A Hét, 1991 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1991-01-03 / 1. szám
SZÁSZ JÁNOS A pulóvertől a nyakkendőig Több nemzedéknek az 1989. december 21-éről 2- re virradó éjszaka, ama téli napforduló volt élete leghoszszabb éjszakája. Vajon megdől-e — kérdezték millióit — Európa legautoritáriusabb rendszere, szinte légmentesre zárt totalitarizmusa, megbukik-e a zsarnokság, az önkény? Vagy vérbe fül a forradalom, mint 1953-ban Berlinben, 1956-ban Magyarországon, eltapossák, mint 1968-ban Prágában, 1970-ben Gdanskban? Azon a végtelennek tetsző, hosszú éjszakán, amidőn az álom elkerülte szemünket, tudva tudtuk már, hogy a berlini fal ledőlt, hogy Prága újjászületett, hogy Lengyelországban győzött a Solidornosc, Szófiában megbukott Zsivkov, Budapest pedig a többpártrendszer jegyében készül a szabad választásokra. Végül pedig, de ugyancsak nem utolsó sorban, agorbacsovi Szovjetunió szigorúan ragaszkodik be nem avatkozás politikájához. Az optimistáknak lett igazuk: a Temesvárról induló, országosan elterjedő forradalmas népfelkelés Bukarestben tetőzött , és győzött. A győzelem első estéje ország-világ előtt, értsd a televízió képernyőjén megjelentek azok a férfiak, akik a diktatúra bukásának pillanatától kezdve, a zűrzavar, az eufória és a fegyveres harc rendkívüli helyzetében megszüntették a „hatalmi űrt", és a Nemzeti Megmentés Frontjának, akkorra már elhangzott fix (kétségkívül történelmi értékű) pontja köré gyűjtötték, amersak akkor léhetett, az ország demokratikus erőit. Ezek a férfiak, közöttük a mai államelnök és a miniszterelnök, csapzottak voltak, verítékesek, borostásak, ingnyakuk nyitva, és szinte mindannyian pulóverben. Akkoriban ezek a pulóveres emberek, mintegy a román forradalom szimbóllmaiként, bejárták a világsajtó első oldalait, és megmentek az összes televízióhálózatok ekronjain. Pulóvereik is jelképerejűek lettek, a pillanat tartalma megteremteze a formát, az öltözettel is jelezve az országos, forradalmasan tektonikus mozgás nyomatékosan civil jellegét. Brecht Galilei élete című remekében van egy jelenet, amidőn a volt Barberini bíborost, immár Vili. Orbán pópát öltöztetik, míg nincs teljes ornátusában, egyféleképpen vélekedik Galileiről, megengedőn, utána, már teljes díszben, elutasítón. Hát persze, itt valójában a hatalomról és annak oly rejtelmes, de annál nyilvánvalóbb visszahatásáról van szó. Amikorra eltűntek a pulóverek, és megjelentek a precízen csomóra kötött nyakkendők, a férfiak, köztük a mai államelnök és a miniszterelnök már a hatalom nevében szóltak, már a hatalmat védték. Lord Acton híres mondása, miszerint minden hatalom korrumpál, nyilván nem úgy értelmezendő, hogy a hatalom birtokosait meg lehet vesztegetni, le lehet fizetni, hanem elsősorban akként, hogy a hatalom gyakorlása és megőrzése erkölcsi engedményekkel jár. Politika és etika egyébként is olyan párhuzamosok, amelyek valóban a végtelenben találkoznak. Ami azonban nem vonatkozik teljes mértékben és minden esetben a politikusokra. Egyikének-másikának sikerülhet a párhuzamosokat a végtelen előtti találkozásra bírnia, a kormányzást az etikára figyelmezőn gyakorolnia, a hatalmat arra ösztönöznie, hogy az igazság kenyerén éljen. Ha meghirdette, gyakorolja és szavatolja is a kétségkívül demokrtikus úton megválasztott hatalom a szabadságogokat, a májusi szavazás előtti és utáni kormányzat hibája marad, hogy nem tudott és bajban tud mit kezdeni a társadalmi ellentétekkel. Ezért nem ismerjük mindmáig a marosvásárhelyi tragikus marcus fő bűnöseit, nem tudjuk, kik álltak a bukaresti június terrorista „bányászai" mögött. Ezek szerint nem merő feltételezés úgy vélni, hogy az igazság átvilágítása a hatalomnak nincs kedvére, hiszen hónapok teltek el, és a vizsgásbizottságok még mindig jelentéseiket szövegezik. Mindez azért bír rendhagyó jelentőséggel, mert az egyik esemény mögött etnikai, a másik mögött nehezen kideríthető össztársadalmi konfliktus húzódik meg, egyfajta -omnics contra omnia-, mindenki harca mindenki ellen. Messze, igen messze vagyunk attól, amire a piacgazdáik ,dúsra, jogállamra, civil társadalomra való átmenetben oly égetően szükségünk lenne: a demokratikus konszenzustól. Az elmúlt esztendőben a legtöbb funkciózavart okozó jelenséget a választási eredmények okozták, nevezetesen az ellenzéki pártok — az RMDSZ-t kivéve — gyönge szereplése, következésképpen a parlamenti ellenzék átütőképességének hiánya. A hatalomnak nálunk nincs korrigáló-bíráló ellenzéke a parlamentben, ezért is futott fel olyannyira a parlamenten kívüli oppozíció. A demokratikus hatalomnak tudnia kell, hogy a többségi elv a parlamentarizmus, minden tényleges demokrácia vezérlő elve, ám mégis mechanikus elv. Okosak, tisztességesek, demokraták, hazafiak a túloldalon is vannak, a hatalomnak kötelessége meghallgatni őket, párbeszédet folytatni velük, figyelmeztetni rájuk. Egy demokratikus kormányzatnak értenie kell ahhoz, hogy még az olykor szélsőséges parlamenten kívüli megmozdulások is a bírálat megtestesülései, jelzések arra nézvést, hogy a kormányzat késlekedett, hibázott, tévedett, minthogy a kormány vagy a parlamenti többség nem félistenek vagy zsenik, hanem gyarló emberek gyülekezete. Majdnem esztendőnyi időre volt szükség ahhoz, hogy a kormányzat felhívja a főügyészség figyelmét mulasztására, és arra ösztönözze, indítson bűnvádi eljárást a tavaly decemberi genocídium, illetve a régi rendszer vezetői ellen. Tegyük hozzá, „az utca" mindezt január óta követeli, üdvös lett volna már akkor odafigyelni, intézkedni. A bajok egyik oka abban áll, hogy az ország politikai pártjának centrumában nem helyezkednek el számottevő erők, hogy a középpászta valójában üres. Pedig az ország stabilitását, kiváltképp a piacgazdaságra való átmenet igen nagy nehézségekkel járó szakaszában egy olyan pártkoalíció szolgálná leginkább (legyen az kormánypárti vagy ellenzéki), mely felvállalná a hagyományápolást (de nem lenne ókonzervatív), istápolná a népi értékeket (anélkül, hogy populista volna), polgári radikalizmussal viszonyulna a reformhoz és a szabadelvűség jegyében vállalná a harcot a politikai pluralizmusért, a toleranciáért, a jogállamért és a civil társadalomért. Demokráciát mindenekfelett, mert a demokrácia a legfőbb nemzeti érdek! Az evilag efféleképpen rétegződő centrum lehatna garanciája a nemzeti kisebbségek jogegyenlősége rend felesésének is. Mind ez idáig ugyanis a kormányzat nem hajlandó elismerni a nemzeti kisebbségek kollektív jogait, következésképpen ennek nyomát sem leljük a készülő új alkotmány nyilvánosságra hozott téziseiben. A hatalom a jelek szerint enged a szélsőjobboldal nyomásainak, amely szerint elégségesek az egyéni jogok, a kol- f lektív jog valójában előjog és veszélyezteti a román nemzet érdekeket. Mindennek a fordítottja igaz, de a kormányzat nem a ráció szavára hallgat, hanem az előítéletekére. Mi több, e jogok követelését a hatalom már önmagában is elítéli, egységbontásnak, elszigetelődésnak, sovinizmusnak véli, veszélyesnek, mint egyébként minden máskéntgondolkodást. Egy lépésre vagyunk issmét attól, hogy aki másként gondolkodik, az államellenes. (Főként amidőn a kormánypárti sajtót olvassuk.) Pedig Jefferson szentenciája nálunkfelé ma időszerűbb, mint valaha: „Az emberek meggyőződése nem tartozik a polgári állam fennhatósága alá." -"A Várható volt, az átmenet a piacgazdálkodásra eséstől hozza a bajt. És nincs modell, ami az utat s módot bárlamelyest is jelezné, hisz Európa és az egész emberiség asztalatából teljességgel hiányzik; miként lehet e* • J*a fán, s ha lehet, gyorsan és minél kevesebb zökken\ ' - ' el, a tervgazdasági parancsuralomtól eljutni a dü*okratikus nemzetgazdaságig? Éppen ezért a kocsi kátyúból való kizökkenésére minden vállra szükség van, nemcsak az ellenzékiekére, de a függetlenekére, a magányos farkasokéra is. Terjed a politikai apátia, nos, az apatikusok soraiban is sok az értékes fölépítő szándék, hozzáértés,be- vagy visszakötésük az országos szellemi vérkeringésbe felmérhetetlen haszonnal járna. Az elmúlt esztendőben voltak időszakok amidőn a kormányzat és a kormánypárt magatartása Robespierret idézte: „Franciaországban csak két párt van: a nép és ellenségei... a bűnös és az erényes emberek pártja." Ha ez a diehotómia, kettős tagoltság fennmarad, a mindenki harca min* danki ellen végletesen elbonyolódhat ra Természetesen ránk is, a nemzeti kisebbségekre, a ro* mániai magyarságra is szüksége van a demokrácia ü gyének. Valamikor, a pulóveres időkben ott szerepeltünk' az új hatalom szózatainak bevezető mondataiban. A megkötött nyakkendőktől kezdődően mindmáig, ha egyáltalán, valahol a vége felé bukkanunk fel, leginkább egy mellékmondatban. Pedig a román nemzeti és a nemzeti kisebbségi érdek oszthatatlan. Előbb vagy utóbb ennek a tényértékekkel aládúcolt elveknek győznie kell a mind teljesebb demokratikus kibontakozás jel értelmében. Persze könnyebb a nyakkendő csomóját megoldani, mint a társadalmi kérdéseket. Utóbbiakhoz azonban mégis szükséges lenne némi visszatérés a pulóverekhez, amidőn minden sokszorosan rétegeződő párt- és egyéni érdeknél többet számít a demokrácia, vagyis mindenki érdeke. Ha a kormányzat valóban képes lesz erre az egyidejű visszatérésre és előrelépésre, talán boldogabb esztendőnek nézünk elébe. ...,5 V iki.. 1‘lMÍM SORS Lapszámunk 1., 6. és 12. oldalát BALÁZS IMRE Szentföldi ceruzarajzaival illusztráluk A TARTALOMBÓL • Szerénység és manipuláció (Bíró A. Zoltán) • Miért olyan a bűnözés, amilyen? (Rostás Zoltán interjúja Szabó Dénes montreali kriminológia-profeszszorral) • Pályázatifelhívás helyett (Györfi Ibolya) • Címkézünk, címkézünk? (Balázs Sándor) • Könnyes gyöngyvirág (Halász Anna) ® A torlasz ellentétes oldalán? (Veress Dániel) ® A HÉT HUMORA (Cațavencu, Szász János) ® Párizsi Charta az új Európáért 9 Történelmi ismerőseink — agagarúzok (Vajnovszki Kázmér) 1TT !? 9 TÁRSADALOM • MŰVELŐDÉS • TUDOMÁNY • KÖRNYEZETVÉDELEM • FŐMUNKATÁRSAK: EGYF.D PÉTER » HORVÁTH ANDOR ■ SÜTŐ ANDRÁS ■ SZÁSZ JÁNOS * TORÓ TIBOR a 12 oldal Ára 7 lej ? r I '■ » r »