A Hon, 1863. június (1. évfolyam, 124-146. szám)
1863-06-02 / 124. szám
PfiST, JUNIUS 1. Politikai szemle, Pe 11, jun. 1. (II.) A ma érkezett tudósítások még határozottabban megerősítik, mint az eddigiek, azon véleményt, hogy nem jöhet létre egyetértés Ausztria és a nyugati hatalmak között. Ezek a következő pontokat magába foglaló javaslatot terjesztették a legutóbbi időben a bécsi kabinet elé: 1) Átalános amnestia, mely nemcsak a felkelők vezérei, a foglyokra és már elitéltekre terjed ki, hanem minden még fegyverben álló lengyelre; 2) további amnestia mindazon lengyeleknek, kik fogságban, erőszakos vagy önkéntes számkivetésben vannak, s az érvényes volna, a jelen év kezdetétől fogva, vissza 15 évig; 3) azon kötelezettség vállalása, hogy e pont elfogadásának napjától fogva egy év leforgása alatt több katona nem küldetik a lengyelországi királyságba; 4) a lengyelországi királyság teljes közigazgatási autonómiája. Ausztria — írja a „Sontags-Zig“, — egyetért a fennebbiek közel két pontra nézve : t. i. a fegyverben levők teljes amnestiáját és a lengyelországi királyság autonómiáját illetőleg. De nem követelheti Oroszországtól az elitélteknek, számüzötteknek és emigránsoknak tizenöt évi, visszaható megkegyelmeztetését, s annál kevésbbé követelheti, hogy az orosz sereg létszáma ne szaporíttassék a jövő év folytán Lengyelországban. A 3-dik pont, mely azt követeli , hogy Oroszország statu quoban hagyja a Lengyelországban jelenleg levő hadcsapatokat, nem egyéb, mint a nyugati hatalmak által előbb követelt fegyverszüneti föltétel körülírása, mikhez csatlakozni kezdetben megtagadta Ausztria, míg Oroszország előre kijelentette, hogy az ily követelést háboruszenetül tekinti. Ausztria hajlandó azonban a kath. egyház jogait követelni Oroszországtól. A frankfurti , L’Europe“, mely mint a „Mémorial dipl.“ Drouin de Lhuysnak és Rechberg grófnak áll szolgálatában, bővebben kifejti azon nézeteket, melyek Ausztriát vezérlik ezen megállapodásában, a nyugati hatalmak által tett javaslatokat illetőleg. Ausztria, a béke fentartásának kívonata által lelkesítve, azon nézetben volt a nyugati hatalmak által előterjesztett megoldási javaslatokra nézve , hogy a fegyverszünet eszméje valamint a congressus összehívása interventiót rejt magában, mivel az bírósági ítéletnek veti alá Oroszországot, melyet ha el nem fogad, kényszerítésnek kell következnie. Miután Angolország nem találta elégségesnek a bécsi javaslatokat, Ausztria követendő politikája több kabineti tanácskozásban vitattatott meg. Az érvényre juttatandó nézetek kétfelé oszlottak : az első nézet volt : semlegesség követése, a parlamenti rendszer kifejtésében a német kérdés megoldása; a 2-dik nézet valaha nem is anyagi, de erkölcsi csatlakozás a nyugati hatalmak programmjához. Az első győzött; Ausztria tanácskozni fog Németország érdekei felett, szorosan ragaszkodik Gácsország birtokához, de nem ellenzi az Oroszország alatt álló régi lengyel tartományok restauratioját. Ausztriának oka van — véli az idézett lap — miért fél az európai congressustól. Emlékezetében van,hogy mit nyert az 1856-ki congressuson,aggódhatik Gácsország és a wieliczkai sóbányák miatt, attól is tarthat, hogy Olaszország átalánosan elismertetik, s a német szövetség átalakul, mi kiváltságainak hátrányára üthet ki. Ugyane lap azt jelenti, — mint egy távirdai sürgönyben olvassuk — hogy a nyugati hatalmak annyira nem bíznak a congressus összejövetelében, hogy mérnöktisztek foglalkoznak Páris- és Londonban a hadjárati terv elkészítésével. A nézetek, — mond az idézett lap, — Finnland elfoglalására hajlanak, hogy egy nyert csata után Szent-Pétervárat foglalják el. Miután a felebbiek szerint kitűnik, hogy Ausztria nem igen akar egyetérteni a nyugati hatalmakkal a diplomatiai közös actio iránt, miután valószínű, hogy Franczia és Angolország ketten maradnak a síkon, minek következtében Oroszország a törésig viszi az ellenállást, valóban nem csodálkozhatni, hogy ma mindenfelől harczias hírekkel találkozunk. Párisból azt írják, Napóleon császár már nem is kér egyebet Ausztriától, mint azt, hogy semlegesen viselje magát, a kitörendő háború esetében. Némelyek azt állítják, hogy III. Napóleon császár biztos ez iránt; mások hogy nem; sokkal bizonyosabb, hogy még a bécsi kabinet nem határozta el, mitevő legyen, ha kitört a háború a nyugati hatalmak és Oroszország között. E tekintetben azonban sok függ attól, mit akarnak a nyugatiak az eshetőleges háború által elérni. Biztosan azonban senki sem mondhatta, hogy Ausztria nem fog utoljára is fegyvert ragadni Oroszország mellett. A bécsi Presserek azt írják Brüsselből és Londonból, hogy egy tengeri szerződés előfeltételei írattak alá Angol s Francziaország között. A szerződés magában foglalja főként az Angolország által kiállítandó szállító hajók számát, a kiállítás idejét, az angol hajóhad támogatását stb. Berlinből hasonó szerződésről tudósitnak. Ez Franczia-, Angol-, Svéd- és Dánország között köttetnek s előfeltételei már megállapittattak. A szerződés egy expeditióra és kiszállásra vonatkozik a keleti tengeri orosz tartományokban. Annyi tény, hogy Londonban igen harczias hangulat uralkodik. „Még egy pár jegyzék, — mondják, — s aztán a háború kikerülhetlen.“ Párisban különben majd csak a választások s Puebla bevétele után fog a háborús hajlam jobban kitűnni. A bécsi lapok szemléje. Az ausstriai hadsereg újraszervezéséről. Az „Ost D. Post“ az ausztriai hadsereg újraszervezésére vonatkozó hírekről írja: „A hirlapi kacsák a katonai ügyekről egymásután röppennek fel. Alig cáfolák meg a félhivatalos lapok azon közleményt, hogy legközelebb a hadügyminisztérium meg fog szűnni, s helyébe a korábbi legfelsőbb hadparancsnokság állhatik helyre: most már egy pesti lapban azon hír terjesztetik, hogy a Reichsrath közelgő ülésszakában két oldalról pártolt azon inditvány kerülend szőnyegre, hogy a az ausztriai hadsereg újra szerveztessék, hogy a poroszhoz hasonló honvédőrség hozassék be ; a szolgálati idő megrövidittessék s a mellett a besorozottak, háború esetét kivéve, mindig azon országban maradjanak, ahol születtek. Ezen hir, ha igaz volna, nagyon megérdemlené figyelmünket. Ez okból mi (az Ost-D. Post szerkesztősége) szóval és írásban a képviselők körében mindenfelé tudakolóztunk, hogy tisztába jöhessünk ezen hit alapossága, vagy alaptalanságára nézve. Úgy tapasztaltuk azonban, hogy a létező sok nehéz kérdés mellé senki sem szándékozik még ezen legbonyolodottabbat is odasorolni, mely által az egész hadsergi szervezet újra alkotása czéloztatnék. Aki emlékezik, hogy mily nehéz volt a képviselők többségét csak a budget tárgyalására is megnyerni, tudni fogja, hogy a Reichsrath jelen helyzetében, az ily indítvány többséget nem nyerhet. Mi csak ezen nehézséget említjük; a többiről (például, hogy mit mondana rá a kormány ?) szólani sem akarunk. „Jellemző, hogy az ily újdonságok legelőször is azon lapok által terjesztetnek, melyek a Reichsrath eszméje iránt barátsággal nem viseltetnek. A czélt sejtjük, és elkedvetlenedünk. Némely részről nagyon óhajtanák a porosz állapotokat megkedveltetni. Szerencsére, a Reichsrath majoritása nagyon jól ismeri, mi czélszerű, mi nem? s nem száll az ellenféltől kifeszített hálóba. „Lehet, hogy akik a hadcsapatok elhelyezését a „Kronlandok“ szerint kívánnák behozni, a cseh oppositio soraiban pártolókra fognának akadni: tudjuk, hogy e féle a Kronland-patriotismusnak nagyon tetszik. (Köztudomás szerint Kuranda úr a „Wiener-patriotismusa zászlója alá tartozik) Azonban a Reichsrath többsége, mely az egységes Ausztria hatalmi állását mindig szeme előtt tartja, ily elméleteket soha sem fog elfogadni, különösen pedig most, a midőn a politikai horizont oly borús, s a béke fenmaradását az összes európai sajtó kétségesnek tartja. A független (mert Bécsben is vannak ,,függetlenek) és szabadelvű Reichsrath urak, elég dolgot találnak a jövő ülésben, ha a törvénykezési reformokról szóló javaslatokat tárgyalandják, s nem lesz szükségük tevékenységi körükbe oly dolgokat is bevenni, melyek a Reichsrathnak mostani kiegészitlen helyzetében erejét felülmúlnák. Nagy zaj semmiért. Ezen czim alatt a „Wanderer“ vasárnapi számában olvassuk : „Két eset, mely magában véve csekély, és semmi politikai jelentőséggel sem bir: — értjük a puszta-szent-lászlói rablást, és a liptó-szent-miklósi verekedést — a mi bécsi centralista ujságiróinkat vezérczikkek írására lelkesité; de ezen urak csak azt bizonyiták be, hogy a szenvedélyek és előítéletek minő absurditásra vezethetik az embert. „A Lehoczky-Hodzsa eset ismeretes, s az olvasók bámultak rajta, mint lehet ily utczai püffelődzésekből politikai capitalist csinálni. Lehet, hogy a „Wanderer“ tudósítása e dologról nem volt ment a pártszínezettől, azért elővettük azon közleményt, melyből a slavismus színezete legerősebben tűnt elő. Négy ember között, a mezőn, verekedés kezdődik, s a két szláv ur a rövidebbet húzza, az egyiknek „kiütötték a szemét“ a másik majd meghalt.“ Azonban a „vak“ és „majd meghalt“ két ur, még elég erővel bir, hogy RosztohTól átmenjen Szentmiklósra, gyalog, panaszt teend ő a kir. biztos Szerdahelyi ur előtt. Nem értünk a törvényszéki orvostanhoz, de mint lakosok, azt hinnők,hogy két ur, a ki nem is fiatal már, ha oly hatalmas verekedés után oly hosszú utat gyalog tehetett, tán nem is volt oly nagyon összeroncsolva. „Ezen urak aztán kivánák Lehoczky elfogatását, a kit még nem hallgattak ki, a ki ellen tanuk nem bizonyítottak, a ki mint hivatalnok, minden peremben feltalálható volt. A kir. biztos, mint minden más biró, a kivánatot visszautasítja. Ha ellenkező lett volna az eset, ha egy szláv vert volna meg egy magyart, s a kir. biztos Szerdahelyi a tótot befogatta volna, akkor a mi újságíró kollegáink, kígyót békát kiáltottak volna a magyar vakmerőségre s a magyarok önkénykedésére a más nemzetiségek iránt. De mivel egy magyar biró, nem fogat el valakit stante pede, csak azért mert ezen valakit ismert ellensége, tanuk bizonyítása nélkül vádolta: mindjárt elfeledik a sok szép phrasist, amit a Reichsrathban a „személyes szabadságról“ szóló törvény tárgyalásakor előhordtak. Most látható kedvteléssel rajzolják le amint Hodzsa leánya, Marianka, a néptömeg élén a megyeháza elé ment, s ott a császári ausztriai törvények szerint Lehoczky elfogatását kívánta. Azonban épen a császári ausztriai törvények szerint, a mint azokat a Reichsrath hozta, és ő Felsége szentesítette, az állítólagosan vétkes elkövetőt, a csak mutatkozó indiciumokra elfogatni nem lehet. Hogy e mellett a tömeg kinyilatkoztatta, hogy minden urat (azaz az ottani nép szállásformája szerint, mindenkit, aki jó kabátot visel) agyon fog verni, a mi „pártatlan tudósítóink, jónak vélik nagy bölcsen elhallgatni. „Mi nem ismerjük Lehoczky urat, nem védjük őt, mert lehet vétkes is. De Szerdahelyi úr, bizonyosan úgy járt el, mint higgadt hivatalnokhoz illett. Talán akkor volt épen gyönge, amidőn a tömeg zajára, az elfogatási rendeletet kiadta, de meglehet, hogy ezalatt közvetlen bizonyítékok is érkeztek kezébe, de lehet, hogy az elfogatásba csak a vádlott személyének biztossága tekintetéből egyezett meg. Hivatkozunk a szenvedély nélküli osztrák turistákra, mert némely kollegánk jogérzetét ismét csak a magyar viszonyok elleni gyűlölet, s a helyzet nem ismerése szokta több ízben vezetni. „Különben tudnák, hogy ha népfelkelés organisatiójáról van szó, melybe néha communisticus vágyak is vegyülhetnek, bizonyos elemek könnyen felhasználhatók, s a vezetőnek csak fanatikusnak kell lenni. Báró Bach 1848/9-ben ezt jól értette, de hogy az ily elemekben a jogra, humanitásra és törvényes szabadságra alapított állam állandóan nem támaszkodhatik, báró Bach is 1849 után el tudta. „A mi Deák Ferencz sógorának Osterhuber urnák házánál történt rablási esetet illeti: ezt most arra akarják felhasználni, hogy a magyar törvénykezés és rendőrség elleni ismeretes vádjaikat újra előhozzák. A panaszok nagy része nem alaptalan, de a forrás nem itt keresendő. A vétségek statistikája, centralista kollégáinkét megtaníthatja, hogy ily esetek ellen a hatósági intézkedések és szigorú törvények nem elegendők. A többi között tudva van, hogy az ex professo betyárok számát az ujonczozás elől megszököttek is növelik. A baj oka inkább az ország geográfiai viszonyaiban lelhető fel. Messze tartó puszták fölött — s hála Istennek, hogy ilyenek vannak, különben éhség volna Ausztriában — nem oly könnyű a felügyelet, mint valami kis német faluban. A pusztákon minden háznak, úgyszólván rendőrségi laktanyának kell lenni. Természetes, hogy ez nem elég, de hiszen a közigazgatás részéről felállított rendőrség sem csalhatatlan, amint ezt a birodalmi fővárosban előfordult eset is bebizonyította. A forgalom és közlekedési eszközök szaporodásával, a rablások is megkevesbülnek, hiszen kiirtva még másutt sincs egészen, ha mindjárt hasonló esetekből nem is szoktak erkölcsi classificatiót csinálni egy egész nemzetre. Mindenesetre kár a légyből elefántot csinálni, így nem fogunk Magyarországban szellemi hódításokat tenni, pedig ez az egyedüli eszköz, mely rendelkezésünkre áll. A mint ezen eszközt itt némelyek, használják inkább nevetséges, mint hatályos.“ Keblünket — mint illik — mindenek előtt hazafiui érzés emeli, megfontolván azon áldozatot, melyet Nagyméltóságod az országbírói hivatal terheinek felvállalása által aj közügynek hozott. Ha igaz, hogy minden nemzetet csak gyermekei áldozatkészsége tarthat fenn, azok tevékeny munkálkodása teheti tiszteltté, emelheti fel naggyá; — úgy tisztelettel kell nagyméltóságod előtt mindenkinek meghajolni, ki mint szerető férjet, — gondos családfőt, — szenvedélyes gazdát, tevékeny gyárost, annyi nagy vállalat vezérét szemlélte, meggondolván, hogy Nagyméltóságod mindezen úgyszólván, életczéljait képes volt feláldozni lojalitásának és honszeretetének. Példát mutatott Nagyméltóságod, miként kell az egyéni kényelem félretételével, habozás nélkül követni a Fejedelem felhívását, kivált midőn a haza kívánja, hogy annak méltóságai ne csak be legyenek, de méltólag is legyenek betöltve. Nekünk, kik parányi ugyan, de minden erőnket a magyar törvénykezésnek szenteltük, még saját okunk is van örvendezni. Szeretjük hinni, miszerint Nagy méltóságod elhatározására hatott azon óhajtás is, hogy az országnak megtartassanak mostani törvénykezési szabályai mindaddig, míg a törvényhozás helyettük jobbat, állandót nem fog életbe léptetni. Vannak ugyan többen, kik meg nem gondolva, hogy nem csak ezen általuk kicsinylett törvszabályok, de átalában minden törvény iránti tiszteletlenséget olthatnak a nem eléggé szilárd keblekbe, nyilvános megtámadás és magánkérvények burkába öltözött ostrom alá vették az említett művet, annyira, hogy csodálni sem lehetne, ha a kevésbé avatottak elhinnék, mintha ezen szabályok egyébből sem állanának, mint merő gyarlóságokból; holott a megfontolás és mérséklő szellem azok sokkal nagyobb erkölcsi becsét könnyen kimutathatnák. — Ezen mű által sikerült ugyanis megszüntetni a jogéletnek a haza kárára beállott pangását, s az általa nyert alapot rendszeres átmenet előtt már most elhagyni, csak isméti fográzkódtatást idézne elő. De különben is, tekintve az országbírói értekezlet megtartásának idejét s körülményeit, a fejedelemnek az országgyűléssel ezen műbeni szerencsés találkozása, ennek úgy mint alkotójának legszebb diadalát képezi. És íme, ezen mű megőrzése most Nmgod kitünően fentartó szellemére van bízva; ki magán élte viszonyai közt szintúgy, mint a közpályán tettel tanusitá, hogy mindig azon bölcs szabályt követi: „haud minor est, quam quaerero virtus parta tueri.“ Kiválólag is képesítve látjuk Nmlgodat ezen működésünk közös alapját, s azon lánczolatot, mely minket Nmlgodhoz fűz, képező szabályok csorbítatlan fentartására, akár tekintsük a bíróság vezetésére szükséges kitűnő tulajdonait, milyen a pártatlan igazságszeretet, — vallásos lelkiismeretesség, — kitűnő, a részleteket sem unó munkásság, — akár tekintsük azon széles tapasztalást, s a haza legkülönbözőbb viszonyainak ismeretét, melyektől Nagymágod fénylik. Ott láttuk Nylgodot még mint ifjút a haladásra ébredt nemzet zászlóvivői között. Neve ott ragyog az akadémia alapítói sorában. — Beutazta Európát, hogy széles uradalmaiban az okszerű gazdászatot és ipart meghonosítsa. — Szemléljük majd a törvényhozás, majd az egyletek, majd a helyhatóságok tanácstermeiben. Elnöke nem csak a felső-magyarországi bányatársulatnak, hanem azon inkább a jövőre, mint jövedelemre számított vasúti vállalatnak is,mely mozdonysebességgel viszi a nyugat iparát azon sokáig elfeledett tiszai vidékre, hol Isten, félként költőnk szavai szerint „Kunság mezein ért kalászt lengetett, Tokaj szölövesszein nektárt csepegtetett“, hogy a Gondviselés ezen áldásait cserébe visszavigye az ezeket nélkülöző gyárvidékekre. Korunkban mindezek ismerete Nagyméltóságod állásán talán még szükségesebb a tételes jog szakaszaiba elmélyedő búvárkodásnál is. A királyi Curia megszüntetése, és annak iménti újjászületése közt óriási változások jöttek közbe. Mig Magyarországban a föld tulajdona csak a szent koronáé, vagy ennek jogán csak azoké volt, kiket a törvény amannak tagjaiul ismert, — mig törvényeinket a kiváltságok szelleme lenge át, mindaddig a sajátlagos magyar jogtudomány a legapróbb részletecskéig nélkülözhetlen is vala, mert a jogkör ennek korlátai közé volt szorítva. Mióta azonban a földesur és jobbágy közti viszony megszűnt, s igy milliók tulajdont nyertek; — eltöröltetvén az ősiség, behozatván a hitelkönyvek, a birtok biztosabb, de e miatt keresettebbé, s úgyszólván forgóbbá vált, — mióta jogegyenlőség lépett a kiváltságolt állapotok helyébe ; azóta a királyi Curiának valamint hatás-, úgy látköre is roppant mérvben szélesbült. A polgári élet minden vitás kérdése a legnagyobbtól a legcsekélyebbig, eléje kerül. Ezen tömkelegben az elvonult, habár kitűnő jogtudós a vezérfonalat nem találhatja fel úgy, mint a ki nemzettel élt, tuséiban részt vett, tudományos, hitel- , egyéb intézetei létesítésén munkálkodott, szóval azon méltóságot, melylyel a Fejedelem Nugdat mint hű fiát megadományozta, méltólag csak az töltheti be, ki az átalakulási korszakban levő nemzeti élet iránt értelemmel és érzelemmel bír. Kelleténél hosszabbra is terjednek üdvözlő szavaim, pedig Nmgod politikai múltjáról, bokros érdemeiről, fényes őseiről még — a bevett szokás szerint — nem is szólottam; ezek azonban úgy is közismeret tárgyai, s mások által többször és ékesebben elmondattak már mintsem én tudnám elsorolni. Egyet mégis, mint tárgyunkhoz közelebb állót, szabad legyen felemlítenem. Midőn Nmgod Sáros megye gyűlésében utolszor elnökölt, ünnepélyesen felkéretett a megyei közönség részéről, engedné emlékül arczképét kifüggesztetni, a haza feledhetlen nagy fiáéval, Széchenyiével, kivel egykoron mint Pollux és Castor a haza szellemi és anyagi emelésén együtt munkálkodott. Azon vágyat fejezte ki ezzel a megye, hogy látva ezen csillagokat a honfi, azokhoz, úgy mint a tengeri hajós sajkáját a Dioskurokéhoz, irányozhassa akkor is, midőn a tenger háborog, az égboltozaton vihar dúl, s a biztos révpart csak higgadtság, éber körültekintés, kitűrő munkásság árán érhető el. Nmgodban mi szintén bölcs kormányost és kitűnő vezért nyertünk, kit készek vagyunk örömest követni is. Engedje meg Nmgod, hogy a kir. ítélő tábla szives közreműködését felajánlhassam. Mi Nungodtól érezte kegyes hajlandóságát, a Mindenhatótól pedig azt kérjük, hogy Az Országbíró beiktatásának ünnepélye. (Vége.) Melczer István személynök ur ő maga a kir. Tábla nevében következőleg üdvözlé Őnmagát: Hivatalos áfásomnál fogva részesülök azon szerencsében, hogy Nagyméltóságodat székfoglalása alkalmából én is üdvözölhetem. Az öröm őszinteségét, melylyel ebbeli tisztemben eljárok, mérje Nagyméltóságod saját kegyességéhez, melylyel engem az évek hosszú során át, különösen mint megyém főispánja folytonosan kitüntetett. Jelenleg egy, a közügyek terén nevezetes tényezőként működő bírói testület élén Nagyméltóságod munkássága s gondjai részesévé lettem, s most nem csak magam, de az összes királyi Ítélő tábla érzelmeit tolmácsolhatom, drága életét, egészségét a hazának, családjának nekünk sokáig megtartsa. Éljen! Ezen üdvözletre Őnmaga következőleg felelt: Méltóságodnak azon igen becses figyelmét, melyet a tettes kir. ítélő tábla nevében is e jelen szives üdvözletével irántam tanusitni szíveskedett, érzékeny köszönettel viszonozva, és mennél nagyobb örömmel szemlélik velem együtt > minden jó hazafiak méltóságodat azon szintoly fényes, mint fontos polezon, melynek kitűnő tehetségei-, tudománya-, tapasztalása- és buzgalmánál fogva annyi díszt kölcsönöz, s mennél általánosabb a hazában azon tisztelő elismerés, mely a tettes kir. Tábla ernyedetlen szorgalmát kiséri, annál őszintébben kívánom, miszerint Mgodnak, s a bölcs vezérletével oly méltán dicsekvő nagyérdemű testületnek fáradhatlan törekvését Isten áldása mellett ezentúl is folytonosan növekedő siker kövesse. Végül Kiss Andor ő maga mint a váltófeltörvényszék elnöke, ennek nevében üdvözlé önmagát, mire ez következőleg válaszolt: Elérzékenyülve fogadom Méltgodnak szives, becses üdvözletét, s fogadja Mgod buzgó munkatársaival, a tettes kir. váltó-feltörvényszék érdemes tagjaival együtt irántatni ebbeli figyelméért különös köszönetemet, s engedje reménylenem, miszerint Méltóságod azon őszinte tiszteletet, melylyel kitűnő tehetségei s érdemeinél fogva becses személye iránt már régen méltán viseltetem, irányomban kölcsönös szives hajlandóság- s bizalommal fogja viszonozni. Ezen zárszavak után Országbíró Ur ő nmaga feloszlatván a gyűlést, az összes jelenlevők éljenzései közt hagyd el a termet. (Sürgöny) Követválasztási mozgalmak Erdélyben. — Kolossmegye. A „Korunk" máj. 27- köröl írja : Mai napon tartatott meg Kolozsvárit, Kolozsmegye bizottmányi gyűlése. E gyűlésben magos Boér Ferencz ur elnökölt; mint újonnan kinevezett föispáni helytartó a gyűlést valóban igen elkötelezte előde mlgos Grois Gusztáv úr, aki egy levélben tudtul adta a megyének, hogy főkormányszéki tanácsossá lett kineveztetése után mlgos Boér F. ur lett utódja; elkötelezte mondjuk, mert hitelesen még csak innen tudtuk meg a változást. Azonban tartsunk rendet! Mlgos Boér Ferencz ur egyszerű beköszöntése után megemlité, hogy minő fontos tárgyban kell a bizottmánynak tanácskoznia s felkérte a jelenlevők támogatásit. Erre felolvastatott a bizottmányi tagok névsora. E műtétnek, miután senki sem vette számba a hiányzó vagy jelen levő tagokat — semmi gyakorlati haszna nem lett volna ha gr. Bethlen János fel nem használja alkalmul Berde Mózsa mellett szót emelni, a ki 1848-ki politikai magaviseletéért — bár meg volt választva — ki volt zárva a bizottmányból, de a kit most rehabilitálni indítványozott a közelebbi amneszia következtében. Indítványa határozattá lett. A főkormányszék azon rendeletére, melyben meghagyja a megyének, hogy némely olyan tárgyakban, melyekre a múlt gyűlésen elmulasztotta a bizottmány határozatot hozni, ez alkalommal hozzon határozatot: kimondatott, hogy a megye ragaszkodik akkori határozatához. Ez után a központi választmány megválasztása tűzetvén ki tanácskozás tárgyául. Zeyk Károly kimondani indíitványozá, hogy törvényeink értelmében nem lehetvén több erdélyi országgyűlés, e közelebbi gyűlést mint országgyűlést törvényellenesnek nyilvánítja. És ha e gyűlésre a megye képviselőket választ, azt Csa k azért teszi hogy ezáltal tért nyisson független “hazafiaknak ott elmondani alkotmányos és törvényes nézetüket. Az indítványt a bizottmányi gyűlés egyhangúlag határozattá emelte, s ellene csupán egy román ajkú bizottmányi tag nyilatkozott, mint mondá azért, mert restellé következetlennek lenni, mikor az előbbi gyűlésből egy minoritás, melynek ő is tagja volt, — országgyűlésért kérvényezett. Ellenvéleménye jegyzőkönyvbe igtattatott. Erre a főispáni helytartó úr egy névsort vett elő, melyről mondá, hogy azt többek segítségével állította össze, s ha a bizottmány beleegyezését megnyerné, sok időt meg lehetne kimélni, s azon egyének lennének a központi bizottmány tagjai. A felolvasott 21 tulajdonosai közül 11 magyar, d román s 2 szász. Román atyafiai közül némelyek ezt nemzetiségük egyenjogú megrövidítésének tartván, felszólaltak, miből rövid szóváltás lett, aminek csak akkor lett vége, mikor néhányan azok közül, akik a névsor összeállításánál segédkeztek, a felelőség lerázása indokából, szavazatot sürgettek, így a belé nyugvás általánossá válvaD, a középponti bizottmány következőleg alakult meg : Báldi Miklós, Bányai Mózes, Brechtfeld István, Dézsi Sándor, Elekes Gergely, Gyarmatin Zsigmond, Germán János, Hosszú János, Hincz György, Kozma Miklós, Keresztes Sándor, b. Kemény János, gr. Kornis Albert, Lászay Lajos, Macskási Pál, Móga Jakab, Móga Demeter, Pap László, Soos Ferencz, Zsigmond Elek Szabó Ferencz, tollvivőül Halmágyi Jándor választatott. Mikor a tanácskozás eddig érkezett, d. e. 11 óra volt. A főispáni helyt, az egy órára felfüggesztő a tanácskozást, s a két jegyzőt (magyart és románt) megbízta a jegyzőkönyv elkészítésével. A mi felett a bizottmány egy óráig tanácskozott , s fél óra alatt csakugyan sikerült a főjegyző urnak ismert modorában jegyzőkönyvre tenni, s az újra megnyílt ülésnek sikerült a két jegyzőkönyvet csaknem egy óra alatt kiigazítani, melyek után a gyűlés eloszlott. Követjelöltjeink felett még nincs végmegállapodás, azért erről máskor. Belső - Szolnokmegye. A kolozsvári „Közlöny“ 25-ről írja: Belső-Szolnokmegye ideiglenes képviselő választmánya e hó 28-kára, azaz a következő csütörtökre van összehíva, a követválasztásokon körül teendők végrehajtására hivatott középponti bizottmány megválasztása végett. Megyénk négy választókerületet képezvén, négy követet küldend: Retteg, Bethlen , Magyar-Lápos és Alparét vannak választó-kerületi székhelyül kinézve , mint a hasonnevű választó-kerületek középponti helységei. A választók névsorán, mint halljuk, éjjel nappal sietve dolgoznak, mivel három pél