A Hét, 1983 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-01 / 1. szám
ságot emlegetett egyenesen a királlyal szemben, jegyeimet, az iskola bezárását is, amitől Lele bácsi ajka megrándult, de szavak nem jöttek elő. És szinte kegyelmet gyakorolt az inspektor úr, mikor csak a szekundát írta be Széplaki Károlynak, az iskola legjobb tanulójának. Széplaki Károly, aki 1947-ben érettségizett a Mikó Kollégiumban, tehát egyetemi tanulmányaihoz már a köztársaság nyitott tágabb teret, most az uzoni tízosztályos iskolában tanít magyar nyelvet és irodalmat. Diákjai számára a legtermészetesebb az, hogy magyarul tanulnak, lévén magyar nemzetiségűek. Tapasztaltam, hogy egyik kedvelt tantárgyuk éppen az irodalom. A tanáruk okán? Bizonyára Széplaki Károly alapos felkészültsége, tapasztalata és Löte Józsefet idéző megértő türelmessége, féltő embersége is mélyítette a diákok szeretetét, vonzalmát tantárgya iránt. Egy tanárnak nem lehetnek kedvenc írói, legalábbis a diákok ezt nem érezhetik meg. Széplaki Károly hangja azért egy árnyalattal ércesebb, ha a republikánus hagyományok kerülnek előtérbe az irodalom történetében. Tantárgya pedig olyan, hogy idők rendjén sűrűn hatódott át a köztársaság eszméjétől ... Barcsay Ábrahám, idős Wesselényi az 1794-es Habsburg-ellenes röpirat aláírói között... Bölöni Farkas Sándor republikánus nézetei... Táncsics Mihály gondolatai... És persze, Petőfi Sándor ... A nyugodt, higgadt tanári hang egy pillanatra megremeg ilyenkor. Diákjai nem veszik észre, ők már nem értenék, hogy miért. BEKE GYÖRGY Vázlatok egy kortárs portréjához Benedek István életútja egy ideig olyan szabályos, mint szinte minden ma harmincöt éves fiatal értelmiségié. Nem volt eminens tanuló a középiskolában, mert tulajdonképpen sokáig nem döntötte el: a művészi pályát válassza vagy kövesse apját az orvosi hivatás gyakorlásában. Valószínű az édesapa, a kisbaconi Benedekek közül való dr. Benedek József hivatásszeretete és példamutató élete, melyet az egyik legönzetlenebb orvosi szakma, a bakteriológia kutatása és oktatása szolgálatában töltött — lehetett olyan meghatározó a családban, hogy végül is a négy gyermeke közül három orvos lett, és csak a legidősebb szakadt ki ebből a körből és lett szobrász. A felvételije se sikerült egyből, de másodszorra már az elsők között szerepelt Benedek István neve a bejutottak listáján a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen. Tanulmányi előmenetele nem volt az átlagosnál jobb, csak az utolsó években, amikor a betegekkel is kontaktusba kerülnek a leendő orvosok. Azután egy esztendő Moldvában, majd négy év körorvosi munka Uzdiszentpéteren, Maros megyében, sokszor napi 100—110 beteggel, rendelés egyvégtében tíz-tizenkét órát, és mivel nem iszik, nem cigarettázik, pihenésként szobrászkodott, faragott és tanult. Minden ritkább és nehezebb esetnek utánaolvasott a saját szakkönyveiből, valahol sportnyelven „tréningben“ maradt. És így aránylag rövid, intenzív tanulással sikerrel versenyvizsgázott a marosvásárhelyi 2. számú belgyógyászat egyik tanársegédi állására. Szerencse? Inkább: „startra készen, kondícióban“ várta a jelzést. Talán nem véletlen, hogy önkéntelenül is sport műszavak futnak a tollamra, hiszen Benedek István országos bajnok volt 200 méteres hátúszásban, Balkán-bajnokságon helyezést ért el — mindebből mára a mackós úszójárás, a széles vállak, a kitartás és a küzdőképesség maradt. A klinikai munkaközösségbe hamar beilleszkedett, és nemsokára úgy érezte, a saját érdeklődésének és a klinika érdekeinek is a leginkább megfelelő szakosodási terület számára a hematológia. A különböző vérszegénységek, a vérképző rendszer rosszindulatú megbetegedései, az érfal-megbetegedések miatti vérzések — szomorú ága ez a korszerű orvostudománynak. Ő mégis valahol nagyon szépnek találja a választott szakterületet — mert vannak eredményeik. Mert ha egy vérképzőrendszeri megbetegedésben szenvedőt még 2—3 évre vissza tudnak adni, mint teljes értékű embert a családjának, vagy ha egy ötvenesztendős beteg, aki csontfájdalmai miatt már ülve se tudott aludni és fél évi kezelés után ma már a saját lábán jár be a klinikára — ezért és sok hasonló más esetért már valóban érdemes volt ezt a hivatást választani. És valahogy el lehet viselni azt is, amikor már a medicina nem tud segíteni, és humánus tett az is, ha a beteg fél órával a halála előtt megkérdi: — Benedek doktor nincs itt? És ő ott van. Nagyon szabódott, mikor elmondtam neki, hogy írni szeretnék róla, és végül azzal a feltétellel egyezett bele,ha megemlítem, mindent annak az önzetlen kollégiális segítségnek köszönhet, amit a klinikától kapott, elsősorban dr. Horváth Endre profeszszortól és dr. Hadnagy Csaba hematológustól. MAROSI ILDIKÓ 1 'fyWWW — - -Masvásárhelyi Nemzeti Színház épülete . MEGÉNEKLÜNK. ROMÁNIA fesztivál • A HÉT 1983. január 1. Élő kultúrfórum Napjainkban a tudományos-művelődési egyetem az a fontos fórum, amely a permanens nevelést, a felnőttoktatást hivatott biztosítani. Ezt a funkcióját természetesen csak akkor tudja betölteni, ha tevékenysége nem elszigetelt az országban folyó gazdasági, társadalmi építőmunkától, ha hozzájárul a társadalom formálásához, ha alakítja, gazdagítja az ember szellemiségét. Ezáltal lesz a tudatformálásnak és önmegismerésnek is legfontosabb eszköze különösen olyan, nemzetiségileg szórványvidéken, mint amilyen a miénk. A besztercei tudományos művelődési egyetem a Korunk támogatását élvezi, havonta tart előadást, most az ötödik tanévét „tapossa". (Azelőtt működése nem volt rendszeres.) Munkáját figyelemmel kíséri és támogatta a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa Portik Béla személyében, valamint Hutton Éva, az Alkotások Háza szakirányítója és nem utolsósorban Moldovan Mária, az otthont nyújtó Szakszervezetek Háza igazgatója. Tematikáját tekintve enciklopédikus jellegű. Politikai, történelmi, irodalmi, lélektani, szociológiai, biológiai, orvosi, zenetörténeti, néprajzi, technikai, képzőművészeti és egyéb jellegű előadásai nemcsak információhordozó, tudományterjesztő, de önismeretet ápoló és helyzettudatot ébresztő funkciót is igyekeznek betölteni. Eddigi előadóink között elsősorban a Korunk szerkesztősége és munkaközössége szerepelt. Tevékenységünkbe bevontunk helyi értelmiségieket is, akiket arra kértünk, hogy városunkra, megyénkre vonatkozó adatokkal gazdagítsák hallgatóink ismereteit. Ilyen értelemben elsősorban Wass György nevét említeném meg, aki sok évi kutatómunkáját ismertette sorozat formájában Zselyk falu monográfiája címmel. Mivel a fiatal és középnemzedék hiányos helytörténeti ismeretekkel rendelkezik, ezért olyan előadásokat iktattunk be tervünkbe, melyekből megismerhetik értékeinket, megvalóslásainkat, civilizációs, néprajzi, kulturális és természeti kincseinket. Olyan értékekre kívánjuk felhívni a figyelmet, melyeket rohanó életünkben talán észre sem vesznek, s amelyeket esetleg a változások kipusztulással fenyegetnek. Azt hiszem, ezzel komoly hazafias nevelést végzünk. Mert tulajdonképpen ez a célunk. Eddig megyénk és főleg városunk műemlékeit, az egykori besztercei céhek történetét, a megye iparának fejlődését, valamint a Levéltár történetét ismertettük. Idei tervünkben a város távlati terve, a besztercei Növénynemesítő Állomás eredményei és célkitűzései, valamint a természetvédelmi tudnivalók szerepelnek. Az előadásokat kiegészítő műsorokkal gazdagítottuk. Ezeket — úgy látjuk — igényli közönségünk. E tekintetben is változatosságra törekedtünk. A zeneiskola tanárai mikrohangversenyeket tartottak, klasszikusok és kortársak műveit mutatták be. Főleg az előző években szerveztünk könyvárusítást is, rövid könyvismertetésekkel egybekötve. A színjátszó csoport tagjai verses összeállításokkal jelentkeztek. Gyakran rendeztünk kiállásokat, amelyeken helyi hivatásos művészeket mutattunk be, máskor a Megéneklünk, Románia fentivé! kitüntetett, díjat vert amatőr művészeit hívtuk meg kiállítani. De kiállította már gyermekrajzait egy kilencéves pionírleányka is, a Pionírház festészeti szakkörének legtehetségesebb tagja. Volt néprajzi kiállításunk is, zenével kísért vagy magyarázatokkal társított diavetítés, a diákszínjátszók fellépése. Rendeztünk vetélkedőket, tavaly általános műveltségből, az idén jelenkori irodalomból állítottuk össze a kérdéseket. Igen hasznosnak bizonyult a Nyelvművelő Közönségszolgálat című sorozat, mely anyanyelvünk csiszolására, a tiszta és szép beszédre tanította a hallgatókat. A közönség életkor és műveltségi szint tekintetében vegyes. A kurzus látogatottsága pedig változó. Átlag 60— 80 hallgatóra számítunk. Ennek kb. fele líceumi diák, a többi pedig főleg humán értelmiségi és nyugdíjas. A műszaki értelmiség eléggé távol tartja magát, de azt hiszem, ez nem tipikus besztercei jelenség. Mi vonzza (vagy nem vonzza) az embereket? Hát, elsősorban az előadó személye, másodsorban az előadás témája, megint máskor a kiegészítő műsor miatt jönnek el. Ami gondjainkat illeti, elsősorban a mozgósítást kell megemlítenem. Hogy mennyi munkát, energiát igével, azt csak az tudja, aki végzi. Különösen olaan helyeken, ahol nem fil újsághirdetés vagy plakát a szervezet rendelkezésére, ahol a fohozs telefonon vagy ,,szájpostával“ történik. Legjobban talán azt sajnáljuk, ha az előadó az utolsó percben mondta le az előadást, ilyenkor kapkodunk fűhöz-fához. Mert a közönséget nem szabad becsapni. HORVÁTH PIROSKA • Az eszme fordulóján „Te lesz a győző, a diadalív Ha elkészül, a te számod, a lészen... PETŐFI SÁNDOR A szót először a rómaiak klasszikus nyelvén tanultam ismerni. Egy piros kötésű, kopott könyvből... A könyvet a nagyenyedi tanítóképző ajándékozta Tóth Ella tanulónak, jó előmenetele és magaviselete jutalmául, valamikor a századforduló idején. A szó jelentése mögött valamennyiünk közös dolgát, közös ügyét véltem felfedezni. Erre utaltak a költő nemes veretű, romantikus pátosztól fűtött sorai is. A vers közel másfél évszázados története a gondolat másfél évszázados változásait hordozza. Az elmúlt évek során jómagam is újra meg újra értelmeztem a köztársasági gondolatot, s harsány lelkesedések, elméleti stúdiumok és élettapasztalatok múltán kitisztult az, mit számomra ma ez az eszme jelent. A köztársaság elszakíthatatlan a demokráciától. Attól a gyakorlattól, hogy közös dolgainkat — az egyenlőség méltóságával — közösen intézzük. Ha a demokrácia számára nem nyílna tér, akkor a köztársaság csak tartalmatlan puszta szó maradna. A köztársaság elszakíthatatlan a humánumtól. Attól a gondolattól, hogy a respublica célja és értelme az ember védelme, megbecsülése és tisztelete. A humánum összeférhetetlen a zsarnoksággal, mert az eltorzítja az embert. A köztársaság és néptestvériség egy tőn született. A népek elleni gyűlölködés vagy e gyűlölködés szítása megfertőzi a respublica gondolatát, hisz ez az eszme a népek, nemzetek és nemzetiségek közötti egyenrangú, kölcsönös barátságot munkálja. A köztársaság megvalósítja a nemzeti és a nemzetközi dialektikáját. Ez a dialektika abban az összefüggésben ölt testet, amit egyrészt a saját nép vagy nemzet szeretete, érdekeinek munkálása, másrészt más népek érdekeinek tisztelete és szolidáris megbecsülése jelent. A respublica ma számomra egy a szocializmus gondolatával. Elsősorban azzal, hogy az ember kizsákmányolásának megszüntetését hirdeti nagy és kis ügyeskedők részéről egyaránt. Meg az emberhez méltó munka kötelességének és jogának az államformáját. Végül a köztársaság elszakíthatatlan a szabadságtól. Attól a szabadságtól, amely nem sérti a másokét, ám a magáét megkövetelve lehetségessé teszi a humánum kiteljesülését. Ezeket érzem és mondhatom a köztársaság születésének 35. évfordulóján. BERNÁD ÁGOSTON NAPIRENDEN