A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-17 / 213. szám
Pest, September 14. Mocsáry Lajos urnak e lapok 208. számában megjelent czikkéből igen sokan nem tudták megérteni, miért kelljen a közönség bizalmát bíró egyéneknek a kormánytól és közönségtől szolgálataikat megtagadni, vagyis megyei hivatalokat nem vállalni a provisorium alatt ? Nem értették meg nevezetesen azért, mert a felhozott okok egyike sem vág a dolog érdemébe, s különösen azokat nem győzték meg, — kik a magyar kormány férfiait — mint Mocsáry úr szerint is „testestől lelkestől alkotmányos embereket“ — nemcsak szóval, de tettel is támogatni akarnák. A megyei szolgálat megtagadásának okául felhozatik, hogy az se nem szükséges, se nem hasznos. Nem szükséges azért, mert tovább is lehetséges a mostani hivatalnokokkal ellátni az administration Mi, kik ismerjük azon temérdek visszaélést, azon rendkívüli hanyag, rendetlen eljárást, melyet a közelebbi években részint a tudatlanság és képtelenség, részint hanyagság és részakarat, mind a szorosabb értelemben vett administratio, mind különösen a törvénykezés terén az országnak tetemes anyagi kárára, szellemi előmenetelének rendkívüli hátrányára okozott, s kiknek magunknak is elég részünk volt a mostani administratio „eltűrhető“ malasztjában, — magunk is elismerjük, hogy ha ez állapoton változtatni nem lehet, — akkor az tovább is eltűrhető, de azt, hogy azon oknál fogva, mert valamely állapot kénytelen kelletlen eltűrhető, — azon változtatni se kelljen, azt ugyan sehogysem ösmerhetjük el. Azon palliativ szer, hogy a főispán „tartsa kurta pórázon hivatalnokait és éljen hikhetési jogával“ — az administratio belső szerveiben rejlő bajon egyáltalán nem segíthet. — Mert a tudatlan és tehetetlen hivatalnokból a kurta póráz tehetséges és ügyes hivatalnokot nem csinál, ahol pedig részakarat forog fen, ott csakis a kitehetés jogával való élés használna. De ez sem fog használni, ha a nagy nemzeti párt az M. úr által a mostani kormány ellenében is ajánlott passiv ellenállás mellett marad, mely szerinte különösen abban áll, hogy „a hazafiak, jóravaló alkotmányos emberek“ hivatalt nem vállalnak. Ha a főispán a nemzeti párt soraiból, melyhez a magyar nemzet becsületére legyen mondva — igen kevés kivétellel — minden értelmes, művelt és hazafias ember tartozik senki sem számolhat, s csak azok között választhat, kis közül M. ur szerint „mindenre“ akad egyén, akkor a kitehetési jog gyakorlata a közönséget az eresz alól a csepegőbe juttatja legfeljebb, s az ilyen javítást mi legalább nem fogjuk neki megköszönni. Az is egyik érve M. úrnak a hivatalvállalás szükségtelensége mellett, hogy ha a mostani állapotot 4 évig eltűrhettük, eltűrhetjük „még egy ideig.“ — Még egy ideig is csak eltűrnek, ámde M. úr maga mondja, hogy „nem rövid átmeneti időről van itt szó,“ s hogy a „most újra szervezendő provisorium eltarthat a megyékben isten tudja meddig.“ — Az a „még egy ideig“ olyan soká tarthat, hogy Mór szerint egy telivér 48-as igazi fbureaucratává petrificálódnék, ha ez alatt hivatalt viselne! Ilyen soká nem várhatunk a jó administratiora. A hivatalvállalásnak nem volna haszna Mor szerint azért, mert a purificált tisztikartól nem lehetne várni összetartást, egyöntetűséget, testületi szellemet és jó egyetértést! Mi azt hisszük, hogy igen is lehetne, feltéve, hogy csak olyan hivatalnok maradna meg a régiek közöt s neveztetnék ki újból, ki hivatásában egyedül azt tartja szem előtt, hogy ő nem a közönség urává, hanem szolgájává lett hivatala által, és hogy őt nem a főispán parancsszava, hanem a törvény és saját lelkiismerete vezeti a közönség ügyeinek ellátásában. — Csak a jóra való és semmire való emberek között nem lehet jó egyetértés, összetartás és testületi szellem, úgy de a purificatiónak épen az volna czélja, hogy a két speciel együvé ne kerüljön. Átmenve azon káros hatásokra, melyeket M. ur szerint a hivatalvállalás maga után vonna, e tekintetben mindenek előtt felhozza, — hogy a magunkfajta emberek közé is bekap a corruptio bureaucraticus rendszer mellett, a nyilvánosság ellenőrzése nélkül . Mi nem vagyunk ily részvéleménnyel a magunkfajta emberekről, s akiken közülök ez mégis megesnék, azokért ugyan nem volna kár. Különben szerencsére az egész „nagy nemzeti párt“ nem vállalhat hivatalt, s így csak igen csekély részébe kaphatna a corruptio, s mi többiek, kik nem szolgálhatunk, majd szemmel tartanák a pártunkbeli embereket, hogy a gyengébbek el ne tántorodjanak, és ha az ennek daczára mégis megtörténnék, annak idejében gondunk volna rá, hogy az ilyenek jól érdemlett nyugalomba helyeztessenek. Második kára volna a hivatalvállalásnak, hogy az a nagy nemzeti pártot desorganisatio és demoralisatiora vezetne. E párt viszonyaira nézetünk szerint csak az lehetne befolyással, ha annak vezérei s tagjainak legnagyobb része vállalna megyei hivatalt, — mely tény feltevése nyilván képtelenséget foglal magában. — Különben a nemzeti pártból került tisztviselők vagy továbbra is híven vallanák pártjuk elveit, s akkor desorganisatióról szó sem lehet; vagy pedig képesek volnának eddigi pártjuk elveivel ellenkező nézetek befogadására; — az ilyen „meghaltakat“ csak úgy kipótolná újakkal a gondviselés, mint pótolta eddig azokat, kik polyikai halál által váltak meg tőlünk. Vége lenne a passiv ellenállásnak Ezen kilátásba helyzett harmadik csapás bekövetkezése igen kívánatos mindaddig, mig azon testestől lelkestől alkotmányos emberek, kik M. ur szerint jelenleg a magyar kormányon ülnek az ország területi és politicai integritása, — a pragmatics sanctio értelmébeni önállása, — s 48. törvényeinkre is kiterjedő jogfolytonosságnak életbe léptetésére és fentartására irányozzák működésüket. Magától értetődik, hogy passív ellenállásunk régi erejében fogna feltámadni ezen kormány irányában is, ha az a fentebbi három sarkalatos elvet feladná, s ebben bizonyára nem akadályozná a magyar nemzetet azon nehány párbeszerezni azon könyveket, melyek által pedig saját mindenekfelett becses egyéniségüket tökélyesbithetnék. Nehezen esik csak olvasni is épen nektek, kiknek a közhangulat ismerete, vezénylése s a közművelődés előmozdítása leginkább érdekükben van, egy-egy lapot ... és még inkább pár sort írni, mely által pedig a közhangulatra s művelődésre jótékonyan hathatnának. Nevetségig megy a takarékoskodás ott, hol nem kellenek egész életre kiható munkák a boltban maradnak, mert pár forintba kerülnének ; sok jó intés, eszme, tudósítás , czikk stb. leiratlan marad, mert habár az idő kiadná is — Pestre küldése 15 krba kerülne. Pedig épen a könyvek, az irodalmi termékek azok, melyek élvezet után is épen s mások által, még az ivadékok által is teljesen használható alakban maradnak. Irodalmunk pártolása senkit tönkre nem tehet — senkinek anyagi erejét nem haladhatja, ha ez csupán a „szükségesekre“ szorítkozik. És nem nélkülözik-e a szükségeseket sokan, kik pedig nem minden szükségtelen ipar és tápczikket, nélkülöznek? Nem nélkülözik-e népünk százezrei a részükre itt szükséges irodalmi czikkeket ? holott más dolgokban bővelkednek! Közéletünk, ennek újonnan szervezése, fejtése, és közmivelődésünk, melynek a megyei rendszer (a közgyűlésekbeni tanácskozás, szellem nyilvánulata, az ott kifejtett elvek, nézetek, az ott történt megrovások, elismerések stb. által) lényeges tényezője volt, egyaránt az irodalmi térre van utalva. Lényegesen át kell alakítanunk nevelési rendszerünket: termelő és értékesbítő pályákat kell nyitnunk növendékeink számára még az iskolákban, hogy önjavukra s a közhazára nézve egyenlően szükséges és hasznos pályákon küzdhessenek az életben. Szaktanodákat kell állítanunk , szakkönyveket kell írnunk — tankönyveinket a ped ns emészthetlen elméleti iránytól, mely nyugotról mindinkább terjed s elnyomja az emlékezet túlterhelése által a növendék ítélőképességét, meg kell óvnunk. És mi után tehetjük ezt, nemzeti jellemünkhöz, helyzetünkhöz s j szellemünkhöz következetesen, ha csak az irodalom útján nem? Mikép rombolhatjuk le előítéleteinket, melyek a közélet, szünetelése alatt hatalmasan felburjánoztak, miképen tehetjük egyöntetűvé, öszhangzóvá eljárásunkat közéletünk fejlesztésére s közmivelődésünk előmozdítására nézve, ha irodalmunkat elhanyagoljuk, termékeit nem méltányoljuk, termelését nem gyarapítjuk ? — Pedig nem emlékeznek könyvárusaink s a lapkiadók nehezebb korszakra a mostaninál! Soha nem volt annyi eszmecserére s így annyi íróra és olvasóra szüksége a magyar nemzetnek, mint most. Mert ha e közelebbi években nem úgy szervezi közéletét, hogy az kellő korszerű módosításokkal századokig tartson — ha nem oldja meg korszerüleg a köznevelési ügy ezer oldalú gyakorlati feladatait, — ha nem fog lépést tartani anyagi s szellemi gyarapodásban az óriási léptekkel haladó nyugati nemzetek közt, ha többet vagy kevesebbet fog adni közjogaiból azon társnemzetiségeknek, melyeknek a magyar hazán kívül is vannak rokonaik, — akkor oly veszélyeknek leend kitéve, mely óriásilag növelkedni fog és nem lehetlen, hogy a vész hullámai a magánálló „zöld sziget“ felett erősebben egybe csapnak mint valaha. Viszont csupán közegyetértés, együtt gondolkodás és egyező eljárás által tehetjük erőssé nemcsak a testi, de az ennél erősebb szellemi fegyverek ellenében is. — És mégis alig van nap, melyben ne hallanánk panaszt emelni, a sok lap és sok iró ellen — holott elégnél több lap és iró nem lehet, csak kevesebb — s ha már ezen kevesebbet is sokaljuk, talán azért, mert nem épen úgy írnak, mint óhajtanék, soha nem fognak feltűnni azon „óriások,“ kikre büszkélkedni akarunk, és kiken kívül másokat, a középszerűeket tűrni nem akarjuk — mert ezen „óriások“ csupán a középszerűek hibáin, hiányain okulva és azoknak egyéni észtermékeit felélve s felhasználva képesek mindenek felett kitűnőkké válni — és hol óriási szellemüknek kellő tápanyagokat nem találnak, ott, mint a hibásan táplált test, az ő szellemük is középszerű marad___Nézzük meg Északamerika népeit, kiket szörnyű tévedéssel Európa salakjának szoktunk volt nevezni, mivé lett a közös gondolkodás eszközének, irodalmának felkarolása által. Nézzük, mivé lettek a nemzetek, kik közéletük s közművelődésük ezen főeszközét elhanyagolták. És meg fogunk győződni, hogy több lap, több könyv, több író még akkor sem lehetne hazánkban, ha minden,ki hazája ügyeit saját ügyéül tekinti, tényező részt venne irodalmunk terén, — ha minden magyar ember az olvasók sorába lépne és az anyák gyermekeiknek már kiskorukban mindazon szép és jó ismeretet keblükbe s agyukba csepegtetnék, melyeket most csak nagy korukban és többnyire saját kárukon szereznek meg. Ezért irodalmunknak, mint az egyéni és közművelődés fő eszközének, méltánylása és gyarapítása honleányainknak épen oly természetes feladata, mint honfiainknak, kik ezáltal a közélet újjáalakításának s vezénylésének nagy munkájában részt akarnak venni. Kubinyi Lajos, munkbeli tisztviselő, ki hogy mást ne mondjak — elég következetlen lenne akkor is szolgálatával támogatni a kormányt, midőn épen ellenkezőjét cselekszi annak a miért tettleges támogatására vállalkozott. Azt mondja továbbá M. úr, hogy a nemzeti pártbeliek hivatalvállalása folytán megzavarodik a nép esze, s az ellentétes befolyások közt sem fog tudni eligazodni. Többet mondok, mára zavarodni kezd, — de nem a fehérmegyei alispánok hivatalba lépése miatt, — hanem azért, hogy a nemzeti párt alkotmányos emberei passív ellentállást hirdetnek a kormányon ülő „testestől lelkestől alkotmányos emberek“ ellen. Zavarodik azért, mert nem bírják belátni, mi részben könnyítetnék az által, hogy a közönség ügye bajainak ellátása a mostani, hiányaiban páratlan , administratio kezei között hagyatik, a kormánynak azon czélra való működése , mely meggyőződésünk szerint a fent érintett három főpontban a nemzeti pártéval közös , s miben öregbítené a kormánynak — jobbra és balra egyiránt szükséges tekintélyét azon ódium, mely a kormányra háramlik az őt képviselni nem képes — minden tekintetben hiányos közegek miatt? M. ur szerint a nép kétségbe esnék a haza jövője iránt, ha a nemzeti párt egyes tagjai az administratio terén is válvetve működnének a testestől lelkestől alkotmányos férfiak oldalán azon czélokra , melyek elérésétől hazánk léte vagy nem léte függ! Nem esik e józan eszü, resignált nép kétségbe még akkor sem, ha az ajánlott passiv ellenállás által ismét e nemzet és haza ellenségeit segitnék diadalra, azon kormány megbuktatásához járulván, mely ellen magyarfaló absolutisták és bureaucraták fellázadt serege a kétségbeesés dühével küzd — élet-halál harctot folytatva ellene nyíltan és titokban. Utolsó káros eredménykép azt hozza fel M' ur, hogy a nemzeti párt tagjainak hivatalvállalása által a kormány állása gyengítetnék a reactio irányában. E paradoxon megfejtésre vár! Mert e szerént mi a Zichy-kormányt is erősítettük volna, miután annak is passiv ellentállássa szolgáltunk! Igen jámbor kísértet volna az a féle reactio, melyet olyan argumentummal is le lehetne győzni, mint M.ár a hivatal nem vállalás fényéből meríthetni vél. — Közönséges szempontból tekintve a dolgot, azon körülményben, hogy a kormánynak alkalmas közegek nyerésére módot nem nyújtunk, és ezáltal a vele való szolidaritást nyíltan megtagadjuk, — megvonjuk tőle az egyetlen reális alapot, melyen létele nyugszik, és tehetetlenné tesszük minden irányban azon czélok elérésére, melyeknek kivitelére vállalkozott. Azt senki sem fogja tagadni, hogy a reactionak is egyetlen czélja ez idő szerint a magyar kormányt tehetlenné tenni czéljai elérésében, ez tehát csak örülni fog annak, ha a magyarországi közvélemény is megtagadja a kormány támogatását. Még néhány szót a t. szerkesztőség csillag alatti jegyzetére, mely az elmélet és gyakorlat közti különböztetés felállítása által a kérdés élét letörhetni vélte. Azonban nem az a kérdés : van e olyan ember, aki a mostani kormány alatt provisorius hivatalt vállal, s hogy mit fog a „Hon“ azoknak mondani, akik ezt teszik, hanem az elvileg helyes, és azért szükségese, hogy a nagy nemzeti párt (ide számítva a 48-as és 61 -gyeseket is) soraiból, az arra erkölcsileg és tudományilag képesek a kormány kívánatára provisorius megyei hivatalt vállaljanak, vagy pedig nem? Mert utóbbi esetben az olyan ember, aki tudva önkényt helytelent cselekszik, a mi szemünkben sem nem becsületes ember, se nem jámbor hazafi, s az ilyen embereket igenis anathemával kell üldözni. Nézetem szerint ez a kérdés csomója: — hallgatni felőle lehet, — de ha már tárgyaljuk, döntsük el lényegében ; — mert csak ezzel lehetünk hasznára azon ügynek, melyet nem lehet kicsinyes akadékoskodással megoldani, hanem nagyszerűségéhez mért elhatározásoknak az egész nemzet hozzájárulása melletti kivitelével kell diadalra juttatni.*) ják: Üssétek le ezt a februaristát, aki még octoberre mer provokálni! Ha a juli 17-ki legfelsőbb kéziratra appellálunk, félnünk kell, hogy sárral dobálnak meg. „Az ezen kézirat által létesült megerősbített birodalmi tanácsra bizonyos előszeretettel gondolunk vissza. Az eszme nem valami federalista agyából került:Bruck báró indítványozta és emelte érvényre, de csak azután, a midőn terve az osztrák birodalmi parlamentről félrevettetett. — Bruck báró nem volt sem bureaucrata, sem centralista, de mégis épen a centrifugai elemek megfékezésére gondolta ki a Reichsparlament eszméjét. A megerősbített birodalmi tanácsot, csak átmeneti pontnak tekintette a valóságos alkotmányos képviseleti rendszerre. A jul. 17-iki kézirat épen nem volt concessio a federalisták vagy dualisták értelmében: alapját képező, jövendőre a birodalom alkományos képviseltetésére. Az adók felemelése, az uj kölcsönök már ekkor közös ügyeknek jelöltettek ki. Mindezen okmányokban a Reichseinheit képezi a vezérfonala Akik ezt tagadják, túlmennek az octoberi férfiakon is, s annyi zajt hallunk ma, hogy féltenünk kell már a birodalmat és alkotmányát is. „Mi csak egy birodalmat ismerünk. Ha birodalmat alapítnak Ausztrián belől, akkor Ausztria megszűnt létezni. Akkor legfölebb államok szövetségéről lehetne csak beszélni, s a magyar törekvések szóvivői mégis azt állítják, hogy az erdélyi országgyűlés összehívása is csak ezen czél elérésére történt. De ugyanezen szóvivők a teljes Reichsrathot csak fxetionak nevezik. Azt mondják: a mostani kormánynak nincs szüksége ezen fictiot elismerni, holott legközelebb is kibocsátottak egy törvényt, (mely legújabban sanctionáltatván) bevezetésében ezen kifejezést használták: „Reichsrathom beleegyezésével.“ Ezen acta alatt Larisch gróf és Belcredi gróf neve állt, s mindketten részt vettek a például felhozott törvény alkotásában, a Reichsrathban. Ha azon időben a Reichsrath nem volt előttük fictio, hanem valóság, mint változott ma azzá. Ausztriában még sok különféle bolygóttíz fellobbanásra kell elkészülve lennünk. — A centralisták, minden talpalatnyi földért halálig küzdenek. A „Gren. Correspondent“ lapjaink tegnapi számában közlött távirati tudósítás szerint, már kimondta, hogy a kormány, ha közigazgatási orgánumok szervezésében változást akar, ezt csak az illető tartományi gyűlések közreműködésével eszközlendi. A centralisták ezzel távolról sincsenek kielégítve. A „Presse“ még ezen ügyre nézve is a szűkebb sőt a teljes Reichsrath illetőségét reklamálja. A többi közt írja: „Folyvást aggódnunk kell, amidőn a minisztériumot majd a dualista, majd a federalista tábor felé lépdelni látjuk. Hogy Magyarországban és Erdélyben a dolgok a dualisták értelmében folynak, tagadhatlan, de hogy a közigazgatási orgánumok szervezésének kérdésében , a tartományi gyűlések elé szándékoznak lépni, ez pláne foederalisticus irányra mutat. Talán a minisztérium a foederalismusban az egyensúly föntartását keresi, a dualismus ellen ? Nem tudja talán, hogy a dualismus és federalismus, végczéljaikban homlokegyenest ellenkeznek? „E két elv, előbb utóbb harczba elegyedik ; nagy veszély volna tehát ennek lehetőségét előidézni. (Értsd : legjobb volna mindkettőnek egy szuszra megadni a kegyelemdöfést, centralisatio és germanisatio által.) „Ha ily esetben (a foederalisták és dualisták közt kitört háborúban) a kormány közbelépend, s a divide et impera elvénél fogva a rendet helyreállítani szándékoznék , váljon minő elven fogna ez történni, minő vérttel födezendi önmagát? — Nézetünk szerint csak a szabadság nevében. A szabadság pedig csak a Reichsrath. (Auch gut.) Ratzeburg, sept. 16. Egy tegnap kihirdetett, s Bismarck által ellenjegyzett kir. patens Lauenburgot birtokba veszi. A porosz király czimeihez csatoltatni fog a „Lauenburg herczege“ czim is. Bismarck Lauenburg miniszterévé neveztetett ki. — A „Nordd. Alig. Ztg“ mai számának távirati sürgönye szerint May szerkesztő Perleberg-kerület fogházába adatott át. A bécsi lapok szemléje. — Az „Oesterr. Ztg“ mai nap a következőkben fejezi ki kedvetlenségét. „Valósággal épen nem kellemes érzet s mostanában osztrák publicistának lenni. j (Értsd: most, a midőn az „Oesterr. Zeitung“-nak ingyen kell írni, holott azelőtt minden sorát busásan fizették.) A politikai tevékenységnek alphája és ómegája a jogalap, ez ad biztonságot, a küzdelemben világosságot a törekvésben. Ezen jogalapot az osztrák alkotmánynak kellene szolgáltatni. Azonban az osztrák alkotmány nem egy darab okmányból áll: egész sor alaptörvény képezi azt. A jul. 17 iki legfelsőbb kézirat az octoberi diplomában megemlittetik ; a febr. pátenst úgy adták, mint az oct. diplomának comi mentárját és valósítását. Ha azonban ma valaki a febr. pátenst veszi alapul, mind ■ járt rákiáltanak: Kövezzétek meg ezt a bureaucratico-centralistát! Ha az oktoberi diplomára hivatkozunk, ránk ordít *) Jelen czikket ugyan, mint amely az általunk eddig elmondottakat pontról pontra megczáfolni törekszik, inkább lehetett volna valamely más lapban is leendő közrebocsátás végett elutasítanunk — párt kérdéseknél, elvkérdéseknél minden bizonnyal ez is j leend eljárásunk a velünk egyet nem értő vélemények i irányában. E jelen opportunitási kérdésnek azonban nem ismerjük el azon magas politikai jogát, hogy az, mint Eris almája szerepeljen közöttünk, s ennél a Shibolethnél fogva nem indulunk el kétfelé osztani a hazai pártokat. Saját véleményünk e tárgy fölött eléggé ismeretes. A másé ellenében sem vagyunk türelmetlenek. Aki jelenben hivatalt vállal, bizonyosan egyéni meggyőződésből teszi, mert az a körülmény, hogy az országgyűlés rövid időn máskép intézkedhetik felőle, nem szolgál kecsegtetésül a most belépőre, sőt önfeláldozást követel tőle. Mi a törvényes tér vitatásával csak ez áldozatot akartuk volna könnyíteni.De ismételjük, hogy a hivatalbalépés, vagy nemlépés kérdéséből nem engedünk magunk alá olyan minát ásatni, mely pártunkat a levegőbe röpítse. A szerkesztői megjegyzésünkre tett észrevételt pedig nem tartjuk érvényesnek. Moraliter csak egyféle lehet a becsületesség, de politikai kérdésekben, különösen a napi politika ephemer kérdéseiben ezer meg ezerféle lehet a helyes és nem helyes közötti különbség, s ahogy megvárjuk, hogy a mi véleményünket meggyőződésből eredtnek ismerje el más, úgy megadjuk másnak is azt, hogy az övé is eredhetett meggyőződésből, s azt hisszük, hogy akik ma ebben a kérdésben szemközt állunk, egy hó múlva, kettő múlva, nagyobb államjogi kérdéseknél ismét egy tábort fogunk képezni. Szerk. Hivatalos közlemények. A magyar kir. udv. kanczellária a budai kir. főgymnasiumnál megürült rendes gymnasiumi tanári állásra Mészáros Nándor szabadkai gymnasiumi tanárt nevezte ki. A m. k. helytartótanácsnak f. é. máj. 28-ikán i 40,700. sz. a. kelt intézménye kapcsában ezennel közhirré tétetik, hogy a buda-nagyváradi országos pénzügyigazgatóságnak értesítése szerint a cs. kir. pénzügyminisztérium f. é. aug. hó 12-én 37,753. sz. alatt kelt kibocsátványával a tiszai árterek adómentessége ügyében az illető birtokosok és községek által teendő felszólalások benyújtására ez évi augustus hó lökéig engedélyezve volt határidőt ugyanez évi September hó végéig meghosszabbította. Nógrád megye kir. biztosa Zimmermann Erzsébetet megyei tiszteletbeli bábává nevezte ki. A „HON“ magántár sürgönyei. Dublin, sept. 15. A rendőrség ma elfoglalta a fentek főhetilapjának nyomdáját, elfogott „egy tucat“ személyt a állítólag fegyvereket és compromittáló okmányokat talált. Külföld, Olaszország. Róma. (Boggio a pápánál.) Boggio castelgandolfoi fogadtatását a pápánál, mely e hónap elején ment végbe, s Rómában és Olaszországban némi föltünést okozott, — sajátságos homály fedi. Boggio, köztudomás szerint természetes fia Cavournak és barátja az olasz egységnek. A „Cras“ f. hó 7-ről kelt római tudósításai szerint a kihalgatás két óráig tartott, s diplomatiai körökben híre jár, hogy a tárgyalások Róma és Victor Emanuel kabinetje közt ismét megkezdettek. Mindenesetre, állítja a levelező, e kihallgatás a f. hó 25 diki consistoriumban teendő pápai allocutióra és a pápai szék magatartására, a jövőben, nem lesz befolyás nélkül. Boggio jelenleg első szónoka Olaszországnak s „aranyszájú“ melléknévvel bír, s azért nem is lehet csodálni,hogy a római conservativek fel vannak izgatva a pápával tartott értekezése folytán. A római főpapok nagy része folytonosan retteg, hogy a pápa, a „haza“ szó által megvesztegetve, végül még ki fog békülni Olaszországgal. Sőt egy bizonyos rend néhány szónoka a templomban a „haza“ kifejezést pogánynak nyilvánította. A pápa, a „forradalom“ által uralva, azaz a nemzetiség érzelme és azon akarat által lelkesítve, hogy ne a kabinettel, hanem a népekkel szövetkezzék — ez a rémkép, mely a római főpapok nyugalmát zavarja. (Bonaparte József temetéséről) közöl tudósítást az „A. A. Z.“ Rajzolván a tudósító a népszerűséget, melynek a leg bőkezűsége folytán, a nép alsóbb osztálya részéről örvendett, folytatja . Tegnapi temetése a népre nézve esemény volt; császári rokona Párisban szintén nem mulasztotta el megemlékezni arról, hogy az elhunyt egy király unokája volt. Reggel 8 órakor indult meg a temetési menet palotájából ; franczia lovas csendőrök, huszárok, fél ágyútelep, a 71-dik sorezred egy zászlóalja gyászfátyolos dobokkal és zászlókkal nyitották meg a menetet; egy zenekar, melynek gyászindulói dobpergéssel váltakoztak, követte a négy ló által vont gyászkocsit. Ez szépen volt ékítve, mindenütt a gyásszal körülvett sassal. A koporsó előtt 4 áldozat ült a kereszttel. Oldalt ment a cselédség és franczia chasseurök. A gyászkocsi melett mentek különböző csoportokban a franczia követség és művészakadémia tagjai, franczia és pápai tábornokok a tisztikarral, az elhunyt rokonai, barátai és ismerősei. Ezeket követték: az 58. ezred egy zászlóalja zenével, fél ágyútelep Három lőporos kocsival, huszárok és carabinierik, az elhunyt két hintója és a római nemesség és idegenek 33 hintója. Az elláthatlan néptömeg képezett sorfalat. A gyászszertartás a franczia nemzeti templomban, megható volt. A pápa és III. Napoleon is jelen voltak arczképileg. A Santa-Maria templomban temették el anyja mellé. Francziaország, Páris, sept. 12. (Porosz-franczia szövetség; az Ottféle eset; Amadeus hg.) Az „Opinion Nat.“ egy idő óta gondosan foglalkozik a porosz politika taglalásával, minthogy Porosz- és Francziaország szövetkezésének lehetősége lebeg szeme előtt. Az „Opin. Nat.“ annak föltevéséből indul ki, hogy olyan nagy állam biztosságához, mint Francziaország, épen nem szükséges, hogy az kis államoktól legyen körülvéve, mint Thier politikája tartja jónak úgy Német- mint Olaszországgal szemben. Sőt ezen tétel állapítja meg Gueroult: „Minél hatalmasabbak a szomszéd államok , minél jobban ellensúlyozzák egymást azok erői, annál valószínűtlenebb a köztük kiüthető háború E szerint tehát az egységes Olaszország kevésbbé veszedelmes Francziaország békéjére nézve, mint a szétdarabolt, amely három századon át volt az Ausztria és Francziaország közötti háborúk harczmezeje. Francziaország bizonyára kevesebb meggondolással törne be Belgiumba, mint Angolországba, s Ausztria és Poroszország bizonyára nem mentek volna olyan jó kedvvel a bábomnak, ha a gyenge Dánia helyett a hatalmas Oroszországgal lett volna bajuk. Az nagyon tisztán áll, — mond az „Opinione Nationale —• végül, miszerint Poroszországnak , hogy minden nagyratörő tervét megvalósíthassa, szüksége van Francziaország szövetségére , avagy legalább jóakaratára. Innen magyarázható az a bizonyos közeledés, vagy legalább közeledésre való vágyódás , amely eddigelé csak némi gyenge jelekből kivehető. Másrészt el kell ismerni, miszerint Angolország tétlenül maradása s részakarata, melyet a lengyel kérdésben tanúsított, a franczia kormányt önkéntes passiv magatartásra bírta a dán ügyben, amely most megkönnyíti a Franczia- és Poroszország egymáshoz közeledését. Francziaország, anélkül, hogy eltért volna ebbeli elvétől, miszerint a bgségek lakosságának kívánság meghallgatandó volna, — a dán kérdésbeni visszatartózkodó magatartása által számos aggodalmat eloszlatott Németországban, 8 nagy népszerűséget szerzett magának. Ebből az a következtetés, hogy amióta Poroszország Európában nagy szerepet játszik, jóformán most először vált lehetségessé a Francziaország és Poroszország közötti szövetség, mely mind a két részről komoly indokokkal támogatható.“ — A franczia sajtó egyre keményebb kifejezéseket használ az Ott-féle ügyben. Különösen a „Journe des Debats“ felettébb ingerült czikkéből nagyon kivehető azon felindulás, mely a kérdéses eset miatt, a mivelt franczia körökben is uralkodik. Ma reggel érkezett meg Párisba Amadeus olasz kir. lg. A pályaudvarban Nigra lovag fogadta az olasz követség személyzetével. A lig egyenesen a „Hotel Grand“-ba hajtatott, s onnan Meudonba, ahol egy hetet szándékozik tölteni testvérénél, Clotilde hgnénél. Polenzo gr. álnév alatt utazik incognito Arese gr. társaságában. — Perpigny bg s a császár gyakran váltnak leveleket, ami élénk figyelmet kezd ébreszteni. Napoleonig még egyszer oly távol áll császári nagybátyjától mint ajaccioi beszéde után állott. Angolország, London, sept. 12. (Russell 1. Bécsbe küldött sürgönye; a fen iek.) Russell lordnak Bécsbe küldött azon