A Hon, 1863. augusztus (1. évfolyam, 174-197. szám)

1863-08-04 / 176. szám

MÉ&ft a., AÍTGÜSZTIS Politika­ szemle, Pest, aug. 3. (II.) A távírda jelenti, hogy ausztriai császár ő Felsége tegnap délután 5­­4 óra­kor Gasteinba érkezett, a porosz király látogatására. Mindamellett, hogy némely lapok csupán udvariassági látogatásnak tekintik a két fejedelem találkozását Ga­­steinban , mások politikai jelentőséget tulajdonítunk a dolognak , s azt vé­lik, hogy legalább is a német kérdés ko­moly beszélgetés tárgya fog lenni a két uralkodó között. A távirda egy érdekes diplomatiai sür­göny tartalmát is közli, melyet Gorcsa­­kov herczeg Knowing báróhoz intézett, feleletül Rechberg gróf jut 19-ki sürgö­nyére. Gorcsakov hgnek jul. 27-kéről keltezett válasza meglepetését fejezi ki a fölött, hogy Rechberg gr. titkos gondo­latot látszik sejtetni Oroszország részéről. Ha Rechberg gr. sürgönyét azon kívánat sugallta, miszerint minden eszméje mel­­lő s tessék a különleges egyetértésnek, mit összeférheti ennek tartanánk az Ausztria által vállalt kötelezettséggel s azon kiin­dulási ponttal, melyhez lépéseit kötötte: Gorcsakov herczeg siet bizonyítványt adni az iránt, hogy Rechberg gróf és közte semmi ilynemű egyetértés nem történt az utóbbi nyilatkozatok folytán. „Mi — mondja Gorcsakov — semmi előleges he­lyeslését nem következtettük a conferen­­tia elvetésének a jun. 18 -i osztrák jegy­zékből. Nem gondoltunk reá, hogy va­lami összehasonlítást tegyünk Gács- és Lengyelország között. De az e­l­ő­b­­bi hagyományok és a föl­kelők által Gácsországból kapott segély, a három udvar közös érdekei, szükséges soli­­daritása mellett tanúskodnak. A javaslat barátságos értelemben történt, a két udvar viszonyainak és érdekeinek megfelelőleg. “ Gorcsakov végül vissza­utast minden más magyarázatot, s azon nyilatkozattal zárja be sürgönyét, hogy sajnálja a kellemetlen hatást, mely Rech­berg gr. sürgönyéből kitűnik. Nem kell feltüntetnünk, hogy ez újabb sürgöny is, — mint atalán Gorcsakov herczegnek a bécsi kabinethez intézett több diplomatiai irata, — nem ment egé­szen azon finom gúnytól, mely az orosz külügyi kanczellária levelezéseit jellemzi. Nem jelentéktelen passus ez újabb ok­mányban az, hol azt mondja, hogy a föl­kelők Gácsországból­­ kapják a segítséget. Gor­csakov herczeg közelebbi válaszaiban is általánosan ugyan, de elég érthetőleg ki­mondotta , hogy a lengyel forradalom a szomszéd országokból s külföldről gyámo­­littatik, de ily világosan még nem utalt Gácsországra. Ezen utmutatásnak a di­plomatában nagy jelentősége van, s mi nagyon roszul fognak föl Gorcsakov her­czeg czélzatának értelmét, ha azt nem na­gyobb horderővel biró nyilatkozatnak tekintenék. Az „Ost. D. Post“ pedig ellenkező ér­telemben magyarázza e sürgönyt. E lap így ír: „A sz. pétervári legutóbbi tudósí­tások, melyek úgy hangzanak, hogy Gor­csakov herczeg szelidebb húrokat penget, némileg megerősittetnik a Rechberg gróf­hoz intézett, s a „Journal de St. Péters­­bourg“ által közlött sürgönynél fogva. Az orosz viczekanczellár hangja egészen más e sürgönyben, mint ismeretes, mondhatni, hirhedett legelső sürgönyében. Gorcsakov herczeg végre kezdi belátni, hogy a helyi rész­én ártalmas elem a politicában. Egyébiránt ezen uj okmánynak nincs gyakorlati jelentősége és semmit sem vál­toztat a helyzeten.“ Nem vitatjuk mennyiben van vagy nincs igaza az „O. D. P.“-nak; annyit mégis megjegyzünk, hogy ezen felfogás­sal nemigen egyezik a hamburgi ,,Börs. Halléinak jul. 30 káról keltezett bécsi le­vele, mely szerint osztrák hivatalos kö­rökben nagyon aggódnak Oroszország csinye miatt, daczára azon kíméletnek, melyet a bécsi kabinet a fennforgó alkudozásokban iránta tanúsított. Bécs­ben oly hír hallatszik a sz.­pétervári kabinet hangulatáról , mely szerint az Ausztria elleni orosz háború­­ izenet eshe­tőségére nézve nem tartják az illetők ma­gukat minden körülmény között biz­­tositottnak. A bécsi külügyi hivatal­ban — írja a nevezett lap levelezője — épen nem uralkodik valami jó kedv, sőt az iránt is kezeskedhetik, hogy oda tudósí­tás érkezett erős orosz hadcsapatok ösz­­pontosításáról a gácsországi határokon. Oroszország Balabine visszahívásával de­monstrál Ausztria ellen, s ezen tüntető politikát fenyegető magatartásig is fo­kozhatja. Egy más tudósítás szerint kedvezőb­ben alakulnának a viszonyok Oroszország és Ausztria között. Gorcsakov herczeget leléptetnék, s helyébe Budberg bárót ne­veznék ki, s Balabine helyett Meyendorff jöne Bécsbe, mely változás a német bu­reaucrat a párt győzelmét jelentené az­­ orosz nemzeti párt fölött. De még eddig nem jelenti a távirda ezen hírek megva­lósulását. Ma ismét harcziasabb hírek érkeznek Párisból. A diplomatiai alkudozások állásáról ma sem mondhatunk bizonyost. Sem a lényeg sem a forma még nincs megálla­pítva. Annyi tény, hogy a francziák csá­szára nem igen örvend ezen hosszú pro­cessusnak, s nem nagy dicsérettel nyilat­kozik Drouin de Lhuys működéséről a lengyel ügyben. Visszalépését ismét beszé­lik. Ez egyébiránt akkor fog bizonyosan bekövetkezni, ha vagy a franczia politika szakad el az osztráktól a lengyel kérdésben vagy az osztrák a francziától. Addig, mig ez bekövetkeznék.Drouin de Lhuys a hely­zet embere. Párisban különben nem sok eredményt várnak az újabb diplomatiai hadjárattól. Erdélyi ügyek. Országgyűlési levelek. IX. BJ. Szeben, jul. 31. (R.) A magyar és székely képvi­selők egyetemes visszalépése, mint előre látható volt, nem zsibbasztotta meg az or­szággyűlés munkásságát, — a­mi egyéb­iránt nem is lehetett ezért ok a nevezett hazafiaknak, bárha némely német lap azt szeretné ráfogni képviselőinkre, hogy azért nem léptek be a nevezett gyűlésbe, mivel azt távozásuk által határozatképte­lenné vélték tehetni. Ha ama bécsi lapok II.-Szebenben szé­kelő levelezői jobban megolvassák azon ügyrendtartást, melyre annyiszor tör­ténik hivatkozás és a­melynek mégis több lényeges intézkedése már megsem­­misittetett, daczára annak a mindeneset­re elismerésre méltó fogadásszerü ragasz­kodásnak, ilyesmit bizonyára nem állí­tanak. A jelen országgyűlésen igen gyakran előfordul e figyelmeztetés: „tessék elol­vasni a x—y §-t!“ Mi is e fölki­áltással felelünk ama bécsi lapoknak: tessék az ü. r. 41. §-át elolvasni, ott világosan ki van mondva, miként a jelenlevők, illetőleg azok fele, kik helyeiket a gyű­lésben elfoglalták, határozat­képes. Már­pedig annyi belátást csak föltehetnének a magyarok és székelyek közdolgokbani jártasságáról, hogy a §§-ok terén oly czélt csak nem tűznek ki maguknak, mely ugyanazon §§-sok értelmében ki nem vihető. Jól emlékezhetnek az illetők, hogy itt volt hazánkfiai részéről több szász és ro­mán követnek ki lön jelentve, hogy mi őket a köztök eddigelő legalább megmá­­sithatlan eltökéléssé csökönösült mene­teltől a birodalmi tanácsba visszatartani koránt sem kívánjuk, csak magunk nem óhajtunk e menetelhez társulni. Sőt ellenkezőleg, kilépésünk által még meg lön egyengetve az ut, melyen az or­­szággyülés már most könnyebben, akadály nélkül haladhat s mindenesetre sokkal hamarább megoldhatja azon feladatot, melyet magának kitűzött. Ámde fel is látszik ismerni a gyűlés e kedvező helyzetét és kettőztetett erél­­­lyel működik. A válaszfelirat formulázá­­sával megbízott választmány e hó 29 én megalakult , Sterka Siulutiu g. e. érseket elnökévé, R­a­n­i­c­h­e­r kormány­széki tanácsost előadójává, Baritz Já­nos urat pedig segédelőadójává választ­ván. Tegnap a felirat Croquita főbb pont­jai megállittattak; mint mondják, ez ok­mány nem lesz merőben a tabula rasa-ra építve, s némi közeledést fog tartalmazni a históriai jogokhoz. Egyátalában a pártalakulás csak most kezdődik, a­mennyiben t. i. itt a politikai élet ez önálló cselekvőségéről átalában szó lehet, tekintve azt, hogy e helyen ed­­digelé legalább cs k egy akarat volt az irányadó tényező. A felirati vita, ha­­hogy ilyen lenni fog s nem jőnek már a választmányban minden pontra nézve tisztába, f­öl kell hogy derítse a helyzetet. Nyilatkozniok kell legalább az e gyűlés­ben csekély számban található független tagoknak ; meg fogjuk látni, vajjon el­hallgatják-e saját meggyőződésüket csak azért, nehogy a többség öszhhangzatossá­­gát megzavarják, vagy más közelebb fek­vő okokból; hallanunk kell Baritz urat, ki még eddig hallgatag ül helyén, hogyan vélekedik az unióról, értesülendü­nk Man­­ger úrtól, ki hasonlag még nem nyilat­kozott, miben áll azon soká penditett hír, miszerint Brassó nem megy a Reichs­­rathba, sat. Mindezek közel kilátásban állanak. A felirati szöveg megvitatása körülbelül a jövő hó 10-én fog szőnyegre kerülni a comitéban. A közelebbi országos ülés­ben, minthogy 10-kén N.­Sinken évi nagy­gyűlése leend a „Verein für Landeskun­de“-re, hová több országgy. tag eluta­zik, mely aug. 14—15. körül leend egy­két nagyobb beszéden kívül több dialog és trialogia kell elkészülve lennünk, ha hogy azon bőbeszédűségből következte­tést vonni szabad, mely az eddigi lényeg­telen jegyzőkönyvek hitelesítése alkalmá­­­val mindenkinek föltünthetett. A kész­­ feliratot, hallomás szerint, egy küldött­ség viendi Bécsbe, s az ülések egy időre elnapoltatnak. Mások szerint a mondott időpontban még semmi elnapolás sem fog közbe­­jöni, hanem napirendre fognak kerülni a tárgyalás végett már felolvasott és az ille­tő választmányhoz már áttett két első kir. előterjesztés a román n­e­m­z­e­t egyenjo­gúsításáról és az­ országos nyelvek használatáról — mikre még visszatérünk. E két törvényjavaslatnak a kir. kormány­széknél készült szövegén az udvari kor­­látnokság több lényeges változtatást esz­közölt. Ezek után következik­ az­­ állítólag harmadikká előléptetett előterjesztés Er­délynek a birodalmi tanácsba leendő kép­­viseltetéséről. Ennek bevégzése s a biro­dalmi tanácsosok megválasztása után ma­gam is hiszem az elnapolást egy időre. Már most tüzetesen kellene jellemeznünk az id. erdélyi országgyűlés­ egyes tagjait, kivált a dolgok élén álló vezérférfiakat, mi­re [csakugyan fel volnánk jogosítva az „Ost Deutsche Post“ jul. 27-iki szá­mában foglalt n.­szebeni levél által, me­lyet a „Herrn. Zig“ is nagyigarral áttett tegnapi száma homlokára, s a melyben nem csak egy sereg alaptalan ráfogás, ferdítés, személyeskedés, hanem pirulást nem ismerő denunciatio is, foglaltatik a magyar alkotmányosak­ három kitűnő tagja ellen. A szenvedélyesség ezen csak­is a túlsó oldalon szokásos kifaka­­dása ellenében azonban legméltóság­teljesebb a hallgatás, és így megmara­dunk ezúttal is azon tartózkodásban, me­lyet feladatunkká tűztünk ki magunknak, annál is inkább, mivel az O. D.­P-nak a nevezett államférfiak kormánya és az azt megelőző, valamint a mostani állapot közti összehasonlítását jelenleg úgy sem méltányolhatnék tüzetesen. E helyett átszállunk a tanácskozá­sokból kivehető egyetemes han­gulatra, mely hazai közjogunk s al­kotmányunk, valamint ennek érdeké­ben visszavonult magyar ésszé­­k e­g­y képviselők iránt mutatkozik, s a­mely mindinkább megerősíti ben­nünk azon meggyőződést, melyet kilépett hazánkfiai egyedül lehetséges és már most teljesen igazolva levő eljárásának helyessége felől mindig tápláltunk s ezután még inkább táplálandónk. Igyekeznek ugyan politikai ellenfeleink ama nagy horderejű tény fontosságát csökkenteni, hol az­által, hogy azt, a­mi egy egész nemzet közvéleményének, az események természetéből, az adott körül­ményekből önként kifolyó egyete­mes érzületét foglalja magában, úgy tünteik fel, mint egyesek befolyásának eredményét, mi ha e­z, vagy amaz itt nem lett volna, bizonyosan máskép tör­ténik; hol pedig az által, hogy a fen­­forgó lépésben következetlenséget igye­keznek felfedezni s annak czélszerütlen­­ségét, hiábavalóságát akarjuk kimutatni, holott a fölkeltett nagyszerű meglepetés épen ellenkezőt lászik bizonyitni. Fölötle azon hevesség is, melylyel ezen Landtagot szintén teljesnek igyekeznek nyilvánitni, még pedig a szé­kely nemzetnek épen a szász comes Schmidt Kánrán, tehát egy külön polit. terület főnöke által indítványozott d­ere­­tált politikai halálával, untig erősítvén, hogy itt nem hiányzik egy nemzet sem, csak­is néhány választó­kerület. Felötlő, m­­ondjuk,nem csak azért,mert ha nincs há­rom nemzetiség,mi értelme van egy negye­dik btczik helyezésének, hanem­­ azért is, mert azon esetben, ha a szász képviselők hiány­oznának,S. úr bizonyára nem enged­­elvitatni azt, hogy a kir. föld szerinte a „Sachsenland“ területe nincs jelen. Külön társnemzetiségek csak is az erdélyi égi közjog alapján léteznek, a szé­kely föld pedig nem képez csupán egyes választókerületeket, hanem egy históriai­­lag és diplomatikailag alakult s törvény­szerűen önálló területet, melynek ép úgy van külön főnöke, grófja, mint a szász nemzetnek , ott viseli e czimet a fe­jedelem többi czimei között, melyet a székely nemzet csak egy Magyarország­­gali unió fejében hajlandó feladni. Záradékul még megemlítem, hogy az itteni megjelenésben akadályozva volt gróf B­á­n­f­f­y Miklós ő nagy­­maga is aláírta a tudva levő magyar föliratot, utólagosan, miután gr. Mikó Imre önmagához táviratilag intézett föl­kérésnek, írná alá az ő nevét is, elég nem tétethetett. Gyula-Fejérvárról halljuk, hogy püs­pök Haynald ő extja, ki itt létekor már gyöngélkedett, haza menetele után pedig súlyosan megbetegedett volt, jobban van, s nem sokára teljesen fel fog üdülni. széber. ngj : n rokonss. fiv­ilvármlf. Hr: császár ő felsége egyedül ssive sugallatára hall­gat, kétségkívül már régen kimondatott volna az eldönti­ szó. Azonban, különösen az állam-ügyekben a szív­nek az ész által kell szabályoztatnia. Csupán az a jó s igaz politika, mely a kötelesség teljesíté­sében áll. Mindazáltal a perek megválasztása igen nagy fontosságú dolog, s az eszközöknek mindig teljesen arányban kell állniok a czéllal. „Vájjon helyre fog-e állíttatni a lengyel trók, s vájjon visszanyerendi-e ezen nagy nemzet saját léteiét s függetlenségét ? Vájjon a sír fenekéről életre ébredend-e az ? Egyedül Isten, ki minden esemény combinatióit kezében tartja, határoz ezen nagy politikai föladat fölött.“ A föladat most is ugyanaz, mi akkor volt, mi­dőn 1806. dec. 1-én Napoleon tollba mondá a nagy hadsereg 36-dik hadi jelentésének amaz em­lékezetes szavait. I. Napoleon, ki oly nagy volt lángeszénél fogva, néha nagyon elhagyd magát ragadatni lel­kének heve által. 0, kinek katonai stratégiája minden hibától ment volt, gyakran növekedni lát­ta a nehézségeket lépései közben, a diplomátiai stratégiának némely csekély hiányai következ­tében. Törekedjünk tehát a lengyel kérdés megol­dására, türelmetlenség s gyöngeség nélkül. Francziaország? kijelenté, h­gy mennyire ér­dekli őt Lengyelország sorsa. A császár kormá­nya soha sem tanusítja hiában valamely nagy ügy irányábani rokonszenvét. Ha a lengyel ügy békésen elintéztethetik, annál­ jobb. De vajjon ki lehetend-e kerülni a háborút ? H. A politikai téren nem létezik nagyobb hord­erejű kérdés a lengyelnél. Annak mind barát­­jai, mind ellenségei előre sejtik, hogy ebből rop­pant zavar eredhet. Ha ezen nemzet megszünte­tése a múlt században m­egváltoztatá a politikai világ tengelyét, annak helyreállítása jelenleg szintén minden európai állam léteiét érintené. A vállalatok nagyszerűsége nem ok arra, hogy azok meg ne kísértessenek , föltéve, hogy azok jogosak s szükségesek, de óvakodnunk kell az illúzióktól, s magunknak tartozunk azzal, hogy semmit se hamarkodjunk el, midőn a visszalépés nincs természetünkben. Melyek tehát azon pártok Francziaországban, melyek jogosan szemére vethetnék a császár kormányának, hogy nem siet elég gyorsan Len­gyelország segélyére ? Talán a legitimisták len­nének ezek, kiknek kormánya az 1815-öi szer­ződéseket aláírta, s már útban volt arra, hogy benső szövetséget kössön a sz. pétervári udvar­ral, közvetlenül julius bukása előtt ? Talán az orleanisták lennének ezek, kiknek részérőli cser­­benhagyatás a lengyelekre nézve annál fájdalma­sabb volt, minél többször ismételtettek ígéreteik? Vagy talán a republicanusok, kik 1848 után szintúgy, mint 1794-ben, megérdemlették, hogy a lengyelek ezt mondják róluk: ők szép prog­­rammokat készitnek, s épen úgy járnak el, mint azok, kiket megbuktattak. XV. Lajos, Lajos-Fülöp, Robespierre s La­martine ugyanazon politikát követték Lengyel­­ország irányában. Egyedül I. Napóleon segíté a lengyeleket, s megbánta, hogy többet nem tett. S ne feledjük, hogy ő készebb volt I. Sándor császárt magától elidegenitni, a nagy nép területét veszélyeztetni s koronáját elveszteni, semhogy beleegyezzék an­nak kijelentésébe, hogy Lengyelország soha sem fog többé nemzetül helyreállíttatni. Habár Napóleon császár gondosan óvakodott is minden vakmerő politikától, senkinek sem adott jogot azt gondolni, vagy épen azt monda­ni, hogy semmit sem teend Lengyelországért. Ő tenni fog valamit; ez bizonyos, de maga idejében és saját módja szerint. Ahhoz képest fog többet vagy kevesebbet tenni, a minő maga­viseletét fognak az oroszok s lengyelek tanusitni. Lengyelország, egy hallatlan baleset köv­t­­keztében 3 nagyhatalmasság közt oszlatván föl, valahányszor nyugtalankodik,azon veszélynek te­szi ki magát, hogy coalitiót idézzen elő önmaga s azok ellen, kik védelmére gondolnának. Egy ily coalitió legyőzése végett szükséges lenne, nyíltan a forradalom segélyét venni igénybe. De Napoleon császár sokkal több zálogot adott a rend ügyének, semhogy azt lehetett volna tőle várni, hogy ily módon emelje föl újra a lengyel nemzetet, bármily kedves legyen is az szemé­lyes érzelmei előtt. Van a politikai ideológiának egy oly mód­­szer­e, mely a kérdéseknek akkép fölállításában áll, hogy minden ellenségünkkel egyszerre kelljen harczolnunk. Már pedig csupán azok lehetnek a radical elméletek barátjai, kiket nem terhel a hatalom felelőssége, vagy a­kik ily felelősség mellett sem ijednének vissza az általános conüagratiótól. Meg kell gondolnunk, hogy a császár szívből óhajtja a szent szövetség megújítását meg­gátolni, némelyeket magával sodorni, másokat neutralizálni, s hogy ily nemes ezéí tekintetéből minden létező s a haladásban inkább vagy ke­­vésbbé érdeklett politikai erőt így csomóban egyesitni igyekezett. Ez csupán mérsékleti jelle­mű s az engedményeket ki nem záró politika ál­tal lehetséges. Az elszigeteltségi politika nem az ő poli­tikája. Ő szilárd s békülékeny politikát ava­tott föl, melynek nem vallotta kárát 1854 s 1855-ben. II. A császár kormánya joggal emlékeztetheti az orosz udvart arra, hogy irányában mindig nagy kíméletet tanusitolt. Napoleon császár épen nem örömest s csak a legvégső esetben határozá el magát a Miklós császár elleni háborúra. Midőn az ellenségeskedések megkezdettek, az alkudozá­sok már t több mint egy év óta folytak, 1853. jan. 15-től 1854. febr. 16-ig. Lehetetlen volt nagyobb mérséklettel, eszélylyel s egyetértési szellemmel járni el."S még ama levélben is, mely által csá­szárunk­ közvetlen s utolsó fölhívást intézett a minden oroszok császárjához, semmit sem mu­lasztott el, mi az összeütközést megelőzheté. „Felséged“ — mondá —­ „oly számos bizo­nyítványait adá Európa nyugalmáróli gondosko­dásának, s 8?­iliály hatalmasan mozditá azt elő a rendetlenség szelleme elleni üdvös befolyása ál­tal, hogy nem lehet kételkednem határozata fe­löl, a választását igénybe vevő alternativában. Ne gondolja felséged, hogy csak legcsekélyebb el­keseredés is találhatna helyet szivemben; abban nem léteznek más érzelmek azokon kivül, miket maga felséged fejezett ki 1853. jan. 17-ki leve­lében , midőn ezt irta nekem: „Viszonyainknak őszintén barátságosaknak kell lenniök, s ugyan­azon szándékokon, t. i. a rend föntartásán, a béke szeretetén, a szerződések tiszteletén s köl­csönös jóindulaton kell alapulniok.“ Ha Francziaország föl akarja használni a len­r Telek buzgalmát, bizony­o­s , könnyű lett volna kly­m­oly zavarokat idézni elő az orosz sereg há­ta mögött, sőt talán még előbb is menni be Sze­­basztopolba s mindenesetre sokkal jobban meg­­gyöngitni Oroszországot. Ezen politika helyett, mely bizonyára nem ártott volna saját népszerű­ségének, melyre — mint tudjuk —­­ sürgette­­tett, de a melyet állhatatosan visszautasított , Napoleon császár oly politikát fogadott el, mely a harctot localizálván, szükségkép azon ered­ményre vezetett, miszerint Oroszországnak lehe­tő legkevesebb, s csupán annyi kár tétessék, mely elég legyen azt a békére rábírni, mivel azzal újra szövetségre lépni óhajtott, mihelyt az akkori versengés oka meg fogott szüntettetni. A háború alatt Napóleon császár a­nélkül, hogy elvesztené a lengyelek irányábani rokon­szenvét, kijelenté nekik, hogy nem szándékozik érettük megváltoztatni saját hadműködési alapját. A párisi congressuson Francziaország megha­talmazottja nem a legkevésbbé engedékeny volt Oroszország irányában. A császár azt ada utasításul, hogy szorosan a nélkülözhetlen biz­tosítékokra kell szorítkozni, azon aggressiók ismétlődése ellen , melyek az ellenségeskedé­sek indokául szolgáltak , a­hogy mind azt kerülni kell , mi megalázáshoz hasonlíthatna. A lengyel kérdés , melynek szőnyegre nem hozatala a franczia meghatalmazottaknak nagy önmegtagadásába került, II. Sándor császár kez­deményezésének lön­töntartva. S ama megtá­madások daczára, melyek kormányunk ellen in­téztettek, semmi olyas sem jutott köztudomásra, mi amaz alkalommal csorbíthatta volna az orosz császár erkölcsi tekintélyét. Ugyanezen hallga­tásban maradtunk még bizonyos, Francziaország irányábani sajnos szavak után is, miket Varsó­ban a czár a lengyel nemesség előtt mondott. Három év békében folyt le. Az olasz háború után az orosz kormány oly tartózkodó álláspon­tot vehetett fel, mel­lyel megelégedhetett, de a varsói találkozáskor 1860 végén, nem sejté-e már Lengyelország újra felébredését ? Ezen de­monstratio Napoleon császár nemzeti politikája ellen látszott intézve lenni, mely nyugaton kifej­lődésnek indult. A kölcsönös magyarázatok el­­oszlatának minden aggodalmat. Erre nem sokára megkezdődtek Varsóban a tüntetések. Ezeknek kezdetben felvett vallásos jelleme nagy hatást idézett elő: a visszatorló rendszabályok minden franczia szívben sajnála­tot gerjesztenek. Mind amellett a császár kormá­nya 1861. ápr. 27. a „Moniteur‘”-ben hivatkozva azon rokonszenvre, melyet egész nyugati Európa a lengyelek iránt érez, kinyilatkoztatá, hogy ezen érdekelettségi tanúsítások rész szolgálatot tesznek azon ügynek, melyet előmozdítani igye­keznek, mert félrevezetik a közvéleményt, azt sejtetvén, hogy a császár kormánya oly remé­nyekre bátorít fel, miket ki nem elégíthet, és azzal végzi, mennyire kívánatos volna, hogy Sándor czát ne akadályoztassák meg abban, hogy"szándékait Lengyelország irányában, saját méltóságával és az orosz birodalom politikai érdekével összhangzásba hozza. A szentpétervári kabinet nem tartózkodik kijelenteni, hogy Francziaország ezen nyilatko­zata jó szolgálatot tett. A múlt évben, a­midőn Olaszország elisme­rése forgott szóban, vajjon nem a franczia kor­mány tette hajlandóvá a turini kabinetet, hogy a lengy­el katonai iskolát Genuában feláldozza, miután az orosz kormány ezen intézetet lengyel felkelő tisztek képezdéjének tekintette. Néhány hónappal később, amint Párisban len­gyel összeesküvők mutatkoztak, a császár kor­mánya elfogatá ezen egyéneket. A felkelés há­rom hét múlva kitört, s a mozgalom vezetői pa­naszkodtak, hogy tervük itt megbiusitta­tott, a fegyver­szállítmányok késedelme által. Miben látja tehát az orosz kormány azt, hogy Franczia­ország ellene lázízott volna? Minden tanács, mely a Bz.pétervári kabinet­­nek adatott, úgy hangzott, hogy a reformok ne fösvényül, hanem a létező bajokhoz mérve, bő­ven adassanak meg. Nem kíméltük a tanácsadást a lengyelek számára sem, felszólítván őket, hogy mérsékeljék vágyaikat, s maradjanak a gyako­r­­lati téren. A franc­ia kormány hibája, hogy a kitörés megkezdeték ? És ezóta is ő felsége, a császár, ellenállni tudott népe sürgetéseinek. Politikáját, egyedüli orgánuma, minisztere által világosan előadó a kamarákban. Billault úr a császár meghatalmazása folytán két ízben mon­­dá el, minő korlátok között maradt e politika. Visszautasítva a kalandos, forradalmi, erélyes, és támadó politikát majdnem az egész világ el­len , helyébe bölcs, mérsékleti, erős eljárási mód­­hoz folyamodott, egyesitni akarván minden esz­közt, mely törvényes befolyások hozzájárultával megoldhatná e kérdést, mely Európát annyira érdekli. A franczia kormány nem felelős a lapokban megjelenő czikkekért, valamint az orosz sem. Sőt tán még kevésbbé. Ez okból nem is tulajdo­nított fontosságot a szentpétervári lapok némely harczias nyilatkozatának. A franczia sajtó nem hogy vezette volna a közvéleményt, sőt inkább hátramaradt. Azonban mindenütt számba kell venni a közvélemény ki­­vánatait, Francziaország mérséklettséget tanúsí­tott, de tovább nem maradhat ezen uton, ha csak némely igen sajnálatos eseményekre nézve bűn­társként nem akar előtűnni. Távol tehát, mintha a szentpétervári kabinet legkisebb szemrehányást tehetne: a Tuilleriák palotája felhatalmazottnak véli magát azt hinni, hogy mentül több jó­akaratot tanusított, annál több joga van most arra, hogy észrevételei meg­­hallgattas­sanak. III. A lengyelek remélték és remélik Francziaor­­szág támogatását. Ez nem történik valamely al­kalommal adott ígéret vagy elvállalt kötelezett­ség folytán. Soha sem mondatott ki oly szó, mely ilynemű bizalmukat igazolná. Ellenkezőleg több­ször hallottak olyat, a­mi reményeiket lehangol­hatta. De a lengyel nép még­sem szűnt meg szá­mítani a franczia nemzet régi barátságára, azon hagyományok után, mik a legkeményebb meg­próbáltatások fölött is győzedelmeskedtek. De ha a franczia kormány nem bitokita fel a lengyeleket, más részről azokhoz sem csatla­kozhatott, a­kiktől e nemzet szenvedései szár­maznak. ..Azért joga van így s­ólani a lengyelekhez. ” Ügyeteket nem mi támasztottuk fel, és felke­léstek a mi tanácsunkon kívül történt. Nem gon­doltatok vele, ha ezen lépéstek lerontja-e, vagy nem, terveinket irányotokban. Tudjuk, mire kö­­telez a nemzetközi kötelesség. Ügyetek többé nem a lengyel nemzet külön kérdése, hanem Európa kérdése lett. Mondhatnék nektek, ke­gyetlenül, hogy tűrjetek békével: de szóljatok, mit tehetnénk mi most érdeketekben ?* Nem fér meg egy nagy nemzet kormányának A császár, Lengyelország és Európa. „A császár, Lengyelország s Európa“ cz. röp­­irat, melyet némelyek Granier de Cas­­sag­nacnak mások M­ocquard-nakj a guer­­ronniére-nek , meg mások Grandgui­l- t­o­t - n­a­k tulajdonithat,, s mely Párisb­an igen nagy sensatiót gerjesztett, így hangzik: „A nemesszivü egyéneket mélyen meghaták a lengyelországi esemény k. Ecropa minden ró­

Next