A Hét, 1977 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1977-02-04 / 5. szám
CORNELIUS RYAN Túlságosan távoli híd Terepszínű egyenruhájukban Lathbury tábornok 1. ejtőernyős dandárjának katonái Arnhem felé tartottak. Terv szerint Lathbury dandárjának három zászlóalja különböző útvonalon indult el. Robert Frost alezredes 2. zászlóalja kapta a fő feladatot: a folyó északi partján egy mellékúton közelítsék meg és foglalják el a nagy hidat Több katona visszaemlékszik rá, hogy a németek csak egy óra múlva, 16:30 körül kezdtek komolyabb ellenállást kifejteni. Frost egyik századának sikerült megtisztogatnia az északi hídfőt és hatalmába keríteni. De a tűz és a raktárakban felhalmozott lőszer sorozatos robbanása lehetetlenné tette újabb támadás megindítását a déli hídfő elfoglalására. A csata első napjának végén, éjfél körül az angol és amerikai ejtőernyősök elérték főbb célpontjaikat, illetve azok elfoglalásáért küzdöttek. A híd környékén tartózkodó SS-ek parancsnoka, Harzer ezredes úgy gondolta, hogy sikerült feltartóztatnia az angolokat, és lebecsülte a hídfőt elfoglaló katonák számát és képességeit Még azt sem tette, hogy kivezényelje rohamágyúit hanem egyik különítményt a másik után küldte rohamra az angol állások ellen. Közben az angolok újabb kettes-hármas csoportokban érkeztek a hídhoz, sokan sebesülten, valamennyien éhesen és átfagyva. Csak nehezítették Frost ezredes logisztikai helyzetét Arnhem egyre veszélyesebbé vált a német páncélosok számára is. A városba vezető különböző utakat a holland polgári lakosság eltorlaszolta. IV. A csata elvesztése Urquhart tábornok bármilyen áron, beleértve saját biztonságát is, támogatást akart nyújtani Frostnak fegyverben és emberben, hogy kitarthasson Fiorroks tankjainak megérkezéséig. Több törzstisztjével megpróbált eljutni Arnhem hídjához. Azonban eltévedtek és a németek tüze elől egy házba menekültek. Antoon Derksen, a Zwarteweg 44 sz. házának tulajdonosa elhelyezte őket a padláson, majd a német megtorlástól tartva, családját a szomszédba költöztette. Ilyenformán szeptember 18-án, a Market-Garden második napján az egyedüli ember, aki összefoghatta volna az angol támadást, ott lapult egy padláson, a német vonalak kellős közepén. A német határon túl vadászgépek serege készült felszállni. A majdnem teljesen elpusztult Luftwaffe gigászi erőfeszítést tett nagyobb számú gép összpontosítására és üzemanyaggal való ellátására. Délelőtt 9 és 10 óra között mintegy 190 gép hatolt be a holland légitérbe, hogy szétzúzza a Market második légihídját. A szkeptikus Model marsallal ellentétben a Luftwaffe tábornokai hittek a német kézbe került tervek hitelességében. A tervekben minden benne volt: az útvonal, a leszállási övezet és az órarend . . . Amibe viszont valami hiba csúszhatott be. A második hullám szövetséges ejtőernyőseinek 10 órakor kellett volna érkezniük, de a légiflotta nem jelentkezett. A Luftwaffe főparancsnokságán nem tudták mire vélni a dolgot. Pedig egyszerűen az történt: Hollandia derült égboltjával ellentétben Angliát köd bontotta. A köd más bajt is okozott Valkenswaardnál, 90 kilométerre Arnhemtől délre, három teljes órát késleltette a Horrocks páncélosainak indulását Aalstnál sikerült hátulról leevülni a német ellenállást s átkerülni a Dommel nyugati partjára. E. Fisher-Rowe őrnagy azt jelentette a hadoszlop hátsó részének: — Egyetlen akadály késleltet még és ez a holland lakosság. Eindhoven városban például a lakosság rokonszenvmegnyilvánulásai miatt, négy órát vett igénybe az annol páncélosok átvonulása. Ekkor Arnhem füstölgő romjaitól a Són hídjáig, a lövészárkokban és az erdőkben, a gátak mentén, az épületromok között vagy a hidak feljáróinál a Market-Garden harcosai és a németek nyugatról jövő tompa dörgésre lettek figyelmesek. Végeláthatatlan sorokban, elsötétítve az eget érkeztek — hatórás késéssel! — a második légihíd gépei és vitorlázói, erővel és lelkesedéssel töltve el a szövetségeseket és a hollandokat. Ha a németeknek nem is sikerült megakadályozniuk a második légihíd érkezését, számottevő veszteséget okoztak a hidat követő utánpótlási feladattal megbízott bombavetőknek: 130-at közülük megrongáltak, 7-et lelőttek, 4-et leszállásra kényszerítettek. Wilhelm Bittrich tábornok, a 2. SS páncélos hadtest parancsnoka rémülten tapasztalta a második légihíd méreteit Úgy vélte, hogy az arnhemi és nijmegeni hidakat azonnal fel kell robbantani, de ez a javaslata dühbe hozta Módéit. „A nijmegeni hidat nem szabad felrobbantani és azt akarom, hogy az arnhemi hidat huszonnégy órán belül elfoglaljuk.” Teltek az órák és Frost az arnhemi híd tövében hiába várta ezrede másik két zászlóalját Csatazaj hallatszott a nyugati városnegyedből, de semmi sem utalt jelentős csapatmozdulatokra. Azt is hiába várta Frost, hogy Horrocks páncélosai hírt adjanak magukról. Csak reggel érkezett tőlük egy rádióüzenet, amiből kiderült, hogy a tankok még messzi járnak. Pedig a segítség nem volt távol. A hídtól alig két kilométerre négy zászlóalj kétségbeesetten küzdött. Az utcák labirintusában harcuk némi sikerre vezetett. Miután megtudta, hol található főhadiszállása, Urquhart tábornok is egy terepjáróba ült és harminckilenc óra után ismét átvette hadosztálya irányítását. Horrocks páncélosai előtt szintén megnyílt az út. A Són folyón, mintegy 74 kilométerre Arnhemtől, az utászkatonák szükséghidat vertek. Igaz, szeptember 19-én, 6:45 órakor a Garden erői immár harminchat órás késésben váltak, de még senki sem számolt az időveszteség igazi jelentőségével — gondjaik pedig még csak most kezdődtek. Tőlük 56 kilométerre északra a Waal folyam hídja Nijmegennél változatlanul a németek kezén volt. Közben Angliában a La Manche-csatorna egész szélességében alacsony felhőzet zavarta a látást. A harmadik légihíd kedvezőtlen időjárási viszonyok között emelkedett a magasba. A 655 csapatszállító és 431 vitorlázógépnek alig a fele jutott célba. Az ellenséges légvédelem és a Luftwaffe támadásai súlyos veszteségeket okoztak: 112 vitorlázó és 40 szállítógép szerepelt a veszteséglistán. A brit övezetben, ahol Urquhart egyformán várta a lengyeleket és az anyagi utánpótlást, valóságos tragédia történt. Az anyag ledobására kijelölt helyet előzőleg ellenség szállta meg. A ledobott 390 tonna élelmiszer és lőszer majdnem teljes egészében a németek kezére jutott, csak mintegy 21 tonnát sikerült megmenteni. Késő este a szövetséges törzstisztek kénytelenek voltak tudomásul venni a helyzetet: a németek kézben tartják a hidakat. Gavin kijelentette: — Egyetlen lehetőség van, egyidejű támadás mindkét parton. Csapatokat kell áttenni a túlsó partra, mintegy 1500 méterre a hídtól lefelé, de ugyanakkor változatlanul támadni a déli parton. Az oosterbeecki Hartenstein szállóban levő főhadiszállásán Urquhart tábornok kétségbeesetten próbálta menteni azt, ami hadosztályából még megmaradt. Frost el volt szigetelve. Minden próbálkozás a mentésére hiábavalónak bizonyult. A németek folyamatosan kapták az erősítéseket A sors iróniája, hogy Urquhartnak pedig jelentős erő állt rendelkezésére, amelynek közreműködésével megfordíthatta volna a hadiszerencsét. A holland ellenállási mozgalom a legtevékenyebb és legfegyelmezettebbek közé tartozott a megszállott európai földalatti mozgalmak között. A 101. és 82. hadosztályok körzetében a hollandok vállvetve harcoltak az amerikai ejtőernyősökkel. Taylor és Gavin tábornokok a földreszállás után azonnal fegyvert és robbanóanyagot adtak a földalatti csoportoknak. Arnhemben azonban az angolok egyszerűen figyelmen kívül hagyták e bátor és lelkes polgári lakosok segítségét. Az első csoport, mintegy 260 ember számára az átkelés balul is ütött ki. A csónakok egy része besüppedt az iszapba, több csónak felborult, másokat elsodort az ár, megint mások körbe forogtak, vagy a túlterhelés miatt elsüllyedtek. Végül a túlsó partra érve, ellenséges tűzben kellett áthaladni a minden fedezéket nélkülöző terepen. Joe Vandeleur alezredes parancsnoki állásából figyelte a támadást De a Market-Garden összes hídjai most már a szövetségesek kezén voltak — egy kivételével. Szeptember 20-án, 19:15 órakor Arnhemig már csupán 18 kilométert kellett megtenniük a páncélosoknak. Tucker ezredes, az 504. ezred parancsnoka türelmetlen volt a túl lassú előrehaladás miatt. Dühösen mondta a páncélos hadosztály egyik őrnagyának: «— Fiaitok Arnhemben szenvednek. Sietni kell, csak 18 kilométer van hátra. — Az őrnagy azt válaszolta, hogy az angol páncélosok nem folytathatják az utat a gyalogság felzárkózása nélkül . . . „Előírás szerint háborúztak — állapította meg később Tucker ezredes. „ Berendezkedtek éjszakára. Ez jellemző volt rájuk: megállni, teázni.“ Az angol gyalogság késéséről tudomást szerezve Browning üzenetet küldött Urquhartnak: „210045... Holnap a támadás fő iránya az 1. légiszállítású hadosztály, de 12 óra előtt ne emelje a csatlakozást.” Az arnhemiek számára már minden elkésett John Frost ezredes egységének tragikus sorsa beteljesedett Freddie Gough őrnagy így emlékszik vissza: „Rémes volt. Bárhova néztünk, csak németeket láttunk. Az összes környező épületeket megszállták.” Gough utasította embereit, hogy szóródjanak szét az éjszaka leple alatt Hajnalban igyekezzenek tömörülni, hogy kitarthassanak, ha segítség érkezik. Majd rádión a következő üzenetet küldte: — Itt az 1. ejtőernyős dandár. Nem tudunk többé kitartani. Helyzetünk kétségbeejtő. Siessetek! Siessetek! A hajnali világosságban Gough és emberei előbújtak rejtekhelyükről. A segítség nem érkezett meg. A németek módszeresen kifüstölték őket, és a lőszer nélkül maradt katonák megadták magukat. Vajon mi történt közben a lengyelekkel? Szeptember 21-én, amikor kiugrott a repülőgépből és légvédelmi zárótűzben a földhöz közeledett, Stanislaw Sosabowski tábornok, ez a pontos és módszeres ember feljegyezte az időpontot: 17 óra 8 perc. A légvédelem és a repülők kombinált támadásai ellenére a lengyelek többsége csodálatos módon épen ért földet a kijelölt övezetben. Este 21 órakor Sosabowskinek sikerült felvennie a kapcsolatot Urquharttal, rádióösszeköttetés nem volt. kapcsolat megteremtéséért Zwolanski lengyel összekötőtiszt átúszott a túlsó partra. Közben Brüsszelben, Montgomery főhadiszállása közelében Bernhard herceg nyugtalanul követte az események alakulását. Senkit sem hibáztatott, hiszen angol és amerikai katonák adták életüket, hogy felszabadítsák Hollandiát. Szeptember 22-én, pénteken, amikor megtudta, hogy a páncélosok Elstnél megrekedtek, a fiatal herceg elvesztette türelmét: — miért nem akartak ránk hallgatni az angolok? Miért? — fakadt ki vezérkari főnöke, Pete Doorman előtt. — A mi katonai iskoláinkban számtalan tanulmányt végeztünk erről a tárgykörről és tudtuk, hogy a felmagasított és így jól látható utakon páncélkocsik nem használhatók gyalogsági támogatás nélkül ... — Bernhardot nyugtalanította az a sors is, amely a holland lakosságra vár, ha az angolokat visszaverik Arnhemnél. Oosterbeeck vált a harcok központjává. A németek Der Hexenkessel (Boszorkányüst) nevet adták a városkának, ahol 8—10 000 holland civil próbált életben maradni. Az angolok számára a helyzet napról napra roszszabbodott. Urquhart hiába kérte vadászgépek támogatását az ostromgyűrű elleni védekezéshez. — A kedvezőtlen időjárás miatt ez lehetetlen — volt a válasz. Másnap, a Market Garden hetedik napján Anglia fölött az ég kiderült és a szövetséges gépek ismét magasba emelkedtek. Gavin és Taylor megkapta a várt erősítést, de Sosabowski nem jutott hozzá csapatainak hátrahagyott különítményeihez. Urquhart jelentette: „231605. Légi utánpótlás nagyon gyenge. Alig lehetett valamit megszerezni. Orvlövészek akadályozzák a keresést . . ." Kitarthat-e még 24 óráig az 1. légiszállítású hadosztály? Urquhart jelentései nem biztattak. Browninggal közölte, hogy ha szeptember 25-ig nem érkeznek el hozzá a felmentő csapatok, nem tud ellenállni. Tovább harcolni vagy visszavonulni? A visszavonulási döntést Montgomery 25-én, hétfőn 9.30 órakor hagyta jóvá Annak idején, amikor tervének előnyeit fejtegette Eisenhower előtt, Montgomery hangoztatta, hogy a céláttörést kierőszakolni Berlin irányába. Most pedig a 1. légiszállítású hadosztály vérző maradványainak visszavonásáról szóló és Urquhartnak hivatalosan kézbesített terv ezt a főnevet kapta: „Berlin-hadművelet”. 100 kilométeres rettenetes arcvonalon a szövetségesek a hidakba kapaszkodtak és igyekeztek megtartani a folyosót képező egyetlen országút fölötti ellenőrzést. Urquhartnak gyorsan kellett cselekednie, hogy megmentse életben maradt embereit. — A Berlin-hadműveletre ma éjszaka kerül sor — közölte rádión. Egy klasszikusnak tekintett angol visszavonulás inspirálta, az, amelyet 1916-ban Gallipoliban hajtottak végre. Hadicselt kell alkalmazni, kis létszámú csapattal tartani a vonalakat és erőteljesen tüzelni, amíg a katonák zöme viszszavonul. A látszathoz tartozott az is, hogy a rádióöszszeköttetést ne szüneteltessék, és hogy a tüzérség utolsó pillanatig tevékeny maradjon. Sőt, a hartensteini teniszpályán levő német hadifogolytábor őrizetét is fenn kell tartani. A sebesült, de el nem szállítható katonák az utóvédnél maradnak az orvosokkal és ápolószemélyzettel együtt. A folyó eléréséhez két útvonalat jelöltek ki a hadosztály védővonalainak két oldalán. A katonáknak rongydarabokba kellett burkolniuk bakancsukat, hogy ne csapjanak zajt. A folyónál őrség veszi át őket és a kis flotta gondjaira bízza. Tizennégy motorcsónak állott rendelkezésre a kanadai utászlegénységgel. Mindegyikben 14 katonának volt férőhelye. Meghatározatlan számú evezőscsónakot is sikerült szerezni. A tervet titokban kellett tartani, mert fennállt a kockázat, hogy valamely fogságba kerülő katona elárulja. Ezért az utolsó percig csak a törzstisztek és néhány különleges beosztású katona tudott a tervről. ... Urquhart tábornokot és tisztjeit Nijmegen mellett egy falusi házban fogadta Browning segédtisztje, aki javasolta, hogy vegyék le átázott ruhájukat, — meséli Urquhart, ő erre nem volt hajlandó. Amikor Browning megjelent, olyan kifogástalan állapotban, mintha díszszemlére jött volna, Urquhart egyszerűen közölte: — Sajnálom, hogy nem sikerült olyan jól, mint reméltem. Browning így válaszolt: — Mindig lehetőt megtettek. Később szobájában Urquhartnak nem jött ólom a szemére, holott annyira vágyott egy kis alvásra. „Túl sok minden kavargott bennem, túl sok dolog nehezedett lelkiismeretemre." Valóban volt miről elmélkednie. Az 1. légiszállítású hadosztályt feláldozták. Urauhart hadereje kezdetben 10 005 emberből állt. Csak 2163, továbbá 160 lengyel és 75 Dorset-ezredbeli tért vissza. Mint utóbb kiderült, a németek szintén súlyos veszteségeket szenvedtek: veszteségük 3300-ra emelkedett, ebből 1100 halott. „Kudarccal fejeződött be tehát a háború legnagyobb légiszállítású hadművelete — állapította meg dr. J. C. Warren amerikai történész. — Montgomery azt állította, hogy 90 százalékban sikerült. De ez csak vigasztaló metafora. Minden célpontot elértek Arnhem kivételével, de Arnhem nélkül a többi semmit sem ért.” Összeállította és fordította ERŐS LÁSZLÓ Az összeállítás első és második része lapunk 3., illetve 4. számában jelent meg. OOSTERBEECK: A szaggatott nyilak jelzik a helyet, ahol a folyón átkelve az 1. légiszállítású hadosztály maradványai kitörtek a német bekerítésből. SZÁZADUNK.