A Hét, 1992 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1992-10-22 / 42. szám
kijavított, magasabb százalékot mondott a menedzselésre.) Egy ilyen találkozó ritkán végződik gyakorlati következményekkel (legfeljebb a következő megbeszélés idejéthelyét rögzíti, a következőét talán épp Erdélyben, talán ismét Bécsben?). A Naumannéknál jó hangulatban, kizárólagosságok kizárásával lezajlott vitáknak is az volt a fő tanulsága, hogy jó együtt lenni, egymás házatáján (a közösben?) széjjelnézni. S ha történetesen bejön valami abból, ami Hubay Miklós ötlete volt — és Konrád mint a PEN nemzetközi elnöke felkarolta a javaslatot —, vagyis ha sikerül PEN- keretben, UNESCO-keretben tenni valamit a már elviselhetetlenül magas postai díjszabások csökkentéséért a könyvek és lapok nemzetközi cseréje (a megismerhetőség) érdekében, akkor nyugodtan történelminek mondhatjuk a két magyar PEN-központ e találkozóját. Én szkeptikus vagyok ez ügyben, s így csak azt mondom, normálismunkaértekezleteken, szolid fogadásokon vehettünk részt — és, a hely szelleméhez igazodva, nyugodtankijelentitetjük, „ez sem semmi“. LÁSZLÓFFY ALADÁR _______ex. RASMUN/ CANKOJe Azegész.--'a fő-fő feltétele: „Sofia ne kelj fel az asztaltól jóllakva... “ Réfii jó és józan alapok, annyira dicséretes, hogy nyilván cinizmus számlát mehet csak az a megjegyzés, hogy persze, ha megfogadták volna mindenkidben, már réges-rég nem 500 milliárd ember ellátási gondjai nehezednének a világra, hanem legalább 50—60 milliárdnyian élnének a Földön, olyan van egészséggel, rímelj/ már önmagában jó étvágyat jelent... Szóval circulus viciosus! Különbér! is a bidifalaknak meg a szomáliaiaknak, meg a Kalahari lakóinak még asztaluk sincs, nemhogy valaha is jóllakna keljenek ■fel mellőle, mégis belehalnak... Szóval az egészségnek más lehet a fő-fő feltétele, ha egyáltalán van neki. Az ellátásnak viszont már könnyebben kerülnek efféle alapkritériumai, melyeket egy ilyen ál-szabadpiacos gazdaságban, mint ami nálunk honosodott mag, csak az ügyeskedői: nem próbálnak megkerülni: s ők — csillagászati árakon — bármivel, azaz mindennel képesek és hajlandók ellátni. Emlékszem arra a régi kaján anekdotára, miszerint a közép-nyugat hőskorában feltalált mirlines-bor, az alakulóban lévő amerikai áruh altípus egyik úttörő tulajdonosa egy olyan reklámba búkot kelt, hogy: aki nála nagyobb lépésben olyant rendel, árust nem tud szállítani, egy évig ingyen vásárolhat! Erre valaki egy tucat használt, koporsót rendelt. Amit én nem mernék manapság megtenni a piacaink körül holdudvarszerűen elhelyezkedő „új" és „bátor " barna kereskedőréteg egyetlen képviselőjénél sem, mert még arra ébrednék, hogy „jutányosan" szállítja! Csak az állami kézben maradó kereskedelem a régi. Vagyis rossz. Most mi at egyenesen gonosz. Ugyanis élére állt a parádénak, elsőnek drágít, oly szemérmetlenül fittyet hányva a minőség meg nálunk megszokott alacsöng, egyre alacsonyabb normájának is, ami mári beillik lazításnak. Előszöra vérlázító a vevő szempontjából, aztán pedig valósággal vérszemet kap tőle a (vér)szemtelen új maszek. Amit ma nálunk kereskedelemnek, piacerkölcsnek neveznének, az nem egyéb, mint viszszaélés és zsarolás. Mert a kínálat minimuma, persze, hogy maximálisra fokozhatja a keresletet s indokolhatja az uzsoraárakat, a kenyértől a húsig, minden alapvető élelmiszer tekintetében. De itt a lassan beérő harmadik, december-évfordulóra már rezsimből is legalább a harmadiknak a kormányzásái tisztelhetjük vagy szenvedhetjük. Hát új seprű alapon legalább tegyenek kísérletet, példamutató kísérletet, állami kísérletet (attól csak nem csorbul a piac ja, de nagy szabadsága), hogy a télen enni kapjon az ország. Ne zsarnok-, hanem csarnokkézből s ne kéz alatt. Virtus romáim rediviva; római módra tessék a kenyeret is bekalkulálni az adandók közé, mert cirkuszból kaptunk eleget. És felkelni, legbékésebben, az asztaltól lehet. Akár jóllakva rá. A HÉT 1992. október 22. ■fejpM MARTOS GÁBOR Érték, értékrend, fórumok és a kisüsti A kolozsvári Magyar Filológiai Tanszék által küldött első kongresszusi értesítőben két mondat ragadta meg a figyelmemet. Az első es volt: ,,A magyar irodalomtörténetírás értékszemléletének revíziója elkerülhetetlen". A második: ,,Hogyan viszonyul a magyar irodalom sajátos értékrendje az európai irodalom értékeihez?" E két mondatot egymás mellé párosítva ötlött fel bennem az a gondolat, amelyet most szeretnék megosztani önökkel. Szerintem a revízióhoz van legalább egy fontos támpont, mégpedig olyan, mely egyúttal a második kérdésre is meglehetősen megalapozott választ adhat. Ez a támpont éppen itt, Kolozsváron lelhető fel . . . pontosabban volt fellelhető. Két fórumról van szó, két folyóiratról, két olyan sajtókiadványról, melyek működésük egy-egy (ráadásul részben párhuzamosan is futó) szakaszában az akkori erdélyi magyar irodalom, kultúra, szellemi élet figyelemreméltó értékközvetítői, értékteremtői voltak. Ez a két fórum az Echinox és a Fellegvár. . (Csak zárójelben, de már most előre bocsátom: nyilván voltak e két folyóirat mellett más, hasonló értékeket felmutató fórumok is - gondolok itt például elsősorban a kolozsvári Egyetem Gaál Gábor Körére, a híres „Gégé"-re, vagy a nagyváradi Ady Körre ezek azonban az én számomra, aki nem itt éltem át azokat az éveket, csak másodlagos információk alapján lehetnének jellemezhetőek, szemben az Echinox és a Fellegvár visszakereshető, kézbe vehető példányaival, melyekről így tehát bárki ma is közvetlen benyomást nyerhet.) Az Echinox a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Diákszövetségének három (román, magyar és német, illetve újabban a franciával együtt már négy) nyelvű lapja. 1969-es indulása után néhány évvel a lap - s mindenekelőtt annak magyar része - már elkezdte levetkőzni „diáklap" jellegét, s a hetvenes évek közepére már az erdélyi (magyar) sajtó egyik legizgalmasabb vállalkozásává nőtte ki magát; csak példaként említeni, hogy az egyetemista korú szerzők mellett olyanok is szerepeltek írásaikkal a lapjain, mint Bretter György, Cs. Gyímesi Éva, Harag György, Láng Gusztáv vagy Méliusz József és mások. A Fellegvár a kolozsvári Igazság című napilap heti ifjúsági melléklete volt, mely 1978 áprilisa és 1931 áprilisa között kilencvenkilenc számot ért meg, ez a kilencvenkilenc lapoldal azonban különlegesen fontos - sőt, ci mából visszanézve szinte már legendás - szerepet töltött be az erdélyi fiatalok szellemtörténetében, vagy ahogy Szőcs Géza fogalmazta: önvédelmi - és ezt már én teszem hozzá: közösségvédelmi - reflexeik kialakításában. És ha már így kicsúszott a számon Szőcs neve, folytassuk is vele ... pontosabban velük. Az Echinox szerkesztésébe nagyjából az 1974 es év során fokozatosan kapcsolódnak be az egyetem akkori diákjai közül egy meglehetősen szoros baráti kör tagjai, mindenekelőtt Siőcs Géza és Egyed Péter; az 1974. decemberi számtól aztán már ők ketten jegyzik szerkesztőként a magyar oldalakat, egészen végzésükig, azaz 1973 nyaráig. Ekkor tőlük a magyar oldalak szerkesztését három új fiatalember veszi át, (rövidítve „BBB“), azaz Beke Mihály András, Bréda Ferenc és Bretter Zoltán; ők 1981 májusáig vesznek részt a szerkesztésben (s távozásuk után a lap fokozatosan és hosszú időre elveszti korábbi magas minőségét és ezzel egyúttal jelentőségét is. Szőcs Géza '78-ban az egyetem elvégzése után az Igazság szerkesztőségébe kerül, ahol is éppen ő lesz az induló Fellegvár-oldalak gondozója; szinte természetes hát, hogy - ahogy volt szerkesztőtársa, Egyed Péter fogalmazta - „az Echinoxszemlélet és -stílus Szőcs Gézával és az Echinox-szerzőgárda jó részével áttelepült a Fellegvárba". De ha már itt tartunk, nézzük meg ezen a ponton,, milyen is volt az a bizonyos „Echinox-stílus". Erre a kérdésre Cseke Péter adott meglehetősen pontos választ egy, az Utunkban 1977-ben megjelent írásában, amelyben így foglalta össze a Szőcs Egyed szerkesztőpáros koncepcióját: ....... az elmélet primátusa érvényesül... a filozofikus hangvétel térhódítása, az elméleti hozzáállás igénye minden szinten. Ennek vonzásában - a tiszta elmélet, a korszerű művelődési modell érvényre juttatása érdekében kulturális tettként érzékelve - keresik Egyed Péterék a nemzedékükre háruló közösségi feladatokat." Egyed és Szőcs legnagyobb érdeme azonban talán éppen az, hogy a fenti koncepció megvalósításához még valamit felismertek, s ez éppen az értékek közvetítésének a hatalmas szerepe volt. S „ ebben a felismerésben osztoztak velük nemcsak az őket az Echinox szerkesztői székében követő „B33" tagjai, de mindazok a fiatal alkotók is, akik rendszeres közreműködői voltak e két fórumnak, s természetesen az ezek által megvalósított értékteremtésnek is. Talán nem érdektelen e helyütt egy rövid névsorolvasással áttekinteni a két fórum legjelentősebb munkatársait: a már említett szerkesztőkön túl Adonyi Nagy Márta, Ara-Kovács Attila, Balla Zsófia, Bogdán László, Cselényi Béla, Gittai István, Körössy P. József, Markó Béla, Molnár Gusztáv, Palotás Dezső, Tamás Gáspár Miklós, Tompa Gábor, Zileler János . . . gondolom önök is észrevették, hogy a mai erdélyi (vagy legalábbis erdélyi indíttatású magyar irodalom szinte teljes középnemzedéke, az úgynevezett harmadik Forrás-generáció elősoroltatott itt, és akkor az ugyanebbe a szellemi korba tartozó, ám tragikusan fiatalon elhunyt Boér Gézáról, Darkó Istvánról és Sütő Istvánról még nem is trtünk említést. Kérem, gondolják át még egyszer azokat a dátumokat, melyeket már említettem: Szőcs és Egyed 1974-től szerkeszt az Echinoxot, majd őket 1981-ig a „BBB" követi; a Szőcs szerkesztette Fellegvár 1978-tól ugyancsak 1931-ig létezik. Hogy ez a '74-től '31 ig tartó hét-nyolc év milyen volt itt, Erdélyben, erről én hadd ne beszéljek, hiszen a jelenlévők nagy része, akik azokat az éveket itt élték át, ezt nálamnál sokkal jobban tudják. Talán mondjunk csak annyit az újszülöttek kedvéért: nem volt már az sem könnyű hét-nyolc év, még ha később aztán ki is derült, hogy messze nem azok voltak a legnehezebbek... És akkor most nézzük meg, ugyan mit is adott éppen ez a két fórum, illetve a bennük tevékenykedő alkotók ebben a nem túl könnyű hét-nyolc évben (bár utólag talán még azt is mondhatjuk: szinte ez utolsókban, amikor még egyáltalán tenni lehetett valamit az erdélyi magyar kultúra értékeihez... az úgynevezett „europa" kultúra értékeiből. Nos, e két lap akkori számait lapozgatva hamar feltűnik az olvasónak, hogy ezeken az oldalakon re idre olyan nevekkel találkozhat, akikkel ő az akkori romániai, de akár az akkori minarországi más lapok hasábjain nemigen Vagyis ez a két fórum rengeteget tett az edélyben (vagy némely esetben akár az egész magyar kultúrában) ekkor (vagy néha akár mindmáig) kevéssé ismert művek, gondolatok megismertetéséért; ahogy B Béda Ferenc fogalmazta, a szellem: fehér fehély eltüntetéséért. S hogy ezek a művek, ezek a gondolatok milyen értékeket képviseltek, arra azt hiszem, megint csak elég lehet egy rövid névsorolvasás: Pierre Bourdieu, Maurice Comnfort, Martin Heidegger, Karl Jaspers, Gabriel Lucennu, Nicolas de Malebranche — akinek az Fclinoxban megjelent, Bréda Ferenc fordította: írás : az első magyar nyelvű megjelenése volt! — Jean Piagot, Karl R. Popper, George Santayana ... És hogy ne csek filozófusokat említsünk, nézzünk szét a líra területén is, mégpedig mindenekelőtt az azonos ország- és sorsközösségben élő román és romániai német lírikusok között, az ezirányú kitekintésből’ idézzük itt most csak Ana Biondiana, Dan Damaschin, Ştefan Damian, Mircea Dinescu, Dinu Flamand, Viorel Mureşan, Teofil Rachiţeenu', illetve Franz Hodjak, Annemone Loizinc, Warner 5511- ner vagy Richard Wagner nevét. (Azt hiszem, az általuk képviselt értékek méltató-sára sem kell külön kitérnem; ezek a nevek ma már talán önmagukért beszélnek.) Persze, ha e fórumok kapcsán értékközvetítésről beszélünk, ne csak fordításokra gondoljunk; a fiatal szerkesztők éppigyallóztak - lehetőségeik szerint -a kevéssé ismert magyar nyelvű értékekből is; így mutatták be lapjaikban például a vajdasági Új Symposion-kör (Tolnai Ottó, Ladik Katalin), a párizsi Magyar Műhely (Bujdosó Alpár, Nagy Pál), vagy a tengerentúli magyar szerzők (Vitéz György, Horváth Elemér) legújabb munkáit, vagy akár hazai tájaik közvetlen elődeinek számukra is értéket jelentő hagyományait. Gondoljunk itt csak például az Echinoxban a Szőcs és Egyed által készített nagy - s mára ugyancsak kissé „legendássá" lett Méliusz-interjúra. Mindezek a fent említett nevek egy élesen körülhatárolható értékrendet is jelentenek a szellemtörténetben, a filozófiában éppúgy, mint a Urában; ez utóbbit nevezhetjük neoavantgárdnak, posztmodernnek, kísérletinek vagy aminek akarjuk. És persze lehetne vitatkozni azon, hogy ez az értékrend vajon hol áll egy képieletbeli értékrangsorban ... már ha erről egyáltalán érdemes lenne vitatkozni. És természetesen nem akarjuk azt sem állítani, hogy ezekben az években Erdélyben ne történt volna másfajta értékrend-közvetítés is, más fórumokban, más értékközvetítők és -teremtők közreműködésével. Természetesen történt. Ám hogy érték és érték között néha mekkora különbségek lehetnek (és itt akkor vissza is utalnék kiinduló kérdéseinkhez, azaz az értékszemlélet elkerülhetetlen revíziójának szempontjaihoz, illetve a magyar — vagy akár az erdélyi — irodalon viszonyához más, akár európainak nevezett értékekhez), arra befejezésül hadd idézzem Méliusz Jószefet, aki ezeket írta éppen a Fellegvárt köszöntő soraiban: ........ Nagy meglepetés ez a frissesség, időszerűség, ez az úgyszólván új műfaj ... amire egyébként művelődési sajtónk, a megszokás fogaskerekeire járva képtelen, eszét meg sem járja ... Meg vagyok róla győződve, hogy e szellemül igény, amelyet a Fellegvár tükröz, a legidőszerűbb út az olvasónak a korszerű művelődés élménybe való bevezetésére és bevonására... Bizonyos, hogy ezek a lapok egész hazai magyar szellemi életünkben hatni fognak. Kívánok munkátokhoz további sikert, kitartást... konokságot, erőt vissza nem riadni a riasztásoktól és konzervativizmustól, amely persze hogy csuklik, amikor este, szombaton, vagy vasárnap reggel az oltátt szalonna, póréhagyma és kisüsti párlat mellett erre ez oldalra lapoz." P.ersze azért vigyázzunk, ne legyünk egészen igazságtalanok: a kisüsti pártát se egy utolsó érték ... ■ A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének Érték és értékrend a magyar irodalomban című konferenciáján elhangzott előadás. Lásd előző számunk idevágó szerkesztűségi ‘megjegyzését. ' ’••'a