A Hon, 1864. március (2. évfolyam, 49-74. szám)
1864-03-23 / 68. szám
PEST, MARTICS **. Politikai szemle. Pest, mart. 22. (II.) Pár nap óta a német szövetségesek a legerélyesebben bombázzák Fridericiát és a dtippeli sánczokat. Fényes eredményt ugyan még nem jelent a távirda, de e borzasztó ágyúdörgés mégis jelent annyit, hogy a fegyvernyugvás és conferentia fölött nem a diplomatia, hanem a fegyvererő határoz. Valóban úgy látszik — mondja maga a hivatalos „Wiener Zig“ esti lapja is,— hogy a dán kormány nem akarja elfogadni a fegyvernyugvást a nagyhatalmak által kitűzött föltételek alatt, miből természetesen az következik, hogy a katonai actio — a bécsi kormány közlönye még most is gondosan kerüli a „háború“ kifejezést — tovább folytattatik , Dánországnak engedékenységre kényszerítése végett, a Fridericia és Düppel előtti eredmények által. Azonban épen ezen eredményeket illetőleg nem szabad feledni Monrad dán miniszterelnök azon nyilatkozatát, hogy a német nagyhatalmak csak Kopenhágában diktálhatnak Dánországnak békét. Monrad miniszterelnök ezen nyilatkozatából az következik, hogy Dánország még akkor sem hajlik a békére, a szövetséges német nagyhatalmakkal, ha Fridericia, Düppel és Assen-sziget elesik. A mai távirati jelentések közöl egyet meg kell jegyeznünk, minthogy az a kérdésnek általunk előadott állását némileg illustrálja. A frankfurti ,,L’ Europe“ indokolja, hogy miért kellett a dán királynak visszautasítania a fegyvernyugvást. A szövetségesek részére teendett engedmények a dán nép ellenében : a trón elvesztését helyezték kilátásba Keresztély királyra nézve, mi okból a király elhatározta a fegyvernyugvás visszautasítását, mit Bécs és Berlinben egy jelentésűnek találnak a conferentia elvetésével. Bismarck gróf kijelentette volna, hogy a békét most csak Kopenhágában lehet megkötni. E szerint valamint Monrad úgy Bismarck gróf is Kopenhágában akarja megkötni a békét! Az angol és franczia kabinetnek ily eshetőségekkel szemben foglalandó állására nézve különböző hírek szárnyalnak, melyeket hasonlóképen nem mellőzhetünk megjegyezni. Bernben az a hír van elterjedve, miszerint Angolország megbízta volna külképviselőit, annak kijelentésére, hogy a dán-német viszályban semleleges fog maradni, miután Dánország visszautasította a conferentiát. De e hit aligha alapos, nem főként azért, mert Dánország csak a fegyvernyugvás melletti conferentiát, s nem a conferentiát utasította vissza föltétlenül. Ami Francziaországot illeti , azt hiszik Párisban, hogy a kormány néhány nap alatt határozotabban körvonalazandja politikáját a dánnémet kérdésben. Addig is a napóleoni ____lilJ’L_gggg érzelmű lapok, mint mondják, utasítást kaptak rokonszenvet tanusítni Dánország iránt, s Svédországot segítségre buzdítni. A helyzet. (1) A kölni lap berlini levelezője írja: „Az érkezett tudósítások zavarában, legfeltűnőbb a „Berlingske Tidende“ állítása, hogy a fegyverszünet elfogadása, a katonai értelemben vett status quo alapján, egyértelmű a haza megsemmisítésével, s azért arról szó sem lehet.Hogy mit várhatott volna Dánia, még többet, mint azon nyilatkozatot, miszerint a német hatalmak a dán részről tett ajánlatot a fegyverszünetre nézve elfogadták , azt a közönség nem értheti. Azonban a rejtély némileg meg volna fejtve, ha bebizonyulna az, amit jól értesült körökben beszélnek az angol és dán kabinet között folyt tárgyalásokról. Ezek szerint Dánia a martzki feltételeket elvben elfogadhatóknak nyilvánította, azonban tudakozódott a conferentiában előfordulandó alapokról. Erre azon választ nyerte, hogy a conferentia valószínűleg meghatározott alapok nélkül fog összeülni, azonban kiinduló pontul a „személyes unió“ vétetik fel, miután a német hatalmak ezt, mint követeléseik minimumát jelölék ki. Kopenhágában erre egyáltalában nem akartak állni: a martzki jegyzéket csapdának nevezték, mely Dániát a „személyes unió“ elfogadására kényszeritendi. Ezen combinatió azonban úgy Dániában mint Németországban népszerűtlen. Mindamellett, hogy Dánia az angolok előtt makacsul karóvágyónak ne mutatkozzék, s az angol pártfogást ne koczkáztassa, visszatért az első eszmére, tudniillik a fegyverszünet nélküli conferenciára. Dánia ezt elfogadni ígérkezett azon föltétel mellett, hogy az értekezlet alapjául az 1852-ki londoni jegyzőkönyv vétessék ; ezzel a a .személyes unió* kérdése előre félre lett volna vetve. Ezen föltétel Anglia előtt igen mérsékletinek látszott, miután a német hatalmak mart 7diki jegyzékükben a dán monarchia épségét kiemelték, így lehet megmagyarázni a „Berlingske Tidende“ állítását, valamint egynémely közép állam félhivatalos lapjának közleményét. Hogy ezzel a conferentia ügye nem nagyon mozdutlatik elő, igen világos, már csak azért is, mert Francziaország a német szövetség meghívását folyvást szükségesnek tartja, a Bnnd pedig az 1852-i londoni jegyzőkönyvet, mely fölött tizenkét év óta vitatkozik, el nem ismeri, s ezen alapon nem megy a conferenciába. Anglia mégsem hagy föl reményeivel, s létesíthetni véli a conferentiát, fegyverszünettel. Az idő mutatja meg, minő sikerrel. Beszélik, hogy Augustenburghg egy vagy más módon rábirantja magát Kiel odahagyására. Az ellene fölmerült heves megtámadások indokolják határozatát, s a közönség ezen várható elutazás esetére, mintegy előkészíttetik. A „B. u. H. Zig“-nak írják Párisból 18 káról: Ismerik már az osztrák-porosz javaslat dán részrőli elfogadásának jelentőségét s nem tagadható, hogy a dánok engedékenységére épített békeremények tetemesen megrendültek. A kopenhágai udvar nem mondta egyenesen az öszpontositást , de az elfogadást oly föltételekhez kötötte, melyek a vonakodást még palástolják. Dánia nem kiván kevesebbet, mint hogy a német hatalmak újra az 1850—52-ki egyezmények által kötelezetteknek nyilvánítsák magukat. Ez alapon, melyen Dánia számára engedmények nem is képzelhetők, akarnak Kopenhágában alkudozni és a harczot a béke megkötéséig folytatni. — Világos, hogy az újabb stockholmi harczias hangulat ismételt ellenszegülésre bátorította a dán makacsságot. Egyébiránt figyelmet ébresztett a Drouyn de Lhuis, az angol és dán követek közötti értekezletek élénksége. Alig hagyta el az utóbbi a külügyérséget, midőn Cowley 1. érkezett oda, s Cowley alig ért saját lakára, rögtön sürgönyzött Londonba, mire rövid idő múlva távirati választ kapott, melyek megérkezése után ismét Drouynhoz ment. A diplomatia nagy figyelmet tanúsít ezen külsőségek iránt. Ami Olaszországban történik, egyelőre elvonul a közfigyelemtől. Világos, hogy több az eshetőségeknél, mire Turinban és Párisban számítanak. E pillanatban a pápa betegsége érlelheti meg a válságot. Rechberg gróf körjegyzéke. (K.) A frankfurti „Europe“ kivonatát közli Rechberg gróf egy a legközelebb múlt napokban a dán-német viszályba nem bonyolódott kormányoknál lévő osztrák követekhez küldött körjegyzetének. „Ha Dánia — mondja a jegyzék — méltányos engedményekre kész leendett, nem tört volna ki a háború s ma is vissza állítható a béke, mihelyt Dánia megadja ez engedményeket. De ragaszkodik a nov. 18 -i alkotmányon alapuló Reichsrathhoz 8 ez alkotmányt, mely ellen Németország tiltakozik s mely Dánia elvállalt kötelezettségeivel ellenkezik, életbe akarja léptetni Schleswigben. Hogy e rendetlen állapot tartós ne lehessen, a szövetség Schleswiget hadakkal volt megszállandó, ha Poroszország és Ausztria nem siettek volna a szövetséget megelőzni, mint oly európai nagyhatalmak, melyeknek Dániánál bizonyos követeléseik voltak a hűségekben való öröklés fejében. Ha Ausztria és Poroszország gyorsan nem cselekszenek a német középállamok helyett, ha az ügyek vezetése azon párt kezébe kerül, mely el akarja Dániát darabolni, az ellenségeskedés csak úgy megkezdetett volna Schlesvigben ; azonkívül a háború hordereje nagyobb leendett s a hatalmak,melyek a dán monarchia föntartásában érdekelték, oly I bonyodalmakkal állandottak szemben, melyek Északeurópa békéjét sokkal jobban fenyegették volna. Poroszország és Ausztria katonai intervenciója egyelőre háttérbe szorította a veszélyt, sőt egészen megszüntette volna, ha a többi hatalmak a két német nagyhatalom nyilatkozatait figyelembe veszik s Dániát ellenszegülésre nem bátorítják. A nem német hatalmaktól függ tehát, hogy a Németországban felindult szenvedélyeket csillapítsák s a Dániával a viszályt a jelen téren megtartsák. Ausztria és Poroszország ekkor annál kevésbé engedik majd fejekre nőni a németországi ingerültség hullámait, mi oly feladat, mely annál nehezebbé válik, minél tovább tart a viszály. A szövetségülés tanácskozmányai eléggé tanúsítják, mily erősödésébe kerül a berlini és bécsi kormányoknak, szövetségeseik visszatartása, nehogy szélesebb mérvűvé tegyék a viszályt.“ Ezen osztrák jegyzékből — úgymond az „Europe“ — kiderül, hogy a dán-német ügy aligha lesz Németországot s a hűségeket kielégítő módon megoldható. A berlini és bécsi kormányok úgy látszik elhatározták, hogy Németország szabadelvű kivánatait semmi figyelemre ne méltassák.Érdekes,hogy Steckberg panaszt emel azon nem német hatalmak ellen, melyek Dániát ellenszegülésre bátorítják s Ausztria és Poroszország utosó nyilatkozatait oly kevéssé veszik tekintetbe. Nem a hűségek sorsa érdekében s az ott dühöngő harcz miatt, hanem mert a szenvedélyek izgatottsága nőttön nő Németországban, sajnálja az osztrák jegyzék, hogy Dánia nem enged. Ez magyarázza meg azt is, hogy a szövetséggyülés mart. 17-ei ülésében a schleswigholsteini ügyet egy árva szóval sem említették. valamely megegyezés a javaslati conferentia iránt, s ha igen , valjon mikorra lehet valószínűleg a conferentia egybegyülését várni ? S ha e conferentiatartás megállapittatott, tán arról is adhat felvilágosítást a nemes lord, hogy mi alapon fognak a felek alkudozni : az úti possidetis elvén, vagy pedig a Russell lord sürgönyében említett alapon, mely a kékkönyvben közölve van ? Palmerston 1. Ö fsge kormánya már vette Ausztriának és Poroszországnak a conferentia elfogadását kijelentő nyilatkozatát, s ugyan e tárgyban Dánia hivatalos válaszát is várja. Alaposan hihetjük, hogy Dánia is bele fog egyezni, ámbár ebbeli akaratáról eddigelé nem vagyunk hivatalosan értesítve. A nemes lord által fölemlített úti possidetis alap inkább a fegyvernyugvásra, mintsem a conferentiára vonatkozik. Mivel lehetetlen volt a harczoló feleket rábírni, hogy mind a két fél által elfogadhatónak látszó feltételek alatt fegyverszünetet kössenek , fegyverszünet nélküli conferentiát inditványozunk oly reménységben, hogy az egybegyült conferentia által szőnyegre hozandó tárgy a fegyverszünet leend, melynek alapja természetesen később következő tanácskozások tárgya lesz. A dolog jelenleg úgy áll, hogy bizton várhatjuk a dán kormánynak is beleegyezését a conferenciába. Sir Stracey H. a következő indítványt terjeszti elő: „A Greco elleni perben tett nyilatkozatai a franczia főállamügyésznek, melyek által e ház egy tagját s a kormányt összeköttetésbe hozza szövetségesünknek a francziák császárának életére törő összeesküvéssel méltók, e ház komoly megfontolására.“ Indítványozó azt mondja, hogy Stansfeldnek e tekintetben tett nyilatkozatai nem kielégítők, azon homályra figyelmeztet, mely a Flower nevet viselő egyén felett borong, s úgy vélekedik, hogy az angol kormánynak mindjárt a franczia főállamügyész megjegyzései után figyelmet, kellett volna e tárgyra fordítania, mert ennek elmulasztása valóban nem gyarapítja a külföldnek Angolország iránti tiszteletét. Stausfeld: Igazolja megbotránkozásának kifejezését, mellyel az ellene emelt oly alacsony és semmi bizonyítékkal nem támogatott vádló gyanúsítást visszautasitá. Hogy Mazzininak szóló levelek Fiore úrhoz czimezve szóló házában adattak át, azt nem tagadja, de a levelek tartalmáról semmi tudomása nincs. Azt örömest elismeri, hogy legyen bármi Mazzini levelezéseinek a tartalma, azokat oly állású ember házához czimezni, mint szóló, nem illik. (Stansfeld az admiralitás egyik lordja.) S ő nem is volt abban a kényszerűségben, hogy Mazzininak azt értésére adja, mert ez magától kijelenté, miszerint úgy intézkedett, hogy levelei lakására ne czimeztessenek. (Derültség.) Vane H. lord úgy hiszi, hogy Stausfeld nagy vigyázatlanságot követett el, midőn megengedé, hogy a kérdéses levelek házához czimeztessenek. Szóló vélekedése szerint a franczia kormány és nép joggal emelhetnek ez ellen panaszt. Sir J. Pakington azon megjegyzést teszi, hogy miután a franczia főállamügyész oly kifejezésekkel élt, melyek az angol kormány egyik tagjának becsületében gázolnak , illő lett volna a franczia és angol kormánynak e tárgyat kellőleg megvitatniuk. S kérdi: vajjon tett-e a brit kormány a dologban valami lépéseket, vagy szándékozik-e tenni? Palmerston 1. határozott„nem“-mel felel, s kijelenti, hogy lealacsonyítaná magát az által, ha valamely idegen kormány irányában oly nyilatkozat tételére vetemednék, hogy az angol kormány semmi összeköttetésben nincs egy nyomom alacsony összeesküvéssel. Disraeli úgy találja, hogy elegendő ok volt, ezen tárgy felett bizalmas és mérsékelt modorban értekezni a franczia kormánnyal. Szavazatra kerülvén a dolog Stracey indítványa elvettetett, 171 szavazattal 161 ellenében. A német-dán viszály és a párisi merénylet az angol parliamentben. Mart. 17-iki ülés. Alsóházi ülés. Montagu R. lord kérdést intéz a miniszterelnökhöz, váljon történt TÁRCZA. Műkedvelői előadás 1864. mart. 21-kén ínséggel küzdő honfitársaink javára. Most harminczkilencz esztendeje, hogy Pesten lakó magyar főuraink közül többen, mégpedig olyan nevek, melyek államjogunk küzdelmeinek történetében tényezőkül vannak feljegyezve, hasonló országos ínség enyhítésére, mint körülbelül a mostani, itt Pesten, a Beleznay telken színi előadást tartottak németül. Ma ugyanazon nagyszerű ősök utódai, rokonai, magyar színi előadással léptek a közönség elé, mind anyagi, mind művészi tekintetben meglepő sikerrel. Az előbbi nem vád, az utóbbi nem magasztalás, de a kettőnek összeállítása a korszellemet jellemző adat. Mert higgje el azt mindenki, hogy a korszellemet erőtetni nem lehet, az sem siettetni, sem késleltetni nem hagy magán ; amit ez kíván, az megvan ; amit ez nem kíván, az nincs. Néhány év előtt horvát honfitársaink ínségének enyhítésére léptek fel a magyar előkelő körök, bemutatva művészi tehetségeiket, énekben, zenében, festői csoportozatokban. Még akkor az előadásokban a szavaló részt a táblabíró osztály képviselte; ez idén már a főrendű fiatalság egész színműveket ad elő, mégpedig könnyű menetű vígjátékokat, amik leghitelesebb elárulói annak, hogy a művész anyjától tanulta e a nyelvet, vagy csak mesterétől? Az előadások mindegyike meggyőzött mindenkit arról, hogy a magyar nyelv a magyar főrendnél otthon van, hogy az nem csak díszjelmez a világ előtt, hanem mindennapi viseletre szolgál; hogy a magyar örend megértette a költő szózatában, miszerint e mondatban „itt élned kell“ az ő számára az első szóban fekszik a hangsúly. Az előadások mindegyike föltétlenül meg van dicsérve a közönség általi fogadtatásban. A tetszészajt bánthatnák lelkesítő szavalatoknál a közkedély fogékonyságára, kötelezett udvariasságra ; de azt, hogy vígjátékoknál a közönség mindvégig jól mulasson, hogy kitörő kaczajjal vegyítse tapsait, csak a valódi siker idézheti elő ; — amidőn, Isten látja, a jó kedvet senki sem hozza magával kívülről. Inkább a szereplők neveinek följegyzése végett, mint magasztaló bírálatképen írunk néhány szót magukról az előadókról, eltérve azon világszerte elfogadott elvtől, miszerint műkedvelőkről vagy nem kell írni, vagy jót, de min- 4.1 ne erre csak jót. Az első vígjáték „Hol töltsem estéimet,“ csendes lefolyású, de annál finomabb házi jelenet, egy higgadt korú imádó, és egy szelíd kedélyű özvegy között. Az utóbbit Gyürky Orczy Sarolta bárónő, az elsőt Tisza Lajos személyesíté. Az imádó megszokta, hogy estéit a bájos özvegynél töltse el, s azt nőül is venné, hanem akkor azután kénytelen volna „otthon“ tölteni estéit, s azért fél a házasságtól, s egyúttal minden ravaszságot elkövet, hogy imádottját esténkint otthon tartóztassa. Bálba, színházba, falusi mulatságra meghívó jegyeit elfogdossa; esős időről, jégberepült palotákról, utczai zavarokról mesél neki, hogy otthon marassza. A férfi szerepében a divatos blazirtság, sok bennszülött kedélyalappal van rajzolva, a mit Tisza Lajos bűn adott vissza, mig Gyürky-Orczy bárónőnek egész szerepén át volt alkalma azt a változatos női szeszélyt, mely a férfi szivén uralkodik, a nélkül, hogy azt maga is hinné, minden árnyalataiban híven színezni. A bárónő igen finomul játszik, igen szépen beszél, de különösen igen szépen tud nézni. Azt nem lehet tanulni, azt csak tudni lehet. A második vígjáték „Női könyek“ alapeszméje ez: Delphine (Csáky Melania grófnő) arra a titokra tanítja meg barátnéját Clotildeot (Vay Gizella bárónő), hogy könyek által a férfiaktól mindent ki lehet erőszakolni. Az első kísérlet sikerül, Clotilde férjétől De Rieux Albert gróftól (Kendeffy Árpád) megnyeri a kért gyémánt függőt könyei segélyével. Megtudja ezt Chambly Prosper Delphine férje (Beöthy Ákos,) egy pénzpazarló korhely, kit felesége havi díjjal lát el, s ki mindenféle hazudozással iparkodik nejétől uj meg uj előlegezéseket kicsikarni, amellett igen mulatságos alak, s gondolja, ha csak köny kell, majd sírok én is. Hanem leiz ezzel megjárja, mert mikor sírni kezd, neje kineveti s a helyett a pinczért (ifj. Károlyi István gróf) indítja könyökre. Csak azzal nyeri vissza neje tiszteletét, mikor aztán egyszerre három párbajjal szembeszáll s férfias bátorságot árul el: akkor aztán megkapja, hogy a pénztárkulcs nála álljon. Tanúság belőle : az asszony akkor szép, ha gyönge, a férfi akkor, ha erős. A szereplők legjobb dicsérete volt az a derült hangulat, mely az előadást mindvégig kísérte. Nem felejtettük ki, készakarva hagytuk utoljára Andrássy Kecdeffy Katinka grófnét, ki az első darabban egy komorna szerepét játszotta, kinek mindössze hat szava van. A mig a többiek hálás szerepekben művészetükkel tündököltek, addig ő e szótlan szerepben még fényesebb tulajdonnal emelkedett ki; — jó szivével; — a ki ily szerepet elvállal, annak igen jó nőnek kell lenni. A festői ábrák igen szépek voltak ; az utolsó, a Decamerone hölgyeinek s ifjainak csoportozata különösen, eszményi szép. A közönség alig tudott velük betelni, s a részvevők a tapsviharra kétszer ismételték mindegyik képet. Az ábrákban részt vettek Odescalchi Anna herczegnő, Károlyi Edéné, Pejacsevich Pálné, Keglevich Béláné, Erdődy Henriette, Degenfeld Bertha, Zichy Pálné, Zichy Irma, Zichy Melania, Degenfeld Emma, Königsegg Irma grófnék, Révay Sarolta, Eötvös Ilona bárónők, Odescalchi Gyula herczeg, Festetics Leo, Keglevich Béla, Vay Alajos, Zichy Manó, Eszterházy István, Festetics Pál, Károlyi Gyula, Szapáry Imre, Károlyi István grófok, Podmaniczky Ármin báró Bohus László, Nyéky Gyula és Szögyényi László urak. A rendezés pontos és izlésteljes volt. Igen szép közönség volt jelen ; a szó minden értelmében „szép.“ A karzatok is tömve értelmes fiatalsággal. Páholyok, zártszékek, és színpad ragyogtak igaz gyöngytöl, igazi gyémánttól, de a mi szebben ragyogott gyöngynél gyémántoknál; — az a szenvedők fényes hála könye. ... J. M. Palmerston felkérése folytán a jövö ülégére halasztott német-dán kérdés feletti vita húsjvét utánra napoltatott el, mert az ös Russel 1. nézete szerint nagyon káros volna az állam érdekében, ha ezen tárgy most kerülne vitatás alá, midőn az alkudozások még függőben vannak, s az ezen kérdésbeni kölcsönösen váltott legújabb levelezések még nincsenek a parlamenti tagok kezei közt. A schleswig-jütlandi csatatérről. (K.) A csatatér három figyelemre méltó újabb eseménye Fridericia lövetése; a dánok kirohanása a düppeli sánczokból és Fehmarn sziget megtámadása a poroszok által. Gableuz altábornagy 19 ről Kaugstedtből jelenti, hogy a Fridericia előtti hadállást elfoglalta ; az ellenséges csapatokat a vár mellékére visszaszorította; az ellenség a várból és ágyúnaszádairól lövi a németeket. Csak két ember kapott nehéz sebet. Koldingból írják, hogy az osztrák-porosz hadak aligha rohanják meg Fridericiát, csak rendszeres ostromra szorítkoznak. Vejle körül sánczokat hánynak a szöv. hadak, hogy a netán éjszak felöli megtámadás ellen védhessék magukat. A fridericiai várparancsnok jelenti 17-ről, hogy e napon az ellenség a vár környékét vette szemle alá; ágyúival a szélső állásokra lőtt a 4 embert megsebesített. A dán előőrsök puskalövésnyire állnak a németektől; minden este visszahuzódnak az erősített sáncztáborba s minden reggel ismét helyökön állnak. A „B. H.“ fleisburgi levelezője megczáfolja azon hírét, hogy Sonderburg az ellenség lövései folytán nagy károkat szenvedett; a láng viszfénye látszott ugyan az égen, de más égésektől származott. A dánok düppeli kirohanásáról olvassuk,hogy 18-án reggel 5 dán ezred váratlanul kitört a sánczokból s a porosz előőrsöket megtámadták. Szándékuk volt a porosz erődítési művek elrombolása és fölállított ágyaik beszögezése. Elején visszanyomták a porosz ezredet, de ez később erősítést kapván, nagyobb veszteséggel halottakban és sebesültekben czéljuk elérése nélkül kelle visszavonulnak, 200 foglyot is hagyva a poroszok kezében. Emezek is azonban tetemes veszteséget szenvedtek. A poroszok megtudták, hogy a dánok Fehmarn szigetén lovakat akarnak a lakosoktól elvenni s minden két hold föld után 4 tallért sarczolni. Ezt meggátlandók, Heiligenhafenból bérelt apróbb járműveken három századot átküldték a 200 lépésnyi széles Sundon ; a keletkezett vihar nagyban gátolta az átkelést, mind az innenső, mind a túlsó parton vállig vízben jártak a katonák. Az első kiszállókat elfogták a dánok, 15 én reggel azonban (az átkelés éjjel történt) a három porosz század Burg helységben meglepte a dán őrséget, mely 4 tisztből 109 emberből állott s elfogta. A már elvett 26 lovat tulajdonosaiknak visszaadta s egy kis három fontos ágyút elfoglalt. A háborúra vonatkozólag következő táviratok érkeztek: Berlin, mart. 21. (Délben.) Fridericia előtt 19- és 20-ik közti éjjel az ágyutelepek elkészültek s felszereltettek. Az ellenség éjjeli kitörése visszavezetett. Ez alkalommal porosz részről Schaper hadnagy a 3-ik testőrezredből és egy ember elesett. — Tegnap reggel 6 órától kezdve a vár, a város és a Fridericia előtti táborra a tüzelés megkezdetett. A lövések igen jól találtak, a város több helyen kigyuladt és az ellenséges lövegek leszereltettek. A tüzelés az ellenséges részről csak mérsékelt és sikertelen volt. Az oktatásügyhöz: Rendszeres ismeretekből áll a tudomány; rendszeres észjárás és cselekvés teszi az egyediséget : rendszeresség nélkül nincs se tudományosság, sem egyediség, — egyediség nélkül nincs jellem. — És a rendszerességet, azt az egységet, mely szerint a tudományok egymást mintegy megvilágosítják, kiegészítik — melynél fogva az egyén minden ismeretében egy pontból, minden gondolatával egy alapeszméből, minden érzelmével egy alapérzésből indul ki, és ismét ugyanazon egy pontba tér vissza— e czélra szerkesztett szabályokból betanulni nem lehet; önkénytelenül érünk meg arra, és a nélkül tesszük azt sajátunkká,hogy minéműségét a priori meghatároztuk volna. Az ifjú, kinek ítélő tehetsége nem követett bizonyos természetszerű logikát, még mielőtt a tiszta észtant ismerte volna, annak azon túl is aligha lesz a gondolkodás erős oldala. És ezt a tulajdonságot fölébreszteni, elősegíteni is csak gyakorlati úton lehet, a tantervben bensőleg létező egységnél, és a tanítóknak a magyarázásban követett eljárásánál fogva. Ma a tudományoknak kétféle osztálya nem csak felállíttatik, de egymástól el is különíttetik. a szép, és a reál tudományoké, — s a szerint kétféle a tanrendszer: gimnasialis és reális ; magában mindkettő egyoldalú; amaz subjectivitásra vezet, mely többnyire idealismus felé hajol, — emez pedig azon rideg realismusra, mely könnyen materialismusba megy át.— Mivé lesz a tudomány, ha annak czéljául, már a kiindulásnál a kenyér állittatik? A tudomány czélja az igazság s csak mint ilyen szolgálhat az eszközéül a kenyérkeresésnek! — De viszont az igaznak a szép csak tárgylagos jelensége lévén, midőn a szépet a subjectivitás szemüvegén keressük, a valódi igazság iránt hamar tévedünk. A természettudományok azok, amelyekben világosan jelen van az egység, — határozottan felismerhető, mintegy érezteti magát a rendszeres következetesség, — és a melyek mindenütt, az alanytól független, tárgylagos igazságokkal foglalkozván, a legbiztosabban vezetnek a szépnek, a fenségesnek úgy felfogására, mint átérzésére. Mindenek felett a természettudományok alkalmatosak arra, hogy a növendék lelkében egy pontra irányulást, rendszert, következetességet örökítsenek meg, s egyszersmind fölemeljék azt az igaznak, a szépnek és fenségesnek színvonalára. — És e tekintetben nem lehet, nem szabad különbséget tennünk, akár tudóst, akár iparot akarunk nevelni : ember és honpolgár mindenik. Nézzük, hova jutottunk az oktatásüggyel a habozás folytán, melyben sem az a classica litteraturát, mint az oktatás alphaját, az egyejmiség alapját föladni nem tudjuk; sem az úgynevezett real tudományoknak az idő haladtával mindinkább sarkaló szükségességét megtagadni nem lehet. A gimnaziális (és pedig protestáns) rendszerről szólok, mert a real tanrendszer, vagy absolute, s pedig ez álzatosan egyoldalú, és akkor elvetendő, vagy fölösleges. Ugyanis aki iparos, kézműves pályára készül, az egy jól szervezett gimnasiumnak két, illetőleg négy alsó osztályában elég szakismeretet szerezhet; ki pedig a technica bármely szakában felsőbb képzettséggel bíró művész kíván lenni, annak a szép, és bölcsészeti tudományokra ép úgy szüksége van, mint a tudósnak. A szemlét azonban az elemi, vagyis népiskolákon kell kezdenünk , mert noha ezeknek eredeti rendeltetésük az, hogy bennünk a népesség nagyobb része nyerje meg a közéletben szükséges ismereteket, — mégis azok feladata a növendékeknek a gimnáziumi tanfolyamra való előkészítése is, mely kettős czél, hogy egymással nemcsak ellenmondásban nem áll, sőt közöttük a legbensőbb öszhang létezik, azt bizonyítgatni fölösleges. Vizsgálódjunk a nép között, s tapasztalni fogjuk, hogy az abban találja az iskolai tudást, ha gyermeke minél több nyomtatott szót el tud mondani anélkül hogy azt értené. És e vélekedésre épen nem a természeti józan gondolkodás vezette, sőt ez vezettetett nála félre az által, hogy az iskolában nem is tanítanak egyebet szavak és neveken kívül. — Kérdezzük meg az ügyvédektől, hányadik üigyesbajos képes előadni dolgát , megkülönböztetni abban a lényegest a lényegtelentől, a látszatot a valóságtól ; annyira , hogy igazán mesterségbe kerül tiszta ismeretet szerezniök a tényállás felől. — Kérdezzük meg a lelkészeket az egybekelendő jegyesek iránt, kik egyházi tanítás végett fordulnak meg náluk ; a legtöbb nem képes felelni oly egyszerű és természetes dolgokban hozzájuk intézett kérdésre, melyekhez csak egy kis józan meggondolás kívántatik, — sőt nem képes átalában megszólalni. — Megkérdezhetünk a földmivelők közöl igen sokat, hogy írja le gazdasági eszközeit, részeivel, s ezeknek és az egésznek alakjával együtt, — vagy hogy mondja el, merre kell menni a városnak egy bizonyos részében egy bizonyos házhoz : a kérdezett tárgynak, ha azt természetben látja, megnevezi minden részét, s a kérdezett házhoz elvezet; de hogy a kérdésnek egy álló helyből, szóval eleget tegyen, arra képtelen. Pedig tudakozódván arról értesülünk, hogy nagy részök iskolába járt, sőt írni és olvasni tud. Mindennek oka pedig az, hogy az első elemi osztályban egyedüli feladatnak tekintik, hogy a növendék olvasni és írni megtanuljon; de hogy a legegyszerűbb és mindennapi tárgyakról is öntudatos ismerettel, határozott felfogással bírjon, azok között egybehasonlításokat tenni képes legyen, — továbbá, hogy az ismert, de távollevő tárgyat maga elé képzelni tudja, s mind erről beszélni is tudjon , arra nem csak tekintettel nincsenek, de még az írást és olvasást is oly modorban tanítják, miszerint ama képességek, melyek nélkül sem átalában ember, sem különösen tanuló nem lehet, inkább elfojtatnak, hogy sem fejlesztetnek. Szolgáljon például imez eset : egy fiú olvasó : Nagy az ur, ki fényes házát építette . . . , a censor, az értelmességet akarván kiismerni, kérdezi : mit épített? — Fiú : fényes házát. — Censor : ki építette ? — Fiú , az ur. — Censor : igen jól van. — De, hogy mi az az ur, — mi az a nagy és kicsiny stb ? azt nem jutott eszébe sem a tanítónak tanítni, sem a censornak kérdezni. Adjuk hozzá, hogy a fényes ház, melyet az Ur épített magának, oly költői fogalom, melyhez gyermeki értelem egy átalában nem emelkedhetik , s be kell látnunk, hogy e mód szerint tanító, censor, olvasókönyv egyaránt alkalmatlan a gyermek értelmének fejtésére. És ez el volt már mondva számtalanszor, sőt 1858 óta a népiskolákat illetőleg létezik is oly egyetemes szervezet , melynek utasításai szerint intézkedvén, minden sükert el lehet érni , mindazonáltal maga ez a szervezet is alig van alkalmazva egy két egyházban; van rá eset, hogy ahol alkalmaztatott is, elhanyagoltak, vagy épen fönakad. (Vége köv.) Garzó Imre.