A Hon, 1863. február (1. évfolyam, 26-48. szám)
1863-02-21 / 42. szám
PEST, FEBRUÁR 2. Politikai szemle, Pest, febr. 20. (II.) A Frankfurtban megjelenő„L’Eutrope“ mely némely diplomatiai irodákkal összeköttetésben áll, közli egy távirati sürgöny jelentése szerint a porosz-orosz egyezmény tartalmát. Az egyezmény első részének három fő pontja van : az első pont szerint az orosz hadcsapatoknak joguk van a felkelők űzése végett átlépni a határokat, míg elégséges porosz hadcsapatokkal találkoznak a felkelők lefegyverzésére, és megfordítva; a második pont az orosz tábornokok által a stratégiai sikerre nézve szükségesnek tartott határátlépés feltételeit tartalmazza ; a harmadik pont vám- és határőrségi rendszabályokat tartalmaz, a felkelőknek kívülről jövő hadi szükségletektől való elzárása végett. Az egyezmény ezen része, mint látjuk, nem tartalmaz valami újat. Ezen katonai intézkedések már több nap óta ismeretesek a porosz félhivatalos lapok közleményei után. Fontosabb a második rész, vagyis a titkos záradék, melyről azonban a „L’Europe“ csak hallomás után értesül. A második rész, — mondja a „L’Europe“— titkos záradékokat tartalmaz, melyekről az hallatszik Bécs- London- és Párisban, hoggy azok a két hatalom magatartását szabályozzák azon esetre, ha Lengyelország érdekében más mint diplomatiai interventio történnek. Russel lord és Drouin de Limys, hivatkozva a non interventio elvére, roszalják az egyezményt. Ezt írja a „L1 Europe.1" Az idézett lap arról nem értesit — pedig ez volna a fontosabb — váljon ezen roszalás diplomatiai után, jegyzék alakjában fejeztetett-e ki, vagy pedig a diplomaták közt zárt ajtóknál történt. Az „Ind. berge“ párisi levelezője mint hirt közli, 17-kéről hogy Franczia- és Angolország együttleges jegyzéket intéztek volna Oroszországhoz, tiltakozandók, Poroszországnak a lengyelországi ügyekbe való eshetőleges beavatkozása ellen. A nevezett lap még többet is ír : azt beszélik ugyanis , hogy Poroszország visszahitta volna párisi képviselőjét, s egy hadtestet indított a Rajna felé. E hír azonban képtelenség. Valószínű lehet az, hogy a Porosz- és Oroszország közti katonai egyezmény támadóbb jellemmel bírván Lengyelországra nézve, mint kezdetben mondották, s ebből nem sokára a non interventió elvének megsértése következhetvén, a franczia és brit kabinet nagy aggodalomban van, mi zárt ajtóknak diplomátiai értekezleteket idézhetett elő, anélkül hogy a közös actio iránt megállapodás történt volna. Egyébiránt azt jelentik, hogy az angol parlamentben nem sokára interpelláció fog történni a poroszorosz egyezmény tárgyában, s már ez okból is kevéssé valószínű (mint ezt a„Nordd Zrg“ is megjegyezte) hogy Russell lord valamit határozott volna e tárgyban, anélkül hogy a ház érzületét ismerné. Más levelező is írja, hogy Londonban sokat és talán többet is foglalkoznak a lengyel üggyel, mint némely közvetlenebbül érdeklett kabinetekben. Palmerston lord, kinek Oroszország iránti ellenségeskedése politikájának fővonását képezi, akinek oka van I. Vilmos porosz király kormányára is neheztelni, minthogy inkább hajlik Francziaországhoz, mint Angolországhoz , Porosz- és Németország természetes szövetségéhez, diplomatiai demonstratiót akar előidézni a lengyel fölkelés érdekében , tudniillik a bécsi és párisi kabineteknek a lengyel események irányában közös magatartást javasol,melyben Lengyelország iránt bizonyos rokonszenv lesz kifejezve. Levelező nem tudja, hogy e javaslat minő fogadtatásban részesülend a bécsi kabinetben; ami a párisi kabinetet illeti, levelező azt hiszi, hogy ez elfogadja Angolhonnak a lengyel ügyet illető javaslatát, még ha azon veszélynek teszi is ki magát, hogy elidegeníti magától Oroszországot. A császár erre határozta volna el magát, miután azon értekezletek, melyeket Russel lord és Gros báró e tárgyban Londonban folytattak, nem vezettek eredményre. Mindamellett azonban, hogy az idézett levelező ily határozottan kijelöli Francziaország magatartását, a ,,Köln, Zig4, még határozottabban azt állítja, miként gyermekes dolog volna azt hinni, hogy III. Napóleon császár kötekedni akar Oroszországgal. A tervezett lap nem hiszi, hogy Francziaország beavatkozása tovább terjedne a barátságos előterjesztés határainál. Visszatérve a porosz-orosz egyezményre, még meg kell jegyeznünk azt is, amit e tárgyban a „Prager Ztg“-nak írnak Bécsből : „Biztos forrásból halljuk — írja a „Pr. Ztg“, — hogy Oroszország határozottan formulázott javaslatokat terjesztett elő Bécsben, egy osztrák egyezmény létrehozatala végett a lengyel felkelés ellen, egyenesen azon egyezményre utalva, melyet e tárgyban már Poroszországgal kötött. A bécsi „Presse“ és „Oest. Zig“ mai számai azonban e „biztos forrásból“ mentett hirt kereken megczáfolják. A lengyelországi harcztérről fontosabb hírek nem érkeztek. A miechovi harczról más részletek is olvashatók „Lengyel mozgalmak“ rovatunk alatt A lengyelek megveretését Kurowski csapatparancsnok hibájának tulajdonítják. A belgrádi vár kerületének kimérése végett a szerb fővárosban összegyűlt európai bizottmány már három ülést tartott de eredményre nem juthattak, mert a bizottmány tagjai éles ellentétben állnak egymással. Szerbia részén állnak az oroszfranczia, porosz és olasz biztosok, a török részen az osztrák és angol biztosok. Egy biztos, ki a török részén van, két városrész leromboltatását javaslotta, a várkerület szabályozása végett. Ezen javaslatot a többi biztosok kivihetlennek mondották,s még a török biztos is túlságosnak nyilvánító. Azt hiszik, hogy a tanácskozások 3—4 hónapig is el fognak húzódni. A bécsi lapok szemléje. A „Wanderer“ észrevételei a „Donau Zig“ czikkére. Tegnapelőtti számunkban közlöttük a félhivatalos lap czikkét, a magyar municipalistákról és miniszterialistákról. A „Wanderer“ e czikkre megjegyzéseket tesz, s ezek közöl átvesszük a következőket: „Ha a szóban forgott crisis kedvezőtlenül végződnék, felesleges volna csak felelnünk is a „Donau Zig“-nak. Akkor, egy időre , az úgynevezett kiegyenlítési programmokat egytől egyig az akták közé raknók. De mivel nem hisszük, hogy a crisis ily szomorúan végződjék, s másként is tudjuk, hogy a dolgok menete mindig csak a mostani kerékvágásába esnék vissza: azaz a szükség újra bebizonyítaná, hogy a kiegyenlítés műve csak Magyarország hagyományaihoz hű alapokon létesíthető, s miután a 47. és 48. közötti kérdés újra és újra felmerülend, nem lesz haszon nélküli munka, már ma a kérdés fejtegetésébe bocsátkozni. „Úgy látszik, hogy a „D. Z.“ illyesmit sejt, s azért czikkét megelégedéssel vettük. A félhivatalos közlöny elvégre elismeri , hogy oly nemzettel van dolga, melynek politikai élete ezredéves kort számlál, s ezen nemzettel nem lehet amolyan iskolamesteri tudákossággal szóba állni. Hogy mint kell államjogi kérdésekről beszélni? a „D Z.“ ma eltalálta. Reméljük, nem fog ismét korábbi modorába visszaesni. „Azonban azon jellemzés, melyet a „D. Z.“ a magyar miniszterialistákról és municipalistákról felhoz, sok részben hibás. Hamis tehát azon következtetés is hogy az 1847-ki rendszer, a monarchiára nézve előnyösebb az 1148-nál. Hasonlókép hibás azon föltevés is, mintha Magyarországban, csak a 48-asok ragaszkodnának a jogfolytonosság elvéhez: a 47-sek ellenkező nyilatkozata bizonyosan el sem fog maradni. A „Wandenr“ szerint „hamis állítás az is, hogy Magyarországban volna oly párt, mely az 1818-ai törvényeket csalhatlanoknak és ledönthetleneknek tartaná. Sőt e lap szerint épei oly párt nincs, mely ezen törvényeket nem volna hajlandó revideálni, csak az edleges feltételekre, és modalitásokra nézve léteznek eltérő nézetek. „Hibás állitis végre, hogy Magyarországban volna párt, mely az 1847-ki állapotokat kiindulási pontul venné fel.A 48-sok nem tehetik, mer 47 és 48 között ott áll az 1848-ik év április-ke, a midőn e törvények a kirági szentesítést megnyerték. A municipalsták pedig a 47-et nem kiinduló pontnak, hanem végső czélnak tekintik , s hova törekszenek , az 1848-ai törvények módosítása után. „De leghibáabb azon állítás, hogy a februári alkotmány hívei is, elfogadható kiinduló pontnál tekinthetik a 47-ki rendszert. Igaz, hogy ezen alap mellett a „közös ügyek közös tárgyalására“ könnyebb volna formát alálni, de ezen forma kétségkívül már elenkeznék a febr. alkotmány szellemévé. „Hogy erre a „Donau Zig“ meggyőződjék, szüksége volna, hogy a municipalisták nyilatkoatait kissé több figyelemmel kisérné. Ez esetben csakhamar tapasztalná, hogy az 847-ki állapot leghamarabb azon intézményekre vetne vissza, melyek 1860-ban az akkori „megerősíite” birodalmi tanácshoz hasonlitnak, de ez aztán a népképéseletet, mely a febr alkotmány inditványozói előtt lebegett, véglegesen kizárná. Ezzel azonban nem volna segítve, sem a tlbán inneni, sem az azon túl lakó népek táján. „Futólagosan említettük meg a D. Z. tévedéseit. Ha maga is jobban megfontoja a dolgot, ihletét is módositandja, s valószinüleg azon meggyőződésre jutand, hogy az 1847-ki rendszer elfogadása (bármennyire palástolják ezt a magyar municipalisták) a logicai eszmemenet szerint a monarchia nyugati részében is oly rendszerváltozást idézne elő, melynek létesítésére találkoznának ugyan vállalkozó egyéniségek, de a kk messze járnának az úttól, melyet a febr. alkotmány teremén kijelöltek, s oly czélok felé vezetne, melyeket ezek sajátjukul többé nem tekinthetnek.“ A triesti poiesta Miután a trieszti helyhatóság, egyszersmind a triesti tartományi képviseletet'képezi, s ily alkalommal a podesta, vagy a polgármester a tartományi főnök tiszté visel', érdekesnek véltük az „Ost. D. Pot“ febr. 15-ről szóló triesti levelét közölni. „Conti úr, mint táviratilag már tudva van, febr. 15-én podestává választatott. Hogy e választás elentőségét megérthessük, tudnunk kell, hogy a megelőző napon az ultrák Conti urat apostatának nyilatkoztaták , s megváasztását lehetlennek tarták. „Az osztrák pár azonban csak akkor csatlakozott Conti a megválasztásához, amidőn meggyőződött s a helytartóságtól azon biztosítást nyer, hogy a kormány, Conti úr megválasztsát nem tekintendi kormány-ellenes demonstrátiónak, mihelyt ezen választás melléi nevezett párt is csatlakozandik. „A tanácsterem karzatai tömve voltak hallgatókkal, s midőn Conti megválasztása elnökileg kimondatott, zajos tapsvihar keletkezett. & oppositio, mely a múlt évben Conti rat tenyerén hordta, most pedig elállott tőle, nem volt képes jelöltjének, Baseggionak többséget szerezni. Itt nem kötelednek, hogy a kormány Conti megválasását megerősítendi. Az oppositio jelöltjei Itak: Baseggio, mint podesta, első alelnök Morpurgo, második Angeli ügyvéd. A választás szerint Conti lett podesta , első alelnök Baseggio, második Morpurgo. A conservativ párt többségben volt, amidőn a triesti municipium felirást határozott , melyben az államminiszterium megkéretik, hogy Conti úr, aki időközben innsbrucki főtörvényszéki tanácsosnak neveztetett ki, tovább is Triestben maradhasson. Ezen inditvány az oppositio vezéreitől a leghevesebben elleneztetett. Elmondhatjuk tehát, hogy a triesti municipium a kormány mellett van; az oppositio erős ugyan, de a többség a conservativ - liberálisoké. Conti úr ezalatt tapasztalatokat szerzett, s hivatalát biztosabban kezelendi.“ Lengyel mozgalmak. (K.) Mai híreink a forradalmi központi bizottmány erélyes működésére, a „fehérek“ pártjának ellentörekvéseire, a syemiatzi csata lerására, a Miechow elleni támadásra s az oroszok ojeowi expeditiójára szorítkoznak. Korff varsói parancsnok rendeletét tegnap közöltük ; most olvassuk, hogy a forradalmi bizottmány ezzel egyidejűleg napi parancsot adott ki Varsó lakóihoz. Ebben inti őket, hogy az áruló fölhívásokra, a kitörést illetőleg, ne hallgassanak, mert ez csak rablásra és gyilkolásra adna alkalmat az oroszoknak. Ha a fölkelés ideje bekövetkezik, a varsói forradalmi főnok tudatni fogja ezt a lakossággal; mig ez be nem következik, minden felkelési javaslat az ellentől származik s egy jó lengyelnek sem szabad magát a neki vetett hálóba bonyolitnia. Ugyan a napi parancs fölszólítja a tanulókat, folytassák tanulmányaikat, mert igy is szolgálják az országot. „Nem harczosokban szenvedünk hiányt — mondja a kiáltvány — hanem fegyverben.“ Tagadhatlan, hogy e napiparancs jobban megnyugtatta a kedélyeket, mint a hatóság rendelete. A katonai hatóság, azon parancsát, hogy a váracs körül lakók 14 nap alatt távozzanak, a vári hatóság sürgetésére visszavette. A Varsóban tartózkodó nemeseknek meghagyta a központi bizottmány, hogy jószágaikra távozzanak; ugyan a kiáltvány mindenha külföldön tartózkodó lengyelt, ha négy hét alatt vissza nem tér, honárulónak bélyegez, kinek javai a lengyel állam részére elkobzandók lesznek. A varsói forradalmi főnök,— mint a„Br. Ztg.-nak írják—hivatalos iratot intézett a Varsóban székelő konsulhoz, melyben szemére vet minden porosz Lengyelország kárára Berlinbe tett jelentést, melyek okozták, hogy a porosz kormány ellenségesen lépett föl a forradalommal szemben. Lengyelország — úgymond e levél —nem folytat háborút Poroszországgal s nem is hiszi, hogy ilyenre kerüljön a sor. A konsul túlbuzgalmával csak Oroszországnak tesz jó szolgálatot. Az okmány befejezésül reményét fejezi ki, hogy a konsul eljárása igazságosabb lesz és becsületesebb s megkímélendi a nemzeti kormányt azon kényszerűségtől, hogy részéről is erélyes rendszabályokhoz nyúljon. Levelező azért mondja fontosnak ez okmányt, mert a porosz kormány ellenséges föllépése a Lengyelországban élő számos porosz polgárnak nagy veszedelmére lehetne. A „fehérek“ pártja, melynek a forradalom elleni föllépéséről már tegnapelőtt is tettünk említést, újabb fölhivást intézett nyomtatásban a forradalmárokhoz. Czime :„Egy szó a fölkeléshez egy lengyel hazafiról.“ A szózat apró nyolczadrétre nyomva lengyel nyelven van írva. Szövege kivonatilag így hangzik : „A határtalan föláldozás szelleme, mely a fegyveres fölkelést éleszti; a méltóság és szilárdság, mely az ellen vadságával és kegyetlenségével szemben a forradalmat jellemzi, történelmi, a lengyel nemzethez méltó jellemet kölcsönöznek neki. Ám a fölkelésnek nincsenek meg azon szükséges föltételei, melyek kívánt czélhoz vezessenek. Az oroszországi, a lengyelekkel rokonszenvező fölkelés föltevése, a katonaság átszökésének reménye nem volt és nem egyéb csalódásnál. Litvánia, Volhynia és Podolia kétségbeesett szívvel nyugodtan maradni kénytelenek. Az éretlen és sugalmazott föld népe, nem látva szervezett nemzeti sereget, nem hisz az ügyben, nem lelkesül, hanem napi munkáját folytatja. Az izraeliták elővigyázatosak , éreznek Lengyelország iránt, de számítással. Gácsország és Posen reszketnek benső fájdalmukban s rokonérzelmükben ; de ha segítségre sietnek, ez a lengyel ügyet hasonlóan elkeseredett ellenei részéről újabb üldöztetésnek teszi ki. Az eddigi összeütközések bátorságra mutatnak és vitézségre , de az ellen fegyverének túlnyomósságát bizonyítják. Ily föltevések mellett meg kell buknia a fölkelésnek, tömérdek jó lengyel vér áldozatával. De minden szerencsétlenségből a lehető hasznot kell a haza javára megszerezni. A mai mozgalom hozhat ily előnyöket; az ontott vér nem omlott hiában, ha a fölkelés önjószántából lecsillapul s nem terjeszkedik a végvonaglásig. A fölkelésnek rögtöni lecsillapulása következő előnyökkel járna: 1) A világ s maga az ellen meggyőződtek, hogy a jogtalanság, az erőszak, a száműzés, a nemzeti érzet elgazolása, a nemzeti élet szélesebb alapjának makacs megtagadása, hogy a szűk, valamikor talán teljesítendő ígérgetések büntetlenül nem maradnak ; hogy a passiv türelemnek az elviselésben meg van határa, hogy a nemzet él a társadalom minden rétegében, hogy ez a jogos, igaz és becsületes iránt vonzalommal viseltetik, hogy nem anarchicus törekvésekről vagy socialisticus irányról van szó, hanem oly harcz forog kérdésben, mely 100 év óta tart létért, jogért, életért. 2) Európa, mely Lengyelország fölosztása óta a nyilvános jog biztonságát elvesztette; Európa, hol a nemzetiség elve ténylegesen elismertetett, melynek alapján már birodalmak alakultak vagy századokon át feledett népek újra születtek; Európa, melyben az 1815-ki szerződések rég holt betűkké váltak, az úgynevezett szent szövetség rég föloszlott, melyben Németország egysége s a kath. és protestáns elem suprematiája miatti viszály összeütközésre vezethet; hol a parlamenti intézmények politikai életet és politikai harczokat fejlesztenek; hol a keleti kérdés titokszerü Damocles kardjaként lóg mindenki feje fölött s általános háborúra vezethet. Európa ily körülmények közt kénytelen lesz megfontolása tárgyául tenni azon újabb vérrel pecsételt tényt, hogy Lengyelország szívében, érzületében ugyanaz, erős, életképes, a leghatalmasabb birodalomnak ellenáll ; hogy a Bug és Visztula partjain a kellő pillanatban tömeget lehetett teremteni, mely a helyzetet és érdekeket mérlegelve, az igazságnak győzelmet s a biztosságnak szavatosságot szerezni képes. 3) Oroszország, melyet e fölkeléssel meg nem győzünk, mely a fölkelés tartama alatt engedményeket nem tesz, és nem tehet, át fogja látni, hogy Lengyelország fékentartására százezernyi hadsereg nem elégséges; hogy a kormány módját változtatni kell; mert különben Lengyelország mindig forrása marad gyöngeségének és bilincs lesz számára, akár belmozgalomnál, akár külachiónál, s amit az igazságtól és emberiségtől megtagad, a szükségletnek és saját javára megadandja. Minden attól függ tehát, hogy a fegyveres fölkelés megszűnjék ; hgy a végletig ne terjeszkedjék, újabb erők ne csatlakozzanak hozzá; az életképes nedvek kiméhessenek, hogy szaporodjanak s kellő időben használtassanak. A mit a fölkelés jót eredményezhetett, már megtevé, s föloszlása egy adott jelre nem lesz a gyengeségnek, hanem az erőnek s a körülmények megértésének bizonysága. A kormány repressáliáiban nem ismer határt; a durva soldateskát a fölkelők kegyetlenkedéséről mondott hazug elbeszélésekkel fanatizálja ; meggyilkolja a betegeket és védteleneket; tűzzel vassal pusztitja a békés polgárok javait. A fölkelés nyílt csatába nem bocsátkozhatik, s az ellen, mihelyt elpusztitotta, mit lerombolhatott, visszamegyen állomására, nem üldözi amazokat, hanem megvárja mig ismét összegyűlnek. Az ellenség látszólag kíméli erejét s ha majd a fölkelés továbbterjedt, szaporitni fogja az erőt s megkettőzni a baromi kegyetlenkedést, s hogy katonáit kímélje, azon gyalázatos eszközhöz is folyamodhatik, hogy a parasztok által bűnösöket és ártatlanokat elfogasson. Már ma megszegte a had törvényeit s az országkormány kötelességét. Parasztjainkban van nemzeti érzület, távol tartják magukat ocsmány gonosztettektől, sok helyt megindító példáit látjuk a rokonszenvnek és tevékeny részvétnek , de magasabb polgárosodottságú államokban is az alsóbb néposztály félrevezethető; általában ez parasztjainkkal nem történhetik, de ha csak szórványosan fordulna is elő, gyalázatot hozna ránk és szerencsétlenséget. A mai mozgalom egyik legszebb vívmánya lesz, ha parasztjaink úgy viselik magukat, hogy a fertőzet és gyalázat megrovása őket ne érhesse. Adja Isten, hogy e diadalt megérjük; ez nagy győzelem lesz nekünk, de a fegyveres fölkelésnek meg kell szűnnie. Oszoljon el csöndesen a mozgalom; a vezetők vonuljanak vissza méltósággal s tekintsék föladatuk e részét megoldva; a munkások Lengyelországban s a hazának minden barátja szakadatlan tevékenységgel fognak működni tovább. Ha másként történnek, azok, kik az igazság és okosság szavára nem hallgatva szemüket a látottak előtt bezárják, elfecsérlik a legnemesebb önföláldozást; roszat tesznek, hol jót és hasznost eredményezhetnének s Isten, világ, haza és saját lelkiismeretük előtt óriás felelősséget vállalnak magukra.“ A csatatérről következő újabb hírek érkeztek : A siemiaticzi összeütközés minden előbbinél véresebb volt. Szemtanuk leirása szerént a csata d. u. 2 órakor kezdetett a város előtt s késő éjjelig tartott. Miután a megvert fölkelők a városba visszavonultak, másnap az oroszok ágyuzták a helységet s rohammal bevették. Az utczai harcz-elkeseredettség túl megy minden képzeleten. Mészárlás és fojtogatás volt ez, melynél az emberek harapták egymást, mint a vadállatok. A tűz az egész városban elter T AN € Z A. Politikai divatok. Regény, irta Jóivai Mór. (Folytatás.) Egy város a várban. A várban és városban erre a napra nem következett éjszaka. A terjedő láng helyettesíté a lemenő napot, s egy mértföldnyi kerületben nappal volt az égő tornyok fáklyavilágától; csillag nem tudott keresztül törni a lángvörös ég bíborán, csak a félhold csónakja látszott, mintha vértengerben úsznék. E rém világított a környéken, a Duna túlsó partján vágtat egy négylovas szekér az almási hegyek felé. Egyike azoknak, amiket „gyors parasztok“ nevezet alatt ismert a vasuttalan hajdankor. A szekér hátuljában egy köpönyegbe burkolt férfi ül, ki azalatt, míg a négy paripa tüsszögve vágtat előre a kavicsos országúton, kezével a saraglyába fogózva, szünetlenül a háta mögött elmaradó égő városra néz. A tűz arczába világít, s ---- ■ - 1 -T rr,Per az ún., hogy ezt már láttuk valaha. A rémlátványra meredő szemek mintha maguk is vérben fénylenének, s a távolról lobogó fény és árny, mintha arczának vonaglása volna. Néha önkénytelenül összeborzad, s mintha fáznék, összehúzza magán szélben repkedő köpönyegét; azután megint mintha a távoli tűz pokoli hőségét érezné mértföldnyi messzeségben, izzadni kezd, s lehány magáról mindent. Tanyák, szántóföldek, hidak, elmaradoznak az útfélen, ö nem néz előre soha, mindig csak hátra , a lobogó tornyokra, a gomolygó aranyvörös füstfelhőkre, az izzó égre, és a vérszinti folyamra, melynek tükre egész a távozóig elviszi az égő város visszfényét. Ettől a látványtól nem bír megmenekülni, pedig úgy látszik mintha a rez vonásainak torzképe enyhülne, a mint a rémvilágitás távolodik s a tájat mind jobban elfoglalja az éjsötét, és a hold. — Állj! ki vagy ? hangzik egyszerre a lovak előtt. Az utazó összerezzenve fordul meg ülésében s arcza, mely most a holdfénynyel szembe fordul, olyan sápadt, mint a halál. Az előbbi vörös fényből nem maradt rajta más, csak a sürü vörös szeplök. Most ráismerhetünk .- ez Bárzsing. Az almási nemzetőri előőrs az, mely szekerét feltartóztatá. Olyan világ volt ez, amikor minden falu végén megkérdezték minden embertől, mi járatban van ? Bárzsing reszkető kezével alig bírta nagy kipkapkodva előkeresni igazoló okleveleit. Mondta, hogy eresszék gyorsan odább, mert ő futár, Pestre küldetik. A legszélső háznál útlevelét láttamozták: —----------------— 1 ----1-----a----- r-l-u fogai vaczogtak; csak a kejével mutatott hátra : láthatják. Azután uj lovakat fvak a szekér elé, az ostor pattogott, a szekér forgott tovább. Jött egy mély út, heves vidék ; az égő város nem látszott már; az aj vissza-visszanézett még; a lángoló tornyokat nn találta háta mögött; nem jöhettek azok utána; csillámló folyam nem futott vele versenyt, mindent utána hordva a tűz világát; hanem egy felhő, *a vérveres felhő nem akart elmaradni feje fölé soha; az együtt járt, együtt repült vele ; abba meglátta mindazt, a mit eltakartak hegyek, erk ; hisz ez olyan iszonyat volt, a mi az égre ráfestve. Egész éjjel kisérte e a felhő. Reggel erős, borons idő támadt, a zápor egyhangú szürkére festett a tájat. Reggelre egy kis tórt város fogadója előtt szállt le Bárzsing. Ott kifitte fuvarosát s iszákját kezébe véve fölment a fu^óba. Nem is tudakozódó tudta már a szoba számát, ahova be kell nyiii. Abban a szobában volt Fertey. — Áh, ön megérkett, szólt nyájasan közelítve a mindig mosolygót. Hogy van ? — Fázom, és roszulagyok, válaszolt dideregve Bárzsing. — Igyék egy kis rlnot, az helyrehozza. Bárzsing nem kínálta magát kétszer, csakhogy a rhumtól még rekedbb lett a hangja. — Hát mi újság otth ? Az „otthon“ szóra Bárng riadtan tekinte szét. — Nem látszott ide éjjel? A város ég... — Csak a város ? kié a mosolygó ur. — Az egész város templomok, kórházak, mind tűzben lángban állt, alig maradtak meg »n-H nntr-gaílr*«». az érászra____________________ j — Hm. Ha a szél megfordul, még az is eléghet. Bárzsing jónak látta még egyszer hozzá folyamodni a rhumos palaczkhoz. — Tehát ott most nagy az ijedség, ugye? tudakozódék kíváncsian Fertey. — Oh .... — Oltásra természetesen a nagy viharban gondolni sem lehetett. A hídon jöttön keresztül. — Oh dehogy jöttem, hisz az is ég. Csónakon hozattam át magamat. E szóra Fertey nem mosolygott, a fogait szítta. — Az úri ismerősök mit csinálnak ? — Hát sírnak és jajveszékelnek. Senkinek sincs ilyenkor gondja a másikra. Lávaynét láttam, amint az égő házából elfutott, egy kosár búzát vitt az ölében, az ezüstneműs helyett. — Ah ! szólt Fertey, ismét mosolyogva. Az az asszony engem egyszer megbántott. Azt kérdezte tőlem, mi okán szólok bele a város dolgába, mikor nem vagyok ott birtokos. Most jól esik neki. — Holdvárynét ájulva vitték a Rozália térre, ahova nem jutott el a tűz. Szerafine kisasszonyt is láttam futni kalap nélkül. — Hm. Kiváncsi vagyok a toiletjére. Olyankor nem igen ügyelhet az ember erre. — A megyeházát sokáig oltalmazták, de végre még sem bírták megmenteni. — Ah! Már most hol fognak majd dikeziózni a tekintetes karok és rendek? A harmadik pohár rhumnál maga Bárzsinger is tréfásan kezdte venni a dolgot. — A többek között a Hargitay ház is porrá égett. Fertőy arczán a mosoly most már gúnyvigyorgássá fokozódott. — Ez Judit hugocskám baja. Ön tudja, barátom, hogy az öreg ur végrendeletében, a hol ő minden vagyonából kizárja, a házat oly feltétellel hagyta meg neki, hogy abban, végső ínség esetére maga lakhassák. Ez volt egyetlen utolsó birtoka. — Tehát Judit kisasszony? — Már nem kisasszony. Férjhez ment, szólt Fertöy kivonva zsebéből Judit levelét s átnyújtva azt Bárzsingnak, hogy olvassa el. Bárzsing arcza haragvörös lett e sorok olvasásakor ; ő még mindig remélte, hogy Juditot kényszeríteni fogja a végrendelet kedveséről lemondani, s őt fogadni el férjül. Az előzmények Bárzsing úr kedvét épen nem rontották el. Mikor letette a levelet az asztalra, azt gondolta magában : tehát úgy kell neki! Legyen tehát koldus, legyen üldözött, legyen szerencsétlen , teljék be rajta a keserűség pohara. — Már most tehát nincs mit tennünk, mint a végrendelet fölnyitását szorgalmaznunk, szólt, fogait összeszoritva, úgy szűrve a levegőt azokon keresztül. — Meg is tettem már az intézkedéseket; biztositá barátja urat nagy nyugalommal Fertey; a végrendelet át van adva a tiszti ügyésznek ; a holnap fel fog nyittatni. — Holnap ? De hisz a város pusztulása ..! — Mi akadályozza önt, az én nevemben jelen lenni a felnyitásnál. Annyi hely csak lesz a városban, ahol ezt végre lehet hajtani. — De a tűz, uram! — Mi bajom nekem az önök tüzével. — Az, hogy ha a megye levéltárában volt a végrendelet, tehát az ott el is égett! Fertőy most már nem mosolygott. (Folytatása következik.)