A Hon, 1865. augusztus (3. évfolyam, 174-199. szám)

1865-08-04 / 177. szám

1774. sz. Péntek, augustus 4. Előfizetési díj: jPóst­us 1- i­letve vagy I’udapesten házhoz hordva -Egy hónapra.................................1 frt 75 kr. 3 hónapra . . ...................... 5 frt 25 kr. S hónapra . . .... 10 frt. 50 kr .Az előfizetés az i­v folytán minden hónapban [megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. M.rt.len pénzjárulék bérmentesítve kéretik bekü­ldetni. Szerkesztési iroda: h­ereveziek tero 7-dik szám 1-bő emelet. Szerkesztő lakása : Ország-út 13 dik szám. 2-dik emelet. Kiadóhivatal: Pest, Ferenciek terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Harmadik évfolyam 1865 Beigtatási díj 7 hasábos ily fél © petit sora .... 7 kr. b­élyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. £ 3K? A* »díjfizetési dij a lap tulajdonos szerke­sz­tőjéhez küldendő. ! gazdasági-­ ipar- ker­eskedelmi és kfíelekedési rovat szerke­sztőj­én­ek lakása : Szervita-tér, gr. Teleky ház. E lap szellemi részét illető minden közle­­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el 12 * őftheth­et m.1 augustus — septemberi 2 hóra . . . augustus — octoberi 3 hóra . . . augustus — decemberi 5 hóra . . . Julius 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhat 3 frt SO kr. 5 frt 25 kr. 3 irt 75 kr. rA HON" szerk. s kiadó hivatala, PEST, AUGUSTUS 3. Politikai Szemle. (U). A „Linz. Ztg“ jelenti, hogy Csá­szár Ő Felsége, ki jul. 31-kén este 9 óra­kor indult Bécsből Ischlbe, aug. 1 jén 1%, óra körül éjjel érkezett meg oda. A „Wiener Abendpost”-ban olvassuk, hogy Mensdorff gróf külügyminiszter aug. 1-jén este utazott el Ischlbe, még pedig — mint a „Pressernek távírják — ő Felsége ál­tal hivatott, a külügyminiszter Lambach­­tól együtt utazott Ischl felé a Gastein­­ból jövő Bloome gróffal,és mihelyt megér­kezett Ischlbe, azonnal fogadtatott a csá­szár által. A „Wand.“ azt véli, hogy Mensdorff gróf Ischlbe utazása nem jelentőségnél­küli, mert átalánosan azt gyanítják, hogy a külügyminiszter Bloome gróf gasteini jelentése következtében parancsoltatott Ischlbe. A „Presse“ úgy hallja, hogy Bloome gróf küldetése sikertelen maradt, míg másfelől az ellenkezőt állítják. Mint­hogy az alkudozásokat diplomátiai fátyol borítja, a „Presse“ úgy véli, hogy az azokra vonatkozó tudósítások óvatosság­gal közlendők. A mai tudósítások különben úgy hang­zanak, mintha a gasteini alkudozások csakugyan meghiúsultak volna. A ham­burgi „Börsen Halle“ bécsi levelezője ezt írja : „Mindinkább úgy látszik, minth­a Bloome gróf gasteini küldetése meghiú­sult volna. Biztos helyen állítják, miként Bloome gróf már értesítette távirdai után Mensdorff grófot arról, hogy nem s­ike­­rült a porosz királyt meggyőzni, a po­rosz politika módosításának szükséges voltáról , a herczegségek kérdésében. Nagyon kétséges : váljon ennek kö­vetkeztében több kilátással bír-e a né­met fejedelmeknek Salzburgba, vagy Gasteinba tervezett szűkebb congressusa. Egy időre a rendes diplomatának — mely semmi eredményre sem juthatott — a rendkívüli diplomatának kell átenged­nie a tért, nevezetesen azon több magas fejedelmi nőnek, kiknek érdekükben áll minden erejöket megfeszíteni, hogy szakí­tásra ne kerüljön a dolog a hozzájuk közel álló bécsi és berlini udvarok között. A napokban ily összejövetel lesz­ Ischlben Sophia főherczegné (Császár­i Felsége édes­anyja) Erzsébet özvegy porosz ki­rályné, a szász királyné és Louise bajor h­erczegnő között. Jóllehet ezen fenséges nők ügyessége néha kedvező befolyást gyakorolt a politikára, most nem sokat építhetni az ischli fejedelem női értekezlet eredményére.“ A „Revue Contemp.“ mely közelebbi számában részletesen beszél a porosz ál­lamférfiak regensburgi értekezletéről, kétli hogy a porosz kabinet változtatta volna programmját Ausztria irányában. A „Re­vue“ ezt mondja: „Állíthatjuk , mi­ként a király komolyan vitatta azon kér­dést, váljon háború-esetül volna-e tekin­tendő, ha Ausztria elveti a februári 22-ki jegyzékben foglalt javaslatokat ? s ezen kérdés — üdvözleni kell érte I. Vilmos király tanácsosait — tagadólag döntetett el. Azonban egyhangúlag elhatá­rozták, ha tudósításaink alaposak, hogy engedményt csak némely részletes pon­tokra nézve lehet tenni, s hogy a Bis­marck úr jegyzékében felállított követe­lések lényege szilárdan fentartandó. A po­rosz kormány ennélfogva csak forma te­kintetében mutatja magát békülékenynek, következőleg nem tagadhatni, hogy a sza­kítás mindig lehetséges a két német nagy­hatalom között. Tegnap érintettük , hogy az orosz ka­binet is foglalkozni kezd a schleswig-hol­­steini kérdéssel. Gorcsakov herczeg hos­­­szas értekezletet tartott az osztrák követ­tel, mielőtt ez szabadsággal elutazott, s feltűnő buzgósággal védelmezte Péter ol­­denburgi nagyherczeg kijelöltetését. Tu­domás szerint Poroszország is határozot­tan az oldenburgi nagyherczeg örökösö­dését pártolja, az augustenburgi herczegé helyett. A „Gen. Corresp.“ következő czáfola­­tot közli: „A florenczi kabinet a „Neue Fr. Pressernek egy távirata szerint vis­­­szautasitotta Párisban átnyújtott jegyzéke által azon föltételeket, melyektől füg­gesztette föl Ausztria az uj olasz kormány elismerését. Mi állíthatjuk, hogy illetékes helyen ily lépésekről semmit sem tudnak.“ Kis tájékozás. III. Brüssel, jul. 29 kén. A főkanczellárnak, tárnoknak vagy in­kább az alakulandó—mia­t.i. megalakul — a magyar minisztereknek nem kell közigaz­gatási rendszereket keresni és tanulmá­nyozni, mert a magyar megyei önkor­mányzati rendszernél jobbat nem fog­nak találni. Ha Európa alkotmányos né­pei,— az angolokat sem véve ki ■— a ma­gyar autonóm megyei közélet mozgal­mait normál állapotában tanulmányoz­hatnák, a megyerendszer volna azon re­form, melyet minden reformpárt haladási zászlójára írná. Felteszem hogy a megyerendszer egy­kori bajnokai a kormányra jutván, nem fognak megye-autonómia elleni álláspon­tot elfoglalni, miután az 1848-ai törvény sem terjesztette ki a miniszteri felelőssé­get a megyei önkormányzat határai felé. Mindamellett hogy a megyei autonóm igazgatás úgy mint a magyar felelős mi­nisztérium működése az alkotmányos lét egyik leglényegesebb orgánuma, vissza­állítását nem tekintem kérdésnek, mert századok tapasztalása eldöntötte és érvé­nyesítette. Pár hét sem kell igazgatási ke­rekeinek beillesztésére és a mű rendesen járni fog. De igen, legnagyobb életkérdésnek tar­tom a megyei igazgatást a Lajthán túli tartományok közigazgatási szervezésében. Úgy innen mint túl a bureaucratiát és centralisatiót csak az autonóm közigaz­gatás fegyverével lehet legyőzni és feltá­madását jövőre megakadályozni. A magyar törvényhozás akkor fogta fel legjobban az ország komoly helyzetét, mikor Ausztriávak­ szövetséges internatio­­nális viszonyát és ősi alkotmányos köz­életét legérvényesebben biztosíthatónak kijelentette, ha az örökös tartományokra is az alkotmányosság kiterjesztetik, de nem bureaucratial és csak a parlament gúnyleplével takart centrális adóval, ha­nem községi, kerületi és koronatartomá­nyi önkormányzattal. Ha mindenki ott­hon lesz elfoglalva, ha az önkormányzat joga és gondja a Lajthántúli népeket sa­ját tűzhelyükhöz fogja vonni, nem a bu­­reaucratic­ is, hanem az alkotmányos kor­mányrendszer viszonylagos támaszaivá válandnak. Egy kis visszapillantás a múltba, job­ban felvilágosítandja a mondottakat. Valahányszor az osztrák beolvasztási gépezetnek valamelyik rugója használ­­hatlanná lett, vagy fegyvere megtompult, mindannyiszor históriai tárházából, ha nem is újat, de új alakbelit hozott elő. El­hallgatva a Horvát , Tót- és Dal­­mátországoknak i­ ső Leopold alatti ki­­szakítását, a Kloska és Hóra vilá­got, csak a törvényes korszak egy mo­mentumára hívom fel hazámfiai emléke­zetét. 1832-ben az akkori kormány a régi oppositiót megtörendő az úrbéri törvényt választotta fegyverül. A régi oppositio nem értette, nem akarta a veszedelmet ér­teni, de megértette vele Deák az akkoron fiatal zalai követ, ki jeles testvére Antal­nak helyét oly dicsőn elfoglalta volt. — Deák fényes érdeme, hogy meg nem en­gedte a kormánynak azon álláspontot venni támaszul, melyből csak a nép és nemes osztály közti konkoly felsarjadha­tott. Deáknak leginkább köszönheti a nemzet, hogy azon zászló, melyet a kor­mány támadás eszközéül kiválasztott, véd­­jele lett a reformpártnak, kinek sikerült foganatosítani, a minek Deák alapját ve­tette. E fegy­vert Bach sem használhats­­n többé, felidézte a politikai és terri­toriális magyarhoni nemzetiség ellené­ben a nyelvi nemzetiség vagy a hírhedt Gleichberechtigung zavarszerű nomádha­dát a monarchia minden zugából. Jött az octoberi kísérlet és ennek anti­­dotául a februári alkotmány. Magyar tör­vényes, de még politikai szempontból sem helyeselhető az octoberi kiindulás alapja; mindazonáltal nem lehet a viszonyokat nem venni számításba, és belső meggyő­ződésem, hogy igen igen messzelátó poli­tikusnak Columbus tojása volt a históriai­ig jogosult politikai egyéniségek mély eszméje. Igaz, a historico-politikai egyé­niség cs k műszó, de oly jellemzetes, hogy ne assumálja egész alkotmányos, szövetséges, és internationális államéle­­tünk mint múlt, úgy jövő biztosíték alap­ját. Ha a jogfolytonosság elvénél fogva törvényeink új életre ébresztetnek,sértet­len fentartásuk és haladási iránybani ki­fejlődésük érdekében alig található hatal­masabb védálláspont mint lajthántúli élet­­beléptetése a jellemző és szerintem csoda­­szerű műszónak. Ha államférfiainknak sikerül e műszót a Lajthán túl megértetni, és vezény­szóként az octoberi diplomából kisza­­kasztva a Gleichberechtigung, Interessen Vertretung és Reichsrath-féle zavargépe­zet helyébe a zászlóra feltű­zni, a galicziai lakos nem fog sem Varsó sem Bécs felé sóhajtozni, a cseh nem fog a panslavismus ördögével zavarkodni. Tyrol sem fogja azon törni fejét, miképen szállítsa hegyeit a magyarhoni rónára. Azon nép, mely­nek figyelme, érdeke és működési buzi­al­ma saját tűzhelyére van irányoz­va, az nem kalandoskodik szomszédja ügyeiben. El kell szigetelni a Decsi neicnsrain íeie bureaucratiát s a centralista álomjárókat, és politikailag Hannibal elvét követni : mindenkit otthon elfoglaltatni, hogy ne támadjon kedve szomszédjánál kotorász­ni. De akkor a félhivatalos szózatok ne zavarják a megyei rendezést, egyezményes és kényszeritett provisorium gyakorlatiat­lan theoriáival. A kormánynak, ha czélt akar érni, mind azon akadályokat melyei ez a rendszere­sített rész­akarat a nemzet anyagi és szel­lemi elhaladásának útjába vetett, el kell gördítenie. Arra pedig a legegyszerűbb, legkielégítőbb módszer az, mely nem okoz nem okozhat megrázkódtatást, és mely nem más, mint a nemzeti érzületben meg­gyökeresedett törvényesség és önkor­mányzat útja, mely provisoriummal össze nem egyeztethető. A késedelmezés csak a bureaucratiá­­nak malmára hajtja a vizet, oly káposzta és kecske közti egyezményes provisorium pedig csak késleltet m­inden rendezést. Csak a gyors és törvényes rendezés tart­hatja fen a magyar kormányt és csak az teszi lehetővé, hogy túl a Lajthán is ko­molyan hozzá­láthassanak az önigazga­tás előnyeinek és — reánk nézve —■ de­­rivativumának életbe léptetéséhez. Azért látom én amaz octoberi varázsszerü szóban, akárhogy forduljon a közel történeti ese­mények koczkája, e jóslati intést: „in hoc signo vinces. L . . . . gh. lom különböző részei között, a mit nem lehet föltenni. Mi pedig részünkről ellenkezőleg azt mondjuk, hogy az amnestia-hirdetmény egészen correctül van fogalmazva és csak is a nem magyar tartományokra szól. Magyarországon jun. 31-ével a provi­sorium megszűnt, s azóta, tudtunkkal új sajtóperek nem kezdettek meg, így tehát el sem lehetett ítélve senki, és e szerint nem is lehetett a büntetést elengedni senkinek. A­mi pedig az elitéltetések követ­kezményeit illeti, hogy nevezetesen a­ki egyszer katonai törvényszékek által el volt marasztalva, vagy csak bizonyíté­­kok hiányában elbocsátva, az többé pol­gári jogait nem élvezhette, sem választó, sem választható nem volt, elvesztő hiva­talviselési képességét, hirlapot nem szer­keszthetett stb.; mindezek az osztrák per­­rendtartásban benne vannak, de ezekről a magyar alkotmányos élet semmit sem tud, s törvényességi szempontból ennek, mint jogi rendszabálynak, minden fogalma hiányzik. És így az am­nestia-hirdetésnek épen a jelen alak­ából kell azt következtet­nünk, hogy a kormány szeme előtt tartá az alkotmányosságról való fogalmakat Magyarországon, midőn bennünket ki­hagyva az amnestiából, helyet adott azon nézetnek, mely szerint a provisorium ka­tonai törvényszéki ítéleteinek a proviso­rium határidején túl terjedő hatásuk nem is lehet. És így az amnestia hirdetmény így volt correct, a­hogy szó szerint félhivatalosan közzététetett, nem pedig úgy, a­hogy azt a „G. C.“ magyarázni törekedik. (f) — Larisch gróf azon megtámadásokra, mikkel a centralista részről nehány nap óta illettetik, Ügyesen felelt meg. A „Debatte“ sze­rint ami uíuijüum. ---- ----------, -- OJ —­dig új pénzforrást teremtsek és új kölcsönöket valósítsak, hanem hogy a meglevő jövedelmek­ből jól gazdálkodjam. — Az „Ost D. Post“ tegnap Larisch gróf pénzügyminiszter súlyos helyzetét rajzolta, ma Belcredi grófot ijesztgeti, hogy körlevelét Pes­ten és Prágában kedvezőleg fogadták, de azt egyszersmind oly módon magyarázták, a minő értelemmel ezen okmány nem birhat. E lap szerint Pesten és Prágában a körlevél azon kitételét „közigazgatási decentralisation egészen úgy értették: politikai decentralisa­­tio. A nevezett két városban nem azért gratu­lálnak Belcredi grófnak, mert mint főparancs­nok újabb rendszabályokat bocsátott ki aláren­deltjeihez, mint viseljék magukat , hanem azért örvendenek, hogy Belcredi grófot a legjobb útra térni látják, arra nézve, hogy akarva nem akar­va teljesítse a decentralizáló párt kívánságait. Sajnos — mondja tovább — hogy a körlevél óvatos kifejezései mellett is, bir oly éllel, mely­hez ily remények tapadhatnak. Mi az „igazolt m­é­r­t­é­k­i­g“barátjai vagyunk az autonómiának, sőt szívesen engedünk Magyarországnak annyi külön jogot, a­mennyi az osztrák állam­egység eszméjével nem ellenkezik, hanem hogy Bécstől elvegyék a súlypontot, s megos­szák azt a „Kronlandok“ fővárosaiban, szóval hogy po­litikailag is decentralizáljunk, az ellen határo­zottan tiltakozunk! „Kívánjuk tehát, hogy a­mennyiben ezen körlevél a nemzetiségi pártokat nem jogosított reményekre ébresztette volna, legközelebb a minisztérium oly tényeket kövessen el, melyek az ily felfogást rendre utasítsák. „Mert könnyű a szellemeket fölidézni, de ne­héz ismét elűzni , s azért az államminiszter ve­gye figyelmeztetésnek azt, hogy mint magyaráz­ták körlevelét Pesten és Prágában, s valamely nyilt ténynyel mutassa meg, hogy a politikai centralisatiót föntartja s csak a közigazgatási decentralisatiót adja meg . A b­écsi lapok szemléje. (1). Jeremiád a bureaucratio sorsa fölött. Alig kell mondanunk, hogy az „Oesterr. Ztg“ az, mely keserű könyeket hullat a minden oldalról meg­támadott bureaucratia sorsa fölött. A töb­bi közt írja: „Belcredi gróf, átvevén a rendőrmi­niszterséget is, igy szólott az ottani hi­vatalnokokhoz . Az uj kormány távol van attól, hogy a nyilvános élet szabadságsze­­rű kifejlődését bármely körben akadá­lyozni akarná. Ez újabb ígéret, hogy a kormány nem fog reactionarius lenni. Csak köszönettel kell fogadni az ily nyi­latkozatot, ha máskülönben meg is kell vallani, hogy szükségünk van rá, hogy a mélyen alászállott bizodalmát megerősít­se s a magasra feltajtékzó bizalmatlansá­got mérsékelje. „Azonban hogy épen a rendőrminisz­­terium tisztelt hivatalnokai választattak ki médiumul arra, hogy ezen ígéret a nép széles köreiben szives fogadtatásra talál­jon, alig lehet a legjobban választott ut.­­ Azon izgatás után, mely a hivatalnoki kar ellen rendszeresen fizetik, a bureaucra­tia köréből, úgy a magas, mint az alá­rendelt osztályokból származó biztatások egyáltalában nem találnak hívőkre. A közvélemény corruptiója ezen téren a legfényesebben sikerült. A bureaucratiát az állami társalomban páriává tették. Hogy bizonyos irá­­ny­ok érdekében egész az őrjöngésig vitt lelkesedést szerezzenek , a hivatalno­kokat helotáknak, s a szabadságszerű élet megtestesült ellenségeinek kiáltják ki. Némely lap addig nem adja hasábjait sajtó­­ Iá, teljes nyugalommal, míg egy pár beamtett kedve szerint fel nem né­gyeit. „A hivatalnoki kar e pillanatban bi­zonyára nem a legalkalmatosabb közve­títő elem arra, hogy a népet a kormány szándékairól informálja. Ám fogadják a hivatalnokok az ily nyilatkozatokat saját okulásukra, hogy így meggyőződéseiket megállapítsák: a városi és vidéki közön­ség előtt mindez tartós siker nélkül ma­rad mindaddig, míg a nép előtt a kor­mány czélja és utai titkot képeznek. An­nál inkább kötelességünk e tárgyban figyelmeztetőleg szólalni fel, mert épen most a közvélemény elferditése és meg­­hamisitása, a dolgok uj fordulata óta raffinirozott buzgalommal folytattatik. (Azok, a­kiket itt az „Oesterr. Ztg“ vádol, mind független lapok, a­kik pedig a dol­gok uj fordulata előtt hamisitgaták és el­­ferditék a közvéleményt, csak egy pár subventionált lap volt , az egyik már be­adta a kulcsot, a másik már csak félerő­vel füti katlanját.) — Tegnap a „N. fr. Presse“ czikkét közöltük, melyben alig palástolható kár­örömmel rajzolja a pénzügyi állapotokat, új rendszer helyet ad a nem sikerülvén, e­miatt az nem sokára összedől , s schmerlingianismusnak. Az „Ost. D. Post“ mintha összebeszélt volna centralista collegájával, épen ily irányú czikket hoz. A többi közt írja : „Ausztriában tulajdonkép a pénzügy­­miniszternek kellene a minisztérium ve­zetőjének lenni. A régi kormány, mint állították, azért bukott meg, mert a Ma­gyarországgal való viszály a pénzügyi kérdés megoldását lehetlenné tette. Tehát az új rendszernek fő kötelessége, hogy a pénzügyek érdekében mindent elköves­sen. Azonban az új rendszer által meg­nyerendő javulás csak egy igen hosszú lejárati időre adott váltó, míg a pénz­ügyminiszternek, nehány hét sőt tán né­­hány nap múlva készpénzre lesz szüksé­ge. Larisch grófnak a harczot épen ott kell folytatni, ahol Plener ur félbesza­kította. „Hol van azon álláspont, melynél Ple­ner ur kezei elzsibbadtak? Plener ur több apró, de terhes kölcsön után azon meg­győződésre jutott, hogy a pénzügyi laby­­rintből csak egy hatalmas nagy kölcsön­­szerzés által szabadulhat ki. Felhatalma­zást kért erre a Reichsrath-tól a­nél­kül, hogy kijelentette volna, minő tervei vannak ezen kölcsön valósíthatása tár­gyában. „A nagyszerű kölcsön megijesztette a közönséget, de az észszerű finand­erek átlátták ugyan, hogy más után nincs me­nekvés, de kételkedtek benne, hogy ily nagy összeg beszerezhető legyen, miután Plener úr kezdetben szerencsével, később nyomorúságos sikerrel kötött korábbi köl­­csöneivel a pénzvásárt gyökeresen meg­rontotta. „Larisch gróf tehát egyenesen arra van utalva, hogy előde nyomdokait kö­vesse. Lássuk egyenkint azon összege­ket, mik e pillanatban kérdésbe van­nak téve. A 11.000,000 ft kifizetése, me­lyet az állam a banknál teljesíteni tartoz­nék, elhalasztatik. Hasonlókép­pre­long­ál­tatik a 7.700,000 ft, melyet Plener ur 1863-ban a Hitelintézettől,rög­töni szükség idejében, felvett. A 3.300000 forintra menő utólagos fizetés, a kamat­­ biztosítást élvező vasutak számára, szin­tén e­l­m­a­r­a­d, miután az idevonatkozó szerződéseket a kormány el nem fogadta. A tiz krajctáros papirpénz és jelzálog je­gyek beváltásának ügyét mellőzhetjük; ez nem sürgetés. „De a méldatlanul szükséges, és el nem halasztható fizetések összege a következő P e­s 1865. augustus 3. © A tegnapi bécsi távsürgöny, a „Gén. Corr.“ hajdani félhivatalos kőnyomatú lap magyarázatát közli velünk a legújabb sajtóamneszia dolgában. Legelőször is egy ugy­ancsak tizenhat­­szarvú szóhibát kell kiigazítanunk a te­­legrammban, mely szerint e passus: „un­gleichartige Behandlung verschiedener Reichstheile mind a két magyar reg­geli lapban igy van visszaadva „a külön­böző birodalmi részekkel való magyar­­szerű bánásmód“, a­helyett, hogy „egyenlőtlen eljárás.“ Azonban a távirati sürgönyben, mely lapjainkhoz küldetett, világosan igy volt kitéve „ungarnsch­artige. “ Tehát a „Gen. Corr.“ azt iparkodik bebizonyítani, hogy az amnestia-hirdet­mény (melyet még ugyan hivatalos alak­ban közölve nem láttunk) valami téve­désre szolgáltathat alkalmat; sokan azt hiszik, hogy az Magyarországra nem szól, s így egyenlőtlen eljárást követ a biroda­

Next