A Hon, 1865. október (3. évfolyam, 225-250. szám)

1865-10-10 / 232. szám

232«ik­sz. Kedd, October 10 Előfizetési díj : Pesten K földre vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra.................................1 frt 75 kr. 3 hónapra......................................5 frt 25 kr. 6 hónapra......................................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, a ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Mindi­n pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-es emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut 18 dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek­ terén, 7. sz. földszint Harmadik évfolyam 1865. Beigtatási díj ; 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtat­ásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések t­ö­b­b­sz­ö­r­i beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. fIPP” Az előfizetési díj a lap tulajdonos szer­ke­sz­tőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipari keresk f. sie fai és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása .­Szervita-tér, gr. Teleky-ház E lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak »1. ne jusson, melyben az 1862-ik évi jegy­­zékháboru befejeztetése után volt. PEST, OCTOBER 9. Politikai Szemle. (II.) Az angol lapokban — mint a „Köln. Ztg“ írja — még folyvást Ausz­tria főtárgya a politikai vitának. Azon hang, melyen az angol sajtó az átalános birodalmi alkotmány megszüntetéséről — vagy a hivatalos kifejezés szerint job­ban mondva — annak felfüggesztéséről szól, bármily jóindulatú is, nem lehet kel­lemes Bécsben. A centralistáknak fájni fog, ha hallják, hogy a legrégibb alkot­mányos európai állam sajtója törekvé­seiket álomnak tekinti , mely semmivé jön, mivel valósulásának valódi föltételei hiányzottak, s a magasabb kormánykö­rökben sem örömest fogják hallani, mi­ként az osztrák monarchia Angolország véleménye szerint nem nézhet áldásos jö­vő elébe, Velenczének kora feladása nél­kül. Kibékülés Magyarországgal, Velen­­cze átengedése, az állandó hadsereg csök­kentése, szabad kereskedelem : ezek, mint az angol sajtó ritka egyhangúsággal állítja, azon egyetlen egyszersmind csal­­hatlan eszközök, melyek képesek az ausz­triai monarchia előbbi állását benn és künn visszaadni. Ugyan a lap berlini levelezője szerint a porosz fővárosban azon véleményben van­nak, hogy a September 15-diki egyez­mény Rómára nézve okvetlen végrehaj­­tatik. Azonban Romának, bár lassankénti lelkiismeretes kiürítése a véletlennek tár ajtót és kaput. Az orleanista körök ugyan azt állítják, hogy Roma kiürítése egy, a világot megnyugtató nyilatkozvány mel­lett fog végrehajtatni, s e végett Civita­vecchia megszállva marad. De ezen körök alkalmasint kegyes óhajtásaikat fejezik ki. Ha egyszer a dolgok Olaszországban megindulnak, — folytatja a levelező — azoknak más kérdésekre, nevezetesen a német kérdésre hatása nem fog elmarad­ni. Az olasz bonyodalom, bármit óhajtsa­nak is porosz hivatalos körökben, szabad kezet adhat Poroszországnak. Ausztriának résen kell állnia. Az „Ind.­berge“-ben olvassuk, hogy Angolország nem igen pártolja azon po­litikát, mely szerint Poroszország meg­kapván a herczegségeket , Dánország visszahelyeztetnék északi Schleswig birto­kába. A büszke Albionra mint vélik, az fáj, hogy kikötők jutnak a balti tengeren Poroszország birtokába. Egyébiránt senki sem hiszi,­­hogy Angolország fegyverrel, vagy hogy csak erélyesen is elleneszegülne Poroszország terjeszkedési törekvéseinek. Némelyek úgy okoskodnak, hogy Porosz­­ország nemsokára úgy megvásárolja Hol­steint , mint megvette Lauenburgot ; könnyen megeshetik azonban, hogy azok, kik így vélekednek, nem­sokára érzéke­nyen fognak csalódni. A „Nazione“ azt írja, hogy a franczia foglaló hadcsapatok öszpontosítása a ró­mai tartományokban (Frosinone és Vel­­letri) november 15-kén fog megkezdődni. Az „Italic“ szerint a francziák már ösz­­pontositási mozdulatokat tennének. E köz­ben növekszik az izgatottság Olaszország­ban s a kiáltás „Rómába!“ „Velenczé­­be !"“ egymást tulhangozza. Hasztalan leg­kitűnőbb férfiaiknak az angol lapok által viszhangoztatott intése, hogy Olaszország pénzügyileg feneketlen mélylet szélén áll s belügyeinek rendezésére kellene gon­dolnia. Talán sikerülene mégis a parla­mentnek — mint a „Presse” véli — az országot ismét lecsendesitni. A „Norddeutsche Alig. Zug“ közli: „A dunai fejedelemségekből érkező öszhang­­zó tudósítások szerint ott igen komoly bo­nyodalmak vannak előkészülőben. Tény, hogy Mihály Szerbia herczege és Kuza hg között véd- és daczszövetségszerű egyes­­ség köttetett bizonyos eshetőségekre, s azt állítják, hogy orosz befolyás volna a játékban. Tény az, hogy a félhivatalos „Patrie” igen heves czikket közöl a sz. pétervári kabinet ellen, a­melyben a sér­tések nem hiányzanak. „Oroszországnak ha nincsenek is veszteni való milliói egy európai háborúban — írja a „Patrie“ — mindig van néhány ezer francia kéz alatt, egy cselszövő fizetésére.“ Egy félhivatalos lap ily hangja minden esetre oda mutat, hogy a Seine mellett bizonyos körökben nem állanak barátságos lábon az orosz po­litikával ; a franczia sajtó azonban, mely az utóbbi lengyel fölkelés alatt is ily hangon beszélt, nagyon jól tenné, ha kifejezéseit mérsékelné, hogy később azon helyzetbe Az angol parliamentism­is és a franczia felelős minisztérium. II. Tekintsük most a franczia felelős mi­nisztériumot. Az mind fogalma, mind ere­detére nézve az angolhoni alkotmán­nyal ellentétes. Ez (az angol) a népsouveraini­­tásból lassan kifejlődött alkotmány, mely százados viszontagságokon men­vén ke­resztül, korainak haladásos fejleményeit foglalja magában; holott az (a franczia a párisi utczákban történt három napi csa­tározásoknak rögtönzött eredménye, — mondhatni : még az ágyudörgés között uj fejedelemtől adományozott uj alkot­mány, mely a centralisatio­s nép fölötti gondnokság minden kellékeivel el van látva. A franczia felelős minisztérium nem egy parliament kifolyása, de egy elűzött fejedelmi család ifjabb ágától trónralépés­­kor csábétkül nyujtatott a nemzetnek. Itt a fejedelem a minisztériummal egyeteme­sen megteremté a kamarákat, az egész­nek alkotása alatt végczéljait : a centra­­lisatiót és az ezáltal könnyen elérhető absolutismust mindig szem előtt tartva. — Angolhonban az actio alulról fölfelé indult meg, és századokon keresztül foly­tonosan alakított; itt megfordítva felülről lefelé hatott. Az egyik a fejedelem, a má­sik a nép initiativájából eredett, és így jön az, hogy a törvénybe iktatott miniszteriá­lis felelősség absolutisticus indokból a minisztereket törvénykivételesekké képe­zi, és ezáltal az utó felelősség terhe alatt ezeknek törvények feletti hatalmat ad, miáltal a törvény ellenük holt betűvé vál­lk­tzik ; mert a) a, felelős miniszter­La meg­sérti a törvényt, mindig talál magának kibúvó ajtót, b) mert hogy ily miniszte­riális felelősség végre nem hajtható, ez történelmileg bebizonyított tény, és mert végtére c) a miniszteri felelősséget elfo­gadva, azon dilemma közé szoríttathatunk, miként, vagy törvénytelenséget követ el a fejedelem, ha segédkezet nyújt (mit tényleges hatalmi állásánál fogva mindig tehet) a hibás miniszternek, vagy pedig lovagiatlanságot árul el, ha segédkezet nem ad azon embernek, ki a fejedelem és hatalma érdekében, annak jóváhagyása mellett ön koczkájára szegte meg a tör­vényt. Miből az következik, hogy a leg­­loyálisabb monarchica alkotmányos ember is, fejedelme lovagiasságában nem két­kedve, nehogy alkotmányos szabadsága veszélyeztessék — mindig a monarchi­­cus alapelvet gyengiteni leend törekvése, a monarchicus elv gyengítésében látván biztosítását a törvény sérthetlenségének. Utókövetkezménye pedig az ily tényál­lásnak csak kettő lehet : vagy a monar­chicus elv megmentése végett a reactio­­ utján az absolutismus felé evezni, vagy pedig a monarchicus alapelvn­­ek örökös megtámadásából eredő elgyengülése kö­vetkeztében a kizáró népkormányzat fog hatalomra jutni. És ezen utókövetkezmé­nyek, hogy mily horderejűek, úgy vé­lem, azt nem szükség fejtegetnem. Ilyen eredményeket szülhet az annyira magasztalt franczia felelős minisztérium, mely magában Francziaországban is 10 évi létezése után az enyészetbe sülyedt. Elsü­­lyedt pedig azért, mert a fejedelem te­rem­té az ily­es minisztériumot, s ezzel szü­­letzé a kamarákat, ezeket mint közvéle­ményt állítva fel, de annyi befolyást tart­ván fel magának a kamarákon, hogy ezek a közvélemény satyrájává váltak; ebből eredeti aztán a fejedelem és minisztériu­mának önámitása, a minoritásnak a ma­joritással való felcserélése. Ezen önámitás fokozá a kormány elbizottságát, de egy­szersmind a valóságos közvélemény el­lenséges érzületét is, mely két tünemény naponként növekedett mindaddig, mig — mint a „Hon“ V. S. czikkirója Lon­donból igen jól mondja — a közvélemény a minisztériumot meg nem buktathatván, de annak közvélemény-ellenes kormányá­tól minden áron szabadulni akarván, a fejedelemnek (Lajos Fülöpnek) fordult, kit, midőn tán legbiztosabbnak érezte ma­gát fejedelmi székén — kardcsapás nél­kül trónvesztetté téve, oly váratlan sebes­séggel, hogy ez kénytelen vala, mint a ki egy égő házból életveszélylyel kirohan­t birodalmát elhagyni. Ezen most általunk elemzett két kor­a választás könnyű Gr. Károlyi Ede. (f) Tudva van, hogy a balásfalvi román ér­­telmiség értekezletet tartott s annak következ­tében az érsek Sterka Sulutiu felszólító Saguna metropolita urat, hogy congressust hirdessenek, melynek összehívására az értekezlet nézete sze­rint a kormány engedélye sem szükséges, és elég azt egyszerűen csak bejelenteni. A „Debatte“ ez ügyben irja: ő extrája Sulu­tin érsek, Bécsben, egy igen nyomatékos helyen, pártatlanság, igazságosság. A bécsi lapok szemléje. (f) Az „ősi D. Post“ Ghiczy Kálmán­nak, az 1861-iki képviselőház elnökének választási programmjával foglalkozik. Ál­lítja, hogy a „Hon“ e program­mot egész terjedelmében közölvén, arra a párt-ma­­nifestum pecsétjét téve. A czikk elején ol­vassuk : „Ghiczy úr igen nyugodt, megállapo­dott férfi, kinek nézetét nem a vérmes if­júkor viharai és szenvedélyei vezérlik. Előadásának modora,valamint programm­jának egész tartalma, ezáltal annál több fontosságot nyer az olvasó előtt. De ha ily komoly, higgadt, s nem heves népszó­nokok módjára beszélő férfiak a kiegyen­lítést illetőleg annyira kedvezőtlen elve­ket hirdetnek, mit kell várnunk az if­jabb nemzedéktől, melyet az élet tapasz­talásai még nem érleltek meg, s a mely oly hevesvérű nemzetnél mint a ma­gyar, mindenesetre jelentékeny befolyást gyakorol ? „Ghiczy úr az uralkodó közösségén kí­vül csak annyit ismer el, hogy Magyar­­ország kötelezve van békében élni a többi tartományokkal, s ezek egymást tartoznak minden megtámadás ellen védelmezni. És mindezt minden gyülölség és rész akarat nélkül mondja, azon érdekdis harmónia ellenében , mely eddig az egyetértést lehetlenné tette. „Eb okból az „Ost. D. Post“ is egészen mány forma közül, hogy melyik legyen barátságos hangon akar felelni, a kérdé­­üdvösebb hazánkra nézve, úgy hiszem, j ses program egyes pontjaira. Elismeri, hogy Magyarországot 1848. után terhes I — A pestmegyei bizottmányi értekez­ Hogy az­ 1848-diki törvényhozóinknak adók alá vonták, de a többi tartományok í­let ma délelőtt ment végbe a polgári lo­vak­ban határozott akaratuok volt a fele­lős minisztériumi elvnek föl nem áldozni hazánk municipiumi rendszerét, azt bizo­nyítja ama tény, hogy megyénk autonó­miáját alkotmányunk védbástyáinak ne­vezik a 48-ki törvényekben, sőt későbbi békésebb és nem kivételes időkre halaszt­ják ezen 48-ki minisztériumi elv és auto­nomies megyéink közti viszony rende­zését ; holott ha ennek ellentétes szelleme lengett volna azon törvényhozó testület fölött, úgy czéljaikat egy tollvonással el­érhették volna, kimondván törvény for­májában, miként a megyék autonomiá­­juktól megfosztatvák, és a felelős miniszté­rium vezérelvének alárendeltetvék, mely törvény, ha hogy valóban keresztül vitet­nék hazánkban, mint egy fekete gyászfo­nal fogna végig húzódni alkotmányunk fehér szövetén, és mint egy halálos geri­­atom, legegészségesebb alkotmányunkat végveszélybe ejthetné, még többet fizetnek. Tagadja, hogy Ma­gyarország egészen a szabad kereskedés mellett volna, a védvámot igénylő osz­trák iparosok ellenében, mert íme, Ma­gyarországban a felső vidéki vasipar szin­tén csak védvám mellett állhat fen. „Ghiczy úr azt mondja, hogy az osz­trák „nemzeti bank“ privilégiuma, Ma­gyarország anyagi romlásának oka, mert ezen ország bankszabadságot igényel, — miután az osztrák bank­ad­ó a forgalmi jegyeket korlátozván, itt minden vállalat megakadt. Ezen állításban a való a ha­missal vegyítve tűnik elő. Ha hallják a komáromi választók, hogy oly kevés pénz van az országban, miszerint min­den forintnak nyolczszor (nyolcz hó­napban egyszer)­­ kell az adópénztárba ki és bevándorolni, míg az egy évi adó le van róva: ez nem egyéb, mint vasta­gon mázolt színházi díszítmény, mely megteszi hatását. Azonban ezen állítás csak a forgalmi jegyek föltételeinek fél­reismerésén alapszik. De hiszen a bank korlátozása a német-szláv tartományok iparvállalatait is elzsibbasztja. (Azaz, a bécsieknek mégis jut valami, míg nekünk úgyszólván semmi.) — Az uj kölcsönről. Az „Ost-D. Post“ irja : „Egy uj kölcsön, épen nem rendkívüli a hol pártatlanság, igazságosság, és a békülé­­s szokatlan esemény Ausztriában. Né­­kenység szelleme uralkodik, nehány igen ko­­n­gyan hozzá szoktunk az adósság csinálás­moly és szigorú szót hallott, úgy tűnik elé, hogy a nyílt levélben, mely Saguna metropolita úr­hoz intéztetett, ö excellentiája oly irányoknak hódolt, melyek nem is a románoktól eredtek. Bizonyos emberek saját czéljaikra akarják a románokat felhasználni s ezen czéloknak semmi köze a román nép érdekeivel. „Saguna metropolita úr nem tartá helyesnek az érsek úr felszólítását követni. Ennek magya­rázata igen egyszerű. Ő extrája, a múltkor Bécs­ben időzvén, teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy azon meggyőződésre jutott, miszerint sem ő Felségének sem a kormánynak nincs szándé­kában azon jogokat miket a románok újabb időben nyertek, legtávolabbról is megcsorbitani. „A monarcha kegyelmén kívül a románok minden eredményt Saguna metropolita ur diplo­­matiai ’jártasságának és éleslátásának köszön­hetik. Reméljük, hogy a románok ezen pilla­natban is, a­midőn a magyarokkal való kibékü­lés órája elérkezett, Saguna úr nézetéhez csat­lakoznak. S miután ezen békülékeny hangulat­ban a román intelligentia többsége osztozik, vár­ni lehet, hogy a dolgok további folyama Erdély­ben kielégítő leend. Ezen reményünkben nem fog minket megingatni, ha a bureaucratia által elhintett konkoly itt-ott ki is kelne.“­­Alkalomszerűnek tartjuk, részünkről is hoz­zá­szólni a dologhoz. Eddig a magyar és román nemzet között a viszálynak csak egy oka volt: tudniillik, hogy a románok, önző bureaucrata vezéreikre hallgatva, beküldték képviselőiket a Reichsratba. A Reichsrath rémképének eloszlá­sával a testvériség újra felavatását többé semmi sem gátolja. A románok, bizton hisszük, tapasz­talni fogják, hogy megtörténvén az unió, a kö­zös országgyűlés minden itt lakó nemzetiség jogainak legőszintébb védője és megtartója leend. Nálunk a szabadelvüség nem üres szó­járás­. völdében. A szép számmal megjelent min­den rendű és rangú megyei közönség egé­szen megtöltötte a termet. Nyáry Pál 1861-diki alkotmányos első alispán, Kubinyi Ferencz inditvá­­­­nyára, elfoglalta az elnöki széket Mellet­te jobbról és balról helyet foglaltak: gróf Károlyi István, 1861-diki helytartó fő­ispán és Beöthy Lajos 1861-ki másod­alispán. Nyáry Pál, legelébb is felemlitvén azon körülményt, hogy az országgyűlési vá­lasztások eszközlése tekintetéből Kapy Ede jelenleg főispáni helyettes, az 1861-ki megyei bizottmányt October 10-dikére összehívta, — szükségesnek látja, hogy a teendőket s a bizottmány magatartását előleges értekezlet állapítsa meg. Az értekezlet leginkább Nyáry Pál in­dítványára abban állapodott meg, hogy a megyei bizottmány tagjai, a meghívásnak engedve, az ülésben részt fognak venni, nem akarván a kor­mány elé akadályokat gördíteni, a főc­élt az országgyűlés meg­tartását illetőleg. A bizottmány azo­nban meg fogja tenni a jelenlegi megbénított állapotra vonatkozó óvástételét. A középponti bizottmány megválasz­tása lesz a holnapi ülés fődolga. A bi­zottmány elnökségére nézve azonban ne­hézség forog fenn. A törvény ugyanis azt rendeli, hogy a középponti bizottmány elnöke az első alispán. Miután azonban jelenleg a törvényesen megválasztott első alispán hivatalát nem gyakorolja, az értekezlet abban állapo­dott meg, hogy a bizottmány ki fogja mondani, miszerint akadályoztatva lévén a törvényes alispán, a középponti bizott­mány maga választ elnököt. A bizottmány ekkép kötelességének a törvény értelmében teend eleget. Miután még Nyáry Pál kiemelte, hogy egyhangúsággal sokat lehet nyer­­ni, az értekezlet őt bízta meg, hogy mind­ezeket a megyei bizottmány holnapi ülése elé terjessze. A választó-kerületek, valamint a vá­lasztási főhelyek megmaradnak úgy, mint 1848. és 1861-ben voltak. Erre a bizottmányi tagok kijelöléséhez fogott az értekezlet. Előbb azonban egy lényeges kérdést kellett eldönteni. A törvény szerint ugyanis a központi bizottmány működésében részt vesznek minden kerületből mérsékelt számmal a községi elöljárók is. 1861 óta azonban a községi elöljárókat legnagyobb részt nem maga a község vá­lasztotta, hanem azok a provisorium hi­vatalnokai által neveztettek ki és erősit­­tetteek meg. Az értekezlet hosszasabb vita után gr. Ráday Gedeon azon inditványát fogadta el, hogy miután néhol mégis a község vá­lasztott elöljárókat, továbbá több helyütt az 1861 -i eskü szerint még az 1861-iki községi elöljárók szolgálnak, délután jön­nének össze az 1861-diki alkotmányos fő­­szolgabirák és tisztviselők, s miután ők legjobban ismerik a községeket, propo­náljanak név szerint községi elöljárókat, kik azután a középponti bizottmány mű­ködésében részt vehetnek. Ezek után végleg megállapíttatott a bi­zottmányi tagok névsora. Pest megye 10 követet küld. Választó­kerületek főhelyei Sz.­Endre, Ráczkeve, Vácz, Gödöllő, Monor, Abony, Dabas, Dunavecse, Dunapataj és Keczel. A törvény azt rendeli, hogy a megyei bizottmány elintézvén e két dolgot (a vá­lasztó­kerületek megállapítását a közép­ponti bizottmány megválasztását), arról értesítse a belügyministeriumot. Újabb r­endeletek a belügyministerium helyett mindenütt a helytartótanácsot említik. A megyei bizottmány tehát azon re­mény kifejezése mellett fog jelentést ten­ni a helytartótanácsnak mindjárt a hol­napi ülésből, hogy a felelős kormány mi­előbb vissza fog állíttatni. A jegyzőkönyv vezetésével holnap Ta­­nárky Gedeon fog megbizatni, s hogy a jegyzőkönyvet még holnap hitelesíteni lehessen, az ülés néhány órára fel fog füg­­gesztetni. A kecskeméti bizottmányi tagok nevé­ben felszólalás történt, hogy őket a jelen­legi főispáni helyettes nem hívta meg a ház, azonban a mostani kölcsön­terv még­is oly vajúdások között, születik meg, mi­nőre kevés példánk van. Azonban van­nak köztünk jámbor hívők, a­kik a köl­csön létrejöttét, a Rotschild, Baring és Hope házakkal fait accomplinek tartják, míg mások úgy sejtik, ezen házak nem maguk vállalják el a kölcsönt , ha­nem csak mint bizományosok veszik át, s előleget adva rá, a maguk formája al­att viszik a vásárra. Meg kell vallani, hogy ha e házak csak ennyire is vállalkoznak, a kölcsönterv sikere biztosítva van. La­­risch gróf nem esik Plener úr hibájába, a ki az 1864-ki ezüst kölcsönt per deos mi­­norum gentium akarta valósítani. Mind­amellett Plener úrnak nagy előnye volt. Az akkori kölcsönöket a „teljes“ Reichs­­rath szavazta meg. Most ellenben a köl­csönnek a „sistirt“ alkotmány idejében kell megtörténni, a­midőn a bankok épen most emelik fel mindenütt oly jelentékeny arányban a leszámítolási díjakat. Larisch úr tehát azt gondolta, hogy ennyi ked­vezőtlen körülmény ellenében legjobb lesz, ha a szabadkereskedelem rendszeré­nek ad concesssiókat, s valószínű, hogy Wallerstorff bárónak kineveztetése a ke­reskedelmi tárczára, épen ily czélokk­al függ egybe.“ — A „sistirtu szó értelme. A „Wande­rer“ irja : „Az államadósságokat ellenőrző bizott­mány, az uj viszonyok között magát tel­jesen fölöslegesnek ítélvén, ez csak újabb bizonyitvány azok ellen, a kik a sept. 20-ki ad­ák értelme fölött máig is illusi­­ókkal kecsegtetik magukat. „Részünkről tisztán és világosan te­kintjük a helyzetet. Sept. huszadikával az alkotmányosság elvének alkalmazása, bi­zonytalan ideig megszűnt. Az akarat meg­van, ezen elvet a gyakorlatban ismét élet­beléptetni, de mikor követi ezen akaratot a tett, senki előre nem tudhatja. ” „Ezen, megvalljuk, nem igen örven­detes eszmével meg kell barátkoznunk. A mi az 1861. febr. 26. és az 1865. sept. 20 ka között fekszik, az már a történe­lem egy bevégzett szakasza. Ezen d­o­­log hasonló alakban többé fel nem tá­mad. Nem akkor, ha a sistirozás nagyon sokáig tartana, mert akkor a febr. for­mákra épen nincs szükség, de még akkor sem, ha az alkotmányos elv újra a gya­korlatban is érvényre emelkednék, mert az oly alkotmány, melyet a népek hozzá­járulása alapitna meg, bizonyára más va­lami lesz, mint a febr. alkotmány, mely azzal hogy most pihentetik, nem lesz jobb, mint a bor mely sokáig állott a pin­­czében. „A centralista pártnak azon meggyő­ződésre kell jutni, hogy febr. 26-ra való­sággal meghalt, s többé nincs számára feltámadás. Azért azonban a benne létező használható eszmékből még alakulhat va­lami más.“ Megyei és városi állapotok.

Next