A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)

1865-09-19 / 214. szám

és 1847 ben, 1848-ban pedig a feltételes uniót pártoló brassói és segesvári követe­ket szóhoz jutni nem engedte, s ebben tá­mogattatok az országgyűlés s a kolozs­vári utczákon uralkodott „terrorismus” által. „Vajjon kimarad-e ma a terrorismus? a midőn a separatisták hegyen völgyön lakodalmaznak ? Ha 1848-ban, nem fé­kezhette meg ezen terrorismust Puchner báró, a­ki a románokhoz és szászokhoz szított, és nem védhette a szász és román követeket a fenyegetésektől és insulta­­tioktól: vajjon teheti-e Cremneville gróf, a­kit ama két nemzet iránt tanúsított gyen­geségről nem vádolhatni? „úgy látja tehát az „Oesterr. Zig“, hogy az 1848-diki helyzet állt ismét elő. Félni lehet, hogy erőszak és ravaszság fogja megint el­hallgattatni a higgadt vé­leményt, s ha ez sem használ, akkor le­szavazzák. Épen nem várhatni , hogy ezen országgyűlés sokat foglalkozzék a nem magyar népek nemzeti és vallási ügyeivel. És azalatt, hogy az 1848 -i erdélyi országgyűlés jan. 11-én rendesen és törvényesen fejeztetett be, a szebeni gyűlés csak úgy mellékesen, a mai össze­hívó levélben oszlattatik fel. (A rescrip­ tum maga indokolja ezen eljárást, a midőn kimondja, hogy a mostani alkot­mányos országgyűlés lesz, míg a másik csak ideiglenes Landtagsordnung alapján összehívott valami volt.) Végül az iránt kiváncsi az „Oesterr. Zig“ : vájjon Greisz alelnök úr fogja-e tudósítani egyenkint a szebeni gyűlés tagjait, a történt feloszlatásról? — Centralista vádak az új kormány ellen. A „Delatte“ szerint a centralista lapok a következőkben szá­­mítják elő a jelen kormány hét halálos bűnét: A korona compromittálása, a biro­dalom szétrombolása, a nyilvános jogér­zet megingatása, alkotmány­tal­anság, az állam hitelének aláásása, a közbizalmat­lanság felébresztése. Az „Ost. D. Post“ már pörbefogatással is fenyegeti a kor­mányt. Ezen vádakat a „Debatte“ ma sorba veszi, s a többi közt írja: „A midőn egyszer (az 1860-ki magyar országgyűlés eloszlatása után) báró Ke­mény Ferenczhez intézett legfelsőbb kéz­iratban az 1791-diki törvények értelmé­ben, az azóta létrejött egyenjogúság elvé­nek tekintetbe vételével, az erdélyi or­szággyűlés összehivatik, másszor pedig ugyanezen országgyűlés egy ad hoc oc­­troyalt Landtagsordnung alapján tarta­­tik meg: akkor volt a korona födezetle­­nül hagyva, nem ma, a midőn a kormány visszatér a törvényes alapra. „A midőn a leopoldi diplomát széttép­ték, a midőn a cseh koronát, mint ócska­ságot a szűkebb Reichsrathban felolvasz­tották, a midőn Magyarországban a prag­­matica sanctio mindkét oldalróli kötelező erejét megtagadták, a midőn a törvényes birtoklási jog helyébe a hódítás jogát he­lyeztették, akkor volt a korona födezet­­lenül hagyva. Ezen ilyen a vád a „birodalom szét­­rombolásáról.“ A monarchia legitim alap­ja a pragmatica sanctio. Ez biztosítja az uralkodóház birtoklási jogát, de egyszers­mind biztosítja is a magyar korona ön­állóságát, s az ország alkotmányát. Ha a szerződő felek közöl az egyik nem tartja meg kötelezettségét, akkor a m­ásik fél föl van mentve. Ha tehát leromboljuk a magyar közjogot,, s az országra erősza­kolunk oly törvényeket, melyeket a tör­vényes képviselet helyben nem hagyott, akkor a birodalom alapja, a törvényes­ség van lerontva. A birodalmat lehet ugyan erőszakkal még összetartani, de ez aztán az erőszak s nem a törvényes­ség uralma lesz. Tehát azon politika, mely a magyar közjogot megtagadja, kivetkőzteti a biro­dalmat a legalitás mezőből, s megszakítja a kapcsot, s a birodalomból egy tömeg meghódított tartományt csinál. Ezen poli­tikát folytatta Bach báró és Schmerling úr. Ezek műve volt a birodalom szétrom­bolása. És ha ma a kormány visszatér a sanctio pragmatica sérthetlen alapjára, akkor csak azon egyedüli eszközhöz fo­lyamodik, mely a trónnak mint a biroda­lomnak a törvényesség föltételeit megad­hatja, s elhárítja azon veszélyt, melyet a nagy és kisebb Bach előidézett. „Az „Ost D. Post“ pörbefogatással fe­­nyegeti a minisztereket. E mellett a meg­­becsülhetlenségig őszinte, a midőn ezt irja : „Egy kicsit nehéz lesz a centralista oppositiot fülön fogni, mindaddig mig a legfőbb törvényszéken csupa hureaucrata s a jebr. alkotmány teremtője ül! “ „Legyen amint az „Ost D. Post“ véli, de részünkről azt his­szük, ha angol par­lamenttel és angol közjoggal bírnánk, az angol törvényszékek már ezelőtt Isten és világ előtt felom­ában marasztották volna el a verbirkolás elméletének felta­lálóit, és ítéletet mondtak volna azokra, a­kik felségárulókép támadták meg a trón és birodalom azon alapját, melyen törvé­nyesen nyugszik. Az ily példa lett volna hathatós arra, hogy a nyilvános jogérze­lem föntartassék.“ tf 'Nagyon­­ tisztelt szerkesztőség !*) A „Hon“ f.[é. sept. 14-iki számában egy ér­dekes czikket „Kivel transigáljunk“ czim alatt hozott. Ezen czikkben igen sok jó, becses és igaz rejlik, a merev „törvényesség“ szempont­jából correct czikk, tehát a conclusiója is, hogy a „transactio“ nem fér össze a merev tör­vényességgel és czikkíró „nem akarja az or­szágot az opportunitások és expediensek töm­kelegébe“ döntve látni, mire — mint ő hiszi — a magyar kormány jelen megyei eljárása vezet. Osztjuk a „Hon“ követelését, hogy — ha ke­nyértörésre kerül a sor — „institutiók áll­janak szembe institutiókkal“, hogy e szerint „a helyzetek béküljenek ki a helyzetekkel“, ámde ezen institutiók és helyzetek — mennyiben a politikai helyzetben főszerepet játszanának — elvégre csak pium desiderium — miket a nem­zet ex motu proprio életbe nem hozhat. A „Hon“ a jelen provisoriumban is csak azt látja, hogy a nemzet — nélkülözvén törvényes kormány formáit — egy olyan követelővel (Ausztriával) áll szembe, ki mindenféle birtok­ban van, és kivel ily aránytalan helyzetben a nemzetnek ki­békülni kellessék. És mi is hozzá­tesszük, ki kétkedne, hogy — ha Magyarország „a magyaré“ t. i. a nemzet független birtokában volna, úgy értvén ezt mint azon független álla­mok helyzetét, ha valamiről értekezni akarnak — ezen esetben, mivel a „Hon“ szavaival élve „institutiók állanak institutiók ellen“ könnyebb volna a kibontakozásunk alkotmányos ügyünk­ben, tulajdonkép ez esetben „alkotmány kér­dés“ nem is léteznék. Ha puszta szóval le­hetne elővarázsolni már most a „Hon“ által követelt azon magyar minisztériumot, mely mint 1848-ban disponál az ország minden ere­jével — ki nem fogadná el szívesen e honban ezen positiot. Hanem a „Hon“ is elég bölcsen át fogja látni, hogy ilyen minisztérium az or­szágnak anticipando meg nem adatik, az ország pedig maga nem képes azt magá­nak visszavenni. Tehát csak arról lehetett a szó, vajjon lehet e ily minisztérium nélkül is megpróbálni az alkotmány visszaállítását vagy sem? — Jóakaratú magyar kormány­férfiak az első nehéz feladatot magukra vál­lalván , mindenekelőtt szem előtt tartották, hogy a megyékben olyan kormány­állapot állittas­­sék helyre, mely az alkotmányos müvet ne veszélyeztesse, és — minthogy ezen férfiak a jelen kormánygépezetet nagy hazafiui önmegtagadással elfogadják, — egyszersmind lehetővé teszik azt is, hogy — ha szinte a jövő országgyűlésben az alkotmány kérdése még meg nem oldathatnék is — ezen kérdés a legelső alkalommal újra felvétethessék, igy uj meg uj országgyűlés összehivattassék a­nélkül, hogy erőszakos rendszabályokhoz kel­lessék nyúlni, anélkül, hogy egy új Bach-kormány, avagy ostromál­lapot és katonai kormányzás az or­szágban inauguráltassék. Itt fekszik a dolog lényege. Ily szomorú állapotok ismétlése ellen találunk biztos támaszpontot a jelen megye-kor­mányzási rendszerben, biztosan elvárván azt, hogy sem a magyar kormányurak, sem a megyei kormányférfiak nem fogják abba­hagyni állásukat, ha szinte a jövő országgyűlés eredményre még nem vezet. Ezt tessék a „Hon“-nak figyelembe venni és meggondolni, hogy mi lenne az ország sorsa restaurált megyék esetében, ha a jövő országgyűlés újra felosz­latnék? Ki lenne oly vérmes, hogy már­is a jö­vő o­r­sz­ág­g­y­űlésr é­l a megállapo­­dást biztosan föltegye? A nemzet elle­nei nagyon is számítanak arra, hogy, ha a ki­békülés 1866-ban nem sikerül, akkor ez or­szágban minden a Schmerling féle kerékvágás­ra visszamegy, és talán a megyék élére még katonatisztek is fognak rendeltetni. Ezen szá­mítás nem volna helytelen, ha a restaurált megyék — a­mint az kikerülhetlen is — az or­szággyűléssel együtt újra visszahúzzák magu­kat. Most azonban alaptalan számítás, mert a jelen megyekormány ezen szomorú lehetőséget kizárja, a jelen kormányférfiak honárulók lennének, ha az országgyűléssel ők is visszahú­zódnának, és az országot mintegy „ké­t prédát“ ott hagynák. A nagylelkű fejedelem — arról meg lehetünk győződve — a kibékítési kísér­letet folytatni fogja mindaddig — míg a je­len hazafiai kormányemberek őt segítik. Két­ségtelen az, hogy hasonló hazafiak nélkül csak absolutistikus kormányzás gondolható ez ország­ban, és ilyennel alig lehet „alkotmány kérdése­ket“ törvényesen eldönteni. Ezen opportunitási helyzet — ha szinte nem törvényes — mégis nagy előnyt nyújt és a józan okosság azt pártolja , mennyiben e nemzetet uj bonyodalmak ellen megóvja, d­e a kormányhatalmat is hazafiak ke­­zébe teszi. Ezen utolsó előny meg nem ve­tendő. Az hatalmas faktor lesz arra, hogy Ausz­tria béküljön ki Magyarországgal becsületes úton és módon, hogy alkotmányunk mégis győ­zelemre jusson.Ilyen körülmények között elvégre csak a közös birodalom biztonsága szabhat határt alkotmányunk rehabilitatiójában és azon elv fog érvényre jutni, melyet nagy hazánk­fia, D­e­á­k kimondott. Ennél többet kívánni úgy is illusió lenne, ámde a februári alkotmány előbbi vagy későbbi keresztülvitele még nem egészen illusio, ha nem lennének hazafiak Ma­gyarország kormányzói, kikben ö Felsége he­lyesen bízzék. B —­r. A „Hobh“ magántáv sürgönyei. Berlin, sept. 18. A mai „Börsen Zig“ irja, hogy azon összeg, melyben Lauenburg átengedéséért megállapodtak, ma fizettetett ki Bodelschwing pénz­ügyminiszter jelenlétében B­­­eich­r­ei­de­r S. osztrák meghatalmazottnak. Brüss­el, sept. 18. Tegnap zajos nép­­gyűlés tartatott R­o­g­e­a­r­d tanár ügyé­ben. A néptömeg Rogeard lakása elé ment, s kinyilatkoztatta a nemzet sajnál­kozását kiutasittatása felett. *) Közöljük a jelen beküldött czikket, legközelebbi számunkban az előadott nézetek irányában saját fel­fogásunkat kifejtendők. Szerk. Kopenhága, sat. 18. Demeza trik meghalt. Külföld, Francziaország. Pirié, sept. 14. (A franczia lapok Drouyn de Lhuys körleveléről; a „íay­s“ czikke a ga­­steini conventioris, a spanyol ki­rályné és franczis császár találko­zás­a.) A félhivatalos lapok a mellett maradnak hogy Drouyn de Lhuys körlevele a külföldi franczia ügynökökhöz! gasteini egyezmény tár­gyában, csakugyan létzik s az ismert analysis­­ben legalább értelmére nézve helyesen volt ma­gyarázva. A „France“a legelébb a „Journal de Bruxell“-ben megjelölt irományt ma szintén közli , állítja, miszerint meg van győződve hogy az, ha n­em is teljes, mégis meglehetősen jól fejezi ki a valódi körirat értekét, mely reménylhető­­leg nagy fontosságánál fogva, nem sokára hiva­talos úton is közzé fog tétetni. Egy e tárgynak szentelt külön vezérczk­ket a „France“ a követ­kező szavakkal fejez­te*: „A „Presse“ Drouyn de Lhuys körlevelének hibául róvja fel, hogy nagyon sokat mond vagy nagyon kevé­set; na­gyon sokat, ha csak egyszerű elvbeli nyilatko­zat, nagyon keveset, ha interventionak előszava lenne. Azonban a körlevél azt mondja, a­mit mondani akar, a­mit mondania kell, és semmit többet. A­ki háborút akar életre halálra, ezt nagyon kevésnek találhatja. Mi úgy véljük, hogy elégséges így hallatni Francziaország nemes szivű­ közbenszólását a félreismert jog ellené­ben.“ A „Pays“ czikke következőleg hangzik : „A bécsi cabinet azt állítja ma, hogy a conventiót nem írta volna alá, ha a többi német államok támogatására számíthatott volna. A mentség pompás. Nekünk úgy látszik, hogy Austria sem­mikép sem nélkülözte ez államok támogatását, hanem hogy Ausztria, miután őket sokáig pro­­legálta, rögtön el is hagyta. A bécsi kabinet azt hitte, hogy Európa szemei előtt is igazolni fogja magát, ha azt mondja, hogy a herczegségek kérdése alkalmával vész­helyzetbe jutván a gas­­teini conventio által a lehető legjobb részt men­tette meg. Igaz ez ? Kinek köszönheti minden­esetben Ausztria, hogy zsákutczába jutott? Csak önmagának. Szabad akaratából engedte magát Poroszo­rszág által vonatni. Azonban nem kell hinni, hogy a bécsi államférfiak oly kevéssé okosak, oly gyengék, mint a­milyeneknek lát­szani igyekeznek. Nem! Ausztria semmiesetre sem vak eszköze a porosz becsvágynak, hanem valójában csak bűnrészese. Czéljuk ugyanaz, és az eredmény, melyet titokban elérni akarnak, ha elérik, az egyiknek épen úgy hasznot fog hozni, mint a másiknak. Az eredmény azonban semmi esetre sem fekszik, mint a­hogy hiszik, Németországon kívül­ Nem akarnak idegen tar­tományokat bekebelezni a német szövetségbe, hanem a jelenlegi Németország feloszlását akar­ják. Ha sem Gasteinban, sem Salzburgban nem jött létre írásbeli szerződés, úgy látszik, mégis beszélgettek ott egy új tervről a szövetségi had­­serget, szövetségi reformot, és szövetségi kor­mányt illetőleg, és tudni hisszük, hogy az ausz­triai császár és porosz király igen fontos pontok­ra nézve egyeztek meg szóbelileg. Nem nehéz kitalálni, mi a jelleme, szelleme e titkos egyezke­désnek. Ausztria és Poroszország a német szö­vetség egyetlen tagját sem hívták meg e tanács­kozásokra ; világos tehát, hogy ezek ellenében egyezkedtek, s pedig olykép, hogy minden el­­lentállást a két német nagyhatalom­­ későbbi tervei ellen meg fognának törni. E tervek nyi­latkoztak a herczegségek fölosztásánál tették ezt, mert érezték, hogy a közös kormányzatból összeütközésnek kell származnia- A­mit Schles­­wig-Holsteinnal tettek, azt akarják tenni egész Németországgal: föl akarják osztani Ez állító­lagos gyöngesége Ausztriának Poroszország ellenében. Nem souverain, kinek vazalljává teszi magát Ausztria, hanem vetélytárs, kit Ausztria megvásárol, mivel nem érzi magát elég erősnek hogy nélkülözhesse. A bécsi kabinetnek sokáig volt az az álma, hogy Poroszország kizárásával Németországra túlhatalmat gyakoroljon. Ma belátja, hogy e légvárat fel kell adnia, s meg­változtatja taktikáját. A berlini kabinet szintén szívesen uralkodott volna egyedül Németország­ban. Hanem Poroszország sem érzi magát elég erősnek, ily óriás munka teljesítésére, miután egyúttal ellene lennének Ausztria s a többi Né­met államok. Szóval, miután a két német nagy­hatalom egyike sem érheti el a kizárólagos ural­mat Németországban, melyért már egy félszázad óta küzdenek, tehát abban egyeztek meg, hogy a hatalmat megosztják, miután egyik sem bír­hatott mindent, azt mondják e pillanatban: osz­tozzunk ! A közép­államok sokkal világosabban látnak, minthogy fel ne fognák, hová czéloz e két kabinet. Szerencsétlenségre az államok za­vara, kik Ausztriára számítottak Poroszország ellenében, nagy, miután a bécsi kabinet egy kézre dolgozik a berlini kormán­nyal és elhagyja a szövetség ügyét. A még nem pótolt gondnokság­tól megfosztva az esetleg által engedik magukat ide s tova hányatni, midőn önmagukban nem bízva támaszpont nélkül nem tudják kihez, s mihez csatlakozzanak. Itt a nagy veszély Né­metország függetlenségére nézve. Reményljük, hogy el lehet hárítani hazafisággal és erél­lyel.“ Eddig a „Pays.“ Könnyű következtetést vonni e czikkéből. Egy biarritzi tudósításból következőket kö­zöljük a spanyol királyné találkozásáról a fran­czia császárral San Sebastinban. Midőn ő fel­ségeik az erkélyen megjelentek, a spanyol királyné a császári herczeg vállaira támaszko­dott, mig a császárné a fiatal asturiai herczeget használta támaszul. Ezután a királyné a csá­szári herczeget kissé fölemelte, mintha meg akarná mutatni a népnek. A tömeg természete­sen e tüntetést hangos éljenekkel üdvözölte. Erre az utczán egy különösen minden nem spa­nyolra nézve igen sajátságos játékot kezdettek. Ugyanis az erkélyhez rögtön egy csomó asszony közeledett, kiknek mindegyike egy kis gyer­meket vezetett. Egy zenekar kisérte őket. A zenekar vígat játszott, s miután egy kézi üst­dobbal jelt adtak, az asszonyok tánczolni kez­dettek, s gyermekeikkel mindenféle csoporto­­zatokat alakítottak. A császári herczegnek a játék igen tetszett. A spanyol királyné fogadta­tása Biarritzban szintén oly fényes volt. A ki­rályné 2,­a-kor érkezett oda. A császár és a császári herczeg mentek elébe a vasúthoz. A „Villa Eugenie“ lombozatokkal, szalagokkal, virágokkal s zászlókkal volt a legpompásabban díszítve. Ott várta a császárné vendégeit. Körül volt véve udvarhölgyeitől. A császárné gyász­ruhában volt, mint szintén a királyné is, mi­után mindkét udvar gyászt visel. — Katona­­­­ság volt felállítva a vasúttól a villáig. Midőn a császári s királyi vonat közeledett, a zene­kar a spanyol néphymnust játszotta. Az első kocsiban ült a királyné, oldalán az infans s szemben a császár s a király. A második kocsi­ban ültek a császári herczeg s az asturiai her­­czegné. Miután a királyné néhány perczet idő­zött a villában, a császár, császárné, császári herczeg s a spanyol királyi család többi tagjai­nak kíséretében Bayonne-ba ment. Ott szemle volt; a székesegyház meglátogatása után ő fel­ségeik visszatértek Biarritzba. Kilenczkor nagy ebéd volt, azután estély, a város kivilágítása és tűzijáték. A királyné elutazása alkalmával a csapatok ismét sorfalat képeztek. Ez alkalom­mal azonban fegyvereiket szurokfáklyákkal cserélték fel, a­mi a város kivilágítása mellett tündérszerű jelenet volt. Angolország, London, sept. 13. (A san sebastiani találkozásról a „Times“) egyebek között ezt írja: Az uralkodók szemé­lyes érintkezését tetemesen megkönnyítő a kon­­tinensen általánosan uralkodó ötven éves béke és a vasutak befolyása. Azelőtt egy királyi ven­dég fogadása állami cselekmény volt, melynél a legnagyobb ünnepélyesség fejtetett ki, és amely tömérdek pénzbe került. Napjainkban az már na­gyon közönséges s egyszerű esemény, s ha az Ízetlen etikette, melynek forrását és középpont­ját a német udvarok képezik, egy kissé még jobban szétfoszladozik, a királyok és királynék hihetőleg még rövidebb időközökkel teendenek s egymásnak kölcsönös látogatásokat. De a spa­­­­nyol királyi család eddigelé nagyon távol tar­ j­totta magát a többiektől vissza, mintha ez a sza­­­­bad, fesztelen érintkezése a koronás főknek, el­­­­lenkeznék a méltóságról általa táplált felfogá­­­­sokkal. Spanyolország királynéjának egy kis­­ előtetősébe kerülhetett az, hogy ő egy Bonapar­­­­téval mint a francziák császárával, s egy volt alattvalójával , mint ennek császári nejével, találkozzék. Végre mindazáltal meg lett a jég terve s minden jól folyt le.... A Fran­­­czia- és Spanyolország közötti barátság meg­újítását inkább tekinthetni a megtörtént ese­mények következményének, mintsem a jöven­dő előjelének. Spanyolország, daczára meg­bukott forradalmainak, annyi miniszter válságá­nak , s pénzbeli kötelezettségei következetes kevésbé vételének, mégis tett a polgárisod­ás­­ minden ágában haladó lépéseket. Új életre ébredésének lehet legelső jele „anyagi haladá­sa“, mindamellett szintúgy mutatkozott az kato­nai hatalmának kifejlesztésében s abban is,­­ hogy elévült politikájával lassankint felhagyó­ i­gat. Narvaez megbukása s O’Donnel vissza­híva­­­tása a kormányra, annak jeléül tekintendők,hogy Spanyolország újjászületésében új korszak ál­lott be. Csakhamar meglátta a világ, hogy mi­csoda feltétel alatt lépett be a kabinetbe újra a szabadelvű miniszter. Legelső fontos cselekmé­nye volt Olaszország elismerése, és ezen elisme­rést nem kisérte, mint a franczia kormányét, semmiféle föntartás. Spanyolország föltétlenül tudá az olasz királyságot elismerni, és ezen el­ismerés egy oly dynastia részéről, a­mely nemcsak hogy a legkatolikusabb egész Eu­rópában, hanem a nápolyi Bourbonokkal leg­közelebb vérrokonságban van, s a pápa vi­lági hatalma mellett a legélénkebben szokott síkra szállni: a lehető legnagyobb diplomatikai értékkel bír Olaszországra nézve.­­ Ezenköz­ben gyümölcsözőnek bizonyult kormányzása a szavazási jog és sajtótörvények reformjára nézve is, mint szintén a pénzügyek érdekében. A felvilágosult belpolitika legbiztosabb kezes­ség a békeszerető külpolitikára nézve, A­­ngol­­országnak szint annyi oka van, mint Franczia­­országnak örvendeni a felett, hogy Spanyolor­szág hallgatag kibontakozik ama reactionarius elvek nyűgéből, melyek miatt oly sokáig elszi­getelve, elgyengülve állott. Korosabb olvasóink­nak azonban más események s várakozások fog­nak eszükbe jutni, ezen események láttára. Alig 57 esztendeje még, hogy egy másik Napoleon, nem lévén megelégedve Spanyolország szolgá­latra kész alázatosságával, áruló ürügy alatt kezére kerítette San Sebastiant, s belecsalo­gatta a királyi családot Godoy kegyenczczel együtt a végzetes bayonnei conferentiába .... A következmények eléggé ismeretesek. I. Na­poleon maga is elismeri, hogy romlását Spa­nyolország meghódításának köszönheti. A tá­madás ürügyéül azt mondá, hogy: „kényte­len magát a pyrenei határok felől bizto­sítani;“ valóságos indoka pedig azon re­ményben rejlett, hogy majd felhasználja Spa­nyolország segédforrásait Angolország ellen ... 1 Az nagyon valószínűtlen, hogy valamely utóda fel fogná újra karolni ezen napóleoni eszmét; mindazáltal óhajtanak, hogy afféle csalárd és önkényes cselfogások , mint azok valának,­­ amelyekkel az első Napóleon szokott élni czél­­j­­ai elérésére, a mostani Európában többé ne legyenek lehetségesek.­­ Azután a gasteini­­ egyezségről szólván azt a bayonnei conferen­­­­ciával teszi párvonalba a „Times“, s így fejezi be elmélkedését: „Sajátságos és sajnálatraméltó­­ dolog, hogy ezen Európa békéjét fenyegető po­­­­litikát nem a „régi ellenség“, hanem Nagybri­­­­tannia „természetes szövetségese“ lépteti újból életbe.A hadügyminiszter beadta lemondását. A kormány állítólag néhány millió drachmára terjedő köl­csönt vett fel a róm­ai bankból. Konstantinápolyból jelentik, hogy a cholera ott jóformán teljesen megszűnt. Orsová, sept. 17. Az Al Dunán már a tö­rök kormány is megszüntetett minden veszteg­­zárlást. Prága, sept. 17. Kessels ma temettetett el, a plébániai papság hozzájárultával, a koporsó két oldala felöl mind a két nemzetiségű techni­­cusok vittek égő gyertyákat. A helybeli izr. cultusképviseletének elnökéül dr. Tedesco vá­lasztatott meg. Berlin, sept. 16. Roon hadügyminiszter ma reggel hivatalos ügyekben Kielbe utazott. A „Kreuz 7.“ értesül, hogy azon porosz tiszt­viselők kérvényeikre, kik­­Lauenburgban alkal­maztatásért folyamodtak, tagadó válasz adatott, mivel ott nem fognak változások eszközöltetni. Berlin, sept. 16 A „Nordd. Alig. 7.“ egyik vezérczikkében mondja: Lauenburgot senki sem fogja komolyan országnak (Rei­n) az al­­kotmány-czikkely értelmében nevezni. Kétség­telen, hogy a lauenburgi személy uniót illetőleg az országgyűlés nem bir semminemű határozati joggal. Hock b. a vörös sasrend elsőrendű jelvényei­vel diszittetett fel. Berlin, sept. 16. Ma fizettetik le a Lauen­­burgért Ausztriának járó kielégítési összeg Bleichroeder itteni bankár háznál, melyet a Rotschild féle bankárház annak átvételével meg­bízott. Hírlik, hogy a kifizetésnél számadási különbségek mutatkoztak, melyek még nincse­nek kiegyenlítve. Berlin, sept. 16. May szerkesztő tegnap egy kapitány és altiszttől kisértetve külön postán Perlebergbe érkezett, és Fl­a­m­i­n­i­u­s kerületi törvényszéki igazgató által fogadtatott; a vizs­gálat megkezdetett. Berlin, sept. 17. A király ma délelőtt Mer­­zeburgba utazott. Tegnap a grófi rangra emelt miniszterelnöknél hosszabb üdvözlő látogatást tett a király. Berlin, sept. 17. Bebizonyul, hogy Bis­marck Napoleon császár elutazása után Biarritz­ba megy. A Lauenburgért járó kártalanítási összegnek ő felsége a király magán­pénztárából történt ki­fizetése által a kérdés még nincs eldöntve, mivel ez a követek hatá­rozatáról feltételeztetik, kik­nek megbízatásuk egyébiránt jövő év kezdetén megszűnik. Egy Schlesvigből jövő küldöttségnek, mely az eddigi hivatalnokok letétele ellen tett előterjesz­téseket, Bismarck megnyugtató biztosításokat adott. Frankfurt, sept. 17. Az „Europe“ sze­rint Russel 1. egy a tengeri hatalmakhoz inté­zett körsürgönyben olyan nyilatkozat közös aláírását indítványozza, mely szerint a rab­szolga kereskedés ellenében ugyanazon eljá­rást ajánlja követendőnek, mely a tengeri ka­lózok irányában van bevéve. Hamburg, sept. 16. A „Hamburger Zig“ : kieli levelezése szerint Manteuffel altábornagy tegnap beszédet tartott a bevonuló osztrák ka­­­­tonasághoz és emlékeztető azt a szövetségesek­­ 1864 ki győzelmeikre ; ezen győzelmek emlé­­­­kére alapították a szövetségesek ama három­­szint (fekete, sárga, fehér), melyet közülök min­­­­denki visel, s mely előtt az 1848. s 1849. évek­­­­ben forradalom és esküszegés által beszennye­­­­­­zett háromszin (fekete vörös sárga) porba dűlt. A holteini főpostahatóság ellenrendelete ha­­l­czára a schleswigi postai málhákat még jelen­­­­­­leg is a porosz posta szállítja el. Kopenhágából jelentik, hogy a dán consulok­­­­nak a herczegségi hajók további pártfogolása­­ hivatalosan megtiltatott. E rendszabály indok­lásául a lobogóvali visszaélés és a Dánia és­­ német nagyhatalmak közti consulatusi differen­­tiák hozattak fel. Berlin, sept. 16. A schleswig-holsteini ha­zafi alap megszüntetéséről s a frankfurti követ­­gyülés szándékolt akadályozásáról szárnyaló hir megczáfoltatik. E rendszabályok nem álla­nak a kormány szándékában. Hamburg, sept. 16. A Schleswig Holstein­ből érkező legújabb jelentések s hirlapok sze­rint Gablenz és Manteuffel tbkok kiáltványaik a lakosságot csak igen csekély mértékben elé­gítették ki, mivel azokban az új állapot ideigle­nes jellege s az országos jog fentartásának ha­­tározoti biztosítása nincs kiemelve. Manteuffel­dbk a dán főhivatalnokoknak Zed­litz által történt kineveztetését megsemmisítette. Éjszaki Schleswignek Dániához szító lakossága, ha csendesen nem viseli magát, kényszer utján beszállásolást kap. Hamburg, sept. 17. A schleswig-holsteini napi sajtó folytatja bírálatait Manteuffel kiált­ványai fölött. Azt mondják, hogy Poroszország nem akarja, Ausztria nem bírja az ország jogait megvédeni. A távozó Halbbucher polgári biztos részére az ország köszönetének valami záloga inditványoztatott.­­ A „Schl. holst. Zig“ mai számában írja : Mindamellett hogy több lap mégis nevezi azt a porosz tisztet, aki állítólag egy osztrák tiszttel vivott párbajban kapott sebe folytán meghalt, mi mégis az egész párbaj históriát koholmánynak merjük állítani. Hamburg, sept. 17. A „Kiel. Zig“ szerint Gablenz tbk a hivatalnokok elfogadása alkal­mával a legnagyobb megelégedését nyilvánitá a sajtó irányában követett eljárási rendszer felett. A schleswigi kormány hivatalos pecsétein f. hó 15-ke óta rajtuk van a porosz sas. Kiel, sept. 17. Manteuffel tbk tegnapelőtt igy nyilatkozott: Nem Németország egységé­nek eszméje, hanem a német nagyhatalmak szövetsége határozza el Németország jövőjét. Flensburg, sept. 15. Az itteni „Nordd, Zig“ külön melléklete Manteuffel kiáltványát teszi közzé, melyben mondatik: „A gasteini szerződés által önök a porosz király tekintélye alatt álló külön igazgatásnak adattak át. A po­rosz közigazgatás az igazságosság eszméjét, a közrendet, s a közjólét előmozdítását foglalja magában. Midőn a kormányzást átveszem, ígé­rem, hogy tekintettel leszek önök érdekeikre, de egyszersmind engedelmességet várok önök­től a felség parancsai iránt.“ Zedlitz báró, ki az új főkormányzat alatt a polgári közigazgatást vezeti, tudatja: Schles­wig kormánya négy szakosztályra osztatik fel. A belügyi osztályt Rumohr, a cultusz Rathjen, a katonai ügyeket Richthofen vezetendik; a pénz­ügyre nézve, mely egyelőre három irodára szo­­ríttatik, az elnök kinevezése később fog bekö­vetkezni. Ratzeburg, sepsi 16. A Lauenburg mi­nisterévé kinevezett Bismarck a lauenburgi kor­mányt az ott fenálló törvények szerint fogja ve­zetni. A tisztviselők, kik a tettségi esküt lété Esti posta. B­é­c­s, sept. 17. (Bach b.) a római osztrák­­ követ tegnapelőtt megérkezett Bécsbe; vissza­ 1 utazása napját még nem tudhatni. P­á­r­i­s, sept. 14. (Lamoriciére utolsói u­t­j­a.) A katholikus lapok meg a „Presse“ kihirdették, hogy ma esti 6 órakor érkezik meg Lamoriciére bullája az éjszaki vasúton, s a vá­rost érinteni fogja, a Montparnasse i vasútra vi­tetve. A hirdetéshez hozzá volt csatolva még, hogy „az elhunyt barátai elhatározák megjelenni az északi pályaudvarban, a bulla megérkezése­kor.“ 6 óra után néhány perczc­el mintegy 20 személy jött össze az érkezők tornáczára. Mint­hogy itt az utazók által háborittattak, megen­gedtetett nekik a málhás kocsik színjébe bemen­ni, ahol már várakozott a halottas zöld kocsi, mely, az egyszerű vaskoporsó reá tolatván, a többiek közöl külön előtolt vasúti kocsiról, a Montparnassei vasúthoz szállító két lovon. Az egybesereglett jóbarátok száma 30—35 lehetett, volt köztük több pap, néhány katonának látszó úő, s egy dominicanus­ nő egy sem volt jelen. A halottas kocsi első osztályzatába egy pap ült fel, s az elszállított koporsó után némán néztek az egybegyűltek, néhányan kocsikon a montpar­nassei vasúthoz követvén azt. Az algíri hadjá­ratok nagy hősei közöl csak a 72 éves Changar­­nier él még. Táviratok: Triest, sept. 16. „Bombay“ Lloydgőzös következő híreket hoz Athénből sept. 9-ről: A

Next