A Hon, 1864. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1864-01-14 / 10. szám

látlan uralmát a bekeblezés után; más nézet szerint az oroszok készek elhagyni ez országot s az újabb sarczok arra valók, hogy mindent, mit lehet, elvigyenek belőle magukkal. Az adórendelet ugyanazon okoknál fogva, me­lyek miatt a négy vidéki kormányzóságokra adót vetett, a városokat is hasonló sarczczal bü­nteti. Varsó házbirtokosai jövedelmök 3%/-át fizetik, a többi városok még egyszer annyit. A varsóiak számára van­ vége, a vidéki városok ré­szére febr. 25-ke a határidő. A­kik elmulasztják 25—30% pótlása mellett katonai végrehajtás utján szedik be ez összegeket. „Világos — mondja a „Brl. Zig“ — hogy ezen rendszabállyal az országot ki akarják meríteni azon reményben, hogy így a rémura­lom segélyével nagyobb hatalmat gyakorolhat­nak fölötte. A végletek találkoznak. Miként a jakobinismus, a despotismus is a rémkormány­zatban keresi támaszát.“ A „Wdf“ miután előadta e rendszabály sú­lyos voltát, s kiszámította, hogy a­ki 100 forint rendes adót fizet, arra 450 frt esik e hadisarc­­­ból, ha a fizetést elmulasztaná, 560 ftra rúg illetménye; bebizonyítja, hogy az eddigi külön­féle czimek alatt beszedett orosz adók nem csak a birtokok egész jövedelmét, hanem értékök fe­lét, soknál az egészet fölemésztették s eszerint egyen horderejüek az elkobzással. „Az országnak ily rendszeres elszegényitése — írja a „Dr. Jour.“ — csak úgy magyaráz­ható meg, hogy az oroszok el akarják hagyni Lengyelországot, de előbb mindenéből kifoszt­ják. Az augustowoi kormányzóságot megkímél­ték ez uj sarcztól, mert annak Litvániával egye­sítéséhez ragaszkodnak a királyság elhagyása esetében is. Másik tárgy, mel­lyel a lapok foglalkoznak, az oroszok által a királyságban gyűjtött t­láírá­­sok a hódolati feliratokra. A „Brl. Ztg.“ levelezője nem tudja, vidéken hogyan erőszakolják ki az aláírásokat; tudo­mása szerint Varsóban ez nem történik; nem hallotta senkitől, hogy kényszerítették volna erőhatalommal az aláírásra. A varsói lakosok egy része belátja, hogy fordulniok kell a dol­goknak, mert az állapot kiállhatatlan. Nem va­ló, hogy a zsidók kezdték az aláírásokat. Min­den városrészben egyszerre kezdték meg a mű­veletet ; a rendőrség alig avatkozik bele, csak a nyomtatott és rovatozott íveket veszi át. A „Brl. Z.g“ erre azt jegyzi meg, hogy a nyílt erőszakon kívül egyéb eszközök is állnak az orosz kormány rendelkezésére, hogy aláírókat szerezzen. Ezt látszik tanúsítani egy másik varsói tudó­sítás, mely szerint a rendőrhivatalnokok két rovatozott ívet tesznek a polgárok elé; egyik hódolati fölirat, a másik tiltakozás a hó­­dolatnyilvánítás ellen, aztán szabad választást enged az aláírónak. Semmi kifogás­nak vagy megjegyzésnek nincsen helye. Egy élezés úr vállalkozott, hogy mind a kettőt alá­írja. Wielunban 4-én Köbér, Zarsycki, Frankowski és Libek fölkelő vezéreket fölakasztották. Radomban Lus^zesewski Ferenczet volt orosz hadapródot a fölkelőkhöz szökésért föbelőtték. A lublini kormányzóságban a következő len­gyel hazafiak vezényelnek csapatokat: Grzy­­mala, Szydlowski, Leniewski, Marecki, Zych­­linsky Pogorzelski, Lucki, Jagmin, Latynski, Poniuski, Gozdawa, Wagner, Kobuz, Kliczek, Swidzinski, Liszowski, Ott és Wroblewski. Van ezenkívül egy nagyobb lovassági csapat. Ausztria, Bécs, jan. 12. (Rendreutasítás.) A „Gen. Korr.“ Írja: „A szász első kamra bizott­­mányi jelentésébe azon megjegyzés csúszott, hogy a két német nagyhatalom eléje teszi a ha­talmat a jognak. Miután Ausztria Poroszország­gal együtt nem kíván egyebet, mint hogy a jog útján történjék előhaladás elhamarkodás nélkül, s hogy bizonytalan rokonszenv nélkül nem kell cselekedni, ama kitétel jogtalan hivalkodás­nak tekintendő. Egy másik kitétel még eré­lyesebb rendreutasítást igényel. A gyűlés vé­gén Nostitz-Wallwitz azon kijelentésre vete­medett, hogy az osztrák császár feledni látszik Frankfurtban tett ígéreteit. Erre feleljük: Ha a német kormányok ö fölsége nagylelkű ajánlatait elfogadva Németországot európai nagyhatalom­má teszik vala, úgy ö fölsége gondoskodott vol­na, hogy minden a reformactába foglalt német jognak helyet találjon. Minthogy a reform­­­acta még nem valósult, a régi szövetségi áll fönn a szöv. minden tagjára nézve. A­ki ezen át akar lépni, ne csudálkozzék, ha a szoros törvényes­ség útján járó Ausztria akarata föllép ellene. H­ei I­r S I­d. Németország, Drezda, jan. 8. (B­eust a st. h­o­l­s­t­e­i­n­i ügyről.) Az első kamra tegnapi ülésében Beust a szász kormány állását vázolta a fontos napi kérdéssel szemben. Kilá­tásba helyezte Szászország részéről Augusten­­burg hg elismertetését ; megmondta, hogy a szöv. biztosok javaslatára a holsteini rendek e ybehívását illető indítvány közöltetett vele, mely sem a közép-, sem a kisállamoktól nem származott, s hogy ez alapon a szász kormány megígérte hozzájárulását. A háborút nem tartja lehetetlennek , másfelől semmi sem veszélye­sebb szerinte, mint a halogató politika. Ha va­lóban erre kerül a sor, nyíltan kimondja, hogy ennek a dec. 8-ki szöv. határozat lesz az oka. Határozottan visszautasítja a közép- és kisál­lamok ellen felhozott vádat, mintha a veszélyt ők idézték volna elő. A kü­lhatalmaknak beavat­kozásra ürügyül szolgáló félreértések abból eredtek, hogy nem mondatott ki mindjárt őszin­tén, mire kell voltaképen törekedni, hogy a sa­ját igények kielégíttessenek. Darmstadt, jan. 6. (Az osztrák, po­rosz és darmstadti javaslat.) A félhi­vatalos „Darmst. Ztg“ azt mondja, hogy a Schleswig elfoglalását czélzó osztrák porosz in­dítvány, ha Dánia a nov. 18 -i alkotmányt vissza nem veszi, a londoni jegyzőkönyvre van alapítva s annak elismerését foglalja magában; míg az ismert darmstadti indítvány Németor­szág jogát teszi kiindulási ponttá Slesvigre néz­ve és Slesvig megnyerése St. Holstein f­gség számára czélja, Ausztria javaslata Slesvignek Dániához visszaesését teszi föl a foglalás után. Berlin,jan. 9. (A trónörökös állása a st.-ho­l­s­t­e­ini ügy­ben.) A „S. D. Zig“ ír­ja : Azon hir, hogy a koronahg Londonban a királynő közt, ki Frigyes liget s a walesi hg közt, ki a dánokat pártolja, közbenjárt volna, alaptalan. Wales hg csakugyan ipja érdekében működik, de a porosz trónörökös távol áll attól, hogy Londonban az alkotmány- és örökösödési kérdés elkülönzését ajánlaná. A trónörökös ha­tározottan ajánlotta a visszalépést a londoni jegyzőkönyvtől a királynak. A tegnapelőtti mi­nisztertanács, melyben a király elnökölt, czélra nem vezetett. Poroszország hadi actiót jelentett Kopenhágában, ha jan. 1-ig a nov. alkot­mány föl nem lesz függesztve. Miután ez nem történt, tanácskozni kellett, mi és mely czéllal történjék ellene; vájjon Dánia kényszerittes­­sék- e hogy a londoni egyezményt megtartsa, vagy elválasztassanak a herczegségek tőle s jogos uralkodójuk Frigyes herczeg számá­ra háborúval megnyeressenek. Bismarck az előbbi nézet mellett van, de eddig nem jutott érvényre. A koronaherczeg visszatérte óta szabadelvűbb szint adott ugyan politikájának, de bizonyos, hogy a leg ügye mit sem várhat tőle. Határozott barátja a dán összállamnak és semmitől sem tart inkább, mint a német nem­zeti mozgalomtól Dánia ellen. Csak a király ösztönzése módosíttathatja vele politikáját; egészen föl nem hagy vele. Hogy a koronalig újévkor ebédre hívta, újabb kevésbé dánbaráti politikájának köszönheti. Franciaország. Pár­is, jan. 9. (A ró­mai sz. szék s más hatalmak válaszai Drouin de Lhuys dec. 8 i­k­i körözményére.) A Mem. dipl. írja: Drouin de Lhuys-nek dec. 8-ról kelt kö­rözményére f. hó 6-án érkezett meg a római szent szék válasza, s még az­nap kézbesitetett a pápai nuutius által a külügyérnek. Antonelli bíbor­­nok kijelenti abban, hogy miután pápa ő­szent­sége már előbb késznek nyilatkozott a csá­szár által j­avaslott congressusban részt venni, a kü­lügyér által oly czélból ajánlott conferen­­tián kész magát képviseltetni, melynek feladata lenne a congressus programmja iránt előleges megállapodást eszközölni. Már Spanyolország, Portugállia, Svéd- és Olaszország s a másod­­rangú német államok megegyező nyilatkozatai is megérkeztek Párisba. A három északi hata­lom még nem nyilatkozott. Állítólag a német­dán kérdés iránt egybegyű­lendő külön confe­­rentia iránti alkudozások forognának szóban. Annyi bizonyos, hogy a körözmény nem hivata­losan küldetett meg a st. jamesi kabinetnek , hanem De la Tour d Auvergne hg. egészen arra szorítkozott, hogy tartalmát egészen bizalmasan közli Russell lorddal, a­ki mindamellett kije­lenté abbeli szándékát, hogy ő is el akar Páris­ba menni a többi nagy­hatalmak külügyéreivel értekezendő a herczegségek kérdésének rend­be hozása felett. P­á­r­i­s, jan. 9. (A törvényhozó­test mai ülésében) Calley st. Paul, Fleury tbnok ipja, a császársági pénzügyi igaz­gatást védelmező. A gyűlés érdeke Guéroult azon kijelentésében volt, hogy Ollivier tegnap nem mondta ki az egész ellenzék véleményét. A lefegyverezés nem csökkenti a harczi kilátá­sokat. Ollivier tegnapi beszéde Francziaorszá­­got­ gyengíti s akik ilyet tanácsolnak Guizot doctrinak­ tanait vallják. — Utána Veustroy ál­lamtanácselnök Berryernek felelt. Beszédének teljes kivonata ez: „A cs. kormány Francziaor­­szág gazdagságát és nagyságát növelte. Erre a törvény 232 szavazattal 14 ellen elfogadtatott. Ellene szavaztak: Javai, Marmier­­g, Pelletan, Hénon, T. Simon, Ollivier, Guéroult, Favre Gy. Darimon, Lanjuillais , Havin, Glais-Bizoin, Magnin, Picard. — Az ellenzék, ma adta át módositványait a felirathoz. — Mindössze 9. Az első a választásokra és hivat, kijelöl­tekre vonatkozik. El van mondva benne, hogy az ellenzék nyerte 2 millió szavazat meggon­dolt tüntetés a szabadság visszanyerésére.A köz­­igazgatás nyomása nélkül egész Francziaország csatlakozott volna a párisi, lyoni, marseillei stb. választásokhoz. Francziaország nem két­kedik magában, de a többi nemzetekkel egyen­lő jogokat akar gyakorolni. Az ígért közigazga­tási szabadságok nem bírnak értékkel, ha a politikai szabadságot meg nem erősítik. A ktv. kijelölések által megsértett választási szabad­ság elseje a politikai szabadságoknak. A má­sodik módosítvány a személyes szabadságot megsemmisítő biztonsági törvény eltörlését kíván­ja. A 3-ik sajtószabadságot akar.A 4-ik a községi hatóság jogkörének tár­tását óhajtja; a tar­tományi tanácsosok maguk nevezzék ki elnö­keiket ; a munkás­osztály jobb oktatást nyer­jen ; az egyleti jog bővíttessék. Az 5-ik az in­gyen elemi oktatás előmozdítását kívánja. A 6-ik több szabadságot követel Algiernak s a gyarmatoknak, mely nélkül föl nem virágoz­hatnak. „Legalább — úgymond — legye­nek egyenlők Francziaországgal. A 7-ik mexi­­kóra vonatkozva így szól: „Sajnáljuk, hogy a kormány ragaszkodik a mexikói expeditióhoz. Ezen minket megrontó vállalatot nem hagyhat­juk jóvá s a közvélemény tolmácsai vagyunk, midőn végét kívánjuk.“ — A 8-ik Rómát illető­leg így hangzik:“ Sajnáljuk, hogy a kormány adott ígérete ellenére a Rómávali alkudozások állásáról nem értesített. Részünkről ragaszko­dunk azon nézetünkhöz, hogy Róma a rómaiaké, s foglalásunknak meg kell szűnnie.“ A 9-dik módosítvány Lengyelországra vonatkozik ; szö­vege szó szerint következő: „Azon hősi harczczal szemben, melyet Len­gyelország vív, nem szorítkozhatunk rokonszen­­vünk üres kifejezésére szabad nemzeti jogát il­letőleg. A kormány előbb ünnepélyesen elitélve törekvését, később fölbátorította. Azt hisszük, az ösvénynek, melyre lépett, nincsen kijárása. Az európai érdek nevében kívánjuk, hogy követve az Angol- és Francziaország által a nápolyi ki­rály elleni eljárást, szakassza meg a dipl. ös­­­szeköttetést oly hatalommal, mely a szerződé­seket s az emberiség örök jogait lábbal tapodja.“ Guéroult és Havin, kik hadüzenetet szőttek Oroszország ellen a módositványba, de elfoga­dását nem eszközölhették, ezt nem írták alá. Thiers csak a biztonsági törvényre szóló mó­­dosítványt írta alá; Berryer egyiket sem. Angolország, L­on­do­n, jan. 7. (A „Ti­mes“ elmélkedései Napoleon csá­szár és a franczia tör­vényhozó test békeszeretetéről.) Napoleon császárnak s a franczia törvényhozó testnek békét lehelő biztosításai nem sok megnyugvással fogadtat­nak itt. Hisz az igaz lehet, hogy III. Napoleon maga nem illeszti az égő kanóczot a fel­­robbantásra elkészített aknára — mondják — de az a kérdés, váljon segítend­­ő azt eltiporni, ha meglátja valahol lobogni. Ha komolyan ve­szi erősítéseit, ám mutassa meg, hogy annak is meg­van a maga jelentősége, ha mi a németeket Napóleonnal fenyegetjük. Azt kellene mondania, hogy : igen igen ! én vagyok az, a­kitől a rósz gyermekek félnek. Ez aztán barátságot tanúsíta­na irányunkban,­­ a béke érdekében lenne cse­lekedve. Körülbelöl ez az értelme a „Times“ mai czikkének, melynek következő kivonatát adjuk: „Azok a szép szavak, melyeket a császár és parlamentje váltanak egymással, fájdalom, még nem valának képesek Európa közönségében a békében való erős hitet meggyökereztetni. Ha olyan nagyon szívén fekszik Francziaország­­nak a béke fentartása, miért nem szólítja fel az európai hatalmakat, hogy az 1852-ki szerződés határozataihoz tartsa magát szorosan ? Miért nem inti a vele szomszédos német államokat, akikre mindenkor oly nagy befolyást tud gya­korolni, hogy óvakodjanak bűnös esze­veszett­séggel felszítani azon tüzet, mely előbb utóbb egész Európát lángba fogja borítani? Ezen kér­désre két felelet lehetséges, melyek egyike sincs tetszetősség hiányával. Francziaország kétségkí­vül neheztel azért, hogy az általa indítványo­zott átalános congressusban nem akarunk részt venni; azt gondolja, hogy itt az ideje megmu­tatni, miszerint neki tökéletesen igaza volt, ne­künk pedig épen nem volt igazunk. Ha ellenzi nevét örökítő maradványain, de a színmű­vész, magával sirjába viszi mindenét! s majd tövises- majd virányteljes pályája végzetén, azon keserű öntudattal kell sírba szállania, hogy dicsősége épen oly mulékony, mint szín­padi királyságának mulékony varázs álmai, me­lyek a függöny egy lebbenése által elenyésznek, s a művész lelkének, mely ma, mint atyakirály, kéjelgett a népboldogítás üdvözítő érzelmeinek hü tükrözésében, holnapra az üldözött ártatlan­ság koldus-rongyaiban szenvedő ügyefogyott keserveit adják kebelmarczangló tanulmányul! S midőn ez indulattenger hullámain keresztül küzdé kínos életét, csak az az egy vigasztaló öntudat kisérheti sirjába, hogy l­ega­l­á­b­b ko­rának élt­ Korának, melynek nemzedékét, majd mint megtestesült szeszély fricskázá fél időt elalvó álmából, majd mint elpusztult fényűző, tanitá óvakodni a mohón éléstől; majd mint b­o­h­ó­c­z mosolygá le borús arczáról a bú­s gond redöit, — majd pedig, mint ko­moly bölcs tanitá uralkodni a szenvedély hatalmán , szóval az életet, művészetének va­rázs bájával megszépítve, állitá az élők elébe, hogy művei által tanítson, s kívánatossá tegye a valódit azok előtt, kiknek egész lényét áldozá. „lm ezek valának a te müveid elhunyt ba­rátunk, melyek alkotásában tört meg lángel­médhez képest igen gyönge tested. De e mű­veid, fájdalom, veled együtt szűnnek meg élni is. Dániel és Moor Ferencz, Kardos és Lomhár, BükSing mester és a nagy hirü Zajtay, s még számtalan, mind meg­annyi költőiktől örökbe fogadott gyermekeid, melyeknek teremtő geniusod adá meg az élet valódi alakját, mintsem árván maradjanak, veled együtt inkább sírba szállanak, s ha ko­ronként abból néha életre kelnek is, csak azért , hogy emlékednek áldozva, hálát keltsenek fel irántad a népben, melynek egész sziveddel, s is Angolország az általános congressust, s egy olyan mozgó bizottmányt, mely mindenkinek rövidségeit s panaszait vizsgálat alá vetné, az ellen bizonyára semmi kifogása se lenne — mint halljuk — hogy a nagyhatalmak tartsanak, talán a német szövetséget is közé­jük számítva, congressust, annak idejében ta­­nácskozandók azon veszély elhárítása iránt, mely oly sebesen fejünkre nőni készül. De már erre a francziák császára semmi kedvet sem mutat. Bármi indokoknál fogva követ a császár a pillanatban túlságos békés hangot s be nem­­avatkozási politikát, annyi bizonyos, hogy ez a taktika jelenleg inkább mozdítja elő,mint bármi más időben a franczia dicsvágy kedvencz terveit. Ha azonban Francziaország jelét adná annak, hogy Dániát védeni fogná a németek túlköve­­telései ellenében, akkor egy csapással meg­akasztatnának azok törekvései, a­kik háború­ba akarják hazájukat dönteni, s egészen más­kép hallgatnák meg akkor azok intő szavait, kik mérsékletet és eszélyességet ajánlanak. A háború elhárítására nincs biztosabb eszköz,mint­ha világosan és tisztán megismertetjük a néppel a háború veszélyeit s vele járó nyomort és bajo­kat ; a béke biztosításának pedig nincs roszabb módja annál, ha mindig csak békéről beszélünk ott, a­hol nincsen béke, s elpalástoljuk a harcz­­vágyók szemei elöl azon veszedelmeket, a me­lyekbe rohanni akarnak. Ezen okoknál fogva hisszük, nem vonjuk magunkra a hálátlanság vádját, ha most az egyszer nem érezzük ma­gunkat oly mértékben köszönetre kötelezve a francziák császára és kamarája iránt, békés ömledezéseikért, amint talán Európa kevésbbé kétséges helyzetében s nem oly igen aggasztó körülmények közt vennék ama nyilatkozatokat. London, jan. 9. (A dá­n-n­émet hábo­rút) még e hó folytán valószínűnek tartó „Ti­mes“ ezeket írja: Angolország azt javasolja, hogy az 1852-ki egyezményt aláirt hatalmak még egyszer egybegyüljenek, hogy azalatt Ausz­tria és Poroszország a jelen kormányzatot Schles­­wigben föntartsák. Örvendenénk ugyan, ha Ausz­tria és Poroszország ily módon tanúsítanák tisz­teletüket az elvállalt kötelességek iránt, de csak keveset várhatunk a hosszadalmas alku­­dozásoktól akkor, midőn a szöv. csapatok s a trónkövetelő hívei a kir. kormányt megbuktat­ják. A szövetségülés fő érve, hogy a szövetséget a két legelőkelőbb tagja elvállalta kötelezett­ség nem illeti, s miután Ausztria és Poroszor­szág megengedték a kisebb államoknak, hogy a benyomuló had erőcsapatát képezzék, semmi­sem tartóztathatja ezeket, hogy Schleswigbe menjenek, s az ügy eldöntését a harcz koczká­­jára vessék, ezalatt Ausztria és Poroszország mindaddig óvatos tétlenségben maradnak, míg a vita többé ki nem egyenlíthető, a­mikor aztán kötelezetteknek mondhatják magukat, hogy testvéreiknek segélyére siessenek. Nem való­színűtlen, hogy az angol csatorna-hajóhad né­met vizekre fog vitorlázni. Kormányunk eleve kiváló szerepet vitt a kellemetlen ügy békés kiegyenlítésében, s brit tanácsnak tulajdonít­ható, hogy a dánok fontos állomásaikat a vi­­szályos ország nagy részét kiürítették. Abban sem lehet kételkedni, hogy az angol nép a dá­nokkal rokonszenvez a rájuk erőszakolt viszály­ban, miután itt a forradalmi ösztönzés kétség­telenül kívülről jött, s alapját Németországnak azon kívánata képezi, hogy egy kis államot megraboljon, miután a nagyobb államok ural­mát sokáig oly méltatlanul tűrte. Miután azon­ban rokonszenv és beavatkozás közt nagy a különbség, meg kell gondolni, mielőtt háborúba keverednénk, melyet Dánia talán Németország ellen fog viselni. Az ügyek vezetését eszerint a kormány bölcs gondjára kell bíznunk, s nem kételkedünk, hogy a legközelebb összeülendő parliament szentesíteni fog minden Palmerston lord és minisztériuma által a béke föntartására, s a nemzet tekintélyének és becsületének meg­óvására tett lépést. London, jan. 8. (A lengyelek ügyé­nek szőnyegre kerülése, komoly aggodalmak.) Figyelemre méltó jelenség — írja a „B. u. H. Ztg“ — hogy a Lengyelor­szág melletti izgatás újból fölmerül Angol- és Francziaországban. Azon pillanatban, midőn a párisi lengyelbarátok erélyes szónoklatokra ké­szülnek a kamrában, itt is tevékeny újra az iz­gatás. A napokban volt egy küldöttség Grey lordnál, emlékiratot adva át neki a lengyelek javára. Grey biztosította a lengyelbarátokat, hogy átadandja az iratot a királynőnek.­­ A politikai világ fölötte komolyan veszi a száraz­földi bonyodalmakat. Sem a lengyel, sem a dán, sem az olasz kérdés nem olyan, hogy hábo­rúnak kelljen következni belőle, s mégis mind­egyik teljesen alkalmas annak előidézésére. Ebből oly bizonytalan helyzet következik, mely sokkal veszélyesebb annál, mintha bizonyos meghatározott egyes helyen a háború csakugyan kiütne. lángelméd minden kincseivel áldozál! — Úgy van, ezt tévéd te körünkben! „S igy kinek kell irántad igazságosabbnak lenni, mint kor- és pályatársaidnak, kik dicső szellemed igazán ismerik, s oly sok szép, s hasznos gyönyört köszönnek rövid életednek. S épen e hála s baráti érzelem gyüjte öszve itt örök nyugalmu lakod küszöbén, hogy elválá­sunk fájdalma szülte keserveink kizokogván , végisten hozzádot mondjunk neked. — Bánk nem talál veszteségünkhöz méltó szavakat, s csüggedő lelkünket is csak az vigasztalja, hogy szellemed közülünk el nem költözik, hanem ve­zérfényként világítand előttünk pályánk utain. — Mielőtt azonban elválnánk, koporsódra tes­­­szük le, még most zöldelő babérod, mely élted­ben, művészi homlokodnak oly méltó dísze volt! vidd azt magaddal ama jobb világba, hol Shakspeare, Schiller, Gröthe, Kis­faludy, s más dicsőültek örök fénykoszorus körébe lépendsz, hogy szellemed őrködjék mű­vészetünk élete fölött, mely örök ifjúsággal hir­desse arra méltó nevedet, hogy Garrick, Talma, Schröder neveikkel, a színművé­szet emlékkönyvében arany betűkkel írva, a késő maradéknak adassék át. —■ És most béke veled, áldás lebegjen sírod fölött, s a föld ne nyomja hamvaidat!“ Ezután leszállittatott az örök nyugalomra. Nehány nappal későbben , pályatársai tisztelőinek serege, a belvárosi plébánia-tem­­­plomban fölállított gyászravatal körül gyüle­kezők, hol az elhunyt hamvainak nyugalmá­ért az engesztelő áldozat Mozartnak mintegy 200 dal­ s zeneművész által adatott nagy requiemével mutattatott be. Sylvester es­téjén pedig a nemzeti színházban, az árvái ja­vára adott „Egy színész élete“ czimü drá­mában , mintegy második, művészi requiem tartatott Fáncsy, ki e színműben most Esti p­o­s­t­a. Bécs, jan. 9. (M­i­n­i­s­z­t­e­r­i válság; a német mozgalom iránti el­le­n­z­é­s.) A berlini „Nat. Ztg.“-nak írják : „A múltkor ki nem egyenlített viszályok ismét mi­­niszter­ válsági hírekre adnak alkalmat. Több jel, különösen, hogy a kormány a németországi mozgalmat, a herczegségek ügyében forradalmi jelleműnek tartja, s más belügyi kérdések is, e hírt megerősíteni látszanak. Az állammi­niszter el nem kerülheti, hogy ne maga tegye e kérdést: várjon a mérsékleti szabadelvűek maguk is kívánják hivatalbani megmaradását ? Visszalépése ezen esetre a rendszerváltozás­sal ugyan azonos volna. A közép­német álla­mok határozottsága itt rész­vért okoz; Bécsben és Berlinben nem értenek egyet a német nem­zeti mozgalom irányával. Mü­nchenből érkező tudósítások szerint az osztrák-porosz felszóla­lás, a német követek bizottmánya ellen, ered­ménytelenül marad. Azonban a hír, hogy a kö­zép államok a német parlament egybehívását sürgetnék, kissé mégis kalandosnak látszik. Bécs, jan. 9. (Hírek a d­é­l­s­z­lá­­­vok felől; csapaté rösbit­és.) A kölni lapnak írják : „A délszláv tarto­mányokból érkező tudósitások a helyzetet fe­szültnek rajzolják. Szerbiából csak harczkészü­­letek, és csapatöszpontositásokról hallani; igy van Moldva-Oláhországban, sőt déli Oroszország­ban is. Ausztria, hir szerint, 20,000 embert kü d még Éjszak-Németországba. Az elindulás napja az események fejleményétől függ. Berlin, jan. 11.(Az országgyülés föl­oszlatása) valószínűnek kezd mutatkozni. A követek készületeket tesznek, egymással arczképeket cserélnek s­at. Boon hadügyér nem is akarja megtéríteni a többséget, miután a tö­redékek már határoztak üléseikben. A gyűlés­ben azt monda, hogy a követek megsértik az alkotmányt, mert meg akarják buktatni a mi­nisztériumot. Ha magas tételekkel akarják folytatni a játékot — monda — ám tegyék! Schultze Delitzsch erre azt mondá, a köv. háza bizon­nyal a legdrágábbat teszi a haza oltá­rára, de a porosz korona még többet koczkáztat. Turin, jan. 8. (A párisi összeeskü­vés hírének hatása.) A jelentés, hogy Napoleon császár élete ellen összeesküvés fe­deztetett fel, itt a legnagyobb elkeseredettsé­get okozza. A párisi rendőrségtől több ügynök érkezett ide, egyszersmind a franczia külügy­miniszter több megnevezett egyénnek rögtöni kiutasítását követeli. A dolog annál kellemet­lenebb, mert a Párisban elfogottak közöl, ket­ten, hit szerint garibaldisták volnának, sőt egyik a Marsala-érdemkeresztet is viseli. A „Stampa“ és „Opinione“ szintén megerősíti, hogy az olasz összeesküvés híte, Olaszországban mély sajná­latot gerjeszt, mert Napoleon császár élete el­leni merény csak Olaszország ellenségeinek használhat, s csak azon párttól származhatik, mely a haza ügyének oly sokat ártott. P­á­r­i­s, jan. 10. (A­z angol java­s* lat bukása; Forey miramarei útja; orleanista házasságok.) A dán ügynek Orosz- Svéd- Angol- és Franczia*­ország általi kiegyenlítésére vonatkozó angol tervnek, melyet osztrák források után a „Mem. Dipl.“ is említ, kevés kilátása van itten. Min­­denelőtt azt kívánják itt, hogy a szövetség elő­re megegyezzék a határzatokban. Követi kö­rökben sokat beszélnek Marie, Favre és Thiers kibékítési kísérleteiről. Az ügy menete kielégí­tő. — A rMem. Dipl.“ is megengedi már, hogy Forey Méramariba utazott, de csak azért úgymond — hogy Miksa főhgnek személyesen — tisztelegjen. — A „Gazette de France“ az Or­leans családban következő egybekeléseket je­lent : A párisi gróf unokatestvérét Mária Iza­bella infánsnét, Montpensier hg leányát, a spa­nyol királynő unokahugát; — Fülöp würtem­­bergi hg, Mária orleansi hgnő fia az osztrák császárnő és nápolyi királynő egyik nővérét; — Fülöp Ferdinánd Szász-gothai hg, Clemen­tine orl­­hgnő fia egy osztrák főbgnőt vesz fele­ségül. Madrid, jan. 9. (Gib­r­al­t­ar.) Narvaez a mai senatusülésben kijelenti,­­ hogy Gibral­tárt mindig Spanyolországhoz tartozónak hitte, és sajnálja, hogy a spanyol kormány régóta nem lépett föl e tárgyban. Táv­irato­k, lyi, Szilá­g­y­i 3at., körében, színészi pályája szebb napjait élte. Szakadás, egyet nem értés, a magyarnak átka , most némileg áldása jön. 1833-ban tavaszkor a kassai társaság nyári szakra kétfelé oszlott. Megyeri azon részt ki­sérte , mely Kántorné, Bartha, Pály, Telepy sat.-vel egyesülve, Rimaszombat, V­á­c­z­o­n keresztül utazván, az azon időben német előadásoktól megszabadult budai vár­­b­e­l­i színházat foglalá el. A közönség lángoló szeretettel karolta föl a kis számú, de jeles ta­gokból álló társaság által képviselt magyar szí­nészet ügyét. Megyeri kitűnő genialitása, tár­sai fényes tehetségeivel, s szorgalmától gyámo­­litva, nem kis ösztön vala lelkesedésre, melylyel Pest vármegye rendei a magyar színészet ügyét pártolásba vévén, azt tartós buzgalommal fenntartották, s 1837-ki aug. 22-én a pesti ma­gyar, (most már nemzeti) szinházat megnyit­va, mintegy fény-csarnokot nyitának az eddigi árva magyar színészetnek, hol papjai a hon örömére áldozzanak. Mily buzgó kebellel felelt meg Megyeri hivatásának, azt a két főváros lelkes közönsége tudja, mely a dicsőült mű­vésznek oly számtalanszor adózék részvétével, melyet az élvezet gyönyöre csalt ki szempilláira. A temetés délután 3 órakor történt fáklya- és zenekisérettel, s egy szivreható bucsuének­­kel, a nemzeti színház kardalnokai által éne­kelve. Végtisztelet adására nem jöhete mindenki, ki, h­a tudja, el nem marad vala, de jött annyi, mennyi példátlan volt, barátainak és tisztelőinek ezerekből álló sere­ge, a három színház minden tagja, B­u­­dapest csaknem minden írója és mű­vésze, s számtalan hölgyeknek véget nem érő lánczolata kisérte öt egész sírjáig, hol mie­lőtt leszállittatnék, pályatársa F­á­n­c­s­y követ­kező, meleg szívből fakadt beszéddel bucsuzék el tetemeitől: „Elhunyt barátunk! kit szenvedéseid után, a nyugalom honának határáig kisért tisztelőid bánatos köre, vedd búcsú­ s áldásszavát keser­gő barátidnak, kik pályád kezdetétől oly hő érzelemmel kisérve utadon, tudják, mi lángoló szeretet emészté föl testi erőd, mely munkás szellemed fárasztó müvei alatt, oly korán tört meg, újabb tanulságot adva , hogy a művészet örök hájú tündérhonában, melyben kivált a pá­­lyatörő magyar színésznek, milyen te is valál, az ígéret földét kereső Izrael népéhez hasonló szenvedéssel kelle eljutnia , nincs töredéke­­nyebb, nincs mulandóbb lény, mint maga a mű­vész ; s azért kelle neked, mint legnagyobbnak, legelső áldozatul esned! S kit nem győzének le rögös pályád kezdetén, a balitélet, részvét­lenség, gyülöltség, gúny , nyomor pusztító ör­dögei , nem vivhatának le később a haz­afiság szülte jobblét korában az irigység, rágalom kaján fúriái, korán zúzának enyészetbe­­n szel­lemednek tömérdek művei! „De hol vannak hát a mesterművek, me­lyeknek munkás léted áldozatul esék? s melyek­ből művészeted éltető szelleme, a történet ge­­niusaként beszélje el az utókornak, fáradhatlan lelked teremtő időszakát ?! —■ A k­ö­lt­ő él mű­veiben, s nem egyszer zeng a nép ajkán korát dicsőitő éneke, s épen az enyészet sírja fölött adva uj szárnyakat neve dicsőségének, a hal­hatatlanság honába szállítja azt. — A szobrász, Venusával évezredekre biztosítja a szerető gyöngéd keblekben életét, vagy lelke hős ere­jének hű képét adja át a késő maradéknak, mely Zrínyijében, az önföláldozás nagy erényé­nek csalhatatlan kinyomatát bámulja. — A f­es­té­s­z­e­t századokra alapítja meg nevét, hirét a művészetnek, ki ecsetével képzeletdús lelke tündérképeit irá a sima vászonra , s bármely művésznek pályája végzetén, büszke öntudattal törhetnek meg haldokló szemvilága végsugárai Drezda, jan. 12. A „Sch. Mere.“ egy köz­leményével szemben azt állítja a mai ,,Drezd. Journ.“, hogy a szász király a st.-holsteini ügy­ről egyáltalán nem irt az osztrák császárnak. Berlin, jan. 12. A szöv. követhez intézett utasítások szerint Poroszország elhatározta, hogy ha kisebbségben marad, aláveti magát a szövetségi határozatoknak, ha ezek a szöv. ille-Melchior szerepét játszá — melyet koráb­ban Megyeri genialis lelke teremtő művészi alakká — egy vállára akasztott fekete fátyollal jelképező , hogy Megyeri szerepei gyászolnak. És ez vala, mivel a tisztelet, szeretet, az elköltözött művésznek külsőleg adózhatok. Szív­ben ezrek fognak még soká emlékének áldozni. Ki is tudná könnyen felejteni teremtményeit, melyekkel a színen oly sokszor rázkódtatá meg agyvelőnket, vagy ki ne merülne édes gyönyör­be a pajzán alakok emlékezetén, melyekkel fölesiklándozó bádgyadozó kedvünket , ha a színvilágban Jókusnak áldozék ? de ki ne an­­dalogna az elköltözöttnek emlékével édesen, ki valaha a való életben vele csak egyszer tár­salgótt s tapasztalható , hogy a mily művész a színvilágban , oly kedves enyelgő, oly szikrázó humorú, és mégis oly csaknem gyermekies édesdeden kedélyes volt a való életben. És mégis ő, ki nekünk közösen kedves vala, igénytelen halma alatt ott fekszik az ut mellett emléktelenül; ha igy maradna, tán velünk együtt emlékében is sirba szállandó, mert a mostoha idő, kis keresztjével az emlékezetet is fölemésztené. De a tisztelet és szeretet sokszor megküzdött már az idő viharával, s átadá ked­veseinek nevét az utókornak. Megyerink elhunyta után is nyomban emelkedtek meleg kebelből fakadt szózatok, melyek, hogy nem hangzottak el, mint a pusztai szó, viszhang nél­kül : kereskednek a síremlékére gyűlt adako­zásokról­ tudósítások, egyes, valóban fényes ajánlatokról bizonyságot tevők. És mi hisszük, hogy Megyeri sirja nem álland emléktelenül, sőt, hogy tavaszkor, a szeretet és emlékezés uj ünnepélye gyüjtendi sirja körébe barátit, kik legalább egyszerű sírkővel jelölendik meg kedve­sük nyughelyét, némileg igazolandók egyik tiszte­­lőjes szavát,hogy: „a valódi művész élete, csakugyan halála után kezdődik.“. ________2_________

Next