A Hét, 1974 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1974-01-04 / 1. szám
3 A Hét, 1974. január 4. Gépgyártók Sepsiszentgyörgyön . Itt volt a város széle, vége, egyik legelhanyagoltabb kültelke. Itt lesz a város életének egyik új, modern központja, vonzástere, ipari negyede, jövője. Mikor Csutak igazgató úr, a kollégium rektora évtizedekkel ezelőtt ide építtette fel családi villáját, sokan nagyon elcsodálkoztak. Hiszen Sepsiszentgyörgynek ez a része nem is város már, csak bejárat az országútnak és a vasútnak Brassó felől, meg kijárat az Oltnak Kökös felé, a vasút és a folyó medre között óriási gödrök (a vasúti pályát az innen kihordott földdel magasították) és zsombékos, pocsolyás árterület, ahová a víz akkor jár ki, amikor kedve tartja, fi. hajdani városvezetőség sokszor próbálkozott eltüntetni a szeméttel ellepett óriási gödröt az állomás közeléből, magam is ültettem itt csemetéket, diákkoromban, a madarak és a fák ünnepén, de a jámbor állatkák és a védtelen növények következő évfordulójáig vézna csemeték mind kiszáradtak. Valamikor, a vasatvonal építésekor a széplelkek siránkoztak, hogy lám, a gőzmozdony maga előtt széttiporja a természet szépségeit, s csak bűzös gödrök maradnak a nyomában, de aztán az emberek hozzászoktak a gőzmozdonyhoz, mert praktikusabb a bakancsnál, a gödör pedig maradt, mert mindig csak lapáttal, kézi szerszámmal próbálták eltüntetni, diákok közmunkájával. Egyetlen földgyalu, íme, milyen egyenletesre simította az oldalt, eltüntette a város szeméttelepét. Az ipar eljött Szentgyörgy városának bejáratához, nemcsak gőzmozdony, hanem nagyipari üzem képében. Még mielőtt termelni kezdett volna az új üzem, még építők dolgoztak a falain, de a jövendő gyár, a holnapi ipari negyed már megváltoztatta a környéket. A modern csarnokok körül száguldó forgalom, a nehéz kocsik feltörik néha az aszfaltot, de hát, újra lehet önteni, az egész táj képét gépekkel lehet átrajzolni. A Villamos Autóműszerek Gyára közelében, az Olt kanyarjában, a hajdani zsombékos ártéren mesterséges tó, csónakázó hely létesült; szépség, kellemes hangulat öleli körül az első sepsiszentgyörgyi nehézipari üzemet. Mesélik, hogy egy kilyéni vagy szotyori ember, Brassóba bejáró ingázó munkás, az építkezés megindulásakor hajnalonként, mikor falujából a szentgyörgyi állomásra tartott, újra meg újra körüljárta az alapokat, majd az emelkedő oszlopokat. Szakszerű pillantással mustrálgatta a jövendő csarnokok nagyságát, alakját, elhelyezését S hónapok múltán kimondta vonatozó hajnali társai előtt a szentenciát: — Ez csakugyan nehézipari gyár lesz, testvérek. — Miért, eddig kételkedtél ebben? — Mikor épült ezen a vidéken nehézipar, gépgyár? Sohanapján! Fonoda, szövőde még igen. De gépgyár?! 1971-ben került nyilvánosságra a döntés: a szocialista iparosítás rendjén, az elmaradott vidékek gyorsabb fejlesztése érdekében, Sepsiszentgyörgyön is gépgyártó ipar épül ki. 1972. március elsején kézhez kapta kinevezését az új gyár első alkalmazottja, az igazgató: Vass Károly. Ha jelképet keresnék, a táj új sorsát olvashatnám ki ennek a magas termetű, sovány arcú, barna szemű férfinak az élete alakulásából. Nagyapja földműves, apja vasúti munkás volt. ő Brassóban végezte a műegyetemet, majd Sepsiszentgyörgy textilgyárában dolgozott tizennégy esztendőn át, és a szövőgépek, a textilipari felszerelések karbantartásában szakosította magát. A család útja egyenes, küzdelmes, mint annyi hasonló ipar felé nyíló földművessors ezen a vidéken. Úgy látszott, Vass Károly a textiliparban futja végig élete pályáját, mégpedig annak vezető helyén. Egy ideig igazgatója volt nemcsak a szentgyörgyi textilgyárnak, de az egész megye hasonló üzemeinek. Mikor ő sem számított erre, a párt bizalma fordított egyet a sorsán. — Vass elvtárs, maga eredetileg gépészmérnök, ugye? — Hiszen tudják az elvtársak. De megmondom őszintén, bedolgoztam magamat a textiliparba, nem szívesen változtatnék. — Hátha itt, Szentgyörgyön kellene egy műszergyárat beindítania? Olyan üzem lenne, mint a szecselevárosi Electroprecizie. Annak lesz a testvéröccse. Villamos műszereket készít majd az autókhoz, mindenféle gépi járművekhez, ugyanis legtöbben Péter Árpád személyzeti és tanulmányi „osztályát" keresik: kérvényekkel, jelentkező lapokkal vagy kérdésekkel jönnek, mind többen, mind sűrűbben. Vass Károly igazgató házánál, a falon különféle villamos autóműszerek vannak felerősítve egy hálóra. A csarnokok, az oszlopok még épülnek, de itt már az új gyár készítményeit láthatom, a távlatot. Indukciós tekercs, villamos duda, benzinjelző-kapcsoló, az akkumulátor-telep fő ki- és bekapcsolója, meg gyertyafej sorozatgyártása kezdődik el legelőbb. Követik őket sorra a többiek: a tartály-kapcsoló, lámpa-kapcsoló, elektromos gyújtó, kormányzáras kontaktkulcs, biztosíték-tábla. összesen 24 termék több mint 120 féle alkatrész gyártására rendezkedik be a sepsiszentgyörgyi Villamos Autóműszerek Gyára. Ezeket az alkatrészeket eddig vagy Szecselevárosban állították elő — ott most tér nyílik másféle gyártmányok készítésére — vagy külföldről importálták. A szentgyörgyi nehézipari üzem mindjárt indulásánál a külföldről behozott alkatrészek gyártását is tervébe vette, tehát a világtechnika szintjén tűzte ki a maga feladatait. Alapos felkészülés, kiváló szakértelem, pontosság és lelkiismeretesség kell ezeknek a finommechanikai termékeknek az elkészítéséhez. A „vén bányász" — Benedek Elek híres riporthőse, a vádló, panaszló Bedő Áron — a század elején még csak azt kívánta, hogy a tenger kincs ne maradjon a föld gyomrában a Székelyföldön, s a fölötte járó nép ne legyen továbbra is koldusszegény. S hogy így eszembe ötlik e táj hajdani író-fia, Benedek Elek, aki a székelyföldi iparosítás egyik nagy szellemi előkészítője volt, tekintetem a szomszédos asztalra téved s ott is Benedek József főmérnök arcára. Még nem kérdeztem meg, hogy ez a középkorú, derűs pillantású, zömök mérnökember áll-e valamilyen rokonságban Benedek Elekkel, de nem tudok, nem is akarok szabadulni az újabb jelképtől: amit az író tollával kívánt, azt egy másik Benedek — persze, társaival együtt — műszaki tudásával váltja valóra, a szocialista iparosítás keretében. Gyepes falucska szülötte. Erről az udvarhelyi településről még egy mérnökember került ki Benedek József előtt, azt is Benedeknek hívták, éppen Benedek Eleknek. Az első világháború előtt előbb idehaza, a szülőföldjén próbált szerencsét, de beleunt a reménytelenségbe, kivándorolt Amerikába. A kitántorgott milliók útját követte, mérnöki diplomával a zsebében. Csak a híre jött haza, aztán az sem. Benedek József első értelmiségi a családjában. Szülei termelőszövetkezeti nyugdíjasok. 1943 őszén íratták be a most 41 éves főmérnököt a székelykeresztúri középiskolába. Ott érettségizett. Felsős korában, hosszú időn át, orvos akart lenni. — Miért változtatott? — Még a líceumban elpártoltam az orvosi pályától. Ilyesmiben beláthatatlan fontossága van az iskola szellemének, egy-egy kiváló tanár példájának, vonzásának. — Önt ki befolyásolta? — Rafain Dezső, a fizika tanára. Akkoriban még nem volt gyakorlati oktatás az iskolákban, de Rafain tanár úr az életre akart nevelni minket. A fizikai laboratóriumot valóságos iskolai műhellyé alakította át. Akik vonzódtak a fizikához, jöhettek, mindenkit szívesen látott, megtanított barkácsolni. Azt hittük, játszunk, pedig nagyon komoly dolgokat tanultunk meg. Egyszerű villamos műszereket készítettünk, elektromos motorokat. S még fontosabb volt, azt hiszem, hogy felébresztette bennünk, abban az ipartalan városkában, a műszaki pályák iránti vonzódást. Nem bántam meg, hogy a Rafain tanár úr hatása alá kerültem. Kolozsváron végezte a műegyetemet, 1957-ben, aztán Marosvásárhelyre nevezték ki az akkori Minszki gyárba. Két évig dolgozott ott, majd a lakásígéret Brassóba vonzotta, öt évig a Hidromecanicában a szerszámműhely főnöke volt. Ez idő alatt elvégezte a mérnök-közgazdász fakultást is , tehát az üzemszervezés szakértője lett. Újra Marosvásárhely következett, majd Sepsiszentgyörgy. — Idevonzottak az előnyök. — Ezt furcsán ejtette. Milyen előnyökre gondolt? Mosolyog : — Hát nem előny egy mérnöknek, aki még közgazdász is, ha egy új üzem beindulásában segédkezhetik? Itt aztán minden előtte áll, de főként a gondok, a nehézségek. Építész, gépész, szerelő, könyvelő lehet itt az ember egyszerre, s még tanár is. Látja, most éppen órára sietek. Ne haragudjon hát, ha mára búcsúzom is. Az 1-es líceumban képezik délutánonként az üzem jövendő szakmunkásait. A tanári kar: a gyár mérnökei. Még egy aktát ír alá. Tíz perc múlva belép az osztályba. Menet közben fogunk kezet. Meg se kérdezhettem: rokona-e Benedek Eleknek, az írónak? Kisbacon és Gyepes, a kisnemesi kúria és a parasztház messze esnek. Mégis, aligha tévedek: nagyon közeli szellemi rokonai egymásnak. Apró jelekből lehetett érezni az elmúlt két esztendőben, hogy Sepsiszentgyörgy és egész Kovászna megye lakossága a maga személyes ügyeként érdeklődik az első nehézipari üzem építése iránt. Szövőgyár, cigarettagyár, szeszgyár, húsfeldolgozó üzem működik e városban, de mindenki tudja, érzi, hogy a nehézipar mindezeknél jobban kihat a környék jövőjére. Kovászna megye lakói, különösen a férfiak negyvenötven esztendőn alul, már jó ideje, másfél-két évtizede saját sorsuk alakulásából felismerték, hogy a jövő az iparé. Jelentős munkástömeget foglalkoztató nagyipari üzem csak Brassóban volt, oda indult meg az áramlás ötven, de száz kilométernyi távolságból is. Kovászna megye társadalmi életében új jelenségként feltűnt az ingázó, aki innen jár be Brassóba, a nagy iparközpontban dolgozik, de régi falujában vagy Szentgyörgy városában él, családja itt kíván jobb társadalmi juttatásokat, szülőotthont, és orvosi ellátást. 1972 nyarán, mikor a Scinteia felkérésére riportokat írtam Kovászna és Hargita megye iparának jelen helyzetéről, a megyéből 9800 munkás, ingázó járt el máshová dolgozni. (Egykori riportomból idézem e számokat.) Közülük 8400 ingázó Brassó nagyüzemeiben kereste meg a kenyerét. A Kovászna megyében megindult nagyobb arányú iparosítás nyomán tavaly nyárig vagy háromszáz szakember a megyében talált szakképzettségének megfelelő munkalehetőséget. Említett riportom óta ugyan további ingázó szakmunkások álltak be valamelyik Kovászna megyében működő újabb üzembe, de a helyzet lényegesen még mindig nem változott meg. Természetesen, nem valamiféle rivalizálásról van szó a két szomszédos megye között. Sőt, a Kovászna megyében felgyorsult iparfejlesztés összhangban áll Brassó távlataival is, ebbe illeszkedik bele. Igen érzékletesen beszélt erről A Hétnek adott nyilatkozatában Nagy Ferdinánd elvtárs, a Kovászna megyei pártbizottság első titkára; hadd idézzem az ő szavait: „Véleményem szerint az ipari fejlődés további szakaszában arra kell törekednünk, hogy ipari létesítményeink tevékenysége szervesen kapcsolódjék Brassó vállalatainak a tevékenységéhez: arra törekszünk, hogy olyan ipari szatelit-üzemeket létesítsünk a megye területén, amelyek összedolgozzanak a brassói anyavállalatokkal. Ezzel foglalkoztatjuk a munkaerőt a megye területén, és hozzájárulunk a nagy múltú és nagy kapacitású üzemek fejlődéséhez. gépi gyártóiparban pillanatnyilag ez látszik ésszerűnek. Ez a fejlődés nagy társadalmi problémát fog megoldani. Megszűnik a munkaerő ingázása, és lehetővé válik, hogy az ember élvezze azokat a szociális, kulturális megvalósításokat is, amelyeket mint ingázó nem élvezhetett." A Villamos Autóműszerek Gyárában, amely Brassóban készülő autókhoz és traktorokhoz is nélkülözhetetlen alkatrészeket szállít majd, dolgozni kezdtek az első szakmunkások. Olyanok, akik mostanáig Brassóba vagy Szecselevárosba ingáztak. És akik a szentgyörgyi textilgyárból jöttek át ide. Egyik a volt textilgyáriak közül. Vékony arcú, zöldes szemű, félig szőke, 29 esztendős fiatal férfi. Székelyudvarhelyen végzett fémipari szakiskolát három éven át, aztán dolgozott a hajdani onești-i építőtelepen. A szülőföld hazavonzotta. Katonaság után Szentgyörgyön telepedett meg; 1971-ben az esti líceumban leérettségizett. A felesége most is a textilgyár munkásnője, érettségizett szövőnő; 1972-ben kapta kézbe a diplomáját. Négy évi tanulás — négy évi lemondás. S a textilgyári lakatos életében az érettségivel sem ért véget a tanulás ideje. Mikor az új gyárba jelentkezett, nyomban mesteriskolába küldték Ploieștibe. Ion Mirescu mérnök és Florica Ciotá mérnökasszony nevét emlegetik szeretettel: mind az öt mesteriskolás tőlük tanult legtöbbet a szakmában. — Gyermek van-e, Imre? — kérdezem. — Egy fiú, András a neve. Mint az édesapámnak. Fülelnek néhányan körülöttünk, de nem lepődnek meg a családias kérdéseken. Azt, akivel beszélgetek, aki most jött vissza a mesteriskolából, Beke Imrének hívják. Beke András dalnoki földművesember fia. Könnyen és gyorsan kibogozzuk a közeli rokonság szálait. És ettől a felfedezéstől mintha otthonosabban mozognék szülőföldem nagy változásának színhelyén, az első szentgyörgyi nehézipari üzem csarnokában. BEKE GYÖRGY A HÉT RIPORTJA ELSŐ NEMZEDÉK Egyik jövendő csarnokban az üzem adminisztratív „magja" működik. Az íróasztalok sora Vass Károly igazgatótól és Benedek József főmérnöktől indul ki, s a különböző „részlegeken" át a személyzeti osztályig nyúlik el. Ez van legközelebb az ajtóhoz, hogy a bejövők a legkönnyebben elérhessék. Mostanában