A Hét, 1977 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1977-02-04 / 5. szám

CORNELIUS RYAN Túlságosan távoli híd Terepszínű egyenruhájukban Lathbury tábornok 1. ej­tőernyős dandárjának katonái Arnhem felé tartottak. Terv szerint Lathbury dandárjának három zászlóalja kü­lönböző útvonalon indult el. Robert Frost alezredes 2. zászlóalja kapta a fő feladatot: a folyó északi part­ján egy mellékúton közelítsék meg és foglalják el a nagy hidat Több katona visszaemlékszik rá, hogy a németek csak egy óra múlva, 16:30 körül kezdtek komolyabb ellenál­lást kifejteni. Frost egyik századának sikerült megtisz­togatnia az északi hídfőt és hatalmába keríteni. De a tűz és a raktárakban felhalmozott lőszer sorozatos rob­banása lehetetlenné tette újabb támadás megindítását a déli hídfő elfoglalására. A csata első napjának végén, éjfél körül az angol és amerikai ejtőernyősök elérték főbb célpontjaikat, illetve azok elfoglalásáért küzdöttek. A híd környékén tartózkodó SS-ek parancsnoka, Har­­zer ezredes úgy gondolta, hogy sikerült feltartóztatnia az angolokat, és lebecsülte a hídfőt elfoglaló katonák számát és képességeit Még azt sem tette, hogy kive­zényelje rohamágyúit hanem egyik különítményt a má­sik után küldte rohamra az angol állások ellen. Köz­ben az angolok újabb kettes-hármas csoportokban ér­keztek a hídhoz, sokan sebesülten, valamennyien éhe­sen és átfagyva. Csak nehezítették Frost ezredes logisz­tikai helyzetét Arnhem egyre veszélyesebbé vált a német páncélosok számára is. A városba vezető különböző utakat a hol­land polgári lakosság eltorlaszolta. IV. A csata elvesztése Urquhart tábornok bármilyen áron, beleértve saját biztonságát is, támogatást akart nyújtani Frostnak fegy­verben és emberben, hogy kitarthasson Fiorroks tank­jainak megérkezéséig. Több törzstisztjével megpróbált eljutni Arnhem hídjához. Azonban eltévedtek és a né­metek tüze elől egy házba menekültek. Antoon Derksen, a Zwarteweg 44 sz. házának tulajdonosa elhelyezte­ őket a padláson, majd a német megtorlástól tartva, család­ját a szomszédba költöztette. Ilyenformán szeptember 18-án, a Market-Garden má­sodik napján az egyedüli ember, aki összefoghatta vol­na az angol támadást, ott lapult egy padláson, a né­met vonalak kellős közepén. A német határon túl vadászgépek serege készült fel­szállni. A majdnem teljesen elpusztult Luftwaffe gigászi erőfeszítést tett nagyobb számú gép összpontosítására és üzemanyaggal való ellátására. Délelőtt 9 és 10 óra között mintegy 190 gép hatolt be a holland légitérbe, hogy szétzúzza a Market második légihídját. A szkeptikus Model marsallal ellentétben a Luftwaffe tábornokai hittek a német kézbe került tervek hiteles­ségében. A tervekben minden benne volt: az útvonal, a leszállási övezet és az órarend . . . Amibe viszont valami hiba csúszhatott be. A második hullám szövet­séges ejtőernyőseinek 10 órakor kellett volna érkezniük, de a légiflotta nem jelentkezett. A Luftwaffe főparancs­nokságán nem tudták mire vélni a dolgot. Pedig egy­szerűen az történt: Hollandia derült égboltjával ellen­tétben Angliát köd bontotta. A köd más bajt is oko­zott Valkenswaardnál, 90 kilométerre Arnhemtől délre, három teljes órát késleltette a Horrocks páncélosainak indulását Aalstnál sikerült hátulról leevülni a német ellenállást s átkerülni a Dommel nyugati partjára. E. Fisher-Rowe őrnagy azt jelentette a hadoszlop hátsó részének: — Egyetlen akadály késleltet még és ez a holland lakos­ság. Eindhoven városban például a lakosság rokon­­szenvmegnyilvánulásai miatt, négy órát vett igénybe az annol páncélosok átvonulása. Ekkor Arnhem füstölgő romjaitól a Són hídjáig, a lö­vészárkokban és az erdőkben, a gátak mentén, az épü­letromok között vagy a hidak feljáróinál a Market-Garden harcosai és a németek nyugatról jövő tompa dörgésre let­tek figyelmesek. Végeláthatatlan sorokban, elsötétítve az eget érkeztek — hatórás késéssel! — a második légi­híd gépei és vitorlázói, erővel és lelkesedéssel töltve el a szövetségeseket és a hollandokat. Ha a németeknek nem is sikerült megakadályozniuk a második légihíd érkezését, számottevő veszteséget okoztak a hidat követő utánpótlási feladattal megbízott bombavetőknek: 130-at közülük megrongáltak, 7-et le­lőttek, 4-et leszállásra kényszerítettek. Wilhelm Bittrich tábornok, a 2. SS páncélos hadtest parancsnoka rémülten tapasztalta a második légihíd méreteit Úgy vélte, hogy az arnhemi és nijmegeni hi­dakat azonnal fel kell robbantani, de ez a javaslata dühbe hozta Módéit. „A nijmegeni hidat nem szabad felrobbantani és azt akarom, hogy az arnhemi hidat huszonnégy órán belül elfoglaljuk.” Teltek az órák és Frost az arnhemi híd tövében hiába várta ezrede másik két zászlóalját Csatazaj hallatszott a nyugati városnegyedből, de semmi sem utalt jelentős csapatmozdulatokra. Azt is hiába várta Frost, hogy Hor­rocks páncélosai hírt adjanak magukról. Csak reggel érkezett tőlük egy rádióüzenet, amiből kiderült, hogy a tankok még messzi járnak. Pedig a segítség nem volt távol. A hídtól alig két kilométerre négy zászlóalj két­ségbeesetten küzdött. Az utcák labirintusában harcuk némi sikerre vezetett. Miután megtudta, hol található fő­hadiszállása, Urquhart tábornok is egy terepjáróba ült és harminckilenc óra után ismét átvette hadosztálya irányítását. Horrocks páncélosai előtt szintén megnyílt az út. A Són folyón, mintegy 74 kilométerre Arnhemtől, az utász­­katonák szükséghidat vertek. Igaz, szeptember 19-én, 6:45 órakor a Garden erői immár harminchat órás ké­sésben váltak, de még senki sem számolt az időveszte­ség igazi jelentőségével — gondjaik pedig még csak most kezdődtek. Tőlük 56 kilométerre északra a Waal folyam hídja Nijmegennél változatlanul a németek ke­zén volt. Közben Angliában a La Manche-csatorna egész szé­lességében alacsony felhőzet zavarta a látást. A har­madik légihíd kedvezőtlen időjárási viszonyok között emelkedett a magasba. A 655 csapatszállító és 431 vi­torlázógépnek alig a fele jutott célba. Az ellenséges légvédelem és a Luftwaffe támadásai súlyos vesztesé­geket okoztak: 112 vitorlázó és 40 szállítógép szerepelt a veszteséglistán. A brit övezetben, ahol Urquhart egyformán várta a lengyeleket és az anyagi utánpótlást, valóságos tragé­dia történt. Az anyag ledobására kijelölt helyet előző­leg ellenség szállta meg. A ledobott 390 tonna élelmi­szer és lőszer majdnem teljes egészében a németek kezére jutott, csak mintegy 21 tonnát sikerült meg­menteni. Késő este a szövetséges törzstisztek kénytelenek vol­tak tudomásul venni a helyzetet: a németek kézben tart­ják a hidakat. Gavin kijelentette: — Egyetlen lehető­ség van, egyidejű támadás mindkét parton. Csapatokat kell áttenni a túlsó partra, mintegy 1500 méterre a híd­tól lefelé, de ugyanakkor változatlanul támadni a déli parton. Az oosterbeecki Hartenstein szállóban levő főhadiszál­lásán Urquhart tábornok kétségbeesetten próbálta men­teni azt, ami hadosztályából még megmaradt. Frost el volt szigetelve. Minden próbálkozás a mentésére hiába­valónak bizonyult. A németek folyamatosan kapták­ az erősítéseket A sors iróniája, hogy Urquhartnak pedig jelentős erő állt rendelkezésére, amelynek közreműkö­désével megfordíthatta volna a hadiszerencsét. A hol­land ellenállási mozgalom a legtevékenyebb és legfe­­gyelmezettebbek közé tartozott a megszállott európai földalatti mozgalmak között. A 101. és 82. hadosztályok körzetében a hollandok vállvetve harcoltak az amerikai ejtőernyősökkel. Taylor és Gavin tábornokok a földre­­szállás után azonnal fegyvert és robbanóanyagot adtak a földalatti csoportoknak. Arnhemben azonban az an­golok egyszerűen figyelmen kívül hagyták e bátor és lelkes polgári lakosok segítségét. Az első csoport, mintegy 260 ember számára az át­kelés balul is ütött ki. A csónakok egy része besüppedt az iszapba, több csónak felborult, másokat elsodort az ár, megint mások körbe forogtak, vagy a túlterhelés miatt elsüllyedtek. Végül a túlsó partra érve, ellenséges tűz­ben kellett áthaladni a minden fedezéket nélkülöző te­repen. Joe Vandeleur alezredes parancsnoki állásából figyelte a támadást De a Market-Garden összes hídjai most már a szövet­ségesek kezén voltak — egy kivételével. Szeptember 20-án, 19:15 órakor Arnhemig már csu­pán 18 kilométert kellett megtenniük a páncélosoknak. Tucker ezredes, az 504. ezred parancsnoka türelmet­len volt a túl lassú előrehaladás miatt. Dühösen mond­ta a páncélos hadosztály egyik őrnagyának: «— Fiaitok Arnhemben szenvednek. Sietni kell, csak 18 kilométer van hátra. — Az őrnagy azt válaszolta, hogy az angol páncélosok nem folytathatják az utat a gyalogság fel­zárkózása nélkül . . . „Előírás szerint háborúztak — állapította meg ké­sőbb Tucker ezredes. „ Berendezkedtek éjszakára. Ez jellemző volt rájuk: megállni, teázni.“ Az angol gyalogság késéséről tudomást szerezve Brow­ning üzenetet küldött Urquhartnak: „210045... Holnap a támadás fő iránya az 1. légiszállítású hadosztály, de 12 óra előtt ne emelje a csatlakozást.” Az arnhemiek számára már minden elkésett John Frost ezredes egységének tragikus sorsa beteljesedett Freddie Gough őrnagy így emlékszik vissza: „Rémes volt. Bárhova néztünk, csak németeket láttunk. Az összes környező épületeket megszállták.” Gough utasította embereit, hogy szóródjanak szét az éjszaka leple alatt Hajnalban igyekezzenek tömörülni, hogy kitarthassanak, ha segítség érkezik. Majd rádión a következő üzenetet küldte: — Itt az 1. ejtőernyős dan­dár. Nem tudunk többé kitartani. Helyzetünk kétségbe­ejtő. Siessetek! Siessetek! A hajnali világosságban Gough és emberei előbúj­­tak rejtekhelyükről. A segítség nem érkezett meg. A németek módszeresen kifüstölték őket, és a lőszer nél­kül maradt katonák megadták magukat. Vajon mi történt közben a lengyelekkel? Szeptember 21-én, amikor kiugrott a repülőgépből és légvédelmi zárótűzben a földhöz közeledett, Stanislaw Sosabowski tábornok, ez a pontos és módszeres em­ber feljegyezte az időpontot: 17 óra 8 perc. A légvédelem és a repülők kombinált támadásai el­lenére a lengyelek többsége csodálatos módon épen ért földet a kijelölt övezetben. Este 21 órakor Sosa­­bowskinek sikerült felvennie a kapcsolatot Urquharttal, rádióösszeköttetés nem volt. kapcsolat megteremtéséért Zwolanski lengyel összekötőtiszt átúszott a túlsó partra. Közben Brüsszelben, Montgomery főhadiszállása kö­zelében Bernhard herceg nyugtalanul követte az esemé­nyek alakulását. Senkit sem hibáztatott, hiszen angol és amerikai katonák adták életüket, hogy felszabadítsák Hollandiát. Szeptember 22-én, pénteken, amikor meg­tudta, hogy a páncélosok Elstnél megrekedtek, a fiatal herceg elvesztette türelmét: — miért nem akartak ránk hallgatni az angolok? Miért? — fakadt ki vezérkari fő­nöke, Pete Doorman előtt. — A mi katonai iskoláink­ban számtalan tanulmányt végeztünk erről a tárgykör­ről és tudtuk, hogy a felmagasított és így jól látható utakon páncélkocsik nem használhatók gyalogsági tá­mogatás nélkül ... — Bernhardot nyugtalanította az a sors is, amely a holland lakosságra vár, ha az ango­lokat visszaverik Arnhemnél. Oosterbeeck vált a harcok központjává. A németek Der Hexenkessel (Boszorkányüst) nevet adták a város­kának, ahol 8—10 000 holland civil próbált életben ma­radni. Az angolok számára a helyzet napról napra rosz­­szabbodott. Urquhart hiába kérte vadászgépek támogatását az ostromgyűrű elleni védekezéshez. — A kedvezőtlen idő­járás miatt ez lehetetlen — volt a válasz. Másnap, a Market­ Garden hetedik napján Anglia fölött az ég kiderült és a szövetséges gépek ismét ma­gasba emelkedtek. Gavin és Taylor megkapta a várt erősítést, de Sosabowski nem jutott hozzá csapatainak hátrahagyott különítményeihez. Urquhart jelentette: „231605. Légi utánpótlás nagyon gyenge. Alig lehetett valamit megszerezni. Orvlövészek akadályozzák a kere­sést . . ." Kitarthat-e még 24 óráig az 1. légiszállítású hadosz­tály? Urquhart jelentései nem biztattak. Browninggal közölte, hogy ha szeptember 25-ig nem érkeznek el hoz­­zá a felmentő csapatok, nem tud ellenállni. Tovább har­colni vagy visszavonulni? A visszavonulási döntést Montgomery 25-én, hétfőn 9.30 órakor hagyta jóvá Annak idején, amikor tervének előnyeit fejtegette Ei­­senhower előtt, Montgomery hangoztatta, hogy a cél­­áttörést kierőszakolni Berlin irányába. Most pedig a 1. légiszállítású hadosztály vérző maradványainak vissza­vonásáról szóló és Urquhartnak hivatalosan kézbesített terv ezt a főnevet kapta: „Berlin-hadművelet”. 100 kilométeres rettenetes arcvonalon a szövetségesek a hidakba kapaszkodtak és igyekeztek megtartani a folyosót képező egyetlen országút fölötti ellenőrzést. Ur­quhartnak gyorsan kellett cselekednie, hogy megment­se életben maradt embereit. — A Berlin-hadműveletre ma éjszaka kerül sor — közölte rádión. Egy klasszikus­nak tekintett angol visszavonulás inspirálta, az, ame­lyet 1916-ban Gallipoliban hajtottak végre. Hadicselt kell alkalmazni, kis létszámú csapattal tartani a vona­lakat és erőteljesen tüzelni, amíg a katonák zöme visz­­szavonul. A látszathoz tartozott az is, hogy a rádióösz­­szeköttetést ne szüneteltessék, és hogy a tüzérség utolsó pillanatig tevékeny maradjon. Sőt, a hartensteini te­niszpályán levő német hadifogolytábor őrizetét is fenn kell tartani. A sebesült, de el nem szállítható katonák az utóvédnél maradnak az orvosokkal és ápolószemély­zettel együtt. A folyó eléréséhez két útvonalat jelöltek ki a hadosz­tály védővonalainak két oldalán. A katonáknak rongy­­darabokba kellett burkolniuk bakancsukat, hogy ne csapjanak zajt. A folyónál őrség veszi át őket és a kis flotta gondjaira bízza. Tizennégy motorcsónak állott rendelkezésre a kanadai utászlegénységgel. Mindegyik­ben 14 katonának volt férőhelye. Meghatározatlan szá­mú evezőscsónakot is sikerült szerezni. A tervet titokban kellett tartani, mert fennállt a koc­kázat, hogy valamely fogságba kerülő katona elárulja. Ezért az utolsó percig csak a törzstisztek és néhány kü­lönleges beosztású katona tudott a tervről. ... Urquhart tábornokot és tisztjeit Nijmegen mellett egy falusi házban fogadta Browning segédtisztje, aki javasolta, hogy vegyék le átázott ruhájukat, — meséli Urquhart, ő erre nem volt hajlandó. Amikor Browning megjelent, olyan kifogástalan állapotban, mintha dísz­szemlére jött volna, Urquhart egyszerűen közölte­: — Sajnálom, hogy nem sikerült olyan jól, mint re­méltem. Browning így válaszolt: — Mindig lehetőt megtettek. Később szobájában Urquhartnak nem jött ólom a szemére, holott annyira vágyott egy kis alvásra. „Túl sok minden kavargott bennem, túl sok dolog neheze­dett lelkiismeretemre." Valóban volt miről elmélkednie. Az 1. légiszállítású hadosztályt feláldozták. Urauhart hadereje kezdetben 10 005 emberből állt. Csak 2163, továbbá 160 lengyel és 75 Dorset-ezredbeli tért vissza. Mint utóbb kiderült, a németek szintén súlyos veszteségeket szenvedtek: vesz­teségük 3300-ra emelkedett, ebből 1100 halott. „Kudarccal fejeződött be tehát a háború legnagyobb légiszállítású hadművelete — állapította meg dr. J. C. Warren amerikai történész. — Montgomery azt állítot­ta, hogy 90 százalékban sikerült. De ez csak vigasztaló metafora. Minden célpontot elértek Arnhem kivételé­vel, de Arnhem nélkül a többi semmit sem ért.” Összeállította és fordította ERŐS LÁSZLÓ Az összeállítás első és második része lapunk 3., illet­ve 4. számában jelent meg. OOSTERBEECK: A szaggatott nyilak jelzik a helyet, ahol a folyón átkelve az 1. légiszállítású hadosztály maradvá­­nyai kitörtek a német bekerítésből. SZÁZADUNK.

Next