A Hon, 1865. október (3. évfolyam, 225-250. szám)

1865-10-27 / 247. szám

247 Iki­sz. Péntek, October 27. Előfizetési díj : Pór tfm küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra . . .... 1 frt 75 kr. 3 hónapra......................................5 frt 25 kr. 6 hónapra . . .....................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-dik szám 1-as emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. K­iadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint Harmadik évfolyam 1865. Beiktatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora . . . . 7 kr. Bélyegdij minden beigtatáisért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. P“ Az előfizetési dij a laptulajdonos szerkesz­tőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar- kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház, sí lap szellemi részét illető minden készte­­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Az országgyűlés közeli megnyitására vonatkozó több oldalról beérkezett kívánságoknak hogy elégtétessék , ezennel rendkívüli előfizetést nyitunk «» w«--«« — el <-<•«■■ ■»■ Im* f i 1 e» I y* 5« ■■■ «•5«. Előfizetési ár e 2 hóra 3 forint 50 krajczár. I­rr' Egyébiránt teljes számú példányokkal, October 1-től kezdve, folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. „A HON“ szerk. s kiadó hivatala. PEST, OCTOBER 26. Politikai Szemle. (U). Közelebbről írtuk, miként még semmi jele annak, hogy Ausztria közele­dett volna a III. Napoleon császár által fölajánlott kath. szövetséghez. A „Köln. Zig“ párisi levelezője megerősíti ezen értesülést, s okt. 23-ki számában a követ­kező érdekes levelet közli Ausztriának Olaszország iránti állásáról: „Ha Páriá­ból, Bécsből s még gyakrabban Florencz­­ből azt jelentik, hogy Ausztria valami alkudozásba szándékozik bocsátkozni Olaszországgal, bizonyosak lehetünk ab­ban, miként azon esetben, ha Olaszor­szágnak a bécsi udvar által leendő elis­mertetése forogna kérdésben, nagyon fo­gunk mystificáltatni. Bármily kevéssé vonakodnának is a bécsi udvarnál az Olaszországgal való oly kereskedelem­politikai közeledéstől, mi a félszigeteni dolgok jelen állapotának különös elis­merése nélkül végrehajtható volna: bi­zonyosak lehetünk az iránt, hogy Ausz­triától soha sem várható Olaszor­szág elismerése, még kevésbbé az, hogy alkudozásba bocsátkoznék Velenczének békés úton való átengedése iránt. Dog­mává jön, — mint állítják, — a jelenlegi osztrák államférfiaknál, hogy Velen­­cze átengedését csak egy szerencsét­len háború idézhetné elő. Megfordítva: Olaszország diplomatáinak egyelőre ke­véssé áll érdekükben barátságos kereske­delmi viszonylatokba lépni Ausztriával, mivel Olaszországra nézve csupán Velen­­cze megszerzése bír fontossággal. Szó­val: csak háború kényszeríthetné Ausz­triát Velencze kibocsátására és Olaszor­szág elismerésére, valamint Olaszorság is csak Velenczének árán lenne kész a császári államhozi viszonylatokra nézve valami áldozatot hozni vagy a közeledési kísérleteket támogatni. Ha ennélfogva ti­tokteljesen azt állítják, hogy például a pá­risi osztrák nagykövet nem vonakodnék Olaszországot elismerni, s más ilyeseket mondanak, akkor valami diplomatiai bal­lon d’ essai-t készpénz gyanánt fogunk venni, a­mely nem egyébre van számítva, mint arra, hogy Metternich herczegnek a Tuileriákkal szemben való állását lehető­leg könnyebbítse. Tulajdonképen pedig — s ezt nem szabad feledni — Metternich herczegnek Olaszország iránti állítólagos rokonszenvei csak jóindulatú találmányok, s ezen államférfiú annyira át van hatva attól, hogy Velenczének biztosított bir­toklása a conditio sine qua non-t képzi, ha osztrák politikáról van szó Olaszor­szág irányában, hogy még soha és semmi időben sem mulasztotta el erre hivatalos uton a legnagyobb súlyt helyezni.“ A franczia hadcsapatok — a római franczia követ positív jelentései szerint — nov. 1-én s nem azon hó közepén fogják a kiürítést megkezdeni. 4 nagy hadihajó hagyandja el Toulont, a foglaló sereg első részének fölvétele végett. Ezen hajókra fogna szállani a 19-dik gyalog-ezred, 1 zászlóalj vadász, 2 üteg ágyú s 2 szá­zad huszár. Az 59-dik sorezred el­­hagyja Frosinonet, s Rómába tér vis­­­sza a 19-dik sorezred helyébe. Monte­bello tábornok van megbízva a franczia hadcsapatok kivonásával, s Rómába érke­zését — mint a „Cras“-nak onnan írják — e hó 20 kára várták. A pápai kabinet egyébiránt még mindig reméli, hogy Na­poleon császárnak nem komoly szándéka a franczia hadcsapatokat kivonni Ró­mából. Párisban azonban nem úgy állanak a dolgok, hogy a pápai udvar jogosítva le­hetne ily reményekre. Az udvarnál ott igen komoly, elszánt hangulat uralkodik. A határozás napja Rómára nézve, mi el­len a császárné befolyása eddig­ küzdött, kétségtelenül elérkezett : a franczia had­csapatok ki fognak vonulni, s az ultra­­montán párt törekvései és önámításai sír­jának széléig jutott. Róma kiürítésével be fog következni nem­sokára Mexico kiürítése is. Ezt oly forma szerződés rendezné, mint a sept. 15-ki. Remélik, hogy a császár a parla­ment megnyitásakor értesítendi a ka­marákat Mexico kiürítése megkezdésének ideje iránt. Vannak visszavonulások — írják Párisból — a­melyeknél nagy had­vezérek és államférfiak még inkább ki­tüntethetik tehetségeiket és a kisegítő módokat. A francziák visszavonulása Mexicoból ép oly kevéssé ártana Fran­­cziaország tekintélyének az uj világban, mint nem árt a franczia név becsületének Róma kiürítése.“ Az eszéki vasut­vonal. Kedves barátom! Már több idő óta kezeim között van gróf Zichy Edmund — Ein Wort über das projectirte Esseker Bahn — czimü röpirata, mindeddig azonban azt vártam, hogy az enyémnél szakavatottabb toll is­mertesse azt a „Hon“ hasábjain. De miután úgy látom , hogy a szorosabban politikai irányú dolgozatok annyira igény­be veszik a „Hon“ rendes munkatársait, miszerint e röpiratról megfeledkezni lát­szanak, megkísértem belőle egy kis tájé­kozást közölni. A bevezetésben előadja a szerző, mi­ként alakult 1856. mart. 5. négy apróbb consortium fusiójából a Kaiser Franz Jo­sef Orient-Bahn — mely feladatául tűzte magának: 1) a Szőny-Fehérvár-Eszék-Zimonyi. 2) a Sopron-Kanizsa-Pécsi. 3) Buda-Kanizsa-Pörtschachi vonala­kat újonnan építeni. 4) a Bécs-Bruck Győri vonalat pedig Szőnyig folytatni. Miként kellett ennek feloszlani tevé­kenysége közepette azon egyesség miatt, melyet a financz-miniszterium a Südbahn eladásakor a Rotschild Talabot társaság­gal kötött, mely szerződés Magyarország s különösebben a feloszlott Kaiser Franz Josef Orientbahn létrejöhetésével annyira előnyösitett túl a dunai kerület érdekeit tökéletesen mellőzte.­­ Több meghiúsult kisérlet után 1862-ben sikerült szerzőnek ismét egy társaságot alakítani a Székes­­fehérvár Eszéki vonal kiépítésére. E tár­saság csakhamar fusiot csinált az ugyan az időben alakult várad-szeged-eszéki vonalat kitűzött alföldi társasággal, s aztán egye­sült erővel tanulmányozták a legrövidebb vonalat az Adriához Fiuménál. Egy har­madik társaság, mely Zimonyt akarta Fiuméval összekötni, szinte a consortium­­ba felvévén. — Az igy egyesült társa­ság kieszközölte az előleges munkála­tokra szükséges engedélyt egy hatal­mas vasúthálózathoz, — melynek gyül­­pontja Eszék, a meglevő vonalok­hoz csat­lakozási pontja Székesfehérvár és Nagy­várad, a végpontjai Fiume és Zimony volnának. Most már e vonalaknak stratégiai és nemzetgazdászati szempontból való indo­kolt szükségességét és ebből bizton re­­ménylhető jövedelmezőségét bizonyítja be szerző. Ez utóbbira nézve következő adatokat közli : 1. A Székesfehérvár-mohács-eszéki vo­nal — Fehér-, Tolna- Baranyamegyéket, melyek évenkint 3 millió mérő búzát, 3 — 400,000 mázsa bort termelnek, hasítaná s pécsi kőszéntelepeket kötné össze a vas­úthálózattal, mig 2. a várad-szeged-eszék-fiume, és fiume­­eszék-zimonyi vonal, — a most jó évek­ben közlekedési eszközök hiányában, sa­ját zsírjában megfaladó Alföld, Bánát, Bácska s Syrruia vidékeit, (melyek ma is összesen 12—13 millió mérő, főként tisztabuzát, — termelnek — s még egy­szer annyit könnyen termelhetnének)látná el egy kereskedelmi fővonallal, mely szá­mára az adriai kivitelt lehetővé tenné. Míg e század elején a bánáti búza majd­nem kizárólag szerepelt a tengerentúli kereskedésben,­­ ma már Odessa felvi­­rágozása óta jóformán ki van zárva a vi­lágkereskedésből. Triest kivitel helyett évenkint 2 millió forint értékig importál gabonát Odessából — hol pedig a búza mérőnkint 40 krral drágább, mint a bá­náti piaczokon ; — s ez természetes, mit egy egyszerű képlet felderít. Vegyük fel a bánáti búza árát X-nek, az elmondottak szerint az odessai búza Triesztben, miután a tengeren szállítás legjobb körülmények között 55 krba jön, X +40 -b 55 , X + 95 krba fog kerülni, vagyis 90 fontos búzát véve, az orosz búzának mázsája X+ 105 krba ke­­rülend. A jelen közlekedési utak felhasználásá­val, a vizi utat használva Sziszek­ig feltéve, hogy vizen is mértföldenkint csak 1 krt fizet egy mázsa, mint a vasúton*) *) Kérdés nem olcsóbb-e vizen a szállítás má­­zsánkint és mértföldenkint 1 kínál ? ! — a sziszek-sternbrück-^rieszti vonalon az alvidéki búzára nézve következő árak­­ állanak : Összesen : 108 kr mázsánkint, és igy a bánáti búza ára Triesztben X + 108 leszen, — tehát 3 krral több, mint az orosz búzáé. Ehez tekintetbe veendő, hogy a viziút csal­i^— 7 hónapig­­ hasz­nálható.— A másik k­ij^tő után per Pest- Buda—Trieszt, a szállítási költségeket felszámitni szükségesnek sem tartjuk. Az uj alföld-fiumei vonalon — a közép távolság Bánátból Fiúméig 70 mértföld lévén — következő arányok állnának be 1 krjával mértföldjére : X +70+15. Speditio stb .A X + 85 krajezárba jönne mázsája a bánáti bú­zának Fiúméban. És igy Fiúméban vol­na 20 krral olcsóbban mint az orosz ten­geren, és 23 krral olcsóbban mint a bá­náti búza a jelen után Triestben. A bánáti búzakereskedés némi kárpót­lást eddig abban lelt, hogy Bécsnek vette irányát, azonban nem kell szem elől té­veszteni, hogy innen is rövid időn le fog szoríttatni, az észak-keleti vasut­vonalak által rövidebb utcán érkezhető gácsországi búza által. Ugyancsak a fentervezett vonal hasí­taná Horvát-Tótország s a végvidékek­nek 3 millió 76,718 holdat tevő erdősé­geit, melyek — dongáikat csak igen kis mértékben — épület és szerszámfáikat pedig ma semmi áron nem értékesíthetik — mig e vonal létrejöttével legközelebb a földközi tengeren fekvő, de mondhatni Európának majd minden kikötőiben ki­állhatnák a versenyt a bárhonnan jövő hajóépületfákkal. De Oláhország s Szer­bia is részben, legalább Craiova, Widdin, és Calafattól jelenben a Fekete-tenger­re irányult kereskedését e vonalra tenné által. (Folytatása következik.) j Sziszekig vizen..................... ! Sziszek Triest..................... j * I Zsákok visszaküldése, Speditio 49 kr, 44, 15 „ Sajtóhiba helyreigazítás. Lapunk tegnapi szá­mában értelemzavaró sajtóhibák vannak. A Debat­­tehoz intézett felhívásunk ötödik sorában „or­g­y­i­l­­kossági“ merénylet helyett „öngyilkossági“ té­vedt oda , s az utolsó előtti harmadik sorban még rá­dupláztatik e bakra , mondatván „egy ö­n­gyilko­sokkal bizonyosan nem szövetkező párt“ e helyett „egy orgyilkosokkal nem szövetkező párt“. Kérjük a kegyes helyreigazítást. (1) A „Debatte“-nak tegnap Zágrábból távir­­ták, hogy Pejacsevics gróf horvát kanczellárrá neveztetett ki. A „Debatte“ ma megbizható for­rások után jelenti, hogy úgy Zidarics urnak mint Pejacsevics grófnak kineveztetése, ezen állo­másra, semmi alappal sem bir. — Az „Oesterr. Zig“ visszaesik régi beteg­ségébe. Ma megint a ceeterum censeo Hungári­am esse delendam régi nótájára tér vissza. Egy­némely bécsi lap, nem ok nélkül rántotta elé az osztrák államadóságok kérdését, tudván, hogy ezzel Bécs reniierjeit izgalomba hozhatja. És miután a felvetett kérdésre Pestről azon válasz érkezett, hogy az ország e tekintetben ragazko­­dik az 1861-ki felirathoz­ az „Oesterr. Ztg“ így kiált fel: „Vájjon már egyenesen Magyarország nagy­lelkűségétől függünk. Lealázhatja magát Ausz­tria annyira, hogy Magyarorsz­gtól alamizsnát fogadjon el. Az ily pénzügyi megoldás már az államjogi megoldást is magában foglalná. A pénzügyi elkülönzés, n­agy a tiszta személyes unió prodlumálása. Ha így vélekedik az ország,­­ és ez utolsó szava, akkor a kérdés megint oda­­ jutott: Ausztria ? vagy Magyarország? Ez eset­­­­ben az osztrák államférfiaknak oly kötelessé­geik lesznek, mik a mostani javíthatlan rabu­listikus pártok irányától nagyon is távol esnek.“ A bécsi lapok szemléje. (f), Magyarország és az osztrák állam­­adósság. A „N. freue Presse“ a többi közt írja : „Az államadósságok ügyében utasít­­nak minket, hogy tanulmányozzuk az 1861-dik évi feliratokat.­­­ Mondhat­juk, figyelmesen átolvastuk ezen irato­kat, de aggodalmaink, hogy ezen után a kiegyezkedés létre nem jöhet, épen nem oszlottak el. Nem feledtük el, hogy ezen feliratokban, Deák azon eszmét állítja fel, hogy a dynastia ugyanazonosságán kí­vül Magyarországot az örökös tarto­mányokhoz a legcsekélyebb kapocs sem köti. A második feliratban pedig Magyar­­ország önállósága különösen pénzügyi tekintetben emeltetik ki. Ezen felirat­ban idézte Deák I. Ferencz példáját, a midőn ezen uralkodó az országgyűlést fel­szólította, hogy biztosítaná az uj Einlö­­sungssehein­ek értékét, de a rendek e ki­­vonatot el nem fogadták, sőt az állam­­adósság egy részét sem akarták elvállal­­niely példa az ország pénzügyi füg­nn­getlenségét bizonyítja, ellenkező esetben az országgyűlés az említett követelést vissza sem utasíthatta volna. „Ma azt mondják nekünk : Magyaror­szág az államadósságok kérdésében meg­teszi azt, a­mi lehető lesz. Ezen pbrasissal akarnak minket megnyugtatni. De mi az a lehető ? Mert mi nem azt akarjuk kérni Magyarországtól, a­mi ezen ország előtt lehetőnek tűnik fel, hanem követeljük a mi a mienk. Ám tekintsék a magyarok az 1848 óta felvett államkölcsönöket alkot­mány­elleneseknek , de csak a német­­szláv tartományokat érje a büntetés oly rendszerért, mely valóban nem az övék volt ? (A „N. fr. Presse“ azon időben nem lé­tezett, de szerkesztői a régi „Presse“ mun­katársai voltak. Ezen urak ma el akarnák tagadni, hogy hű támogatói voltak az ak­kori rendszernek. Emlékezzünk csak vis­­­sza, hogy az úgynevezett „nemzeti köl­csön“ kibocsátásakor mily erélyes agita­tiot fejtett ki minden bécsi lap ezen köl­csön mellett. Úgy állíták fel a kérdést, hogy a „nemzeti kölcsönre“ az aláírás a legm­­agasztosabb hazafiság, s az osztrák polgár „jó értelmiségét“ semmivel sem bi­zonyíthatja be jobban, mintha a maga meg­erőltetésével is, annyit ír alá, a­mennyit csak elvállalni képes. Az egy vagy két füg­getlen magyar lap akkor is hallgatott. És a régi „Presse“ mai emberei az uj lap­ban, s velők együtt az „Ost. D. Post“ s a többi mind azzal állnak elő most, hogy az akkori rendszer nem az övék volt! De bizony pedig annyira az övék volt, hogy ma is mindig csak azon boldog időkre sóhajtoznak vissza, és Schmerling úrhoz is csak azért ragaszkodtak, mert ennek rendszere, ha tán más eljárási methodus mellett is, végczéljaiban, a régivel ugyan­azonos volt. E czél a centralisatio, mely­nek végértelme oda megy ki, hogy min­den országot és királyságot a német bu­­reaucratia s a vele szövetkezett bécsi börze tributariussává tegyen, s hogy igy a Nagy Németországból kivált öt hat millió német ezen vegyes nemzetiségű monarchiából egy uj egységes osztrák­német birodalmat alapíthasson. Ezen urak ma is úgy beszélnek Ausztriáról, mint német államról, melynek német hi­vatása, német politikája van, a­miből következik , hogy szerintük a roppant túlnyomó nemnémet többség csak arra van teremtve, hogy mint nyers­anyag vak eszközül szolgáljon, a csekély kisebb­ség dicsvágyó szenvedélyeinek kielégíté­sére.) „De mire való — folytatja a „NI. fr. Presse“ — csak beszélni is arról: váljon az államadósság csakugyan az összes biro­dalom megoszthatlan terhe-e ? Mi nem azért pendítettük meg ezen kérdést, mint­ha kétkedvén föllebbi állításunk valósá­gában, alkudozni akartunk volna a ma­­­­gyarokkal, csak próbakő alá vettük a ma­gyar politika irányát. Most már megtud­tuk, a­mire kiváncsiak voltunk. Azon categoricus kérdésünkre: váljon Magyar­­ország az államadósságot közös ügynek­­ tekinti-e ? tagadólag felelnek és hivatkoz­nak az 1861-ki feliratra. „Ezelőtt azt mondták, hogy ezen két felirat azért ütött ki oly élesen, mert akkor Schmerling mintegy parancsolólag lépett fel, követelvén, hogy Magyarország ha­ladék nélkül küldje be képviselőit a Reichsratbba. Később hallottuk, mennyi­re másként lesz most, a­midőn az Eszter­­házy-Mailáth Belcredi kormánynak kel­lene válaszolnia! Legújabban még többet ígérnek, miután a magyarok által gyű­lölt febr. alkotmány sistírozva lett, s Erdélyben egy unió-országgyűlés hiva­tott egybe. És mégis a magyar credo csak a régi maradt. Magyarország ma is a non possumus (értsd: nolumus) politikát követi, és mi (a „NI. fr. Presse“) csak saj­náljuk azon államférfiakat, a­kik azt hi­szik, hogy a megkezdett után Magyaror­szágtól más valamit várhatnak, mint a csalódást. Vagy tán készen vannak már ezen államférfiak a meztelen dualizmusra visszatérni? gondolják meg, hogy a ma­gyaroknak ezen esetben sem jutna eszébe az államadósságot két egyenlő részre fel­osztani ! (A­midőn valami kellemes és élvezetes dolog megnyeréséről van szó , akkor a bécsi lapok szerint, az örökös tartomá­nyok elsők a competensségben,mert nagy fővárosuk van, birnak sikeres kereske­déssel és gyáriparral, a földmivelés előbb­re haladt, és a nép nem tudom h&wtoznii több adófizetési képességgel bir. Megenged­jük, hogy igy van. Azonban igen jellem­ző az, mint feledkezik meg a „N. freue Presse“ a nyugati tartományok ezen irigylendő tulajdonairól, azonnal, ha nem az osztozkodás, hanem a roppant terhek elvállalás­a kerül napirendre. Czikke vég­szavaiban vádolja a magyarokat, hogy még a dualizmus helyreállításának sem akarnák a magyarok a 3000 millió adós­ságnak épen a felét elvállalni. A felét? a dúsgazdag Bécs ellenében a szegény ki­csinyes és annyiszor elnyomott Pest, a birodalmi fővárost messze földekre kör­nyező gyárkémények sokasága ellenében, a mi néháy tengődő vállalatunk ? A lajt­­bántuli rendezett földmivelés ellenében, a mi saját zsírunkba fulladó gazdaságunk ? Az annyiszor felhánytorgatott osztrák adó­­képesség ellenében, a mi adófizetési képte­lenségünk, melyet még a katonai adóexe­­cutio szigora sem tud megszüntetni ? 3000 milliónak épen a felét akarná a „N. fr. Presse“ azon országra kivetni, melyről ugyanazon lapjában utánnyomatja a „G. Corresp.“ azon félhivatalos közleményét, hogy Magyarországban a kormány az adóbehajtás kérdésében azon concessiot adta, hogy a „valóban fizetésképtelen adó­­hátralékosok irányában minden lehető kí­mélettel kell eljárni. “ Valóban mélyen sülyedtünk, hogy már kormányi rendelet kell arra, hogy a „valóban fizetés­kép­telenek“ minden „lehető kíméletben“ ré­­szesíttessenek ! Kiváncsiak volnánk meg­tudni, vajjon minek azon nem lehető kímé­letek, melyekben még valóban fizetéskép­telent sem lesz szabad részesíteni. A fize­tési képesség megítélése pedig tovább is az executiókat kezelő tisztviselők bölcs belátására lesz bízva ?) ! Máramaros Gyulafalván, oct. 10, Renegát. A XVI-ik századot csaknem egészen, szeplőt­­lenül, átélt Buchanan hires skót satyricus,és igen jeles, erényes nevelő, ki a „fratres teter­­rimi“-ket irá, nem lett annyira nevezetes emlí­tett műve, mint azon különös tan­rendszere ál­tal, hogy valahányszor tanítványait ostorozó, csuklyát öltött magára mindenkoron. Hozzá hasonlóan cselekesznek most napjaink­ban, sok — „sói disant“ politikusainak is, kik ha már a reális vagy csak képzelt ellenfelet, érvényes argumentumokkal leküzdeni nem bír­ják, azt a gyanúsítások mindenféle soloecismu­­saival akarják legyom­rozni, úgy hogy mi Bu­chanan­nál a csuklya volt, az náluk a*. .jj. gya­núsítás. Ezt öltik ők magukra, midőn minden replika­­szerűségben van, vagy nincs­­ igazságuk,­hatni akarnak, és a könnyen hívőknél ezzel oly sok­szor ámítanak, ez^az ő folyvást disponibilis ál­lapotban tartott Nessus köpönyegük , ezzel vadás­szák ők kiszemelt áldozataikat, mert hisz ők Montezuma régi mexicoi császárral folyvást mondogatják, hogy az istenek szomjúhoznak „les dieux ont soif­“ — és „ad demonstrandam auctoritatem“ valakit sárral dobálni csak kell. Gyanúsításaikkal bár­kit, hogy és mikor ezen, urak megtámadni nem iszonyodnak, ez oly áta­­lános szer nálok, mint a Morisson-féle pilulák, melyek mindenkor használhatók. Azon nagy szótárban, melyben a gyarusit+

Next