A Hét, 1980 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-04 / 1. szám
Kedves szerkesztőség! Már sokszor akartam írni a szerkesztőségnek, valahányszor lapjukban olyan cikk jelent meg, melynek örvendtem, melynek mondanivalójával részben vagy mindenben egyetértettem. És ezt meg is szerettem volna mondani a cikkek íróinak, a lap szerkesztőinek. A december 7-i számban ismét írtak olyan témákról, melyek nagyon érdekelnek engem is. Ezekhez szeretnék hozzászólni most. A latin nyelv tanításának jelentőségéről a helyeslésen kívül nincs más hozzáfűzni valóm. A tankönyvek bírálatához annál inkább, hiszen nyugdíjas biokémikus létemre, szinte mindennap kezembe kerül egy-egy tankönyv, valamelyik szomszéd vagy rokon gyermek jóvoltából, aki leckéjében megakadva a legkülönbözőbb tantárgyakkal fordul hozzám „gyorssegélyért“. Segítettem így lefordítani a történelemleckét, de sajnos nemegyszer kell lefordítanom közérthető magyar nyelvre a magyar nyelven megjelent tankönyvekben található leckéket is. Néha magam is órákat eltöltök azzal, hogy kibogozzam, tulajdonképpen miről is akar „tanítani“ több oldalon át a fizika tankönyv írója-fordítója? A legfurcsább dologgal viszont a tizedikes kémia tankönyv 39. oldalán találkoztam — s ez a hiba egyszerre vall az említett cikkekben felvetett két hiányosságra, a latin nyelv nem ismerésére s a tankönyvek kifogásolható nyelvhelyességére. Idézem: „az arab eredetű parum affinis a kis kémiai affinitást jelentő__“ Az arab szót én húztam itt alá. Minden latin szótárban megtalálható a parum szó is, meg az affinitás is, a kifejezés valóban csekély rokonságot, tehát kis kémiai affinitást jelent — de nem arabusul! Nyomdahibára is gondolhatna az ember, aminthogy a könyv más helyén, a szénhidrogének helyett emlegetett „hidrogének“ nyilvánvalóan nyomdahiba szüleménye, de latinból arabra nem fordíthatja a szót még a nyomda ördöge sem. Még valamit, különösen a fizika tankönyvekre vonatkozólag. A Hét 48. számában idézik Victor F. Weisskopfot: „a fizika szépsége abban áll, hogy nem értjük“. Talán azt gondolják a nehézkes nyelvezettel, zavarosan megfogalmazott vagy éppen hibás adatokat tartalmazó tankönyvfejezetek írói-fordítói, hogy így kell „szebbé“ tenni a fizikát? A tankönyvek célja nem az, hogy tanulni lehessen belőlük? Elnézésüket kérem, ha olyasmit ismételgetek itt levelemben, amit sokszor hallottak már. Jó lenne, ha felelet is adódna. Köszönöm, hogy cikkeikkel nemcsak tájékoztatnak, de gondolkodásra is késztetik a lap olvasóit. PAPPSZASZ ANNA Gyergyó: Azok közé tartozom, akiket érdekel Gyergyó. Honvággyal olvasok időnként újságok, folyóiratok hasábjain Gyergyó múltjáról, gazdasági-társadalmi fejlődéséről. Közben azt tapasztaltam, hogy a tájbemutatásnak elhanyagolt oldala a népoktatás, azért nincs általános képünk az iskolahálózat fejlődéséről. Gondolom, hogy az örmények — iparosok, kereskedők — idetelepülésükkel a XVII. században hozzájárultak Gyergyószentmiklós művelődési életének fejlődéséhez is. Mégis megtörtént, hogy az „1869/70. tanév végén beszüntetett gyergyószentmiklósi kétosztályú alreáltanodától felsőbb meghagyás folytán hozatott át a beszüntetett tanoda könyvtára a dévai főreál iskolához“, olvasható egy régebbi iskolai évkönyvben. Egy későbbi, 1952—1956-os évkönyv szintén megemlíti, hogy ennek az iskolának (Decebal líceum) könyvtári alapját az 1873/74. iskolai évben Gyergyószentmiklósról átköltöztetett könyvtár képezte. Sokat töprengtem azon, vajon mitől ingott úgy meg annak az iskolának a fundamentuma a múlt század második felében? És a könyvtárat hogy nem tudták megóvni, hiszen abban az időben még a legkisebb gyergyói faluban is létesítettek népiskolát? Nem írnak arról, hogy milyen jellegű könyveket adtak át az akkori főreál iskolának. De legalább így megmentették, nem voltak kitéve a használhatatlanság veszedelmének. A könyvtár továbbra is megmaradt mint az iskola jelentős kultúrértéke. GÁL MÁRTON Déva Történelmi dátumok és naptárcsere. Tisztázni kellene, melyik a helyes Hétum . ..Székely felkelés 1595—1596“ (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979.) című kötetben közöltekből. ..Az 1562. évi felkelés“ c. tanulmányból idézek: „János Zsigmond hadával Segesvárra érkezett és július 20- ra országgyűlést hívott össze ... (.. .)“ Csaknem folytatólag olvasható a fejedelem által jóváhagyott végzések bevezetőjének idézésében: „Emlékezetésre adjuk mindeneknek kiknek illik ... (...), hogy Szent János havának 20. napján ide Segesvárra közönséges gyűlést tennének . . . (...)“ A „Társadalmi mozgalmak a Székelyföldön 1562. után“ címet viselő tanulmányban: „Az említett felkelés befejező- FÓRUM feként 1562. június 20-án Segesvárt megnyílt országos gyűlés ... (...)“ Véleményem szerint hitelesebbnek fogadhatjuk el a második esetben jelzett időpontot, vagyis Szent János havának 20. napját, mivelhogy az idő tájt még mindig a Julius Caesar által i.e. 47-ben bevezetett és nevéről Julianus néven ismert ó-naptár volt érvényben. A Gergely pápaféle Új-naptár majd csak húsz év múlva, 1582-ben került általános használatba — elsősorban katolikus környezetben, s így a többnyire protestáns főurak által vezetett Erdélyben jóval később kezdhették alkalmazni, összehasonlítva, a Gergelyféle Új-naptár és az említett Ó-naptár között csaknem két hét az eltolódás. Vagyis az Új-naptár szerinti január 13-án van az Ö-naptár újéve. Az O-naptár szerinti Szent János hava — ami egyébként Szentiványhava, Nyárelő- vagy Kaszálókhava nevet is viselte — az Üj-naptár szerint június 13-án kezdődött (a hó 1. napjával) és július 12-én fejeződött be (a hó 30. napjával). Ezek figyelembe vételével az Ó- naptár szerinti Szent János hava 20. napja, az Új-naptárban július 2-re esik. Szerintem mindenképpen tisztázásra szorulnak a jelzetthez hasonló dátumeltérések. Szerény észrevételem semmivel sem csorbíthatja a kiadvány értékét. ZSIGMOND JÓZSEF Marosvásárhely Székely helynevek. A Benedek Elek-évfordulóval kapcsolatos beszélgetések folyamán egy ízben szó esett a nagy mesélő szülőfalujával szomszédos Nagy Baconról és annak egyik érdekességéről, hogy a községet átszelő patak jobb partján levő részt hagyományosan — és aránylag nem is olyan rég hivatalosan is — Telegdi Baconnak, a bal oldali részt Sepsi Baconnak nevezték. Nyilvánvalóan azért, mert a falu egyik fele Udvarhely — régen Telegdi, — székhez tartozott, a másik pedig Sepsi székhez. De honnan a Telegdi név? Múltszázadi források és a hagyományokat, népi mondákat olykor túlságosan tisztelő Orbán Balázs szerint Székelyudvarhelynek valamikor Telegd volt a neve, s arról nevezték el a környéket is, noha ennek a feltevésnek csupán annyi az alapja, hogy a régi dokumentumok Telegdi széket emlegetnek. Arra nemigen gondoltak, hogy a név egyszerűen a Bihar megyei Telegd helységtől származik. Ismeretes, hogy a székelyeknek századokon keresztül a háborúban az elővéd szerepre jutott, állandó jelleggel a végek védelme volt a feladatuk, így kezdetben a keleti gyepű biztosítása hárult a székelyekre, aminek emlékét egyes helynevek is őrzik, mint a Bihar megyei Székelyhíd (Săcuieni), Sékelytelek (Sititelec), a Temes megyei Székelyszeg (Sicusig). Később egy csoportjuk beljebb húzódott a Sebes-Körös völgyébe, s itteni központjuk után nevezték őket Telegdi székelyeknek. Ezt a nevet sokáig megtartották akkor is, mikor két évszázados lassú előnyomulásuk után végleg letelepedtek a Hargita nyugati lankáin. Hasonlóan alakulhatott ki a Sepsi név is. A székelyek egy másik csoportja átmenetileg a Maros és a Vöröstoronyi-szoros közötti területen lakott, emlékét több helynév őrzi — Sebes (Sebeş), Kútfalva (Out), Omlás (Amlaş), Paplaka (Főplaca), Cisznód (Cisnădie) — olyan vidéken, ahol egyébként számottevő állandó magyar ajkú lakosság nem élt. Ezt a csoportot Sebesi székelyelnnek hívták, jóval azután is, hogy az Olt-Feketeügy menti lapály lett a hazájuk, s a továbbiakban a Sebesi elnevezés módosult a ma is használatos Sepsi előnévé. A pontosság kedvéért hozzáteszem, hogy a Székelyföld első megyésítése előtti időkben Telegdi Bacon Bardoc fiókszékhez, Sepsi Bacon a miklósvári székhez tartozott. SZADAY GÉZA Kolozsvár-Napoca milyen eligazító táblát. Vajon mire gondolnak? __ Ez év júliusában a Lakóca hegytömb — Vrancea-hegység területén túráztunk egy tanulócsoporttal. Éppen egy évtizede, hogy a főgerincen jelzést készítettük. Hát itt-ott meg is találtuk... Végzetesen megritkultak. Csupán a Zernye-havas felőli részen bukkantunk felújított jelzsre. Eligazító táblákat is találtunk. Csakhogy ... „Lakópa csúcs 2 óra“ hirdette az egyik, és kihegyesedő vége biztatóan mutatott ... a Nagy-Bászka völgye felé. Felelőtlen kezek feszegették le eredeti helyéről és helyezték hamis irányba. Biztosan viccnek szánták. Ködös időben (gyakori arrafelé) végzetes kimenetelű lehet az ilyen tréfa. Máskor találtunk olyan útszakaszt, ahol százmétereken csak a megcsonkított fatörzsek emlékeztettek a baltával levagdalt jelzésekre. Láttunk sörétekkel felismerhetetlenné lövöldözött útjelzőt is. Ezért van nagyon is igaza Kovács Zoltánnak „... mindent el kell követni, hogy meggyőzzük, neveljük a természetjárókat. Azonnal hozzá kell tennem: nem elég csak őket nevelni még akkor sem, ha ez teljes sikerrel jár. Mert mások is járnak a hegyekben. A teljesebb igazsághoz pedig hozzátartozik még néhány dolog: 1. A turistautak létesítését, karbantartását nem lehet befejezhető „akcióként“ kezelni. Még akkor is állandó karbantartást igényelnek, ha valamennyi erdőbhegyet járó kulturáltan viselkedik. Kifakul a festék színe, ráfolyik a fenyőszurok, eltakarják a felnövő ágak, a jelzőtáblákon kiver a rozsda, lepattogzik a festék a felirattal együtt. Vajon a temesvári Molnár Kornél Árpád miért foglalkozik majd fél százada átjelzések festésével? És a brassói Karl Lehmann miért nem tudta, fanatikus kitartása ellenére sem, befejezni a Brassói-hegység útjelzőhálózatának rendbe tevését, egy emberöltőn át? (Hogy egy-egy jelzőtáblát hányszor újraírt, cipelt, helyezett el, azt csak ő tudja.) 2. A Szent Anna-tótól hazatérő lányom baráti köre méltatlankodott a minap, hogy mennyi a szemét a tó partján és a menedékház környékén. Máskor azt hallom: a forrás vize posványos, nem gondozzák. Ilyenkor megint ágaskodni kezd bennem az indulat. Valahol baj van. Meg civilizáltan viselkedő turistáinkkal is (ha úgy tetszik: természetjáróinkkal, barangolóinkkal stb.). Kialakult az a szokásunk, hogy mindent készen várunk. Legyen rendben az átjelzés, tiszta a forrás, legyen tisztaság, asztal, ülőhely, aszfaltozott út, felvonó. Legyen . . ., legyen ... De hát hogy kezdődött? Valahogy úgy, hogy az első túrázók forrást tisztítottak, raktak körül kőlapokkal, maguknak és másoknak is. Aztán jelzést festettek, főleg mások számára. Gyakran hátizsákban felcipelt anyagból védőkunyhót, kalákában menedékházat építettek. Most? Mindent készen várunk. Elsenyvedt az alkotó turistamunka mint a túrázás szerves velejárója, és legjobb esetben iskolásgyerekek tervszerűsített foglalatossága (nem lebecsülendő nevelőértékkel!). S ha netán felnőtt fog neki? „Ilyen is volt a tónál, de rajta mindenki röhögött“ — így a lányom. KÓNYA ÁDÁM Az Érmellék legtöbb ember számára egyértelmű a mocsárral, a nádrengeteggel, madár- és növényritkasággal. Az ingoványok, a láperdők azonban napjainkra kultúrtájjá szelídültek. Árvay Árpád szépen mutatja be ezt az átalakulást (A Hét 35— 36. sz.), Gönczi Sándor személyes emlékei pedig az Ér szabályozásáért folytatott küzdelmet szemléltetik. A leírtakat egészíteném ki azzal a nem egyértelműen köztudott ténnyel, hogy európai hírű régészeti lelőhelyünk, Ottomány az Érmelléken fekszik. Irodalmi nevezetessége is van ennek a nagyközségnek: ott született Szentjóbi Szabó László jakobinus költő, aki maradandó irodalmi emléket állított a korabeli Érmellékről . . . Természetes, hogy az országnak ez a szöglete kultúrtájjá vált, ám nem tartom kielégítőnek az Érmellék gazdag állat- és növényvilágának védelmét. Mintát belőlük feltétlenül át kell menteni az utókor számára. BORBÉLY GÁBOR Bihardiószeg hét évtizedet szentelt életéből a versmondásnak. Sikere bizonyítja, hogy a lemezt érdemes lenne újra kiadni. Sajnos azonban, hiába művészeti-művelődési esemény György Dénes lemeze, tudtommal sehol sem írtak róla. S a szép piros virágos borító sem mutatja be a szavalóművészt, pedig — főleg a fiatalok számára — érdemes lett volna néhány sort írni róla, esetleg vallomását közölni. Ajánlom ezt, hálás köszönetem tolmácsolása mellett, utánnyomás vagy újrakiadás esetére a lemezkiadó figyelmébe. FORRA TIBOR Homoródszentpál Hol? Mikor? Kétpercnyi fáradsággal otthoni lexikonjaimba mindig be szoktam vezetni elhunyt neveseink pontos halálozási dátumát. Csak arra gondolok, hányszor volt segítségemre, ha felüthettem azt a lexikont, s nem kellett egy-egy életrajzi adatért félnapokat keresgélni napilapokban vagy egyéb helyeken. Annál bosszantóbb számomra, ha mondjuk, egy búcsúztató írásból éppen az életrajzi fogódzó, a dátum marad ki. Mint történt, legutóbb a nagyváradi művészközösség elhunyt alkotóját, a festő Macalik Alfrédot búcsúztató írás esetében. Mottl Román, a művésztárs, lírai emlékezéssel idézi fel az elhunyt festő pályáját (Utunk, 1979. 41. szám), de ahova eligazító adatok kívánkoznának, ezt a furcsa mondatot találom. „Ez az életút elkezdődött ott, ahol mások életútja befejeződött: olyan, mint egy staféta...“ Ezek után mit írjak abba a lexikonba? (A matuzsálemi kort megért Macalik Alfréd egyébként 1889-ben született Bécsben és meghalt Nagyváradon 1979. szeptember 20-án.) MURÁDIN JENŐ Kolozsvár-Napoca Semmi félreértés? A Semmi félreértés cím alatt megjelent jegyzet (A Hét, 1979. 32. sz.) néhány megállapításának egybevetése a tényekkel véleménynyilvánításra késztet. Ezt olvasom: „Ezelőtt két-három esztendővel az Országos Pionírtanács kezdeményezésére minden iskola expedíciós csoportot alakított A Kárpátok ostroma címmel, amelynek feladata éppen a turistautak és -jelzések helyreállítása, rendbe tevése volt. Az akció pedig teljes sikerrel járt.“ Előttem fénykép. Két kisfiú útjelzőtáblákat helyez el a Bodoki-havas nyergében levő útelágazásnál, 1966 augusztusában. A két akkori kisfiú ma orvos, illetve tanár. Ha arrafelé vezet útjuk, nem találnak semmi Hargita? A Hét 1979. okt. 12-én megjelent számában nagy érdeklőddéssel olvastam Kisgyörgy Zoltán sorait az Állandóan feltöltődő mélységi ásványvíztárolókról Kovászna megyei vonatkozásban. A cikk konkrétan rámutat a megyénkben jelenleg fennálló helyzetre, a kihasználási lehetőségekre és a kutatómunka további irányvonalára. Mindez lehetővé teszi a probléma iránt érdeklődő olvasók számára, hogy hasznos tájékozódáshoz jussanak ásványvizeink felől, és ezáltal továbbra is figyelemmel kísérhessék a további kutatómunka eredményeit. Minthogy Kovászna megyéhez hasonlóan nagy ásványvíztartóléket képvisel a szomszédos Hargita megye is, gondolom, nem lenne érdektelen A Hét olvasói számára, ha megismernék a Hargita megyei ásványvíztartalékok helyzetét is (Kisgyörgy Zoltán tájékoztató felméréséhez hasonlóan, vagy az ottani más szempontok figyelembe vételével). PÉTER ENDRE Sepsiszentgyörgy Siker-lemez. Megjelent , és nyomban elfogyott a szaküzletekből egy kislemez. Címe: György Dénes szaval. Dicséretes az Electrecord szándéka, hogy a verskedvelők ezreivel ismertesse meg az egyik legnagyobb erdélyi szavaló művészetét, aki Bélyeggyűjtők könyve. Szorgalmasan látogatom a könyvüzleteket. Pillantásom többször megakadt egy könyvön: Erős László, Bélyeggyűjtők könyve (Kriterion, 1978). Nem vagyok bélyeggyűjtő, így hát kerülgettem egy darabig, de a végén csak belelapoztam — és nem tudtam visszatenni, megvettem. Rendkívül olvasmányos könyv nem bélyeggyűjtők számára is, képzelem mennyire az azoknak, akik hódolnak ennek a szenvedélynek. A bélyegek kapcsán sok érdekes dolgot tudtam meg, főleg kultúrtörténeti vonatkozású dolgot. A szerző szakszerűen tárgyalja a bélyeggyűjtés megannyi kérdését, és ezeket számomra, hozzá nem értő számára is érthető közelségbe hozza. A bélyeggyűjtés számos itt feltárt titka igazán érdekes olvasmány. Örvendetes, hogy a Kriterion Könyvkiadó ilyen jellegű könyv kiadására is vállalkozott magyar nyelven. A kötetet több mint 500 ábra élénkíti. PAPP JÓZSEF ANDRÁS Kolozsvár-Napoca Egy bemutató elé Minden színházi együttes történetében ünnepi nagy esemény egy Shakespeare-bemutató. És szinte minden színésznek és minden színésznőnek van egy dédelgetett Shakespeare-szerepálma, melynek vágya a kor haladtával, az idő múlásával valahogyan nem halványul, inkább öregbedik. Ennél a mesterségnél ez természetes emberi gyönge vagy szakmai deformáció. Nem vagyok beavatott, de kevés fantáziával is elképzelhető, hogy a marosvásárhelyi színház magyar tagozatának Lear-előadásában, ahogyan nem lehetett vitás a címszerepet alakító Lohinszky Loránd személye, ugyanúgy számtalan szereposztási lehetőség kínálkozott mondjuk a Cordélia szerepének megformálására, kiosztására. A rendező, Kincses Elemér választása „kívülállóra“ — a színiakadémia negyedévét most végző Zakariás Klárára esett. Hogy nem lehetett könnyű a döntés, ez elképzelhető, s különösen megértettem, amikor Balázs Imre festőművész műtermében a legújabb képeit néztem. Az ő Shakespeare-sorozatában is két változatban is szerepel például az Ofélia. E pár sor azért fogalmazódott, hogy ha már Balázs Imre történetesen Marosvásárhelyen él, ahol nagyszabású Lear-előadásra készül a színház, nem lehetne-e a bemutató fényét emelni a festőművész Shakespeare-látomásaival? A Lear, a Hamlet, a két Ofélia s a Vihar ihlette — a Dózsa-sorozatához hasonló súlyú — képeinek az előcsarnokbeli kiállításával? Csak gazdagodhatik, teljesebbé válhat a Shakespeare-képünk azzal, ahogyan egy másik alkotóművész, ugyanott és ugyanakkor a drámákat és hősöket újrateremtette, hiszen Balázs Imre Shakespeare-képei az utóbbi három és fél év leforgása alatt keletkeztek. Aknasugatagi Piéta, Erdélyi Lajos felvétele A HÉT 4