A Hon, 1866. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1866-02-23 / 43. szám

J . hu, aál többet mondok, minden poéta, nagyon jól ismerte, de a­mikbe a tapasztalatlan falusi tőkepénzes utolsó kis capitalisát is beleveszté. Utasítaám-e a kormány férfiait, mely számok alatt kaphatják meg azon monstre pörök vizsgá­­lásait,a­mik az olasz háború alatti száll­­­­­t­á­s­o­k, a magyarországi átcsinálások vissza­éléseiből származtak? Nem megmagyarázzák-e ezek Európa minden államférfiának, hogy miért kívánja Magyarország a jogfolytonosságot, miért óhajtja, hogy közlekedési és kereske­delmi ügyeinek vezetője magyar legyen és felelős ? Lesznek talán néhányan a jogfolytonosság elaszicitását experimentálók közül, kik lehet, hogy e pontig eljönnek velem, hogy legyen te­hát valami külön felelős orgánum feltalálva arra nézve, hogy a­miket Magyaror­szág anyagi érdekei megkívánnak, abban az ország köztsivánsága szerint intézkedjék; de azt mondják : ez azután a közeledés legszélső vonala, mert a­mi még hátra van, a magyar hadügyminisztérium, már ez országnak meg nem adható, mert 1-ször veszélyes, és 2-szor mert nem szükséges. Megjegyzem legelébb is, hogy az 1848. III. t. czikk 14-ik pontja nem is beszél hadról, de honvédelemről, s ugyanazon 1. czikk 8-ik pontja teljes jogot ad a fejedelemnek elhatározni, hogy mikor használja hadseregét az ország ha­tárain kivü­l, s mig egyfelől érintetlen hagyja a király legfőbb jogát a béke és hadvi­selés elhatározása s a katonai hivata­lok betöltése iránt , másfelől a nemzeti véderő kifejtésére nézve beleszólása jo­gos a nemzetnek, csak oly jogos, melylyel a­z­­előtt is bírt. De azt mondják, h­ogy ez v­e­s­z­é­l­y­e­s, mert a külön hadügyminisztérium következése lett a két ország két hadserege közötti harcz. Ez azon csalódás, melynek nem csak a múlt­­r­a, de a jövőre nézve is megvannak a maga veszélyei. Belőtte lekötelezve érzem magamat igen­­. ba­rátom Bartal György képviselőnek azon e ház előtt tett nyilatkozatáért, miszerint ő sem tekinti a 48—49-iki eseményeket egyébnek, mint Ma­gyarország önvédelmi tusájának. E nagybecsű nyilatkozat fölmenti a háznak min­den tagját annak kínos tárgyalása alól, hogy ki okozta ez önvédelmi tusát?s a kérdést pusztán azon térre szorítja, hogy mi tette lehetővé Magyar­­országra nézve, hogy ily önvédelmi tusát csak el is kezdhessen ? Ha sokan nem tudják is ezt ifjabb barátaink közül, s ha sokan elfelejték is az együttéltek korából, lehetnek még kik emlékez­nek rá, hogy e lehetőséget nem a magyar hadügy­miniszter netáni caelszövényes rendeletei idézték elő, hanem azon tény, hogy a magyar katona egyenruháján bel­ül ott dolog a hazafi szív, mely haza iránti érzelemmel van tele. Ezt az érzelmet nem kell megsérteni; ezt az érzelmet kell kielégíteni, és nincs Magyarország felől semmi veszedelem. Ki lehet terülni codexünkből az illető törvényczik­­k­el , de ezt az érzelmet csak megnyerni lehet, de elveszetté tenni nem lehet soha. Én, ki együtt éltem át azon nehéz napokat, ma is Istenre hivatkozva merem mondani, hogy ugyanazon magyar nemzetnek, ugyanazon m­a­­gyar katonái a magyar hadügyminisztérium mellett is tűzön és poklon keresztül követ­ték volna a fejedelem zájaiért, ha a trón serencsétlen tanácsadói, egy puszta pénz­ér­z­é­k, az országgyűlésnek az államadóssági érdekben követett magatartása miatt egy k­ü­ls­ő ellenség helyett egy belsőt nem ke­restek volna. Ugyanazon szikla nem fekszik most előttünk, az országgyűlés a közös ügyek elvállalására késznek nyilatkozik, és így a con­­fliktusnak oka még fogalomban sem létezik. De azt mondják, szükségtelen a magyar hon­védelmi kormányközeg, a magyar hadsereg az osztrák hadügyminisztérium alatt is betöltheti hivatását, mint a külön hadügyminisztérium mellett épen úgy. Kénytelen vagyok e tárgy iránt, azon aggodalomnak kifejezést adni, miszerint az összes hadseregben Magyarország hadfiai igen erősen hátra tett helyzetet foglalnak el ; hogy a katonai pálya, mint életpálya, mint fényes, dicsőségteljes életpálya, nem egyen­lően van Magyaror­szág és a Lajthántúli tarto­mányok számára megnyitva. 85 ezer főnyi utonöz­­letményhez Magyarország és Erdély, — nem támítva a határőrséget — járulnak 32 ezer fő­­nyi részlettel, tehát az összes haderőnek %-át képezik ; azonban 1431 törzstiszt közül csak 94 magyarországi, tehát az összes hadseregnek­­8-at képező ország fiai csak 15 részét képezik fényes pálya magasabb részeseinek. Épen igy vannak az egyes ezredben az alsóbb iszti rangok is felosztva : az ezredek 103 sorból­lló tiszti létszámából jut egy-egy ezredre, mely isztán magyar, tizenöt, tiz, sőt a 32 iknél, mely­­nek toborzási helye Buda, csak hét, a 12-iknél t­oborzási hely Komárom, csak három, átlagosan minden egy kilenczed rész. Már pedig hogy a magyarországi hadfiak a más országbeliekkel mind tehetségre, mind t­i­t­é­z­s­é­g­r­e, mind h­ű­s­é­g­r­e nézve ne álln­­ák ki a versenyt, azt úgy hiszem senki sem igja állítani, s igy azt sem bizonyítandja be­­nki, hogy a magyarországi honpolgároknak e­zren való hátrább tétele a birodalom nagyhatal­­m állásának postulátuma volna, íme tehát nem ábránd, nem poézis, nem is égfolytonos­­sági bilincsek“ mogor­­i vérű jogtudósok által önmagunkra rakása az, idén nemzeti kormányt sürgetünk; de rideg itkérdés, életpályát, kenyeret adó és tehetséget vényesitő pályák kérdése, a mi nem nyomja a némely kényelemben szület­et­t tag­­képviselő házunknak, de égeti mindazok he­­lyét, kik családtagjaik sorsát a jövőben nem látják biztosítva. Tizenhét év óta felsarjadzott­­ nemzedékünk kiált hozzánk, nyissatok tölt­őnknek tért, adjatok nekünk életpályát ! Ha mi a katonai fényes és dicsőséges, k­ereskedelmi gazdag és jutalmazó, a t­e­c­hl­ik­ai biztos és előrefejtő pályákat exprim­­­pio átengedjük másnak, mi marad meg a fent­ István koronája alatti 13 milliónyi nép­ik ? Mi legyen a későbbi generatióból ? csupa öld mi­vés, prókátor, szolgabiró és ap? Íme, itt közelit felénk elutasíthatlanul a n­e­m­­etiségi igények megoldás­n­­a­k kérdése ; könnyű megoldás, ha azt moral­­itjuk : ime előttetek a paradicsom, a közös ma az haza, melynek földön ,sz­­­á­v, román,­émet és magyar egyaránt válogathat má­nak pályát, a kinek kell dicsőség, a kinek 11 gazdagság, a kinek talentumai, testereje zollért keres, olyant, a milyen*- óhajtott : a s­z­áz­a­t­o­k velünk! De ha mi m­i­n­d­a­z­t, a­mit meg akarnánk ve­lük o­s­z­t­a­n­i, ab origine átengedünk egy har­madiknak, ugyan min fogunk velük megosztoz­ni? Összeszorulunk-e a szűk törvény szol­gáltatási szervre, s azon fogunk huzakod­­ni és nagylelkűséget gyakorolni, hogy egy vár­megyében két három esküdttel, két három szol­gabiró­val több szláv legyen-e vagy román? Va­lóban, ha az 1848-iki törvények meghozva nem volnának, most kellene azokat meghoznunk,mert a végszükség diktálja azokat tollunk alá. Nevezzük nevén a gyermeket ! Azt mondják, béküljünk ki az uralkodóval ezen vagy amazon az áron. Van ennek valami értelme ? Itt nem kibékülésről van szó az uralkodó és a nemzet között, mert hála Istennek mi nem vagyunk két hadviselő fél. S a hódoló indulat, melylyel mi közelitünk a trónhoz, csak viszonzá­sa az onnan tanúsított uralkodói jóakaratnak. Szó van kiegyenlítendő érdekekről. Ez államnak hatalmi állása soha vilá­­gosabban megtámadva nem volt, mint most. Vi­lágosan leleplezett törekvések kétségtelenné te­szik, hogy az uralkodónak, vagy érvénye­sít­enie kell nagyhatalmi állását, vagy kétségbe vonatni annak léte­zését. Az elsőbbire nem csak a népek hősies­sége, de a népek áldozat­készsége is szükséges tényező , mert a birodalmi p­é­n­z h­i­­t­e­l helyreállítása a mindent megelőző fel­adat, s ennek végrehajtása bizony a legtöké­letesebb decatombe. Mi nem vagyunk alkudozó felek, kik egymás szorultságára spekulálnak. Mi nem indulunk ki azon szempontból, hogy mennyünk árverezni, s lássuk, hogy kaphatnánk men­tül többet mentől olcsóbb árért, s ha kevésért nem kaphatjuk meg ugyanazt, ígé­rünk majd többet ; de ha látjuk, hogy nagy a szükség, még lejjebb nyomjuk az árt. Mi egyszerűen azt kívánjuk, hogy a­midőn áldozatok hozatalára szólitatunk fel, azok­nak házhatására képesíttessünk. Ha fegyver a magyar alkotmány, ne tör­je azt ketté a fejedelem, de fogja markolatát a kezébe s tegye meg vele a négy vágást a világ négy része felé, mint ősei tették. Mi keressük a fejedelemnél nemzeti ön­­állásunk biztosítását, s az uralkodó fel­­találandja nálunk nagyhatalmi állásának biztosí­tékait. A­mi a Lajthántúli tartományok népeit illeti, az­okra nézve légb­e áll az, hogy mindazon alkot­mányos szabadságok, a­mikkel Magyarország biránd, nekik is okvetlen megadandók. De hogy mindazon alkotmányos szabadelvű intézményei Magyarországnak, melyekről nemzetünk önkényt lemond, a Lajthántúli népekre nézve is el vannak veszve, és itt históriai valótlanság azon állítás, hogy a Lajthántúli népek a febr. 26-ki jogala­pon álltak s tőlünk annak elfogadását követelik. Ők igen elhagyták e jogalapot. Elhagyták akkor midőn miniszteri felelősséget követeltek s el­hagyta azt a törvények alkotója, midőn azt ne­kik megígérte, bár meg nem adta ; de e követe­léssel és az ígérettel az általunk vitatott alkot­mányos alapra léptek át, s ha mi ezt elhagynánk, visszatérnénk egy olyan álláspontra, melyet ők maguk sem kívánnak többé. Hogyan függjenek az országok közös érde­keikre nézve össze, arra nézve a fölirat nyújtja a javaslat­tételt. Egy azonban bizonyosan áll : Hogy az országok közös jóléte legna­gyobb garantiája lesz azok együtt­mara­­dásának, a­melyik közülök az alkot­mányos harmóniát megzavarná, va­lamennyit találná szemközt egymaga ellen. Alattomos ármánynak útját állja a kielégített nemzet ; a magyar százszor ki­békült legkeserűbb ellenével is, de egyszer sem támadt fóltevője ellen. Mi azonban csak azt ígérhetjük meg, a­mit megadhatunk, s a­mit megadnunk a nemzet fel­jogosított. Ha nemzeti létünk, s annak kifej­lődésére szolgáló egyedüli módszerünk, a n­e­m­­zeti felelős kormány megadatik, akkor birtokában leszünk azon eszköznek, mely ígéreteink beváltására szolgál. A nélkül nincs semmink , szegények vagyunk, s még szegé­nyebbek leszünk. A­ki ígéretet tesz olyan dologról, a­miről előre tudja, hogy nincs , az vagy magát ámítja, vagy mást akar ámítani. Mi ime kijelöltük az utat és módot, melyen mind e nemzettétele, mind az uralkodó hatalma egymást együtt és egyetemesen biz­tosítják , s nyugodt lélekkel mondhatjuk e­l a trón előtt: „Uram! adj nekünk életet, és mi ez életet neked és a hazának szenteljük!" És ebben áll a trón hatalmi állása. Dr. Apponyi György : Tisztelt ház ! A felirati javaslat 31-dik pontja és az arra vonatkozó módosítvány felett megin­dult tárgyalás a mai situatia legfontosabb és va­lóban legjellemzőbb két kérdésének egyikét fog­lalja magában. Belszervezetünk sorsa attól függ, váljon és mikép fogunk kibontakozni azon bo­nyolódott helyzetből, mely a tagadhatatlan té­nyek és törvényes igények egymással ellentétbe tett hozatala által idéztetett elő. Egyrészről a jogfolytonosságnak, melynek hí­vei vagyunk mindnyájan, tényleges foganatosí­tása követeltetik, másrészről a fenforgó nehézsé­gekre utalva, részint azon jogfolytonosságnak tettleges foganatosíthatása végett a 48-ks törvé­nyeknek törvényhozói megelőző revisiójára fek­tetik a súlyt. Mindnyájan óhajtjuk uraim, ezen helyzetből leendő kibontakozást, mint minap mondom, csak az utakban és azok kijelölésében különbözhetünk egymástól , de nem az elérke­­zés helyére nézve. Aggódva keresem tehát én a jobb és biztos utat, mert csak azon feltételek alatt választhatnánk a legrövidebbet és gyorsab­bat. Mélyen érzem én is azon roppant nehézsé­get, mely a jogszerűség szempontjából mutatko­zik, megtagadnám politikai hitemet, megtagad­nám politikai jellememet, ha szemeimet behuny­nám azon aggasztó következések előtt, melyek alkotmányos létünket sújthatnák, ha beegyez­nénk, vagy csak beegyezni látszanánk is abba, hogy az élő törvényeinket bármikor egyoldalú­ig felfüggeszteni lehessen (helyes). Teljesen méltánylom, osztom és magamévá teszem azon bölcs előrelátást, mely alkotmányunkat ily orvo­­solhatlan sorstól megóvni szent kötelességének tartja. A kérdés előttem csak az, váljon azon alapos jogi tekintetnek nem tehetünk-e ele­get, nem szerezhetünk-e elégséges biztosíté­kot arra, hogy ezen méltó aggodalmaink­nak eleje vétessék a nélkül , hogy a gya­korlati téren felmerülő legyőzhetlen nehéz­ségen akadjon fen az ügy tényleg, melyet elvi­leg megmenteni akarunk. E nézet birt engem arra, hogy Bartal György t. tagtársunknak álta­lam elfogadott módosítványát egynéhány sorral megtoldjam, melyet a t. ház különösen a módo­­sítványt indítványozó tagtársunknak becses fi­gyelmébe ajánlani bátor vagyok. Czélja ezen toldaléknak nem volt egyéb, mint utalni azon eszközre, mely jogi tekintetben megnyugtat­hatja azokat, kik a nehézségek súlyáról meg­győződve, azonkívül a kibontakozás elhalaszt­­hatlanságától áthatva, a nehézségek legyőzését részükről elősegíteni kívánják. (Halljuk) Ezen tekintetek okozták azt, tisztelt ház, hogy a kér­désben forgó pontra nézve eltérek a válaszfel­iratban foglalt eszméktől,okaimat elő fogom adni ; előadásomban tisztán objectív leszek,mert a sub­­jectivitás mind a kérdésnek megoldására nézve, mind a discussióra nézve is csak káros. (­He­lyeslés). A gyakorlati nehézségek súlyát váljon ki tagadhatja ! csak abban különbözhe­tünk egymástól, hogy némelyek azon nehézsé­geket, különös tekintet nélkül legyőzhetni vélik, mások e tekintetben ellenkező véleményben van­nak. Szükség tehát, hogy a lehetőségek, vagy lehetlenségek felett tisztába jöjjünk, mert utol­­jára is csak kivitel lehetősége nyomán vághatjuk ketté a bonyodalmak csomóját, ha élő törvényt akarunk követni anélkül, hogy annak csupán holt betűjét tiszteljük. Igenis Uraim ! élő törvényt akarunk és azért a jogfolytonosságot a lehetősé­gig biztosítva, tegyük annak gyakorlati kivite­lét is lehetővé, és ne akaszszuk meg azt a túl szigorú következetesség bilincseivel. A felirati ja­vaslattól eltérő véleményem sem a minisztérium lé­tesítése, sem pedig alkotmányos törvényhatósága­inknak helyreállítására nem vonatkozik, mert a­mint már kijelenteni szerencsém volt,hogy azon in­tézmények helyreállítását nélkülözhetlennek tar­tom, a miniszteriális kormányrendszert nemcsak a nemzet törvényes jogának ismerem el, hanem azt a kor követelései iránti politikai szükséges­ségnek és postulátumának mondanám, ha az a törvény által nekünk már elvileg megadva nem volna ; (helyes) mindamellett nem lehet tagadni, hogy a tényleges helyreállítás ellen, nehéz és sú­lyos akadályok forognak fen, mely akadályokat véleményem szerint csak a törvényhozás közre­­munkálkodása szüntetheti meg. Első és legköze­lebb fekvő nehézséget látok én abban, hogy azon intézmények, melyeknek tényleges helyreállítá­sát kívánják — sokan rögtön, mi pedig minél előbb — azon törvényeken alapszanak, melyekre nézve a fejedelem a törvényhozást megelőző vizs­gálatot tartja szükségesnek, és melyekre nézve a trónbeszéd a következőket mondja: „birodal­munk hatalmi állására, fejedelmi jogaink épsé­gére, a társországok méltó igényeire való tekin­tetek ezen törvények változatlan életbelépteté­sének lehetőségét kizárják. Bár alaki törvényes­sége kifogás alá nem eshetik, mégis uralkodói tisztünk, és népeink valódi java iránti köteles­ségünk érzete egyaránt tiltják, hogy a kölcsönös jogok és kötelmek viszonylatának egyidejű meg­oldása előtt királyi hitlevelünkben azoknak vál­tozatlan megtartását és végrehajtását elfogadjuk és biztosítsuk.“ A mi erre nézve válaszul mondatik a felirat­ban, azt részint a hódoló tiszteletnél és hálás bizalmunknál fogva, mely annak minden sorát átlengi, részint azon kegyeletnél fogva, melylyel hazai intézményeink előnyei kiemeltetnek, mé­lyen hat bizonnyára mindenki szívére, és kétsé­get nem enged a felett, hogy ezen intézmények, ha kellőleg rendezve tényleg visszahelyeztetné­nek, nemcsak szellemi és anyagi állapotaink ja­vulására , hanem magának a kiegyenlítésnek művére csak üdvösen fognának hatni. De nél­külözöm itt annak gyakorlati bebizonyítását, mi ő Felsége által a trónbeszédben bizalmas de határozott szavakban mondatik, — nélkülözöm tudniillik a gyakorlati bebizonyítását, vagyis inkább gyakorlati megc­áfolását annak, hogy a 48-as törvények, melyek az átmeneti epochában keletkeztek, 17 évi hosszas idő és sok viszontag­ság után tökéletesen megváltozott viszonyok között, egy ismét beállott és sokkal nagyszerűbb átalakulási epochában minden módosítás és minden törvényhozói gondoskodás nélkül élet­beléptethessenek. Erre te­hát­ nem találok bizonyítást az előadott javaslatban, és így tagad­nom kell, s tartanom attól, hogy habár Felséges Urunk atyai szíve a felirati javaslatnak nagy része által érzékenyen meghatva lesz, de aggo­dalmai, kétségei e tekintetben alig lesznek meg­szüntetve. De ezek csak egyéni sejtelmeim le­hetvén, és senki nem mondhatván azt, mi foga­natja lesz feliratunknak a legmagasabb trónnál, én elhagyom ezen okoskodásomat, és átültérek a gyakorlati térre ; először is a törvényhatósá­gokról leszek bátor szólam. (Halljuk !) A­ki az 1848-ks törvényeknek, nevezetesen a 16-dik czikknek czimét, a megyei hatóság ideiglenes gyakorlatáról hozott, nem különben annak többi rendeleteit, melyek által a minisztériumnak meghagyatott, hogy a megye szerkezetének nép­­képviselet alapjáni rendezése iránt a legköze­lebbi országgyűlésre törvényjavaslatot előter­­jeszszen , aki ezen törvény tartalmából érteni fogja azt, hogy a megyei hatóság gyakorlata oly­annyira ideiglenesnek tekintetett, hogy 17 évig még a megyei tisztújító székeknek megtartása is betiltatott további törvényhozási intézkedésig, melyekből méltán támadni és eredni fog azon kérdés, váljon azon rendeletek, melyek elégsé­gesek lehettek arra, hogy az akkor fennálló és törvényesen megválasztott tisztikarral ellátott megyék hatóságukat ideiglenesen folytathatták, váljon mondom azon rendeletek elégséges ala­pul szolgálhatnak-e arra, hogy a 17 év után lé­nyegesen megváltozott körülmények között a törvényhatóságoknak újbóli felállítására és meg­újítására szolgáljanak. (Helyeslés.) Én kénytelen vagyok e kérdésre nemmel felelni.­­ Nyilvános lévén az, hogy a tisztújító székekről, népképvise­let alapján a törvény még nem rendelkezett ; kér­dem tehát,hogy milyen törvény szerint fognának a tisztújító székek megtartatni (Közbekiáltások 1860 szerint) 1860 ik év felett! Nehezen fog ez e tekintetben igazolásul szolgálhatni, mert az véleményem szerint csakugyan nem a jogfoly­tonosság elvéhez volt alkalmazva ; törvényesen megválasztott tisztikar nélkül pedig véleményem szerint a megyéknek törvényessége csak fictív lehet. (Helyeslés. Zaj.) Azóta tisztelt ház ! a mint ismételve mondot­tam 17 éve folyt le, a körülmények megváltoz­tak, lehetetlennek tartanám még azt is, ámbár e tekintetben sem hinném, hogy a jogfolytonosság kellékének volna megfelelve, hogy az akkori provisorium most is taliter qualiter vagy­is úgy, a­mint volt, akkor helyre­állítassák; nélkülöz­hetetlen tehát t. hát, hogy a törvényhozás intézk­­­edjék, pedig mind a választási jogról mind a tisztújító szék megtartásáról, mind pedig a me­gyei­ gyűléseket pótló testületekről , mielőtt biz­tonságban lehetne ismét helyre­állítani a me­gyei törvényhatóságokat. Feladatunk t. ház, a törvényes állapotnak minél előbbi helyre­állítása, nem pedig egy új provisoriumnak előidé­zése , másnak pedig mint ilyennek nem te­kinthetném . (Zaj.) ha a törvényhatóságokat úgy akarnák szervezni ismét mint 61-ben, akkor mikor a megyék szervezése önmagukra volt bízva vagy legalább általuk el volt foglalva. Azon őszinteségnél fogva, melylyel a t. háznak tartozom, ki kell mondanom azt is, hogy a 60-as évben történt megyei szervezés, habár e tekin­tetben is, mint mindenben, egyes jeles kivételek voltak, hanem általánosan azon akkori szerve­zés a megyék iránti bizalmat nem növelte, és a megyéknek tekintélyét a közvéleményben és a nép előtt nem emelte (a jobb oldalon, hogy van­­ helyeslés ; baloldalon ; ellenmondás). Ez­t, ház­i őszinteségemre hivatkozom és ennél­fogva , ha előbbi előadásom által bárki is legkevésbé sértve érezné magát, bocsánatot ké­rek. (Épen nem !) Az mondatik ugyan, és a 60-ik évben volt állapot azzal igazoltatik és mentetik, hogy az idő rövidsége nem engedte meg akkor, miszerint a megyék consolidálhassák magu­kat. Mint én emlékszem, körülbelül 10 hónapig vagy egy évig tartott az úgynevezett alkotmá­nyos rendszer, ezen idő ha nem is volt talán elégséges a tökéletes szervezésre, mindenesetre azokra nézve, kik az akkori kezelés alatt állot­tak, hosszú volt. De azonkívül sokan azzal mentik ezen állapotot, hogy igen izgatott állapotban ta­lálta az akkori idő a nemzetet. Visszatekintve az utolsó választásoknál közbejött eseményekre, nem mernék jól állani arról te­hát , hogy most higgadtabb állapotban fogván az országot találni az új szervezés. (Élénk ellenmondás) minden esetre világosnak látszik előttem az, hogy épen a jogfolytonosság elve tiltja a törvényhatóságoknak törvényhozói intézkedés nélküli helyreállítását. (Zaj). Továbbá, hogy a megyéknek helyreállítása a megelőző törvényhozási intézkedés nélkül azon experimentumok sorába tartozik , melyeket a jogrend, szellemi és anyagi állapotunk, de magá­nak ez intézmény hitelének érdekében is taná­csolni nem lehet. (Igaz. Ellenmondás. Zaj.) Álla­potunk, különösen anyagi helyzetünk,olyan, hogy azon gyakori megrázkódtatások, közigazgatási és törvénykezési tekintetben, az egymást felváltó vagyis helyesebben : egymásután következő rendszerek anyagi létünkre és egész állapotunk­ra csak a legkárosabb következéseket vonhat­ták. Tudjuk, hogy 17 év alatt 3 rendszer követ­kezet egymás után. Tanácsosnak tartja-e a t. ház, hogy most ismételtessenek a megrázkódtatások, mi biztosan be fog állni, mihelyt a törvényha­tóságok rendezett állapotában, vagy abban lel­­hetnék megnyugvásunkat, hogy ez biztosan és utolsó megrázkódtatása lesz a törvénykezés és közigazgatási állapotnak. (Ellenmondások.) Szí­vemből óhajtom, hogy úgy legyen (Úgy lesz) Minden erőm megfeszítésével törekedni fogok, hogy csekély személyemmel is ahhoz minél in­kább járulhassak , de mathematikai bizonyos­sága tekintetben nincs. Igaz, mi a februári ja­vaslatban mondatik, hogy nagy az anomália, mely szerint — a feliratnak szavaival élve „az ország ugyanakkor, midőn képviselői által ezen alkotmányos jogát gyakorolja, minden egyebek­ben alkotmányon kívül áll,“ tökéletesen igaz, de kinek hatalmában áll ezen hatalmat megszün­tetni ? A­ki elrendelte, (zaj , halljuk !) Alkot­mányosnak , törvényesnek tekinthetjük-e az ál­lapotot, vagy inkább a törvényhatóságokat csak az által, ha nekik a törvényen kívüli hatóságnak gyakorlata törvényen kívül engedtetik meg? Az anomáliát csak a törvényhozás szüntetheti mely oly intézkedés által, mely, mint már mondottam ezelőtt, mind a választások, mind a tisztújítás­­székek, mind pedig a tanácskozó testület ren­dezésével foglalkozik ; ez pedig annyival szükségesebb, mert a törvényhatóságok állását szabályozni kell, ha akarjuk azt, hogy a minis­­térium mellettük megállhasson ; ha elérni akarjuk azt, hogy alkotmányos létünk ezen két egyiránt fontos,egyiránt nélkülözhetetlen feltétele és bizto­sítéka egymással egyensúlyba hozassék ; ha azt akarjuk,hogy egymást meg ne rontsák; ha kerülni, elmellőztetni akarjuk azt, hogy egyiknek vagy másiknak rendezetlen állapota által vagy túlsá­gos centralisatioba vagy anarchiába ne jusson. (Helyeslés.) Ne tegyünk illusiókat magunknak t.­hát. A törvényes állapotot könnyebb felbontani, mintsem azt évek hosszú sora után és tökélete­sen megváltozott körülmények között ismét helyreállítani. Ezen nehézségek legyőzése teszi épen feladatunkat, ezen nehézségekkel megvív­­ta kell, azokat ignorálni nem lehet. A törvényes nismáknak vagy pedig közegeknek helyreállt­­ator által csak fictiója érezhetik el a törvényes­ségnek. Annak valódi létesítése a törvényhozás­nak mélyebben ható alkotmányos és gondos közremunkálását követelik. Fejedelmünk mint a törvényhozásnak egyik tényezője, hála Istennek, elhagyta a provisoriumokat. (Élénk ellenmondás, zaj.) Ismétlem, hogy Felséges urunk elhagyta a provisoriumokat, a­miből nem lehet kiszökni, hanem egyedül csak lassan, fokonként lehet a törvény alapjára átlépni (zaj). Kevés türelmet kérek, még csak rövid ideig fogom untatni a t. házat. Fejedelmünk a rendkívüli állapotot ren­dessé, a törvényen kívülit törvényessé akarja tenni, és a törvényhozás alkotmányos közre­munkálását helyreállítani. És ennélfogva, no­ha a múltban súlyos sérelmeket látok én is, hanem a törvényességre, ily módoni visszatérés­ben csak gyakorlati szükséget, de újabb törvény­sértést nem látok. (Helyes.) Nem hallgathatom el azon esetre nézve, ha a megyék visszaállíttatná­nak, a megyei tisztviselők helyzetét,­ kiket eskü kötelez arra, hogy alkotmányunkhoz tartsák ma­gukat, hogy minden kötelességük teljesítésében tisztán hazai törvényeink szerint járjanak el. Ezen tisztviselők bármely lépésen, épen rendkí­vüli helyzetüknél fogva, csak tényleges állapo­tokkal találkozhatnak, és csak oly intézkedé­sekkel, melyek szükségképen nélkülözhetlenek, mindaddig, míg ügyeink törvény útján rendezve nem lesznek , törvénykívülieknek, sőt törvény­­elleneseknek is tekintetnek. A tisztviselők tehát minden eljárásnál vagy hiv.kötelességeikkel,vagy esküjükkel jönnek ellenkezésbe. Ezen orvosság pedig, melyet többször hallottam itt említtetni, és a­melyet igazán csakis orvosságnak kell ne­veznem, t. i. az úgynevezett indemnity-billt tö­kéletesen és teljesen alapját nem veheti aggá­lyaimnak. — Ezt Bartal György oly alaposan adta elő, hogy e részben több mondani­valóm nincs. De ne feledjük el azon jeleneteket, melyeknél az utolsó választások alkalmával az ország sok részében emberhalál fordult elő (Halljuk !) és melyek mindenesetre nagy óva­tosságra intenek , hogy hasonló izgalmaknak előidézése mellőztessék akkor, mikor csak ideiglenes , és, mint remélni akarom , rövid ideig tartó szervezésről lehet szó, mely azon­nal megszűnik, mihelyt a törvényhozás azon szerencsés ú­j helyzetben lesz, hogy a törvényható­ságokról intézkedik. És így te­hát, véleményem szerint, világosnak látszik,­ hogy a megyéknek minden törvényhozási intézkedések előtti helyre­állítása épen a jogfolytonosság elvénél fogva is nagy nehézségre talál. Nem csoda tehát, hogy a fejedelem, a­ki a sok provisoriumot megunta (mi is meguntuk !) és a törvényes állapotot akarja helyre­állítani (Helyeslés), a megyék­nek minden megelőző törvényhozási intézke­déseinek helyreállításában megnyugvást nem talál. De hogyan áll a dolog a ministerium kinevezésénél ?­­— Nem akarom vizsgálni az okokat, a­kik a ministerium azonnali ki­nevezését szükségesnek tartják , j­ók szor­galmazzák, milyen ministeriumra reflektálnak ? Ha a jogfolytonosság elvéből indulnak ki, akkor e részben minden kétség megszűnik , hogy mi­lyen; de legyen az bármely minisztérium, az kétséget nem szenved, hogy a minisztérium egy lépést sem tehet, és egy perc­ig sem tarthatja fenn magát, ha csak rendkívüli felhatalmazást nem nyer. E rendkívüli felhatalmazásnak titu­lusát hallottam többször említeni, az úgyne­­zett indemnity bilit. Az indemnity bill hazánkban, és hazai közjogunk szerint egy új eszme, hanem azon kiterjedésben, a­mint jelen helyzetünkben szükséges lesz, azt alkalmasint az egész alkot­mányos világ újnak fogja tekinteni.­­ Minden­esetre hazai közjogunk szerint erősen áll az, hogy rendkívüli felhatalmazás csak a törvény­hozói hatalom, és az összes törvényhozás köz­akarata által történhetik. Megengedve mindeze­ket, fenmarad mégis az a kérdés , hogyan jöhet létre a minisztérium kineveztetése, most azonnal t. i. oly minisztériumnak a kineveztetése, mely a nélkülözhetlen indemnity-billre szert tehet, vagy­is oly minisztérium, mely a többségnek programm­­jával tökéletesen egyetért, mely többségnek programmját viseli. Többször hallottam azt alaposan és jogosan említetni, hogy mi ügyeinket csak a fejedelemmel és a királylyal akarjuk rendbe hozni. (Úgy van.) Ez tehát kizárja annak lehetőségét, mint az az úgynevezett parlamenti kormányformával és rendszerből következik, hogy a fölség a többség programmját elfogadni tartozik.(Ellenmondás.) Tudom én, hogy ilyen ellenvetést gondoltak azok, kikre ezen szavaim tán kellemetlen ha­tást tettek, tudom én azt, hogy e részben vannak módok melyeket felhasználni lehet, hanem azo­kat nem lehet örökké használni, és utóbb mégis beáll azon idő, mikor a többségnek szavára figye­lemmel tartozik ügyelni. (Úgy van, zaj, elnök csenget.) Annál kevésbé tehetem fel a programm ellen­kezését a fejedelemmel, miután tudjuk, hogy a fejedelemnek uralkodása alatt más népek is lé­teznek, és tudjuk, hiszszük és reméljük, hogy ha azoknak átalános átalakulásuk befejezve lesz, ezen fejedelem uralkodása alatt két parlament fog állani (Igen természetes.) Ebből tehát azon időre nézve szólok, a­mikor mindezek be fognak következni, hanem arról, hogy ha még akkor sem tehetem fel, hogy a felsége ezen rendkívüli állásánál fogva programm nélkül létezni fog, ezt annál kevésbbé se tehetem fel most, midőn a kiegyenlítés és átalakítás fokán állunk. Te­kintve a trónbeszédben foglalt nyilatkozato­kat, és tekintve azokat, a­mik a felirati javaslatban mondatnak , azt bár­mennyire óhajtjuk, de állítanunk nem lehet, hogy a több­ségnek programmja a felségnek programmjával már öszhangzásban lett volna. Erre törekednünk kell, ezt kívánnunk kell, de az elérve nincs. Kér­dem tehát, gondolhatjuk-e oly minisztériumnak, hisszük-e oly minisztériumnak kineveztetését, mely mind a fejedelemnek, mind a többségnek bizodalmát oly mértékben bírná, hogy ily rend­kívüli felhatalmazást nyerhessen.­­ (Hiszszük ! Zaj ! Halljuk !) Mellőzve azon nehézségeket, mik a közös ügyek feletti tanácskozások alatt mutat­koznak, és melyeket az akkori tanácskozásokkal ideiglenesen igyekezni fogunk elhárítani, mind­amellett úgy látszik, hogy azok, miket mind a minisztériumra, mind pedig a törvényhatóságok­, ha bátor voltam előadni, legalább is oly nehéz­ségeknek fognak tekintetni, melyeket ignorálni nem lehet, és melyekben bizonyosan, leg­alább az én véleményem szerint, elégsé­ges igazolása foglaltatik azon javaslatmódo­­sítványnak, melyet Bartal György tisztelt elvba­rátom és tagtársunk benyújtott. (Helyeslés) melyhez én annak toldalékkal, melyet hozzá ajánlani bátor voltam, egész kiterjedésében já­rulok. Meg vagyok győződve te­hát arról, hogy a jogfolytonosságot valódi értelmében csak úgy biztosi­thatjuk, ha azt minden fictiótól menten tartjuk. Véleményem szerint meglehet, hogy az hibás (igaz, úgy van) hanem legalább szilárd, hogy a megyéknek helyreállítása, vagy ha, tettleg helyreállíttatnak, mostani törvényessége, fictio. Meggyőződésem továbbá, az, hogy a mi­nisztériumnak kinevezése mostani körülmények közt a­nélkül, hogy az előzmények betöltetné­nek, fictio­ volna (derültség). Ezektől szükség esetében, a jogfolytonosság elvét megóvni köte­lességemnek tartom. Tévedés azon vélemény, mely a t. ház több tagja által kimondatott, hogy az, a­ki a revisio szükségét elismeri, és a tényle­ges helyreállítás előtt a revisionak szükségét szorgalmazza, azt csak úgynevezett minden­ároni kiegyezkedés érdekében teszi. 5­3 legalább a revisiót épen hazai intézmé­nyeink fentarthatása végett és azért óhajtom, mert hazai legdrágább intézményeinket azon kinövésektől akarom megóvni, melyek annak tekintélyét csökkentik (Helyeslés a jobb oldalon) Ugyanazt tenném akkor is, ha ez nem volna a ki­egyenlítés egyik legnagyobb momentuma, de an­nál inkább most, midőn attól még azon nagy eredmény függ, mely nem egyéb, mint alkotmá­nyos létünknek a trónbeszéd szerint maradandó biztosítása és azoknak fejedelmi koronatio általi újabb szentesítése. (Helyeslés.) (1.) A „Wiener Abendpost“ megelége­dését fejezi ki a válaszfelirati viták mene­tével és szellemével. És irja : „Nem akarunk elhamarkodva ítélni, s nem hivatásunk tül vérmes reményeket ébreszteni olvasóinkban, azonban a válasz­­felir­ati vitákról szóló tudósításokból any­­nyit mégis észrevehettünk, hogy a kép­viselőházban folyvást a mérsékleti irány bir tulsúlylyal, s a legszélsőbb baloldal törekvései, a kedélyeket felizgatni és ko­moly dissonatiokat előidézni, meghiúsul­nak. Ebből a ház irányadó elemeinek hangulatára nézve bátran vonhatunk kö­vetkeztetéseket.

Next