtam. — Volt egy időszak, amikor közösen terveztek plakátot Berény Róberttel? — A táblaképfestés egy priuszszal terhelt művész számára megélhetést nemigen biztosíthatott, tehát plakátokat terveztem. Ugyanaz a cég egyidejűleg Berény Róberttel is dolgoztatott. Rájöttünk, hogy nem érdemes egymással konkurrálni, hanem tervezzünk közösen, írjuk rá mindkettőnk nevét. (Bortnyik jelentős szerepet játszott a modern magyar plakátművészet megteremtésében. Ellentétben kora divatos anekdotizáló és cikornyás plakátjaival, mellőzött minden felesleges bőbeszédűséget és a tárgy nagyvonalú ábrázolására, a lélektani hatásra fektette a fő hangsúlyt. A plakátművészettel elméletileg is foglalkozott, több előadást is tartott, 1933-ban szerkesztette és kiadta a Plakát című folyóiratot.) — A „korszerűsített klasszikusok* avagy „így lesztek ii" stílusgyakorlat vagy paródia? (Ez a sorozat szellemesen szemlélteti, hogy a polgári tartalom, a téma változó formai megjelenítésben ugyan, de megmaradt a modern művészetben is. Ismert festményeket vonultat fel, különböző modern művészek modorában. Tizian Laviniája, Picasso két jellegzetes felfogásában; a Mona Lisa, ahogyan Van Gogh festette volna: Lizácska, a postamesternő; Van Eyck Arnolfini házaspárja Bernáth Aurél modorában; Huysdael-Klee: „Al' a malom, „ál" a vitorlája; Chassériau-Léger változata stb.) . A korszerűsített Klasszikusokat az 50-es évek elején kezdtem csinálni. Megpróbáltam kissé szatirikus módon azt hangsúlyozni, hogy a mai festők is ugyanazt csinálják, mint a régi művészek, hogy a téma, az új téma még nem elevenedett meg az emberekben, hanem tulajdonképpen ugyanazt csinálják, mint az előttünk járó nemzedékek. Ebből festettem vagy félszáznyi képet. Ezek mind Budapesten, mind Moszkvában több kiállításon szerepeltek. Szó volt róla, hogy esetleg könyv alakban is megjelennek, de aztán elmaradt. Jelenleg az egész képsorozat a Nemzeti Galéria tulajdonában van. — Milyen külföldi múzeumokban és gyűjteményekben őrzik képeit? — Vannak, igen, külföldön is, Kassán, Kölnben és miután a múlt évben éppen Kölnben volt kiállításom, ezek Amerikába is elkerültek, Hamburgba és más múzeumokba vagy magángyűjteményekbe. (Nemrég Bukarestben konstruktív törekvések a magyar képzőművészetben címmel kiállítást rendeztek, melyen Bortnyik Sándor Lámpagyújtó című festménye is szerepelt.) — Mikor készült a Lámpagyújtó, és ha valami kedves emléke fűződik hozzá? — Tényleg fűződik. Ezt a képet 1923-ban (katalógus szerint 1921?) festettem Bécsben. Akkor látta ezt a képet két emigráns író, Gábor Andor és Balázs Béla. Kifogásolták, hogy miért van a figura négyszögesítve, és hogy az egész kép tulajdonképpen egy ilyen geometrikus formákból álló kompozíció. Néhány évvel ezelőtt, itt nálunk ebben a lakásban a padlásról befolyt a víz. Két tetőfedő munkás jött, hogy kijavítsa a hibát. Egyikük megállt a kép előtt. A feleségem mondta neki, hogy nem itt van a beázás, hanem a sarokban ... Látom én kérem a beázást, de engem ez a kép érdekel. .. Feleségem kérdezi, hogy mit lát rajta? ... Én egy embert látok, aki világosságot visz a városba ... (körülbelül ezekkel a szavakkal magyaráztam én is annak idején annak a két írónak)... És az nem zavarja önt — kérdezi a feleségem —, hogy ilyen egyenes vonalakkal, kockaszerűen van megcsinálva? . .. Azt mondja — egyáltalán nem zavar, én ezt nagyon jól megértem kérem, hogy ez nem Kovács János, egy lámpagyújtó, hanem ebben minden lámpagyújtó benne van. Tehát össze van vonva ez a figura, ez egy típus . .. — Kérem, beszéljen művészi hitvallásáról: szervesnek látja-e a folytatást? — A magam részéről szervesnek látom, bár sohasem kötöttem magam ugyanahhoz a kifejezési módhoz. Ez mindig a témától függött. Tehát nem kényszerítettem magamra egy bizonyos stílust hogy egy és ugyanazon módon fejezzek ki valamit, hanem a téma és a tartalom természete szerint változik.. Tulajdonképpen a tartalom a fontos, az, hogy mit akarok mondani. A művész is elkötelezettje a társadalmi haladásnak Én magam a realizmus híve vagyok, világszemléletem alapján, illetőleg a marxizmus alapján. A szocialista realizmust mindenképpen respektálom, de a szocialista realizmus alatt nem a naturális formákat értem. A mondanivaló fontossága nem csökkenti a formai, esztétikai megjelenítés fontosságát. Sőt: Esztétikum nélkül nincs művészet! A formát mindig a mondanivaló, a közlés értelme, célja határozza meg. A művésznek legyen szabad úgy és olyan formában befejezni korát, kora tartalmát és önmagát, amilyent a kifejezés tartalma megkövetel. Köszönet a rendkívül érdekes, színes és körültekintő alapossággal megfogalmazott válaszaiért. Ezúton fejezem ki köszönetemet Nemes Mártának, aki az interjú gyakorlati lebonyolítását volt szíves elváltanik NAGT PAL festőművész középpontjában állott. A festő magas protektorainak segítségével éveken át megakadályozta a városfejlődés útjában álló műterem lebontását, de 1868-ban végül is engednie kellett. Az Énes utcai ház utcai frontját öt üzlethelyiség foglalta el, s ezeket a festő kereskedőknek adta bérbe. Festő- és fényképészműtermét, valamint külföldi, klasszikus mesterek remekműveit, régészeti, ásványtani, botanikai és állattani ritka gyűjteményeket bemutató állandó kiállítását az emeleten rendezte be. Ez a kiállítás, amelynek anyagát Szathmári Pap Károly külföldi utazásai során gyűjtötte, állandóan a közönség rendelkezésére állt, és minden bizonnyal nagy érdeklődésre tarthatott számot, mert olyan művészek alkotásait is tartalmazta, mint Tizian, Correggio, Parmeggianino, Perugino, Salvator Rose, Dominicchino, Murillo, Van Dyck, Dürer, Cranach. Szintén az emeleten volt a festő fényűzően berendezett lakása. Ennek a háznak művészettörténeti jelentőségét még ma se jelzi emléktábla, holott méltán megérdemelte volna, mert talán egyetlen más bukaresti magánházban se fordult meg annyi író- és művésznagyság, mint itt. Szathmári Pap Károly udvari festői hivatásánál fogva a főváros társadalmi életének középpontjában élt majdnem öt évtizeden keresztül. Mihail Eminescu is lakott ott egy félemeleti szobában, és meleg barátságot tartott fenn a festővel. De műtermében mindennaposak voltak Tattarescu, Aman, Mitu Popp, Grigorescu s később Andreescu. Az ifjú Nicolae Grigorescut, amikor franciaországi tanulmányútáról hazatért és tele volt Barbizon varázsával, de megfelelő műterem híján nem tudott alkotni, Szathmári Pap Károly önzetlen kollegiális szeretettel karolta fel. Helyet adott neki saját műtermében, ahol együtt dolgoztak mindaddig, amíg Grigorescu anyagilag és hírnévben annyira megerősödött, hogy önálló műtermet nyithatott magának. Hálából Grigorescu nagyon szép arcképet festett Szathmári Pap Károly feleségéről. De érdekes az Énes utcai ház további története is. Szathmári Pap Károlynak 1887. június 3-án bekövetkezett halála után az ingatlant Sándor nevű, egyetlen fia örökölte, aki később szintén jó nevű festővé vált. Életének 62 évét a szülői házban élte le. 1933-ban meghal, és a két Szathmári hagyatékának örököse Sándor özvegye lesz. A műtermek természetesen már régen megszűntek, helyükre Hortensia, az özvegy, a két Szathmári alkotásaiból összeállt múzeumot kiterjeszti. A klaszszikus mesterek műveit — 140 remekművet — lassanként eladogatták, felemésztette őket Sándor neveltetése és később megélhetése. Hortensia is nagy házat visz, a romániai nőmozgalom egyik úttörő élharcosa. De mégis marad vagy 1000 darabból álló festmény-, rajz-, vázlatgyűjtemény, amelyeket a háborús események idején Hortensia utolsó pillanatban apjának Vasile Lascăr utca 116. sz. alatti (ma Galaţi utca) házában helyez biztonságba. Az elővigyázatosság helyén való. 1944-ben bombatámadás éri Bukarestet és a légi bombák az Énes utcai Szathmári-házat elpusztítják. Amint a háború után az élet újra megindul, Hortensia arra gondol, hogy visszaállítja a Szathmári-múzeumot. Egy kereskedelmi részvénytársasággal köt szerződést, s ebben a társaság kötelezettséget vállal arra, hogy a lebombázott ház helyére hét-nyolcemeletes tömbházat emel Ennek a földszintjével és első emeletével kizárólag az özvegy rendelkezik, s ott újonnan berendezik majd a Szathmári-múzeumot. Mire 1948-ban a tömbház valóban elkészül, bekövetkezik az államosítás. Az új állami lakáskezelőség az egész épületet lakásoknak és üzlethelyiségeknek bérbe adja. A Szathmári-múzeum megvalósításának ügye így egyelőre elhalasztódik. Hortensia még öt évig él s eközben hiába próbálkozik, hogy a múzeum ügyére ráterelje a figyelmet. Halála előtt végrendelkezik és Szathmári Pap Károly hagyatékát az államnak ajándékozza, azzal a kikötéssel, hogy a mintegy ezer festményből, rajzból meg a festő személyes használati tárgyaiból múzeumot vagy emlékházat szervezzenek. Halála óta húsz év telt el, de a múzeum ügye nem haladt előre. A művészi hagyaték a V. Alecsandri utca 16. számú, régi Storck-ház egyik hátsó épületének emeleti raktárába került, ahol a végrendelet végrehajtója, Gabriela Storck, muzeológus, aki egyébként Szathmári Hortensia unokahúga, őrzi és várja, hogy történjék vele valami. A nagy értékű művészi hagyaték csomagolópapírba burkolva, poros polcokon hever, sem a kutatók, sem a nagyközönség nem juthat hozzá, hogy megtekintse. Úgy érezzük tehát, hogy ennek a cikksorozatnak teljesen jogos a címe. Szathmári Pap Károly életművének polcon heverő része csak úgy válhat közkinccsé, mindenki számára hozzáférhetővé, ha megszervezik a Szathmári-múzeumot vagy emlékházat. Most kitűnő alkalom volna rá. A Képzőművészeti Alapnak sikerült elérnie, hogy az Énes utca ház földszintjét és első emeletét felszabadítsák, és hogy a fővárosi tanácstól külön határozattal, saját céljaira, megkapja ezeket a helyiségeket. A megoldás kézenfekvő: az Énes utcai ház első emeletén néhány helyiséget adjanak át a Szathmári-múzeum céljaira! A múlt század több más képzőművészének hagyatékából állítottak fel már országszerte — nagyon helyesen — reprezentatív múzeumokat. Magától értetődő tehát, hogy a rendelkezésre álló és most parlagon heverő anyagból megszervezzék a Szathmári-múzeumot is. ÁRVÁT ÁRPÁD A HÉT, 1973. JÚLIUS 13. mmmmm KÉPZŐMŰVÉSZET