A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)

1865-09-17 / 213. szám

Pest, September 14. Mocsáry Lajos urnak e lapok 208. számában megjelent czikkéből igen sokan nem tudták megérteni, miért kelljen a közönség bizalmát bíró egyéneknek a kormánytól és közönségtől szolgálataikat megtagadni, vagyis megyei hiva­talokat nem vállalni a provisorium alatt ? Nem értették meg nevezetesen azért, mert a felhozott okok egyike sem vág a dolog érdemé­be, s különösen azokat nem győzték meg, — kik a magyar kormány férfiait — mint Mocsáry úr szerint is „testestől lelkestől alkotmányos em­bereket“ — nemcsak szóval, de tettel is támo­­gatni akarnák. A megyei szolgálat megtagadásának okául felhozatik, hogy az se nem szükséges, se nem hasznos. Nem szükséges azért, mert tovább is lehetséges a mostani hivatalnokokkal el­látni az administration Mi, kik ismerjük azon temérdek visszaélést, azon rendkívüli hanyag, rendetlen eljárást, melyet a közelebbi évek­ben részint a tudatlanság és képtelenség, ré­szint hanyagság és részakarat, mind a szo­rosabb értelemben vett administratio, mind különösen a törvénykezés terén az ország­nak tetemes anyagi kárára, szellemi előme­netelének rendkívüli hátrányára okozott, s kiknek magunknak is elég részünk volt a mos­tani administratio „eltűrhető“ malasztjában, — magunk is elismerjük, hogy ha ez állapoton változtatni nem lehet, — akkor az tovább is eltűrhető, de azt, hogy azon oknál fogva, mert valamely állapot kénytelen kelletlen eltűrhető, — azon változtatni se kelljen, azt ugyan se­­hogysem ösmerhetjük el. Azon palliativ szer, hogy a főispán „tartsa kurta pórázon hivatalnokait és éljen hikhetési jogával“ — az administratio belső szerveiben rejlő bajon egyáltalán nem segíthet. — Mert a tudatlan és tehetetlen hivatalnokból a kurta póráz tehetséges és ügyes hivatalnokot nem csi­nál, a­hol pedig részakarat forog fen, ott csak­is a kitehetés jogával való élés használna. De ez sem fog használni, ha a nagy nemzeti párt az M. úr által a mostani kormány ellené­ben is ajánlott passiv ellenállás mellett marad, mely szerinte különösen abban áll, hogy „a ha­zafiak, jóravaló alkotmányos emberek“ hivatalt nem vállalnak. Ha a főispán a nemzeti párt so­raiból, melyhez a magyar nemzet becsületére legyen mondva — igen kevés kivétellel — min­den értelmes, művelt és hazafias ember tartozik senki sem számolhat, s csak azok között választ­hat, kis közül M. ur szerint „mindenre“ akad egyén, akkor a kitehetési jog gyakorlata a kö­zönséget az eresz alól a csepegőbe juttatja leg­feljebb, s az ilyen javítást mi legalább nem fog­juk neki megköszönni.­­­ Az is egyik érve M. úrnak a hivatal­vállalás szükségtelensége mellett, hogy ha a mostani ál­lapotot 4 évig eltűrhettük, eltűrhetjük „még egy ideig.“ — Még egy ideig is csak eltűrnek, ámde M. úr maga mondja,­ hogy „nem rövid át­meneti időről van­ itt szó,“ s hogy a „most újra szervezendő provisorium eltarthat a me­gyékben isten tudja meddig.“ — Az a „még egy ideig“ olyan soká tarthat, hogy M­ór sze­rint egy telivér 48-as igazi fbureaucratává pe­­trificálódnék, ha ez alatt hivatalt viselne! Ilyen soká nem várhatunk a jó administratiora. A hivatal­vállalásnak nem­ volna haszna M­­or szerint azért, mert a purificált tisztikartól nem lehetne várni összetartást, egyöntetűséget, testületi szellemet és jó egyetértést! Mi azt hisszük, hogy igen is lehetne, feltéve, hogy csak olyan hivatalnok maradna meg a régiek közöt s neveztetnék ki újból, ki hivatásában egyedül azt tartja szem előtt, hogy ő nem a közönség urává, hanem szolgájává lett hivatala által, és hogy őt nem a főispán parancsszava, hanem a törvény és saját lelkiismerete vezeti a közönség ügyeinek ellátásában. — Csak a jóra való és semmire való emberek között nem lehet jó egyetértés, összetartás és testületi szellem, úgy de a purificatiónak épen az volna czélja, hogy a két speciel együvé ne kerüljön. Átmenve azon káros hatásokra, melyeket M. ur szerint a hivatalvállalás maga után vonna, e tekintetben mindenek előtt felhozza, — hogy a magunkfajta emberek közé is bekap a corruptio bureaucraticus rendszer mellett, a nyilvánosság ellenőrzése nélkül . Mi nem vagyunk ily rész­vélemén­nyel a magunkfajta emberekről, s a­kiken közülök ez mégis megesnék, azokért ugyan nem volna kár. Különben szerencsére az egész „nagy nemzeti párt“ nem vállalhat hiva­talt, s így csak igen csekély részébe kaphatna a corruptio, s mi többiek, kik nem szolgálha­tunk, majd szemmel tartanák a pártunkbeli em­bereket, hogy a gyengébbek el ne tántorodjanak, és ha az ennek daczára mégis megtörténnék, annak idejében gondunk volna rá, hogy az ilye­nek jól érdemlett nyugalomba helyeztessenek. Második kára volna a hivatalvállalásnak, hogy az a nagy nemzeti pártot desorganisatio és demoralisatiora vezetne. E párt viszonyaira nézetünk szerint csak az lehetne befolyással, ha annak vezérei s tagjainak legnagyobb része vállalna megyei hivatalt, — mely tény feltevése nyilván képtelenséget foglal magában. — Kü­lönben a nemzeti pártból került tisztviselők vagy továbbra is híven vallanák pártjuk elveit, s akkor desorganisatióról szó sem lehet; vagy pedig képesek volnának eddigi pártjuk elveivel ellenkező nézetek befogadására; — az ilyen „meghaltakat“ csak úgy kipótolná újakkal a gondviselés, mint pótolta eddig azokat, kik polyik­ai halál által váltak meg tőlünk. Vége lenne a passiv ellenállásnak­­ Ezen ki­látásba helyzett harmadik csapás bekövetke­zése igen kívánatos mindaddig, mig azon tes­testől lelkestől alkotmányos emberek, kik M. ur szerint jelenleg a magyar kormányon ülnek az ország területi és politicai integritása, — a pragmatics sanctio értelmébeni önállása, — s 48. törvényeinkre is kiterjedő jogfolytonosság­nak életbe léptetésére és fentartására irányoz­zák működésüket. Magától értetődik, hogy passív ellenállásunk régi erejében fogna feltámadni ezen kormány irányában is, ha az a fentebbi három sarkalatos elvet feladná, s ebben bizonyára nem akadá­lyozná a magyar nemzetet azon nehány pár­beszerezni azon könyveket, melyek által pedig saját mindenekfelett becses egyéni­ségüket tökélyesbithetnék. Nehezen esik csak olvasni is épen nektek, kiknek a közhangulat ismerete, vezénylése s a köz­művelődés előmozdítása leginkább érde­kükben van, egy-egy lapot ... és még inkább pár sort írni, mely által pedig a közhangulatra s művelődésre jótékonyan hathatnának. Nevetségig megy a takarékoskodás ott, hol nem kellene­k egész életre kiha­tó munkák a boltban maradnak, mert pár forintba kerülnének ; sok jó intés, eszme, tudósítás , czikk stb. leiratlan marad, mert habár az idő kiadná is — Pestre küldése 15 krba kerülne. Pedig épen a könyvek, az irodalmi termékek azok, me­lyek élvezet után is épen s mások által, még az ivadékok által is teljesen hasz­nálható alakban maradnak. Irodalmunk pártolása senkit tönkre nem tehet — sen­kinek anyagi erejét nem haladhatja, ha ez csupán a „szükségesekre“ szorítkozik. És nem nélkülözik-e a szükségeseket sokan, kik pedig nem minden szükségtelen ipar és tápczikket, nélkülöznek? Nem nélkü­lö­zik-e népünk százezrei a részükre itt szük­séges irodalmi czikkeket ? holott más dol­gokban bővelkednek! Közéletünk, ennek újonnan szervezése, fejtése, és közmivelődésünk, melynek a megyei rendszer (a közgyűlésekbeni ta­nácskozás, szellem nyilvánulata, az ott ki­fejtett elvek, nézetek, az ott történt meg­rovások, elismerések stb. által) lényeges­­ tényezője volt, egyaránt az irodalmi térre van utalva. Lényegesen át kell alakítanunk neve­­­­lési rendszerünket: termelő és értékesbí­­­­tő pályákat kell nyitnunk növendékeink számára még az iskolákban, hogy önja­vukra s a közhazára nézve egyenlően szükséges és hasznos pályákon küzdhes­­senek az életben. Szaktanodákat kell ál­lítanunk , szakkönyveket kell írnunk — tankönyveinket a ped ns emészthetlen elméleti iránytól, mely nyugotról mind­inkább terjed s elnyomja az emlékezet túl­terhelése által a növendék ítélőképességét, meg kell óvnunk. És mi után tehetjük ezt, nemzeti jellemünkhöz, helyzetünkhöz s j szellemünkhöz következetesen, ha csak­­ az irodalom útján nem? Mikép rombol­hatjuk le előítéleteinket, melyek a közélet, szünetelése alatt hatalmasan felburjánoz­­tak, miképen tehetjük egyöntetűvé, ösz­­hangzóvá eljárásunkat közéletünk fejlesz­tésére s közmivelődésünk előmozdítására nézve, ha irodalmunkat elhanyagoljuk, termékeit nem méltányoljuk, termelését nem gyarapítjuk ? — Pedig nem emlé­keznek könyvárusaink s a lapkiadók ne­hezebb korszakra a mostaninál! Soha nem volt annyi eszmecserére s így annyi íróra és olvasóra szüksége a ma­gyar nemzetnek, mint most. Mert ha e kö­zelebbi években nem úgy szervezi köz­életét, hogy az kellő korszerű módosí­tásokkal századokig tartson — ha nem oldja meg korszerüleg a köznevelési ügy ezer oldalú gyakorlati feladatait, — ha nem fog lépést tartani anyagi s szellemi gyarapodásban az óriási léptekkel ha­ladó nyugati nemzetek közt, ha többet vagy kevesebbet fog adni közjogaiból azon társnemzetiségeknek, melyeknek a magyar hazán kívül is vannak rokonaik, — akkor oly veszélyeknek leend kitéve, mely óriásilag növelkedni fog és nem le­­hetlen, hogy a vész hullámai a magánálló „zöld sziget“ felett erősebben egybe csap­nak mint valaha. Viszont csupán közegyet­értés, együtt gondolkodás és egyező el­járás által tehetjük erőssé nemcsak a testi, de az ennél erősebb szellemi fegyverek ellenében is. — És mégis alig van nap, melyben ne hallanánk panaszt emelni, a sok lap és sok iró ellen — holott elégnél több lap és iró nem lehet, csak kevesebb — s ha már ezen kevesebbet is sokaljuk, talán azért, mert nem épen úgy írnak, mint óhajtanék, soha nem fognak feltűnni azon „óriások,“ kikre büszkélkedni aka­runk, és kiken kívül másokat, a közép­szerűeket tűrni nem akarjuk — mert ezen „óriások“ csupán a középszerűek hibáin, hiányain okulva és azoknak egyéni ész­termékeit felélve s felhasználva képesek mindenek felett kitűnőkké válni — és hol óriási szellemüknek kellő tápanyago­kat nem találnak, ott, mint a hibásan táp­lált test, az ő szellemük is középszerű ma­rad___Nézzük meg Északamerika né­peit, kiket szörnyű tévedéssel Európa salakjának szoktunk volt nevezni, mivé lett a közös gondolkodás eszközének, iro­dalmának felkarolása által. Nézzük, mivé lettek a nemzetek, kik közéletük s közmű­velődésük ezen főeszközét elhanyagolták. És meg fogunk győződni, hogy több lap, több könyv, több író még akkor sem le­hetne hazánkban, ha minden,­ki hazája ügyeit saját ügyéül tekinti, tényező részt venne irodalmunk terén, — ha minden magyar ember az olvasók sorába lépne és­­ az anyák gyermekeiknek már kiskoruk­ban mindazon szép és jó ismeretet keblük­­­­be s agyukba csepegtetnék, melyeket most­­ csak nagy korukban és többnyire saját­­ kárukon szereznek meg. Ezért irodal­­­­munknak, mint az egyéni és közműve­lődés fő eszközének, méltánylása és gya­rapítása honleányainknak épen oly ter­mészetes feladata, mint honfiainknak, kik ezáltal a közélet újjáalakításának s ve­zénylésének nagy munkájában részt akar­nak venni. Kubinyi Lajos, munkbeli tisztviselő, ki hogy mást ne mondjak — elég következetlen lenne akkor is szolgála­tával támogatni a kormányt, midőn épen ellen­kezőjét cselekszi annak a miért tettleges támo­gatására vállalkozott. Azt mondja továbbá M. úr, hogy a nemzeti pártbeliek hivatalvállalása folytán megzavaro­­dik a nép esze, s az ellentétes befolyások közt sem fog tudni eligazodni. Többet mondok, már­­a zavarodni kezd, — de nem a­­ feh­érmegyei al­ispánok hivatalba lépése miatt, — hanem azért, hogy a nemzeti párt alkotmányos emberei pas­sív ellentállást hirdetnek a kormányon ülő „tes­testől lelkestől alkotmányos emberek“ ellen. Zavarodik azért, mert nem bírják belátni, mi részben könnyítetnék az által, hogy a kö­zönség ügye bajainak ellátása a mostani, hiá­nyaiban páratlan , administratio kezei között hagyatik, a kormánynak azon czélra való működése , mely meggyőződésünk szerint a fent érintett három főpontban a nemzeti pártéval közös , s miben öregbítené a kormánynak — jobbra és balra egyiránt szükséges tekintélyét azon ódium, mely a kormányra háramlik az őt képviselni nem képes — minden tekintetben hiányos közegek miatt? M. ur szerint a nép két­ségbe esnék a haza jövője iránt, ha a nemzeti párt egyes tagjai az administratio terén is vál­­vetve működnének a testestől lelkestől alkot­mányos férfiak oldalán azon czélokra , melyek elérésétől hazánk léte vagy nem léte függ! Nem esik e józan eszü, resignált nép kétség­be még akkor sem, ha az ajánlott passiv ellen­állás által ismét e nemzet és haza ellenségeit segitnék diadalra, azon kormány megbuktatá­sához járulván, mely ellen magyarfaló absolu­tisták és bureaucraták fellázadt serege a két­ségbeesés dühével küzd — élet-halál harctot folytatva ellene nyíltan és titokban. Utolsó káros eredménykép azt hozza fel M' ur, hogy a nemzeti párt tagjainak hivatalválla­­lása által a kormány állása gyengítetnék a reac­­tio irányában. E paradoxon megfejtésre vár! Mert e szerént mi a Zichy-kormányt is erősítet­tük volna, miután annak is passiv ellentállássa szolgáltunk! Igen jámbor kísértet volna az a féle reactio, melyet olyan argumentummal is le le­hetne győzni, min­t M.­ár a hivatal nem vállalás fényéből meríthetni vél. — Közönséges szem­pontból tekintve a dolgot, azon körülményben, hogy a kormánynak alkalmas közegek nyeré­sére módot nem nyújtunk, és e­z­által a vele való szolidaritást nyíltan megtagadjuk, — megvon­juk tőle az egyetlen reális alapot, melyen létele nyugszik, és tehetetlenné tes­szük minden irány­ban azon czélok elérésére, melyeknek kivitelére vállalkozott. Azt senki sem fogja tagadni, hogy a reactio­­nak is egyetlen czélja ez idő szerint a magyar kormányt tehetlenné tenni czéljai elérésében, ez tehát csak örülni fog annak, ha a magyaror­szági közvélemény is megtagadja a kormány támogatását. Még néhány szót a t. szerkesztőség csillag alatti jegyzetére, mely az elmélet és gyakorlat közti kü­lönböztetés felállítása által a kérdés élét letörhetni vélte. Azonban nem az a kérdés : van e olyan ember, a­ki a mostani kormány alatt provisorius hivatalt vállal, s hogy mit fog a „Hon“ azoknak mondani, a­kik ezt teszik, hanem az­ elvileg helyes, és azért szükségese, hogy a nagy nemzeti párt (ide számítva a 48-as és 61 -gyeseket is) soraiból, az arra erkölcsileg és tudományilag képesek a kormány kívánatára provisorius megyei hiva­talt vállaljanak, vagy pedig nem? Mert utóbbi esetben az olyan ember, a­ki tudva önkényt helytelent cselekszik, a mi szemünkben sem nem becsületes ember, se nem jámbor hazafi, s az ilyen embereket igenis anathemával kell üldözni. Nézetem szerint ez a kérdés csomója: — hallgatni felőle lehet, — de ha már tárgyaljuk, döntsük el lényegében ; — mert csak ezzel le­hetünk hasznára azon ügynek, melyet nem lehet kicsinyes akadékoskodással megoldani, hanem nagyszerűségéhez mért elhatározásoknak az egész nemzet hozzájárulása melletti kivitelével kell diadalra juttatni.*) ják: Üssétek le ezt a februaristát, a­ki­­ még octoberre mer provokálni! Ha a jul­­i 17-ki legfelsőbb kéziratra appellálunk, félnünk kell, hogy sárral dobálnak meg. „Az ezen kézirat ált­al létesült megerős­­bített birodalmi tanácsra bizonyos elősze­retettel gondolunk vissza. Az eszme nem valami f­ederalista agyából került:Bruck báró indítványozta és emelte érvényre, de csak azután, a midőn terve az osztrák birodalmi parlamentről félrevettetett. — Bruck báró nem volt sem bureaucrata, sem centralista, de mégis épen a centri­fugai elemek megfékezésére gondolta ki a Reichsparlament eszméjét. A megerős­­bített birodalmi tanácsot, csak átmeneti pontnak tekintette a valóságos alkotmá­nyos képviseleti rendszerre. A jul. 17-iki kézirat épen nem volt concessio a f­ede­­ralisták vagy dualisták értelmében: alapját képező, jövendőre a birodalom alko­má­­nyos képviseltetésére. Az adók feleme­lése, az uj kölcsönök már ekkor közös ügyeknek jelöltettek ki. Mindezen okmá­nyokban a Reichseinheit képezi a vezér­fonala A­kik ezt tagadják, túlmennek az octoberi férfiakon is, s annyi zajt hallunk ma, hogy féltenünk kell már a birodalmat és alkotmányát is. „Mi csak egy birodalmat ismerünk. Ha birodalmat alapítnak Ausztrián belől, akkor Ausztria megszűnt létezni. Akkor legfölebb államok szövetségéről lehetne csak beszélni, s a magyar törekvések szóvivői mégis azt állítják, hogy az erdé­lyi országgyűlés összehívása is csak ezen czél elérésére történt. De ugyanezen szó­vivők a teljes Reichsrathot csak fxetionak nevezik. Azt mondják: a mostani kor­mánynak nincs szüksége ezen fictiot el­ismerni, holott legközelebb is kibocsá­tottak egy törvényt, (mely legújabban sanctionáltatván) bevezetésében ezen ki­fejezést használták: „Reichsrathom bele­egyezésével.“ Ezen acta alatt Larisch gróf és Belcredi gróf neve állt, s mind­ketten részt vettek a például felhozott tör­vény alkotásában, a Reichsrathban. Ha azon időben a Reichsrath nem volt előt­tük fictio, hanem valóság, mint változott ma azzá. Ausztriában még sok különféle bolygóttíz fellobbanásr­a kell elkészülve lennünk. — A centralisták, minden tal­palatnyi földért halálig küzde­nek. A „Gren. Correspondent“ lapjaink tegnapi számában közlött távirati tudósí­tás szerint, már kimondta, hogy a kor­mány, ha közigazgatási orgánumok szer­vezésében változást akar, ezt csak az ille­tő tartományi gyűlések közreműködésé­vel eszközlendi. A centralisták ezzel tá­volról sincsenek kielégítve. A „Presse“ még ezen ügyre nézve is a szűkebb sőt a teljes Reichsrath illetőségét reklamálja. A többi közt írja: „Folyvást aggódnunk kell, amidőn a minisztériumot majd a dualista, majd a f­ederalista tábor felé lépdelni látjuk. Hogy Magyarországban és Erdélyben a dolgok a dualisták értelmében folynak, tagadhatlan, de hogy a közigazgatási or­gánumok szervezésének kérdésében , a tartományi gyűlések elé szándékoznak lépni, ez pláne foederalisticus irányra mutat. Talán a minisztérium a foedera­­lismusban az egyensúly föntartását ke­resi, a dualismus ellen ? Nem tudja talán, hogy a dualismus és f­ederalismus, vég­­czéljaikban homlokegyenest ellenkeznek? „E két elv, előbb utóbb h­arczba ele­gyedik ; nagy veszély volna tehát ennek lehetőségét előidézni. (Értsd : legjobb vol­na mindkettőnek egy szuszra megadni a­­ kegyelemdöfést, centralisatio és germani­­satio által.) „Ha ily esetben (a foederalisták és du­alisták közt kitört háborúban) a kormány közbelépend, s a divide et impera elvénél­­ fogva a rendet helyreállítani szándékoz­nék , váljon minő elven fogna ez történni, minő vérttel födezendi önmagát? — Né­zetünk szerint csak a szabadság nevében. A szabadság pedig csak a Reichsrath. (Auch gut.) R­atzebur­g, sept. 16. Egy tegnap kihirdetett, s Bismarck által ellenjegyzett kir. patens Lauenburgot birtokba veszi. A porosz király czimeihez csatoltatni fog a „Lauenburg herczege“ czim is. Bismarck Lauenburg miniszterévé nevez­tetett ki. — A „Nordd. Alig. Ztg“ mai számának távirati sürgönye szerint May szerkesztő Perleberg-kerület fogházába adatott át. A bécsi lapok szemléje. — Az „Oesterr. Ztg“ mai nap a­ következőkben fejezi ki kedvetlenségét.­­ „Valósággal épen nem kellemes érzet s mostanában osztrák publicistának lenni. j (Értsd: most, a midőn az „Oesterr. Zei­­­­tung“-nak ingyen kell írni, holott azelőtt­­ minden sorát busásan fizették.) A politi­­­­kai tevékenységnek alphája és ómegája a jogalap, ez ad biztonságot, a küzdelem­­­­ben világosságot a törekvésben. Ezen jog­­­alapot az osztrák alkotmánynak kellene­­ szolgáltatni. Azonban az osztrák alkot­­­­mány nem egy darab okmányból áll: egész sor alaptörvény képezi azt. A jul. 17 iki legfelsőbb kézirat az octoberi di­plomában megemlittetik ; a febr. pátenst­­ úgy adták, mint az oct. diplomának com­­i mentárját és valósítását. Ha azonban ma­­ valaki a febr. pátenst veszi alapul, mind­ ■ járt rákiáltanak: Kövezzétek meg ezt a­­ bureaucratico-centralistát! Ha az okto­­­­beri diplomára hivatkozunk, ránk ordít­ *) Jelen czikket ugyan, mint a­mely az általunk­­ eddig elmondottakat pontról pontra megczáfolni tö­­­­rekszik, inkább lehetett volna valamely más lapban is leendő közrebocsátás végett elutasítanunk — párt­­ kérdéseknél, elvkérdéseknél minden bizon­nyal ez is j leend eljárásunk a velünk egyet nem értő vélemények i irányában. E jelen opportunitási kérdésnek azonban­­­ nem ismerjük el azon magas politikai jogát, hogy az, mint Eris almája szerepeljen közöttünk, s ennél a Shibolethnél fogva nem indulunk el kétfelé osztani a hazai pártokat. Saját véleményünk e tárgy fölött eléggé ismeretes. A másé ellenében sem vagyunk tü­relmetlenek. A­ki jelenben hivatalt vállal, bizonyosan egyéni meggyőződésből teszi, mert az a körülmény, hogy az országgyűlés rövid időn máskép intézkedhetik felőle, nem szolgál kecsegtetésül a most belépőre, sőt önfeláldozást követel tőle. Mi a törvényes tér vitatásá­val csak ez áldozatot akartuk volna könnyíteni.De ismé­teljük, hogy a hivatalbalépés, vagy nemlépés kérdésé­ből nem engedünk magunk alá olyan minát ásatni, mely pártunkat a levegőbe röpítse. A szerkesztői meg­jegyzésünkre tett é­szrevételt pedig nem tartjuk érvé­nyesnek. Moraliter csak egyféle lehet a becsületesség, de politikai kérdésekben, különösen a napi politika ephemer kérdéseiben ezer meg ezerféle lehet a helyes és nem helyes közötti különbség, s a­hogy megvárjuk, hogy a mi véleményünket meggyőződésből eredtnek ismerje el más, úgy megadjuk másnak is azt, hogy az övé is eredhetett meggyőződésből, s azt his­szük, hogy a­kik ma ebben a kérdésben szemközt állunk, egy hó múlva, kettő múlva, nagyobb államjogi kérdé­seknél ismét egy tábort fogunk képezni. Szerk. Hivatalos közlemények. A magyar kir. udv. kanczellária a budai kir. főgymnasiumnál megürült rendes gymnasiumi tanári állásra Mészáros Nándor szabadkai gymnasiumi tanárt nevezte ki. A m. k. helytartótanácsnak f. é. máj. 28-ikán i 40,700. sz. a. kelt intézménye kapcsában ezen­nel közhirré tétetik, hogy a buda-nagyváradi országos pénzügyigazgatóságnak értesítése sze­rint a cs. kir. pénzügyminisztérium f. é. aug. hó 12-én 37,753. sz. alatt kelt kibocsátványával a tiszai árterek adómentessége ügyében az illető birtokosok és községek által teendő felszólalá­sok benyújtására ez évi augustus hó lö­kéig engedélyezve volt határidőt ugyanez évi Sep­tember hó végéig meghosszabbította. Nógrád megye kir. biztosa Zimmermann Erzsébetet megyei tiszteletbeli bábává nevezte ki. A „HON“ m­agántár sürgönyei. Dublin, sept. 15. A rendőrség ma elfoglalta a f­e­n­t­e­k főhetilapjának nyomdáját, elfogott „egy tuc­­at“ sze­mélyt a állítólag­­ fegyvereket és compro­­mittáló okmányokat talált. Külföld, Olaszország. Róma. (Boggio a pápá­n­á­l.) Boggio castelgandolfoi fogadtatását a pá­pánál, mely e hónap elején ment végbe, s Ró­mában és Olaszországban némi föltünést oko­zott, — sajátságos homály fedi. Boggio, köztu­domás szerint természetes fia Cavournak és ba­rátja az olasz egységnek. A „Cras“ f. hó 7-ről kelt római tudósításai szerint a kihalgatás két óráig tartott, s diplomatiai körökben híre jár, hogy a tárgyalások Róma és Victor Emanuel kabinetje közt ismét megkezdettek. Minden­esetre, állítja a levelező, e kihallgatás a f. hó 25 diki consistoriumban teendő pápai allocutió­­ra és a pápai szék magatartására, a jövőben, nem lesz befolyás nélkül. Boggio jelenleg első szónoka Olaszországnak s „aranyszájú“ mel­léknévvel bír, s azért nem is lehet csodálni,hogy a római conservativek fel vannak izgatva a pá­pával tartott értekezése folytán. A római főpa­pok nagy része folytonosan retteg, hogy a pá­pa, a „haza“ szó által megvesztegetve, végül még ki fog békülni Olaszországgal. Sőt egy bi­zonyos rend néhány szónoka a templomban a „haza“ kifejezést pogánynak nyilvánította. A pápa, a „forradalom“ által uralva, azaz a nem­zetiség érzelme és azon akarat által lelkesítve, hogy ne a kabinettel, hanem a népekkel szö­vetkezzék — ez a rémkép, mely a római főpa­pok nyugalmát zavarja. (Bonaparte József temetéséről) közöl tudósítást az „A. A. Z.“ Rajzolván a tu­dósító a népszerűséget, melynek a leg­ bőkezű­sége folytán, a nép alsóbb osztálya részéről ör­vendett, folytatja . Tegnapi temetése a népre nézve esemény volt; császári rokona Párisban szintén nem mulasztotta el megemlékezni arról, hogy az elhunyt egy király unokája volt. Reg­gel 8 órakor indult meg a temetési menet palo­tájából ; franczia lovas csendőrök, huszárok, fél ágyútelep, a 71-dik sorezred egy zászlóalja gyászfátyolos dobokkal és zászlókkal nyitották meg a menetet; egy zenekar, melynek gyászin­dulói dobpergéssel váltakoztak, követte a négy ló által vont gyászkocsit. Ez szépen volt ékítve, mindenütt a gyás­szal körülvett sassal. A ko­porsó előtt 4 áldozat ült a kereszttel. Oldalt ment a cselédség és franczia chasseurök. A gyászkocsi melett mentek különböző csopor­tokban a franczia követség és művészakadémia tagjai, franczia és pápai tábornokok a tiszti­karral, az elhunyt rokonai, barátai és ismerősei. Ezeket követték: az 58. ezred egy zászlóalja zenével, fél ágyútelep Három lőporos kocsival, huszárok és carabinierik, az elhunyt két hintója és a római nemesség és idegenek 33 hintója. Az elláthatlan néptömeg képezett sorfalat. A gyászszertartás a franczia nemzeti templomban, megható volt. A pápa és III. Napoleon is jelen voltak arczképileg.­­­ A Santa-Maria templom­ban temették el anyja mellé. Francziaország, P­á­r­i­s, sept. 12. (P­o­­rosz-franczia szövetség; az Ottféle eset; Amadeus hg.) Az „Opinion Nat.“ egy idő óta gondosan foglalkozik a porosz politika taglalásával, minthogy Porosz- és Francziaor­­szág szövetkezésének lehetősége lebeg szeme előtt. Az „Opin. Nat.“ annak föltevéséből indul ki, hogy olyan nagy állam biztosságához, mint Francziaország, épen nem szükséges, hogy az kis államoktól legyen körülvéve, mint Thier po­litikája tartja jónak úgy Német- mint Olaszor­szággal szemben. Sőt ezen tétel állapítja meg Gueroult: „Minél hatalmasabbak a szomszéd államok , minél jobban ellensúlyozzák egy­mást azok erői, annál valószínűtlenebb a köz­tük kiüthető háború­ E szerint tehát az egysé­ges Olaszország kevésbbé veszedelmes Fran­cziaország békéjére nézve, mint a szétdarabolt, amely három századon át volt az Ausztria és Francziaország közötti háborúk harczmezeje. Francziaország bizonyára kevesebb meggondo­lással törne be Belgiumba, mint Angolország­ba, s Ausztria és Poroszország bizonyára nem mentek volna olyan jó kedvvel a bábomnak, ha a gyenge Dánia helyett a hatalmas Orosz­országgal lett volna bajuk. Az nagyon tisztán áll, — mond az „Opinione Nationale —• vé­gül, miszerint Poroszországnak , hogy minden nagyratörő tervét megvalósíthassa, szüksé­ge van Francziaország szövetségére , avagy legalább jóakaratára. Innen magyarázható az a bizonyos közeledés, vagy legalább köze­ledésre való vágyódás , amely eddigelé csak némi gyenge jelekből kivehető. Másrészt el kell ismerni, miszerint Angolország tétlenül maradá­sa s részakarata, melyet a lengyel kérdésben tanúsított, a franczia kormányt önkéntes passiv magatartásra bírta a dán ügyben, amely most megkönnyíti a Franczia- és Poroszország egy­máshoz közeledését. Francziaország, a­nélkül, hogy eltért volna ebbeli elvétől, miszerint a bgsé­­gek lakosságának kívánság meghallgatandó volna, — a dán kérdésbeni visszatartózkodó magatartása által számos aggodalmat eloszla­tott Németországban, 8 nagy népszerűséget szer­zett magának. Ebből az a következtetés, hogy a­mióta Poroszország Európában nagy szerepet játszik, jóformán most először vált lehetségessé a Francziaország és Poroszország közötti szö­vetség, mely mind a két részről komoly indokok­kal támogatható.“ — A franczia sajtó egyre ke­ményebb kifejezéseket használ az Ott-féle ügy­ben. Különösen a „Journe des Debats“ felettébb ingerült czikkéből nagyon kivehető azon felindu­lás, mely a kérdéses eset miatt, a mivelt fran­czia körökben is uralkodik. Ma reggel érkezett meg Párisba Amadeus olasz kir. lg. A pályaudvarban Nigra lovag fogadta az olasz­ követség személyzetével. A lig egyenesen a „Hotel Grand“-ba hajtatott, s on­nan Meudonba, ahol egy hetet szándékozik tölteni testvérénél, Clotilde hgnénél. Polenzo gr. álnév alatt utazik incognito Arese gr. társasá­gában. — Perpigny bg s a császár gyakran váltnak leveleket, ami élénk figyelmet kezd ébreszteni. Napoleon­ig még egyszer oly távol áll császári nagybátyjától mint ajaccioi beszéde után állott. Angolország, London, sept. 12. (R­u­s­­sell 1. Bécsbe küldött sürgönye; a f­e­n i­e­k.) Russell lordnak Bécsbe küldött azon

Next