A Hon, 1865. augusztus (3. évfolyam, 174-199. szám)
1865-08-02 / 175. szám
határozmányai vétethetnek az ország óhajtásával egyezőknek. Úgy kétséget nem szenved, hogy a megyék helyreállítása módjának correctnek, a törvénynyel s törvényes gyakorlattal egyezőnek kell lenni. R Vidéki levelezések. Alsófehérmegye, jul 20. (Hangulat N.-Szebenben; apókafalvi g. n. e. pap választás 3-dik felvonása.) A „Herrn. Zig“ némely száma az én kezemben is megfordul néha, s megvallom őszintén mindig boszankodva teszem le; még pedig azért, mert oly hálátlanul és méltatlanul támad meg bennünket után útfélen, s oly dolgokat fog reánk, a melyek egyetlen magyar hazai agyában sem fordul meg a Kárpátoktól a Csíki havasokig: azt akarja — legalább mérges czikkeiből olyformán tűnik ki — elhitetni jámbor olvasóival, hogy a magyar a többi nemzetiségeket meg akarja fosztani minden szabadságtól s a fölény polczára akar kerekedni. Közelebbről Szebenben jártam alkalmával, hallottam szász véleményeket, melyek meggyőznek arról, hogy a „H. Z.“ részakaratú nézeteinek nem nagy publicuma van. Szász alakról és mi több N.Szebenben ballám a Hermanstädter czikkei ellen a czáfolatot.Át kezdik látni szász atyánkfiái, hogy a mint meg tudták őrizni nemzetiségüket annyi századon át a magyar királyság kebelében, és úgy megőrizhetik ezután is ; kezdik elismerni azt is, hogy mégis szabadelvüség volt azon kiváltság, melylyel őket a magyar király megajándékozó, s melyet a magyar országgyűlések csonkítatlanul hagytak mindvégig. A szebeni szászok, sőt más helyeken lakó szászok is — a bureaueraták kivételével — a Schmerling minisztérium bukását megelégedetten vették tudomásul, s b. Eötvös nemzetiségi programmja alapján legkevésbé sem ellenkeznek a Magyarországgali egyesülés eszméjével, mégpedig azért, mert a szász nép practicus és helyesen reméli az anyagi jólét előhaladását az unió létrejöttével; azt is belátják, hogy a bureaueraták nem a nép anyagi jólétére működnek, hanem vakon szolgálnak olyan eszméknek, melyek excellentiás bécsi urak szeszélyeinek eredménye. A szász földész a Landtagról s az annak idejében még nagyobb pietással emlegetett „Reichsrath“-tól a közterhek könnyebbülését remélte, sőt bizton várta. Nem csoda tehát, ha most a legtöbb szász mintegy elégtételnek veszi Schmerlinger letűnését és az anyagi jólét iránti reményeit többé nem szász bureaucratákba, hanem a Mailáth miniszteriumba akarja helyezni. A szebeni románok hangulata egészen más. A föld népe nem sokat törődik a politikával, csak néha felsóhajt: midőn tehenét vagy lovát eladja, hogy az adót kifizethesse; és ha azt mondaná neki egy csak most végzett jogász, hogy a magyar az oka szegénységednek, azonnal elhiszi, pedig látja, hogy az is csak úgy fizet és szegényedik mint ő. A most csirádzó román intelligetia semmit sem akar elismerni ami az unióra vonatkozik, a helyett Papiu Harianu légvárairól álmodozik s reményeit Szolnokig s a Fekete tengerig terjeszti. A Schmerling minisztérium esése nagyon lehangolta őket, ha annak és nem egyébnek tulajdonithatni azt a sok hus-román arczot, melyet közelebbről II.Szebenben láttam. A télen írtam volt, hogy Pókafalván a g. n. e. papjelöltet az által riasztották el, hogy lovának fülét, farkát és sörényét lenyirták. (Ezt a karikirozott szegény párát magam is láttam; ma is él.) Az előtt még egy papválasztás akart lenni s akkor a papi szénát gyújtották fel ismeretlen tettesek (de valószínűleg az ellenzék). Múlt hó közepe táján, megint hire terjedvén a faluban, hogy papválasztást fognak tartani, mi miatt az a bizonyos valaki,a kit sehogy sem bírnak kézrekeriteni, neki esett s a paplak zsindely fedelét felgyújtotta, minek folytán a fedél egy része le is égett. Ha ez tovább is így tart, a pókafalvi románok nehezen jutandnak lelkipásztorhoz. L. N. Hivatalos közlemények. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi julius 21-ről kelt legfelsőbb határozatával,Babos Kálmánt, a királyi tábla számfölötti ülnökét, a nevezett kir. táblának valóságos — Tölgyessy Károlyt, Pest sz. kir. város városbiráját, annak számfölötti ülnökévé legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. k. Apostoli Felsége f. évi julius 20-ról kelt legfelsőbb határozatával, nagy-rápoldi Szent-györgyi Imre első-osztályu ülnököt az erdélyi kir. táblánál, az erdélyi kir. táblánál, az ügyészi igazgató(főállam-ügyész) teendőivel legkegyelmesebben megbízni méltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 26-tól kelt legfelsőbb kéziratával, lovag Schwind Ágoston államtanácsosnak az általa kért állandó nyugalomba helyeztetést legkegyelmesebben megengedni, s öt, sok évi s kitűnő szolgálatainak elismeréséül, az ausztriai császári Lipótrend közép keresztjével kegyteljesen földiszinni méltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 26-ról kelt legfelsőbb kéziratával, báró Friesser Lajos államtanácsosnak az általa kért állandó nyugalomba helyeztetést legkegyelmesebben megengedni, s annak, a sok évi s kitűnő szolgálatával legfelsőbb teljes megelégedést kegyteljesen kifejezni méltóztatott. Kővárvidék főkapitánya Már József okleveles ügyvédet és szatmármegyei szkirói esküdtet ideiglenesen Kövárvidék hatóságánál tiszti alügyészszé nevezte ki. Pozson megye főispáni helytatója Sidó Istvánt, eddigi helyettes főpénztári ellenőrt Pozson megye főpénztáránál rendes ellenőrré nevezte ki. Pozson vármegye főispáni helytartója a pozsonyi városkapitányi hivatalnál Ocskovszky Alajos elbocsátása által megürült irnoki állomásra ottani birnok schönfeldi Schön Istvánt nevezte ki. ő cs. k. Apostoli Felsége legfelsőbbig aláirt oklevéllel Ambrózy Henrik századost a főszállásmesteri törzsnél, mint a harmad-osztályú vaskorona-rend lovagját az ausztriai birodalom lovagi rendjébe legkegyelmesebben fölemelni méltóztatott. A dunán inneni kir. kerületi ítélőtábla által ,s e táblánál üresedésbe jött harmadirnoki állomásra iglói Szontagh Szaniszló, államvizsgával is végzett jogász, oda való járulnokságra pedig Francisco Nép János eddigi dijnok neveztettek ki. A magyar kir. udv. kanczellária Fleischacker Hugót, az aradi kir. váltótörvényszék ülnökét, aligazgatóvá, Angyal Lajost, a nógrádmegyei törvényszék ülnökét, Ferenczy Jánost, Veszprém megye másodalispánját, Tóthfalussy Miklós rendelkezés alatti megyetörvényszéki titkárt, s Szeyfferth Ede rendelkezés alatti törvényszéki segédet, ügyészekké, s végre Balázsy Jánost, a kir. tábla lajstromozóját, igtatóvá a királyi ügyek igazgatóságánál kinevezte. A cs. k. Apostoli Felsége f évi jul. 20-tól kelt legfelsőbb határozatával, Kostics József tanárt a zágrábi főgymnasiumnál, a károlyvárosi al-gymnasium valóságos igazgatójává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 26-ki legfelsőbb kéziratával, saját legfelsőbb titkos tanácsosát és miniszterhelyettest a cs. k. pénzügyminisztériumban az igazgatási szolgálat számára — Holzgethan lovagot saját legfelsőbb államtanácsosává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 17-ről kelt legfelsőbb határozatával a S.-Sigismundi megürült prépostságra s lelkészségre a budai királyi várpalotában, a vörös csillagos keresztes urak lovagi rendjének tagját, s jelenleg ugyanottani várpalotai segédlelkészt s plébániai adminisztrátort Hoffmann Móriczot legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ö cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. hó 11-én 10,261. sz. a. kelt kir. udv. rendelet szerint Grünfeld Manó pesti orvos vezetéknevének „Mezöfi“-re kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedte. A cs. kir. Apostoli Felsége folyó évi julius 8-án 10,014. szám alatt kelt kegyelmes udvari rendelet szerint Wakaczek Sándor cs. kir. 1 fő huszárezredbeli kapitánynak a „Baccarcidi“ eredeti családnév viselhetését legkegyelmesebben megengedte. Szatmármegye főispáni helytartója a Hitter Alajos elhalálozásával Felsőbánya sz. kir. városánál üresedésbe jött tanácsosi állomásra Puskás Antalt s ennek helyébe a városi pénztárnoki állomásra Miskolczi Mártont nevezte ki. A cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 23-ról kelt legfelsőbb határozatával, saját testvérét, Lajos Victor főherczeg urat, vezérőrnagygyá legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi jul. 27 röl kelt legfelsőbb kézirattal, dr. lovag Hein Ferenczet a bécsi országos főtörvényszék elnökévé legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ő cs. k. Apostoli Felsége f. é. jul. 29 föl kelt legfelsőbb határozatával, a cs k. pénzügyminisztérium jelenlegi organicus elrendezését s tagozatát, a vezetésre vonatkozóig, megszüntetni, — ellenben a pénzügyminisztériumnak két osztályra fölosztását, mely közöl az egyiknek a pénzügy-igazgatási szolgálatot, s a másiknak a budgets hitelügyet kell magában foglalnia, helybenhagyni, s ezen két osztály mindegyike számára, egy, a pénzügyminiszter levezetése alatt álló osztály-főnököt, a harmadik napidij-osztálylyal, rendszeresíteni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége folyó évi jul. 14-ről kelt legfelsőbb határozatával, a váczi székes káptalannál megürült, s a Sz. Mihályról nevezett plébániával összekötött kispréposti s kanonoki állásra Vitter Lajos czimzetes prépostot, esperest s csongrádi lelkészt legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Ausztria, Bécs, jul. 29. (Ausztria és Poroszország.) A félhivatalos „Gen. Corr.“ az osztrák-porosz alkudozások mibenlétéről, a schleswig-holsteini ügyben ezt írja : „A legújabb Rajna melléki és sziléziai lapok összevágó berlini tudósításai nagy bizonyossággal tagadják, hogy Ausztria részéről a berlini kabinetnek engedmények ajánltattak volna azon külön előnyökre nézve, melyek megadásához kötötte Poroszország a maga beleegyezését abba, hogy Schleswig Holsein önálló állammá véglegesen megalkottassék. Ezen eltagadások, merő ellentétbe állanak a tényekkel. Már azon mart 6-diki kibocsátványban, mely a császári kormánynak viszonválaszát tartalmazó azon február 22 iki porosz feltétel-sürgönyre , melynek tartalma azóta köztudomásra jutott, — a berlini kabinetnek lényeges, különleg megjelölt, habár még nem szabatosan fogalmazott engedmények helyeztettek kilátásba és csupán Poroszországtól függött volna azon ajánlatokra nézve alkudozásba bocsátkozni. Három hónap múlva ismét megpendítette e dolgot a császári kabinet, noha ismét közvetlen eredmény nélkül s f. hó 15 ike óta a porosz kir. kormány előtt feküsznek a leghatározottabb szerkezetű, illető ajánlatai Ausztriának, amely soha se szűnt meg a baráti hatalom irányában készséget tanúsítani mindenben, ami Németország közös érdekeivel s az Elbergségek jogos önállásával nincsen ellentétben. Megjegyzendő egyébiránt e mellett, miszerint ezen ajánlatok tartalmára, — nevezetesen a mennyiben azok a katonai viszonyokra vonatkoznak, — meglehetősen hiányos állítások vannak elterjesztve. Szükségesnek tartottuk ezen tényeket tisztán tárgyilagosan összeállítani, nehogy a nyilvános ítéletmondás a föllebb említettekhez hasonló hírlapi tudósítások által félrevezettessék." (Lásd alább „Németország“ rovatot.) Külföld, Németország, Altona, jul. 25. (May szerkesztő elfogatása.) May elfogatásáról ezeket írják a „N. A. Ztg.“-nak: „Reggel 5 órakor a Schleswig holsteini újság szerkesztője, May, sziléziai születésű izraelita és porosz alattvaló, miután a házat, melyben a nevezett lakásán kívül egyúttal e lap szerkesztőségi és kiadóhivatala is van, az itt állomásozó 43. gyalogezred 7-ik századának mintegy 20 embere megszállotta volna, Tresckow ezredes által elfogatott. May nem volt épen különösen kedvelt egyéniség; pártja csak beszélni és írni kész eszközül használta. Hogy pártjánál és ennek körén kívül mélyebb rokonszenvet keltsen, erre föllépése nagyon is mutatta a nagyravágyás és tolakodás jeleit. Most saját pártjának emberei mondják: nem lehetett egyebet várni, mint ahogy történt, mert már nagyon is túl ment a határon és ügyünknek többet ártott, mint használt. Nyilvánvaló, hogy a porosz kormány most saját kezére akar dolgozni a herczegségekben, anélkül, hogy Ausztria részvételére gondolna.“ Berlin, jul. 28. (May elfogatása és dr. Frese követ kiutasittatása.)A „Köln. Z.“ irja : May elfogatása az altonai porosz főparancsnokság által és dr. Frese követ kiutasittatása a porosz polgári biztos által, foglalkoztatják a közvéleményt, nevezetesen Poroszországban és Ausztriában. Az osztrák polgári biztos Halbhuber ez ellen tiltakozott volna. A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung“ tudatlanságba takaródzik. Nem tudja, váljon May elfogatása a porosz, vagy a schleswig-holsteini, vagy a népjogon alapszik e? Csak értésül adja, hogy nem sajtóvétségről, hanem egyéb politikai tevékenységről van szó. „Van,“ mondja a miniszteri lap, „a herczegségekben egy bizonyos párt, mely az országban nemcsak más kormányzati viszonyokat óhajt, hanem erre nézve működik is. Itt ez a felségárulás kategóriájába esik. Jelenleg Poroszország és Ausztria egyetlen jogszerű birtokosai az országnak, és az izgatás, hogy idegen követelőknek adassék át, felségárulás.“ Hogy váljon a két rendszabály, melyek különben csak előpostái látszanak lenni aovábbi beavatkozásnak, törvényszerűleg igazolható-e, — a „N. Alig. Zig“ tanácsolja bevárni. Nem is marad egyéb hátra, azonban addig is szabad lesz kétségeskedni, mint ezt teszik csendben a porosz lapok, és nyíltan a külföldiek. Kétségtelen azonban az, hogy May és Frese az augustenburgi párt legbuzgóbb tagjai közé tartoznak, kik a Schleswig-holsteiniakat a legerőteljesebb ellenállásra buzdítják nemcsak az annexio ellen, hanem még a február 22 -iki porosz követelések ellen is. Berlin, jul. 27. (Az Ausztria által tett engedmények tagadása.) A „Köln. Zig“ bécsi levelezője irja, hogy Ausztria egy emlékiratban ismét jelentékeny engedményeket tett Poroszország irányában a schleswig-holsteini kérdésben. A kieli kikötő huzamos használása mindenesetre engedmény. Hanem azon engedmények, melyek még ezenkívül emlittetnek, részint nem érdemesek ezen névre, részint pedig — mint itt állittatik — nem is tétettek. Rendsburgnak szövetségi várrá emeltetése porosz őrséggel; vagy az, hogy a helyett a düppeli magaspontok és Sonderburg megerősittessenek, Poroszországra olyan kötelességet hárítana, amelyet csak az által lehetne kiegyenlíteni, ha megengedetnék, hogy a schleswigholsteini hadsereg a porosszal szorosan összefűzenék. Erről pedig nincs említés amaz engedmények között. Ami továbbá a hőségeknek a porosz vámrendszerhez csatlakozását illeti, továbbá a csatorna megengedését, s hogy a hőségekkel katonai és tengerészeti szerződésre léphessen Poroszország, ezek iránt az egyezkedés a betegségek jövendőbeli uralkodója számára tartatnék fel. Az ilyen bizonytalan hivataloskodásra való tekintettel azonban Poroszországnak aligha volna kedve előbb leget helyezni be a bgségekbe, hogy azután ugyanazzal alkudozhassék az engedmények felett. Megjegyzendő az is, hogy Rendsburgnak szövetségi várrá emeltetése nem csupán csak Ausztria akaratától függ, mivel ahoz a szövetség tagjainak egyhangú nyilatkozata kívántatik. Hogy a csatorna megásásához nem leend Ausztria beleegyezése szükséges, azt jóformán úgy is fogják tudni Bécsben, s kénytelenek lesznek elismerni. Hiszen csak Ausztria akadályozhatja meg annak a csatornának az építetését! Ami a hűségek és Poroszország közti katonai viszonylatok szabályzását illeti, erre nézve — úgy tudjuk — Ausztria még nem hagyott fel azon követelésével, hogy az elhatározó szó e tárgyban a szövetséget illeti. A fönforgó esetben az nem is lehetne elérhető, ha beleegyeznék is kabinetünk a szövetség hadialkotmányának olyatén megváltoztatásába, amilyenre Poroszország törekszik. A schleswig-holsteini hadjutaléknak a porosz hadsereggeli összeolvasztása sokféle módosítást megenged s már elvi tekinteteknél fogva sem lehet attól eltérni. Ezen viszonylatok megítélésénél ne kerülje ki a figyelmet az , miszerint Poroszország, miután népjogilag illetékes annak megakadályozására, hogy az ő hatalmi területén belől egy uj souverain állam alkottassák; joga van azon feltételek meghatározásához is, amelyek alatt megengedné egy külön államtestnek létezhetését. (Lásd a „Gen. Corr.“ czikkét „Ausztria“ rovat alatt.) Olaszország. (Napoleon császár fördői időtöltése ; újabb eszmék a congressus lehető felmerüléséről.) A „Kölnische Zeitung“ írja: A diplomatiában nincs nyári szünetelés. Azon körülmény, hogy Napóleon császár kamarása Laferriére politikai küldetésben utazott el Párisból Sz. Pétervárra, magában véve is eléggé bizonyítja, miszerint Wittgenstein herczegnek néhány hét előtt a Tuilleriákban történt megjelenése nem volt csupán csak rendjelügy által előidézett véletlen jelenség. Maga az „Ind. beige“ is négy hatalom közt folyamatban levő alkudozásokról beszél, melyeket congressus híresztelés által akartak volna elpaástolni: ezen alkudozásokat ugyan, melyeknek tárgyuk Európa térképének megváltoztatása volna, felettébb ábrándosaknak találjuk ; mindazáltal az azokra vonatkozó hírek legalább annyit bizonyitnak, miszerint a congressus gunyolók sorai között, ahová a nevezett belga lap is tartozik, kezdik gyanítani, hogy hányat ütött az óra. Napóleon császár soha se munkásabb, mint amikor sétálni megy, s úgy tesz mintha a kis hatalmak semmittevésének adta volna magát. Plombieresben már egyszer történt túlnyomó összebeszélés, s az „htalie“ mely azon helyzetben van, hogy tudhatja, mit főznek a magasabb régiókban egyik párisi megbízott embere által ilyen tudósítást vett: „Nem igen kell nagyon csodálkozni felette, ha Napoleon császár, aki egyszer kimondott kedvencz eszméjével soha felhagyni nem szokott, a fürdőben mulatás nyugalmát arra használja, hogy a congressusra nézve puhatolózik az illető tereken, s hogy az első tengeri hatalomnak adott tengerészeti ünnepélynek talán nem is volt tulajdonképen más czélja mint Nagybritaniát kedvezőleg hangolni a congressus terve iránt. Napoleon császár a találkozási órákban Plombieresben szemmel láthatólag azon terv szálait fonogatja, mely szerint egy európai gyűlés közelében el lehetne utasítani a mindenfelé erjedésben levő elemek fenyegető kitörését. Fördős székhelyén még egyéb politikai kérdésekre is figyelhet, melyekkel az európai diplomatia bajlódik, milyenek : a septemberi egyesség kivitele; Olaszország és Ausztria egymás irányábani állása; s a berlini és bécsi kabinetek kölcsönös torzsalkodása. A olasz királyságot illetőleg minden kezdeményezést örömmel fognánk üdvözölni, mely újabb kilátásokat tárna fel a modern politikának, azon politikának mely a népjogok elvén nyugszik, azon egyedüli alapelven, melyen kivül másnak a császár kormánya nem hódolhat.“ így az „Itália“ párisi tudósítója; s mi nagyon tudjuk, — mond a „Köln. Ztg“ — miszerint nagyon jól ráillik Olaszországra e közmondás: „amit kíván az ember, arról örömest beszél!“ Egyébiránt azt nem lehet tagadni, hogy a congressusra való kilátások épen nincsenek jelenleg a holdfogyatkozási negyedben; kilátásnál többet pedig soha se mondjuk, — szabadkozik a „Kölnische.“ Az kétségen kívül áll, hogy Napoleon császár soha sem állott jobban Victor Emmanuellel , mint azon pillanat óta, amidőn emez oly határozottan felcsapott azon jobb kézbe, melyet IX. Pius nyújtott feléje, hogy a pápát jobbjának visszahúzására osztrák befolyás bírta rá, az csak felfokozta Napoleon császár abbeli buzgólkodását, miszerint megszerezze Victor Emmanuelnek Olaszország elismertetését a madridi Bourbonok által, s Ausztriának engedékenyebbé tételére az olasz kérdésben. Florencz, jul. 24. (Gyanitgatások és hírek.) Azon körülmény, hogy a király itt maradása idejét meghosszabbította, s hogy sűrűen tartatnak miniszteri tanácsok, mindenféle gyantásokra szolgál anyagul. Az csakugyan beljegyzésre méltó, hogy milyen optimista közönnyel teszi magát Olaszország túl mindenféle akadályon s zavart helyzeten, így például most mindenfelé azt jövendölik, hogy Ausztria nemsokára másra gondolja magát. A türelmetlenek épen odáig mennek, s azt állítják, hogy Bécsből már nagyon pozitív ajánlatok érkeztek, hogy a király csak azért jött Valdieriből Florenczbe, mivel a miniszterekkel s kitűnő államférfiakkal tanácskozni akart e dologban. Azonban nem igen hihető hogy a dolgok már ennyire haladtak volna. Turin, jul.27.(La question italienne et la question allemande.) A „Presse“ levelezője irja, hogy Florenczben ilyen czimü röpirat nyomatott franczia nyelven, melynek szerzőjéről úgy vélekedik, hogy a Dentu-féle röpirat gyártók iskoláját jól kitanulta, noha ezen munkája nem kapható kereskedésben, hanem mint röpirat küldetett szét a „jó barátodhoz. Tartalmát a következő rövid kivonatba foglalja össze : Olaszország Velencze nélkül nincs véglegesen constituálva, és kiváltképen lényegében mindaddig fenyegetve van, amig Ausztria hadseregei tartják a várnégyszöget megszállva. Azonban bármennyire alaposak Olaszország igényei, azért mégis kétségen kívül áll, hogy Ausztriának Velenczéért kárpótlást kellene adni. S valjon hol kapja azt? Németországban, s ezzel egyúttal a német kérdés is könnyebben eléri megoldatását, minthogy Németországnak nem fekszik oly nagyon melegen szivén a német egység megalakítása. Ausztriát tehát Bajorország és Würtemberg egy nagy részével kárpótolja szerte Olaszországért, — Poroszországnak az Elbe-herczegségeket és Hannover egy részét és Kurhessent juttatja; mert szerinte jövendőre legfölebb 7—8 német államnak lesz szabad létezni ; u. m. Ausztria, Baden, Bajorország, Szászország, Poroszország, Hannover, Mecklenburg s eshetőleg még Oldenburg is. Francziaország bizonyára nem vonandja meg beleegyezését ezen átidomulástól, és megelégszik határainak kiigazításával, például ha azon szorosokat megkapja, melyek jelenleg megkönnyítik Németország felől a bemenetelt Francziaországba. Triestre nézve úgy vélekedik szerző, hogy józanul gondolkozó olasz nem kívánhatja Olaszországhoz csatoltatását, s legjobb volna sem Olaszországtól sem a Bundtól nem függő szabad várossá nyilvánítani. Francziaország. Páris, jul. 27. (A választások jellemzése a „France“ által; tengerészeti ünnepély.) E pillanatig sehonnan sem érkezett tudósítás választási zavargások felől a minisztériumhoz: csapatokat sehová, még Carpentras vidékére se requiráltak ; mindenütt a legszebb rend uralkodott még a leghevesebben folyó választásoknál is. Lavalette azon kellemes helyzetben van, ily dicsérő bizonyítványt adhatni az országnak hivatalosan a „Mousteur“-ben. Hanem a lapok egyre nagyobb hevességet fejtnek ki a felemelésben az ellenzék által nyert számok összeállítása felett; azonban sokkal fontosabbak jul. 23-ika és 24-ike politikai következményei, mert akkor új korszak vette kezdetét. „A korszakot, melybe beléptünk — mind a „France“ — a helyi és egyéni szabadság átalános kívánása jellemzi; senki sem gondol arra, hogy azon erős politikai centralisatiót, mely Francziaország egységét és nagyságát megalkotta, megtörni akarná, hanem azt minden ember óhajtja, hogy az állam és az egyén ne akadályozzák egymást, s hogy a közigazgatás az egyesek jogaiba ne ütközzék. Egy szóval azon önkormányzat van szemügyre véve, a mely Angolországban erős vára minden politikai szabadságnak.“ A „France“ előhozván, hogy a császárságnak előbb csak a rend és csend föntartásáról kelle gondoskodnia, de később, midőn a szabadság és béke kezdtek ismét összeszokni, kifejlődött s nyilatkozni kezde a magán-községi és megyei érdekek emancipálása utáni vágy, az egyéni és megyei kezdeményezhetés óhajtása stb. és az utóbbi választások alkalmával nyilatkozott is az. — A császár maga már rég felismeré ezen irányt, azért terjeszteté a törvényhozó test elé a megyei és községi tanácsok illetékességének kiebb terjesztésére vonatkozó törvényjavaslatot. A választások eredményét ennélfogva ezen egyetlen szóval lehet kifejezni : decentralisatio. — Az angol hajóhad augustus 14-én érkezik Cherbourgba, hol a „Reine Hortense“ fedélzetén a franczia tengerészeti miniszter fogadandja. A franczia miniszter látogatásokat teend az angol admiralitás lordjainak, kik azokat azonnal vissza fogják adni. Aug. 15 én a császár nevenapján mind a két hajóhad nagy hadgyakorlatokat fog tenni. Aug. 17-én a cherburgi arsenalok szemléltetnek meg, s 18 án az angol hajóhad, a „Reine Hortense“ kíséretében Brestbe menend, ahol három napig fognak az ünnepélyességek tartani. Páris, jul. 28. (A hirlapok foglalkozása a spanyol elismeréssel; a „Constitutionnel“ nyilatkozata; egy kis lapvitatkozás.) Az itteni lapok még folyvást élénken foglalkoznak Olaszországnak Izabella királynő általi elismertetésével, minthogy ezen megtörtént tény Francziaországnak Spanyolország irányábani állását illetőleg még fontosabb, mint Olaszország irányában. A Madridban székelő Bourbonokra nézve O’Donnelnek ezen lépése, a legmélyebb megaláztatás jeléül tekinthető, amely csak érhette a kamarillát, s úgy látszik, hogy teljességgel nem is akarja magát a legitimista párt ezen reámért sorsába beletalálni. A franczia sajtó, az ultramontán legitimista néhány lapot kivéve — egyhangúlag örvendez O’Donnel ezen lépése felett; nevezetesen pedig a félhivatalos „Constitu“ tegnapi számában egy czikket közölt, amely szemmel láthatólag oda van irányozva, hogy a mostani spanyol kabinet állását megszilárdítsa, a kamarillát pedig erőtlenségének öntudatára ébressze. A „Const.“ megdicséri O’Donnelt azért, hogy dacára egy elvakult párt túlzásainak, amely Victor Emmanuelt és az olasz népet a katholikus világ előtt az egyházból kitagadni szeretné, azt tette, mit a józan politika parancsol. Hasonló szellemben már nyilatkozott a „France“, s kimondá, miszerint jelenleg csupán Ausztria és Bajorország még azok a katholikus hatalmak Európában, amelyek még el nem ismerték Olaszországot. — Erre a „Gazette de France“ így nyiatkozik: „Miért feledi a „France“ — a kisebb katholikus államokat nem is említve, — hogy vannak még más katholikus uralkodók is, akik tartózkodnak az Olaszországban végrehajtott tényeket elismerni, név szerint a szász király, és a hesseni herczeg?“ A „France“ szépen megköszöni a kapott rendre utasitatást, egyszersmind ezt felelvén vissza a „Gaz. de Fr.“-nak : Európa katholikus hatalmai megfeledkeznek Szászország királyáról, azon kath. uralkodóról, akinek alattvalói három negyedrésze protestáns, kinek összes államai lélekszáma 1,700,000-re megy ; sőt kifeledik közülök a darmstadti néget, akinek szinte 800,000 lelken fölül megy alattvalói száma, — valóban megbocsáthatlan hiba, s a „Gazette“ fölfedezvén az igazságot, szép szolgálatot tett úgy a történelemnek, mint a földrajznak. Adós maradván a „Gazette“ a kis államok névsorával. Lehet, hogy közéjek számítja a toscanai nagyliget modenai liget és a parmai liget is; mindazáltal Olaszország — ha nem csalatkozunk — ezen uralkodók elismeréséről már előleg lemondott.“ A „France“ ezen csúfolódása közben azt a hibát követi el, hogy nagylelkű Fülöp unokáját, a Hessenin herczeget, kinek minisztere Dalwigh a Rajna vidéki ultramontán párttal tartott ugyan egyideig, olyan „katholikus“ hatalommá teszi,hogy Olaszország elismerésére vonatkozó makacsságát meg tudja magyarázni. (Olaszország Ausztria általi elismertetése.)A „H. B.Z.“-nak bécsi levelezője irja, hogy minden kétségen fölül álló részről a felöl értesitetik és pedig bizonyossággal, miszerint ha nem épen valóságos alkudozások, de a diplomatiai nyelven úgynevezett pour parler-k vannak folyamatban, melyeknek Ausztria és Olaszország egymáshoz közeledése a czéljuk. Ezen diplomátiai beszélgetések mostanig Párisban folytak, mivel „Francziaország“ tette a kezdeményező lépést az ez esetbeni közbenjárásra vonatkozólag. Az idézett lap még hozzáteheti, miszerint, hogy idevonatkozó, még előbb csak félhivatalos jellegű nyilatkozások már meg is érkeztek, s irányadó helyen nem visszautasítólag fogadtattak. Legújabb tudósítás szerint azonban Nigra lovag Párisba olyan jegyzékkel tért volna vissza, mely a florenczi kabinet visszautasító válaszát foglalja magában, Ausztria elismerési feltételeit illetőleg. (Egy szent ember jövendölése.) A berlini keresztes lap párisi levelezője írja: „Itteni szorosan katholikus körökben nagyon élénken foglalkoznak egy jövendöléssel, melyet egy szent férfiú igen igen régen mondott, és amely szerint a mi századunkban közvetlen egy nagy egyházi cselekmény után az egyháznak tíz évi üldöztetése fog bekövetkezni, de a legfényesebb diadallal fog végződni. A megfejtés könnyen eltalálható. A nagy egyházi cselekmény a szeplőtlen fogantatásnak dogmául kihirdettetése, ami 1854 ben történt. A szeplőtlen fogantatás tana 1855 ben ismertetett el dogmaként az egész katholikus világban, s 1856-ban vette kezdetét az egyház üldöztetése a párisi congressuson, ahol Cavour grófnak megengedtetett a „római kérdéssel“ előállania. Azon időtől fogva nem szűnt a pápai szék zaklattatása, a pápától elrabolták országait, s a jövő évben a franczia katonáknak Rómából kivonulása folytán a forradalom martalékául fogna védetlen hagyatni. De a tíz évi zaklattatás ideje a jövő esztendőben letelik, s épen az, aminek a gonoszok vélekedése szerint az egyházat a romlás szélére kellene juttatnia, annak legfényesebb diadalává fog változni. Ugyanazon katholikus körökben azt erősitik a legnagyobb határozottsággal, hogy IX. Pius maga is erősen hisz ezen jövendölésben. De még ennél többet is tudnak. A jövő 186- ik évben lesz épen 1800 esztendeje, hogy Péter és Pál apostolok Rómában ugyanazon helyen múltak ki vértanuk halálával, ahol most Sz. Péter temploma áll. S váljon csupa véletlenség volna e, hogy ugyanazon évben kellene a pápai széknek elenyésznie ? Nem ! A pápa amaz ezernyolczszázadik évnapot közzsinat összehívásával fogja megünnepelni, hogy mintegy ezen nagyszerű egyházi manifestatio magaslatáról várja be nyugodtan és szilárdul az eseményeket. Rómában most még tagadják, hogy a zsinat összehívása már ez évben megtörténnék.“ Angolország, London, jul. 27. (A „Times“ Olaszországnak Spanyolország általi elismertetéséről) így ír : „Ezen lépés okvetetlen bizalmat ébresztene Olaszország államférfiaiban és népében az iránt, hogy előre haladjanak s ne lépjenek hátra felé, hogy nem ok nélkül hozták áldozataikat, s hogy joggal remélhetik azon terület megtarthatását, amelyet megszereztek. Ezen szempontból tekintve még az alkudozásokkal járó nehézségek és halogatások is csak állásának nagy erejéről győzheték meg Olaszországot.Spanyolország erősen küzködött, hogy valami föntartást köthessen ki a pápa javára, s csak miután meggyőződöt annak lehetetlenségéről, csak akkor adta magát rá az olasz királyság egyszerű, feltétlen elismerésére. Azon vonakodás, mely Spanyolország elismerésénél valt tapasztalható, legjobb bizonyíték Olaszország erős állása mellett. Spanyolországot magát illetőleg sem csekélyek elismer