A Hon, 1866. október (4. évfolyam, 226-251. szám)
1866-10-27 / 248. szám
248-ik sz Szomba!, October 27. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint Előfizetési dij : Pistán hendvto vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra ...... 1 frt 76 kr 3 hWipin............................ 6 frt 2f1 kr. (1 hónapn............................. 0) frt 61 kr Az elSfizetö« a* év folytán mind'vj hónapi‹»› Ui'SgkezdhetS , » ennek bármely (@, vitortáink i i mindenkor » hó első napjától ■«tg számittatoi Zind.i» pénzjámlék bérmentbitv. (i.ir«tsh bíküldetni. SKôfffe«*Bt®ai iroda : STæronoBÎeh tere 7-ik seáui l-BÍÍ emelet áaor&emstő *&kása : OrocAgn! 18-ik szám 2-dik ©mai®». POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI napilap. negyedik évfolyam !86| Lelftatás! dij : 7 hasábos ilyfél® petit non» .... 1 kr. Bályogdij minden jdeigtatásért ... 30 kp. Terjedelmeit hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fal. —. Kyîlt-têrî S hasábos hetit-során' , 25 fcr ga© A* elOfixetedle m ® l*p kiad* ttrNtálft. kw küldendfi. (FewsswaWk tew 7. fSMsslnfc ® lap saoUemi részűi illett mindéit köz a*fi.'»y a szerkesztöséghe-B intésencB, Bérmontetlen lovaink -sah Ismer» kezektől fogadtatnak el. Rendkívüli előfizetés november-decemberi folyamara. Előfizetési dij a két hóra 3 forint 50 krajczár. A „HON“ szerk. és kiadó hivatala. PIST, OCTOBZE 26. Politikai Szemle. (I). A „Französische Corresp.“, mely — mint már többször megjegyeztük — a párisi osztrák követség által sugalmaztatik, következő híreket közöl : Azt állítják, hogy észrevehető közeledés történt a sz.pétervári és berlini kabinetek között, a kenti események és a gácsországi közigazgatási változások következtében. Másfelől bizonyos (?) az , hogy a nyugati hatalmak és Ausztria között tökéletes egyetértés uralkodik a keleti kérdés minden fenforgó pontjára, nevezetesen a dunafejedelemségi kérdésre nézve, mely még nehézségekkel volt összekötve. Ha a „Franz. Corresp.“ ezen közleménye alapos volna , akkor a „Times“ berlini levelezője részul van értesülve a Porosz- és Oroszország közti viszonyokról, melyekre tegnapi zsemlénkben hívtük föl az olvadék figyelmét. És épen ez a tekintet az, mely bennünket némi tartózkodásra készt a „Franz. Corresp.“ közleménye iránt Ami a nyugati hatalmak és Ausztria közti egyetértést illeti a keleti kérdésben, ez akkor bizonyuland be, midőn az említett kérdés a diplomatiai zöld asztalnál vagy a csatamezőn csakugyan megoldásra kerül. Az olasz lapok más egyetértésről tudnak a hatalmák között, így a „Nazione“ azt állítja, hogy a velenczei népszavazás feloldhatlan kötelékkel csatolja össze Olasz-, Franczia- és Poroszország zászlóit, s a polgárisodás tetszései üdvözli az ily szövetséget. A „Globe“ párisi levelezője írja, hogy a franczia kormány nagy valószínűséggel köriratot bocsátott ki a római kérdésben. A tényt megcáfolják ugyan hivatalosan, de a tagadás inkább az alakra mint a lényegre vonatkozik, így néhány hónap előtt azt hallotta levelezőtől egy barátja, hogy Cowley lord, Metternich herczeg, Budberg báró, Nigra lovag és a török követ tanácskozást tartottak Drouyn de Lhuys franczia külügyminiszterrel ennek hivatalában, a dunafejedelemségi kérdés fölött. Barátja Londonba távírta, hogy értekezlet volt. Erre értésére adták, hogy nem volt az „conferencia“, s midőn e fölött csodálkozott, kijelentették neki, hogy az egyszerű „conversatio“ volt. A „Cras“ római levelezője írja, miként a franczia követ megígérte volna a pápának, hogy a franczia hadcsapatok ez év végéig Rómában maradnak. (Erről más versiót közöltünk tegnap a „Monde“ után). Sartiges utódául Bannevillet említik, ki jelenleg a franczia külügyi minisztériumban hivataloskodik. Napóleon kijelentette volna Florenczben, hogy a franczia hadcsapatok azonnal visszatérnek Rómába, mihelyt nyugtalanságok törnének ki ott. Poroszország megnyugtató nyilatkozatokat küldött volna Rómába, a pápa világi hatalmára nézve. Francziaországban egy második római légiót szerveznek. Ezekkel kapcsolatban megemlíthetjük, hogy a francziák elvonulásuk alkalmával minden fegyvert és lőszert átengednek a pápai kormánynak. A francziák dec. 4-én hagyják el Rómát s Civitavechiában figyelő állást foglalnak (?) s ezután az Antibesben toborzott légió szállja meg az angyal várat. Victor Emmanuel Turinban fogadja a velenczei népszavazás eredményét, s azt egy küldöttség nyújtja át, melynek élén Tecchio álland. Olaszország királya nov. 4-kén vonul be a lagúnák városába. Umberto herczeg a milánói „Secolo“ szerint Németországba utazik deczember hóbai , s minem kitűnő udvart, a bécsit is meglátogatja. Madridi tudósítások államcsműnyel öszszekötött terveket tulajdoninak Narvaez tábornagynak. Egy Madridból jövő , az ottani állapotokat ismerő személyiség állítja, miként a valenciai herczeg terve : a már is nagy mérvű deportationak még borzasztóbb mérvet adni, s más megrettentő rendszabályokat is alkalmazni, így reméli elhárítani a kormányt fenyegető veszélyt. Valószínű, hogy ezen veszély siettetni fog, a kormány ily szándéka következtében. Azonban a saját tétele végetti gondoskodás, — mint látszik, — nem akadályozza a madridi udvart abban, hogy a pápa érdekében is beavatkozni akarjon; de ezen szándékában — mint, látszik — nem megy annyira, mint kezdetben hitték. Az „Etendard“ úgy hallja Madridból, miként Spanyolország királynőjének soha sem volt szándéka hadcsapatokat küldeni Rómába, de hajlandónak látszik azon ajánlatot tenni a pápának, hogy ha elhagyná államait, egy hajót ad rendelkezése alá, mely őt Spanyolországba szállítja. Ezen ajánlatot nem csak IX. Pius pápának tette, hanem a nápolyi királyi családnak is Rómában, de egyelőre mindkét oldalról köszönettel visszautasittatott. Az országválasztmány művéről a közös ügyek tárgyában?. VI. Az albizottmány azon terve, mely szerint a közös ügyek vezetésére egy közös minisztériumot Magyarország külön kormánya mellett felállítandónak vél, zárt kaput nyit a két kormány közti egyenetlenségnek, bárha a vélemény 29. és 31-ik pontjaiban célszerűnek látszó korlátok vannak is az összeütközés elhárítására alkalmazva. A tapasztalás tanúsítja, hogy a hatalom, legyen az bárkinek kezében, túl szokott terjeszkedni a kitűzött határokon. Hogy ily czivakodások elő fognák-e mozdítani az ország és őfelsége többi tartományainak nyugalmát? majd megmutatja a jövő. Ha az albizottmány véleménye az országgyűlés és a kormány által is elfogadtatnék, mi az intéző körökből kiszivárgó tudósítások szerint alig várható, mi haszon háramlanék ez intézkedésből a birodalomra? Hiszi-e valaki, hogy az országban ez átalakulás teljes megnyugvást eredményezend? azt tartom, sokan be fogják látni, miként abban az országgyűlés csakis a helyzet által parancsolt áldozatot hozta, hogy az ország önállása keserves sérülést szenvedett, és míg a történelem szava el nem némul, mindig lesznek kik az alakítást ki fogják zsákmányolni az elégedetlenség szítására. Ilyet pedig szükség nélkül felidézni mai időben épen nem tanácsos, mert az állam, mint a feltünedező jelekből ítélhetni, súlyos krisisek előestéjén áll, melyek annak jelen alakjábani fenmaradását kérdőjellel állítják elénkbe. Ily viszonyok közt nem okos politika a kísérleteket tovább folytatni. Mondottam fennebb, hogy az experimentálást a szükség nem parancsolja. Itt már ezen állításom igazolására ki nem bocsátkozhatom, mert úgy hiszem, a megelőző tárgyalásokban e vonatkozatban eleget mondottam. A kisebbség véleményét illetőleg, — bár némely abban kijelentett elveket nem oszthatok — Tisza és Ghyczy Kálmán urak védirataiban több oly nyilatkozatra akadtam, melyek nézeteimmel egyeznek ; ezeket igazolásomra előadom a következőkben : Tisza Kálmán úr a „Hon“ aug. 12-iki számában felvilágosítván a kisebbség véleményét, az I. fejezetben azt mondja, hogy vannak ugyan a birodalom biztonsága érdekében kötelességeink, csak hogy ezek nem az örökös tartományok, hsn°m a fejedelem irányában állanak fenn, sőt még a közbiztonság érdekében sem vagyunk kötelesek velük együtt közösen határozni vagy tenni ; továbbá, hogy a közbiztonság sikeresítésére csupán úgy intézkedhetünk,hogy önállásunk megmarradjon, hogy a személyes unió kapcsa szövetségi viszonynyá, akár lazábbá, akár szorosabbá ne váljék, mely által országunk más országhoz csatoltatnék és független állam helyett egy birodalom alkatrészévé, tartományává lenne. Iratának III. fejezetében elveti a közös ügyek elnevezését, és a fentebbiek nyomán el azok közös intézését, hanem csak egyértelmű intézkedést javasol, de ennél kimondja, miképen ezt sem tartja kötelezettségből eredőnek, a védelmi erőt pedig nem kívánja a többi országok által állítandó erővel egyesíteni, hanem a magyar sereg létezésére súlyt fektet ; általában állami ügyeink elhatározását a magyar országgyűlés köréhez tartozónak vallja. A közös minisztériumra nézve kijelenti a VI-dik fejezetben, hogy az megsemmisítené Magyarország függetlenségét; továbbá, hogy a delegátiók által mindenkorra kivétetnék" az ország kezéből minden, a közös tárgyalásnak alávetett államügy, s hogy" e módon idegen nemzetbeliek hoznának kötelező határozatokat Magyarorágra , kijelenti végre, hogy neki független Magyarország kell, mely az osztrák birodalommal csak a fejedelem ugyanazonsága által van kapcsolatban. Záradékul kimondja a VIII-ik fejezetben, hogy bár a szükség hatalmas szava által arra intetünk, hogy a közös érdekű viszonyokra nézve javaslat terjesztessék elő, s ez annak, mi jog és törvény szerint tőlünk kívánható, megfeleljen, de az csak oly módon alakítandó és elfogadható, mely által hazánk önállósága legkisebb részben sem veszélyeztetik. Ghyczy Kálmán úr a „Hon“ 12-ik számában megindított czikkeiben a többség véleményére azt jegyzi meg, miként azon körülmény, hogy a többi országoknak őfelsége alkotmányt adott, Magyarországot alkotmányának csonkítására nem kötelezheti, nem szoríthatja arra , hogy jogilag közös intézkedés alá tartozóknak ismerjen el oly állami ügyeket, melyeket törvényes jogánál fogva önállólag intézhet, és ha politikai tekintetek, nevezetesen az, hogy az ausztriai népek alkotmányossága iránt figyelemmel viseltessünk, némely javaslatok tételét ajánlatossá teszik, ez nem ismertethetik el a pragmatica sanctioból folyó kötelezettségnek, hogy a pragmatica sanctio keltekor, sőt még azután is több örökös tartományok bírtak rendi jogokkal, melyek a fejedelmi hatalmat ott is több tekintetben korlátolták, s ezek mellett Magyarország a most közöseknek állított ügyeket mégis önállóan intézte. Kijelenti továbbá az V. fejezetben, hogy a többség tervezetének hiányai közé számítja azt, hogy abban nem látja kimondva, hogy a delegációk mi befolyással legyenek a külpolitika fő irányának kijelölésére — minővel a nemzetközi szerződések jóváhagyásánál; hogy a közös költségek megszavazása egy évre terjed-e ki, s hogy azontúl azokat úgy fölemelni, mint leszállítani jogában állandó ? Hiány szerinte az is, hogy a tervben a pénzügy minden megszorítás nélkül közösnek van kijelentve, holott a pragmatica sanctio épen nem említ közös pénzügyet , holott e közös pénzügynek tárgya sem leendene, miután a kül és hadügyi budgetet az illető szakminiszterek készítik ; a pénzt, miután az befolyt, utalványozzák czéljaikra, ez tehát egyszerű pénztári átmeneti kezelés lenne, mit a pénzügy tágértelmű elnevezésével felruházni nem tanácsos. A III. fejezetben, hogy a többség véleményében tágabb értelem adatik a pragmatica sanctiónak, mint annak valósággal tulajdonítható , hogy, ha az államügyek közössége a pragmatica sanctióból folyónak elismertetik, e közösségnek érvényesítése is a pragmatica sanctióból folyó kötelezettséggé válik, az érvényesítés kötelessége pedig magában foglalja azon eszmét, hogy a kezelés módozatai is közösen állapítandók meg, azokhoz tehát a többi országoknak is leend hozzászólási joga, s akkor aztán Magyarország önállása meg nem óvható, sőt a többség javaslatainak sikere is felette kétséges, hogy, habár a birodalom közbiztonsága a pragmatica sanctióból eredeti kötelezettsége Magyarországnak,e kötelezettséget az albizottmány többsége ennél többnek, ugyanazon forrásból származott közös és együttes kötelezettségnek nevezi, az együttes erővel a védelmet egyesített erővel eszközlendő védelemnek értelmezi, s a kötelezettség e tágabb értelmezéséből vonja le aztán azon következtetést, hogy a védelem eszközei a pragmatica sanctioból kifolyólag egyesítendők, és így közös intézkedés alá tartozók, holott, ha a védelem kölcsönössége jogosult is, nem következik, hogy a védelem eszközeit a többi országokkal szervesen egyesíteni, a védelem eszközeiről együtt közösen intézkedni a pragmatica sanctio folytán kötelesek is vagyunk. Ugyanott , hogy a közös biztonság a közelebbi múltban feltalált uj szó, s hogy az az 1723-ki t. czikkekben nem is foglaltatik, sőt arról sem létezik határozott kifejezésekben említés, hogy érelségének többi országait Magyarország védeni tartoznék; hogy Magyarország a pragmatica sanctio kelte után is a védelem mértékét és eszközeit esetről esetre önállólag határozta meg, s azért, ha e jogát másokkal megfosztani fogná, a pragmatica sanctióból folyó kötelezettségnek határán túlterjeszkednék; mit szabad akaratából tehetne ugyan, de arra a pragmatica sanctióná fogva nem kötelezhető. Végre ugyanott, ha a pragmatica sanctio a közös viszonyok rendezésére nézve kiindulási pontok van is elfogadva , de annak értelme szerint is Magyarország és a többi tartományok közt csupán a személyes unió kapcsa áll fel, melynél fogva joga van Magyarországnak, a birodalom biztonságára nézve, kötelezettségeit szabatosan meghatározni, de azt tenni nem köteles s e miatt a módra és feltételekre nézve önállólag határozhat, hogy a birodalom fel nem oszthatása szempontjából kihozott következtetések az ősök fejében nem fordultak meg. A VII. fejezetben , hogy a tervezet közös minisztérium Magyarország önállásának veszélyére lenne. A XIV. fejezetben, hogy az alválasztmány többségének javaslatában kijelölt államügyeknek közös elintézése a pragmatica sanctio alapján az ország alkotmányát annyira megváltoztatják, hogy annak visszaállítása,sőt az ez iránti követelés is lehetlenné válik. Ki az alválasztmány különvéleményét e két aláíróinak imént idézett nyilvánításaival egybeveti, számos ellenmondásnak fog azok közt nyomára jöni, mert midőn Tisza Kálmán úr a pragmatica sanctióban még laza szövetséget sem lát Magyarország és urunk többi országai közt, midőn kimondja, hogy neki független Magyarország kell, hogy a többség véleménye feladja Magyarország önállását, — midőn Ghyczy úr az örökös tartományok védelmének kötelezettségét sem ismeri el Magyarországra nézve a pragmatica sanctióból kiolvashatnak , és mégis az első a közös viszonyok elintézését a többi országokkal egyetértőleg (mely egyetértés csak eszményi vonal által válik el a közös intézéstől !) intézendőknek javasolja, — az utóbbi csupán a többi országok alkotmánya iránti figyelemből hozzájárul a nevezett ügyeknek a külön véleményben előadott módoni kezeléséhez , midőn a külön véleményben mindkettő oly tervezetet pártol, mely a legfontosabb államügyeket a lajthántúli országok beleegyezésétől teszi függővé, sőt a független Magyarországot, egy, bár csak tanácskozó idegen testülethez való megjelenésre utaló, ugyan hol lesz hát az a független önálló Magyarország? Én tehát, ki az ország függetlenségét legfőbb kincsnek tartom, oly kincsnek, melynek az országgyűlés csak őre lévén, csorbítását jogosan meg nem engedheti, mindkét műben majdnem hasonló körjeleket látok , azért hazafias kedélyemet egyik sem nyugtatja meg. De ha a kettő között kellene választanom kényszerűségből, vagy ha úgy akarjuk, a létező viszonyok iránti engedékenységből, mégis a kisebbség véleményéhez csatlakoznám, azon oknál fogva, mert ezen, legalább külsőleg, megóva hiszem az állami ügyekben eddig gyakorlott formákat, és az ország önállását, habár némi csorbítással is, inkább fentartottnak vélem. Non quis, sed quid. (1) A „Debatte“ figyelemre méltató egyik korábbi czikkünket és szokott bősz szadalmassággal, s obligát elmérézkedésekkel a határozati párt logicája ellen, azt vitatja, hogy az osztrák álamadósság mégis csak közös ügy. Részünkről érintett czikkünkben nem is annyira arról vitatkoztunk, váljon közös vagy nem közös ügy-e, az osztrák államadósság, hanem azt fejtegettük, hogy akár közös ügy az, akár nem, annyi bizonyos, hogy e tárgyban Magyarország és az osztrák tartományok között érdekegység nem létezhetik . Ezen állításunkat azzal bizonyítottuk be, hogy ha az államadósságok ügyeit valamely közös képviselőtest tárgyalná, a nyugati tartományok képviselői, mint az adóslevelek birtokosai mindig és örökké a papír birtokosainak érdekeitől fognak vezettetni, míg Magyarország, mely csak annyiban van érdekelve az osztrák státusadósságok ügye által, hogy fizettetik vele a kamatokat, minden alkalommal diametraliter ellenkező volumot bocsátand ki. Ha tehát a „Debatte“ czikkírói az osztrák államadósságokat csakugyan meg akarnák tenni közös ügynek, nem csekélyebb munkára vállalkoznak, mintha capacitatio után örök békét, egyetértést és harmóniát próbálnak szerezni a kertész és a kecske, a here és a munkás méh, a mészáros és a bárány között. Ki ne mosolyogna a „Debatte“ azon fölkiáltásán, hogy mi történnék, ha a nyugati Landtagok, kiknek szintén beleegyezésük nélkül köttettek ezen kölcsönök, hasonlólag tagadnák azok érvényességét? Tehát már oda jutottunk, hogy Magyarország ősi országgyűlését a néhány év óta ismeretes tartományi gandtagokkal a competentia kérdésében is egymás mellé tesszük? Ausztriában a törvényhozó hatálmat az utóbbi időkig kizárólag a fejedelem bírta .• a népek tehát, akik századok befolyása alatt nem voltak képesek maguknak döntő befolyást szerezni a törvényhozásba, nem jöhetnek a múltra nézve egy kategóriába azokkal, akik törvényhozási jogaikat, folytonos küzdelem mellett bár, megtartották. A régi francia háborúk idején, a magyar országgyűlés a nemzet roppant megerőtetésével folyvást megszavazgatta a subsidiumokat míg Ausztriában már akkor divatba hozták a mostani rendszert, mely 1869-ben és 1866-ban is alkalmazásban volt, tudniillik, hogy a háborút kontóra viselték. Ami az 1848 után kötött státusadósságokat illeti : ezek czélja s a bevett öszsegek hova fordítása nagyon is ismeretes. Évek soráig fentartották vele az ostromállapottal összekötött korlátlan miniszteri absolutismust , aztán anyagi kényszerítő eszközök kellettek, a német bureaucratia, német törvénykönyvek és osztrák-német iskolai rendszer behozatalára. Az elégedetlenség folyvást oly nagy volt Ausztriában, hogy a külföldi viszonyok bizonytalan állása és eshetőségei miatt szakadatlanul iszonyú létszámú katonaságot kellett készen tartani. És ha valamely európai kérdés égető alakot vett fel, ha azáltal Ausztria egyenesen érdekelve sem volt, a crisis jelei mégis sehol sem tűntek fel fenyegetőbben, mint épen Bécs birodalmi fővárosában. Engedjen meg tehát nekünk a „Debatte“ annyi emberi gyengeséget, hogy az ily célok és ily körülmények között felszedett osztrák államadósságok sorsa és jövője iránt különös nagy lelkesedettséget és feláldozó készséget ne kelljen tanúsítanunk. A „Debatte" azonban emellett még szükségesnek látta szívünk érzékenységéhez folyamodni, figyelmeztetvén minket, hogy ha a „Horn” pártja nem sok osztrák státuspapírt is rejteget tűz és betörés ellen bztosított pénzszekrényeiben, de azért sok árvának vagyona van jelenleg állampapírokba fektetve. Soha sem hittük volna, hogy árvapénztáraink kezelési módja egykor bizonyos oldalról még argumentumként hozathassék fel az osztrák államadósságok közösügyi voltára nézve ! Mintha nem tudná minden ember, hogy Magyarországban többé kevésbbé világosan meg volt parancsolva,, hogy az árvák pénzét osztrák ál-