A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-26 / 220. szám
22.-ik sz. Kedd, September 26 Előfizetési díj : Pesten küldtve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra . . .... 1 frt 75 kr. 8 hónapra......................................5 frt 25 kr. 6 hónapra.......................................10 frt. 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása : Országut 18 dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kiadóhivatal : Pest, Ferenciek terén, 7 sz. földszint. Harmadik évfolyam Beiktatási dijj . 7 hasábos ilyféle petit sora ... 7 kr Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar- kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása .Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, SEPTEMBER £ 5. Politikai Szemle. (II.) A külföldi lapok nem nyilatkoznak még tüzetesen az osztrák császári nyilatkozvány felől. Előleges észrevételeik is azonban eléggé érdekesek, hogy azokat megismertessük. Az „A. Allgemeine Ztg“ dicséri az új fordulatot. A porosz lapok közöl leginkább dicséri azt a „Spen. Ztg.“ A belga „Ind. belge“ következőleg nyilatkozik „politikai szemléjében“: „Tudhatni, miként hiúsult meg Magyarország és régi kapcsolt részeinek ellenállása következtében Schmerling úr azon kisérlete, hogy összpontosított, s a Reichsrath által képviselt alkotmányos monarchiává alakítsa át Ausztriát. A császár ezen meghiusulást bevallja nyilatkozványában, s azért, hogy elejét vegye az ebből keletkezhető veszélynek s hogy véget vessen az anomal helyzetnek, határozta el új útra lépni. A császár a helyett hogy a birodalom minden részére tényleges egységet b oly octrogált alkotmányos intézményeket erőszakolna, melyek nem veszik tekintetbe jogaikat s ellenkeznek természeti kifejlődésük törekvéseivel, elhatározta, hogy oly módosításokra sürgesse beleegyezésüket, melyeknél fogva természetes alapokra lehet fektetni a birodalom egységét. Ezen politika önként vonja magával az eddig működött Reichsrath tevékenységének pillanati felfüggesztését (suspension momentanée). Ez okból komoly aggodalmak keletkeztek Ausztriában az ország alkotmányos jövőjét illetőleg. Ezen aggodalmakra a nyilatkozvány a népek azon jogainak forma szerinti proclamatiojával felel, mely szerint részt vehetnek a törvények alkotásában és az adók szabályozásában. Ideiglenesen azonban s addig, míg a monarchia összes képviselete össze nem ülhet, a kormány fentartja magának azon jogát, hogy a monarchia pénzügyi és közgazdasági érdekei által parancsolt intézkedéseket eszközölje. Ez nagy színt az uj administratiora nézve, legkomolyabb azok közötl, melyeknek ki van téve. Ha ezen szerencsésen áthatolt; ha tettei összhangzásban lesznek ígéreteivel; ha minden ellenőrzéstől szabadon is tiszteli és kifejti a közszabadságokat, nemcsak azon országokban, melyekben ezen szabadságok már szervezve vannak, hanem ott ahol azokat még meg kell alapitni , akkor s csak is akkor lehet elmondani, hogy uj korszak nyílik Ausztriára nézve, s jövője meg van mentve. Addig is — végzi az „Ind. berge“ — üdvözöljük, hogy oda hagyta azon vak utczát , hova Schmerling ur politikája vitte, s kívánjuk, hogy jelenleg megkísérlett munkája sikerüljön , hogy szabadságát és egységét az őt alkotó népek jogainak tiszteletben tartására alapíthassa.“ Az esti „Moniteur“ nagy fontosságú okmánynak mondja a nyilatkozványt. A „Presse“ úgy véli, hogy abban a népre hivatkozás rejlik, s örvend, hogy az alaptörvény nem szüntetett meg csak felfüggesztetek. A „Constitutionnel“ fontos határozatnak tartja ausztriai császár ő Felsége nyilatkozványát; az szerinte teljes forradalmat jelent Ausztria belalkotmányában. A „StOuiteur“ megczáfolta volt — mint a távirda jelentése — a franczia kormányzati reformokról keringő híreket. A lapok hozzászólnak ezen czáfolathoz is. A „France“ azt véli, hogy a közszabadságok kifejlődésére és az épület betetőzésére nem szükséges a császári politika semmi változása, mert ezen politika lényegesen haladó. Csak az eddigi útra kell mennie, s nem kell másra térnie. „Presse“ kikerülhetleneknek tartja a reformokat, s nem foghatja föl, miként nevezhetni azt részindulatnak, ha a lapok azon reményt fejezik ki , hogy a kormány már közelebbről kiterjesztendi a nemzet szabadságait. Hasonló értelemben nyilatkoztak a „ Temps,“ „Epoque“ stb. Az „Avenir National“ nem várt semmi engedményt, ezért őt nem illeti a „Moniteur“ jegyzéke. Az „Opinion Nationale,“ „Pays“ és „Patrie“ észrevétel nélkül közlik a jegyzéket. A „Gazette de France“ egyelőre úgy ítél felőle mint a „Presse.“ Egy távirdai tudósítás szerint ismét emlegetik az olasz spanyol házasságot. Az Amadeo herczeg és Donna María összekelését nehezítő akadályokat III. Napoleon császár hárította volna el. Pest, sept. 23-án. Ki nem emlékszik a 48 előtti időkből az ellenzék tüzes szónokára a főrendek tábláján, gr. Szápáry Antalra? mi, az ifjabb nemzedék, igen is jól emlékszünk ezen egyik kedvenczünkre, ki a legkisebb alkalmat sem mulasztotta el, heves ellenkezését hallatni. Ma is az ellenzék táborához vallja magát s a Naplóban mint ilyen hallatja szavát. Magát sok mással egyetemben sem hosszas tapasztalás, sem osztatlan közbizalom, sem kitűnő érdemeknél fogva nem, hanem csak azért érzi jogosultnak a napi kérdéshez nyilvánosan hozzászólni, a miért egyáltalában édes mindnyájunké a szólás joga. E bevezetés után önkényt értetik, úgymond, hogy a kormánynak alkotmányos úton kell járnia, s ez nem kérdés; de főkérdés szerinte, hogy akarunk-e törvényeinknek, alapjogainknak, jóllétünknek, történetünknek megfelelő méltányos és igazságos kiegyenlítést, mely a szomszéd tartományok alkotmányos szabadságait biztosítja, az összes birodalomra pedig egészséges, természetes jóllétet eszközöljön. Ezt akarja gr. Sz. A. s meg van győződve (méltán), hogy az ország nagy része vele egy véleményben van. Csakhogy mi azon különbséggel osztjuk nézetét, miként mi a logicai rendet úgy értjük, ahogy itt elmondtuk, nem pedig ahogy a Naplóban olvastuk, a hol a méltányos, igazságos, sat. megelőzi az alapjogot s törvényeinket, történelmünket. S bizonyosan a czikkíró is igy vélte azt fogalmazni. Jobban meglepett bennünket azon nyilatkozat, mely formulázza a megyéknek, a mi fogalmaink szerinti helyreállítását gátoló nehézségét; itt gr. Szapáry Antal nyilatkozata határozott alakot ölt, s a mostani kormány fenállhatását vagy lelépésének eshetőségét mutatja fel, azon könnyűséggel,mellyel csakis a jól értesültek bírhatnak, de egyúttal egyéni véleményt is fejez ki, midőn a feltüntetett alternatívák közt a kormány álláspontját védi és helyesli, roszalja pedig mindazok nézeteit, kik ezen adott viszonyok közt az egyéni segédkéznyújtást gáncsolják ; de még mást is láttunk nyilatkozatában : ellenkezésbe jött önmagával, mert míg kijelenti, hogy ő, s az egész haza opponáland, az országgyűlés terén, ha az ország érdekével alaptörvényeivel, alkotmányával ellenkező követeltetnék, a régi ellenzéki vér meg nem tagadja magát — másrészt , egy roszaló szót sem talált keble azon érzeményeinek kifejezéséül, melyek az alkotmányunk, alaptörvényeink s ennélfogva érdekeink ellenében jelen administrativ rendszabályok által ejtett sérelmek benne méltán kelthettek. Mi gróf Szapáry Antal véleményét osztjuk — a mi logikai rendünk értelmében — s azt hiszszük, hogy a méltányossági érdek kezdete abban rejlik, hogy törvényeinket tiszteljük, s annálfogva nemcsak követeljük irántuk mások tiszteletét, hanem ezt épen igy viszonozni mindenkor első kötelességünknek ismerjük, — azt hiszszük, hogy midőn mindenkinek jogában van felszólalni, akkor ahhoz hozzászólni is szabad mindenkinek, s nem vétünk az illem szabályai ellen sem, ha azt tesszük, azt is hisszük, hogy félre nem értetünk általa, midőn kijelentjük, hogy mint régi ellenzéki férfiúnak el kell ismernie azon axiómát, hogy a törvényességet törvénytelenné, vagy ezt azzá tenni par et simple (mert az érdek úgy kívánná) nem lehet; •— s nincs ok, hogy mért ne opponáljon „egy“ esetben, ha a „másikban“ azt tenni kötelességének ismeri, s mind a két eset rokon, p. a jelen megyei szervezés épen úgy ütközik törvényeinkbe, mint a felelős kormány hozzájárulása nélkül hozatni s törvény erejére emeltetni szándékolható határozat, vagy intézkedés, akár az országgyűlés, akár a végrehajtó hatalom részéről történjék ez. A törvényes álláspont vitatását meg kell különböztetni az ellenkezési viszketegtől; s a mostani viszonyok közt, midőn az állandóságnak vajmi kevés példáját láttuk a közelmúlt években, ott is akkor, ahol és mikor az érdek volt többnyire az indító ok, meg kell hajlanunk azon egy elv előtt, mely sérthetetlenül fennállt, mert nem az opportunitás szeszélyeinek, hanem a törvényszerűség igen egyszerű szabályainak hódolt, s ez a törvényesség elve. Mi tehát ismételve kinyilatkoztatjuk, hogy egyesek tehetik, mit jónak látnak; roszalást bizonyosan nem fognak aratni, „azért“ , mert meggyőződésük szerint a haza érdekeit hitték előmozditni, midőn e provisoriumot szolgálják, de azt sem az alkotmányosság, sem a törvényesség, de még saját érdekünknél fogva sem tehetjük, hogy akár az országgyűlés,akár egy hatóság, akár egyes egyén tettét, mely a törvényszerűség kellékével nem bir, törvényesnek mondjuk, vagy annak tettét, a ki azt elköveti, törvényesség szempontjából helyeseljük. S ez az a miért gróf Szapáry Antal ur felszólalását kiváló figyelemre méltatni kellett; mert mint feljebb emlitem, egy férfiúnak, ki mindig az alkotmányos jogok védelméről volt ismeretes, nem szabad félreértetnie, s amennyiben helyesen jegyzi meg ,,a tapintat mennyire szükséges, túl ne becsüljük magunkat,“ éppen úgy nem volna helyes azon nyilatkozata, hogy a mostani eljárást, az alkotmány helyreállítása és megszilárdítása szempontjából helyesli, ha saját fentebb idézett szavai nem nyugtatnának meg, hogy opponálni fog — az egész ország, amidőn „olyat“ követeltetnék, ami elveinkkel, alaptörvényeinkkel ellenkezik. S azért meg vagyok győződve, miként a következő nézetben egészen egyet kell értenünk : vagy bír valamely tény minden kellékével a törvényességnek, vagy nem? — ha igen, törvényes, ha nem — nem törvényes ; mihelyt nem az, akkor a törvényszerűség szempontjából nem helyeselhetem, s e tekintetben egyes tények nem sorozhatók fokonkint, hogy ez törvényes, ez törvényesebb stb. S most ama latin közmondás, bene docet qui bene distinguit, igen alkalmazható, miután én szabadságában hagyom mindenkinek a felett ítéletet mondani, váljon jól teszi-e vagy roszul, ha a mostani rendszer alatt például hivatalt vállal, másrészt mint általános elvet, és pedig meg nem dönthetőt ismerem azt, hogy alkotmányos fogalommal bíró nemzetnek, bármi viszonyok köd, sem szabad a törvények iránti közönyt legyezgetni , hanem mindenkinek joga, sőt kötelessége figyelmeztetni az azok iránt tartozó kegyeletre, s mindezeknél joga jogunk és kötelességünk , egy vagy más intézkedés felett alkotmányosság s törvényesség szempontjából vett kritikánkat kifejteni. A czélzott elháríthatlan főakadály azonban úgy látszik, hogy megszűnt „az“ lenni, miután Ő Felsége a megyebizottmányok összehívását meghagyja, s tudtunkra, nem annyira a restaurálandó tiszti karok, mint inkább az egybehívandó bizottmányok lehettek volna az akadály kövei; meglehet egyébiránt, hogy ebben nem mi voltunk jól értesítve. Egyébként meg vagyok győződve, hogy a közeledő országgyűlésen, daczára ezen kis csatározásnak, „egy“ táborban találkozunk) mely vállvetve fog működni hazánk alkotmányos, törvényes állásának, s ennélfogva mint anyagi, Ugy szellemi jólétének biztosításán. Keglevich Béla, mány elmélete, mely az osztrák össz-alkotmányt helyezi kérdésbe, kimondva, hogy a lajthántuliakra nézve sem létezhetett az, mint össz-alkotmány, mindaddig, mig a lajthán inneniek megtagadták annak elfogadását; s midőn a magyar országgyűlést felhívja a kezdeményezésre, midőn annak „elfogadható“ föltételeit az örökös tartományok képviseleteivel közölni ígéri, ez időszakra az osztrák összalkotmány jogérvényét felfüggeszti. „Sistirt.“ A „verwirkt“ egy rideg hatalomszó, mely eltöri a pálczát az elitélt feje fölött, s azt mondja: „Istennél a kegyelem!“ — a másik egy tettre ösztönző buzdítás, mely azt mondja: „segíts magadon, s az Isten is ugy segít.“ — Ez a kettő közül a nehezebbnek látszik, pedig valóban a könnyebb, mert a nemzeteket magukat ösztönzi arra, hogy olyasmit ne követeljenek egymástól, mely a másiknak végromlására szolgál, s ne a közös uralkodótól olyat, a mi igazságtalan; különben mindaddig, míg meg nem tanulják a politikai őszinteséget, az ügy „sistirt.“ Politikai őszinteség ? Nem paradoxon ez ? Igenis az, ha két diplomata alkuszik egymással. De midőn két nemzet nyújt egymásnak közös jólét, közös szabadság elérésére bajtársi kezet, ott politikai őszinteségnek kell lenni. Nemzetek nem szedhetik rá egymást, már csak a negociatio nyilvánossága miatt sem. Ily politikai őszinteség hiányát találjuk a bécsi centralistákban, midőn igy akarják felállitani a consequentiákat: ... az öszalkotmány addigi ki van függesztve, míg a magyar országgyűlés által teendő elfogadható propositiók a tartományi képviselet elé terjesztetnek ; ... ha tehát a magyar országgyűlés elfogadhatlan propositiókat tesz, az osztrák tartományok „sistált“ államjoga azonnal visszatér; . . . következőleg, — az osztrák centralistáknak nem kell egyebet tenniök, mint a magyar országgyűlés határozmányaira akár olvasatlanul mind szüntelen azt mondani, hogy azok elfogadhatlanok, és az egyszerű tagadással a „sisták“ alkotmányos jogok ismét érvénybe lépnek. Ez sajátságos ajánló külsejű sophisma. A centralisták, mig oly intézménynek voltak birtokában, ahonnan majorizálhatták a birodalmat, helyesnek találták volna az elmaradtak jogait cassálni, amidőn ez intézmény felfüggesztetik, és ők minoritásba jutnak, elégnek találják óvástételüket, hogy az öszalkotmánynak újra birtokába jussanak, s egy simplex negatioval visszahelyezzék magukat a szűkebb Reichsrathból a bővebbe. Azonban, hogy e sophismának mennyire hibás az alapja, az a petitio principiiből azonnal kitűnik. A sept. 20-ki manifestum világosan kimondja a corollariumot: „azok a jogok, amiket az összalkotmány minden tartománynak adott volna, minthogy azokat minden tartomány nem fogadta el, nem is voltak birtokolva, csak fictio útján.“ És így az, ami soha nem volt birtokba véve, az soha sem is lehet visszaadva. Ami nem született, az nem halhatott meg, de nem is támadhat fel. Listálva vannak csupán azon állami jogai az örökös tartományoknak, amiknek élvezését Magyarország soha sem akarta tőlük elvitatni, amiket szíves örömmel látnánk mi is túl a Lajthán megszilárdulni, s saját intézményeinkkel egy közös anyagi és szellemi jóllét elérésére összeegyezkedve látni, s a miket, mint szabadelvű intézményeket lehetőkké tenni, mi is a legőszintébb szabadelvűséggel törekedünk, s önérzetünk legmagasabb jutalma lesz azon percz, melyben azt mondhatjuk: Ausztria szabadelvű alkotmányos intézményei nem szünetelnek többé; íme a mi közreműködésünk nyomán saját alkotmányos intézményeinkkel egy czélra hatnak ismét. Ez a mi felfogásunk szerint a „sistirt“ elméletének végstádiuma. Ha azonban „ez“ a végkifejlés a centralistáknak nem tetszik, az igaz, hogy ők követhetik a fentebb vázolt eljárást, végezhetik képviselőházaiknak ülésszakát évről évre azzal a szóval, hogy a magyar országgyűlés propositiói elfogadhatlanok, hanem ebből nem az lesz a következés, miszerint az összbirodalmi alkotmány vissza lesz viva, hanem csak az, hogy tovább is „sistirt“ marad. Az el nem fogadott propositiók újra visszakerülnek a magyar országgyűléshez módosítás végett: az ismét nem fog olyan propositiókat tehetni, melyek mellett a centralisták eszményképe felállhasson; mi folyvást fogunk egymás ellen véghetetlen sokat beszélni és irni; és az alatt a „sistirt“ folyvást felettünk marad; s mire magától vége lesz, akkorra pro és contra irók rég porzóvá lettünk. Hanem hogy lesz e idejük a népeknek ennyi ideig várni, és különösen lesz-e türelmük folyvást ugyanazon embereket képviselőikül megválasztani, kik az egyik ország jó akaratú szándékát önző szeszélyeikkel folytonosan kijátszák s ez által tulajdon képviselteik jogait a levegőben függni kényszerítik ? — ez a legnagyobb kérdés. J. M. A bécsi lapok szemléje. (+.) Oly hosszas hallgatás után észrevette a kormány, hogy nem helyes Bécsben a közvélemény vezetését egészen az ottani centralista sajtóra bízni. A „Wien Abendpost“ leszállott a journalistikai térre, s ma már cáfolgatni kezdi az ellenfél által felhozott nézeteket. A félhivatalos lap legutóbbi czikkében legnevezetesebb a következő hely: „A lapok tartózkodása, a sept. 20-diki manifestum tárgyalásában épen nincs indokolva. Igaz, hogy ha a vitában ki van emelve, miszerint az inititiva egyenesen Ő Felségétől származik, az ily tartózkodás magától értetik. Azonban a császári manifestummal egyidejűleg egy császári pátens is jelent meg, s e körülmény megczáfolja azon föltevést, mintha a miniszterek a korona tekintélyével akarnák magukat födözni. Ezen pátenst az összes minisztérium aláirta, s a kormány érezve erkölcsi felelősségét, a criticától annál kevésbbé fél, mert meggyőződve van lépésének törvényessége és politikai szükségessége fölött, ezen után bátran vél haladni. “ — Az „Ost. D. Post“ megjuhászodása. Azon izgató czikkek után, miket az „Ost D. Post“ Bécs városa és a német polgári elem féltékenységének felébresztése végett egy idő óta közölgetett, sajátszerüleg hangzik e lap legújabb nyilatkozata. Meglehet, hogy a laptulajdonos Kuranda úr lépett közbe, s mint óvatos és elővigyázatos ember nem tartá helyes eljárásnak, ha közlönyét a leghevesebb oppositió által minden oldal felé inpossibilissé teszi. A nevezett lap, a többi közt írja : „Amidőn mi saját jogfolytonosságunkat védjük, nem akarunk a magyarok azon hibájába esni, hogy lerontották a mi Reichsrathunkat. Nyíltan és leplezetlenül kijelentjük : nem lépünk fel ellenségesen a magyar országgyűlés ellen, sőt munkálatait oly figyelemmel kisérendjük, minőt ezen nemzet méltán igényelhet. A szószék a Lajthán innen le van rombolva (Csak egy szószék, a Schottenthor előtt, ellenben a vidéken, sőt az alsóausztriai tartományi gyűlésen tulajdonkép csak most állították fel a valódi szószéket.) „A ház a Schottenthor előtt, melyben oly sok meleg szót hallottunk Magyarország mellett, most csendes és hallgatag. (A „meleg“ beszédeket mi is olvastuk , de nem hallottuk, hogy egy újabb votum lerontotta volna azon korábbit , mely Schmerling úr alkotmány-eljátszási elméletét elfogadta és helyeselte.) Most, odaát Pesten, az újonnan épülő ideiglenes parlamentházban, állítják fel a szabadszólás emelvényét. Ott hangzanak majd fel a szavak, melyek Ausztria sorsára döntő befolyást nyernek; szóval,a Reichsrath Pestre lesz áttéve. „Tiszteljük a szószéket, mint a parlamentáris szabadság jelképét, legyen az Pesten vagy Bécsben felállítva. Nem támadhatjuk meg a szabadságot csak azért, mert Bécsből Pestre tette át szállását. Ám működjék a „Reichsrath“ Pesten, s bizonyítsa be, hogy Magyarország nem csak saját számára, hanem az egész birodalom javára képes üdvös dolgokat teremteni. Kívánjuk, hogy a mérséklet szelleme uralkodjék a pesti országházban; kívánjuk, végye e ház méltó tekintetbe a monarchia egységének szükségét, s mi leszünk elsők, kik rászalandjuk azok eljárását, kik a tartósságot ígérő javaslatokat önkényleg és makacsul visszavetik. A „verwirkt“ és a „sistirt“ 1861 óta két alkotmány van kérdésbe téve: a magyar ős alkotmány s az osztrák össz-alkotmány. A kormányférfi, ki a magyar ős-alkotmányt kérdésbe téve, igen könnyű álláspontot vélt elfoglalni, midőn egy tollvonással keresztül húzta a múlt szerződéseit, s azt mondá: ezek nincsenek, el vannak játszva!“ „Verwirkt!“ Azon bátor és hazafias felszólalás után, melyet egy elismert lojalitású kitűnő államférfi a „Debatte“-ban ily czím alatt közrebocsátott: „a kormány hét halálos bűne.“ (Czáfolata a mostani kormány elleni vádaknak.) elengedhetőnek találjuk ránk nézve a 48/9-ki viszonyok bővebb mentegetését. A jogeljátszás elmélete könnyű ugyan arra nézve, aki épen erősebb, de nagyon veszélyes, mert örökösen az erőt állítja a jog fölé, s kényszeríti a jogot ellenerő gyűjtésére. Sokkal nehezebbnek látszik az új kor