A Hét, 1983 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-01 / 1. szám

ságot emlegetett egyenesen a királlyal szemben, je­gyeimet, az iskola bezárását is, amitől Lele bácsi ajka megrándult, de szavak nem jöttek elő. És szinte kegyelmet gyakorolt az inspektor úr, mi­kor csak a szekundát írta be Széplaki Károlynak, az iskola legjobb tanulójának. Széplaki Károly, aki 1947-ben érettségizett a Mi­kó Kollégiumban, tehát egyetemi tanulmányaihoz már a köztársaság nyitott tágabb teret, most az uzoni tíz­­osztályos iskolában tanít magyar nyelvet és irodal­mat. Diákjai számára a legtermészetesebb az, hogy magyarul tanulnak, lévén magyar nemzetiségűek. Tapasztaltam, hogy egyik kedvelt tantárgyuk éppen az irodalom. A tanáruk okán? Bizonyára Széplaki Károly alapos felkészültsége, tapasztalata és Löte Józsefet idéző megértő türelmessége, féltő embersé­ge is mélyítette a diákok szeretetét, vonzalmát tan­tárgya iránt. Egy tanárnak nem lehetnek kedvenc írói, leg­alábbis a diákok ezt nem érezhetik meg. Széplaki Károly hangja azért egy árnyalattal ércesebb, ha a republikánus hagyományok kerülnek előtérbe az irodalom történetében. Tantárgya pedig olyan, hogy idők rendjén sűrűn hatódott át a köztársaság esz­méjétől ... Barcsay Ábrahám, idős Wesselényi az 1794-es Habsburg-ellenes röpirat aláírói között... Bölöni Farkas Sándor republikánus nézetei... Tán­csics Mihály gondolatai... És persze, Petőfi Sán­dor ... A nyugodt, higgadt tanári hang egy pilla­natra megremeg ilyenkor. Diákjai nem veszik észre, ők már nem értenék, hogy miért. BEKE GYÖRGY Vázlatok egy kortárs portréjához Benedek István életútja egy ideig olyan szabályos, mint szinte minden ma harmincöt éves fiatal értel­miségié. Nem volt eminens tanuló a középiskolában, mert tulajdonképpen sokáig nem döntötte el: a művészi pályát válassza vagy kövesse apját az orvosi hivatás gyakorlásában. Valószínű az édesapa, a kisbaconi Benedekek közül való dr. Benedek József hivatás­­szeretete és példamutató élete, melyet az egyik leg­­­­önzetlenebb orvosi szakma, a bakteriológia kutatása és oktatása szolgálatában töltött — lehetett olyan meghatározó a családban, hogy végül is a négy gyer­meke közül három orvos lett, és csak a legidősebb szakadt ki ebből a körből és lett szobrász. A felvételije se sikerült egyből, de másodszorra már az elsők között szerepelt Benedek István neve a bejutottak listáján a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen. Tanulmányi előmenetele nem volt az átlagosnál jobb, csak az utolsó években, amikor a betegekkel is kontaktusba kerülnek a leendő or­vosok. Azután egy esztendő Moldvában, majd négy év körorvosi munka Uzdiszentpéteren, Maros megyé­ben, sokszor napi 100—110 beteggel, rendelés egy­­végtében tíz-tizenkét órát, és mivel nem iszik, nem cigarettázik, pihenésként szobrászkodott, faragott és tanult. Minden ritkább és nehezebb esetnek utána­olvasott a saját szakkönyveiből, valahol sportnyel­ven „tréningben“ maradt. És így aránylag rövid, intenzív tanulással sikerrel versenyvizsgázott a marosvásárhelyi 2. számú bel­gyógyászat egyik tanársegédi állására. Szerencse? Inkább: „startra készen, kondícióban“ várta a jelzést. Talán nem véletlen, hogy önkéntelenül is sport műszavak futnak a tollamra, hiszen Benedek István országos bajnok volt 200 méteres hátúszásban, Bal­kán-bajnokságon helyezést ért el — mindebből má­ra a mackós úszójárás, a széles vállak, a kitartás és a küzdőképesség maradt. A klinikai munkaközösségbe hamar beilleszkedett, és nemsokára úgy érezte, a saját érdeklődésének és a klinika érdekeinek is a leginkább megfelelő sza­kosodási terület számára a hematológia. A különbö­ző vérszegénységek, a vérképző rendszer rosszindula­tú megbetegedései, az érfal-megbetegedések miatti vérzések — szomorú ága ez a korszerű orvostudo­mánynak. Ő mégis valahol nagyon szépnek találja a válasz­tott szakterületet — mert vannak eredményeik. Mert ha egy vérképzőrendszeri megbetegedésben szenvedőt még 2—3 évre vissza tudnak adni, mint teljes értékű embert a családjának, vagy ha egy öt­­venesztendős beteg, aki csontfájdalmai miatt már ül­ve se tudott aludni és fél évi kezelés után ma már a saját lábán jár be a klinikára — ezért és sok hason­ló más esetért már valóban érdemes volt ezt a hiva­tást választani. És valahogy el lehet viselni azt is, a­­mikor már a medicina nem tud segíteni, és humánus tett az is, ha a beteg fél órával a halála előtt megkér­di: — Benedek doktor nincs itt? És ő ott van. Nagyon szabódott, mikor elmondtam neki, hogy írni szeretnék róla, és végül azzal a feltétellel egye­zett bele,­ha megemlítem, mindent annak az önzet­len kollégiális segítségnek köszönhet, amit a klini­kától kapott, elsősorban dr. Horváth Endre profesz­­szortól és dr. Hadnagy Csaba hematológustól. MAROSI ILDIKÓ 1 'fyWWW — - -Masvásárhelyi Nemzeti Színház épülete . MEGÉNEKLÜNK. ROMÁNIA fesztivál • A HÉT 1983. január 1.­ ­ Élő kultúrfórum Napjainkban a tudományos-művelő­dési egyetem az a fontos fórum, amely a permanens nevelést, a felnőttoktatást hivatott biztosítani. Ezt a funkcióját természetesen csak akkor tudja betölte­ni, ha tevékenysége nem elszigetelt az országban folyó gazdasági, társadalmi építőmunkától, ha hozzájárul a társa­dalom formálásához, ha alakítja, gazda­gítja az ember szellemiségét. Ezáltal lesz a tudatformálásnak és önmegisme­résnek is legfontosabb eszköze különö­sen olyan, nemzetiségileg szórványvidé­ken, mint amilyen a miénk. A besztercei tudományos művelődési egyetem a Korunk támogatását élvezi, havonta tart előadást, most az ötödik tanévét „tapossa". (Azelőtt működése nem volt rendszeres.) Munkáját figye­lemmel kíséri és támogatta a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa Portik Béla személyében, valamint Hutton Éva, az Alkotások Háza szakirányítója és nem utolsósorban Moldovan Mária, az otthont nyújtó Szakszervezetek Háza igazgatója. Tematikáját tekintve enciklopédikus jellegű. Politikai, történelmi, irodalmi, lélektani, szociológiai, biológiai, orvosi, zenetörténeti, néprajzi, technikai, kép­zőművészeti és egyéb jellegű előadásai nemcsak információhordozó, tudomány­terjesztő, de önismeretet ápoló és hely­zettudatot ébresztő funkciót is igyekez­nek betölteni. Eddigi előadóink között elsősorban a Korunk szerkesztősége és munkaközössége szerepelt. Tevékenységünkbe bevontunk helyi értelmiségieket is, akiket arra kértünk, hogy városunkra, megyénkre vonatkozó adatokkal gazdagítsák hallgatóink is­mereteit. Ilyen értelemben elsősorban Wass György nevét említeném meg, aki sok évi kutatómunkáját ismertette so­rozat formájában Zselyk falu monográ­fiája címmel. Mivel a fiatal és közép­­nemzedék hiányos helytörténeti isme­retekkel rendelkezik, ezért olyan elő­adásokat iktattunk be tervünkbe, me­lyekből megismerhetik értékeinket, megvalóslásainkat, civilizációs, népraj­zi, kulturális és természeti kincseinket. Olyan értékekre kívánjuk felhívni a fi­gyelmet, melyeket rohanó életünkben talán észre sem vesznek, s amelyeket esetleg a változások kipusztulással fe­nyegetnek. Azt hiszem, ezzel komoly hazafias nevelést végzünk. Mert tulaj­donképpen ez a célunk. Eddig megyénk és főleg városunk műemlékeit, az egykori besztercei céhek történetét, a megye iparának fejlődését, valamint a Levéltár történetét ismer­tettük. Idei tervünkben a város távlati terve, a besztercei Növénynemesítő Ál­lomás eredményei és célkitűzései, vala­mint a természetvédelmi tudnivalók szerepelnek. Az előadásokat kiegészítő műsorok­kal gazdagítottuk. Ezeket — úgy látjuk — igényli közönségünk. E tekintetben is változatosságra törekedtünk. A zeneis­kola tanárai mikrohangversenyeket tar­tottak, klasszikusok és kortársak műve­it mutatták be. Főleg az előző években szerveztünk könyvárusítást is, rövid könyvismertetésekkel egybekötve. A színjátszó csoport tagjai verses összeál­lításokkal jelentkeztek. Gyakran ren­deztünk kiáll­ásokat, amelyeken helyi hivatásos művészeket mutattunk be, máskor a Megéneklü­nk, Románia fen­tivé! kitüntetett, díjat vert amatőr művészeit hívtuk meg kiállítani. De ki­­állította már gyermekrajzait egy ki­lencéves pionírleányka is, a Pionírház festészeti szakkörének legtehetségesebb tagja. Volt néprajzi kiállításunk is, ze­nével kísért vagy magyarázatokkal tár­sított diavetítés, a diákszínjátszók fel­lépése. Rendeztünk vetélkedőket, tavaly általános műveltségből, az idén jelen­kori irodalomból állítottuk össze a kér­déseket. Igen hasznosnak bizonyult a Nyelvművelő Közönségszolgálat című sorozat, mely anyanyelvünk csiszolásá­ra, a tiszta és szép beszédre tanította a hallgatókat. A közönség életkor és műveltségi szint tekintetében vegyes. A kurzus lá­togatottsága pedig változó. Átlag 60— 80 hallgatóra számítunk. Ennek kb. fele líceumi diák, a többi pedig főleg humán értelmiségi és nyugdíjas. A műszaki értelmiség eléggé távol tartja magát, de azt hiszem, ez nem tipikus besztercei jelenség. Mi vonzza (vagy nem vonzza) az em­bereket? Hát, elsősorban az előadó sze­mélye, másodsorban az előadás témája, megint máskor a kiegészítő műsor miatt jönnek el. Ami gondjainkat illeti, elsősorban a mozgósítást kell megemlítenem. Hogy mennyi munkát, energiát igével, azt csak az tudja, aki végzi. Különösen olaan helyeken, ahol nem fi­l újsághir­detés vagy plakát a szervezet­ rendelke­zésére, ahol a foho­z­s telefonon vagy ,,szájpostával“ történik. Legjobban ta­lán azt sajnáljuk, ha az előadó az utol­­só percben mondta le az előadást, ilyen­kor kapkodunk fűhöz-fához. Mert a közönséget nem szabad becsapni. HORVÁTH PIROSKA • Az eszme fordulóján „Te lesz a győző, a diadal­ív Ha elkészül, a te számod, a lészen... PETŐFI SÁNDOR A szót először a rómaiak klasszikus nyelvén tanul­tam ismerni. Egy piros kötésű, kopott könyvből... A könyvet a nagyenyedi tanítóképző ajándékozta Tóth Ella tanulónak, jó előmenetele és magaviselete jutal­mául, valamikor a századforduló idején. A szó jelen­tése mögött valamennyiünk közös dolgát, közös ügyét véltem felfedezni. Erre utaltak a költő nemes veretű, ro­mantikus pátosztól fűtött sorai is. A vers közel másfél évszázados története a gondo­lat másfél évszázados változásait hordozza. Az elmúlt évek során jómagam is újra meg újra értelmeztem a köztársasági gondolatot, s harsány lelkesedések, el­méleti stúdiumok és élettapasztalatok múltán kitisztult az, mit számomra ma ez az eszme jelent. A köztársaság elszakíthatatlan a demokráciától. At­tól a gyakorlattól, hogy közös dolgainkat — az egyen­lőség méltóságával — közösen intézzük. Ha a demok­rácia számára nem nyílna tér, akkor a köztársaság csak tartalmatlan puszta szó maradna. A köztársaság elszakíthatatlan a humánumtól. Attól a gondolattól, hogy a respublica célja és értelme az ember védelme, megbecsülése és tisztelete. A humá­num összeférhetetlen a zsarnoksággal, mert az eltor­zítja az embert. A köztársaság és néptestvériség egy tőn született. A népek elleni gyűlölködés vagy e gyűlölködés szítása megfertőzi a respublica gondolatát, hisz ez az eszme a népek, nemzetek és nemzetiségek közötti egyen­rangú, kölcsönös barátságot munkálja. A köztársaság megvalósítja a nemzeti és a nemzet­közi dialektikáját. Ez a dialektika abban az összefüg­gésben ölt testet, amit egyrészt a saját nép vagy nemzet szeretete, érdekeinek munkálása, másrészt más népek érdekeinek tisztelete és szolidáris megbecsü­lése jelent. A respublica ma számomra egy a szocializmus gon­dolatával. Elsősorban azzal, hogy az ember kizsákmá­nyolásának megszüntetését hirdeti nagy és kis ügyes­kedők részéről egyaránt. Meg az emberhez méltó munka kötelességének és jogának az államformáját. Végül a köztársaság elszakíthatatlan a szabadság­tól. Attól a szabadságtól, amely nem sérti a másokét, ám a magáét megkövetelve lehetségessé teszi a hu­mánum kiteljesülését. Ezeket érzem és mondhatom a köztársaság születésének 35. évfordulóján. BERNÁD ÁGOSTON NAPIRENDEN

Next