A Hon, 1866. szeptember (4. évfolyam, 201-225. szám)

1866-09-01 / 201. szám

nemzetett pénztárából is , kivenni. S mindezt a ' Németországon való ausztriai befolyásért. Ausztri ” 'Avg­rv” '• néni' ; • d* véri ! Ily abnormáil­ a Un. elein..o3 helyzetben, Ausztriának ugyan csak meg kelle magát feszit­­nie s erőltetnie, hogy az legyen, — a mi valódi feladatával homlokegyenest ellenkezik, hogy megmutassa, hogy még a lehetetlenség is lehető , hogy német nagyhatalom — deutsche Gross macht — legyen. Tehát Ausztria nagyhatalom hat millió némettel, a kiknek a hund szívükön fekszik, s harmincz millió, a kiknek a hund nem áll érdekekben ! Tehát e hat milliónak minden egyéb feláldoztatok ! Ausztria ily természetellenes helyzetben két önmagával ellenkező szerepet játszott. Német­országot mindenkép meg akarta győzni afelől, hogy ő német nagyhatalom, de ezt ott nem hit­ték. Németországban Ausztriát kigúnyolták mi­dőn az ausztriai német bundisták magokat nagy németeknek — Grossdeutsche a németországi többi németeket pedig kis né­meteknek — Kleindeutsche — nevezék ; csodálkoztak, midőn Ausztria azt affektálta a hadsereg többségének nem német elementuma által, hogy ő Németország deflénsora. De Ausz­tria más térre lépett, hogy megmutassa, misze­rint ő csakugyan nagyhatalom. Azon Ausztria, mely magában Németországban ellene volt a német nemzet egységének, hanem e nemzet szétdarabolását igyekezett fenntartani — saját birodalmában inkább lett németté, mint Német­országban. A németesítés megkezdetett szép c­serével is, meg aztán erőszakkal is. Bach miniszter a legutóbbi időben igen remél­te s hitte — absolut német centralisatiojával két három tized alatt az egész ausztriai birodal­mat németté tenni. A német nyelv lett mindenütt uralkodó, a német törvény behozatott, a ható­ságok s hivatalok mindenütt németek voltak. A német Bund oly fontos lett Ausztriában,­­ hogy a büntető törvénykönyvbe paragraphusok s zárattak be, melyek szerint az, ki valamikép a Bund ellen vét, mint felt­éteértő (Hochverräther) büntettetik. Egész Ausztria németté lett. — Az ausztriai hadseregben is, a tisztikarban úgy, mint az altisztségekben, többségben egyre a né­metek voltak, ez pedig nem a véletlennek volt játéka, hanem előre kikombinált s kicsinált do­log. Mennyi idegen hivatott és hozatott be ! — Mennyire rúgott azon idegen német deákok száma, kik 1848—49-ben Schleswig-H­olstein­­ban a dánok ellen harczoltak, — s itt nálunk csakhamar tisztekké lőnek, a nélkül, hogy 5—6 évig hordozták volna a borjukőrt a hátukon ! Boldog volt az, ki németnek született, azt a sze­rencse karjaiban hordozta és ölelte ! Vegyük a német hadsereg állapotát, Zömig után (az úgynevezett Son-Etal) s nézzük mikép voltak benne a nemzetiségek feloszlatva s kép­viselve. Kerek számban a hadsereg tett. . 600,000 Zömig, miként már fennebb emlitők, nem mu­lasztotta el, hogy minél több németet csináljon. A magyarokra különös cikkje volt, azért is ily kicsiny a magyarok száma ő nála. Bach alatt, mikor a népszámlálásra került a do­log, a­kinek csak németül hangzott a neve — ha mindjárt egy kukkot sem tudott németül, — mindjárt németnek íratott be. Innét az a roppant nagy szám ! S ezen nagy szám daczára, te­gyük fel, hogy a hadseregnél van 150,000 né­met, — ez bizony nem igen jelentékeny meny­­nyiség a többi 450,000 nemnémethez viszonyít­va ? S mégis, vegyétek csak a hadischematis­must kezeitek be, s meg fogtok győződni, hogy abban nagyobb fokban, ratione inversa, a né­metek többségben vannak. — Így volt, ez az után minden osztálynál. A miként hogy a fran­­czia mondja: „allons á Paris faire fortune“ (men­jünk Párisba szerencsét próbálni), ép úgy a Né­metországban születtek, a német nyelvnek tudá­sa mellett, ha csak egy kis „viccel“ s életreva­­lósággal birtak, tüstént Ausztriába jöttek, s itt ritkán vallottak kudarczot ; — s mig ők az ural­kodó német nyelv birdalásával szerencsésekké lesznek, mások öt, s még több nyelv tudása mel­lett, alighogy mozognak s lézengnek, mert eset­leg nem születtek németnek. A dolgok ily állapotában Bach és Schmerling felkiálthatának s Németországot csitíthatták e szavakkal : mit panaszkodtok s kiabáltok ti Ausztriára, hogy ennyi meg ennyi népe van ! Hisz mi itt Ausztriában uj Deutschlandot ala­pítunk, mely a ti gyermekeitek számára — az ígéret földe­­ Münchengrätz és Jungbunzlau ellen az Iser felé,­­i ús hegységtől keletre az 1. 5. 6-ik és a testőr-hadtesttel Liebenauon át Trautenau felé és Braunau­s Reinerzen át Nachod felé. Mindkét rész előhada 25 én egyrészt már elérte az Isert és másrészt a határ magaslatait, anélkül, hogy csak egy rész is erődítések, ut­­elárkolások s ily félék által vagy a csapatok ál­tal a határszorosokban és a folyók mellett csak annyi időre is föltartoztatott volna, míg a mási­kat egész haderővel meg lehetett volna támadni és megverni. így a poroszok mindkét hadserege már nyolcz mértföldnyi közelségbe jutott egymás­hoz s reménytették egyesülésüket, minthogy az osztrák hadsereg lassú módszeres előhaladásá­ban még 26-án sem hajtotta végre úgynevezett hadtani állásfoglalását. A hadtani állásfoglalás mérvadó szabályát, miszerint ha az ellenség valóban szemben áll az állásfoglalás tartama alatt a főhaderő oldalai előretolt szárnyhadtestek által födöztessenek nem kellett volna itt alkalmazni, minthogy a vi­szonyok egészen mások voltak. Itt túlerővel nyert részleges győzelmek voltak tanácsosak , a po­rosz első hadsereget minden lehető védeszközzel kellett volna visszatartani és a második hadse­reget, mint legközelebb állót, túlerővel megtá­madni — a nélkül, hogy előbb tulajdonké­peni állás­foglalást hajtson végre. — így azon­ban a főhomlokzattal akartak az osztrákok Königinhofnál a porosz hadseregek közt ál­lást foglalni és előbb egyes hadtesteket rendel­tek ki oldalfödözésre, t. i. az első hadtestet a szász csapatokkal nyugatra jól távol az Isertől, és keletre a 6 dik hadtestet Skalitz felé és a 10 dik hadtestet Trautenau felé. Mindkét, azaz a nyugati és keleti kiküldött oldal csapatok, azonban a jelen körülmények közt az el­lenség kezébe adattak ; alkalmat adtak ne­ki részleges győzelemre , mert az 1. had­test , a hoszu védelemre nem elégségesen erődített Münchengrätz-Turnau vonalon nem tarthatta magát, négy porosz hadtest túlereje által le kellett Bujtatnia, mi a jún. 16-tól 30 ig folyt bátor küzdelem daczára utóbbi napon va­lósult is, és épen igy a csapatoknak csak hiába­való vesztegetése volt a 6, 8. és 10-ik hadtest különleges küzdelme — a­helyett hogy itt alkalmaztatott volna az egész össz­pontosított erő. 28 kának delén a 8 ik, 6-ik és 4 dik hadtest Nachodnál egymás mögött álltak és közös erővel támadva nagy szol­gálatot tehettek volna,­­ azonban az osztrák főparancsnok passiv maradt ; a 4-ik hadtest tét­lenül hátul maradt, a 6 ik, már meggyöngitve, visszavonult és a 8 ik hadtest parancsot vett, hogy d. u. 2 óráig helyben várja be, váljon az ellenség támad-e, és ha igen, vonuljon az is vissza Josephstadt felé. S valóban 2 óráig tét­len maradt, és csak a visszavonulásban történt, hogy a 8 dik hadtest — ismét magára hagyatva — az ellenség által túlerővel megtámadtatott és nagy veszteségeket szenvedett, így múlt el a jun. 26 tól 30-ig terjedő idő, tel­jes négy napon át az ellenség részleges gy­ő­­zelmeivel, az egyes, magukra hagyott osztrák hadtestek fölött, a­nélkül, hogy az osztrák had­vezér csak egyszer is kísérletet tett volna az összesített erőkkel. Osztrák öszpontosított főerő, melylyel a poroszok mozgósított hadseregei fö­lött részleges győzelmet kellett volna aratni, 26 tól 28-ig már nem létezett, miután az osztrák haderő szét volt oszolva és így le voltak győz­hetők. Jun. 28-ra döntő napja volt az egész hadjá­ratnak. A­helyett hogy 26. 27. és 28 án — mely idő alatt a porosz első hadsereg nyugaton még vissza volt tartva — a Josephstadtnál álló osz­trák haderővel, t. i. hat hadtestével részleges győzelmet iparkodott volna a hadvezér a két porosz hadsereg egyes hadtestei fö­­tt kiküzde­­ni, megfordítva az osztrák egyes hadtestek ve­rettek meg és — minthogy az ide oda való jár­­kálás, maradás és visszavonulás alatt a szüksé­gelt élelmet nélkülözték —­még a közelgő döntő küzdelemre is phisikailag és erkölcsileg meg­gyöngültek. Csodálatraméltó azon szívósság és bátorság, melylyel ezen gyöngült csapatok jul. - án Königgrätznál reggel 8 órától d. u. 2 óráig küzdöttek. Inkább a túlerő mintsem a gyufa­­fegy­ver volt a győztes , mert a porosz második hadsereg — mely néhány nap előtt részben meg lett volna semmisíthető - d. u. 2-kor Königin­­hoftól kiindulva már az osztrákok jobb oldalá­hoz érkezett és igy Zga­szer sokkal erősebb po­rosz hadtest küzdött a sokkal gyöngébb osztrák szász csapatok ellen. Nem is került volna az osztrák fegyvereket oly átkosan sújtó königgrätzi csatára a dolog, ha az osztrák hadvezér — ismételten legyen mondva— tudott volna a jun. 26 tól 30 ig le­folyt drága időben részleges győzelmet aratni a porosz 2.­hadtest fölött. Ha az osztrák csapatok a jun. 26. és 28- ai napok eseményei után már tetemes időt szük­ségeltek üdülésre és készülődésre a döntő ütkö­zetre, úgy — miután a porosz hadseregek egye­sülése úgysem volt már megakadályozható — mindenesetre tanácsosabb lett volna, a hadsere­get Königgrätz mögött az Elbe balpartján össz­­pontosítani. Az osztrák hadsereg szerencséjére a poroszok königgrätzi győzelmüket nem is tudták kizsák­mányolni, mi csak az által magyarázható meg, hogy az osztrák csapatok fölötti győzelmek minden esetben csak nagy áldozatok árán küzd­hetők ki. Hadtani értelemben véve, a szenvedett vereség tehát semmiesetre sem tu­lajdonítható a poroszok geniális vezényletének, hanem csak az osz­trák éjszaki hadsereg hadműveleti vezénylőinek, kik, ámbár bátorsággal szív­ben, mégis a szellem elfogultságában nem tud­ták, a volt alkalmat részleges győzelmekre és kedvező első sikernek megfelelőleg kizsákmá­nyolni, mi nagy cselekvőség mellett egyesült erővel június utolsó öt napjában igen könnyen lett volna lehetséges. Jún. 2- án, mint már említtetett, három osz­trák hadtest állt egy gyöngébb porosz hadsereg­részszel szemben és azonkívül egy tartalék lo­vassági hadosztály már majdnem az ellenséges csapatok hátába került. Ha ezen pillanatban erélyesen támadnak, a­helyett, hogy visszavo­nulási parancsot adnak (azon esetre, ha az ellen­ség maga nem támad) akkor a későbbi sikerek egész mások lettek volna. így függnek hatalmas események pillanatoktól és egyetlen egy ember határozataitól, miért az egész hadsereg nem té­tethetik felelőssé. Végül azt emeli ki a szerző, hogy igazságtalan azon ítélet, mely szerint az értelmiség a durva erő felett győzelmeskedett volna, sőt inkább a „tüzelés taktikája győzelmeskedett a szurony taktikája fölött.“ Ebből német.................................... 150,000 magyar............................... 70,000 olasz.................................... 33,000 román ............................... 47,000 zsidó...........................................10,000 szláv.................................... 290,000 Az osztrák éjszaki hril­ág vezérlete. (Válie.) A poroszok két egymástól elválasztott pártot láttak ellenük támadni : keleten a már hadké­pes de számra gyöngébb osztrák hadsereget és nyugaton (t. i. nyugati Németországban) a né­met Bund­hoz tartó hatalmak még szervezetlen haderejét. Azon alapelv szerint, hogy a megosz­tott ellenség ellenében részleges győzedelmet kell iparkodni elérni és pedig, hogy az erősebb félt vagy a közelebb esőt kell előbb túlerővel megtámadni, a poroszoknak szükségkép előbb az osztrákokat kellett megtámadniok Csehor­szágban. Az osztrákoknak ugyanazon alapelv szerint kelle cselekedniük. Előbbi hadműveleteik által sikerült a poroszok főhaderejét (Lausitzban és Felső Siléziában) megosztott állapotban tartani, és náluk is tehát részleges győzelemről volt szó, azaz, hogy a porosz haderő egyik vagy má­sik részét egyesülése előtt megverje és hogy csak akkor támadjon a megmaradt félnek. Ha meg van a kellő mozgékonyság és ha az idővel tud élni az osztrák hadsereg, a siker minden va­­lószínűsége meglett volna, számos példája a tör­­ténelemnek bizonyítja ezt; így győzött Bonapar­te 1796 ban Olaszországban, Károly félig 1796- ban Németországban, Massena a Schweizban stb. Azonban a poroszoknak sikerült a kettős megkerülés — de csak, mert az osztrákok tétlen maradtak és valóban a legegyszerűbb szabályok és tapasztalatelvek ellenére cselekedtek. Az osztrák hadsereg Köln,­inhofnál, Joseph­­stadttól éjszakra akart állást venni ; a főhadi­szállás 26 án tétetett Josephstadtba. A poroszok a T 2-ik hadtestet még az első had­sereghez vonták, és minden erélylyel benyomul­tak Csehor­szágba két irányban, és pedig a 2., 3., 4. és 8-ik hadtesttel, és a 7 ik hadtest egy hadosztályával az óriás hegység nyugati részén Gabel, Rumburg és Reichenbergen át Turnau, Mozgalmak Keleten. A „Presse“ keleti kérdés czim alatt a követ­kező czikket közli : „Midőn a testőrhadnagy Düsseldorfban elő­ször hozatott összeköttetésbe Románia fejedelmi trónjával, e lapokban utaltunk arra, hogy most már a keleti kérdés ismét előtérbe fog lépni. Mély sajnálkozással utaltunk keleti képviselte­­tésünk hiányaira, mely a fenyegető veszélyt nem ismerte fel ideje korán, s a kitörést nem tudta megelőzni. Károly herczeg megválasztatá­sa világossá tette előttünk, hogy Bismarck me­rész játékát nyugoton egy új és váratlan fordu­lat által keleten fedezte, s hogy a párisi és pé­­tervári udvarok a keleti dolgok felett megegyez­tek. Természetesen ez részvételünk nélkül tör­tént, s aligha érdekeinkkel megegyezőleg.­­Miután a német kérdés reánk nézve egyelőre megoldatott, a journalistikai figyelem kelet felé fordul. Ott már itt-ott villámlik és dörög. Créta nyilt lázadásban van a porta ellen. A keresz­tyén lakosok, mint nelküti gyülekezet alakultak és követelik a csatlakozást Görögországhoz, miután a porta kérelmeiket és a reformokat megtagadta. Az európai hatalmak consulai, es­küdvén mindenütt a legitimitás elvére, a szultán­nal szemben semmit sem akarnak tudni Talley­rand­e találmányáról. Már állást látszanak fog­lalni a legitim kormány ellenében. Néhány, franczia és más hadi­hajó a candiai vizekre megy, s eshetőleg azon semleges britt fregatté szerepét fogják játszani, mely Garibaldit Sici­­liába kísérte. És a dán ifjú, kinek Themistokles és Xeno­phon utódait kell kormányoznia, kijelenti, hogy ama fájdalomkiáltások elöl tovább nem zárkóz­­hatik el. Egyidejűleg a „fekete hegyek“ nemes lakos­sal a török zászlóaljak jelenlétét éjszak-keleti határukon állam­veszélyesnek ismerték fel. Wuchich archimandrita által vezetve, egy kül­döttség jelen meg — nem a souverain porta előtt, hanem az orosz követségnél Bécsben, s se­gélyért esedezik. A fedett török hadurak ugyanis veszélyt képeznének a hazára nézve. Egy kikötő birtoka az Adrián (Spizzánál) nélkülözhetlen és pedig nem ugyanazért, hogy az angol ten­­gerészettel versenyezzenek, hanem hogy a leg­közelebbi felkelésnél segélyt nyerhessenek kül felől. Végül nekik is meg kell emlékezniük egy fájdalomkiáltásról. Törökország ugyanis öt év előtt szerződésszerű­leg néhány montenegrói határfalut Albániával és Bosniával egyesített. A bekeblezetteknek azonban nem tetszik a török rendőrség. Vágynak vissza a montenegrói bün­tetlenségre, rablásra és orr­levágásra, s ezért fájdalomkiáltást hallatnak. Különben arról értesülünk, hogy e becsületes emberek nemcsak követelnek, hanem kínálnak is. Klek és Sutorina a török hadihajóknak lehet­ségessé teszik, hogy Bosniába csapatokat szál­líthatnak és ez­által Montenegrót éjszaknyugat felől fenyegetik. Hogy Bosnia a tengertől elvá­­gassék, szeretnék a montenegróiak e két pontot az őket körülövedző Dalmátiának átengedtetni. Mensdorff gróf dolga tehát Montenegrónak ez Ausztria iránti jóakaró érzelmeit felhasználni. Bécsből az érdemes archimandrita Belgrádba megy, hogy Mihály herczeg nézeteit az ottani fellegvár török helyőrségét illetőleg, megtudja. Azt mondják, hogy onnét Románia új fejedelmé­nek is meg fogja vinni montenegrói testvérei üdvözletét, úgy látszik, hogy többé már nem is titkolják terveiket, miután ily lépéseket tesznek. Albániában is, a legjobb török katonák toborzó helyén növekszik az izgatottság, Philiatis agája 14 falu lakosait kergette el. A janinai pasa kény­szerítve látja magát, számos befogatásokat esz­közölni. Albánia örökzöld erdős völgyeiben a szokásos rabló-üzlet könnyen politikai-vallásos jelleget ölt. Ha az osmanlik ellen kell menni, ak­kor az egyes törzsek, melyek különben halálra gyűlölik egymást, közösködnek. És vannak olyanok, kik őket magasabb czélból, a hel­­lenismus czimere alatt egyesíteni igyekeznek, habár ott még csak nem is értik a görög nyelvet. És míg mind e jelek közeli harczra mutatnak, a görög egyház jámbor egyesülés művére ké­szül, a konstantinápolyi patriarcha elbocsátja a róniai egyházat, s azt, nyilván felsőbb parancs­ra, az athenei zsinat alá helyezi. Volt idő, midőn e helyeken az osztrák befo­lyás volt irányadó. Most ott két más elem van. az elemek támogatják egymást vagy hadakoz­nak egymás ellen felváltva : a franczia ravasz­ság és az uráli arany. Ha az osztrák diplomácia küldetését érti, úgy fel kell használnia a helyes pillanatot, e két elem szétválasztására ideje, hogy ezt figyelembe vegyük. A dolgok keleten kiszámíthatlan fontosságúak, most inkább mint valaha. Mert habár a gúnyos szónak súlypon­túnkról a Keleten soha sem is szabad valósággá lennie, mégis megtörténhetik, hogy új erőt és hatalmat meríthetünk magunknak Keletről. Nem hisszük ugyan, hogy az uj Komnenek „iu spe“ a becses zsákmányt meg fogják velünk osztani, mint egy itteni lap már hinni véli. Az új görög politikának, mely a Neva és Szajnánál uralkodik, és melynek a Spree mellől oly sze­rencsésen secundálnak, más felülkerekedő poli­tikát kell ellenébe helyezni. E politikának ép oly távol kell lennie a panszlavismustól, mint a philhellenismustól. Igaz és nem képzelt érde­kek politikájának kell lennie. A tüntető barátságnyilatkozatok az amerikai hajóhad iránt Pértervárott és Bokhara bevétele az oroszok által a főn kijelölt kérdésekben egy szövetségest teremthetnek nekünk, mihelyt igaz államérdekről van szó. Az Amerikában úgy mint Ázsiában fenyegetett angol államérdek támpon­tot keres. E pont a keleti kérdés, államfél fiaink dolga e helyzetet felhasználni.“ A „N. Fr. Presse“ a következő figyelembe veendő czikket közli „A candiai felkelés“ czím­­mel, aug. 30 iki számában. Mihelyt az olasz cselekvési politika és Bis­marck gróf politikája közötti szövetkezés szilár­­dabbul megalakulni kezdett, még jóval előbb a porosz háború megindítása előtt beszéltek arról, hogy az olasz izgatás át fog csapni a keletre. Nem csak Moldva Oláhországban lehetett a moz­galom szálainak nyomát lelni, melyet olasz ügy­nökök igyekeztek éleszteni, hanem kiterjedt azon szálak hálózata az egész Balkán-félszigetre s az egész hellén szigettengerre. A szláv tar­tományokban elnyomott forrongás uralkodott a rajuk között , apró , vigyázatlan betöré­sek elárulák a hamu alatt lappangó izzó parázst; Montenegróban és Szerbiában ké­szülődtek ; az albánok Epirusban megtagad­ták az adót és katona ujonczokat ; a thessa­liai hegyekben tanyát ütött görög brigantiság hovatovább kényelmetlenebbé vált a törökök­nek, s a hajós lakosság között oly nyugtalan­ság uralkodott, mint azon időben, midőn a hazai tengerészek kis járműveiken ide oda jártak he­tek, a nagy felkelés jelszavát kiosztogatva. Ma­gában Konstantinápolyban is vett észre az oz­manlik rendőrsége egyetmást, a­mi jobban szervezett közigazgatást sokkal kiterjedtebb rendszabályokra indított volna. A tűz azonban mely ily módon oly gondosan és nagy kiterje­désben előkészítve az egész keletet lángba borít­hatta volna, nem is tört ki. Oly gyorsan folytak le Csehországban az események, a véres dráma zárcatastrophája oly villámsebességgel idézte­tett elő, hogy nem is telt idő jelt adni a kitörés­­re délkeletnek.A porosz fegyverek sikerei oly töké­letesek valának, s a semleges nagy­hatalmak ál­tal oly kevéssé tagadtattak, hogy Bismarck gróf hihetőleg nem tartotta többé szükségesnek egy keleteurópai diversio rém- és félrehárító eszkö­zeihez nyúlni, melyeknek előkészítését oly ala­posan elősegélteté. Hohenzollern Károlynak vissza kelle az osztrák határtól vezetnie beron­­tásra kész csapatait, Klapkának vissza kelle magyar légiójával húzódni Felső Silézia kerüle­teibe, a török tartományokban pedig hülesztetett a felizgatott elem, a­mennyire tudniillik össze­egyeztethető vele azon tervvel, mely szerint bi­zonyos eshetőségekre számítással jónak tartják mindig készletben tartogatni a háborút Török­országban. Hanem a korábbi munka oly alapos volt, hogy a mozgalom visszacsavarása nem akart minde­nütt sikerülni, s Candiában, a hajdani Krétában valóságos függetlenségi háború tört ki, mely sajátságos kinyomatot nyer az által, hogy euró­pai Törökország continensén is ugyanakkor keletkezett mozgalom. A candiaták felkelése úgy látszik több azon közönséges pronuncia­­mentóknál, a­milyenekkel görög csoport­főnökök már oly sok ízben léptek fel török területen. Ezen felkelés külsőleg látszó indokát már ismeri az olvasó. A krétai görögök, kik ezen 155 □ mfldnyi nagy sziget 200,000 főnyi lakosságának két­harmadánál nagyobb részét képezik, adó­­enyhítést s közügyeik vezetésében némi refor­mokat kértek. Ezen kívánságaik kijelentésénél nemcsak azon ígéretekre támaszkod­nak, me­lyek hat­ humayumban vannak a rajahknak biztosítva, hanem az előbbi felkelések folytán bekövetkezett békeszerződésekre is. Köztudo­más szerint Candia legélénkebb részt vett volt a nagy görög szabadság­harcában, s csak évek jár­tával, huzamos makacs ellenszegülés után vet­tetett alá végképen a szultán egyptomi se­gédcsapatai által, melyeket Mehem­ed Ali azon utógondolattal bocsátott rendelkezése alá, hogy a szigetet majd a maga nagy pesalikjába fogja bekeblezni. Kandia később ismét felkelt több ízben, és egyre kedvezőbb capitulatiókat kért a porta részéről. A mostani felkelés, ha ma­gára hal­gatik, előreláthatólag hasonló véget fog érni, mint az előbbiek.A­ porta elengendő haderő­vel rendelkezik annak elnyomhatására,s az egyp­tomi alkirály is,az új örökösödési szerződés által a szultán irányában hálára lévén kötelezve 5000 fnyi segédhadat küldött a szigetre. A sziget he­gyes földe (melynek hirtelen meredeken emelke­dő hegy­csúcsai egész 9000 lábnyi magasak) ma­kacs ellenállásra képesítik ugyan a felkelő­ket, melyet meglehetős sokáig lehet húzni any­­nyival inkább, minthogy a jó kikötő pontok bősége miatt könnyű a fegyver és élelemszállí­tás mindenfelől. Azonban végre is a mohame­dán haderő számszerinti túlnyomóssága lesz döntő, ha csak másutt valahol nem fordul elő valami jelentékeny diversio, vagy a véd­­hatalmak diplomatája nem lép közbe. — Gö­rögországban úgy látszik, ez utóbbikra szá­­mítnak, amint azt a hellén kormánynak a véd­­hatalmakhoz intézett előterjesztéséből is kive­hetni, amattól pedig a porta látszik félni, külön­ben aligha tétetett volna még fővárosában is oly kiterjeszkedő biztonsági intézkedéseket. A por­tára nézve nyomatékkal bírhat azon körülmény, hogy épen a görögök Krétában nagyobb egye­nes összeköttetésben vannak mint n­ásutt, a bizanti aristocratiával Phanarban, kik közül a leggazdagabb házak ősi családjószágokat bír­nak, némelyek közülök már 8—9 század óta, ugyanazon névvel, és pedig Kréta legterméke­nyebb völgyeiben. Közel esik azon gondolat, hogy a Kréta összeesküvés szálai Konstantiná­poly­ig kihalnak, vagy épen ott van talán a for­rása. Egyébiránt akárhová forduljon a legközelebbi jövőben a krétai felkelés sorsa, annyi bizonyos, hogy ismét közelebb szoríttatik általa az előtér­be a keleti kérdés, s az európai politika folyamára jóformán határozó hatást gyakorol. Hogy a keleti ügyekre való befolyást egyedül magához ragadja, az jóformán minden államnak teljes lehetetlen, s tulajdonképen ezen diploma­­tiai tér az európai nagy szövetkezések igazi küzd­­ere. így volt az a navarrai csaták napjaitól fogva és így fog maradni , valamig az oz­mán birodalom utolsó maradékán is meg nem osztoznak az örökösödés után mohón leskelődök. A szövetség-csoportulások erőtetése most ismét nem sokára érvényesítni fogja magát , de azt még nem lehet átlátni a Közép Európában épen most előfordult nagy változások után, hogy: mi módon ? Ezen új szövetségek tömörülése az olasz-német háború jelentőségteljes utójátékát fogja majd képezni, s újból szóba hozandja azon hatalom kérdéseket, melyeket Bismarck gróf és az imént nagy ügygyel bajjal háttérbe szorított egy pil­lanatra.­­ Nagyon különös dolgoknak kelle­­ne történni, ha Orosz- és Francziaország itt is­mét elő nem állanának kárpótlási követeléseik­kel, s bizonyára nem lesz hiány felszólalók­ban, a­kik még nagyobb unszolással fognak tanácsolni Ausztriának, mint eddig cselekvők, hogy Dél-Keleten keressen kárpótlást veszte­ségeiért. — E részben már kijelentettük, mit tartunk mi az efféle tanácsadásokról, s az előbb ajánlott teljes visszatartózkodáshoz és semleges­séghez most sincs mit pótlólag csatolnunk. A „Reichsgesetzblatt“ tegnapi számában bővebben bele­bocsátkozik az efféle visszatartózkodási po­litika ajánlásába. Az oly államnak, mely kényte­lennek érzi magát olyan rendkívüli pénzügyi rendszabályok használására, mint az épen jelen­leg decrétált intézkedések, valóban egészen más feladatai vannak, mint az, hogy egy padisa le­gitim jogai melletti modern keresztes hadjárat­ban részt vegyen.“ Hivatalos közlemények. A magyar kir. udv. kanczellária Vajkay Károlyt, a királyi tátán tanács titkárát, a kir. hétszemélyes­ táblánál tanácstitkárrá nevezte ki. A magyar kir. udv. kanczellária S­e­­­a­g­­­a­n­u János helyettes tanárt a belényesi főgymna­­siumnál, ugyanezen tanintézetnél rendes tanárrá nevezte ki. Hirdetmény. Az 1865. évben Párisban kibocsátott ezüst-köl­­csönnei azon aláírók, kik a teljes befizetést még eddig nem teljesiték, ezennel arról értesít­tetnek, hogy ha a hátralévő részletek legfölebb 1. évi sept. 1-ig be nem fognának fizettetni, az ezen kölcsönben a részvétükre eső kötelezvények a kölcsön határozatai értelmében, az ő veszé­lyükre fognak a párisi börzén elailatni. A bejövendő összegből netalán az ő javukra fönnmaradó többlet, az ideiglenes jegyek előm­u­­tatása mellett, ki fog nekik fizettetni. Az elidegenitett kötelezvényeknek megfelelő ideiglenes jegyek meg fognak semmisittetni. Bécs, jul. 31. 1866. A cs. kir. pénzügyminiszteriumtól. A magyar udv. korlátnokság S­i­n­k­a Károlyt, a bajai kath. gymnasium helyettes tanárát, ugyanazon tanintézet valóságos tanárává nevez­te ki. Külföld, Németország. (Mainz elfoglalásán poroszok által.) Mainz szövetségi vár meg­szállása a poroszok által a francziák féltékeny­ségének újabb tápot nyújt. A „Pays“ értesül, hogy a poroszok Mainzból első rangú várat akarnak csinálni és minden czímert stb. leszed­nek, melyek arra emlékeztetnek, hogy Mainz hesseni város és szövetségi vár volt. A poroszok bevonulásáról az egykori szövetségi várba a ,Frkf. Journalénak Mainzból aug. 26-káról a következőket írják : Laconikusabban, mint Mainz megszállása ki­zárólag porosz csapatok által, még semmi sem hirdettetett ki a városban. — „A nagyherczegi szállásolási bizottmányhoz Mainzban. Holnap délelőtt mintegy 8000 emberrel bevonulok Main­­ba,­­ mely csapatok a tisztekkel együtt a ka­szárnyák berendezéséig a városban szállásolan­­dók be, egyelőre három napra élelmezéssel. A beszállásolási jegyek készen tartandók. Hol­stein herczeg.“ így hangzott egy tegnap este felé megjelent falragasz. A polgármesteri hivatal egy megjegy­zése azon reményt fejezi ki, hogy a polgár­ság a bevonuló csapa­tokat barátságos fogadta­tásban fogja részesíteni. A bejelentett csapatok ma délelőtt zeneszó mellett csakugyan bevonul­tak. A 20 és 32-ik ezredből állanak, egészben véve 8000 ember, míg Castel (Mainz átellenében a Rajnánál) 1800 embert kapott. A ma bevonult csapatok, mint hallani , részben Luxemburg megszállására vannak határozva és mások által fognak pótoltatni. A bajor őrség ma reggel 5 órakor elvonult. A kurhesseni hadosztály eltá­volítása szükségesnek látszik, és holnap vagy holnapután meg fog történni. A nassauiak egy­szerűen el fognak bocsáttatni. Olaszország. (A Vatikán viszonya a franczia kormányhoz; az osztrák és olasz foglyok kicserélése; új zászlóaljakat alakító rendelet.) A Rómából érkező hírek a következőket jelentik : Francziaország nyilatkozatai a septemberi con­­ventio tárgyában oly határozottak voltak, hogy a curio utolsó illusiói is eltűntek. A franczia kö­vet jegyzéke oly komoly hangon lett volna fo­galmazva és körülbelül azt foglalta magában , hogy Napoleon császár a szent­szék körüli 17 évi fáradalmai után feladatát teljesítve hiszi, ha­bár még most is sikertelenül az elutasíthatlan reformokat sürgeti; ezen jegyzékből mint­egy kihangzik a védnök utolsó szava, ki­­­látlan feladattól akar szabadulni. Különböző tábornoki con­regatiók foglalkoztak ezen meg­­epő közlemény folytán a fenforgó kérdé­sekkel, és annak beismerésére jutottak, mint­átszik, hogy a modern intézmények nem odázhatók el, épen úgy nem, mint a föld­forgása. Annak belátására jutottak, hogy Ró­mának azon nemzettel, melyhez lakossága tar­tozik, és mely egész területét körülöve­zi, ki kell egyezkednie. Következő pontok volnának tár­gyalandók: 1. Egység pénzben, mértékben és súlyban az Olasz Királysággal ; 2. összeírása és elbocsátása az idegen zsoldosoknak ; 3. A vám- és útlevélkorlátok megszüntetése pénzbeli kár­pótlásért; 4. A törvények közössége; 5. A hiva­talok világiasítása; Viterbo tartomány átenge­dése Olaszország részére. Az olasz határról írják : Ausztria és Olaszor­szág között a foglyok kicserélése már közel van a befejezéshez, és még azok vannak hátra, kik kórházakban vannak. Néhány osztrák tiszt azon panaszára, hogy elfogatásuk alkalmával kiraboltattak, olasz részről azon választ nyer­tek, hogy a katonák ily­szerű kicsapo­gása nagy csatában nem igen akadályoztatható meg, az osztrák katonák részéről is történtek hasonló esetek. Különben vizsgálatot ígértek, hogy a tiszteket Dinét tulajdonukhoz juttassák. Egy aug. 17 ről szóló kir. rendelet a 80 gyalogez­redben a 6-ik zászlóaljak alakítását rendeli el. Ezen zászlóaljak mint ideiglenes ezredek alakít­tatnak. Francziaország, Pár­is, aug. 27. (A franczia lapok újabb magatartá­sa Némtország iránt, a „P­a­t­r­i­e“ hirc­ Mexikóról; kilátás pronun­­ciamentora S­panyolországban.) A lapok ma nem támadják meg Poroszországot. Egy napot mégis csak a nyugalomnak kell szánni, és talán elérkezik az idő nemsokára, midőn a fegyverszünet magától áll be. A Han­nover, Kurhessen, és Nassau atyáskodó kormá­nyaik iránti előszeretet is szünőben van, és a Németországi állapotok felöli igazság lassan­­kint átszivárog a Rajnán túlra is. Diplomatiai körökben fölismerik, hogy a bekebelezések éj­szakán változtathatlan tényekké lettek, és tud­ják egyszersmind azt is, hogy a közvélemény Németországban ezen szükségességet szintén an­nak tekinti.Ennek ellenében valamivel többet fog­lalkoznak Szászországgal, és azon valószínűleg alaptalan hírt beszélik, miszerint János király, hogy iz­zonyos követeléseknek útjából kitérjen, melyekről Poroszország a békealkudozások be­fejezését feltételezte, nem csak Ausztriát, ha­nem Francziaországot is fölkérte barátságos köz­benjárásra, és Benedetti megbizatott volna, Bren­ner grófot törekvésében Szászország javára tá­mogatni. — A „Patrie“ folytatja törekvését, azt bizonygatni, hogy Francziaországnak egy­­átalán nincs oka Poroszország bekeblezéseit éj­szakán fölpanaszolni. Mindenekelőtt tekintetbe veendő, hogy Ausztria integritása Poroszország ellenében megavassék . Európának figyelemmel kell kísérnie azon terveket, melyek éjszakán munkába vannak véve. Vannak itt emberek, kik azt akarják tudni, hogy az itteni kormány csak időt akar nyerni, hogy felfegyverkezhessék, és

Next