A Hon, 1866. szeptember (4. évfolyam, 201-225. szám)

1866-09-26 / 221. szám

221 -ik sz. Szerda, szeptember 2. Előfizetési dij: 1 listán küldve vagy Budapesten házhoz f­ordv. egy hón­apra ........................... 1 frt 75 kr 3 hónap­, a ....... 5 frt 25 kr. 5 hónapra.................................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban nelkezdhető , s ennek bármely i. ^'in történi!» *s­­ mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. ΣAindasi pónajárulék bérmentet-itve kéretik beküldetni. Shorkeixténi iroda: fferencziek tere 7-ik szám 1-sö emelet. S­erkeaste lakása : Országút 18-ik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSMTI NAPILAP. Negyedik évfolyam 1 8pfNj Beiktatási díj : 1 hasáb«s ilyfél a petit sora ... 7 tar. Bályogdij minden beiktatásért . . . .só h? Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyílt­ téri 5 hasábos betit sorért . . 25 kr Sn­ Az előfizetési díj a lap k­iadó­hivatalA-­­ hoz kilMendő. (Fersíirzlek tere 7. **. 1 flildssslnt. A lap szellemi részét illető minden köz­irot­ony a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak­­sraert kezüktól fogadtatnak el. PEST, SEPTEMBER 25. Politikai Szemle. (II.) Lavalette ideiglenes franczia kül­ügyminiszter körsürgönyében, tudomás szerint ez áll Ausztriára vonatkozólag: „Az olasz- és németországi gondjaitól megszabadult Ausztria nem fecsérelvén többé erejét haszonnélküli vetélkedések­ben, hanem Európa keleti részén öszpon­­tosítván magát, még harminczöt millió lé­­lekből álló hatalmat képvisel, melyet sem­mi ellenségeskedés, semmi érdek nem vá­laszt el Francziaországtól.“ Ezen pathosra vonatkozólag következő észrevételünket fejeztük ki, a körsürgöny taglalása alkalmával, politikai szem­lénkben: „Ha ezen passus értelmét jól fogtuk föl, a körjegyzék Ausztriának ál­láspontot — súlypontot jelöl ki Kele­ten. Reméljük, hogy ezen intést — vég­re — fölfogják Bécsben. Ezen intés mel­lett a körirat Francziaország és Ausztria eshetőleges bensőbb viszonyát helyzi ki­látásba.“ Felfogásunkkal, melyet Lavalette kör­sürgönyének Ausztriára vonatkozó részét illetőleg kifejeztünk, nem állunk egyedül. Az „Ind. beige“ párisi levelezőié ipv i­­­ - V­II* sept. 21 -ki levelében : „Hivatalos köre­inkben nem foglalkoznak többé az Ausz­tria és Olaszország közti alkudozásokkal. Befejezettekül tekintik azokat. Hanem nyugtalankodnak a­miatt, hogy az osz­trák kormány egy lépést sem tesz előre az utóbbi események által reá erőszakolt átalakulás útján , nem láthatni egy eré­lyes személyiséget, egy új eszmét, mely ezen államot az uj után előre vinné. Attól tartanak (Párisban), hogy Bécsben vagy nem képesek, vagy nem akarják az „­ embert“ levetkőzni, s inkább az annyi­ra végzetteljes múlt kerékvágásában en­gedik magukat vezettetni. Lavalette kör­­irata határozottan kijelölte az utat, me­lyet Ausztriának jövendőben követnie kell. Ausztriának, mint már 1859 óta beszé­lik , határozottan a Levante felé kell tekintetét vennie ; ott találandja föl po­litikai hatalmának, anyagi jólétének for­rását. — Egyébiránt — végzi leve­lező — én több részletet szolgáltat­tam azon tanácsokat illetőleg, melyek ezen eszmék iránt Párisból sugallattak hogy ön azon czikkelyt, melyre vonatkoz­tam, úgy tekintse, mint azon nézetek nyil­ván jellemző kiegészítését, melyek a Tui­­leriákban uralkodnak azon uj út iránt, melyen a habsburgiak dynastiáját halad­va szeretnék látni.“ A bécsi kormányt különben másfelől is nógatják a valamit cselekvésre. A „Daily News“ ezeket mondja egyik közelebbi számában: Porosz-, Franczia-, és Olasz­ország, mindenik a maga módja szerint, nyilatkozott, miként tekinti a sadowai csata következményeit. Csak még Ausz­tria nem bocsátotta ki jövendő politikája programmját. Ezen körülményben szomo­rú ziláltság és csüggetegség jelét látja „Daily News.“ Ausztria feladata valóban nehéz, a monarchiát újólag alapostól kell fölépíteni, történeti életszálai keresztül vannak metszve, s régi hagyományai el­vesztették a jelenre alkalmazhatóságukat. A császári állam jelen politikai desorga­­nisatiója szerencsétlenség nemcsak Ausz­triára hanem Európára nézve. „Sietni kell Ausztriában az elhatározással — véli „Daily News“, s nincs független lap, m­ely őt e pontban nem támogatná. A candiai szigeten a görög fölkelők és törökök között vívott csaták eredmé­nyével ma sem igen vagyunk tisztában Míg a konstantinápolyi sürgönyök néhány nap előtt a törököknek, majd az atheneiek a görögöknek tulajdonítják a győzelmet. A tegnapelőtti konstantinápolyi sürgöny újólag hivatalosan jelenti, hogy a törökök a görög fölkelők által megtámadtatván, ezek két napi csata után 650 halottat és 1120 sebesültet vesztettek. A fölkelők Syrából kaptak volna 7000 fegyvert és 300 hordó puskaport. Mi igaz és nem igaz ezen hírekből ? nem tudjuk eldönteni. Tán pár nap alatt megerősíttetnek vagy meghazudtoltanak mindezen közlemé­nyek Párisból vagy Londonból. Föltétle­nül nem adhatunk hitelt sem a konstanti­nápolyi, sem az athenei távirati jelenté­seknek. A moszkvai „Moskovskija Viedomosti“ kijelenti, hogy a keleti kérdés megoldásá­ban Oroszország a fő­tényező s annak ,­is kell ma­radnia. Ez határozott és világos nyilatkozat. Az idézett lap, tudomás szerint, egyik leg­­tekintélyesb közlönye az orosz nemzeti pártnak, s már e szempontból is különös figyelmet érdemel az ily vélemény, kivál, tekintve az orosz kormányi közlönyök határozatlan s tétovázó maguk viseletét. Ha a „Moszk. Vied“ nézete elfogadtat­nék az orosz kormány politikájának pro­­grammjául a keleti kérdésben,­ nagyon hamar szőnyegre kerülhetne azon nagy kérdés, mely oly rég óta aggodalommá tölti el Európát. Hogy egyébiránt igen bajos leend Oroszországnak ezen kér­désben főszerepet játszani, mutatja a „Franc észrevétele a „Russ. Cor­­resp.“ czikke ellen, mely Oroszország formaszerinti interventióját helyezte ki­látásba , a keleti keresztényeknek. A „France“ figyelmezteti az orosz közlönyt a párisi szerződés azon szabványaira, melyek szerint az európai hatalmak csak kö­zösen tehetnek lépéseket Keleten; „minden egyes hatalom elkülönzött actió­­ja okvetlen ama szerződés többi aláírói­nak ellenállásával találkoznék.“ A „France“-nak azt írják Londonból, miként Derby lord szilárdan el vant ha­tározva, hogy Angolország beavatkozzék azon ügyekbe, melyek a keleti kérdést illetőleg a con­tinensen készülőben van­nak, s ellenállás esetében inkább felosz­latja a parlamentet. A ,,France“ közleménye nem valószí­nűtlen, s nézetünk szerint az viszhangja lehet azon eszmecseréknek, melyek a keleti kérdést illetőleg a párisi és londoni kabinetek közt történtek. Kunágota sept. 20. II. A tizenötös bizottmány véleménye a Ma­gyarország s­ö­vetsége többi országai és tartományai közötti kapcsolatot a sanc­­tio pragmatikán alapítja, mely kimondja a feloszthatlanul és elválaszthatlanul együtt birtoklást. Az 1723: 1 ső és 2-ik tr. czikkekben foglalt sanctio pragmatika azon állami szerződés, mely által honunkban a mai országlási rend (successio regiminis) ha­­tároztatik meg ; minthogy pedig ezen tör­vény ma már nem csak az örökösödés szabályául vétetik, hanem egyszersmind oly organikus törvénynek tartatik, mely által a magyar sz. korona országainak az osztrák birodalomhozi státusjogi állása határoztatik meg, itt mindenek­előtt azon fontos kérdés merül fel, hogy olyan-e ezen viszony, melyen a közös ügyek el­mélete a 15-ös albizottmány nézete sze­rint alapíttathatik meg ? Mindenek­előtt meg kell jegyeznem, hogy ezen törvénynek összevissza csavart és kuszált iránya, valamint szerencsétlen latinságánál fogva, egyike leghomályo­sabb és zavartabb törvényeinknek. Kü­lönösen pedig a Il ik tr. ez. 7-ik­á­nak szövegéből, nem csak az örökösödés meg­határozása, hanem egyszersmind az or­szág státusjogi állásáról is oly intézkedés magyarázható ki, melynél fogva Magyar­­ország az osztrák örökös tartományok­kal elválaszthatlanul és feloszthatlanul egyesítve és összekötve van, következő­leg, hogy nem önálló, nem független álla­­dalom, legalább annyiban, a­mennyiben közös biztonságról van szó. Hogy azonban ezen törvény által csak is az országlásbani örökösödési rend ál­lapíttatott meg, s Magyarországnak előbbi független állása meg nem változtatott, s igy abban bár minő közbiro­dalmiság esz­méjének alapja nincs, világosan mutatja ezen, a sanctio pragmatica neve alatt isme­retes törvény; — nevezetesen: a törvénynek magának czime ; a megelőző I-sö tv. ez. 3-ik és 4-dik­­­a, mely csak a n­agy örökösödést hatá­rozza el azon rend szerint, „mint az a Németországon kívül és belül fekvő egy­mástól elválaszthatlan országok és tartomá­nyokban már elrendelve, megállapítva és elfogadva van.u — Magyarországban és részeiben is, hasonlóul elválaszthatlanul ért­ve, állapittatik megu — de a hol Magyar­­országnak volt és jövőben leendő status­­jogi állásáról nincs szó, s az „inseparabi­­lis“ és „indivisibilis“ szavak disjunctive vétetnek, t. i. külön az örökös tartomá­nyokra, melyek egymástól elválaszthatla­nok, és külön Magyarországra kapcsolt, részeivel, melyek szinte egymástól elvá­­laszthatlanok és magukban megoszthatla­­nok. — De továbbá maga a tévértelmezésre okot szolgál­tató Il-ik tv. ez. 7 ik §-a, midőn szétvá­­laszthatlan birtoklásról szól, tisztán örö­kösödési és nem más birtoklást fejez ki, mint a reá következő 8-ik §. (Et memora­­tam, successionem acceptant) csak befejezi azt, a mi ezen tv. ez. megelőző §§ ban mondva van. Ha tehát a III ik tv. ez., melyben az ország minden jogai feltétlenül megerő­­sittetnek, a sanctio pragm. másik kiegé­szítő részét nem tenné is; —ha az 1790: 10 ik tv. cz. közjogi állásunknak lehető legjobb definitiója nem léteznék is, maga a sanctio prag., mely a legéletbevágóbb tévtanra indokul használtatik, nem oly pactum conventum, mely ország és ország között létesülvén, azok bármi czélból s bárminő kötelezettségbe léptek volna, ha­nem köttetett a magyar nemzet és királya között, ki egyszersmind osztrák császár az örökösödési jog és rendre nézve az ország minden jogainak és állásának épentar­­tása mellett, következőleg mint nemzet és személy közötti szerződmény, csak a nemzet és fejedelme közötti viszonyt ha­tározhatta meg, s hogy a két birodalom­nak egy közös fejedelme van, ez minden közössége, miből ismét az következik, hogy „sem elválaszthatlan, sem elválaszt­ható része a birodalomnak nem lehet, mert maga mint önálló birodalom szer­ződött fejedelmével. A birodalmi önállás és függetlenség, valamint másfél századon át gyakorlatilag értelmezett szövetségi alapeszméje, kizárja a lehetőséget is, hogy mint birodalom önálló is, kapcsola­tos is, egész is, és részt is lehessen. És ez másik oldalról is áll, mert az örökös tartományok az eddigi európai közjog szerint, a német birodalommal lé­vén reális kapcsolatban, Magyarország­gal csak személyes unióban állottak, s így Magyarország nem is lehetett elvá­­laszthatlanul kapcsolatos oly országokkal, melyek ismét a német birodalomnak vol­tak kiegészítő részei. Midőn azonban a 15-ös bizottmány az osztrák birodalommali közös viszonyokat a sanctio pragmatikán alapítja, s így a két birodalom legfontosb ügyeit rendezni akarja, váljon már az első lépésnél, a ki­indulási pontjánál nem tér e el a perso­nális uniónak logikai, s eddig állhatatosan védett fogalmától ? Ha elismerjük, hogy más kapocs is van közöttünk, mint a közös fejedelem, sőt a kapocsnak szükségességét is azzal indokoljuk, mert a két birodalomnak egy közös fejedelme van: váljon nem lépünk­­e ez által már tettleges viszonyba velük, s nem ismerjük-e el, hogy velük is, mint egyik részszel, kiegyezkednünk kell ? — S váljon ily­ej felfogás szerint nem lesz-e a sanctio pragmatica, mi eddig alapja volt a personalis uniónak, épen ellenkezően kiindulási pontjává a reális uniónak, mi­dőn a közös biztosság vétetik alapul ? Ily hangok a más oldalról már is emel­kednek, s a bizottm. munkálata már is oda magyaráztatok, hogy az országgyűlés el­tért a personális unió elvétől, mert nem következik-e az ily értelmezésből, hogy Magyarország csak annyiban lehet már önálló, a­mennyiben a monarchia bizton­sága megengedi ? Ha a monarchia bizton­sága, s nem a magyar birodalom ön­állása a sanctio pragmatica alapeszméje, vájjon Magyarországnak alkotmányos közjogi és kormányzati önállósága marsidhat-e az­zal coordinált viszonyban ? Méltán kérdhetni tehát, hogy ha nem a régi után haladunk, hanem a közös vi­szonyok új theóriájából indulunk ki, ho­vá jutunk ? — ki és mi fogja meghatároz­­ni a kölcsönös követelmények és engedé­kenység határait? — ki és mikor mon­­dandja ki a végszót: Eddig és ne tovább ? —­s várjon az által, mi az albizottmányi tervezetben elvileg elfogadva van, nincs-e már félig kimondva állami és nemzeti füg­getlenségünk felett a döntő s­zó ? Mit ér ezen aggodalmak ellenében azon fentartása az albizottmányn­ak, hogy a kö­zös biztosságon kívül függet­lenek vagyunk ? — A biztosság minden áll­amnak fő czélja, mi alá vonható minden, m­ert mindenre ki­hat. S hogy a logica oda i­s vezet, mutatja az, hogy a bizottmány véleménye szerint is magában foglalja a kis-, had-, pénz-és kereskedelmi ügyet nemcsak, hanem hogy oly szervezést is tesz ezek iránt szükségessé, mind a 20—23-ik alineák­­ban foglaltatik. S valóban ,előttem úgy látszik, hogy az 5-ik kikezdés,mely okadatolni akarja, hogy miért kell már most Magyarországnak az örökös tartományokkal egyenes érintke­zésbe lépnie, tulajdonképen bevallja, hogy egészen más alapra lép, mint a sanctio pragmatica. Ezen ok ugyanis az, hogy ő­felsége alkotmányos jogokkal ruházta­ fel többi országait is, azokat tehát absolut hata­lommal nem képviselheti. De minő befolyással lehet Magyaror­szág közjogi állására az, hogy az örökös tartományokban, melyek vele törvényes viszonyban és állami kapcsolatban nem voltak, változás történt ? Ha Magyaror­szág sarkalatos törvényeinél fogva csak­ugyan független, s mint Sz. István biro­dalma önálló birodalom, független és ön­álló kell hogy legyen az osztrák örökös tartományoktól, midőn azok alkotmányo­sak épen úgy, mint midőn nem voltak al­kotmányosak. Ha igazság akar lenni a sar­kalatos 1790: 10. tezikk azon tétele „Nul­i alteri regno obnoxiumu ,vagy az nem lehet kérdés, hogy azon „regmim“, mitől minden esetben független kell hogy le­gyen, úgynevezett alkotmányos-e vagy sem ? A magyar függetlenséget, önállást és birodalmi ágat biztosító törvénynek úgy kell állania egyik, mint a másik eset­ben. A legközönségesebben használt s a legerősebbnek vé­t érv tehát a leggyen­gébb. Cak bearanyozása a keserű lab­dacsnak. Vagy ta­án azt kellene feltennünk, hogy azok a régi vaskalapos táblabírák, azért nem akartak az örökös tartományokkal semmi viszonyba lépni, mert alkotmá­nyuk nem volt ? De úgy látszik min­den intézkedéseikből, hogy ők minde­nekelőtt és minden áron függetlenek akar­tak maradni, s ugyanazon törvényben is, melynélfogva a női örökösödést elfogad­ták, különösen függetlenségüket és addi­gi jogaik teljességét óvták meg. Nincsen a magyar közjognak állhatatosabban és következetesebben védett tétele, mint ön­állásának teljes megőrzése. Egyébiránt is úgy látszik, hogy Ausztria alkotmányossága csak a legalkalmasabb ürügy Ausztria régi vágyainak teljesítésé­re. Kimondták már régen a centralista la­pok, hogy Magyarország alárendeltsége a jóczél, hogy a­hol a birodalom kezdődik, ott a magyar függetlenségnek végződnie kell. A czél most is még a régi s csak az út és eszköz más. De ha teljes őszinteséget teszünk is fel az osztrák constitutionalis irány­zatban,­­ ha felteszszük is a komoly akaratot, és minden akadályok mellett lehetőségét , nemcsak a monarchia al­kotmányos regeneratiojának, hanem prac­ticus kivihetőségét az albizottmány ter­vezetének mind­két rész megelége­désére ; a közös ügyek szükségessé­gének ily ötletbeli elfogadása nem más, mint a 20-dik októberi diploma alapgon­dolatának közvetett elfogadása Magyar­­ország részéről is, mi ellen a 61-ki mind­két felirat határozottan óvakodik. A császári diploma ugyan­is egészen szakítva az absolutistikus múlttal, a biro­­dalomnak alkotmányt akar adni, s így az 1848-as egyik magyar postulátumot is teljesíteni. Kiindulási pontja tehát önmagában vé­ve csak helyeselhető, de iránya egészen elhibázott, mert alkotmányossága a cen­­tralisatio, s igy a független magyar biro­dalom elnyerése lenne, és szabadsága nem lenne más, mi­nt az ősi magyar sza­badságnak megsemmisítése. Mig a biro­dalom minden népei nyernének, csak Ma­gyarország vesztene el mindent. Kunágott­­ nnk-e el. A görög lakosság az Archipelagusba és a szárazföldön minden áron le akarja rázni a török jármot. Macedonia és Thessalia Epirus példáját törekszik követni. A bolgárok vallási üldöztetésük miatt igen izgatottak, és mióta Pro­­vadin városban templomukat ismeretlen okok folytán bezárták (az adott ok : „mert a bolgárok a szláv és nem a görög nyelvet biasz­tálják val­lási szertartásaiknál“,) a bolgár lakosság han­gulata igen aggasztó. Törökország szerbjei ed­dig nyugodt nézői voltak a zúduló események­nek — de ők sem fognak tétlenül maradni. Két jelentékeny tudósítást közölhetünk olva­sóinkkal a keleti ügyben. Az egyiptomi pasa mint az „Independanze“ jelenti, azon különös határozatra szánta el magát, hogy országának oly alkotmányt ad, mely Francziaország poli­tikai szervezetének felelne meg. Minden lakos­nak, törököknek, araboknak, örményeknek, ke­resztyéneknek és minden egyiptomi fajnak és vallásfelekezetűnek megadatnék a szavazási jog. Egy külön gyülekezet, fél senatus, fél államta­nács, megbizatnék a törvényhozással. Mindez minisztereinek nagy meglepetésére Ismail pasa által gondoltatott ki, és csak Nubar pasa vala­mint a franczia kormány volt a titokba beavatva. Az alkirályt, egy ferm­án által háza örökösödé­sét biztosítva látván, indította volna erre. Az igazoló iratot, melyet a caudiaiak a védha­­talmakhoz intéztek, egy fü­ggetlenségi nyilatkozat is követte, mely három pontot foglal magában : 1. A török uralom Crétán mindenkorra meg van szüntetve. 2. Créta hozzátartozó részeivel mindenkorra Görögországgal, mint anya­országával György király uralma alatt egyesittessék. 3. Ezen határozat végrehajtása a crétaiak vitézségére, a védhatalmak közbenjárására és Isten mindenhatóságára bizalik­ A „N. Fr. Pr.“ nek Írják Bukarestből sept. 1- ről : A jelenleg Konstantinápolyban tartóz­­kodó két miniszterünk örvendhet azon eredmény fölött, melyet aránylag oly rövid időn sikerült kivivniok, mi mellett azonban nem szabad e fe­lejteni, hogy a rendkívülileg kedvező körülmé­nyek találkozásának kell ezen eredményt tulaj­donítani. Már tegnap este harmadfél órai időközben két sürgöny érkezett ide Konstantinápolyból, melyeknek elseje azonban már két nap előtt adatott fel Konstantinápolyban és azon tudósí­tást foglalta magában, miszerint Moustier mar­quis kormányától azon utasítást vette, hogy ne hagyja el előbb Konstantinápolyt, míg I. Ká­roly fejedelem elismerése nem lesz véglegesen szabályozva. A második sürgöny azonban két óra alatt érkezett ide ; Stirbeg­ry és Stourdza miniszterek által van aláírva és az itteni udvar által rég óhajtott azon tudósítást tartalmaz­ta, hogy I­só Károly herczegnek megválaszta­tása az egyesült Dunafejedelemségek örökfsa fejedelmévé Tör­ökország részéről a már elismer­tetett. Biatiano, ki a miniszterek után küldetett Konstantinápolyba, és azokat fél után utol is érte, azonnal visszaindult Bukarestbe, hogy a már (mint a távirat mondja) jelentéktelen felté­telek részleteit meghozza, melyekhez a porta az elismerést kötötte és melyek az 1856 -i pá­risi conventio egy pontjával sem ellenkeznek. Bratianot még ez éjjel várják ide. Mozgalmak Keleten. A „Wanderer“-nek írják Belgrádból sept. 20-ról: A török kormány fejét veszti; minél ve­szélyesebbé válik a helyzet, annál konokabb lesz a diván. A beduinok nem akarnak továbbra a szultán uralma alatt maradni . Arábiában nagy változások vannak készülőben. A Libanonban átlátszó hamu réteg alatt erődik a tűz ; minden pillanatban nagy tűz lángolhatott föl, mert az ot­tani pasa valódi török és rablórendszerét tekint­ve fatalista . Allah akarat­a nélkül semmi sem történhetik és, ekkor közönyös, váljon az alatt­valókkal becsületesen vagy banditaszerűleg ki- A pápaság és az olaszországi dolgok. A „Journé des Débats“-ban Lamoine ezeket írja : Most már a franczia kormányon a sor, hogy az általa kötött conventiót szintén végrehajtsa, s e tekintetben nem is kétkedhetik jó akaratá­ban senki. — Nincs is tehát szükség azon nyilatkozatra, melyet Lavalette a kormány nevében tett. De hiszen , csakis azoknak szólott az , a­kik azt hiszik, hogy a fran­czia foglalásnak még továbbra kiterjesztését ehetne kivárni, s e nyilatkozatnak m­eg kell amaz emberek legvégső illusióikat is semmisí­­teni. Azt mi soha sem ismertük el elvileg, hogy a franczia kormánynak joga volna Rómában őrséget tartania. Ezt azonban maga a kor­mány is elismerte kezdettől fogva, s nem egy­szer nyilvánosan is kijelenté, hogy Róma meg­szállása oly kivételes cselekmény, mely csak esetleges körülmények által igazolható. A sep­­temberi conventio végrehajtása által a franczia kormány egyszerűen visszalép a jogi térre s rendbe hozand egy olyatén helyzetet, amely mindenkor ideiglenes jellegű valt. A háború előtt, mely Európa külhelyzetét oly sebesen átváltoztatta, nem valának oly aggoda­­lmban a pápa világi hatalmának hívei, mint most aggódnak a franczia foglalás tovább kiter­­jesztetése végett. Ezelőtt azt hitték, hogy Fran­­cziaország visszahúzódása esetében majd más hatalmak fogják oltalmazni a világi hatalmat, és pedig oly hatalmak, melyek azon kettős előnynyel bírnak, hogy katholikusok, és nem szabadelvűek. Most már sem Ausztriára, sem Spanyolországra, de még Bajorországra sem számolhatnak, s ezért kívánják , hogy Ró­mát azon hatalom tartsa fenn, amely Olasz­országot megalkotá. Miután azonban ezen végremények is enyészik, azt tanácsolják a pápának , hogy ne Angolországba men­jen , hanem egy angol birtokban lévő hely­re, Máltába. Máltában az angol törvények sza­badságát fogná élvezni, s egyszersmind katho­­likus népség között tartózkodnék. Azt nem tudjuk, váljon komolyan megállapított terv-e ez , hanem arról bizonyosak vagyunk, miszerint a szent­szék az ezen tervvel járó veszélyeket számba fogja venni, mely veszélyek pedig nem csekélyek. Ha igaz, hogy az angol kormány oly kész ráállani ezen tervre, amint kire jár

Next