A Hon, 1866. február (4. évfolyam, 25-47. szám)
1866-02-23 / 43. szám
J . hu, aál többet mondok, minden poéta, nagyon jól ismerte, de amikbe a tapasztalatlan falusi tőkepénzes utolsó kis capitalisát is beleveszté. Utasítaám-e a kormány férfiait, mely számok alatt kaphatják meg azon monstre pörök vizsgálásait,amik az olasz háború alatti szálltások, a magyarországi átcsinálások visszaéléseiből származtak? Nem megmagyarázzák-e ezek Európa minden államférfiának, hogy miért kívánja Magyarország a jogfolytonosságot, miért óhajtja, hogy közlekedési és kereskedelmi ügyeinek vezetője magyar legyen és felelős ? Lesznek talán néhányan a jogfolytonosság elaszicitását experimentálók közül, kik lehet, hogy e pontig eljönnek velem, hogy legyen tehát valami külön felelős orgánum feltalálva arra nézve, hogy amiket Magyarország anyagi érdekei megkívánnak, abban az ország köztsivánsága szerint intézkedjék; de azt mondják : ez azután a közeledés legszélső vonala, mert ami még hátra van, a magyar hadügyminisztérium, már ez országnak meg nem adható, mert 1-ször veszélyes, és 2-szor mert nem szükséges. Megjegyzem legelébb is, hogy az 1848. III. t. czikk 14-ik pontja nem is beszél hadról, de honvédelemről, s ugyanazon 1. czikk 8-ik pontja teljes jogot ad a fejedelemnek elhatározni, hogy mikor használja hadseregét az ország határain kivül, s mig egyfelől érintetlen hagyja a király legfőbb jogát a béke és hadviselés elhatározása s a katonai hivatalok betöltése iránt , másfelől a nemzeti véderő kifejtésére nézve beleszólása jogos a nemzetnek, csak oly jogos, melylyel azelőtt is bírt. De azt mondják, hogy ez veszélyes, mert a külön hadügyminisztérium következése lett a két ország két hadserege közötti harcz. Ez azon csalódás, melynek nem csak a múltra, de a jövőre nézve is megvannak a maga veszélyei. Belőtte lekötelezve érzem magamat igen. barátom Bartal György képviselőnek azon e ház előtt tett nyilatkozatáért, miszerint ő sem tekinti a 48—49-iki eseményeket egyébnek, mint Magyarország önvédelmi tusájának. E nagybecsű nyilatkozat fölmenti a háznak minden tagját annak kínos tárgyalása alól, hogy ki okozta ez önvédelmi tusát?s a kérdést pusztán azon térre szorítja, hogy mi tette lehetővé Magyarországra nézve, hogy ily önvédelmi tusát csak el is kezdhessen ? Ha sokan nem tudják is ezt ifjabb barátaink közül, s ha sokan elfelejték is az együttéltek korából, lehetnek még kik emlékeznek rá, hogy e lehetőséget nem a magyar hadügyminiszter netáni caelszövényes rendeletei idézték elő, hanem azon tény, hogy a magyar katona egyenruháján belül ott dolog a hazafi szív, mely haza iránti érzelemmel van tele. Ezt az érzelmet nem kell megsérteni; ezt az érzelmet kell kielégíteni, és nincs Magyarország felől semmi veszedelem. Ki lehet terülni codexünkből az illető törvényczikkel , de ezt az érzelmet csak megnyerni lehet, de elveszetté tenni nem lehet soha. Én, ki együtt éltem át azon nehéz napokat, ma is Istenre hivatkozva merem mondani, hogy ugyanazon magyar nemzetnek, ugyanazon magyar katonái a magyar hadügyminisztérium mellett is tűzön és poklon keresztül követték volna a fejedelem zájaiért, ha a trón serencsétlen tanácsadói, egy puszta pénzérzék, az országgyűlésnek az államadóssági érdekben követett magatartása miatt egy külső ellenség helyett egy belsőt nem kerestek volna. Ugyanazon szikla nem fekszik most előttünk, az országgyűlés a közös ügyek elvállalására késznek nyilatkozik, és így a confliktusnak oka még fogalomban sem létezik. De azt mondják, szükségtelen a magyar honvédelmi kormányközeg, a magyar hadsereg az osztrák hadügyminisztérium alatt is betöltheti hivatását, mint a külön hadügyminisztérium mellett épen úgy. Kénytelen vagyok e tárgy iránt, azon aggodalomnak kifejezést adni, miszerint az összes hadseregben Magyarország hadfiai igen erősen hátra tett helyzetet foglalnak el ; hogy a katonai pálya, mint életpálya, mint fényes, dicsőségteljes életpálya, nem egyenlően van Magyarország és a Lajthántúli tartományok számára megnyitva. 85 ezer főnyi utonözletményhez Magyarország és Erdély, — nem támítva a határőrséget — járulnak 32 ezer főnyi részlettel, tehát az összes haderőnek %-át képezik ; azonban 1431 törzstiszt közül csak 94 magyarországi, tehát az összes hadseregnek8-at képező ország fiai csak 15 részét képezik fényes pálya magasabb részeseinek. Épen igy vannak az egyes ezredben az alsóbb iszti rangok is felosztva : az ezredek 103 sorbóllló tiszti létszámából jut egy-egy ezredre, mely isztán magyar, tizenöt, tiz, sőt a 32 iknél, melynek toborzási helye Buda, csak hét, a 12-iknél toborzási hely Komárom, csak három, átlagosan minden egy kilenczed rész. Már pedig hogy a magyarországi hadfiak a más országbeliekkel mind tehetségre, mind titézségre, mind hűségre nézve ne állnák ki a versenyt, azt úgy hiszem senki sem igja állítani, s igy azt sem bizonyítandja benki, hogy a magyarországi honpolgároknak ezren való hátrább tétele a birodalom nagyhatalm állásának postulátuma volna, íme tehát nem ábránd, nem poézis, nem is égfolytonossági bilincsek“ mogori vérű jogtudósok által önmagunkra rakása az, idén nemzeti kormányt sürgetünk; de rideg itkérdés, életpályát, kenyeret adó és tehetséget vényesitő pályák kérdése, a mi nem nyomja a némely kényelemben született tagképviselő házunknak, de égeti mindazok helyét, kik családtagjaik sorsát a jövőben nem látják biztosítva. Tizenhét év óta felsarjadzott nemzedékünk kiált hozzánk, nyissatok töltőnknek tért, adjatok nekünk életpályát ! Ha mi a katonai fényes és dicsőséges, kereskedelmi gazdag és jutalmazó, a techlikai biztos és előrefejtő pályákat exprimpio átengedjük másnak, mi marad meg a fent István koronája alatti 13 milliónyi népik ? Mi legyen a későbbi generatióból ? csupa öld mivés, prókátor, szolgabiró és ap? Íme, itt közelit felénk elutasíthatlanul a nemetiségi igények megoldásnak kérdése ; könnyű megoldás, ha azt moralitjuk : ime előttetek a paradicsom, a közös ma az haza, melynek földön ,száv, román,émet és magyar egyaránt válogathat mának pályát, a kinek kell dicsőség, a kinek 11 gazdagság, a kinek talentumai, testereje zollért keres, olyant, a milyen*- óhajtott : a százatok velünk! De ha mi mindazt, amit meg akarnánk velük osztani, ab origine átengedünk egy harmadiknak, ugyan min fogunk velük megosztozni? Összeszorulunk-e a szűk törvény szolgáltatási szervre, s azon fogunk huzakodni és nagylelkűséget gyakorolni, hogy egy vármegyében két három esküdttel, két három szolgabiróval több szláv legyen-e vagy román? Valóban, ha az 1848-iki törvények meghozva nem volnának, most kellene azokat meghoznunk,mert a végszükség diktálja azokat tollunk alá. Nevezzük nevén a gyermeket ! Azt mondják, béküljünk ki az uralkodóval ezen vagy amazon az áron. Van ennek valami értelme ? Itt nem kibékülésről van szó az uralkodó és a nemzet között, mert hála Istennek mi nem vagyunk két hadviselő fél. S a hódoló indulat, melylyel mi közelitünk a trónhoz, csak viszonzása az onnan tanúsított uralkodói jóakaratnak. Szó van kiegyenlítendő érdekekről. Ez államnak hatalmi állása soha világosabban megtámadva nem volt, mint most. Világosan leleplezett törekvések kétségtelenné teszik, hogy az uralkodónak, vagy érvényesítenie kell nagyhatalmi állását, vagy kétségbe vonatni annak létezését. Az elsőbbire nem csak a népek hősiessége, de a népek áldozatkészsége is szükséges tényező , mert a birodalmi pénz hitel helyreállítása a mindent megelőző feladat, s ennek végrehajtása bizony a legtökéletesebb decatombe. Mi nem vagyunk alkudozó felek, kik egymás szorultságára spekulálnak. Mi nem indulunk ki azon szempontból, hogy mennyünk árverezni, s lássuk, hogy kaphatnánk mentül többet mentől olcsóbb árért, s ha kevésért nem kaphatjuk meg ugyanazt, ígérünk majd többet ; de ha látjuk, hogy nagy a szükség, még lejjebb nyomjuk az árt. Mi egyszerűen azt kívánjuk, hogy amidőn áldozatok hozatalára szólitatunk fel, azoknak házhatására képesíttessünk. Ha fegyver a magyar alkotmány, ne törje azt ketté a fejedelem, de fogja markolatát a kezébe s tegye meg vele a négy vágást a világ négy része felé, mint ősei tették. Mi keressük a fejedelemnél nemzeti önállásunk biztosítását, s az uralkodó feltalálandja nálunk nagyhatalmi állásának biztosítékait. Ami a Lajthántúli tartományok népeit illeti, azokra nézve légbe áll az, hogy mindazon alkotmányos szabadságok, amikkel Magyarország biránd, nekik is okvetlen megadandók. De hogy mindazon alkotmányos szabadelvű intézményei Magyarországnak, melyekről nemzetünk önkényt lemond, a Lajthántúli népekre nézve is el vannak veszve, és itt históriai valótlanság azon állítás, hogy a Lajthántúli népek a febr. 26-ki jogalapon álltak s tőlünk annak elfogadását követelik. Ők igen elhagyták e jogalapot. Elhagyták akkor midőn miniszteri felelősséget követeltek s elhagyta azt a törvények alkotója, midőn azt nekik megígérte, bár meg nem adta ; de e követeléssel és az ígérettel az általunk vitatott alkotmányos alapra léptek át, s ha mi ezt elhagynánk, visszatérnénk egy olyan álláspontra, melyet ők maguk sem kívánnak többé. Hogyan függjenek az országok közös érdekeikre nézve össze, arra nézve a fölirat nyújtja a javaslattételt. Egy azonban bizonyosan áll : Hogy az országok közös jóléte legnagyobb garantiája lesz azok együttmaradásának, amelyik közülök az alkotmányos harmóniát megzavarná, valamennyit találná szemközt egymaga ellen. Alattomos ármánynak útját állja a kielégített nemzet ; a magyar százszor kibékült legkeserűbb ellenével is, de egyszer sem támadt fóltevője ellen. Mi azonban csak azt ígérhetjük meg, amit megadhatunk, s amit megadnunk a nemzet feljogosított. Ha nemzeti létünk, s annak kifejlődésére szolgáló egyedüli módszerünk, a nemzeti felelős kormány megadatik, akkor birtokában leszünk azon eszköznek, mely ígéreteink beváltására szolgál. A nélkül nincs semmink , szegények vagyunk, s még szegényebbek leszünk. Aki ígéretet tesz olyan dologról, amiről előre tudja, hogy nincs , az vagy magát ámítja, vagy mást akar ámítani. Mi ime kijelöltük az utat és módot, melyen mind e nemzettétele, mind az uralkodó hatalma egymást együtt és egyetemesen biztosítják , s nyugodt lélekkel mondhatjuk el a trón előtt: „Uram! adj nekünk életet, és mi ez életet neked és a hazának szenteljük!" És ebben áll a trón hatalmi állása. Dr. Apponyi György : Tisztelt ház ! A felirati javaslat 31-dik pontja és az arra vonatkozó módosítvány felett megindult tárgyalás a mai situatia legfontosabb és valóban legjellemzőbb két kérdésének egyikét foglalja magában. Belszervezetünk sorsa attól függ, váljon és mikép fogunk kibontakozni azon bonyolódott helyzetből, mely a tagadhatatlan tények és törvényes igények egymással ellentétbe tett hozatala által idéztetett elő. Egyrészről a jogfolytonosságnak, melynek hívei vagyunk mindnyájan, tényleges foganatosítása követeltetik, másrészről a fenforgó nehézségekre utalva, részint azon jogfolytonosságnak tettleges foganatosíthatása végett a 48-ks törvényeknek törvényhozói megelőző revisiójára fektetik a súlyt. Mindnyájan óhajtjuk uraim, ezen helyzetből leendő kibontakozást, mint minap mondom, csak az utakban és azok kijelölésében különbözhetünk egymástól , de nem az elérkezés helyére nézve. Aggódva keresem tehát én a jobb és biztos utat, mert csak azon feltételek alatt választhatnánk a legrövidebbet és gyorsabbat. Mélyen érzem én is azon roppant nehézséget, mely a jogszerűség szempontjából mutatkozik, megtagadnám politikai hitemet, megtagadnám politikai jellememet, ha szemeimet behunynám azon aggasztó következések előtt, melyek alkotmányos létünket sújthatnák, ha beegyeznénk, vagy csak beegyezni látszanánk is abba, hogy az élő törvényeinket bármikor egyoldalúig felfüggeszteni lehessen (helyes). Teljesen méltánylom, osztom és magamévá teszem azon bölcs előrelátást, mely alkotmányunkat ily orvosolhatlan sorstól megóvni szent kötelességének tartja. A kérdés előttem csak az, váljon azon alapos jogi tekintetnek nem tehetünk-e eleget, nem szerezhetünk-e elégséges biztosítékot arra, hogy ezen méltó aggodalmainknak eleje vétessék a nélkül , hogy a gyakorlati téren felmerülő legyőzhetlen nehézségen akadjon fen az ügy tényleg, melyet elvileg megmenteni akarunk. E nézet birt engem arra, hogy Bartal György t. tagtársunknak általam elfogadott módosítványát egynéhány sorral megtoldjam, melyet a t. ház különösen a módosítványt indítványozó tagtársunknak becses figyelmébe ajánlani bátor vagyok. Czélja ezen toldaléknak nem volt egyéb, mint utalni azon eszközre, mely jogi tekintetben megnyugtathatja azokat, kik a nehézségek súlyáról meggyőződve, azonkívül a kibontakozás elhalaszthatlanságától áthatva, a nehézségek legyőzését részükről elősegíteni kívánják. (Halljuk) Ezen tekintetek okozták azt, tisztelt ház, hogy a kérdésben forgó pontra nézve eltérek a válaszfeliratban foglalt eszméktől,okaimat elő fogom adni ; előadásomban tisztán objectív leszek,mert a subjectivitás mind a kérdésnek megoldására nézve, mind a discussióra nézve is csak káros. (Helyeslés). A gyakorlati nehézségek súlyát váljon ki tagadhatja ! csak abban különbözhetünk egymástól, hogy némelyek azon nehézségeket, különös tekintet nélkül legyőzhetni vélik, mások e tekintetben ellenkező véleményben vannak. Szükség tehát, hogy a lehetőségek, vagy lehetlenségek felett tisztába jöjjünk, mert utoljára is csak kivitel lehetősége nyomán vághatjuk ketté a bonyodalmak csomóját, ha élő törvényt akarunk követni anélkül, hogy annak csupán holt betűjét tiszteljük. Igenis Uraim ! élő törvényt akarunk és azért a jogfolytonosságot a lehetőségig biztosítva, tegyük annak gyakorlati kivitelét is lehetővé, és ne akaszszuk meg azt a túl szigorú következetesség bilincseivel. A felirati javaslattól eltérő véleményem sem a minisztérium létesítése, sem pedig alkotmányos törvényhatóságainknak helyreállítására nem vonatkozik, mert amint már kijelenteni szerencsém volt,hogy azon intézmények helyreállítását nélkülözhetlennek tartom, a miniszteriális kormányrendszert nemcsak a nemzet törvényes jogának ismerem el, hanem azt a kor követelései iránti politikai szükségességnek és postulátumának mondanám, ha az a törvény által nekünk már elvileg megadva nem volna ; (helyes) mindamellett nem lehet tagadni, hogy a tényleges helyreállítás ellen, nehéz és súlyos akadályok forognak fen, mely akadályokat véleményem szerint csak a törvényhozás közremunkálkodása szüntetheti meg. Első és legközelebb fekvő nehézséget látok én abban, hogy azon intézmények, melyeknek tényleges helyreállítását kívánják — sokan rögtön, mi pedig minél előbb — azon törvényeken alapszanak, melyekre nézve a fejedelem a törvényhozást megelőző vizsgálatot tartja szükségesnek, és melyekre nézve a trónbeszéd a következőket mondja: „birodalmunk hatalmi állására, fejedelmi jogaink épségére, a társországok méltó igényeire való tekintetek ezen törvények változatlan életbeléptetésének lehetőségét kizárják. Bár alaki törvényessége kifogás alá nem eshetik, mégis uralkodói tisztünk, és népeink valódi java iránti kötelességünk érzete egyaránt tiltják, hogy a kölcsönös jogok és kötelmek viszonylatának egyidejű megoldása előtt királyi hitlevelünkben azoknak változatlan megtartását és végrehajtását elfogadjuk és biztosítsuk.“ A mi erre nézve válaszul mondatik a feliratban, azt részint a hódoló tiszteletnél és hálás bizalmunknál fogva, mely annak minden sorát átlengi, részint azon kegyeletnél fogva, melylyel hazai intézményeink előnyei kiemeltetnek, mélyen hat bizonnyára mindenki szívére, és kétséget nem enged a felett, hogy ezen intézmények, ha kellőleg rendezve tényleg visszahelyeztetnének, nemcsak szellemi és anyagi állapotaink javulására , hanem magának a kiegyenlítésnek művére csak üdvösen fognának hatni. De nélkülözöm itt annak gyakorlati bebizonyítását, mi ő Felsége által a trónbeszédben bizalmas de határozott szavakban mondatik, — nélkülözöm tudniillik a gyakorlati bebizonyítását, vagyis inkább gyakorlati megcáfolását annak, hogy a 48-as törvények, melyek az átmeneti epochában keletkeztek, 17 évi hosszas idő és sok viszontagság után tökéletesen megváltozott viszonyok között, egy ismét beállott és sokkal nagyszerűbb átalakulási epochában minden módosítás és minden törvényhozói gondoskodás nélkül életbeléptethessenek. Erre tehát nem találok bizonyítást az előadott javaslatban, és így tagadnom kell, s tartanom attól, hogy habár Felséges Urunk atyai szíve a felirati javaslatnak nagy része által érzékenyen meghatva lesz, de aggodalmai, kétségei e tekintetben alig lesznek megszüntetve. De ezek csak egyéni sejtelmeim lehetvén, és senki nem mondhatván azt, mi foganatja lesz feliratunknak a legmagasabb trónnál, én elhagyom ezen okoskodásomat, és átültérek a gyakorlati térre ; először is a törvényhatóságokról leszek bátor szólam. (Halljuk !) Aki az 1848-ks törvényeknek, nevezetesen a 16-dik czikknek czimét, a megyei hatóság ideiglenes gyakorlatáról hozott, nem különben annak többi rendeleteit, melyek által a minisztériumnak meghagyatott, hogy a megye szerkezetének népképviselet alapjáni rendezése iránt a legközelebbi országgyűlésre törvényjavaslatot előterjeszszen , aki ezen törvény tartalmából érteni fogja azt, hogy a megyei hatóság gyakorlata olyannyira ideiglenesnek tekintetett, hogy 17 évig még a megyei tisztújító székeknek megtartása is betiltatott további törvényhozási intézkedésig, melyekből méltán támadni és eredni fog azon kérdés, váljon azon rendeletek, melyek elégségesek lehettek arra, hogy az akkor fennálló és törvényesen megválasztott tisztikarral ellátott megyék hatóságukat ideiglenesen folytathatták, váljon mondom azon rendeletek elégséges alapul szolgálhatnak-e arra, hogy a 17 év után lényegesen megváltozott körülmények között a törvényhatóságoknak újbóli felállítására és megújítására szolgáljanak. (Helyeslés.) Én kénytelen vagyok e kérdésre nemmel felelni. Nyilvános lévén az, hogy a tisztújító székekről, népképviselet alapján a törvény még nem rendelkezett ; kérdem tehát,hogy milyen törvény szerint fognának a tisztújító székek megtartatni (Közbekiáltások 1860 szerint) 1860 ik év felett! Nehezen fog ez e tekintetben igazolásul szolgálhatni, mert az véleményem szerint csakugyan nem a jogfolytonosság elvéhez volt alkalmazva ; törvényesen megválasztott tisztikar nélkül pedig véleményem szerint a megyéknek törvényessége csak fictív lehet. (Helyeslés. Zaj.) Azóta tisztelt ház ! a mint ismételve mondottam 17 éve folyt le, a körülmények megváltoztak, lehetetlennek tartanám még azt is, ámbár e tekintetben sem hinném, hogy a jogfolytonosság kellékének volna megfelelve, hogy az akkori provisorium most is taliter qualiter vagyis úgy, amint volt, akkor helyreállítassák; nélkülözhetetlen tehát t. hát, hogy a törvényhozás intézkedjék, pedig mind a választási jogról mind a tisztújító szék megtartásáról, mind pedig a megyei gyűléseket pótló testületekről , mielőtt biztonságban lehetne ismét helyreállítani a megyei törvényhatóságokat. Feladatunk t. ház, a törvényes állapotnak minél előbbi helyreállítása, nem pedig egy új provisoriumnak előidézése , másnak pedig mint ilyennek nem tekinthetném . (Zaj.) ha a törvényhatóságokat úgy akarnák szervezni ismét mint 61-ben, akkor mikor a megyék szervezése önmagukra volt bízva vagy legalább általuk el volt foglalva. Azon őszinteségnél fogva, melylyel a t. háznak tartozom, ki kell mondanom azt is, hogy a 60-as évben történt megyei szervezés, habár e tekintetben is, mint mindenben, egyes jeles kivételek voltak, hanem általánosan azon akkori szervezés a megyék iránti bizalmat nem növelte, és a megyéknek tekintélyét a közvéleményben és a nép előtt nem emelte (a jobb oldalon, hogy van helyeslés ; baloldalon ; ellenmondás). Ezt, házi őszinteségemre hivatkozom és ennélfogva , ha előbbi előadásom által bárki is legkevésbé sértve érezné magát, bocsánatot kérek. (Épen nem !) Az mondatik ugyan, és a 60-ik évben volt állapot azzal igazoltatik és mentetik, hogy az idő rövidsége nem engedte meg akkor, miszerint a megyék consolidálhassák magukat. Mint én emlékszem, körülbelül 10 hónapig vagy egy évig tartott az úgynevezett alkotmányos rendszer, ezen idő ha nem is volt talán elégséges a tökéletes szervezésre, mindenesetre azokra nézve, kik az akkori kezelés alatt állottak, hosszú volt. De azonkívül sokan azzal mentik ezen állapotot, hogy igen izgatott állapotban találta az akkori idő a nemzetet. Visszatekintve az utolsó választásoknál közbejött eseményekre, nem mernék jól állani arról tehát , hogy most higgadtabb állapotban fogván az országot találni az új szervezés. (Élénk ellenmondás) minden esetre világosnak látszik előttem az, hogy épen a jogfolytonosság elve tiltja a törvényhatóságoknak törvényhozói intézkedés nélküli helyreállítását. (Zaj). Továbbá, hogy a megyéknek helyreállítása a megelőző törvényhozási intézkedés nélkül azon experimentumok sorába tartozik , melyeket a jogrend, szellemi és anyagi állapotunk, de magának ez intézmény hitelének érdekében is tanácsolni nem lehet. (Igaz. Ellenmondás. Zaj.) Állapotunk, különösen anyagi helyzetünk,olyan, hogy azon gyakori megrázkódtatások, közigazgatási és törvénykezési tekintetben, az egymást felváltó vagyis helyesebben : egymásután következő rendszerek anyagi létünkre és egész állapotunkra csak a legkárosabb következéseket vonhatták. Tudjuk, hogy 17 év alatt 3 rendszer következet egymás után. Tanácsosnak tartja-e a t. ház, hogy most ismételtessenek a megrázkódtatások, mi biztosan be fog állni, mihelyt a törvényhatóságok rendezett állapotában, vagy abban lelhetnék megnyugvásunkat, hogy ez biztosan és utolsó megrázkódtatása lesz a törvénykezés és közigazgatási állapotnak. (Ellenmondások.) Szívemből óhajtom, hogy úgy legyen (Úgy lesz) Minden erőm megfeszítésével törekedni fogok, hogy csekély személyemmel is ahhoz minél inkább járulhassak , de mathematikai bizonyossága tekintetben nincs. Igaz, mi a februári javaslatban mondatik, hogy nagy az anomália, mely szerint — a feliratnak szavaival élve „az ország ugyanakkor, midőn képviselői által ezen alkotmányos jogát gyakorolja, minden egyebekben alkotmányon kívül áll,“ tökéletesen igaz, de kinek hatalmában áll ezen hatalmat megszüntetni ? Aki elrendelte, (zaj , halljuk !) Alkotmányosnak , törvényesnek tekinthetjük-e az állapotot, vagy inkább a törvényhatóságokat csak az által, ha nekik a törvényen kívüli hatóságnak gyakorlata törvényen kívül engedtetik meg? Az anomáliát csak a törvényhozás szüntetheti mely oly intézkedés által, mely, mint már mondottam ezelőtt, mind a választások, mind a tisztújításszékek, mind pedig a tanácskozó testület rendezésével foglalkozik ; ez pedig annyival szükségesebb, mert a törvényhatóságok állását szabályozni kell, ha akarjuk azt, hogy a ministérium mellettük megállhasson ; ha elérni akarjuk azt, hogy alkotmányos létünk ezen két egyiránt fontos,egyiránt nélkülözhetetlen feltétele és biztosítéka egymással egyensúlyba hozassék ; ha azt akarjuk,hogy egymást meg ne rontsák; ha kerülni, elmellőztetni akarjuk azt, hogy egyiknek vagy másiknak rendezetlen állapota által vagy túlságos centralisatioba vagy anarchiába ne jusson. (Helyeslés.) Ne tegyünk illusiókat magunknak t.hát. A törvényes állapotot könnyebb felbontani, mintsem azt évek hosszú sora után és tökéletesen megváltozott körülmények között ismét helyreállítani. Ezen nehézségek legyőzése teszi épen feladatunkat, ezen nehézségekkel megvívta kell, azokat ignorálni nem lehet. A törvényes nismáknak vagy pedig közegeknek helyreálltator által csak fictiója érezhetik el a törvényességnek. Annak valódi létesítése a törvényhozásnak mélyebben ható alkotmányos és gondos közremunkálását követelik. Fejedelmünk mint a törvényhozásnak egyik tényezője, hála Istennek, elhagyta a provisoriumokat. (Élénk ellenmondás, zaj.) Ismétlem, hogy Felséges urunk elhagyta a provisoriumokat, amiből nem lehet kiszökni, hanem egyedül csak lassan, fokonként lehet a törvény alapjára átlépni (zaj). Kevés türelmet kérek, még csak rövid ideig fogom untatni a t. házat. Fejedelmünk a rendkívüli állapotot rendessé, a törvényen kívülit törvényessé akarja tenni, és a törvényhozás alkotmányos közremunkálását helyreállítani. És ennélfogva, noha a múltban súlyos sérelmeket látok én is, hanem a törvényességre, ily módoni visszatérésben csak gyakorlati szükséget, de újabb törvénysértést nem látok. (Helyes.) Nem hallgathatom el azon esetre nézve, ha a megyék visszaállíttatnának, a megyei tisztviselők helyzetét, kiket eskü kötelez arra, hogy alkotmányunkhoz tartsák magukat, hogy minden kötelességük teljesítésében tisztán hazai törvényeink szerint járjanak el. Ezen tisztviselők bármely lépésen, épen rendkívüli helyzetüknél fogva, csak tényleges állapotokkal találkozhatnak, és csak oly intézkedésekkel, melyek szükségképen nélkülözhetlenek, mindaddig, míg ügyeink törvény útján rendezve nem lesznek , törvénykívülieknek, sőt törvényelleneseknek is tekintetnek. A tisztviselők tehát minden eljárásnál vagy hiv.kötelességeikkel,vagy esküjükkel jönnek ellenkezésbe. Ezen orvosság pedig, melyet többször hallottam itt említtetni, és amelyet igazán csakis orvosságnak kell neveznem, t. i. az úgynevezett indemnity-billt tökéletesen és teljesen alapját nem veheti aggályaimnak. — Ezt Bartal György oly alaposan adta elő, hogy e részben több mondanivalóm nincs. De ne feledjük el azon jeleneteket, melyeknél az utolsó választások alkalmával az ország sok részében emberhalál fordult elő (Halljuk !) és melyek mindenesetre nagy óvatosságra intenek , hogy hasonló izgalmaknak előidézése mellőztessék akkor, mikor csak ideiglenes , és, mint remélni akarom , rövid ideig tartó szervezésről lehet szó, mely azonnal megszűnik, mihelyt a törvényhozás azon szerencsés új helyzetben lesz, hogy a törvényhatóságokról intézkedik. És így tehát, véleményem szerint, világosnak látszik, hogy a megyéknek minden törvényhozási intézkedések előtti helyreállítása épen a jogfolytonosság elvénél fogva is nagy nehézségre talál. Nem csoda tehát, hogy a fejedelem, aki a sok provisoriumot megunta (mi is meguntuk !) és a törvényes állapotot akarja helyreállítani (Helyeslés), a megyéknek minden megelőző törvényhozási intézkedéseinek helyreállításában megnyugvást nem talál. De hogyan áll a dolog a ministerium kinevezésénél ?— Nem akarom vizsgálni az okokat, akik a ministerium azonnali kinevezését szükségesnek tartják , jók szorgalmazzák, milyen ministeriumra reflektálnak ? Ha a jogfolytonosság elvéből indulnak ki, akkor e részben minden kétség megszűnik , hogy milyen; de legyen az bármely minisztérium, az kétséget nem szenved, hogy a minisztérium egy lépést sem tehet, és egy percig sem tarthatja fenn magát, ha csak rendkívüli felhatalmazást nem nyer. E rendkívüli felhatalmazásnak titulusát hallottam többször említeni, az úgynezett indemnity bilit. Az indemnity bill hazánkban, és hazai közjogunk szerint egy új eszme, hanem azon kiterjedésben, amint jelen helyzetünkben szükséges lesz, azt alkalmasint az egész alkotmányos világ újnak fogja tekinteni. Mindenesetre hazai közjogunk szerint erősen áll az, hogy rendkívüli felhatalmazás csak a törvényhozói hatalom, és az összes törvényhozás közakarata által történhetik. Megengedve mindezeket, fenmarad mégis az a kérdés , hogyan jöhet létre a minisztérium kineveztetése, most azonnal t. i. oly minisztériumnak a kineveztetése, mely a nélkülözhetlen indemnity-billre szert tehet, vagyis oly minisztérium, mely a többségnek programmjával tökéletesen egyetért, mely többségnek programmját viseli. Többször hallottam azt alaposan és jogosan említetni, hogy mi ügyeinket csak a fejedelemmel és a királylyal akarjuk rendbe hozni. (Úgy van.) Ez tehát kizárja annak lehetőségét, mint az az úgynevezett parlamenti kormányformával és rendszerből következik, hogy a fölség a többség programmját elfogadni tartozik.(Ellenmondás.) Tudom én, hogy ilyen ellenvetést gondoltak azok, kikre ezen szavaim tán kellemetlen hatást tettek, tudom én azt, hogy e részben vannak módok melyeket felhasználni lehet, hanem azokat nem lehet örökké használni, és utóbb mégis beáll azon idő, mikor a többségnek szavára figyelemmel tartozik ügyelni. (Úgy van, zaj, elnök csenget.) Annál kevésbé tehetem fel a programm ellenkezését a fejedelemmel, miután tudjuk, hogy a fejedelemnek uralkodása alatt más népek is léteznek, és tudjuk, hiszszük és reméljük, hogy ha azoknak átalános átalakulásuk befejezve lesz, ezen fejedelem uralkodása alatt két parlament fog állani (Igen természetes.) Ebből tehát azon időre nézve szólok, amikor mindezek be fognak következni, hanem arról, hogy ha még akkor sem tehetem fel, hogy a felsége ezen rendkívüli állásánál fogva programm nélkül létezni fog, ezt annál kevésbbé se tehetem fel most, midőn a kiegyenlítés és átalakítás fokán állunk. Tekintve a trónbeszédben foglalt nyilatkozatokat, és tekintve azokat, amik a felirati javaslatban mondatnak , azt bármennyire óhajtjuk, de állítanunk nem lehet, hogy a többségnek programmja a felségnek programmjával már öszhangzásban lett volna. Erre törekednünk kell, ezt kívánnunk kell, de az elérve nincs. Kérdem tehát, gondolhatjuk-e oly minisztériumnak, hisszük-e oly minisztériumnak kineveztetését, mely mind a fejedelemnek, mind a többségnek bizodalmát oly mértékben bírná, hogy ily rendkívüli felhatalmazást nyerhessen. (Hiszszük ! Zaj ! Halljuk !) Mellőzve azon nehézségeket, mik a közös ügyek feletti tanácskozások alatt mutatkoznak, és melyeket az akkori tanácskozásokkal ideiglenesen igyekezni fogunk elhárítani, mindamellett úgy látszik, hogy azok, miket mind a minisztériumra, mind pedig a törvényhatóságok, ha bátor voltam előadni, legalább is oly nehézségeknek fognak tekintetni, melyeket ignorálni nem lehet, és melyekben bizonyosan, legalább az én véleményem szerint, elégséges igazolása foglaltatik azon javaslatmódosítványnak, melyet Bartal György tisztelt elvbarátom és tagtársunk benyújtott. (Helyeslés) melyhez én annak toldalékkal, melyet hozzá ajánlani bátor voltam, egész kiterjedésében járulok. Meg vagyok győződve tehát arról, hogy a jogfolytonosságot valódi értelmében csak úgy biztosithatjuk, ha azt minden fictiótól menten tartjuk. Véleményem szerint meglehet, hogy az hibás (igaz, úgy van) hanem legalább szilárd, hogy a megyéknek helyreállítása, vagy ha, tettleg helyreállíttatnak, mostani törvényessége, fictio. Meggyőződésem továbbá, az, hogy a minisztériumnak kinevezése mostani körülmények közt anélkül, hogy az előzmények betöltetnének, fictio volna (derültség). Ezektől szükség esetében, a jogfolytonosság elvét megóvni kötelességemnek tartom. Tévedés azon vélemény, mely a t. ház több tagja által kimondatott, hogy az, aki a revisio szükségét elismeri, és a tényleges helyreállítás előtt a revisionak szükségét szorgalmazza, azt csak úgynevezett mindenároni kiegyezkedés érdekében teszi. 53 legalább a revisiót épen hazai intézményeink fentarthatása végett és azért óhajtom, mert hazai legdrágább intézményeinket azon kinövésektől akarom megóvni, melyek annak tekintélyét csökkentik (Helyeslés a jobb oldalon) Ugyanazt tenném akkor is, ha ez nem volna a kiegyenlítés egyik legnagyobb momentuma, de annál inkább most, midőn attól még azon nagy eredmény függ, mely nem egyéb, mint alkotmányos létünknek a trónbeszéd szerint maradandó biztosítása és azoknak fejedelmi koronatio általi újabb szentesítése. (Helyeslés.) (1.) A „Wiener Abendpost“ megelégedését fejezi ki a válaszfelirati viták menetével és szellemével. És irja : „Nem akarunk elhamarkodva ítélni, s nem hivatásunk tül vérmes reményeket ébreszteni olvasóinkban, azonban a válaszfelirati vitákról szóló tudósításokból anynyit mégis észrevehettünk, hogy a képviselőházban folyvást a mérsékleti irány bir tulsúlylyal, s a legszélsőbb baloldal törekvései, a kedélyeket felizgatni és komoly dissonatiokat előidézni, meghiúsulnak. Ebből a ház irányadó elemeinek hangulatára nézve bátran vonhatunk következtetéseket.