A Hét, 2005. július-december (3. új évfolyam, 27-52. szám)
2005-08-18 / 33. szám
Antik Sándor Az idő képrétegei közötti jelentések A mozgás- és időfaktor provokáció a hagyományos képzőművészet számára Az idei, 2005-ös Minimum Party vizuális műhelyprogramja a képzőművészet és az idő jegyében zajlott. Ambiciózus szakmai program, Gilles Deleuzeszövegolvasatok részleteivel fűszerezve, pl.: Időről mint létrejövésről (keletkezésről) és mint elmozduló térelemről (...) A jelentés sohasem alap vagy eredet - a jelentés létrejön... stb. Ez az írás egy kivonata az idei MP vizuális műhely fórumán, 2005. augusztus 6-án elhangzott előadásomnak. A programtervezetnek megfelelve, az előadás bemutatta a mozgás- és időfaktor szerepét a kortárs képzőművészet vízióiban és a képvilágok változásait illetően. A mozgás- és időfaktor megjelenése egy komoly provokáció a hagyományos képzőművészet statikus formavilága számára, amelynek víziói inkább a fizikai dolgok és jelenségek térbeli megjelenítésével foglalkoznak. Bevallom, számomra érdekesebbek azok a képzőművészek, akik nem fizikai tárgyakat és jelenségeket, hanem absztrakt viszonylatokat jelenítenek meg. Igaz, az absztrakt viszonylatok inkább ellenállnak a vizuális ábrázolásnak, és az ilyen típusú képzőművészek alkotó mechanizmusait nehezebb megközelíteni és megérteni. A képzőművészet hordozóközege (médiuma) egy statikus formavilág, bár egy idő óta ismerkedünk a képzőművészet új, dinamikus médiumaival is. A mozgás- és időfaktor a képzőművészetnek egy új sajátos médumát hozza létre, ugyanakkor új jelentéseket generál a művész alkotó mechanizmusának „láthatatlan" intervallumában, és új kiállítási formákat eredményez. Három kortárs művész egyes munkáinak és szellemiségének bemutatásával szeretném mindezt demonstrálni. Ugyanazon szempontok szerint vizsgálom alkotásaikat, lebontom munkáik és kiállítási formáik képrétegeit. Ezt a dekonstrukciót a munkák nyomvonalain elindulva, a verbális megnyilatkozások nyomán, a művészekről írt szövegek értelmezésével végzem el. Mindezt abban a reményben teszem, hogy a felfedett képrétegek között új jelentések asszociálódnak bennünk. Kicsiny Balázs: MUNKAVÉGZÉS FOLYAMATBAN A művész saját képvilágának rétegei. Átértelmezés és adaptáció Kicsiny Balázs képvilágára és munkáira jellemző néhány alapmotívum, melyek egy folyamatos és nagyon különleges átértelmezés eredményei. Ha végigkövetjük ezeknek a motívumoknak a megjelenését munkáról munkára és kiállításról kiállításra, észrevehetjük, hogy érdekes metamorfózison mennek át: a bányászok mártírként, szentekként, nőkként jelennek meg; a tengerészeknek horgony végtagjaik vannak; a papi reverendás figuráknak búvársisakjuk van; a háttér változik esetről esetre. Kicsiny Balázs egy interjúban egymásra rakódó képrétegekről beszél. A salgótarjáni gyerekkori élmények motívumai beleégtek a művész élményvilágába, és a későbbiekben mindez erős hatással volt a rákövetkező összes élményre - a művész pár éve Nagy-Britanniába költözött, ahol egy új környezettel, kulturális kontextussal szembesült. Saját elmondása szerint az adaptáció többirányú, nemcsak neki kellett adaptálnia az új környezetet, hanem a helyi szellemi környezetnek is integrálnia kellett őt. Munkáiban nyomot hagytak ezek a térbeli és időbeli átfedések. Ennek egyik példája Szent Kelemen napja c. munkája. Hét életnagyságú horgony-végtagú matrózfigurát állított ki egy dél-angliai plébániatemplomban. A kiállítás a tengerészek védőszentjének, Szent Kelemennek napján nyitt meg, és Kicsiny Balázs munkája része lett a vallásos szertartásnak. Ismeretes, hogy Szent Kelemen horgonyra kötözve halt mártírhalált, és erre utalnak a plébániatemplom padlózatát díszítő horgonyok is, ami megkönnyítette, hogy a hívek a horgonyvégtagokkal megjelenített matrózfigurákat a szakrális tér kiegészítő részeként tekintsék. Az esemény nem bántotta, inkább felerősítette a közösséggel való kapcsolatot. A Szent Kelemen plébániatemplom egy élő hitközösség helye, nem egy múzeummá átalakított romtemplom. Itt a művész legfőbb kérdése az volt, hogy munkája miként találkozhat ennek az egyházi hitközösségnek és szakrális helynek a szellemével. Ennek érdekében speciális kapcsolatot alakított ki és tartott fenn a hellyel, a plébánossal, a hívekkel. A hely szellemével való találkozás egy másik példája a Winchesteri Katedrálisban kiállított Munkavégzés folyamatban c. munkája is. Itt a fő inspirációs erő William Walker nehézbúvár története. A történet röviden az, hogy 1905-ben a katedrális alapozását kimosta a katedrális alatt folyó búvópatak, és William Walker nehézbúvár újraalapozta a katedrális föld alatti részét. Ezt egymaga végezte el, hat éven keresztül, napi 8 órás munkával. A munka elvégzése után egy évvel spanyolnáthában meghalt. Emlékét a katedrális előtti szobor őrzi. Ez a történet inspirálta Kicsiny Balázst. A katedrális felszíni részében kiállított munkájában az alaptörténet egyetlen figuráját megsokszorozta, öt papi reverendás figurát jelenít meg, akik profán munkatevékenységet végeznek, fejnélküliségüket búvársisakkal maszkírozza. Kicsiny Balázs vallomása szerint „Úgy is tűnhet, mint valami szerencsétlenek gyülekezete, akik szervezetlenül keresgélik, hogy mi tennivalójuk van itt, maguk körül, a környezetükben”. Többszörösen paradox helyzetre utal ez a munka, legfőbbképpen azért, mert egy ember helyett öt sem végezhet sikeres munkát csoportszellem nélkül, még ha a felszínen is van. Ugyanebben az interjúban a művész megemlíti, hogy ez alkalommal — a nagyméretű egyházi és művészi reprezentáció miatt - nem sikerült kialakítani azt a fajta közvetlen intim kapcsolatot, ami a kis plébániatemplomban megvalósult közte és a közönség között. Átjárás a történelmi terek és keretek között a kortárs képzőművészet eszközeivel Kicsiny Balázs saját alapmotívumait társítja történelmi festmények jeleneteivel, kontextusaival. Ez a folyamat befolyásolja munkáinak konfigurációját és kiállításainak formáját. Mindig egy művészi reflexióval közeledik a talált történelmi keretekhez és kontextusokhoz. Ennek a reflexiónak a legfőbb iránya a 19. század angol történelme. A gyarmatbirodalom szellemiségére jellemző volt az utazás iránti késztetés, a birtoklásvágy, a gyűjtés szelleme, és ennek következménye a nyugtalanság és otthontalanság érzete volt. Ez fellelhető a Russell-Cotes Galéria és Múzeum gyűjteményében is, amelynek egykori tulajdonosa nem tett semmiféle különbséget értékes és értéktelen művészet között. A szempont a gyűjtés volt. Kicsiny Balázs viszonyba lép ezzel a tér-idő kontextussal, és adaptációs munkái ennek a viszonynak a vizuális kifejezései lesznek. Nem szereti, ha munkáit installációknak nevezik; saját bevallása szerint ő a létrehozott tér-idő viszony szobrait alkotja meg Több munkájában Kicsiny Balázs úgy adaptál egy-egy történelmi festményt, hogy saját képkeretein belül a történelmi festmény figuráit és jeleneteit saját motívumaival, vagy akár ezek háttér-kontextusával III/33