A Hon, 1866. szeptember (4. évfolyam, 201-225. szám)

1866-09-21 / 217. szám

részi adók, mint : a szegény adó (poors rate,­ a dolog és szegény házi adó, a fegyház adó, a constablerek adója, az ut,i adó, a világítási és éjjeli örök adója, melyek mind többnyire a szegényadó alapján rendeztetnek. — Külön alapokon ismét a templomi adó, a temető adó, a csatorna adó stb. — Aztán jönnek az egyete­mes városi adók, mint : a városi adó (borough rate) a rendőrségi adó, a tébolydás adó, és a general district rate, mely a közérdekű beruhá­zások u. m. közkertek, vízvezetékek, nyilvános fürdők és kutak, köz­órák, közegésségi intéze­tek stb. fedezésére szolgál, helyről helyre vál­tozó tartalommal. Végződik végre az angol adók lajstroma a hasonló módon alosztályozott me­gyei adókkal, melyek elseje ismét az általános megyei adó (county rate.) Ezt csak azért hoztam fel részletezve, hogy ezáltal bebizonyítsam, miszerint ilyes általam nem ajánlott, a végletekig keresztülvitt decen­tralisatio mellett is lehetséges rend és haladás ; — rend, mely annál értékesebb, mert csakis a legátalánosabb szabadságon alapszik. Meglepő, hogy ezen rendszer, legalább rész­ben, Pest városában már gyakorlatban van, — bárha csak csonkán. Ily különös adónemet ké­peznek a csatornaépítési s követési járulékok , az intézetek és alapítványok s a gyámi hiva­tal külön kezelése, különös budgettel , valamint azon rendszabály, hogy az engedélyi díjak és bírságok részben egyenesen a jótékony intéze­teknek vannak átengedve. A­mi csekély mér­tékben életbe léptetve már üdvösnek mutatko­zott, igyekezzék azt a város átalánosítani min­denütt, hol azt hasonló okok ajánlatossá teszik ! Mindennek alkalmazása hazai viszonyainkra, anyagi erőnkre és alkotmányos institutióinkra, sok meggondolást és nem kevés munkát igé­nyel. De szabad-e a fáradságtól visszariadd ? Eddig bajunk mindig az volt, hogy nem volt tér, hol teljes erőnkkel működnünk lehetett volna ; ha ez most jobbra fordul, szabad lesz-e erőnket kimélni ? A fő nehézség abban áll, a kivetésnek igazsá­gos alapját találni fel. Ezt röviden itt kimutat­nom nem lehet, mert ajánlott rendszerem szerint e kivetési alap maga is minden alkalommal vál­tozik. Más lesz p­ templomépítéseknél, hol a con­fessiokat kellene tekintetbe venni, más a jóté­kony idézetek, vagy fény­űzési s művészeti ki­adásoknál, melyek fedezésére nem szabad nyúl­nunk a szegényebbek filléreihez , más ismét a közhasznú utaknál és közintézeteknél, újra más ott, hol, mint gátak és faültetéseknél, leginkább csak egyes vidék van érdekelve, és így tovább. De szükséges, hogy mindezen intézkedések a­mennyiben egyesek vagy egyesületek által ke­resztül nem vihetők, a megye tekintélyétől tá­­m­­gatva léptessenek életbe, nehogy a nemzet százada mögött még jobban elmaradjon, mintsem ez a mostoha körülmények folytán történt. Ha ke­ressük a helyes adókulcsokat, meg is fogjuk azokat találni , és ha a municipium bírni fogja fentebbiekben kifejtett befolyását az adók keze­lésénél, lehetetlen,hogy ne bírjon oly alapos isme­­­rettel az egyesek úgy mint a községeknek valódi adóképességéről, hogy annak alapján, maga az élet ki ne fejtené a legjobb kivetési módsze­reket. Megyékben egy jó kataster és telekadó, vá­rosokban helyesen megállapított jövedelmi s sze­mélyes kereseti úgymint házbér adó,min­dig a leg­jobb szolgálatokat fogja e tekintetben nyújtani. — A­mi nehéz, az csak a kezdet, kezdenünk pe­dig végre is kell. Csak,ha az ország állami, nem kevésbé mint mu­­nicipális és községi adószervezetében rendezett állapotokkal bizand, csak ha financziáinak min­den ága rendes virulásnak indult , csak akkor, mondom, lesz Magyarország területi épsége, füg­getlensége, alkotmánya, szabadsága, élete és jö­vője"­ kellően biztosítva. Isten adja úgy legyen! B. K­a a s Ivár. Mozgalmak Keleten. A „N. fr. Pr.“ párisi levelezőjétől, ki, mint mondja, nem közönséges forrásból merít, a Ke­leten készülő dolgok jelentőségéről és a napó­leoni politikának ezzel szorosan egybefüggő leg­utóbbi fordulatáról közleményt vesz, mely a tu­dósítónk előtt még ismeretlen volt Lavalette féle körjegyzékre érdekes világot vet. A levelező azon nézetből indul ki, hogy kizárólag a Tuille­­riák politikájának műve, ha a keleti kérdés már ma, korábban, mint a legjobban értesült diplo­­matiai körök sejtették, oly fenyegetőleg megol­dása elé megy. Azt írja : „A poroszok fényes, eredményeiben példát­lan hadjárata a franczia nép öntudatát mélyen sértette. Francziaország mint katonai állam már ma második sorba látja magát helyezve és csak nehezen tudja felejteni, hogy gyöngéden tett kárpótlási követelései Berlinben oly durván visszautasítottak. Egész Francziaországban, min­den kabinetben azt súgják egymás fülébe : Na­póleon kápráztató fogásai lejárták magukat, ő Bismarktól egyenesen rászedetett . Ezen né­zet azonban igen téves. A porosz miniszterelnök minden pillanatban kész volt a Napóleonnak Biarritzban kilátásba helyezett kárpótlást meg­adni , de ezen kárpótlások csak az akkor Bis­marck által kifejezett és Napóleon által jóváha­gyott programmra vonatkoztak, mint azt a csá­szár Drouin de Lluyshoz intézett jun. 11-ki le­velében fejtegette. De ezen programm az esemé­nyek menete által igen is modificáltatott. Annak határai a minden ponton győzelmesen előrenyo­muló porosz ezredek által áthágattak és látva a nagy porosz eredményeket, Francziaország már nem érhető be Saarbrücken és Luxemburggal. Mi­dőn Drouin de Lhuys Berlinben kijelentette, hogy ha kárpótlásról van szó, Francziaországnak töb­bet kell kapnia,és a rajnai kérdést érintette. Bene­detti Párisba sietett, hogy a császárnak a Né­metországban alakult viszonyok képét feltárja. Ö a császárnak kifejtette, hogy a ma még szét­roncsolt Németország , melynek egyes részei csak kényszerítve és akaratlanul követik a po­rosz vezényletet, melynek lakosai területi sa­játságaikban még hosszú időre vannak véd­ve a porosz uttazás ellen, és melynek ellenében Poroszországnak még jó ideig nehéz állása lesz — hogy ezen egyenetlennek és közönyösnek tar­tott Németország azon pillanatban, midőn egy franczia katona a Rajna felé indulna, mint egy ember kelne föl, és hogy a Francziaországgal való háború lángjából egész Németország egy­sége phönixként állna elő. Napóleon ki Német­országot, hol annyi ideig élt, jobban ismeri és helyesebben ítéli meg, mint bármely minisztere, Benedetti fejtegetése által annál inkább is meg volt lepetve, miután a tényállás saját felfogásá­val egyezett. Ő nem utasította el Benedetti kö­vetkeztetését, hogy egy német felkeléssel szem­ben Francziaország győzelme még sincs oly föl­tétlenül biztosítva, és hogy mily aggasztó kö­­­vetkezményű volna csak egyetlen egy Németor­­­­szágban veszített csata a napóleoni dynastia to­­­­vábbi fenmaradására.­­ E szerint Drouin de Lhuys és kárpótlási poli­­t­­ikája a „Moniteur“-ben ünnepélyesen megha- s­zudtoltatott és a Tuileriák kabinetje félhivata­­­los közlönyei által értésül adta, hogy egy jelen­­­­tékeny kárpótlásnak elébe teszi a német nemzet­­ barátságát. Azonban ezen megfontolás nem a francziaor­­szági közvéleményé, mely a democratikus, url­­­anista és legitimista sajtó befolyása alatt napról napral harcziasabbá lön. S valóban, minél harczi­­asabb hangulat keltetett, annál él­sebbé vált a kormányra nézve az alternatíva: vagy reformokat benn vagy háborút künn, mely a császárságot megrendíthetné. Hogy nemzet­gazdászati és tár­sadalmi reformok nem elégségesek az ország­ban, nem tagadja a császár , de másrészt ural­mát nem találja eléggé megszilárdítva, hogy „az építményt megkoronázza.“ Olaszországtól a cus­­tozzai és lissai vereségek után nem lehetett va­lamire való kárpótlást kicsikarni. Valóban, a helyzet majdnem kétségbeejtő : egy háború az első vereség után a trónt veszélyeztetheti, belső reformok a forradalmat idézhetik elő, ehhez járul Mexico, mely Francziaországnak 100,000 katonájába és 700 milliójába kerül, és most pél­dátlan, Francziaországot Amerika előtt mélyen megalázó fiascoval végződik. Mi marad egyéb hátra, mint a keleti kérdésnél segélyt keresni ? S valóban ez mutatkozik egyedüli villámhárító­nak a villanyossággal megtelt hangulat felfo­gására. Különben téves volna azt hinni, hogy a dolog rögtönözve idéztetett elő. Az akna, mely keleten felgyűl, már rég rakatott, és már a né­met háború kezdete előtt meg voltak állapítva a főbb vonalak Franczia-, Orosz- és Poroszor­szág közt a keleti kérdés végrehajtását illetőleg, és ezen megállapítás első gyümölcse hohenzol Zerni Károly bg beiktatása volt Bukarestben, melynek jelentősége a keleti események további fejlése által mindinkább előtérbe fog nyomulni. De lehet-e kedvezőbb alkalom a keleti bonyo­dalmak megoldására ? Lengyelország mozdulat­lanul le van sújtva, Poroszország ürügyet keres Németország szabadelvű szervezésének haloga­tására, és Ausztria meggyöngitve és ziláltan állva, még nem állította helyre bensejében a békét.......“ Az „Agence Havas“ sept. - ról Athénből ér­dekes tudósításokat vesz, melyek szerint György király a védhatalmak egy küldöttségéhez inté­zett válasza az izgatottságot a crétai fölkelést illetőleg csak fokozta. A király azt mondá : „Törökország a szerződések megsértése által a keresztyén lakosságot fölkelésre ingerelte; mi engem illet, nem tilthatom alattvalóimnak, hogy a szerencsétlenségben testvéreiknek ne legyenek segítségü­kre ; ha tehetném is, nem tudnám soha elfelejteni, hogy nemcsak Görögországnak, de az összes helléneknek is királya va­nok. Inkább hogy sem a rám rótt kötelességeket félre­ismer­ném, visszatérnék Dániába. Elejétől fogva, midőn a crétai mozgalom kitört, kijelentettem semle­gességünket és meghagytam alattvalóimnak, hogy legális figyelemmel viseltessenek a szerződések iránt. Ezalatt Törökország ugyanazon szerződé­seket a keresztényekkel való bánásmódot ille­tőleg megszegte ; ennek folytán sem engem, sem a görögöket nem lehet az eseményekért fele­lőssé tenni.“ Egy nappal előbb, mielőtt György király ezen pánhellen nyilatkozványt tette, sept. 5 -én, a görög minisztérium memorandumot intézett a három védhatalomhoz, melyben történetileg, ki­merítően kifejteni iparkodik, miszerint a porta évek óta minden a rajá­k védelmére megállapí­tott szerződéseket megsért és különösen a can­­diai kérdésben igazságtalanságban van. Az epirusiak egy küldöttsége a nagyhatal­mak képviselőinek következő feliratot nyújtotta át Corfuban: Excellentiád ! Oly emberek, kik pillanatról pillanatra várhatják, hogy a törökök vak fana­­tismusának esnek áldozatul, járulnak ma excel­lentiád elé, hogy azon magas uralkodó kegyéért és irgalmáért esedezzenek, kinek képviselője ex­cellentiád. Családainkat és mi becseset e földön bírunk, zsarnokaink boszujának átengedve, jöt­tünk ide Epirusból, hogy húszezer szerencsétlen polgártársunk és testvérünk nevében azon ha­talmas fejedelemnek védelmeért könyörögjünk, kinek képviselője excellentiád. Ha a polgárisult népek emberi érzete sehol sem tűri a rabszolga kereskedést, valjon Európa uralkodói fogják e tűrni a szerződések félrevetését, a durvaságot, számkivetést, zsarolásokat és a török kormány vak dühét a szegény keresztyének ellen, mi sok­kal roszabb még az embertelen rabszolga ke­reskedésnél ? Mi nem hiszszük. Minth­ogy tovább­ra nem viselhetjük a gyűlölt török jármot, kér­jük exellenitádat, kormányának az epirusi gö­rögök vigasztalan helyzetét ecsetelni, kik mind­nyájan azon egy vágyakozó óhajjal vannak,hogy az elviselhetlen török jármot lerázhassák és test­véreikkel , a szabad Görögország görögeivel az egyesülést végrehajtva lássák, mielőtt Epi­rus mezőségei újból görög vérrel befestve lesz­nek. Corfu, aug. 17. 1866. Lavalette franczia ideiglenes külügymi­niszter körsürgöny­e a császár diploma­tái ügynökeihez. P­ár­is, sept. 16. Uram császári kormánya nem halaszthatja tovább érzelme kifejezését a Németországon történt események felett. Moustier úr még egy ideig távol lévén, ő felsége nekem paran­csolta meg, hogy megmagyarázzam diplomatiai ügynökeinek az indokokat, melyek politikáját vezetik. A háború, mely Európa déli és közép részé­ben összerombolta a szövetséget, és véglegesen alakította az olasz nemzetiséget. Poroszország, melynek határai tovább terjedtek a győzelem által, uralg­a Rajna jobb partján. Ausztria el­vesztette Velenczét, és el van választva Német­országtól. E jelentékeny változásokkal szemben, min­den államban feltámad felelőssége érzete; min­­denik azt kérdezi, mi lesz hordereje a közelebb­ről kötött békének, mi befolyása lesz az európai ügyekre és minden hatalmasság nemzetközi vi­szonyaira ? Francziaországban a közvélemény fel van indulva. Bizonytalanul ingadozik az öröm kö­zött, hogy az 1815-ki szerződések szétromboltat­­tak, és a félelem között, hogy Poroszország túl­ságos növekedést nyer ; továbbá a béke fentar­­tásának óhajtása, s a remény között, hogy hábo­rú által területi nagyobbodást lehetne nyerni. Örvend Olaszország teljes felszabadításának, de biztosítva akar lenni a veszélyek ellen, melyek a sz­­atyát fenyegethetik. A lelkeket elfogott nyugtalanság, mely a külföldre is elhat, kötelezi a kormányt tisztán megmondani, hogy mily szempontból nézi a dolgokat. Francziaországnak nem lehet kétszínű politi­kája. Ha érdekei és ereje meg van támadva a Németországon történt jelentékeny változások által, azt őszintén be kell vallania és megragad­nia a szükséges rendszabályokat bátorléte bizto­sítására. Ha semmit sem veszít a történt átala­kulásokkal, ki kell azt őszintén nyilatkoztatnia és ellenállani a túlzó nagyításoknak, melyek a nemzetközi féltékenységeket felkeltve, kitéríte­nék a rendes útról, melyet követnie kell. A bizonytalanságok eloszlatása és a meggyő­ződések megnyugtatása végett, szembe kell néz­ni a múlttal a mint az volt, és a jelennel a mint az mutatkozik. A múltban mit látunk? 1815. után a szent szövetség egyesített Francziaország ellen minden népet az Uráltól fogva a Rajnáig. A német szö­vetség Poroszországgal és Ausztriával együtt 80 millió lelket számlált ; Luxenburgtól Tries­­tig, a balti tengertől Triestig terjedt és minket egy vas kerítéssel környezett, mely öt szövetségi várra tá­maszkodott ; a mi stratégiai állásunk a legügyesebbb területi combinatiókkal volt lelán­­czolva. A legcsekélyebb nehézség, mely akár Hollandiával, akár Poroszországgal a Moselnél, Németországgal a Rajnánál, Ausztriával Tyrol­­ban támadt volna , az egész szövetség összes erejét felköltötte volna ellenünk. Az osztrák Né­metország, mely megtámadhatatlan az Etschnél, kellő pillanatban az Alpokig nyomulhatott elő. A porosz Németországnak a Rajna mellett elő­­csapatát képezik azok a másodrendű államok, melyeket örökös izgatottságban tart a politikai átalakulás vágya, és a­melyek hajlandók Fran­cziaországot az ő tételök és óhajtásaik ellensé­gének tartani. Spanyolországot kivéve, semmi lehetőség se volt, hogy a continensen valakivel szövetséget köthettünk volna. Olaszország szétdarabolt s tehetetlen­ volt, nem jöhetett számítás alá mint nemzet. Poroszország nem volt se elég tömör, se eléggé független, hogy hagyományaiból ki­bontakozzék. Ausztria sokkal­ inkább­­törekedett megtartani olaszországi birtokait, hogy semlve­­lünk bensőleg egyesülhetett volna. A hosszas béke kétségenkívül elfeledtette a területi felosztás és e szövetségek veszélyeit, mert csak akkor tűntek föl rémítőleg, midőn a háború kiütött. De ezt a szánandó biztonságot Francziaország sokszor a világban való szerepe feladásával eszközölte ki. Tagadhatatlan, hogy negyven év alatt mindig készen s ellenségkép maga előtt találta a három éjszaki nagyhatal­masságot, kiket a közös vereségek és győzel­mek emléke, a kormányelvek hasonlatossága,­­ a mi szabadszellemű és polgárosító működésünk iránti bizalmatlanság egyesített. És ha most az átalakított Európa jövőjét vizs­gáljuk, mily biztosítékot nyújt ez Francziaor­szágnak és a világ békéjének ? A három éjszaki udvar szövetsége szét van törve. Az Európát kormányozó új elv a szövetkezés szabadsága. Valamennyi nagyhatalmasság teljesen vissza­nyerte függetlenségét és hogy rendes fejlődése útján haladhat. A megnagyobbodott jövőre minden solidari­­tástól ment Poroszország biztosítja Németország függetlenségét. Francziaországra nem vet árnyat. Ez, büszke csodálatos egységére, szétronthatlan nemzetiségére, az egyesülés műve ellen nem fog küzdeni, és nem sajnálkozik a felett, miután ama nemzetiségi elvek alapján ment végbe, me­lyeket maga is képvisel és a népekkel szemben védelmez. Midelyest Németország nemzetiségi érzülete meg van nyugtatva, eltűnik nyugtalan­sága, megszűnik ellenségeskedése. Midőn Fran­cziaországot utánozza , oly lépést tesz , mely hozzánk közelebb hozza, de semmi esetre sem távolítja el. Délen Olaszország, melynek hazafisága még a hosszas szolgaság által sem nyomathatott el, birtokába jutott nemzeti nagysága minden ele­meinek. Létele alaposan megváltoztatja Európa politikai feltételeit , azonban megfontolatlan ér­zékenykedések , átmeneti igazságtalanságok daczára mégis közelebb hozzák eszméi, elvei és érdekei azon nemzethez, mely vérét ontotta füg­getlenségének kiküzdéséért. A pápai trón érdekei a sept. 15-iki szerződés által biztosítva vannak. E conventio legalisan keresztül fog vitetni. Miután a császár csapatait Rómából visszavonta volna, hátrahagyja ott a sz­­atya biztonságának kezességéül Francziaor­szág pártfogását. A keleti úgy mint a középtengeren másod rangú tengerészetek emelkednek, melyek ked­vezőek a tengerek biztosságára nézve. Ausztria, olasz és német gondjaitól megmene­külve, erejét nem fogja többé gyümölcstelen versenygésekre pazarolni, hanem öszpontositja azt Europa keletén és igy még mindig 35 millió lélekből álló hatalmat képezve, sem ellenséges- TÁRCZA. Íg­y s­­­á­r o s l­e zárt (élettörténete, levelezései stb. kiadja Szokoly V. 1 fő füzet.) (K. L.) A levelezések Párisból 1851. évvé­­gével kezdődnek S­z­u­t­s­i­c­s Amália k. a. hoz Pestre, ki M. L. leveleit, eltette, s gondosan őriz­te , kiadás végett — mit a jó öreg 1858-ban megtudván igy irt : „íme, most az unokahugok legjobbika arra adja magát, hogy az én karczo­­lásaimat eltegye, megmutatandó a világnak 1­öz mily lelkiszegény (?) száraz, üres, prózai incor­rect iró volt az ő nagybátyja, sz­or, hogy a ma­gyar tudós társaság ily gyámoltalanokat is szá­mított levelezői közé.“ „Természetesen, helyesen jön a nevezett tudós társaság, hogy őt nagy sze­rencsétlen­sége után tagjai sorából kitörölte holttá nyilvánította“ — folytatja. Erre azonban Toldy Ferencz ur az illetőknek azon fel­világosítást adta, hogy­ az elitélt vagy számű­zött akadémikusok neveit a felsőbb hatóság ha­gyatta ki. A levelek nagy része Szutsics Amália k. a. hoz, Mészáros Antal úrhoz, gróf Batthyány Lajos özvegyéhez, Vu­ko­vics Sebőhöz, Ludvigh Jánoshoz szól, telve az ő ismert jó humorával a balsors minden változatai közt- 1852 év elején ugyanis már Jerseyből írja le J­e­r­s­e­y la­kását és életét : „ez reggel 8 órakor kezdődik mondja, egyelőre mosakodás, török papucs stb. s erre az exeffendi a terembe megy; ba­rátja (Katona M. ezredes) kávét hoz, megtekinti a naptárt : mikor lép be az apály ? stb. 11 óra a második reggelizés ideje — olvasás, levélírás — 8 órakor szabadba megy, apálykor a hullá­mok tövében a kavicsos tenger fenekén sétál, kagylókat szed s megint el­dobálja.“ ... A fürdési időszakban : „6 órakor üdvözlöm már a zephyrt, hétkor a sós habok közé rohanok, nyolczkor magam előtt egy findzsa mokkával és r­zámban nargiléval visszaemlékezem az ország­ra, hol hajdan M­­­d­á­s uralkodott, s hol én tö­rökké lettem, (Kiutahiában) kilencz órakor már egészen kész „memoirejaimból„ mosogatom ki a foltokat mely emlékiratoknak halálom után aról kellene szólniok , hogy én semmi egyéb nem voltam, mint csupán becsületes ember." Az angol hölgyekről irja, hogy bár a szobák­ban a száraz­földön annyira prude ok, hogy raj­tuk Salamon énekeinek hatása is megtörne — de vízben, a tengerben csupa Dianák , az Akteo­­nok kik bájaikat meglesik nem változnak szarvasokká, sőt a 19 dik század Zeuxiseinek szívesen szolgálnak mintául , mert ingük a tiszta hullámokon keresztül alig szolgál Isis­fátyolul .... ekkor mindent természetesnek ta­lálnak, mert a fördözés a házi szemérmeteske­­désnek egy kis „abonnement suspenduse.“ M. L. mint 57 éves ember indult neki az ame­rikai útnak, életmódnak, nem valamely gyönyö­rű de mégis vigasztaló kilátással, mely azonban nem teljesült .... „Katona Miklós neje nem fog velünk kivándorolni s igy a mezei és kerti mun­kán kivül a főzés is a mi dolgunk. Gyomrunk és briliáns ruházatunk rövidsége daczára, 500 darab legjelebb facsemetét viszünk, élelmünket egyetlen ételre, ruházatunkat durva (tengerész) öltönydarabokra szállítottuk alá ; a fákból két év múlva jövedelmünk lesz, ha ez nem sikerül, gyümölcskereskedésre adjuk magunkat — tél idején a városban (New York) philosophiis elő­adásokat nyitok, vagy oktatást egyszerre hat nyelven, e mellett fizöm majd az orvosi gyakor­latot, homoepatice gyógyítván az embereket és állatokat, — — ha lesz 12 hallgatóm vagy patiensem, birbe jövök, gazdag emberré leszek s csak, akkor, de csak akkor láthatlak ismét“ — irja kedves húgához Jersey­ből 1853. év tavaszán. De ez még nem elég: „ha 4—6 acre földet vehe­tek 10 a­ mfldre innét (New-York­tól) úgy far­mer leszek. Ha nem lehet, akkor a régi rókabőrt kezdem nyúzni t. i. lovagló iskolát állítok, mire ajánlatot tesznek. Ha ez sem sikerül egy házat kérnek ki egy kerttel és „lódoctor“ leszek vala­mely faluban — vagy ha ez sem, úgy már meg­mondtam mi leszek“ — irja Vukovicshoz New- Yorkból 1853. sept. 2 án . . . Ennyi minden­féle életmódra készült — és­­ végre mégis oly pályán kereste kenyerét (nevelői) melyre addig nem is gondolt. 1853 év New Jersey Stateben a vasúttól 20­0­ mfldnyire telepedett, barátaival Katona Mik­lós ezredes és Dénes Lajos kapitánynyal. Egész birtokuk azonban csak 23 acre, miszerint : „a bácskai 75 holdas tótból“ (igy csúfolta magát,) 23 acres yaukee lett : „Tehát van birtokom, te­henem, lovam, malaczom, tyúkom és egy macs­kám s mondhatom, hogy „otthon vagyok !“. . . . „A föld sem bánáti, sem tiszai, de termő agya­gos homok. Eddig (dec. 25.) csak talyigám van és egy lovam , de van 12 tojás tyúkom és egy tehenem, mely 10 szeze tejet ad. A többi mind szegénység és „Lázi bácsi“ (így hívták jó baj­­társai) szépen tisztítja az istállót és fej is hébe­­közbe , fát vágni, mivel 4 h. erdőm is van, kerí­tést javitni,piaczra járni — ezek a mulatságaim, mivel segédem (Danes), fiatalabb és erősebb lévén nehezebb munkát végez“— Ezen mun­kák pedig igy osztattak meg — aristocratice : „Nem hiában voltam magyar miniszter, mert a pompát el nem felejthetem környezetemben mivel: lovászom, kocsisom, kertészem ezre­des, Katona M. Szakácsom favágóm és mezei munkásom pedig kapitány (Danes) de ha be­áll a földi munka ideje, akkor a magyar tá­bornokra jut a szakácsság­ kellemetes függelé­keivel , mert az itteni némbeli erkölcs noha na­gyon tele van bibliai morállal, mégsem hiszi magát elég erősnek három nőtlen férfi körében az ördögnek ell­et állhatni.“ Képzelhetni mily alkalmatlan volt ezen saját­ságos életmód — kivált midőn következtek a szokásos apró bajok : „Nagyon boszant (mond­ja 1854 jan. 22-én), hogy tyúkjaim még sem akarnak tojni, bárha igen igen jól meg­traktá­­lom őket paprikával, osztriga héjakkal, chi­nois magvakkal. De még boszantóbb, hogy há­rom ily ifjú (?) legényhez nem akar egyetlen szol­gáló sem beszegődni. Itt meg kell az ember­nek házasodnia, fia azt akarja, hogy szakács­­néja és tehén trabbantja legyen..........Ha elér­kezik a mezei munkák ideje, a főzés, fejés, tyú­kokra ügyelet és a söprés departamentje ne­kem jut. . . ügy is lett. De ennek is megvoltak saját örö­mei: „tyúkjaim eleget tojnak (irja ápril 14-én) s igy a fölöslegest eladom; 12 tojás m. e. 22 p. kr. és három fekete tyúkom ül — s mivel ez engem illet, úgy ismernek hogy két favoritom még sétálni is eljár velem.“ ... így itt april 14-én holott az előtt egy hóval oly szerencsétlenség történt a farméban, melyet részletesen meg kell ismernünk — bár később még jelentékenyebb csapások érték a külgazda­ságot. 1854. év mart. 12 én ugyanis igy ír bátyjá­hoz: „két havi magam házábani lakás után, Katona Miklós mártius 1-jén, reggel 6 órakor mikor épen mosdásban voltam, belép sápadtan, hogy ég a ház ! Kimegyek és látom, hogy ég, és azt is látom, hogy egy kutágás nélküli rész kút mellett oltani lehetetlen ; azért is ho­rdtunk ki, a mennyit lehetett, de fából lévén a ház, nem so­káig lehetett s igy jószágunknak fele oda égett, a ház pedig le egészen a pinczébe. Mit legjob­ban fájlalok az, hogy kétezer oltani való cse­mete, ötszáz gyökeres venyige, háromévi oltása más száz­ötven darab finomabb fa, melyek a pinezében földbe ásvák, félig leégtek, félig meg­sültek és 750 más gyümölcsfából, melyek közel a házi kertben ásvák el, mindannyi oltóágak veszvék. Ehhez kutahiai emlékeim, magyar pénzeim s több más honi házi bútoraim. Sze­rencse hogy éjszaka nem történt, mert akkor magunk is beégtünk volna. A tűz a kéményből — a melynek vakolatja, öregsége miatt lyukat hagyott — a gerendát meggyuj­totta. Biztosítva volt a ház 600 tallérban, tehát ez föl lesz épít­ve, noha kisebb formában, mivel új házat ha mindjárt fából is, nem lehet azon az áron épí­teni. Továbbá szerencse, hogy nincs folyó mel­lette, mert máskép vízözönnek is kellene jönnie, hanem remélhető, hogy a menny kö becsap a fészekbe s igy talán vége lesz a sors csapásai­nak. Amen.“ Mind e mellett is a belső gazdaság gyarapo­dott; születtek: három macska, 37 csirke s má­jusban már 6 kotlós tyúk ü­lt, de a külső gazda­ságot nagy csapás érte. „Annyi féreg és annyiféle van itt (i­janul. 27- én) milyeneket soha nem láttam Európában, Diny­nyéimnek olyan szent jánosféle fénylő boga­rak egyenesen a szivét rágták le ; a búzát lábán kukacz eszi, úgy hogy egész tartományok el­vesztették termésüket; a lótetvek milliói a ku­­koriczát sőt krumplit pusztítják, stb. és mi mind­ennél kártékonyabb: jul. 14-től sept. 9-ig semmi eső se esett. A csapás súlya csakhamar bekövetkezett: „Oct. elseje óta megköszöntem Dants segédem szolgálatát (írja nov. 20 án), szolgáló leányomat, kit nem illik másnak mint asszonyi segédnek ne­vezni, nincs miből fizetni, tehát e héten elereszte­ni — tizenegy havi farmerségem alatt legalább két hóig volt ki reánk mosson — most már ez sincs. Hogy élhessek , kölcsönhöz kellett folya­modnom. Aratásom annyit sem nyújtott a miből 3 hóig élhettem volna. A 25 kamatos kevés se­gély megmentett az éhségtől, de másra nem használt. Elhatároztam (irja 1855. febr. 17 én) hogy kis birtokomat eladom s élelmemet két kezem munkájával keresem meg, ha nem tud­nám azt az én gyönge kopasz fejemmel meg­tenni.“ Nem is neki való volt az amerikai farmerség. „Belőlem amerikai jellem vagy lelkűlét sohasem fog kifejteni (irta egy év előtt) mert szellemi, ügyviseleti s üzleti irányú gondolkodásom mo­dorával meg nem egyez. A személyes szabad­ságon kívül minden nehezebb itt, mint Európá­ban — és épen annyi­ra nem több az önzés, ön­érdek­lésés, és más vétek, sőt a vallási fanatiz­mus is nagyobb, noha, felülről mit sem gondol­nak vele.“ Nem is épen kedvező éghajlatot választott a mezei gazdászatra- Oly szélsőségek találkoznak itt, minőket mi — daczára minden panaszaink­nak, nem ismerünk. Itt ugyanis a tél oly hideg mint nálunk, a nyár pedig forróbb, mert new-yer­­sey ezen része Rómával egyenlő vonal alatt fekszik — és a két szélsőség, még tavasz­kor is cserélgeti egymást: „Nagy péntektől kezdve iszonyatos havazás, két napig meleg, utá­na két napig folytonos eső és orkán volt (irta tavaszkor) melynek ezer ember áldozata lett és mely úgy elöntötte farmomnak egy részét hogy Katona Miklós dolgos segédjével a lá putri lakott mely bedőlt s­ök ürgeként kiöntettek stb. stb. Nálunk tegnap este (irja 1855. jan. 5-én). volt -1- 501/2 R- meleg és ma reggel van — 9° R. zérus alatt. De még furcsább : Salem váro­sában 42° alatt, tenger mellett az emberek dec. 27 én -j- 21° R. melegnél a tengerben fürödtek és 10 a. (tehát 2 g.) mértfölddel belebb — 17° zérus alatt dideregtek. Farmja elpusztulása után Mészáros Lá­zár egy később igen megkedvelt családhoz Mitchell E­­esquire családjához keblezte ma­gát be , Long­ Island Fluhing helységébe, hol : „két csinos jó magyar viseletű leányt s ugyan­annyi ficzkót­ oktatott német, latin nyelvre s többféle tudományokra — kiktől csakhamar arany tollat kapott, melyet többször felemitt le­veleiben. Itt már nem voltak anyagi gondjai — csak némely segélyforma kölcsön visszafizetésével, melyeket két év alatt csakugyan kifizetett......... Ekkor azonban így kiáltott fel (M. Antalhoz írt levelében) : „ruháimon mindig a zseb volt az, a­mi legkevesebb javítást igényelt — 8 évi vándor­lás ! Va évi parasztság és 2 évi praeceptorság után nem maradt több részemre 10­­ tallérnál“... Ezzel akart­a Californiába menni ... de kegyetlen betegség lepte meg — mely nem hangolta le végképen kedélyét — pedig ez azon betegség kezdete, mely a tengeren keresztül utazás által halálossá fokozódott. 1856 ik jan. 20 án erre vonatkozólag ezt irja kedves húgának : „fél arczomon s homlokomon kiütéseim voltak, melyek miatt hosszas ideig még gondolkodni sem valók képes, s melyek szépségemnek nagy ártalmára valának“ stb. „Mindig gyenge emlékező tehetségem lévén ez most fejbajom miatt még gyengébb“ — mondja később Ez azonban nem akadályozta, hogy növendékeivel körutat tegyen a Niagara zuha­­taghoz, mely utazásáról jegyzeteket tett s roko­nainak ígéri, hogy ezeket még olvasni fogják... Jó rokonai ezen körülményektől is indíttatva 1857 elején lépéseket tettek, egy hazatérhetési engedély kinyerésére. M. L. azonban ehhez nem adta beegyezését. „Mondd, hogy az, ki legfel­sőbb parancs ellen cselekedett, s azért holttá té­tetett, mondd : miként léphetne fel azon kéréssel, hogy bocsássanak meg neki, mert parancs sze­rint működött? !“ írja kedves hugának. Genfbe, P­u­k­y Miklós nyomdájában keresett és talált neki megfelelőbb foglalkozást... de — az oda utazás elszakitá élete fonalát, mit ő előre sejtett. „Hat hó óta kelések általi tisztulásom — ha tisztulás és mire ? mindegyre tart — s igy Európát megfiatalodva láthatom meg, ha látom. Tudtodul adhatom, hogy innen ez utolsóelőtti levelem s az utolsót oktoberben irom, hahogy a sors számításaimra keresztvonást nem tesz. Készakarva mondom, hogy a sors, mert ez egészségi állapotomra vonatkozik, mely mult évi november óta folytonosan éget, szúr, szak­­gat és alkalmatlankodik, de mindeddig ágyba nem dönthetett. Vérrel alá futott foltok s hason­lók bőrömön, s ezenkívül mindazon betegségek ismétlése sanyargat, melyek életemben valaha meglátogattak.“ így ir kedves húgához 1858. jun. 7-én. Utolsó levelét Vukovicshoz irta október utolsó­ján. Már előbbeni levelében panaszkodik, hogy hideglelése van, tele van kelésekkel, melyek minden mozgást gátolnak. Ekkor már Angliában volt Teleky Sándor anyósánál Egwood­­ban hol nov. 16-án bevégezte küzdelemteljes életét. Utolsó órájában Vukovics Sebő és Czecz János barátjai voltak nála. Eltemet­tetése az oxfordi grófok sírkertjében , nagy Ünnepélylyel ment végbe. Lady Langdale rokonai mellé tétette. Sírverseit a „Hon“ tiszt, olv. közönsége már ismeri.

Next