A Hon, 1864. december (2. évfolyam, 275-299. szám)

1864-12-03 / 277. szám

Európa minden részeiben osztja, hol alkotmá­nyos formák uralkodnak, — s azon megnyug­tatása van, hogy ha a tisztelt szónokok — a­mi azonban aligha leend az eset — meghivattat­­nának, hogy az állam ügyeit kezeljék, — ők is hasonló heves megtámadásokat fognának ta­pasztalni. A speciális vitában azon élénk óhajtás is érintetett, hogy vajha a lombard-velenczei ki­rályságban is az alkotmányos állapotoknak mielőbb helye lenne. Váljon azon áradatban, mely jelenleg e felmozgatott országban uralko­dik, az országügyek nyugodt tárgyalása eddig lehetséges lett volna e, önök megítélésére bí­zom. A­mivel a kormány tartozott, azt meg­tette, foglalkozott az alkotmány (statut) átvizs­gálásával, azt befejezte, s az­t kellő pillanat­ban azonnal kihirdettethetik. De a kérdés meg­oldását csupán az­által, hogy országgyűlés hi­­vassék egybe , a kormány elérhetőnek nem tartja. Ha továbbá a kormánynak azon szemrehá­nyás tétetik, hogy Galicziában az ország­gyűlés alkotmányos tevékenysége meg nem kezdetett,­­ erre nézve a történteknek további kimagyarázását későbbi időszakra halasztan­­dónak tartom. Annyi azonban úgy hiszem két­ségtelen, hogy azon kijelentése­m szerint a ga­­licziai országgyűlés „mielőbb“ munkásságát kezdje meg, szerintem nem látszik alkotmány­­szerűnek. — Mi a teljes Birodalmi tanácsban vagyunk most egybegyűlve, s ez még jó darab ideig leend munkájával elfoglalva; azután kell a szűkebb birodalmi tanácsnak megkezdődni, s ennek számára is a munka gazdag tere nyilik, s igy a legkedvezőbb esetben az ősz is itt lesz, mig az egyes országok ülései (természetesen a Lajtán túl. — Szerk.) egybehivathatnak — s mégis már ma szólni azon rendszabályokról, melyek minden valószínűség szerint még csak­­ egy év múlva lehetségesek, az, úgy tetszik ne­­­­kem, annyit tesz, mint az eseményeknek elébe nyúlni. Rá­­m most már eljutottam a magyar ország­gyűlés egybehivatása tárgyához, vagyis az úgy­nevezett „magyar kérdés“ fejtegetéséhez. Ő Felsége a trónbeszédben kijelenteni méltóztatott — miszerint legkegyelmesb szivé­nek élénk óhajtása, hogy a „birodalom keleti felében“ is az alkotmányszerü élet lehetőleg mi­előbb meginduljon, — s Ő Felsége ezen kívána­tot azon második óhajtással méltóztatott kisér­ni, vajha a viszonyok helyzetében való belátás, s valamennyi érdeklettek barátságos közeledése lehetővé tegy­e, miszerint az alkotmány művét mielőbb befejezéséhez juttatni lehessen. Azon élénk kívánatban, hogy a magyar kér­dés rövid idő alatt békés és kielégitő módon oldathassák meg, mindazon férfiak, kik a koro­na tanácsában ülnek, találkoznak a birodalmi tanács mindkét házában ülő népképviselőkkel. De a kívánsággal a praktikus életben még semmi sincs elérve, s nem a czél, hanem az eszközök azok, melyekben a legnagyobb nehéz­ség rejlik. (Igaz.) Nagy figyelemmel hallgatom a vitákat, s áta­­lában kötelességemhez képest, a magyar kér­dés megoldásával jó idő óta a legbuzgóbban foglalkoztam, — fájdalom azonban arról győ­ződtem meg, hogy a tegnapelőtti és mai viták, ezen kérdés megoldásának módja felett, nekem semmi új, legalább kielégitő felvilágosítást nem adtak. Egy követ Alsó-Ausztriából, (Mende) ki Ma­gyarországban sokáig viselt statushivatalt, teg­nap a magyar nép derék tulajdonairól lelkesült mi­dőn emlékezett. Ő azonban főleg e nép ér­zelmeire alapitá egész csatatervét. S ez abban állana, oly gyorsan, mint csak lehet, országgyű­lést, de olyat hívni egybe, hol maga a kormány a választásoknál egészen közönyösen viselje magát. Azután adjunk a diétának oly kir. pro­­positiókat, melyek a népességet kielégíthessék, — se loyalis, dynastikus nép ujjongni fog ki­rálya elébe, — aztán a kérdés kielégítő megol­dást nyerend! Én nem osztom azt a nézetet, hogy a kormány kötelessége lenne, magát a választások irányá­ban szenvedőleg tartani. Ellenkezőleg helyén lá­tom a megengedhető befolyást, s a kormány kö­telességének tartom, a választók figyelmét oly férfiakra vezetni, kik azon érzelemtől vezérel­vék, hogy a kiegyenlítésnek Magyarország s a Lajthán inneni tartományok közt a legközelebbi magyar országgyűlésen létre kell jönni. A birodalmi alkotmány ellenesei bizonyosan nem leendnek a választásoknál szenvedőlege­­sek, s a kormánytól igen rosz politika len­ne , magát merev passivitással csupán vé­delmi állapotba tenni. A­mi pedig a királyi propositiókat illeti, csak azt kívántam volna, hogy kifejtessék, miben állnak azok ? Bizonyos értelemben én is osztom a bizalmat a magyar nemzet nagyszírűségében, — s e nagy államjogi kérdések csupán érzelmi politika ut­ján el nem intézhetők. Egy második módja a czélhozjutásnak abban állíttatott fel, hogy a lajtháninneni (bécsi) ré­szeknek a lehető legszabadelvű­bb intézmények adassanak, hogy az alkotmány ez által a ma­gyar nép számára verseny tárgya legyen. Bo­csánatot kérek, ha ebben is ellenmondón mind alaki, mind anyagi okoknál fogva. Mi a formális okokat illeti, nagy súly fektet­­tetett arra, hogy alapjogok teremtéséhez fog­nánk. Kész va yok azoknak, s némely óhajtá­soknak fontosságát elismerni, s részemről meg­teszem a magamét, hogy azok, mihelyt lehet, alkotmányszer­űleg szabályoztassanak. De ezen dolgok nem a tágabb, hanem a szűkebb biro­dalmi tanács illetékességéhez tartoznak, s a­mi ebben (a szűkebbikben) me­gszava­tatik , az Magyarországra nézve semmikép sem érvényes. A magyarországiak mindezen jogokat saját országgyűlésükön vitatják meg. Ha tehát azok a szűkebb hírok, tanácsban szavaztatnak meg, abból még Magyarországnak semmi előnye nincs. Be kell továbbá azt is vallanom, hogy a miniszteri felelősséget kivéve, egy indítványt sem ismerik, mely arra szolgálna, hogy az al­kotmányt oly formán módosítaná, hogy az ak­kor szabadelvűebb átalakulást nyerne. Az államminiszter ezután a methodusra tér át, melyet szerinte követni kellene,, hogy a magyar bonyodalmak megoldathassanak. Valamely ágyútelep ostrommal egy órane­gyed alatt bevehető, egy csata fél nap alatt meg­nyerhető, — de csak úgy, ha a hadvezérnek ideje volt, seregét előbb kellőleg begyakorol­hatni. Nekünk, úgymond a miniszter,lassan kell hat­ni, hogy végre eredményhez lehessen jutni. Ez önmegtagadásba kerül, de ez maga elegendő az­tán a czél elérhetésére. Nem valamely hirtelen felszárnyalás (Auf­schwung) által oldható meg a magyar kérdés,­­ hanem csendes előkészítés után, s hogy ez iránt intézkedtünk, arra nézve teljesen meg vagyunk nyugtatva. A kormány oly szerencsés volt­ Erdélyben eredményhez juthatni, de itt is csak kitartó és következetes fáradozás után. Ha azt mondják:a kormány hívja egybe az or­szággyűlést, s ha ez az előterj­esztvényeket el nem fogadja, — akkor megtette (a kormány) a ma­gáét, — s igazolva állhat egész Európa előtt, — s most állana be eme státusszükségesség, — e legfőbb postulatum,“ — erre én azt fele­lem . Ezen álláspontot nem szükség többé elfog­lalni; ez már 1861 óta a mienk. A kormány nem centumatiára, hanem kiengesztelésre törek­szik, és arra hatni, hogy a magyarok jó kedv­vel foglaljanak e gyülekezetben helyet.“ Mi azon határozatra jutottunk, hogy szaka­datlanul, kitartóan, habár csendességben, elhá­rítsuk az akadályokat, melyek a magyar ország­gyűlés egybehívását elhalasztathatnák. De nem akarjuk azt egybehívni, hogy meddő cselekvést fejtsen ki. Végre a miniszter Kaiserfeld indítványa mellett nyilatkozik, s köztetszés közt zárja be beszédét. Végre felkel Giskra, mint a felirati bizottmány előadója, s szintén Kaiserfeld indítványa mellett nyilatkozván, kijelenti a bizottmány azon nézetét, hogy a magyar országgyűlés egy­­behívása sürgős szükség. — Magyar- és Hor­vátországnak joga van ügyeit saját országgyű­lései által rendezve láthatni.— Ama zajtalan munkásságtól, mely három éven át gyümölcste­­len maradt, az várható, hogy még sokáig tart­hatna, s épen azért akarja a képviselőház hangsúlyozni, hogy vajha ezen idő valahára már véget érte legyen ! A pesti országgyűlés panaszai e három év miatt fennen hallhatók leendőnek! (Giskra e beszédét majd holnap részletesebben lirandjuk. Szerk.) Következett a szavazás.A felirat 4-, 5-, s 6-dik szakasza csaknem egyhangúlag fogadtattak el, csupán néhány erdélyi duzzogott. A hetedik sza­kasz Kaiserfeld módosítványával nagy szótöbb­séget nyert, s az ülés közel 3 órakor eloszlott. Holnap a felirati vita folytatása. A „Morning Post“ a Reichsrath válasz­­felirati tervezetéről.­ ­ A Reichsrath alsóházának válasz­felirati tervezetéről, melyet távirati kivo­natban a londoni reggeli lapok mind kö­zöltek, a „Morning Post“ kedvezőleg nyilatkozik : „Ezen válaszfeliratban — mind a „M. Post“ — lényegileg a császári birodalom uj politikája van kikiáltva. Sőt majdnem azt lehetne mon­dani, miszerint eme jelszót mondja az ki : „Né­metország legyen a németeké, Ausztria az osz­trákoké és Olaszország az olaszoké.“ Habár nem mond is le száraz szavakkal az olasz fél­sziget ügyeibe beavatkozó régi politikáról, annyi tisztán áll, hogy a be nem avatkozás elvét teljes értelmében magáévá teszi... A Reichsrath nyo­matékosan kinyilatkoztatja, hogy a császári bi­rodalom fő érdeke a békének maradandó megszi­­lárdításában rejlik. Az senki figyelmét se kerül­heti ki, hogy mi jelentőséggel bír ezen nyilatko­zat. Azt jelenti az, hogy a párisi és turini kabine­tekkel véglegesen ki kell egyezkedni az olasz kérdés iránt, mert hisz más feltételek alatt az állandó béke nem lehetséges, úgy hallani, hogy ezek Mensdorff gr. és a Reichsrath eszméi volná­nak, valamint a naponkint növekvő s máris rop­pant többsége, mely Ausztria minden rendű ér­telmiségének rétegei közt nyilatkozik . . . Ily­nemű kölcsönös nyilatkozás az volna, amire Ausztriának és Olaszországnak is egyaránt nagy szüksége van, s mindent magában foglal az, mind a kettejök érdekében. Szükségök van az egyszerű, a békés s átalános kibékülésre, hogy hadi erejüket alábbszállíthassák s ez által mint­egy egy csapással képesek lehessenek pénz­ügyi nehézségeiket mind a kettőnek annyi megoldani, mely téren szorongattatást okoz­nak a mindennapi financiális zavarok. Ezen­felül már arra is felkérte az osztrák Reichs­rath kormányát, hogy jelentékeny hadse­regi és hajóhadi leszállítások által segélje elő közreműködését. Valószínű, hogy a mostani kormány, amint jelenleg össze van szerkesztve, arra rá is fog állni. Ez esetben Olaszország is képes lenne 100,000 embert hazabocsátani had­seregéből. A Reichsrath áttér a bel­haladás kér­déseire is , ajánlja a vámtariffa mérséklését, mi­niszter-felelősségi törvényt javasol, és azt, hogy Magyar- és Horvátország s Velencze országgyű­lései egészen vonassanak be a birodalmi tanács törvényhozásába. Nem vonjuk kétségbe, hogy Mensdorff gróf és Schmerling urak elfogadand­­ják ezen jótékony eszméket, s ez azután még nagyobb hatást gyakorolna az olasz miniszté­rium szilárd állására és leszállítási politikájára, mint Ausztriának saját jólétére.“ Cobden beszéde. cf A rockdalei reformegylet nov. 23-án politikai estélyt adott Thom Robinson és fia nagy kiterjedésű gépgyárában. Itt Cobden 6000 főnél számosabb hallgató­ság előtt beszédet tartott Angolország kül- és belügyi politikájáról. E beszéd a napi sajtóban, mely távirat útján jutott hozzá, hat nyomtatott hasábot foglal el. A gyülekezetben Tatham polgármester elnökölt. Biight, ki remény­teljes fia ha­lálát gyászolja, m­i lehetett jelen. Cobuen beszédének lényege a követ­kező : Nézetem szerint az utolsó parliamenti ülés­szak tárgyalásai külpolitikánk teljes felforga­tására vezettek s külügyi hivatalunk régi ha­gyományai s azon elvek közt, melyeket remél­hetőleg követni fog jövőre, átléphetlen mélysé­get ástak. A trónbeszéd fölötti vitától kezdve junius végéig folyvást a schleswig-holsteini kér­déssel volt elfoglalva a parliament. Ezen leg­bonyodalmasabb kérdésről csak annyit mondok, hogy 1852 ben, hála külügyi hivatalunk bajt­­okozó tevékenységének, hét diplomata körü­l­­ü­lte a föld asztalt Londonban s határozni akart egy millió slesvig-holsteini sorsa fölött a nélkül, hogy ezek szükségeivel, kivánataival, irányá­val s érdekével legkevésbbé törődnének. Mi­után a lakosság többségének iránya német volt, ama szerződést, megkötése napjától a folyó évig csak izgatás követte és viszály. Két bábom tá­­­­­­madt belőle, s a vége az, hogy két kormány, melyek aláírták volt, darabokra szaggatták. A két parliamenti párt mindazáltal az ülésszak nagyobb részét a Schleswig Holstein fölötti vi­tákkal töltötték. A lordok házában még élén­­kebb volt a vita. Egyik nemes lord, ki sokszor beszélt ez ügyben, még politikailag nem felelős királynőnket is megtámadta s szemére veté, hogy Németország érdekében gyakorol befo­lyást a minisztériumra. Russel kivételével, ki inkább saját érdekében szólt, mint a királynőé­ben, az egész lovagias gyülekezetben senki sem állt fel, hogy Ellenborough lordot rendre­­utasítsa. A kormány érdekét védő lapok az uto­só perczig a háború mellett írtak. Június vége felé jelenté a miniszterelnök, hogy a conferen­­tia jegyzőkönyveit előterjesztendi, s a kormány határzatát közlendi. E válságos hét alatt tuda­kolták az országgyűlési tagok véleményét, s az országban oly határozott véleménytüntetés tör­tént a béke mellett, hogy a nagy választó­kerü­letek egyik képviselője a másik után kijelenté a minisztérium parliamenti ügynökeinek, misze­rint a nemzet oly úgyért, mint a schleswig­­holsteini, a háborút meg nem engedi. (Halljuk !) Midőn a kormány végre békére határozta magát, az ellenzék kárhoztatási javaslatot tett, mihez nem volt joga, mert az országban elter­jedt önámításnak még inkább oka volt, mint maga a kormány. Kinglake oly javaslatot tett, mely a kormányt sem föl nem mente, sem el nem ítélte, hanem a béke föntartása fölött meg­elégedését fejezte ki, s ezzel vége volt a dolog­nak. De az állás, melyet azóta elfoglalunk, nem épen nagyon tiszteletre méltó. Európa minden országában gúnyolnak bennünket. Ez nem örvendetes, mert be kell vallanom, megérde­meltük. Ezen fiasco folytán mindenfelé hajlandóság mutatkozott a be nem avatkozás fogadalmának letételére. (.Helyeslés. Nevetés.) Igen, de meg­­rontott gyomorral sokszor esküszünk, hogy b­ea­­ivókká leszünk, s mi hamar feledjük az esküt ! Szeretném az ily gyalázatos kudarczok vissza­térését meggátolni, de fájdalom, újra n­ői han­gok kezdenek nyilatkozni. Olvastam egy gyár­város képviselőjének beszédét, bámultam fölöt­te. Ebben az áll, hogy tengeri és szárazföldi erőket újra kell szerveznünk, nehogy a fran­­cziák elnyeljék Németországot. Azt hiszen, Francziaország a 40 millió teuton elnyelése foly­tán roppant emésztetlenségben szenvedne (neve­tés) s a szánalom tárgya lenne, nem a rettegésé. (Hangos kaczagás. Éljenzés!) Bouverie barátom kedélyes elvű külpolitikát akarna. Védjük az egész világnak jogát és igazát. Ha mint közön­ség egymás iránt igazságosak vagyunk, úgy hi­szem, ez bizonyosan nem kevesebb, mint a­mit megbírni . (Halljuk! Halljuk !) Azt hiszem, én nem vagyok felelős, ha nincs az egész világon jog és igazság. Ha felelősek volnánk, a gondvi­selés bizonyosan több hatalmat is adott volna. Tisztelt barátom, úgy látszik, ilyen lovagias po­litikát tulajdonit Erzsébet királynőnek, de tessék elolvasni a hollandi köztársaság történetét, Mot­­leytől! A ki pedig a nagy Chatham lordnak ke­délyes indokokat tulajdonit, az olvassa el, mit maga mondott hóditó háborúi czéljáról s a mit dicsőítésére a Guidhall falára írtak. — Azért magasztalják, hogy az angol keres­kedést emelte fegyverhatalommal. Most olyan időket élünk, midőn a háborút jövedelmező­vé tenni lehetetlen Angolországnak. Nem tar­tózkodom kimondani, hogy egy mai állam­­férfiút, ki a külügyi politika terén 30—40 év alatt véghez vittekért az utódok tiszteletét s be­csülését várja, elfeledik s halála után két évvel csak annak példájaképen hozandják fel, mit ke­rülni szükséges. (Éljen!) Most nagyon gyöngéd pontot érintek. Nem elég, hogy a kormány az idegen kérdésekbe avatkozástól tartózkodjék; nem elég, hogy az idegen kormányokat a rájuk nézve szükséges politikára oktassák, s még egyéb is szükséges. Az angoloknak meg kell ta­­nulniok, hogy sajtójuk és szónokaik másként bánjanak idegen nemzetekkel, mint eddig. Nyi­latkozataitok által, melyeket tettek nem követ­nek, félrevezetitek őket; a legjobb szándékkal többet ártatok, mint használtok nekik. Ezer ifjú lengyel jutott ismét a sírba ez által vagy Sibi­­riába. A londoni és párisi izgatások bénították el az utosó lengyel forradalmat. Mondhatjátok, hogy csak erkölcsi támogatásra gondoltok; a külföldieket soha sem fogjátok meggyőzni,hogy meetingjeiteknek egyéb czélja nincsen. Hogy a kis Dániát az angol nyilatkozatok bátorították ellenállásra, nem szenved kétséget. De nem ez az egyetlen baj, melyet okozánk. Az angolor­szági lengyel izgatás mindennél inkább előmoz­dította Oroszország hatalmának erősödését, mert épen akkor forgott veszélyben, hogy a pa­raszt­felszabadítás zavarokba dönti. Amint Angol- és Francziaország elküldék jegyzékeiket az idegen hatalmakhoz, Oroszor­szág a népre hivatkozott, nem annyira Lengyel­­ország, mint a nyugoti hatalmak fönhéjázása ellen, s a nép hazafiságát a maga részére hódí­totta. Mi vagyunk egyetlen nemzet a világon, mely a külügyeket komolyan s szenvedélyesen vitatja. Német- s Francziaországban, vagy Amerikában a lapok soha sem támadják meg egymást, külügyek fölötti véleménykülönbség miatt. Ha már vitatkoznunk kell küldolgokról, tegyük nyugodtan s mérsékelten, mint én jelen­leg az amerikai ügyről beszélni kívánok. Midőn eleink egyszer a királyságot megszün­tették, midőn II. Jakabot elűzték, midőn az amerikaiak függetleneknek nyilatkoztatták ma­gukat Angolországtól, minden nemzetnek meg­küldték panaszaik vázlatát s cselekvésük czél­­jának indokait. Mért nem cselekedtek a confoe­­deráltak hasonlón, mért nem adtak ki program­­mot ? Mert igaztalanságot akarnak terjeszteni, megörökíteni­­ a rabszolgaságot, de nem­ ké­pesek erre. (Éljen !) Mi az, mit a Dél eszes ve­zetői folyvást ismételnek ? „Hagyjatok békén! Hagy élünk magunknak.“Ez oka, hogy Európa conservatív kormány­a, a felsőbb angol körök a délieket védelmezik. Hát ha Essex és Kent, mi­dőn a gabnatörvény ügyében megbuktak, hason­lón járva el, sCeletangolországgá alakultak vol­na? (Halljuk!) Vajjon fönállhat e bármely kor­mány, ha a nép egyik töredékének, mihelyt a szavazásnál kisebbségben marad, elszakadnia szabad ? Kérdem, hol rejlik uralkodó osztá­lyaink conservativismusa ? Talán democratiánk még conservativabb ? (Éljen!) A legújabb amerikai hírek az emberi törté­net egyik legmagasztosabb eseményét mutatják. A 23—24 milliónyi ember lakta roppant terüle­ten történt békés elnökválasztást értem egy na­pon. Mit mondtak ki e választással ? H­gy a háború folytatását eléje teszik a rabszolgaság föntartása gyalázatának. (Éljen !) Ne mondja senki, hogy e harcz nem a rabszolgaság el­őrlé­sét czélozza. Azt is hiszem, hogy Dél és Észak elkülönzését földrajzi akadályok gátolják. — Előbb foglalhatnák el Essex és Kent a Thems t­orkolatot s keletangol királysággá alakulhat­nának, mintsem Louisiana a Mississippi torko­lattól független állammá lehessen. Ismeritek né­zeteimet Amerika jövőjét illetőleg. Nem kívá­nok egyebet, mint hogy Angolország semleges maradjon. De hogy teljesen semlegesek marad­junk, vitassuk meg nyugodtan ez ügyet, mely iránt, hála Isten, minket semmi felelőség nem terhel. Örvendek, hogy az igazhitű „Edinburgh Re­­wiew“ a külkérdésekhezi viszonyainkat illető­leg jóformán egyetért velünk ; leteszi az esküt a mámor után. (Nevetés.) Ha a be nem avatko­zás elvét becsületesen megtartjuk, akkor bizo­nyítsa be valaki, miért szükséges évenkint 25 milliót hadseregre s a tengeri hadra költe­nünk. Gladstone a legjobb pénzügyőr,kit valaha hitt Angolország s ezt azon tudattal mondom, hogy Pitt Vilmos megelőzte. Hozzá kell mégis fájda­lom tennem, hogy Gladstonenak a pazar kiadá­sokban sem volt párja épen azért, mert abban mester, hogy az adót úgy osztja fel, miszerint elviselhető legyen. Soha sem volt még kormá­nyunk, mely béke idején 70 millió adót tudott kivenni az országból. Honnét van, hogy az ame­rikai államok az európai pénzügyi irak ama jövendölését, miszerint fél évig sem viselhetik a háborút európai kölcsön nélkül, meghazudtol­ták ? Onnét, hogy az amerikaiak soha sem en­gedték meg kormányuknak béke idején a hadi adó beszedését. Ez az egész titok. (Helyeslés !) Cobden még a választási jog kiterjesztése mellett szól, s hosszú dörgő helyeslés és éljen­zés közt végzi beszédét. Ezután a volt polgármester, Scott indítványá­ra a gyűlés azt határozza, hogy a jelenlévők Cobdennek, mint alsó­házi képviselőjüknek tel­jes bizalmat szavaznak, s jövőre is lelkes támo­gatásukat ígérik neki. Hivatalos közlemények. Hirdetmény. A régibb állam-vasúti ügyek elintézése végett az 1859. év óta fenálló miniszteri bizottmány f. évi nov. végével hatályon kívül helyeztetik, s ezen bizottmány teendői f. évi dec. 1-től kezdve, az illető osztályban, a pénzügyminisztériumban fognak tárgyaltatni. Bécs, nov. 24-ikén 1864. A cs. k. pénzügy­minisztériumtól. A nm. m. kir. helytartótanácstól 71,482. sz. a. 1864. nov. 5 -én kelt, s az összes hatóságokhoz intézett rendelet. Az országos közmunka ügyében 1862. évi november 3-kán 71,600. sz. a. kiadott utasítás­nak az igás munkát szabályozó 6 ik §-a, tett tapasztalások szerint különböző értelmezésre szolgáltatván alkalmat, e kir. kormányszék egy­öntetű helyes eljárás létesítése czéljából kije­lenti, hogy minden igavonó állat azon fogatban, melyben közönségesen használtatni szokott,éven­ként kétszer köteles közmunkára kiáltani, igy tehát minden fogat, legyen az akár kettős (2 darab vonóállat), minő a vidéken divatos, akár egyes (1 darab), minő nem ritkán városokban és ipart űző lakossággal biró mezővárosokban fordul elő, közmunkában évenként két napszá­mot tartozik teljesíteni. Tisztán kivehető ennélfogva, hogy nem az egyes igavonó állat, hanem a fogat képezi a közmunkatartozás és a közmunkaváltság kiszá­mításának alapját; hogy továbbá a kiszámítás­nál arra, miként szokta az illető tulajdonos lo­vait, vagy szarvasmarháját rendesen használni, kellő tekintet veendő. Egyetlen egy vonó­ állatnak birtokosa ennél­fogva évenként két egyfogatn igás napszámot köteles kiállítani. Két darab igavonó állatnak birtokosára nézve meg kell különböztetni, vájjon e két állat rendesen egy fogatba, vagy pedig külön befogva (Einspänner) használtatik e ? Első eset­ben mindkét állat után összesen két k­ettősfo­­gatú, másik esetben pedig összesen négy egyfo­­gatú igás napszám lévén évenként leszolgálandó. Három igavonó­ állatnál ugyanily megkülön­böztetés teendő akként, hogy azon esetben, ha kettő mindig csak kettős fogatban, a harmadik pedig majd az egyik, majd a másikkal felváltva szintén kettős fogatban használtatik, mindhárom darab után három kettős­ fogatú igás napszám leszolgálandó, önként értetvén, hogy azon eset­ben, ha mindhárom állat rendesen egyes fogat­ban használtatik, hat egyfogatu, — azon ritka esetben végre, ha három darab közül kettő min­dig párosan, a harmadik pedig egyes fogatban szokott használtatni, — két kettős- és két egy­fogatú igás napszám szolgálandó évenként. Hasonló megkülönböztetés szükséges három­nál több igavonó állat birtokosának tartozására nézve. — Hármas vagy négyes fogatok a köz­munka körül nem ismertetnek, hanem ily foga­tok előfordulása esetében három, illetőleg négy két fogatú igás napszám vettetik ki az illető birtokosra. Az igás közmunkatartozásnak pénzzeli meg­váltása körül ugyanazon elvek szerint kell el­járni, melyek a természetbeni munkára nézve érvényesek. Hogy az egyfogatú igás napszám váltságára nem a kettős fogatú igás napszám váltságárának fele részében állapíttatik meg e helyről, hanem valamivel nagyobb összegben, ennek oka, mint e megállapítás alapját képező helyi árak is mutatják, abban rejlik, hogy az egyfogatú vonó­ állat ereje és munkaképessége is a kettős fogatú vonatok fele részét meg szokta haladni. Ily körülmények közt a mérnöki közegek kö­telessége, a meg nem váltott, tehát természet­ben leszolgálandó igás közmunkára rovandó munkafeladatok kiszámításánál azon elvhez ké­pest , mely szerint a közmunkatartozás kinek­­kinek erejéhez képest szabandó meg, az egy­fogatú igás napszámok fentebbi munkaképessé­gére kellő figyelemmel lenni, a munkaképesség aránya tüzetesebb kipuhatolásának nehézsége esetében pedig az egyfogatú vonatokat a ket­tős fogatuaknak két­harmadrészével számba venni. Ezek előrebocsátása után utasíttatik a közön­ség, miszerint az országos közmunka összeírá­sát jövő 1865. évre, mely az év kezdetének ja­nuár 1-ére történt áttétele folytán 1865. évi ja­nuár 3-jétől 1865 évi december végéig számí­tandó, a fennálló szabályok értelmében haladék nélkül eszközölje, a megváltási esetekre nézve szabályosan járjon el, s azé részbeni két rend­beli eredményt mielőbb terjes­sze fel; az ös­­szeirás eszközlésénél mindazon óvatosságok, melyeket az 1862-ik évi 71,700. számú utasítás 11. és 13. §§-ai előszabnak, szem előtt tartan­dók, az igás és kézi kötelezettség megítélésénél pedig a 9. §. lelkiismeretesen alkalmazandó, végre a törvényes mentességek szorosan megíté­lendők. Ugyane tekintetekből a 11. §. szerint megkí­vántak­ két hites községi tagnak azon czélbeli közreműködése, hogy a felek által teendő elő­adások valódisága felett őrködjenek, mulhatla­­nul szükséges. Midőn az igás közmunkatartozás fentebbi ér­telmezésére nézve megjegyeztetik, hogy ez 1865. évi jan. 1-től kezdve lépvén hatályba, visszaható erővel semmikép sem bir, s igy az ed­digi eljárás szerinti közmunkaváltságpénzek, valamint a természetbeni közerőre kivetett munkafeladatok változatlanul törlesztendők, s ebből kifolyólag a múlt évi tartozásokra vonat­kozó netaláni felszólamlások visszautasítan­­dók, a közönség még a következőkre figyelmez­tetik : 1. A közigazgatási év kezdetének január 1-re történt áttétele magával hozza azt, hogy a köz­munka ügyében a 71,700. számú utasítás több pontjai szerint teendő évi és időszaki felterjesz­tések határideje is mindenütt két hónappal hát­rább tétessék, minélfogva a közmunka össze­írása ezentúl mindig October havában eszköz­­lendő, a közmunka leszolgálásának s a’váltság­­pénzek beszedésének félévenkénti haladását előtüntető M. N. és K. mintájú kimutatások pedig junius és december hava végével külden­dők be. A közmunka-váltságpénztartozások lefizeté­sére kiszabott határidő e szerint szintén mártius és September hónapok utolsó napjára tétetik ugyan át, de egyrészt az országos utépítészet érdekei a pénzbeli jövedelem legpontosabb be­folyását kívánván meg, másrészt pedig e pénz­összegeknek minél később, annál nehezebb beszedése sokféle kellemetlen és zavart okozó tárgyalásokra szolgáltatván eddig is okot, szük­séges, hogy a törvényhatóságok saját érdekük­ben mindenkép azon legyenek, hogy a váltság­­pénzek minél gyorsabban szedessenek be, a fentebbi határidők után netalán mégis fenma­­radó ebbéli félévi tartozások az országfejedelmi adóhátralékokra nézve érvényes végrehajtás útján, a többször idézett utasítás 27. § a értel­mében rögtön behajtandók lévén. 2. A természetben fenmaradó közerő értéke­sítése körül eddig tapasztalt okszerűtlen kezelés ezentúl nem türetik, minélfogva a kormányha­tóságok köteleztetnek, a közmunkaerőt kellő világlatban tartani, idő- és czélszerűen ledol­goztatni, a községek ebbeli működése felett éber és szünet nélküli felügyeletet gyakoroltatni, s a netalán mégis felmerülő hátralékoknak a hanyag községek és felek költségén és kárára gyors ledolgoztatását eszközölni, ez utóbbi eset­ben a felmerült költségek az illető fogadott munkások kielégíttetése tekintetéből rögtön be­hajtanánk lévén. Hasonló értelemben utasíthatnak az állammér­­nöki hivatalok is, melyek elutasíthatóan köte­lessége nemcsak minden ilyféle ügyekben kész­séggel közreműködni, hanem a közerőre kive­tendő különféle (szakmány) munkák előleges kiszámításánál és végleges számbavételénél a közmunka fokozandó értékének, s a helyi vi­szonyoknak megfelelőbben eljárni, s egyrészt e roppant mennyiségű erő elfecsérlésének meg­szüntetésére, másrészt ugyanannak megfelelőbb értékesítésének előidézésére alkalmas intézke­déseket megtenni, illetőleg esetről esetre javas­latba hozni. 3. A szab. kir. városok a közmunka összeírá­sa és megváltása körül önállóan járnak el ugyan, de az e részbeni eredményt, Buda és Pest váro­sok kivételével, nem közvetlenül, hanem az ille­tő megye kormányzója utján terjesztendik fel, ki az említett munkálatokat a mérnöki hivatal közbejöttével szabályosan átvizsgáltatni, jegy­zékbe vétetni, s külön felterjeszteni fogja; a vá­rosi közerőnek szabályszerű felhasználása vé­gett az állammérnöki hivatal közreműködése mellett a szükséges intézkedések megteendők, illetőleg úgy a váltságpénz, valamint a termé­szetbeni közerő a megyét illető országos útépí­tési költségvetés szerkesztésénél figyelembe ve­endő lévén. A szab. kir. városok természetbeni közmunkájának félévenkénti haladását előtün­tető M. és N. mintájú kimutatások 1865. évtől kezdve szintén a megyei kormányzók utján kel­lően láttamozva küldendők be. — Végre 4. Megjegyeztetik, hogy a f. 1864. évi nov. és dec. hónapokra, mint az eddigi és az ezentuli közigazgatási évek közé eső időszakra vonat­kozó közmunkaügyre nézve követendő eljárás iránt a közönség utólagosan értesülend. Bihar megye főispáni helytartója L­e­b­ő­k Károly megyei írnok s tiszteletbeli aljegyzőt és hites ügyvédet megyei rendszeres aljegyzővé nevezte ki. A forgalomban lévő váltópénzek állása. Az 1864. October végével forgalomban volt váltópénzek összege 4,210,713 ftra ment. Bécs, nov. 25-én 1864. A cs. k. pénzügy-ministeriumtól. Külföld, Németország, Berlin, nov. 29. (B­i­s­marck s a haladási párt egyik veze­tője; pénzajánlatok Augustenburg­hg számára.) Bismarck a haladási párt egyik vezérével alkudozásokat kezdett volna.Ez a veze­tő —írja a Bér­. Abd. Zig“ — azt gondolá, hogy a haladási párt támogathatja a minisztérium külpolitikáját, ha ez a német kérdést azon érte­lemben törekszik megoldani, mint Bismarck ta­­valy Ausztria ellenes jegyzéke jelezte, s biztosí­tást adva, hogy a bent, különösen a költségve­tésre nézve követett ösvényt egészen elhagy­ja. Az alkudozások azonban megszakadtak, mert Bismarck ily biztosításra nem vállal­kozott.­­ A botránykő most is a katonai reorganisatio. Mig ebben meg nem egyez­nek , addig kibékülésre gondolni sem le­het. Bismarck ellenkezőleg el volna határozva, hogy a költségvetést újra a régi módon terjeszti elő s ha el nem fogadják, ismét szétoszlatja, s 1866. januárig ismét költségvetés nélkül ural­kodik tovább.­­ Ugyan a lap szerint a porosz kormány 5 millió tallért ajánlott volna Augus­tenburg­hgnek, ha igényeiről lemond Poroszor­szág javára. Ez — úgymond e lap — a hg ér­dekében történnék, ki ha független uralkodót akarna játszani s Ausztria és a közép­ államok politikájához csatlakozni, folytonos súrlódásban élne hatalmas szomszédjával, s vész idején mégis ennek karjaiba kellene vetnie magát, míg másfelől tengerészeti, diplomatiai és katonai csatlakozás mellett úgy is csak névleg volna *

Next