A Hon, 1863. augusztus (1. évfolyam, 174-197. szám)
1863-08-04 / 176. szám
MÉ&ft a., AÍTGÜSZTIS Politika szemle, Pest, aug. 3. (II.) A távírda jelenti, hogy ausztriai császár ő Felsége tegnap délután 54 órakor Gasteinba érkezett, a porosz király látogatására. Mindamellett, hogy némely lapok csupán udvariassági látogatásnak tekintik a két fejedelem találkozását Gasteinban , mások politikai jelentőséget tulajdonítunk a dolognak , s azt vélik, hogy legalább is a német kérdés komoly beszélgetés tárgya fog lenni a két uralkodó között. A távirda egy érdekes diplomatiai sürgöny tartalmát is közli, melyet Gorcsakov herczeg Knowing báróhoz intézett, feleletül Rechberg gróf jut 19-ki sürgönyére. Gorcsakov hgnek jul. 27-kéről keltezett válasza meglepetését fejezi ki a fölött, hogy Rechberg gr. titkos gondolatot látszik sejtetni Oroszország részéről. Ha Rechberg gr. sürgönyét azon kívánat sugallta, miszerint minden eszméje mellő s tessék a különleges egyetértésnek, mit összeférheti ennek tartanánk az Ausztria által vállalt kötelezettséggel s azon kiindulási ponttal, melyhez lépéseit kötötte: Gorcsakov herczeg siet bizonyítványt adni az iránt, hogy Rechberg gróf és közte semmi ilynemű egyetértés nem történt az utóbbi nyilatkozatok folytán. „Mi — mondja Gorcsakov — semmi előleges helyeslését nem következtettük a conferentia elvetésének a jun. 18 -i osztrák jegyzékből. Nem gondoltunk reá, hogy valami összehasonlítást tegyünk Gács- és Lengyelország között. De az előbbi hagyományok és a fölkelők által Gácsországból kapott segély, a három udvar közös érdekei, szükséges solidaritása mellett tanúskodnak. A javaslat barátságos értelemben történt, a két udvar viszonyainak és érdekeinek megfelelőleg. “ Gorcsakov végül visszautast minden más magyarázatot, s azon nyilatkozattal zárja be sürgönyét, hogy sajnálja a kellemetlen hatást, mely Rechberg gr. sürgönyéből kitűnik. Nem kell feltüntetnünk, hogy ez újabb sürgöny is, — mint atalán Gorcsakov herczegnek a bécsi kabinethez intézett több diplomatiai irata, — nem ment egészen azon finom gúnytól, mely az orosz külügyi kanczellária levelezéseit jellemzi. Nem jelentéktelen passus ez újabb okmányban az, hol azt mondja, hogy a fölkelők Gácsországból kapják a segítséget. Gorcsakov herczeg közelebbi válaszaiban is általánosan ugyan, de elég érthetőleg kimondotta , hogy a lengyel forradalom a szomszéd országokból s külföldről gyámolittatik, de ily világosan még nem utalt Gácsországra. Ezen utmutatásnak a diplomatában nagy jelentősége van, s mi nagyon roszul fognak föl Gorcsakov herczeg czélzatának értelmét, ha azt nem nagyobb horderővel biró nyilatkozatnak tekintenék. Az „Ost. D. Post“ pedig ellenkező értelemben magyarázza e sürgönyt. E lap így ír: „A sz. pétervári legutóbbi tudósítások, melyek úgy hangzanak, hogy Gorcsakov herczeg szelidebb húrokat penget, némileg megerősittetnik a Rechberg grófhoz intézett, s a „Journal de St. Pétersbourg“ által közlött sürgönynél fogva. Az orosz viczekanczellár hangja egészen más e sürgönyben, mint ismeretes, mondhatni, hirhedett legelső sürgönyében. Gorcsakov herczeg végre kezdi belátni, hogy a helyi részén ártalmas elem a politicában. Egyébiránt ezen uj okmánynak nincs gyakorlati jelentősége és semmit sem változtat a helyzeten.“ Nem vitatjuk mennyiben van vagy nincs igaza az „O. D. P.“-nak; annyit mégis megjegyzünk, hogy ezen felfogással nemigen egyezik a hamburgi ,,Börs. Halléinak jul. 30 káról keltezett bécsi levele, mely szerint osztrák hivatalos körökben nagyon aggódnak Oroszország csinye miatt, daczára azon kíméletnek, melyet a bécsi kabinet a fennforgó alkudozásokban iránta tanúsított. Bécsben oly hír hallatszik a sz.pétervári kabinet hangulatáról , mely szerint az Ausztria elleni orosz háború izenet eshetőségére nézve nem tartják az illetők magukat minden körülmény között biztositottnak. A bécsi külügyi hivatalban — írja a nevezett lap levelezője — épen nem uralkodik valami jó kedv, sőt az iránt is kezeskedhetik, hogy oda tudósítás érkezett erős orosz hadcsapatok öszpontosításáról a gácsországi határokon. Oroszország Balabine visszahívásával demonstrál Ausztria ellen, s ezen tüntető politikát fenyegető magatartásig is fokozhatja. Egy más tudósítás szerint kedvezőbben alakulnának a viszonyok Oroszország és Ausztria között. Gorcsakov herczeget leléptetnék, s helyébe Budberg bárót neveznék ki, s Balabine helyett Meyendorff jöne Bécsbe, mely változás a német bureaucrat a párt győzelmét jelentené az orosz nemzeti párt fölött. De még eddig nem jelenti a távirda ezen hírek megvalósulását. Ma ismét harcziasabb hírek érkeznek Párisból. A diplomatiai alkudozások állásáról ma sem mondhatunk bizonyost. Sem a lényeg sem a forma még nincs megállapítva. Annyi tény, hogy a francziák császára nem igen örvend ezen hosszú processusnak, s nem nagy dicsérettel nyilatkozik Drouin de Lhuys működéséről a lengyel ügyben. Visszalépését ismét beszélik. Ez egyébiránt akkor fog bizonyosan bekövetkezni, ha vagy a franczia politika szakad el az osztráktól a lengyel kérdésben vagy az osztrák a francziától. Addig, mig ez bekövetkeznék.Drouin de Lhuys a helyzet embere. Párisban különben nem sok eredményt várnak az újabb diplomatiai hadjárattól. Erdélyi ügyek. Országgyűlési levelek. IX. BJ. Szeben, jul. 31. (R.) A magyar és székely képviselők egyetemes visszalépése, mint előre látható volt, nem zsibbasztotta meg az országgyűlés munkásságát, — ami egyébiránt nem is lehetett ezért ok a nevezett hazafiaknak, bárha némely német lap azt szeretné ráfogni képviselőinkre, hogy azért nem léptek be a nevezett gyűlésbe, mivel azt távozásuk által határozatképtelenné vélték tehetni. Ha ama bécsi lapok II.-Szebenben székelő levelezői jobban megolvassák azon ügyrendtartást, melyre annyiszor történik hivatkozás és amelynek mégis több lényeges intézkedése már megsemmisittetett, daczára annak a mindenesetre elismerésre méltó fogadásszerü ragaszkodásnak, ilyesmit bizonyára nem állítanak. A jelen országgyűlésen igen gyakran előfordul e figyelmeztetés: „tessék elolvasni a x—y §-t!“ Mi is e fölkiáltással felelünk ama bécsi lapoknak: tessék az ü. r. 41. §-át elolvasni, ott világosan ki van mondva, miként a jelenlevők, illetőleg azok fele, kik helyeiket a gyűlésben elfoglalták, határozatképes. Márpedig annyi belátást csak föltehetnének a magyarok és székelyek közdolgokbani jártasságáról, hogy a §§-ok terén oly czélt csak nem tűznek ki maguknak, mely ugyanazon §§-sok értelmében ki nem vihető. Jól emlékezhetnek az illetők, hogy itt volt hazánkfiai részéről több szász és román követnek ki lön jelentve, hogy mi őket a köztök eddigelő legalább megmásithatlan eltökéléssé csökönösült meneteltől a birodalmi tanácsba visszatartani koránt sem kívánjuk, csak magunk nem óhajtunk e menetelhez társulni. Sőt ellenkezőleg, kilépésünk által még meg lön egyengetve az ut, melyen az országgyülés már most könnyebben, akadály nélkül haladhat s mindenesetre sokkal hamarább megoldhatja azon feladatot, melyet magának kitűzött. Ámde fel is látszik ismerni a gyűlés e kedvező helyzetét és kettőztetett eréllyel működik. A válaszfelirat formulázásával megbízott választmány e hó 29 én megalakult , Sterka Siulutiu g. e. érseket elnökévé, Ranicher kormányszéki tanácsost előadójává, Baritz János urat pedig segédelőadójává választván. Tegnap a felirat Croquita főbb pontjai megállittattak; mint mondják, ez okmány nem lesz merőben a tabula rasa-ra építve, s némi közeledést fog tartalmazni a históriai jogokhoz. Egyátalában a pártalakulás csak most kezdődik, amennyiben t. i. itt a politikai élet ez önálló cselekvőségéről átalában szó lehet, tekintve azt, hogy e helyen eddigelé legalább cs k egy akarat volt az irányadó tényező. A felirati vita, hahogy ilyen lenni fog s nem jőnek már a választmányban minden pontra nézve tisztába, föl kell hogy derítse a helyzetet. Nyilatkozniok kell legalább az e gyűlésben csekély számban található független tagoknak ; meg fogjuk látni, vajjon elhallgatják-e saját meggyőződésüket csak azért, nehogy a többség öszhhangzatosságát megzavarják, vagy más közelebb fekvő okokból; hallanunk kell Baritz urat, ki még eddig hallgatag ül helyén, hogyan vélekedik az unióról, értesülendünk Manger úrtól, ki hasonlag még nem nyilatkozott, miben áll azon soká penditett hír, miszerint Brassó nem megy a Reichsrathba, sat. Mindezek közel kilátásban állanak. A felirati szöveg megvitatása körülbelül a jövő hó 10-én fog szőnyegre kerülni a comitéban. A közelebbi országos ülésben, minthogy 10-kén N.Sinken évi nagygyűlése leend a „Verein für Landeskunde“-re, hová több országgy. tag elutazik, mely aug. 14—15. körül leend egykét nagyobb beszéden kívül több dialog és trialogia kell elkészülve lennünk, ha hogy azon bőbeszédűségből következtetést vonni szabad, mely az eddigi lényegtelen jegyzőkönyvek hitelesítése alkalmával mindenkinek föltünthetett. A kész feliratot, hallomás szerint, egy küldöttség viendi Bécsbe, s az ülések egy időre elnapoltatnak. Mások szerint a mondott időpontban még semmi elnapolás sem fog közbejöni, hanem napirendre fognak kerülni a tárgyalás végett már felolvasott és az illető választmányhoz már áttett két első kir. előterjesztés a román nemzet egyenjogúsításáról és az országos nyelvek használatáról — mikre még visszatérünk. E két törvényjavaslatnak a kir. kormányszéknél készült szövegén az udvari korlátnokság több lényeges változtatást eszközölt. Ezek után következik az állítólag harmadikká előléptetett előterjesztés Erdélynek a birodalmi tanácsba leendő képviseltetéséről. Ennek bevégzése s a birodalmi tanácsosok megválasztása után magam is hiszem az elnapolást egy időre. Már most tüzetesen kellene jellemeznünk az id. erdélyi országgyűlés egyes tagjait, kivált a dolgok élén álló vezérférfiakat, mire [csakugyan fel volnánk jogosítva az „Ost Deutsche Post“ jul. 27-iki számában foglalt n.szebeni levél által, melyet a „Herrn. Zig“ is nagyigarral áttett tegnapi száma homlokára, s a melyben nem csak egy sereg alaptalan ráfogás, ferdítés, személyeskedés, hanem pirulást nem ismerő denunciatio is, foglaltatik a magyar alkotmányosak három kitűnő tagja ellen. A szenvedélyesség ezen csakis a túlsó oldalon szokásos kifakadása ellenében azonban legméltóságteljesebb a hallgatás, és így megmaradunk ezúttal is azon tartózkodásban, melyet feladatunkká tűztünk ki magunknak, annál is inkább, mivel az O. D.P-nak a nevezett államférfiak kormánya és az azt megelőző, valamint a mostani állapot közti összehasonlítását jelenleg úgy sem méltányolhatnék tüzetesen. E helyett átszállunk a tanácskozásokból kivehető egyetemes hangulatra, mely hazai közjogunk s alkotmányunk, valamint ennek érdekében visszavonult magyar ésszék egy képviselők iránt mutatkozik, s amely mindinkább megerősíti bennünk azon meggyőződést, melyet kilépett hazánkfiai egyedül lehetséges és már most teljesen igazolva levő eljárásának helyessége felől mindig tápláltunk s ezután még inkább táplálandónk. Igyekeznek ugyan politikai ellenfeleink ama nagy horderejű tény fontosságát csökkenteni, hol azáltal, hogy azt, ami egy egész nemzet közvéleményének, az események természetéből, az adott körülményekből önként kifolyó egyetemes érzületét foglalja magában, úgy tünteik fel, mint egyesek befolyásának eredményét, mi ha ez, vagy amaz itt nem lett volna, bizonyosan máskép történik; hol pedig az által, hogy a fenforgó lépésben következetlenséget igyekeznek felfedezni s annak czélszerütlenségét, hiábavalóságát akarjuk kimutatni, holott a fölkeltett nagyszerű meglepetés épen ellenkezőt lászik bizonyitni. Fölötle azon hevesség is, melylyel ezen Landtagot szintén teljesnek igyekeznek nyilvánitni, még pedig a székely nemzetnek épen a szász comes Schmidt Kánrán, tehát egy külön polit. terület főnöke által indítványozott deretált politikai halálával, untig erősítvén, hogy itt nem hiányzik egy nemzet sem, csakis néhány választókerület. Felötlő, mondjuk,nem csak azért,mert ha nincs három nemzetiség,mi értelme van egy negyedik btczik helyezésének, hanem azért is, mert azon esetben, ha a szász képviselők hiányoznának,S. úr bizonyára nem engedelvitatni azt, hogy a kir. föld szerinte a „Sachsenland“ területe nincs jelen. Külön társnemzetiségek csak is az erdélyi égi közjog alapján léteznek, a székely föld pedig nem képez csupán egyes választókerületeket, hanem egy históriailag és diplomatikailag alakult s törvényszerűen önálló területet, melynek ép úgy van külön főnöke, grófja, mint a szász nemzetnek , ott viseli e czimet a fejedelem többi czimei között, melyet a székely nemzet csak egy Magyarországgali unió fejében hajlandó feladni. Záradékul még megemlítem, hogy az itteni megjelenésben akadályozva volt gróf Bánffy Miklós ő nagymaga is aláírta a tudva levő magyar föliratot, utólagosan, miután gr. Mikó Imre önmagához táviratilag intézett fölkérésnek, írná alá az ő nevét is, elég nem tétethetett. Gyula-Fejérvárról halljuk, hogy püspök Haynald ő extja, ki itt létekor már gyöngélkedett, haza menetele után pedig súlyosan megbetegedett volt, jobban van, s nem sokára teljesen fel fog üdülni. széber. ngj : n rokonss. fivilvármlf. Hr: császár ő felsége egyedül ssive sugallatára hallgat, kétségkívül már régen kimondatott volna az eldönti szó. Azonban, különösen az állam-ügyekben a szívnek az ész által kell szabályoztatnia. Csupán az a jó s igaz politika, mely a kötelesség teljesítésében áll. Mindazáltal a perek megválasztása igen nagy fontosságú dolog, s az eszközöknek mindig teljesen arányban kell állniok a czéllal. „Vájjon helyre fog-e állíttatni a lengyel trók, s vájjon visszanyerendi-e ezen nagy nemzet saját léteiét s függetlenségét ? Vájjon a sír fenekéről életre ébredend-e az ? Egyedül Isten, ki minden esemény combinatióit kezében tartja, határoz ezen nagy politikai föladat fölött.“ A föladat most is ugyanaz, mi akkor volt, midőn 1806. dec. 1-én Napoleon tollba mondá a nagy hadsereg 36-dik hadi jelentésének amaz emlékezetes szavait. I. Napoleon, ki oly nagy volt lángeszénél fogva, néha nagyon elhagyd magát ragadatni lelkének heve által. 0, kinek katonai stratégiája minden hibától ment volt, gyakran növekedni látta a nehézségeket lépései közben, a diplomátiai stratégiának némely csekély hiányai következtében. Törekedjünk tehát a lengyel kérdés megoldására, türelmetlenség s gyöngeség nélkül. Francziaország? kijelenté, hgy mennyire érdekli őt Lengyelország sorsa. A császár kormánya soha sem tanusítja hiában valamely nagy ügy irányábani rokonszenvét. Ha a lengyel ügy békésen elintéztethetik, annál jobb. De vajjon ki lehetend-e kerülni a háborút ? H. A politikai téren nem létezik nagyobb horderejű kérdés a lengyelnél. Annak mind barátjai, mind ellenségei előre sejtik, hogy ebből roppant zavar eredhet. Ha ezen nemzet megszüntetése a múlt században megváltoztatá a politikai világ tengelyét, annak helyreállítása jelenleg szintén minden európai állam léteiét érintené. A vállalatok nagyszerűsége nem ok arra, hogy azok meg ne kísértessenek , föltéve, hogy azok jogosak s szükségesek, de óvakodnunk kell az illúzióktól, s magunknak tartozunk azzal, hogy semmit se hamarkodjunk el, midőn a visszalépés nincs természetünkben. Melyek tehát azon pártok Francziaországban, melyek jogosan szemére vethetnék a császár kormányának, hogy nem siet elég gyorsan Lengyelország segélyére ? Talán a legitimisták lennének ezek, kiknek kormánya az 1815-öi szerződéseket aláírta, s már útban volt arra, hogy benső szövetséget kössön a sz. pétervári udvarral, közvetlenül julius bukása előtt ? Talán az orleanisták lennének ezek, kiknek részérőli cserbenhagyatás a lengyelekre nézve annál fájdalmasabb volt, minél többször ismételtettek ígéreteik? Vagy talán a republicanusok, kik 1848 után szintúgy, mint 1794-ben, megérdemlették, hogy a lengyelek ezt mondják róluk: ők szép programmokat készitnek, s épen úgy járnak el, mint azok, kiket megbuktattak. XV. Lajos, Lajos-Fülöp, Robespierre s Lamartine ugyanazon politikát követték Lengyelország irányában. Egyedül I. Napóleon segíté a lengyeleket, s megbánta, hogy többet nem tett. S ne feledjük, hogy ő készebb volt I. Sándor császárt magától elidegenitni, a nagy nép területét veszélyeztetni s koronáját elveszteni, semhogy beleegyezzék annak kijelentésébe, hogy Lengyelország soha sem fog többé nemzetül helyreállíttatni. Habár Napóleon császár gondosan óvakodott is minden vakmerő politikától, senkinek sem adott jogot azt gondolni, vagy épen azt mondani, hogy semmit sem teend Lengyelországért. Ő tenni fog valamit; ez bizonyos, de maga idejében és saját módja szerint. Ahhoz képest fog többet vagy kevesebbet tenni, a minő magaviseletét fognak az oroszok s lengyelek tanusitni. Lengyelország, egy hallatlan baleset kövtkeztében 3 nagyhatalmasság közt oszlatván föl, valahányszor nyugtalankodik,azon veszélynek teszi ki magát, hogy coalitiót idézzen elő önmaga s azok ellen, kik védelmére gondolnának. Egy ily coalitió legyőzése végett szükséges lenne, nyíltan a forradalom segélyét venni igénybe. De Napoleon császár sokkal több zálogot adott a rend ügyének, semhogy azt lehetett volna tőle várni, hogy ily módon emelje föl újra a lengyel nemzetet, bármily kedves legyen is az személyes érzelmei előtt. Van a politikai ideológiának egy oly módszere, mely a kérdéseknek akkép fölállításában áll, hogy minden ellenségünkkel egyszerre kelljen harczolnunk. Már pedig csupán azok lehetnek a radical elméletek barátjai, kiket nem terhel a hatalom felelőssége, vagy akik ily felelősség mellett sem ijednének vissza az általános conüagratiótól. Meg kell gondolnunk, hogy a császár szívből óhajtja a szent szövetség megújítását meggátolni, némelyeket magával sodorni, másokat neutralizálni, s hogy ily nemes ezéí tekintetéből minden létező s a haladásban inkább vagy kevésbbé érdeklett politikai erőt így csomóban egyesitni igyekezett. Ez csupán mérsékleti jellemű s az engedményeket ki nem záró politika által lehetséges. Az elszigeteltségi politika nem az ő politikája. Ő szilárd s békülékeny politikát avatott föl, melynek nem vallotta kárát 1854 s 1855-ben. II. A császár kormánya joggal emlékeztetheti az orosz udvart arra, hogy irányában mindig nagy kíméletet tanusitolt. Napoleon császár épen nem örömest s csak a legvégső esetben határozá el magát a Miklós császár elleni háborúra. Midőn az ellenségeskedések megkezdettek, az alkudozások már t több mint egy év óta folytak, 1853. jan. 15-től 1854. febr. 16-ig. Lehetetlen volt nagyobb mérséklettel, eszélylyel s egyetértési szellemmel járni el."S még ama levélben is, mely által császárunk közvetlen s utolsó fölhívást intézett a minden oroszok császárjához, semmit sem mulasztott el, mi az összeütközést megelőzheté. „Felséged“ — mondá — „oly számos bizonyítványait adá Európa nyugalmáróli gondoskodásának, s 8?iliály hatalmasan mozditá azt elő a rendetlenség szelleme elleni üdvös befolyása által, hogy nem lehet kételkednem határozata felöl, a választását igénybe vevő alternativában. Ne gondolja felséged, hogy csak legcsekélyebb elkeseredés is találhatna helyet szivemben; abban nem léteznek más érzelmek azokon kivül, miket maga felséged fejezett ki 1853. jan. 17-ki levelében , midőn ezt irta nekem: „Viszonyainknak őszintén barátságosaknak kell lenniök, s ugyanazon szándékokon, t. i. a rend föntartásán, a béke szeretetén, a szerződések tiszteletén s kölcsönös jóindulaton kell alapulniok.“ Ha Francziaország föl akarja használni a lenr Telek buzgalmát, bizonyos , könnyű lett volna klymoly zavarokat idézni elő az orosz sereg háta mögött, sőt talán még előbb is menni be Szebasztopolba s mindenesetre sokkal jobban meggyöngitni Oroszországot. Ezen politika helyett, mely bizonyára nem ártott volna saját népszerűségének, melyre — mint tudjuk — sürgettetett, de a melyet állhatatosan visszautasított , Napoleon császár oly politikát fogadott el, mely a harctot localizálván, szükségkép azon eredményre vezetett, miszerint Oroszországnak lehető legkevesebb, s csupán annyi kár tétessék, mely elég legyen azt a békére rábírni, mivel azzal újra szövetségre lépni óhajtott, mihelyt az akkori versengés oka meg fogott szüntettetni. A háború alatt Napóleon császár anélkül, hogy elvesztené a lengyelek irányábani rokonszenvét, kijelenté nekik, hogy nem szándékozik érettük megváltoztatni saját hadműködési alapját. A párisi congressuson Francziaország meghatalmazottja nem a legkevésbbé engedékeny volt Oroszország irányában. A császár azt ada utasításul, hogy szorosan a nélkülözhetlen biztosítékokra kell szorítkozni, azon aggressiók ismétlődése ellen , melyek az ellenségeskedések indokául szolgáltak , ahogy mind azt kerülni kell , mi megalázáshoz hasonlíthatna. A lengyel kérdés , melynek szőnyegre nem hozatala a franczia meghatalmazottaknak nagy önmegtagadásába került, II. Sándor császár kezdeményezésének löntöntartva. S ama megtámadások daczára, melyek kormányunk ellen intéztettek, semmi olyas sem jutott köztudomásra, mi amaz alkalommal csorbíthatta volna az orosz császár erkölcsi tekintélyét. Ugyanezen hallgatásban maradtunk még bizonyos, Francziaország irányábani sajnos szavak után is, miket Varsóban a czár a lengyel nemesség előtt mondott. Három év békében folyt le. Az olasz háború után az orosz kormány oly tartózkodó álláspontot vehetett fel, mellyel megelégedhetett, de a varsói találkozáskor 1860 végén, nem sejté-e már Lengyelország újra felébredését ? Ezen demonstratio Napoleon császár nemzeti politikája ellen látszott intézve lenni, mely nyugaton kifejlődésnek indult. A kölcsönös magyarázatok eloszlatának minden aggodalmat. Erre nem sokára megkezdődtek Varsóban a tüntetések. Ezeknek kezdetben felvett vallásos jelleme nagy hatást idézett elő: a visszatorló rendszabályok minden franczia szívben sajnálatot gerjesztenek. Mind amellett a császár kormánya 1861. ápr. 27. a „Moniteur‘”-ben hivatkozva azon rokonszenvre, melyet egész nyugati Európa a lengyelek iránt érez, kinyilatkoztatá, hogy ezen érdekelettségi tanúsítások rész szolgálatot tesznek azon ügynek, melyet előmozdítani igyekeznek, mert félrevezetik a közvéleményt, azt sejtetvén, hogy a császár kormánya oly reményekre bátorít fel, miket ki nem elégíthet, és azzal végzi, mennyire kívánatos volna, hogy Sándor czát ne akadályoztassák meg abban, hogy"szándékait Lengyelország irányában, saját méltóságával és az orosz birodalom politikai érdekével összhangzásba hozza. A szentpétervári kabinet nem tartózkodik kijelenteni, hogy Francziaország ezen nyilatkozata jó szolgálatot tett. A múlt évben, amidőn Olaszország elismerése forgott szóban, vajjon nem a franczia kormány tette hajlandóvá a turini kabinetet, hogy a lengyel katonai iskolát Genuában feláldozza, miután az orosz kormány ezen intézetet lengyel felkelő tisztek képezdéjének tekintette. Néhány hónappal később, amint Párisban lengyel összeesküvők mutatkoztak, a császár kormánya elfogatá ezen egyéneket. A felkelés három hét múlva kitört, s a mozgalom vezetői panaszkodtak, hogy tervük itt megbiusittatott, a fegyverszállítmányok késedelme által. Miben látja tehát az orosz kormány azt, hogy Francziaország ellene lázízott volna? Minden tanács, mely a Bz.pétervári kabinetnek adatott, úgy hangzott, hogy a reformok ne fösvényül, hanem a létező bajokhoz mérve, bőven adassanak meg. Nem kíméltük a tanácsadást a lengyelek számára sem, felszólítván őket, hogy mérsékeljék vágyaikat, s maradjanak a gyakorlati téren. A francia kormány hibája, hogy a kitörés megkezdeték ? És ezóta is ő felsége, a császár, ellenállni tudott népe sürgetéseinek. Politikáját, egyedüli orgánuma, minisztere által világosan előadó a kamarákban. Billault úr a császár meghatalmazása folytán két ízben mondá el, minő korlátok között maradt e politika. Visszautasítva a kalandos, forradalmi, erélyes, és támadó politikát majdnem az egész világ ellen , helyébe bölcs, mérsékleti, erős eljárási módhoz folyamodott, egyesitni akarván minden eszközt, mely törvényes befolyások hozzájárultával megoldhatná e kérdést, mely Európát annyira érdekli. A franczia kormány nem felelős a lapokban megjelenő czikkekért, valamint az orosz sem. Sőt tán még kevésbbé. Ez okból nem is tulajdonított fontosságot a szentpétervári lapok némely harczias nyilatkozatának. A franczia sajtó nem hogy vezette volna a közvéleményt, sőt inkább hátramaradt. Azonban mindenütt számba kell venni a közvélemény kivánatait, Francziaország mérséklettséget tanúsított, de tovább nem maradhat ezen uton, ha csak némely igen sajnálatos eseményekre nézve bűntársként nem akar előtűnni. Távol tehát, mintha a szentpétervári kabinet legkisebb szemrehányást tehetne: a Tuilleriák palotája felhatalmazottnak véli magát azt hinni, hogy mentül több jóakaratot tanusított, annál több joga van most arra, hogy észrevételei meghallgattassanak. III. A lengyelek remélték és remélik Francziaország támogatását. Ez nem történik valamely alkalommal adott ígéret vagy elvállalt kötelezettség folytán. Soha sem mondatott ki oly szó, mely ilynemű bizalmukat igazolná. Ellenkezőleg többször hallottak olyat, ami reményeiket lehangolhatta. De a lengyel nép mégsem szűnt meg számítani a franczia nemzet régi barátságára, azon hagyományok után, mik a legkeményebb megpróbáltatások fölött is győzedelmeskedtek. De ha a franczia kormány nem bitokita fel a lengyeleket, más részről azokhoz sem csatlakozhatott, akiktől e nemzet szenvedései származnak. ..Azért joga van így sólani a lengyelekhez. ” Ügyeteket nem mi támasztottuk fel, és felkeléstek a mi tanácsunkon kívül történt. Nem gondoltatok vele, ha ezen lépéstek lerontja-e, vagy nem, terveinket irányotokban. Tudjuk, mire kötelez a nemzetközi kötelesség. Ügyetek többé nem a lengyel nemzet külön kérdése, hanem Európa kérdése lett. Mondhatnék nektek, kegyetlenül, hogy tűrjetek békével: de szóljatok, mit tehetnénk mi most érdeketekben ?* Nem fér meg egy nagy nemzet kormányának A császár, Lengyelország és Európa. „A császár, Lengyelország s Európa“ cz. röpirat, melyet némelyek Granier de Cassagnacnak mások Mocquard-nakj a guerronniére-nek , meg mások Grandguil- tot - nak tulajdonithat,, s mely Párisban igen nagy sensatiót gerjesztett, így hangzik: „A nemesszivü egyéneket mélyen meghaták a lengyelországi esemény k. Ecropa minden ró