A Hon, 1863. december (1. évfolyam, 275-298. szám)
1863-12-03 / 277. szám
kormánya alaposan hiszi, hogy osztrák képviselő nem jelennék meg oly congressuson, hol e kérdést tárgyalni kivánnák. Értesült aziránt, hogy ha e szándék nyilvánulna, Ausztria megtagadná részvételét a congressusban, s ha a kérdés előleg ,s jelentés nélkül pendittelnék meg, 1 az osztrák képviselő odahagyná a gyülekezetet. Itt is az eredménytelenség vagy háború alternatíváiba jönne a tanácskozás. Vajon lehetséges e congressust összehívni, melyben az olasz követnek helye van anélkül, hogy a velenczei kérdés előkerüljön ? A franczia császár első ismerendő el, hogy ez lehetetlen. Ami Németországot és Dánit illeti, igaz, hogy több európai hatalmat érdekel e kérdés, de Spanyol-, Oaaz-, Törökország és Portugál hozzájárulása a békés megoldást aligha segítené elő. Ha már Lengyel- , Olaszországra nézve üdvös eredmény nem várható, tanácsos- e akkor az általános európai congressus egybehívása, hogy az oláh-modova anarchia gyógyszereit kutassa? Ha mindezen kérdéseket, a lengyelt, az olaszt a dánt s a duna fejedelemségekre vonatkozót puszta eszmecsere útján lehetne megoldani, úgy mutakoznék talán, hogy őfelsége kormányának nézetei nem lényegesen eltérők a franczia császáréitól. Ha azonban a vélemény és óhaj puszta k jelentése nem vezet eredményre, bizonyos, hogy a congressus tanácskozmányai igényekből állnának és követelésektől, melyek mellett egyik föllépne, míg a másik ellenzené, s miután ily gyülekezetben nincsen legfelsőbb tekintély, mely a többség határozatának érvényt szerezzen, a congressus végével a tagok kölcsönös viszonya hihetőleg roszabbul állna, mint egybejövetelekor. Ha ez az előre látható eredmény, az következik belőle, hogy a tervezett congressus a fegyverkezést nem csökkentené. Drougnur egy Clarendon lord által az utóbbi párisi congressuson tett javaslatra hivatkozik. Őfelsége kormánya úgy fogja fel ez indítványt, hogy az két hatalm viszályának egy harmadik barátságos hatalom elé utasítására vonatkozott, nem pedig általános congressus egybehivására. Miután e szerint ő fölső kormánya nem képes felfedezni azon áldásos következményeket, melyeket a franczia csázár remélt, midőn a congressust tervezte, saját erős meggyőződését követve komoly megfontolás után nem érzi magát azon helyzetben, hogy ö cs. felsége meghívását elfogadja. Kézbesítse Drouyn urnak e sürgöny másolatát. Vagyok s a t. Russe 11.“ Az angol lapok a congressus visszautasításáról. Evening-Star: Bármily nehézséggel járjon a congressus, nem kell felednünk, hogy a császár oly javaslatot tett, melynek czélja, kevesbíteni a hadügyi kiadásokat, s Rómát a franczia megszállás alól felszabadítani. Jobb lett volna, ha Anglia helyett inkább más hatalom idézte volna elő a congressus megölő betűjét. Daily News sajnálja, hogy oly okok léteznek, melyek Anglia tagadó válaszát elkerülhetlenné tevék , de a jövő igazolandja ezen e járás helyességét. E határozat, oly természetű, mely fölött a jövő van hivatva ítéletet mondani. Times : Amint a franczia külügyminiszter sürgönyei a congressust ajánlják, s az angol államférfiak azt visszautasiták: e tünemény a két nemzet ellenkező jelleméből legjobban megmagyarázható. A franczia sürgöny finom és udvarias : Russel lord irmodora határozott, szigorú: gondolat-kifejezése valódi angol. Globe. Vannak egyének, akik egyet nem érthetvén a lényegben, a forma kérdésében veszekednek. Ha az il yenekre nem sokat kell hallgatni, ezek csak olyanok, akiknek kedvük van mindenre ellentmondani. Morning Herald: Mivel a társaságban, ha valaki a másiktól meghívást kap, hogy jelenjék meg a jó barátok körében, ha ezt lehetlennek tartja, vagy nincs kedvére a meghívást elfogadni, szokásban van, hogy a meghívott sajnálatát fejezze ki, s mindent elkerüljön, amivel a meghívót megsérthetné. Azt hisszük, hogy a jó neveléssel bíró egyének ily esetekben csak úgy szoktak válaszolni, amint meggyőződésük javasolja, s alapos megfontolás után jelentik ki, hogy a meghívást leheslen elfogadniok. És mégis minő szavakban utasítja vissza Russell lord a francsiák császárának felettébb udvarias meghívását! Az angolok s minden politikai párt nevében protestálnunk kell azon megvető hang miatt, mellyel legloyálisabb szövetségesünket illetik. Protestálunk azon hidegség kimondhatlan durvasága ellen, amint Russell lord sürgönyét megírta. Az angolok többsége igazságot kíván szolgáltatni a császárnak és semmi kedvük vele rosz szót váltani. Russell lord nem képviseli híven Anglia gondolkozásmódját. Az angolok megbotránkoztak azon kitanult gorombaságon,amint Russell lord felelt az udvarias és jó akarattal teljes meghívó levélre. Helyesebb lett volna, ha az angol kormány tudomást szerez magának, mint véli a franczia kormány a fentorgó nehézségeket megoldhatni. Talán bebizonyodott volna fokonként, hogy Francziaország érdekei, e mieinkkel összeegyeznek, a világ minden részében. Sun: A határozat, melyet az angol kormány ezen a kereszténységre nézve oly fontos válságban hozott: annyi mint mindent a véletlen játékára bízni. Douglas Jeroldnak van egy „az idő csodákat mivel“ czimü vigjátéka , s mint látjuk, kormányunk ezen színmű elvét választá rendszeréül a külügyekben. Belügyi politikája a külsőhöz hasonlít. Külföldön iő elve semmit sem tenni. Látszólag ez könnyű munka, de nem tarthat sokáig. Van még Russell lord sürgönyében egy más hely is, mely figyelmünket megérdemli. Ez azon pont, ahol Russell lord, ezen híres író és nagy diplomata, Anglia nevében kérdi : váljon az európai hatalmak congressusa képes-e a különböző kérdéseket békésen megoldani ? Napoleon császár, Drouyn de Lhuys és egész Francziaország erre azt felelhetné : „Legalább kíséreljük meg!“ „III. Napoleon császár és a congressus.“ Ily czimü röpirat jelent meg közelebbről Páriában, mely, mint mondják, de illetékes helyeken tagadják, hivatalos sugalmazás alatt íratott. A röpirat harczias, és szó szerint következőleg hangzik : I. A császárnak a nagy államtestületek előtt tartott beszéde, s ő felségének az uralodókhoz intézett levele a jelen kor legfontosabb eseményeit képezik. Következései gyümölcsösök lesznek, ha a congressus Europa politikai épületét visszaállítja, ellenben ha a congressus nem jön létre, vagy szétoszlik, anélkül, hogy ezen épület alapjait megvetette volna, borzasztók és elkerülhetetlenek lesznek eredményei. A császárnak nem lehetett szándéka, hogy általános és jó ismert helyzetet szétbontson, de igenis ki akarta jelenteni, hogy ezen elviselhetlen helyzet tovább nem tarthat; hogy végzetesen a háborúra vezet; hogy bizalmatlankodásai és túlzott fegyverkezésekkel rögtöni és ellenállhatlan eseményekkel szemben minél tovább veszteglünk, annál borzasztóbb lesz a veszély, annál rombolóbb a háború, minthogy a polgárosulás tökéletesítése a népeket az anyagi érdekek által napról napra mind jobban kötelezi.“ A császár beszéde és levele nagy békét tartalmaznak a világ számára congressus utján, vagy háborút helyeznek kilátásba. Valóban a november 5- ki beszéd mely Francziaország nevében tartatott, egész Európához fordul ; a népekhez törvényszerű törekvéseikkel ép úgy mint az uralkodókhoz, kiknek jogait biztosítni kell, azokhoz, kik magokat szabálytaan kötelességek által kötve érzik, azokhoz kik zabolátlanul hetvenkednek, valamint azokhoz, kik III. Napoleon szép szavai és levele után oly jogokra hivatkozók, melyekhez semmi igényük nincs. E levél és e beszéd egymást kölcsönösen felvilágosítják. Teljes egészet képznek, s nem lehet egymástól elválasztani azokat, anélkül, hogy mindenikének határozottan kiülő jellemet ne kelljen tulajdonílni. Ha a beszédet mellőzzük,akkor az uralkodókhoz intézett levél csak diplomatiai nyilatkozvány, milyeneket a történelem többeket mutat fel, s melyeket a diplomatia udvarias formáival és gondos lassúságával hatástalanná tehet. Ha a levelet mellőzzük, akkor a beszéd Francziaország nyilatkozványává lesz, melyet Európához intéz; nyilatkozvány, melyet a kabinetek kétségkívül igen fenyegetőnek fognak tekinteni, nem mulasztván el azt más hasonlókhoz hasonlitni, melyek már több mint félszázad óta elkeseredett harczok jeladásai voltak. A közönség józan esze ezen látszólag csekély különbséget rögtön felfogta s ily értelem nyilatkozott. November 5-én csupán felolvasása után a beszédnek a közvélemény háborút sejtett; november 10-én az uralkodókhoz intézett levél közzététele után átalánosan azon hit kapott lábra, hogy a béke fentartható lesz. Miért táplál most félelmet a közönség? Várjon a két okmányt,melyek a császári politikát a legnagyobb határozottsággal jellegzik, nem ismerte a polgárosult világ ? Nem őszinte és legnagyobb bámulással fogadta? Nyelvének szabadelvűségével s méltóságával — átható s felemelő gondolataival — Európa helyzetének oly valódi s hü előadásával,, mint a mely a Délen és Nyugaton megszűnt, Északon megvetett s mindenütt fenyegetett bécsi szerződések romjain inog. — A közel jövőnek megjósolásában tanúsított ritka pontosságával — minden előre megállapított rendszer s dicsvágyó terv elismerésével, az európai hatalmakhoz intézett loyális felhivásával,anélkül,hogy ez alkalommal katonáinak , ágyúinak s hajóinak számára tekintettel lenne, hanem csupán létezésének tányéra hivatkozva : vajon nem képezheti-e a XIX. század hit-symbolumát a franczia császári trónbeszéd és levél ? Avagy e trónbeszéd s a császári levél nem ajánlja-e a fejedelmek egymásközti s a fejedelmeknek a népekkel való szent szövetséget? Oly szent szövetséget, mely az igényeket mérsékli, a jogoknak jogczimet, a hatalmaknak vezérirányt ad; egy a keresztény türelemre alapított szent szövetséget, mely türelemre az 1816-ki szerződés oly fennyen hivatkozott a nélkül, hogy azt a sértések ellen meg bírta volna védelmezni. Ez kétségkívül elvitázhatlan s Napoleon, történetének legszebb részét irta meg az által. Ha azonban a diplomatia paralizálni akarja a császári levél hatását, ha a hatalmak még az európai jog elvei felett sincsenek egyetértésben ; ha azok, egyetértve bár az elvek iránt, azok alkalmazásától vonakodnak ; ha a congressus nemes és nagyszerű gondolatát elfogadják s annak gyakorlati hatását mégis kérdés alá helyezik; ha azt úgy utasítják vissza, mint amely nem képes a mostani tényeket viszályok nélkül módosítani, mely nem képes csupán erkölcsi tekintélyével áldozatokat róvni fel, fennálló szerződéseket megváltoztatni, a határokat kiigazítani anélkül, hogy határozatainak végrehajtására megkívántak erőt ne a kényszereszközök közül válaszszon; mi marad hátra egyéb ? A nov. 5-ki beszéd. Megmarad azon szilárd, habár higgadt nyilatkozat, melyet a világ szeme láttára egy 40 millióból álló nemzet, harczias roppant hadsereg birtokában tett, hogy tudniillik azon feltételek, melyeken Európa politikai épülete nyugszik, nem bírják többé azt fentartani, s hogy az elkerülhetlen események háborút fognak előidézni, mely annál pusztítóbbb és rombolóbb lesz,minél tovább tart e helyzet, mely azt kikerülhetlen végzetként előidézte. Ily nyilatkozatot nem lehet visszahúzni; Francziaország érdekei s becsülete forognak szőnyegen ; a nyilatkozat tiszta s határozott, s értelme: háború a tavaszszal. .. Tizenöt év óta, azon naptól fogva, midőn a franczia nemzet a köztársaság elnökére s utóbb császárra bízta sorsának és politikájának intézését, ezen politika a külföldön főleg arra volt irányozva, hogy a háború csapásait távol tartsa. Olvassuk el csak III. Napoleon összes beszédjeit, 1852. okt. 9-ke óta, midőn Bordeauxban a Francziaország által alapított császárság elveit fejtegette, 1863. nov. 6-kéig, mely utóbbiban az 1815-ki szerződésnek megszűnését mondja ki! tanulmányozzuk csak diplomatiájának minden okmányát azon levéltől fogva, melyet 1849. aug 18-án Ney Edgad tábornoknak irt, egész addig, mely az utóbbi napokban az európai uralkodókhoz intéztetett, s nem lehet meg nem győződve tennünk arról, hogy a császár minden kitelhető méldon s erőfeszítéssel igyekezett fentartani a világbékét, azon világbékét, mely szerinte Francziaországhoz s császárához méltó, azon világbékét, mely, ha biztossága megtöretik, nagy dolgok védelmével nagy eredményeket is idézhet elő. Ezen igazságot mindenki belátja. A császár szavait s diplomatiáját azonban alattomban gyanúsították oly érdekek miatt, s szenvedéllyel, melyeket közelebb nem akarunk sejteni , igyekeztek rajta, hogy úgy állítsák azokat a vén Európa elé, mint egy egyszerű, de ügyes s büszke palástot, mely alatt az auszterlitzi s jénai csatakard minden perczben kész a küzdelemre, s a mely redőiben egy a tengerszoroson túlterjedő expeditio tervét hidegen rejtegeti. A szent szövetség foglyának unokaöcscsére ráfogták, hogy a nagy hadvezér dicsvágyó terveivel van eltelve; azon hémi fogolyra, ki a szerencsétlenség iskolájában, a népek és fejedelmek kötelességei felett való elmélkedésben a utóngondolásban nőtt föl, ráfogták, hogy Olaszország egyik-másik régi kis államának zsarnoka által követett zugpolitikát akar követni. Egy nemzet választottjával, mely igazságos s loyalis gondolatain egy macchiavelasticus fejedelem hálójától féltek. Oly tactica, mely sajnálandó lenne, ha szerencsétlenségre oly szellem ellen lenne intézve, mely kevésbé szilárd,kevésbé higgadt, kevésbé biztos önmagáról, s kevésbé volt a táp, Francziaország és dynastiája iránti kötelezettségétől áthatva; oly tactica, mely a császár és népe közt szorosabb egységet, a többi hatalmasságoknál pedig elkerülhetlenül túlzó fegyverkezéseket eredményez, mely az európai concertben a franczia befolyásnak e szorosabb csatlakozás által nagyobb súlyt kölcsönöz, és bizalmatlanságot kelt, hogy e befolyás alól ki lehessen menekülni ; oly tactica, mely igy neheztelő békéhez vezet, oly békéhez, melynek biztossága nincs, melynek nincs szabad szelleme, és oly állapothoz, mely nem tartható. Hiába vezette a császár, midőn az elfordítlatlan események nyomása alatt elméletétől annak valósítására gyanúsított beszédektől a legfényesebb tényekre ment át, a krimi háborút, Anglia és Piemonttal, és intézte a syriai hadjáratot ; miután a nagy hatalmasságokkal egyetértésre jutott Angliával együtt a chinai hadjáratra vállalkozott, a cocchicchinaira Spanyolországgal, a mexikóira Angliával , Spanyolországgal, hiába parancsol szünetet győzelmes hadainak, hogy az olaszországi izgalmak Európára ne dőljenek, s hiába írja alá a zürichi szerződést, anélkül hogy ott kevésbé leplezné le becsvágyó terveit mint a párisi congressuson, anélkül, hogy ott a legkisebb alapot nyújtana, e neki tulajdonított uralom és hódítási vágy gyanújára. Európa nem fegyverkezik le, és a bizalmatlanság nem szűnik meg III. Napóleon terveihez csatlakozni, azon önzéstelen jellem daczára, melyet ezekben fentartani igyekezik. Minő esemény történt 15 év óta Európában a nélkül, hogy azt a császár Európa ítélete alá ne terjesztette volna ? Minő kérdést metszett szét azon hatalmasságok közreműködése nélkül, melyek az 1815-iki szerződést fogalmazták ? Mikor avatkozott be fegyveresen a szerződések ellen ? Azonban Piemont közel volt a végveszélyhez, s létezése szentesi íve volt a bécsi szerződések által. Ausztria határvadhoz közeledett, s Francziaország érdeke forma szerint a dologba volt szőve. A hatalmak összesen elismerték az olasz királyságot, s a császár csak utánuk, Anglia után ismerte el a bevégzett tényeket. A császár idézte elő Belgium és Görögország függetlenségét, az 1830 és 1848 -i forradalmat, a nápolyi és lengyel felkelést. Ellenezte-e hogy a szent szövetség Francziaországban, Belgiumiban s mindenütt beavatkozzék, a hol az események hatalma, mielőtt a császár uralkodni kezdett, a szerződéseket széttépé, mert ezek biztos elvek hiányában szenvedtek, nem bírtak gyökérrel az erkölcsi érdekekben, s a nemzetek hagyományaiban. Bizonyára nem. Nem a császár az tehát, aki Európa épületét megingatta. Mindent elkövetett, hogy az fönmaradjon. Tehát nem ő az, aki a világ békéjét megzavarta. Tehát nem ő az, aki a határtalanságig vitt hadkészületeket, a pénzügy romlására szükségessé tette. Ezen túlságos haderők borzasztó kifejtése, ezen folytonos és tásszerű kutatási düh az újabb rombolószerek feltalálásában, ezen nyugtalanság, rázkódtatás oka egyedül a helyes nemzetközi jog hiányában keresendő. 1815-ben a coalitio, mely legyőzött minket, kiszabd határainkat, megváltoztatta dynastiánkat, s hadsergével elfoglalva tartá I. Napóleon birodalmát, és szövetségeseinek területét, kezében tartotta Európa jövőjét. Mért nem alapította meg a világ békéjét? Nem létezett oly elv, melyet a franczia forradalom érvényre nem emelt volna, melyet a császárság meg sem vizsgált, s elfogadott vagy visszavetett volna. Nem létezett nép, mely mélyen fel nem volt rázva, nem létezett határ, melyet régi állapotában hagyott volna. Mindent a mit Francziaország húsz évi szerencsés harcz alatt felállított, a coalitio gyökerestől felforgatta, kivéve az általa vallott elveket. A történetek soha sem nyújtottak kedvezőbb alkalmat, a népeket csoportokra osztani, s a jogokat és kötelességeket ünnepélyesen kijelölni. De a nagyhatalmak, mert csak ezektől származtak az 1815-i szerződések, számon vették-e a népek törekvéseit? Igyekezett-e Anglia azon alkotmányos elveket, melyeknek itthon saját nagyságát köszöni, érvényre emelni? Gondolt-e azon esetre, hogy önállókig működő hadserege hiányában, egyszor Ausztria, Francziaország, Poroszország és Oroszország, birtokvágyból a megalapított rendet megzavarhatják ? Megszámlálta-e Ausztria, Oroszország és Poroszország, hány sorhajóval bír Britannia , maguk pedig tengeri erővel nem rendelkezhetnek. Biztosították a tengerszorosok semlegességét? Nem. Minden uralkodó saját befolyása, tanácsosainak ügyessége szerint osztozott a földbirtokban és emberek számában, s kötelező magát az evangélium rendeletei szerint kormányozni. Azután elhatározták, hogy mindenütt, ahol forradalmi mozgalmak mutatkoznak, be fognak avatkozni, de nagyon őrizkedtek világosan körülírni, mit értenek tulajdonkép a forradalom neve alatt ! Azon államintézményekkel, melyek a származás, erkölcsök és hagyományok szerint egyes kormányok alatt egyesítendő népcsoportoknak adandók lennének, úgy látszik, senki sem gondolt. Senkinek sem jutott eszébe, hogy saját kebelébe zárta a forradalmat, melyről azt hivé, hogy legyőzte. Midőn igy, a mint épen lehetett, az egymást féltékenyen ellenőrző Ausztria és Poroszország megalakult s köztök a török vallásban és törekvésekben különböző Németország fölállittatott; midőn Oroszország csak félig-meddig lön kielégítve s Francziaország csorbítva, Olaszország elnyomva, Svédország, Dánia s csaknem minden közép-állam elkedvetlenítve, azt hivék, Európa egyensúlyát megalapították. Vájjon mire ? A négy szárazföldi nagyhatalom féltékenységére, melyek Francziaországot kivéve, mindnyájan különváló elemeket voltak egyesítendők magukban ; a haladással bensőleg szövetkezett forradalom gyűlöletére; a dynastiák legitimitására, a népek hallgatására , az interventio absolut kényszerkötelezettségére. Az 1815-iki szerződések a politikai erkölcsérizetben nem léteztek valósággal , tartósak nem lehettek. Alkalmaztattak a nápolyi szerződésekre, de Görögország felkelt, Francziaországban forradalmat csinált, Belgium fellázadt Holland ellen s mindig uj fátyol borul a bécsi szerződésekre. Sőt interveniálnak egyenes ellentétben velők Hollandban és Törökországban. Nem III. Napoleon császár renditette meg tehát az 1815-ki szerződéseket s valóban nem mondott újat nov 5-ki nyilatkozatában, hogy létezni megszűnjenek. Csak egy pillanatig álltak főn, mely alatt Angolország a Scheidet megnyitotta s a világ minden tetszése szerinti pontján a tengeri uralmat biztosította magának, mialatt Porosz-Oroszország és Ausztria Európát magok és szövetségeseik közt fölosztották. Ezzel meghaltak a bécsi egyezmények, néhány pusztán anyagi tény megszülése után, melyeknek hason tények nyomán fegyver vagy forradalmak által kellő módosulatok. Hamis állítás, hogy e szerződéseken alapul politikai épületünk, s a nemzetközi jogot ezek képezik. A jogképzésre általánosan elismert és elfogadott elvből kell kiindulni, melynek sérthetlensége minden támadás elöl megatalmazható. Vajjon minő elven alapszik az 1815-ki és melyen az 1863-diki Europa ? Mondja meg valaki ! Tényt mindig pótolhat a tény. A tilsiti békét, a háború tényét ismét a háború szüntette meg, de az 1789-ki elvek túlélték az 1815-ki invasiót , mert magasabb jogon állnak, s minden nemzettel, minden emberrel közösek. Minden dynastia össze fog roskadni, mely állandón félreismeri azokat épen oly bizonyosan, amily kétségtelenül újból trónra ültették a Napoleonidákat. Megfogható már most, hogy ha Európa bármely pontján ezen elvek a népkormányzatot illetőleg rendszeresen megtámadtatak, az ez alatt szenvedő népcsoportok Francziaország császára felé irányozzák tekintetüket. Épen ez az, ami az 1815-iki szerződések bámulóinál nemzetünket ilyen gyanúba hozza; ez az oka, hogy miért zárattak ki uralkodóink, még a restauratio alatt is, amikor csak lehetett, Európa tanácsából, vagy csak a legnagyobb bizalmatlansággal fogadtattak be. Ezért fogják rá III. Napóleonra , hogy nagyravágyó terveket kohol. Mert a nemzeti választáson s dynastiája jogain nyugvó elvek mind természetes szövetségeseivé teszik a bécsi szerződések erejénél fogva a nagyhatalmak uralkodó pálotái alatt egyesített népeket, amelyek még nem assimiláltattak, s azokat, amelyek akár tökéletes függetlenségre, akár más államokhoz visszacsatoltatásra, akár pedig érdekeiknek s szokásaiknak jobban megfelelő kormányra vágyódnak. A minden erkölcsi erőt nélkülöző 1815-iki szerződések, mivel nem alapszanak semmi magasabb elven; a nagyhatalmak kölcsönös féltékenykedéséhez, vagyis többé kevésbbé arányos katonai erejükhöz mért egyensúly, és pedig olykép, hogy ha egyikök fegyverkezik, a többi is kénytelen, ha a súly egyént fen akarja tartani, szintén fegyverkezni ; az európai egybegyült tanács (concert européen) mely a kormányok összessége előtt el van zárva, melyek földrajzi helyzetöknél fogva kénytelenek ezen öt nagyhatalom valamelyikének befolyása alatt mozogni, s örökös aggodalomban élni; a folyton folyvást a miatt gyanús szemmel tartott Francziaország, mivel az 1815-ki szerződések ő ellene készíttettek, mivel nemzeti joga és dynastiája — ezt csakugyan ki kell itt mondani — nyilvános feltüntetése ezen szerződések nyilvánvaló tehetetlenségének. Európa békéje szüntelen fenyegethetve a mi nemzetünkre háritott azon szükségnél fogva, hogy mindenütt oltalmazza a népek jogos nemzeti törekvéseit; mivel a népek jogos törekvéseikben mindenütt azon fensőbb erkölcsi elvnél fogva számitnak, s jogosan számithatnak is, mely ellen Francziaország nem véthet, hacsak minden külbefolyását s belső biztonságát eljátszani nem akarja ; ezen támogatás, bármi alakot ruházott is rá a diplomatia, akármi társadalmi szükségességeket emelt ki, s az örök, úgyszólván isteni rendnek akármily indokaira hivatkozott is, — ezen Európa tanácsában mindenkor ellenszenvvel tapasztalt támogatás, és ezen kormányok, melyek ezen tanácsot képezik, s a helyett, hogy a népek és uralkodók közt szükségessé vált döntő ítéletmondásokban hozzánk csatlakoznának s ily módon egy csapással elhárítanák a kölcsönös féletékenykedés s bizalmatlanság fő okát, attól látszottak félni, hogy a barátságos beavatkozás, mely visszautasíthatlanul reánk ruháztatott, nem Európának háború általi átalakítása tervét rejtegeti, melynek egyedüli szólja birtokterületünket nagyobbítani, s a kontinens államait gyöngíteni ; ezek Európa mostani államszövetségében azon indokok, melyek a császárt, mint a nemzet választott fejét, mint öröklő uralkodót arra kényszerítők, hogy nov. 5-én ép oly békülékeny a milyen szilárd felszólalásába e kettő közti választást tűzze ki: „congressus vagy háború.“ (Vége következik.) Ausztria, Bécs, nov. 30. (A dán király küldő 11- je; Napoleon császár; Victor Emanuel; pápai nunciusi állomás Berinben.) A „G. C.“ szerint IX. Keresztély dán király fősegédje Irminger kamarás legközelebb Bécsben volna megjelenendő, hogy császár Ő Felségének a dán király trónralépési notificatióját átadja. Irminger ur holsteini születése szüntelen a meghalt király mellett volt, aki határtalan bizalmat tanúsított iránta ; hallomás szerint már az uj királyhoz is nagyon közel áll. — Ugyan a G. Corr. akarja tudni, londoni és párisi hírekkel egybevágókig, miszerint a nevezett két cabinet meghittebb köreiben már ismerik azon választ, mellyel az orosz cabinet azon dán küldöttségnek felelni fog, amely VII. Frigyes halálát és IX. Keresztély trónraléptét Pétervárott hivatalosan tudatni fogja. E szerint Gorcsakwég ki fogja nyilatkoztatni, hogy Oroszország a londoni jegyzőkönyv határzataihoz ragaszkodik , ellenben orosz részről is remélik, hogy Dánia sem fog késni ezen jegyzőkönyv feltételeit lelkiismeretesen teljesíteni. A „G. C." még azt is mondja, hogy ezen várható nyilatkozata Oroszországnak London és Párisban nagy megelégedést okozott. Napóleon császárnak tegnap Párisba kell vala érkeznie, hol a Tuilleriákban elnökölt volna a minisztertanácsban, s ünnepélyes kihallgatáson vala átveendő Chigi bíbornok nuncius kezéből a pápa válaszát. A minisztertanács tárgya nem egyéb, mint az angol válasz. Hogy Victor Emmánuel Párisba fogna jöni, unokájának, Napoleon hg. kis fiának keresztelésén mint keresztapa személyesen jelen leendő, mind a két részről határozottan valótlan hitnek nyilvánittatik. — A szent szék és a porosz kormány abban egyeztek, meg, hogy ezentúl a berlini udvarnál is leend meghatalmazott pápai nunc’ua, mely uj állomásra megr. Verardi alállamtitkár var kinevezve. fi & If 8 Id. Oroszország. (Felkelés.) A „G. Corr.”- nak írják Jassyból, hogy Moldvaország határvároskáiban már régóta csoportosulnak fegyveres csapatok, melyeknek rendeltetése, az oroszországi felkelők segítségére menni. Ezen csapatok többnyire oroszországi s ausztriai menekültekből, volt török katonákból, lengyelekből és olaszokból állnak, jóformán mind az olasz consulság pártfogása alatt s Garibaldival és Mazzinival összeköttetésben vannak. Jó franczia fegyverekkel vannak ellátva, melyek tengeren érkeztek, s Moldva-Oláhországban rakattak ki. Németország, Bein, nov. 27. (A porosz követek háza^holsteini bizottmányának jelentése.)A porosz képviselőhöz schleßwig-holsteini bizottmány m. h. 26 ikán tartott ülésében a feudalis töredék (Heydt, Wagener, Blanckenburg és társai) indítványát egyhangúlag elejtő és Twesten jelentését alapítá meg. A beken titkos tanácsos és királyi biztos szintén jelen volt, de ez alkalommal nem nyilatkozott. Twesten jelentése következőket tartalmaz : „A királyi biztos oda nyilatkozott, miszerint a kormány jelenleg nem nyilatkozhatik határozatairól. A hercegségek érdekei nagyon is szívén feküsznek, de azért óvakodnia kell a határozatok elhamarkodásától, minthogy ezek béke és háború felett dönthetnek. Prima facie a hatalmasságoknak a londoni kötvényekhez kell magukat tartaniok. Az ezektől való eltérés európai háborút idézhetne elő. Már közlések a kormány részéről nem történtek.“ A jelentés többi része többnyire históriai adatokra szorítkozik. A bizottmány elejétől fogva egyetértett a londoni szerződésektől való eltérésre nézve, valamint abban is, hogy a képviselőháznak véleményt kell adni, csupán a formára nézve nem értettek egyet. Vincke és Sehwerin azon indítványa, miszerint a ház késznek nyilatkozik a király ő felségét Schleswig Holstein javára támogatni, oda magyaráztatott, hogy az oly nyilatkozata a háznak, mely a miniszterek mellőzésével történik, csak felirati alakban tehető. (Ezen felirat csakugyan inditványoztatott is, de mint ez idő szerint „nem javasolható“ el lett ejtve.) Ami a ház részéről ajánlandó támogatást illeti, az még nincs is helyén, minthogy a kormány ez irányban még nem nyilatkozott, de annál kevésbé tudata ebbeli szándékát. Ez időszerint a háznak csupán jelölni kell álláspontját és azon meggyőződésre szorítkozni, hogy e tekintetben mit vél czélszerűnek és minek kell történnie. Ez annyival szükségesebb, minthogy a kormány élén oly férfiak állanak, kiknek előzményei és azoknak következetességei nem engedik reménybeni, miszerint a bizottmány politikája e tárgyban a kormánynál viszhangra találjon. Egyébiránt a bizottmány meg van győződve, miszerint a ház elfogadandó indítványoknál egyszersmind azon kötelességet is elvállalja, hogy nyilatkozatát és határozatát erélyesen támogatni is fogja. A Vincke-Schwerin indítványának elejtése után a bizottmány határozott. Hoydt és társai indítványára nézve a jelentés a következőket mondja : „Az indítványozók részéről Blanckenburg képviselő az indítványt azzal módosítja, hogy Poroszország a herczegségek ügyében csak úgy léphet fel, mint a szövetség tagja. A kérdés magában nagyon kétséges és azért a kormányt nem kényszeríteni, hanem cselekedeteiben erősíteni kell. A bizottmányban senki sem szólt az indítvány mellett.“ Wildeck képviselő és társai indítványa így hangzik : „Tekintetbe véve, hogy a Dánia és Schleswig-Holstein közti personal uniórak elválasztatása német és porosz érdekű, hogy Sonderburg- Glücknburghg, aki IX. Keresztély név alatt lépett a dán trónra, a jelenlegi örökösödési rendnél fogva nincs hivatva a herczegségi trónkövetésre, és az 1852. évi május 8-án kelt londoni szerződvények értelmében , külhatalmasságok elismerésére ezen országokra és népekre jogot nem gyakorolhat és hogy Poroszországra nézve ezen elismerés nem bír kötelező erővel; de továbbá, minthogy e ház a jelenlegi országos viszonyoknál fogva nem érezheti magát kötelezve a porosz belpolitikáról további felvilágosításokat adni, a követek háza a következő nyilatkozatra szorítkozik : Német- és Poroszország érdekében fekszik, hogy IX. Keresztély dán király és Holstein-Sonderburg-Holstein Glücksburg herczeg, mint Schleswig herczege, el ne ismertessék.“ Ezen indítvány 36 aláirással van ellátva, a német haladáspárti töredékből . (Löwe-Broifeld, Pflücker, Temme, Laszvitz, Dr. Backer, Jung, Riel, Mellien, Röpall, prince Smith, Saucken- Tarputschen sat.) Berlin, nov. 30. (Az angol csatornahajóhad.) A „B. u. H. Zig“ írja: Azon táviratilag érkezett tudósítás, miszerint az angol csatornahajóhad parancsot kapott volna, hogy Dacres altengernagy parancsnoksága alatt Spithead aél Kopenhága alá evezzen, biztos forrás szerint hibás. Sőt a csatornahajóhadak nagy része Lissabonba megy, s másik része dcsemberben indul utána. Dánia (Russell lord közbenjárósi ajánlatára) az örökösödési kérdésben IX. Keresztély király kijelentette volna, miszerint csak azon esetben véli ezen közbenjárást hatályosnak, ha a Napoleon császár átal indítványozott congressushoz csatlakozik Angolország is. Svéd-Norvégország. (Hitelnyitás az ország védelmére.) Néhány nap előtt egy stockholmi távirat jelenti, hogy az ország rendei egyhangúlag megadták a kormánynak a három millió tallérnyi hitelt. Ezen hitel az „ország védelmének tökéletesítésére“ kéretett. Manderström grófnak ez alkalommal tett nyilatkozatai egészen erejét veszik dán részről térjesztett azon hitnek, mintha Németország elleni háborús czélok forognának kérdésben. Manderström gr. a kormány kívánságának támogatására ezt mondá : Frigyes augussstenburgi hg. követelései által, melyek ha érvényesittetnek, a dán monarchia szétdaraboltatását fogják okozni, oly lángnak a szikráját rejtegetik magokban, mely partjainkat is érinthetné. Ily körülmények közt kötelességünk biztonságunkról jó eleve gondoskodni. Hogy milyen terjedelmű leendhet a ne ulán kitörendő harcz, azt bizonyossággal senki se mondhatja meg előre, hanem az bizonyos, hogy mindenkinek kötelessége saját hazájának biztosi$