A Hon, 1866. augusztus (4. évfolyam, 176-200. szám)

1866-08-07 / 181. szám

sági hadosztály Marcheggnél a Morvát átlépte és szintén e folyó bal par­tján állott fel. Szemközt Lamács és Hidegkút falvaknál, 10 — 12 lovas századot, néhány zászlóaljat és 2—3 ellensé­ges üteget vettek észre. Miután Frigyes Ká­roly herczeg ő fenségének tudomására jutott, hogy a fegyverszünet megkötése 22-dikére ki­látásba van helyezve, 22-ikén délelőtt kém­szemlét rendelt el , azonban a további elő­nyomulást Pozsony felé csak azon feltétel alatt engedte meg, ha a csata folytán különösen kedvező esélyek mutatkoznának. Fransecky osz­tály­ába vezényelte a két hadosztályt, s rendel­kezése alá volt bocsátva e napra a Hann lovas­sági hadosztály is. A tábornok akkér intézkedett, hogy az ellenség az előcsapat (72-ik sz. gyalog­ezred és 10-ik sz. huszárok) és a Gordon­s Schwarzhoff dandárok által a homlokzaton fel­tartóztassák, a Bose dandár pedig, kevéssé járt hegyi utakon haladva, az ellenséget jobb olda­lán vagy hátul támadja meg. Reggel 6­ órakor a lovasság előcsapata, a huszár ezred egy szá­zada Hymm­en őrnagy alatt, találkozott egy ellenséges dsidás századdal s visszavetette azt, m­ig egy Üteg s több hátrább álló század fo­gadta fel. Míg Bőse tbb nehéz utakon csak las­san haladhatott előre, a homlokzaton tartós csa­tát vívtak, föképen tüzérséggel. 7­­/8 órakor reg­gel Fransecky osztály­tbk azon tudósítást vette, hogy d. e. 12 órakor öt napi fegyvernyugvás kezdődik. A csata esélyei reánk nézve kedve­zőek voltak, s nem látszott valószínűtlennek, hogy Bőse tábornok a megkerülést idején fogja kivinni, s 12 óráig elég idő lesz, annak követ­kezményeit kizsákmányolni és Pozsony urává lenni. Pozsony birtoka elég nagy jutalom volt a csata folytatására. E város bevétele nem­csak új, hangos bizonyítéka lett volna had­­vezérletünk erélyének, s az ellenség nemcsak a­mint azt előre lehetett látni, csupán jelenté­keny áldozatokkal vonulhatott volna vissza, ha­nem a vagyonos város segédeszközei a csapa­toknak a fegyverszünet alatt sok könnyebbítést, sok hasznot nyújtottak volna. Fransecky tánok ennek folytán elhatározta a harcz folytatását. A terület ügyes felhasználása mellett az ellenség mindig újabb ütegeket hozott tű­zbe, s a mi ré­szü­nkről a tüzelő ágyuk száma a 4 ik hadtest tartalék tüzérségéből szaporittatott. Ép úgy nö­vekedett mindkét részről a gyalogság tüzelése is. Egy erősebb ellenséges lovas csapatosztály is mutatkozott, azonban a Hancz lovassági had­osztály elöl visszavonult. E közben 11 óra lett a nélkül hogy Bos­s tábornok a kitűzött pontot elérhette volna. — Hogy a csata a mi részünkről legalább előnyomulással fejeztessék be, Fransecky tábornok a tüzelő tüzérséget a tartalék tüzérségből erősbítette. — A jobb szárny előnyomulása ez által könnyebbé tétetett, s az ellenséges balszárny ütegei megkezdették a visz­­szavonulást. Közel értek az égő tamácshoz, mi­dőn 12 óra felé egy ellenséges parlament akr ér­kezett, hogy a fegyvernyugvás megkezdését je­lentse.­­ A csata az egész vonalon rögtön megszakittatott , s az alkudozások a demar­­cationalis vonal megállapítására épen meg­kezdődtek, midőn Bőse tlektól jelentés érkezett, hogy heves csata után a zergebegyen áment, s az országúti vadász malomig, Pozsonytól­­ mértföldnyire, nyomult előre. Bőse tlek tehát az ellenséget tökéletesen megkerülte, s kétségkí­vül 1—2 órai harcz elég lett volna, az ellensé­ges csapatok legnagyobb részének megsemmisí­tésér­e vagy elfogására, s bennünket Pozsony bir­tokába juttatni. "Még alkudoztak Pozsonyban a demarcationális vonal miatt, midőn az osztrák csapatok parancsnokához, Thun gróf al­anagy­­hoz Bécsből eg­y távirat érkezett, mely szerint a nagy főhadiszállások kölcsönös meghatalmazot­tai, e csaták színhelyétől 9 mértföldnyire, már délelőtt egy demarcationális vonalat állapítottak meg, mely a poroszok által most elfoglalt állás­nál hátrább feküdt. Nem lehetett kétség, hogy a poroszok , e siker daczára, ennek folytán kényszerítve voltak visszamenni.­­ Azonban, tekintettel a reánk nézve oly kedvező és a demarcationális vonal megállapításánál nem ismert viszonyokra, kénytelen volt eleget ten­ni azon kívánatnak, hogy a Bese dandár éj­jelre ugyanazon ponton maradjon, melyet elfog­lalt, annak bebizonyítására, hogy csapataink csak fensőbb rendeletek folytán hagyták el Po­zsony kapui előtt azon állást, mely nekik fé­nyes győzelmet biztosított volna a harcz folyta­tása esetére. A mi veszteségünk aligha több 100 embernél sebesültek és halottakban. Az osztrákok vesztesége a halottakon kívül leg­alább 400 sebesült, kiket vasúton vittek el, s mintegy 200 fogoly. így a fegyvernyugvás egy fényes győzelemtől fosztotta meg a hadsereget, melyet kétségessé tenni többé nem lehetett, s mely Magyarország fővárosainak egyikét juttat­ta volna kezeink közé. Azonban a külső ered­mények nélkül is a pozsonyi csata szép lapot fog elfoglalni e hadjárat harczainak történe­tében. Benedek útjáról Ohnützből Pozsonyba a „Tribesz" levelezője, Russell William,a követke­zőket írja : „A táborszernagynak igen nehéz és veszé­ly­es mozdulatot kellett kivinni, s kitűnő si­kerrel vitte is ki. Miután erős őrséget ha­gyott hátra Olmützben és a környékbeli sán ezokban, Albrecht főherczeg parancsa folytán július 15-kén három hadtesttel, összesen 75,000 ember, útnak indult, hogy a székvárost elérje. Egyenes összeköttetései az ellenség által el vol­tak vágva, s hadseregének jobb szárnya telje­sen ki volt téve, midőn ő dél felé indult Elin­dulása napján egy csupán gyenge csapatosz­tály által fedezett szekerészete és tartalék tü­zérsége Traubeknél Tobitschau és Prerau között a porosz lovasság által megtámadtatok Az el­lenséges dragonyosok fehér k­öpenyben voltak, s osztrák lovasságnak tartották A tévedés nem lett, előbb felfedezve, mígnem az ágyukhoz értek s 16 ágyút, heves harcz után elvettek. E 16 ágyút a poroszoktól nemsokára azután visszavették, s az ezredes és majdnem az egész ezred elfogatott. Meglehetősen különösnek látszik, hogy Benedek szekerészete és ágyúival a jobb szárnyon ment, ha csak föl nem tette, hogy a poroszok bal ol­dalán voltak, a­mint ez ki is tűnt, miután ugyan az­nap délután Preraunál megtámadták, s törzs­karának keresztül kellett magát vágnia a po­­ro­s lovasságon , azonban az ellenség visz­szanyomatott, miután erősítések érkeztek. Dél­után 2 órától másnap déli 11 óráig men­tek borzasztó időben Kremsier-en át, hol a bal­­hadoszlop Hulleinen át Holleschau és a jobb Galgócz felé nyomult előre. 11 német mértföld­nyi utat tettek meg. Innét Wisowitzon át Sla­­witsin felé mentek borzasztó utakon hegyes vidéken át nagy esőben a Vág völgye felé. Más­nap Benedek a Kárpátok felé fordult és hadse­regét oly meredek hegyi utakon vezette, hogy egy könnyű kocsit alig vontathatott felfelé nyolcz ló, s a tüzérségi lovak halva rogytak le. A poroszok, kik föltették, hogy meg akarja őket kerülni, a March völgyén Hradisch, Wessely és Strasznitz­en át délfelé vonultak, azonban nem is gondoltak arra, hogy Benedek a hegysé­gen át a Vág völgyébe fog nyomulni. Gödingból a Kárpátokon át egy út vezet Nagyszombatba ; ha a poroszok ez utat elfoglalják, úgy Nagy­szombatot Benedek előtt szállották volna meg. Valószínűleg féltek, hogy Benedek hadseregük balszárnyán Bécsen túl fog lejönni, s siettek ez utat fedezni. Bármi lett legyen az ok, annyi bi­zonyos, hogy nem tettek kísérletet Benedek út­jának megakadályozására és a Dunától elzárá­sára. A tisznagy elérte Trencsint a Vágnál, honnét Galgóczon és Kosztolánon át Nagyszom­batig nyomult előre akadály nélkül, s innét Ba­zinon át elérte Pozsonyt. A nikolsburgi porosz főhadiszállásról jelentik a „Staatsanzeiger“-nek jul. 26-ról . Tegnap, mint már jelentetett, egy rendkívüli olasz követet vártak ; ma egy második cs. osztrák tábornok számára készítenek elő szállást. A csapat­vona­tok már végkép megszűntek , csak élelmező csapatok járnak szakadatlanul föl alá a Bécsnél állomásozó csapatokhoz, melyek most olykér foglalták el m­iden állásaikat, hogy minden es­hetőségre a fegyvernemek elegendő mennyiség­ben vannak alkalmasan elhelyezve. Nevezetesen igen nagynak mondják a hídtelepek készle­tét, melyekhez több teljesen felszerelt osztrák híd is tartozik, melyek Königgrätz óta estek kezeinkbe. Morvaországnak tábornoki kormányzatát teg­napelőtt átvette Újest­ig altábornagy à la suite, ez némely oly dolgoknak, melyek legújabb idő­ben ezen ország különböző részeiben előfordul­tak, hamar végére fog járni. A városi és falusi lakosság példányszerűen v­­eli magát, de az ál­lomásaikat elhagyott császári hivatalnokok, kik kisebb városokba vagy falura mentek rokonaik­hoz és ismerőseikhez lakni, oly izgatást visznek végbe, mely szenvedhetlenné lesz, így Brünböl azon példányok egy másolatát küldték be, mely száz meg száz páldányban osztatott szét a mor­va fővárosban néhány nap előtt. (Következik az olmützi „Neue Zig“ győzelmi kacsája.) Még most is hiszik a falusi emberek a nekik adott c­édulák tartalmát, de hiába várják azon vég­kép szétvert porosz hadsereg romjait mellettük el Siléziába futamodni látni, míg az két nappal később már Pozsonynál állt.­­ Hogy azon­ban a sajtó a poroszok által megszállt váro­sokban sem hagy fel a nyilván­való hamis hírek terjesztésével, ez valószínüleg rendszabályokat fog szükségessé tenni­ — Egy esemény, melyről sokat beszélnek és szájról szájra jár mindinkább elferdítve, s melynek a közönség nagyobb fon­tosságot tulajdonit, mint sem az valójában bir, legyen itt is megemlítve. Múlt hó 11 kén­t­­, egy tábori postatitkár és egy lovas postáslegény­eik morvaországi Landeskronból a siléziai Mit­telwaldba indultak s útközben osztrák huszárok, bizonyára egy Olmützből kiküldött portyázó őr­járat által, meglepettek és elfogattak. Ez azon vidék, mely már azelőtt is veszélyesnek monda­tott, de melyen kevéssel azelőtt két porosz tábo­ri vadász teljesen sértetlenül áthaladt. A pos­tás legény egyszersmind a koronaherczeg egy sürgönyét vitte és egyszersmind elvitte magá­val mindazon leveleket, melyek elmeneteléig öszszegyű­ltek. Minthogy azonban a korona­herczeg egy sürgönyéről is volt szó, a tábori pos­tatit­kár megbizatott annak vezetésével. Azon­ban csakhamar kitűnt, hogy úgy a titkár, vala­mint a postáslegény az ellenség kezeibe kerül­tek és hogy Olmützbe szállíttattak. A főparancs­nokság részéről azonnal kiküldetett egy tiszt, hogy az elfogottak szabadon bocsáttassanak és a levelek kiadassanak, valamint a pénzszállítá­sok is, mindkettő azonban a parancsnok által azon megjegyzéssel utasíttatott vissza, hogy a postatitkár a hadügyminiszter parancsára Salz­burgba szállíttatott, a levélküldemények pedig Benedek táborszernagyhoz utasíttattak. Ezen le­velek tartalmára az osztrákok minden esetre nagy súlyt fektettek, melylyel nem bírtak. Távirati jelentések : Beneschau, aug. 4. A vasúti közle­kedésre Brünnmel Prágában a feltételes felvétel ma reggel óta lehetségessé téte­tett. A királyi főhadiszállás tisztjei Prá­gába érkeztek. A requisitiók ott már csak kórházi tárgyakra szorítkoznak. A pol­gármester ennek folytán felhívta a segé­lyezési bizottmányt, hogy készleteit és kész­pénzét engedje át a városi tanács­nak. Pilsen, Schlau, Iglau és Strakonitz­­tzal a pénzes levél közlekedés helyreállít­­tatott. Beneschau, aug. 3. Dormitzer a ke­reskedelmi kamra elnöke ma Bécsbe uta­zott, hogy az állam és kereskedelmi mi­nisztériumot a közlekedési megszorítások megszüntetését eszközlő lépések megté­telére kérje meg. Beneschau, aug. 4. A prágai érsek a király megérkezése miatt nyári lakásá­ra utazott. A királyt várták a színházba. A poroszok felzászlózzák a puskapor­tornyot. A király számára a „Stern“ szál­lodában készítettek elő lakást. Újabb távirati jelentések: Bécs, aug. 6. Tegnap Brenner báró Prágába utazott, a végleges békeokmány feletti megegyezés czéljából Werther b. porosz meghatalmazottal. Beneschau, aug. 5. A porosz és osztrák meghatalmazottak titkárai és hi­vatalnoki személyzete, ma Prágába ér­keztek. Ma kezdődött meg a katonai élel­mezés az állam költségén. A király el­utazott. Nyugati csatatér. Távirati jelentések : Berlin, aug. 5. (Párisim­át.) Mau­­teuffel tábornok Frankfurtba visszatért. A württembergiek parancsot kaptak Mainzot aug. 8 áig elhagyni , a badeniek holnap hagyják el Mainzot. München, aug. 5. Megbízható for­rásból jelentik . A fegyverszünet Mainzra is kiterjed. Pfordten ministerrel a bajor követ Bécsben, Bray gróf, is elutazott Berlinbe, mint meghatalmazott a békealkudozá­sokban, saját szemeivel meggyőződjék, váljon pontosan végrehajtottak-e rendeletei. — Jul. 16-án Con­­dinoba kocsizott a tbk, megnézni, hogy megs­zál­­lották-e az önkéntesek az Ampole erődöt kör­nyező hegyeket, mely erőd a Storából Rivába s onnan a Sana völgybe vivő útnak a kulcsa. Storo és Brione között gyanús mozgást vett észre a tbk , de csak folytatta útját tovább, Condinoig, ahol Nicotera volt, a­ki jelentette neki, hogy a kérdé­ses magaslatokat nem lehetett megszállani. Erre Garibaldi visszafordult, hanem az osztrákok, kik megismerték a kocsiját, már lestek rá az erdő­ben, s amint a kocsi lőtávolságban érkezett, ret­tenetes tüzeléssel fogadták; szerencsére a ko­csis megeresztette a gyeplőt s sebes vágtatva riasztván a lovakat, Garibaldi kocsiját csak egy pár lövés érte. Valamivel több merészséget fejt­ve ki az osztrákok, nemcsak Garibaldit elfoghat­ták volna, hanem benyomulhattak volna egészen Roccapagann, főhadiszállásáig. A fenyegető ve­szély minden embert talpra ugrasztott, s a 7-ik ezredről több század a roccapaganai magasla­tokra sietett, s noha erősen ki valónak­ téve az ellenség tüzelésének, mégis felrohantak, s két óra alatt már biztosítva volt a főhadiszállás az ellenséges megrohanás ellen. A visszavert zászló­­aljak a Nicotera által vezénylett 6-ik ezredhez csatlakoztak, s igen nyakas harcz után végre az önkénytesek győztek, hanem ők is tetemes veszteségeket szenvedtek. Ezen harcz következ­tében adta meg magát Aripola erőd. ----------­ Déli csatatér: Medici hadosztálya a Laguna völgyben össze­sen mintegy 15,000 emberből áll, u. m. 12000 főre tehető négy gyalog­ezredből, mintegy 1500 bersaglieriből, körülbelül ugyanannyi lovasság­ból, s egy kevés tüzérségből stb. Midőn az ola­szok Borgoba bementek, a lakosság szívesen fo­gadta s megvendégélte őket a városka főutszája este kivilágittatott. A Pergine és Vigolo melletti ütközetben Me­dici nem látszék annyira arra törekedni, hogy közvetlen Trientet kerítse kézre, mint inkább a Trienttől délfelé eső vasutat elfoglalni, hogy Trient és Roveredo közt a vasúti összeköttetést megronthassa. Boggio képviselő utolsó perczeiről, ki a „Re d’Italie“ hadihajóval sülyedt el,egyik rokonának Turinba ezt írták : Midőn Persano tengernagy törzskarfőnökével d’Amicoval átköltözött az „ Affondatore-re, mig hit­­ta Boggi­ót is, hogy menne velük, hanem ez bátor szívvel visszautasította a meghívást. Csakhamar közelebb jött az osztrák hajóraj, s több hajója körül fogván az egyedül előre haladott „Re d’Italiát“, csaknem ugyanazon perezben lőttek reá kereszttüzeléssel 150 golyót, mely gyilkos tűz nagyon megrongálta a hajó elejét. Elején­­te azt hitték, hogy még boldogulhatnak a ha­jóban ejtett kázokkal , de csakhamar az ellenkezőről győződtek meg . A víz annál nagyobban nyomult befelé, minthogy a hajó egész gőzerővel sietett előre. Ekkor Boggio a tengernagyi casutból a fedélzetre lővén, egy is­merős tiszttel kezet szorítva s szemüvegen néz­ve a bajt, legnagyobb lelki nyugalommal ezt mondá : „Úgy látszik igaza volt az admiralnak, jobb lett volna nekem vele mennem az „Affonda­­tore“ fedélzetére, mert itt úgy állnak a dolgok, hogy az activum passivummá fog átváltozni.“úgy értette, hogy nem a „Re d’Italia“ fog sülyeszteni, hanem őtet sülyesztik el. Néhány percz múlva egy gránátdarab erősen megsebesítő, minek kö­vetkeztében csaknem erővel kellett őt levinni a hajóba, különben talán még megmenekülhetett volna mert jó úszó volt. A turini egyetem jogi kara, melynek Boggio bekeblezett tudora és az alkot­mányos jog tanára volt, elhatározó, hogy el­hunyt tagjának az egyetem átriumában emlék­táblát tétet. A nemzetöri légió is, amelyhez tar­tozott, hasonlót fog tenni Boggio emlékére a Campo Santo csarnokaiban. Az „Avenir nat.“ levelezője Garibaldi veszélyben forgásáról ezt írja : Garibaldinak szokása reggel három órakor felkelni, legelőbb megfördik, azután kikocsizik a különféle hadállásokat megszemlélni, hogy Távirati jelentések : Bécs, aug. 5. Ma találkoznak Friau-­ban az osztrák és olasz meghatalmazot­tak a fegyverszüneti alkudozások iránt. — Egyúttal a békeelőzetek felett is alku­dozni az osztrák biztosok nincsenek fel­hatalmazva. (P. L), Bécs, aug. 6. A fegyverszüneti alku­dozások Ausztria és Olaszország között Cormono istriai városban fognak folyni, osztrák részről Moering Ibk alkudozik. Ha az alkudozások augustus 10-dikéig eredménytelenek ma­radnak, az ellenségeskedések újbóli megkezdése nem való­sz­inűtlen. (P. L.) Floren­cz, aug. 6. Menabrea­thnok fogja képviselni Olaszországot a béke­alkudozásoknál. Vidéki levelezések. Kaloeva, aug. 4. Városunk templomainak tornyaiból gyászha­rangok hirdetik,hogy ismét nagy halottunk ven. Klauzál Gábor nincs többé. Ttt töbeb utódajai következtében, ez éjjel 11 órakor jobb létre szenderült. Részvéttel tekint az egykori magyar miniszter ravatalára e városnak minden jóérzületű lakosa. Ma délután 3 órakor a boldogultnak hűlt te­temes beszentelés után, végkivánsága szerint Szegedre fognak elszállittatni,azon lelkes magyar városba, a­melyet ezen elnapolt országgyűlés alatt képviselt. Vidékünkön az Ínségnek hidrája napról napra merészebben emeli fejét. E népnek semmi ter­ménye, s nincs gondoskodva arról, hogy a nép vető magot kapva, földeit bevethesse. E szerint az Ínségnek 1867-ik évben sem lesz vége. A felebaráti szeretetnek egyik ritka példáját adta Gajáry Antal ur, ki néhai Kunszt József kalocsai érsek hagyatékához tartozó, mintegy 25 ezer mérő, különbnemü gabonát, május hó végével megvásárolván , a fagy ostorozta né­pet megvigasztalandó , midőn piaczunkon a tiszta buza pesti mérője 8 fton kelt, ő a káro­sultaknak fájdalmait tekintve, a búzának pesti mérőjét 6 ftjával engedte által , s így 4000 mé­rőnél, 8000 ft áldozatot hozott. Azontúl hitelre nagymennyiségű kukoriczát engedett át, s meg­érdemelte azt, hogy e nemes tette nyilvánosság­ra jusson R. L. TÁRCZA. Egressy Gábor végrendelete, Egressy Gábornak három évvel ez­előtt, ha­lapi vita következtében, melyben érzékenyül megsértetett, azon szomorú védszerhez kellett folyamodnia, hogy sértő ellenfeleit lovagias elég­tétel adásra szólítsa fel. Most már lehet nyilvá­nosságra hoznunk ez esetet, miután a párbaj ví­vás mind­három részese — megszűnt élni. Egressy Gábor becsület kérdésekben na­gyon érzékeny volt , polémiáiban pedig szerette ellenfelét nem kímélni ; már egy előbbeni évben szinte odáig keserűit egy hírlapi vitája színi ügyek felett egy írótársunkkal, hogy kénytelen volt mind a kettő kardhoz folyamodni, hogy ket­té vágja a csomót. A vitát különben mások kezdték, ők mindketten csak oldalaslag kerül­tek bele, a­mi igen rendes dolog.Már a párbaj színhelyén voltak egymással szembe állítva, a kardok kezeikben, mikor a párbajsegédek egyike észrevette, hogy a terem szögletében egy rakás gesztenye van letöltve (a színhely egy budai lak­terme volt.) S erre azt mondá nekik : „lássátok, ez a gesztenye, a mit ti nektek most ki kell kaparnotok a parázsból mások számára.“ Erre mindketten elnevették magukat, átlát­ták a tréfában az igazságot, kölcsönösen ma­gyarázatokat adtak, s kiengesztelődve tértek vissza. A második esetnél azonban ily kiegyenlítésre nem lehetett számítani , a vita oly elkeserült volt, hogy a párbajnak végbe kellett menni, még­pedig pisztolyra. Két ellenfele életvidám ifjú volt, Egressy s­aga erőteljes, ép férfi ; ki hitte volna, hogy az van felőlük megírva a sors rejtélyeiben, hogy három év múlva mind a hárman azon „csendes emberek“ közé szálljanak le, a­kiknek Hamlet nevezi a halottakat; néma rögtönítélő golyó által fog ez úgy történni. És még­sem úgy történt ; a párbaj ezúttal egész rideg komolyságával végbement , hanem a golyóknak több eszük volt, mint az emberi intézményeknek s jobbra balra a tölgyfákba fúródtak. Egressy Gábor igen bátran viselte magát , mi­kor segédei tanácsolták neki, hogy ne egész mellel, hanem oldalt forduljon ellenfeleinek, mert amúgy két akkora czéltáblát nyújt, a golyónak, azt válaszolta, hogy szemközt akar nézni a ha­lálnak, s midőn a váltott lövések után az ellen­segédek a szokásos kézszorításra felszólltak, készebb volt a párbajt ismételni, mint kezet nyújtani. Ez esemény előéjszakáján irta a következő levelet nejéhez és gyermekeihez , mely egé­szen Egressy Gábor jellemét tükrözi vissza.­­ Egy év alatt meghalt mind a két ellenfele. Egy év múlva megütötte Egressy Gábort a guta, melyből a­mint felüdült, irta e néhány sort levele után: „Kedves nőm és gyermekeim ! Én párbajt vívtam ellenségeimmel, kik be­csületemet megtámadták. Ha végzetem az volt, hogy én essem el e kettős párbajban , úgy most utolszor szólok hozzátok ide lent. Engem a nagy pillanat készen talált ; csak az van még hátra, hogy földi dolgaimat, legalább írásban, elren­dezzem a­mint lehet, és hogy tőletek búcsút ve­gyek, egy kis időre. Rajtatok kívül másokhoz is lesznek mondani­valóim. Közöljétek az illetőkkel azt, a­mi nekik szól, akár magánúton, akár nyilvánosan. Sőt azt hiszem, az egészet nyilvánosságra hozhatjátok azok kedvéért, a­kiket sorsunk érdekel. Igaz, hogy ez a mi legbensőbb ügyünk, hanem egy­szersmind egy holtnak ügye, melyet a világ elől nincs miért elrejtenünk. Ti az enyéim vagytok ; az én becsületem a tiétek is ; ennek ügyében bizonyosan épen úgy éreztek és gondolkoztok mint én ; és így, ha lel­­ketek, mostani nehéz állapotából felüdül, nem fogtok engem kárhoztatni azért, a­mit ten­ni kénytelen valók. A szándékos sérelem , mely nemesebb részünket éri , akár­honnan jöjjön , sérelem marad. Az ily sérelmet or­vosolni kell , különben erkölcsi halált okoz. És a­kinek lelke fogékony az emberi méltóság iránt: ezerszer fog meghalni testileg inkább, mint egyszer lelkileg. Hogy az ily nemű bántal­­mak visszatorlására nincs más mód, mint a pár­baj , az elég nyomorúsága századunknak, de én e nyomorúságon nem segíthetek. A­mit tettem, azzal tartoztam magamnak, nektek , s az összes magyar színészet becsületének. Engedjétek most, hogy előbb arról szóljak, a­mit legelőbb kell végeznetek : a temetésről. Szellemem egykori anyagborítékának vesse­tek ágyat virágaimból. Ti fogtok engem érteni. Sokat kínoztam szegényt az életben,­­és gyak­ran eléggé hű tolmácsa volt akar­atomnak : meg­érdemli, hogy a szeretet vánkosan pihenjen. Kérem a nemzeti színházra felügyelő bizott­mányt, és az intézet mostani igazgatóját, a hu­mánus műveltségű Radnótfay Sámuel urat : mél­tóztassanak az én földi részemet egyszerűen el­­temettetni, azon országos intézet költségén, me­­­lyet én híven szolgáltam, hogy e költség ne ter­­­helje szegény nőmet, a ki bennem mindenét el­­­vesztette. Ezenkívül kérem a legegyszerűbb sir­a követ, mely poraim hollétét jelölje Csupán a szokás kedvéért kérem ezt, mert az ily romlan­dó emlékekre én nagyon keveset tartok. De le­gyen a mostani kor felfogása szerint, az élők kedvéért. Azon tisztelendő papot, a­ki temetni jön, arra kérem, hogy holt­testem fölött beszéljen és imád­kozzék a lehető legrövidebben. A színházi énekkar szíves részvétébe is aján­lom magamat. A trombitás temetési zenét én nem szeretem. Hanem arra kérem a színházi derék zenekart, legyen szíves a temetőben eljátszani sírom felett Svasticsnak azon kesergő magyar zeneművét, a­melyet a szerző Deák Ferencznek ajánlott. Második és utolsó kérelmem a Nemzeti szín­ház igazgatóságához abban áll, hogy legyen ke­gyes kisebbik fiamat, Árpádot, segédszínészül az intézet tagjai közé sorozni. Más­felől a Nemzeti színházi Nyugintézetet legyen szabad tisztelettel figyelmeztetnem, hogy nem a magyar színészet ügyét 1826-tól 1848-ig és így húsz évnél tovább szolgálta , jelen volt a pesti magyar színház megnyitásán, és azért kel­lett a szolgálatból kilépnie, mert arra testileg alkalmatlanná len. Azonban mivel ő a maga egykori csekély évdíja után igényelhető nyugdíj még csekélyebb összegéből meg nem élhetne, kérem a nyugintézet igazgató választmányát, legyen kegyes nem évi járandóságául oly összeget határozni, a­miből tisztességesen megélhessen. Lett­­ volna még a földön végezni valóim, ha az élet függönye véletlenül le nem esik előttem. Irodalmi dolgozataim közül szerettem volna az életrevalóbbakat kiválogatni és kinyomatni. Fognak-e találkozni jelesebb íróink közt oly nagylelkű barátim, kik e fáradságra vállalkozni szívesek lesznek ? Ha találkoznak , az Isten áld­ja meg őket ! Talán majd vállalkozni fog v­alaki összes dolgozatim kiadására is. *) Nekem van­nak barátim a magyar haza minden vidékein, a kik könyvem kelendőségét majd nemes szívvel fogják előmozdítani özvegyem javára. Másik végezni valóm egy értekezés lett volna, melylyel a Kisfaludy-társaság díszes körébe akar­tam beköszönteni *) Tárgya azon viszony vizsgá­lata lett volna, mely a színész és színkiöltő között van, mely viszony felől oly véleményeket is lehet hallani, melyek a színész művétől megta­gadják az alkotás érdemét, s ez által a színmű­vésznek legnemesebb önérzetét támadják meg. Én a színészi lángelmék példájából mutattam vol­na meg, hogy ők a költő művének újraterem­tői. Hogy az írott költemény az ő kezökben nem több, mint anyag, melyből ők teremtenek élő alakot. Hogy ők utánoznak ugyan, de nem a költőt, hanem az Istent. Mert ha a világ nem egyéb, mint az Isten objectivitása , ha a költemény a szo­bor, a festvény nem más, mint az illető szellem­nek megtestesült objectivitása , akkor a színész műve , az objectív alkotás netovábbja. Mert a színész egész magát teszi tárgyává saját szelle­mének, annyira, hogy ily pillanatokban két szel­lem látszik benne létezni : a­ki teremt, és a­ki teremtve van: Isten és világ. Vizsgálni akartam ez alkalommal azt a felad­­i­ványt is , hogy a mondat szerkezetének megha­tározásában mi része van az észnek, és mi a szívnek ? ha vájjon a hangalak (vagyis az érze­lem specificus alakja) uralkodik e az eszmei ala­kon vagy megfordítva. Mert e kérdés megoldásá­val a hanglejtés elmélete is tisztába lenne hozva. Azonban a végzet fölmentette lelkemet e mun­ka terhétől. Tudod édes nőm, hogy az én jövedelmem alig volt képes fedezni szükségeinket, s igy nem hagyhatok reád és reátok kedves­­gyermekeim, egyéb örökséget, mint a becsületet, s ennek azon jelvényeit, miket nekem a közméltánylat és szeretet ajándékozott ; értem ezüst billikomai­­mat és efféle becses emlékeimet. Tarts meg ezek közül édes nőm, annyit, a­mennyit akarsz , a többit oszd el egyenlően gyermekeim között. Isten veled édes nőm ! bocsásd meg hibáimat, s ezek közt az utolsót. Mert hiba volt ez ott, a­hol kezdődött. Hallgatva kellett volna tűrnöm a hálátlanságot, mint már annyiszor tevém. Lakjatok mindnyájan együtt, itt a te szállá­sodon, mely neked már nagyon üressé lett. Ti szeretitek egymást és igy az együttlakás nem válik terhetekre. Veletek leszek én is. Ha az Ú­r velem máskép nem rendelkezik ,­ jelen va­gyok e pillanatban is, midőn soraimat olvassá­tok , és hallom sirástokat, a mi nekem nagyon fáj, mert tudom és érzem, hogy kimondhatatla­nul árván hagylak benneteket. Édes leányom ! ne emészd fel magadat az utánnam való busulással. A te életed nem csu­pán a magadé, hanem férjedé­s gyermekedé is. Nemde édes Károlyom, mint eddig, úgy ezután is kölcsönös elnézéssel lesztek egymás iránt ? Kétes helyzetben forduljatok hozzánk taná­csért. Tudod hogy értem ezt, édes leányom. Mi már sok lelki hasznát vettük azok tanácsának, a­kik világosabban látnak mint mi itt alant a sötétben. Szánjátok azon szegény bölcseket, a­kik tagadják azt, a­mit n­e­m értenek ; azon két­kedőket és anyagimádókat, a­kik megérdemel­nék, hogy az történnék velük a­mit ők hisznek, hogy szellemök semmisülne meg ; a mi azonban szerencséjökre lehetlen. Fiaim ! ne csüggedjetek ! Legyetek férfiak , bátrak, erélyesek, munkaszeretők, és mindenek­­fölött magyarok! Ne kívánjátok megboszul­­ni halálomat. Ne avatkozzatok Isten dolgába : elvégzi­k azt helyettetek, nélkületek is. Kövessétek példámat abban, a­mit a jelesek bennem talán becsülendőnek tartanak, és okulja­tok tévedéseimen. Vegyétek áldásomat ! Isten hozzátok pályatársaim ! Bocsánatot ké­rek tőletek egyenként, ha vétettem ellenetek! Emlékezzetek rám vidám óráitokban. Sok szép vidéke van a földi életnek, és a bá­jak reám nézve még nem vesztették el ingerei­ket. Ámde a szépségnek végtelen fokozatai van­nak szintúgy mint a tökélynek , s a földi foko­zatok csak a kezdet fokozatai. E szerint jobb idefent, mint odalent. Nyugodjatok meg, édes enyéim, azon tudat­ban , hogy nem sokára mindnyájan együtt le­szünk, és derüljetek föl ! Nem sokára, mondom , mert mi az emberi életidő az öröklétben, a hol nincs idő ! Éljetek tehát mindnyájan boldogul, a még bol­­dogabb viszontlátásig ! ! ! írtam Pesten, Julius első napján. 1663. Egressy Gábor. Túléltem ama párbajokat, hogy egy rettenete­sebb csapás érjen : a gutaütés. E perezben még kétséges : vájjon béna nyomorék maradok-e vagy kiépülök. Ez iratot, egy év után, ma bontottam fel, s lényegében ma is helyben hagyom, írtam balkézzel, Julius 11. 1864. E. G. *) E. G. müveinek összegyűjtése már megkezdetett. Szerk. *) E müvet azóta be is fejezte Egressy és az e na­pokban jelent meg. Szerk.

Next