A Hon, 1868. január (6. évfolyam, 2-25. szám)

1868-01-26 / 21. szám

Előfizetési díj: Postán küldve, vag­y Budapesten házhoz hordva 1 hónapra.................................1 frt 75 kr. a hónapra.................................5 frt 25 kr.­­­ó napra ....... 10 frt 50 kr. Ks alappal együtt egy hónapra 2 frt — kr. .­ hetilappal együtt negyedévre 6 frt — kr. A- Estilapp­al együtt félévre . 12 frt — kr. A/, előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik ib, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Sítu­dva pén­ztáruk­A li­nux-utoaitot kerü­lik beküldetni. Szerkesztési Iroda : Szerkesztő lakása : Ford­ulnok tere 8~ik szám­­-»o emelet Magyar-utóra 8-dik szám 2-dik emelet-2­-ik sz. Vasárnap, jan.­26. Kiadóhivatal : Pest, Feren­cz­­­ok terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Előfizetés «ar«a lapjaira-A HON A HON ESTILAPJA! IGAZMONDÓ nos évnegyedre ...................6 ft 25 kr. eatilapjával együtt . . . 6 ft — kr. az estilap különküldésével 8 ft 90 kr. évnegyedre 1 ft 70 kr. kik a főlapot is járatják évnegyedre — 75 kr. egész évre fél évre évnegyedre egész évre félévre évnegyedre 4 ft. 2 ft. 1 ft. . 6 ft — kr. . 3 ft — kr. . 1 ft 50 kr. PEST, JANUÁR 35. Pest. Jan. 26. Tisza Kálmán barátomnak ma a „Ha­zánk “-ban megjelent czikkére kötelessé­gemnek tartom elmondani, hogy nekem soha sem volt, mert — nem is lehetett, szándékom, legtávolabbr­a is gyanúsítani Tisza Kálmán barátomat azzal, hogy el­veit fel tudná áldozni kormányra,hivatalra jutásért; én csak annyit akartam mon­dani, hogy ő és a „Hazánk“ körül cso­portosult barátai, bajosan utasíthatnák vissza, adott alkalommal, a kormány­válla­lást a közösügyi alapon. Mai czikkében Tisza Kálmán ezen ál­talam feltett lehetőséget is — és ezt örömmel constatálom — határozottan visz­­szautasítja, s ezen nyilatkozata által, a köztünk folyt vita közben, a „Hon“-ban elmondottakat részéről is helyeselvén, én részemről minden,szorosan a személyemre tett vonatkozásaira válaszolni nem tekin­tem sem időszerűnek, sem a tárgy fontos­ságához mérten szükségesnek, hanem azokat mellőzvén, a legnagyobb készség­gel üdvözlöm azon perez elérkezését, a­melyben a válságot teljesen befejezettnek fogom tekinthetni. Keglevich Béla, Pest, jan. 24. Igen tisztelt barátom Tisza Kálmán a „Hazánk“ mai számában nyilatkozik a „Hon“-ban föltett azon kérdésre, hogy a jelen alapon kormányképesnek tartja-e az ellenzéket? E nyilatkozatot mi egész terjedelmében közöljük. E nyilatkozat által a pártválságot örömmel látjuk kiegyenlítve , bár szemé­lyes neheztelés hangján van is az tart­va, hogy mi kétkedhettünk afölött, hogy Tisza Kálmánnak tán más véleménye is lehet. Nem kétkedtünk, sőt épen azért in­téztük a nyílt, határozott felszólítást e fe­lé, mert bizonyosak voltunk, hogy ezt fogja válaszolni , s e miatti neheztelése csak újabb indok iránta való elvbaráti kapcsaink megerősítésére. Hogy Tisza Kálmán így érez, az iránt már most nem csak mi, hanem az e­g­é­s­z párt és a közönség is tisztában van. És ez, higgye el nekem Tisza Kálmán bará­tom, nagyobb nyereség, mint a­milyen­nek azt az ő szerénysége el­hiteti. Saját magát túlbecsülni valakinek : hiba, de saját egyéniségének azon súlyát, melyet nem a vak sors, de önereje adott meg számára, föl nem használni, mulasztás. Egykor élő szóval és írott adatokkal, miket nem akarok közönség elé hozni, az utolsó kétséget is remélem eloszlathatni Tisza Kálmán barátom szivéből tíz iránt, hogy a­mik történtek, azoknak megtör­ténni jó volt, s hogy sok dologban nem a véletlen szerepelt. „Arany hidra“ Tisza Kálmán és mi közöttünk nincs szükség, miután egy párton állunk , s ha vannak az ellenzék­ben, kik köztünk és maguk között most is vizet látnak,, azoknak repülő híd is jó lesz. Higgye el tisztelt barátom Tisza Kál­mán, hogy az ellenzék erősebb akkor, ha csak kétes elvtársakat veszt, mintha el­veket vesztett volna. Az ő nyilatkozata után minden kétér­telműség gyanúja el van hárítva az ellen­zékről,az itt tiszta, s ha legközelebb ismét összejövünk az országgyűlés új ülésszaka alatt , akkor majd megkérdezzük, hogy ki hát az az ellenzék tagjai közül, a­ki más után akar járni ? Jókai Mór, Bakta, jan. 21. Nem vagyok — fájdalom — legalább reám nézve fájdalom — oly egészségi álla­potban, hogy tüzetes vezérczikket írhassak ; mind a mellett, lehetetlen Keglevich Béla barátomnek a „Hon“ 19-diki számában Hatodik évfolyam 1868. Beiktatási d­íj­­ 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr Bélyeg-díj minden beiktatásért ... 30 kr Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek­­föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . 25 kr. Bit előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Bukarestből száz darab aranyat küld­tek hozzánk jan. 15-től, a honvédalap javára, következő, Koós Ferencz lelkész, Dr. Hirsch Her­mann és Strasser Frigyes által aláirt levél kísé­retében : „Ezen összeg áldozat a haza oltárára azok részéről, kik múlt évi dec. 20-tól kezdve többé nem bujdosók a nagy világban, mert nemes ön­érzettel mondhatják a magyarok hazáját bárhol lakjanak is: édes hazájuknak. Áldozat továbbá azok részéről,kik a testvérisülés ez örök emlékű napja feletti örömeiket tényleg is bizo­nyítani törekedtek , nemzet és vallás,különbség nélkül. — Ezen első küldeményt, reméljük, nem sokára egy másodikkal is megtoldhatni , addig is áldás hazánkra ! Valóban méltán mondhatják Magyarországot édes hazájuknak azok, kik a távolban sem fe­ledkeznek meg e haza mostohagyerme­keiről, s tehetségökhöz képest járulnak ezek nyomorának enyhítéséhez, megjelent czikkét megjegyzés nélkül hagynám. Elsőben is azt mondja ő, hogy czik­­kem megerősítette azon hitében, miszerint „csak fegyverszünetet tartunk, olyat, a­mely békére, állandóra — most legalább vezetni nem fog.“ Ezek szerint én lennék tehát legalább egyik okozója annak, hogy ily béke kö­zöttünk létre nem jöhet. Lássuk, mit tettem. A múlt év végén sejtve, hogy némely barátom részéről szakadást előidézhető lé­pés tétele czéloztatik, a többek között épen Keglevich Béla barátomat is kértem, hogy a­miatt, mert a balközép tagjainak a de­­legatioban részvétele vagy részt nem vétele fölött, vagy talán helyesebben szólva a fölött, hogy a többség tetszése szerint ve­gyenek e részt, vagy önmaguk által meg­határozott föltételek alapján , eltértek pár­tunkban a nézetek, ne tegyenek olyat, mi az egy czélra törekvő pártot megsza­kíthatná. Kérésem meg nem hallgattatott , meg­jelent Jókai nyilatkozata, mely az egyéb köztudomásúlag történtekkel együtt azt eredményezte, hogy jan. 12-kén a „Ha­zánk“ első száma elhagyta a sajtót. Ex-re­f. hó 14-kén a „Hon“ felfüggeszti az eddigi téren a vitát, reményt nyújt a teljes egyesüléshez, de felhívja egyszers­mind a „Hazánk“ körül csoportosultakat, hogy nyilatkozzanak az iránt : „úgy fog­ják-e föl a helyzetet, hogy az ellenzék a jelen alapon kormányt alkotni, kormá­nyozni magát hivatva nem érezheti soha.“ Igen kérem Keglevich Béla barátomat, hogy higgye el, miszerint az első percztől fogva élveztem, mily különös módja az egyesülés után törekvésnek oly kérdést intézni azokhoz, kikkel éveken át együtt küzdöttünk, melynek már csak föltevése is azon hitet fejezi ki, hogy a balközép­­nek a „Hazánk“ körül csoportosult tagjai képesek lehetnének szakítani politikai múltjukkal, elveikkel, csak azért, hogy kormányra juthassanak. Mindemellett meggondolva, hogy ha a futó ellenségnek kell, annyival inkább kell a megtérő barátnak arany hidat építeni, nem utasítottam el — mint indokolhat­­lant — e kérdést, feleltem reá, nem ugyan egyszerű igen vagy nemmel, mint emlí­tett czikke szerint Keglevich Béla kíván­ta volna, de kifejtve, hogy egyenesen sa­ját magunk teendőiről miért nem szólok, általános nézetemnek felállításával oly módon, hogy hitem szerint minden elfo­gulatlan ember megérthesse, hogy az el­lenzék részére a kormányzást a jelen alapon lehetetlennek tar­tom. Kész valók tehát a kérdés jogosultságá­nak szívét magamon s elvtársaimon hagy­ni azért, hogy a „Hon“-nak lehetővé te­gyem a velünk egyesülést a­nélkül, hogy be kelljen vallania, miszerint nem volt oka a szakadás előidézésér­e. Nem természetes-e, ha most, midőn mindezek után úgy állíttatom a közönség elébe, mint az állandó békére való kilá­tásnak egy­ik elr­ontója, a farkas és bá­­rányról szóló általánosan ismert mese jut eszembe. Azt mondja továbbá az én barátom,hogy „szívesebben vette volna, ha általános ok­tatás helyett, hazánk és önmagunk helyzetétől nem elvontan vála­szoltam volna, mert azt mindenkinek be kell látni s el kell ismerni, mindenek­előtt nekem, hogy viszonyaink és annál­­fogva a pártok és tagjainak helyzete, me­reven különbözik más országokétól, a kö­telességek pedig l­nyegesen mások.“ Oktatni valóban senkit nem akartam, unalmas és háladatlan s engemet meg sem is illető dolognak tartom azt; tanulni igen, de oktatni, isten látja lelkem, nem szere­tek ; ha tehát egyéni nézetem előadása oktatás színében tűnhetett föl, az teljesen akaratom ellen történt, önkénytelen hiba volt az, melyet ígérem, hogy kerülni fo­gok ; hogy miért nem szóltam egyenesen önmagunk helyzetéről, azt váradi czik­­kemben indokolni igyekeztem, hogy in­dokaimat Keglevich Béla barátom elég feletteknek tartja, sajnálom, de utoljára is nem tehetek róla, abban a­mit — mint fentebb idéztem — a más országok és hazánkbeli viszonyok különböző voltáról mond, általánosságban igaza van, csak­­h°gyisaját nézetem szerint, nem abban, hogy mint kell a többségre ju­tott kormányzásra fel­h­ívott el­lenzéknek a kormány átvétele előtt eljárnia, de abban van a különbség, hogy minek kell a fejedelem által előre elfoga­dandó programm tárgyát ké­peznie? Más szerencsésebb országokban, mi­ként ezt bizonnyal mindenki tudja, a pártok közötti különbség nem terjed ki magára az alapra, mellen az egész állam fennáll ; ott nem kérdés az, mennyi álla­mi önállósággal bírjon az ország, nem, hogy legyen-e saját hadserege, míg ná­lunk épen az ezen s hason természetű kér­dések fölötti nézetekhez képest kell a pár­toknak alakulniok, s mindenekelőtt az ezen kérdésekre vonatkozó nézeteinek keresztül vihetése iránt kellene bármikor, a neta­­lán többségre jut­ott s kormány­zásra felhívott ellenzéknek elő­­leges biztosítékot szereznie, mert ezek ké­p­ez­i­k n­ál­un­k egy párt­programm leglényegesebb részét. Azt mondja végre — többre kiterjesz­kedni nem akarok, — hogy azon harma­dik eshetőség fölemlitése által, melyről — midőn az ellenzék többségre jut, s kor­mányzásra felhivatik — mint bekövet­­kezhetőről nagy­váradi czikkemben szó­lottam, annak előidézését látszom felada­tunknak tartani, hogy a jelen alap rész­ben megváltoztassék és részben fentartas­­sék, s ebből,valamint abból, hogy szerinte határozott választ nem­­ kapott,a valószínű­­leg már nem is remélhet, azt következteti, hogy itt vannak előjelei annak ,hogy azok, kik a közösügyi alapot, s az ezen alapon alakult kormánynak ugyanezen az alapon elindult, majdnem minden intéz­kedését annyi erélylyel ostromolták, adott alkalommal ugyanezen az alapon az idé­zett bársonykarszékeket elfoglalni aligha utasíthatnák vissza.“ Mindenekelőtt sajnálatomat kell kife­jeznem a fölött, hogy engemet az én ba­rátom így félre­érthetett, s egyszersmind tiltakoznom a szavaimnak adott értelme­zés ellen. ” Én a kormányzásra felhívott ellenzék programmjának a fejedelem által r­észben el- és részben el nem fogadása esetéről szólottam, azt pedig, — hogy magunkról szóljak — tudja mindenki, hogy a közös­ügyi alap iránt táplált nézeteink program­­junknak igen lényeges részét ugyan, de mégis csak egy részét képezik, s az álta­lam említett eshetőség bekövetkeztekor épen az kell, hogy az ellenzék magatar­tására irányadó legyen, hogy ezen lénye­ges részek-e azok, melyeknek megvál­toztatásába a fejedelem beleegyezett,vagy pedig ezek kizárásával a kevésbbé lénye­gesek. De ha azt mondottam volna is, mit Keglevich Béla barátom értett, abból is csak annyit lehetett volna következtetnie, hogy én — és még ez esetben is csak én és nem a balközép, melynek nevében nem szólottam — a közösügyi alap részben megváltoztatásával kész volnék beérni, hogy ama karszékek egyikébe magamat elhelyezhessem, de nem azt, mit ő követ­keztet, hogy mi, kik a „Hazánk“ mellett csoportosultunk , nem fognák a jelen kö­zösügyi alapon az idézett bársony karszé­kek elfoglalását visszautasíthatni. Tudom, hogy a legnagyobb szeren­csétlenség, a­mi valakit a nyilvános élet­ben érthet, az, ha nevetségessé válik; azt hiszem most is, hogy nevetségessé kell válnia annak, ki oly csekély k­iebbséget alkotó ellenzék tagjai közül arról beszél, minő előföltételek mellett lenne hajlandó kormányzásra vállalkozni, mi e mellett, hogy a további félremagyaráztatást elke­rüljem, hogy az állandó békének pártunk tagjai között helyreállását előmozdítsam, hogy föltevéseinek alapnélküliségéről ma­gát Keglevich Béla barátomat is meggyőz­zem , részemről határozottan nyilvánítom, hogy ellenkező­leg azokkal, miket ő következ­tetett, én is azon nézetben vagyok, hogy azon ellenzék tagjai, a­kik a jelen közösügyi alapot annyi erélylyel ostro­­molták, ezen az alapon kor­­mányt alkotni, kormányoz­ni magukat hivatva nem érezhetik soh­a.“ Bocsásson meg nekem a közönség, hogy r­észint magamról, részint egy igen távoli eshetőségről szólva untattam, kény­szerülve valók reá, s végre nem is magam érdekében tettem, mert szabad talán re­ménylenem, hogy miután bár rövid, de nehéz időkben átélt nyilvános életemben az ellenkezőt volt alkalmam bebizonyítani, arra pedig, hogy azt lehessen föltenni ró­lam, miszerint kormányra, hivatalra ju­tásért elveimet fel tudnám áldozni, okot soha sem adtam, igen kevesen fogtak vol­na a hazában találkozni, kik ezt rólam egy egyszerű állításra elhitték volna. Tisza Kálmán: A pesti munkások egylete tegnap esti ülésében Schultze Delitsch Ro­­honyi Gézához intézett következő érdekes levele olvastatott fel : Berlin, jan. 21. Tisztelt uram ! Nagy örömmel olvastam Buda­pest munkásaihoz intézett felhívását. Azon fel­adat, melyet ön a munkásegyletnek kitűz, nagy terjedelmű, és megoldása sok évi kitartó tevé­kenységet igényel. Miután azonban azon nehéz nyomás, mely annyi ideig önök dicső hazájára súlyosodott, megszűnt, és a munkásosztályoknak ott ember­hez méltó, szabad pálya nyílt, remélhető, hogy Bud­a-Pest munkásai mindenekelőtt hivatva ér­­zendik magukat, mint a haladás és polgáriso­­dás úttörői hazájukban más vidékbeli társaik­nak példát adva elölmenni, és nem riadnak visz­­sza azon fáradalmak és erőfeszítésektől, melye­ket ezen hivatás teljesítése igényel, és melyekre őket az önsegély útja helyzetük megjaví­tása szempontjából utalja. Nem kell azt sem kiemelnem, hogy a jobb­­módú és fensőbb képzettségű néposztályoknak becsületbeli kötelessége a munkások ezen egész­séges törekvéseit erejükhöz képest elősegíteni, és hogy azon felhevítő tűz által, mely az alapító bizottság felhívásán végig vonul, ha nem is nyíltan ő hozzájuk van intézve, késztetve fogják magukat érezni ezen nagy munkában való rész­vételre. Mert a munkás­osztálynak bizonyos mérték­ben jólétet és műveltséget nem csak saját, de az állam és társadalom érdekében is kell kíván­nunk. Mert a munkások jóléte és műveltsége mindenütt mint a béke fentartásának, s a gaz­­dászati, politikai és társadalmi fejlődésnek ke­zessége tekintendő. Azért tehát csak haladjanak bátran előre Bu­dapest munkásai ! Midőn azonban azt olvassák, hogy a bécsi munkások közül „az én rendsze­rem“ követői megbuktak, az ne zavarja őket. Mert hogy valaki „követőmének nevezze magát, ahoz először szükséges, hogy e valaki rendsze­remet jól ismerje, s egyáltalán, hogy valamit ta­nult legyen. Ily követőket azonban a bécsi mun­kások közt nem ismerek, s azok azért nem is győzethettek le. Államsegély kérésére persze nem szükséges a műveltség , és azért a társa­dalmi irány mindig hű szövetségesre fog akadni a tudatlanságban. Üdvözletemet a munkásegyletnek. Schultze. dl A magyar delegáció tegnap tartott ülésében az ügyrend elkészítésére kiküldött bi­zottság beadta munkálatát. Az ügyrend némely pontjairól ezelőtti számunkban már szólottunk, itt még csak azon czikkelyéről akarunk meg­emlékezni, mely a közös ülésben (midőn a né­met és magyar delegátió együtt van) a szavazá­si módot határozza meg. Mint tudjuk, az ily kö­zös ülésben nincs helye a discussiónak. Sokan azonban attól tartottak, hogy a kérdés föltevé­sénél lehetetlen lesz elkerülni a szóváltást ; az ügyrend egyik pontja tehát, ezen segítendő, azt rendeli, hogy a kérdés már előre, a közös ülések előtt, írásban állapítassék meg a két delegatió között. A közös ülésben az elnöki széket felváltva hol a magyar, hol az osztrák delegatió elnöke foglalja el. Kié legyen az elsőség, azaz ki elnö­köljön az első közös ülésben, azt sorshúzás út­ján fogják eldönteni. A sorshúzásnak itt egyáta­­lán nagy szerepe lesz, s a delegatiók működése egészen a szerencse kerekétől fog függni. A közös ülésben mind a magyar, mind a né­met deputátusoknak egyenlő számmal kell lenni, ha tehát egyik vagy másik részről több tag van jelen, ismét előveszik a vedret, sorsot húznak s a nagyobb számmal levő delegatió tagjai közöl az megy ki, akinek kihúzzák a nevét. Midőn igy rendbe jöttek, elkezdődik a szava­zás, mely következő processuson megy végig. Az illető elnök (tudniillik akin a sor van) saját nyelvén megnyitja az ülést. A két jegyző felol­vassa magyar és német nyelven az előre megállapított kérdést s aztán a delegátu­sok egyszerűen „ja“ vagy „nem­“ — „igen“ vagy „nem“ szóval szavaznak. Itt még az is meg van határozva, hogy azon delegatió tagjai kezdik a szavazást, a­melynek elnöke vezeti ez alkalommal az ülést. A jegyzőkönyvben csupán a nevek vannak fölvéve, kik igen vagy nemmel szavaztak mind a két delegatióból. Ezzel vége szakad, a néma parlamentnek. Az albizottságokban, mint hallatszik, már nem ra­gaszkodnak annyira a magyar delegátusok anya­­nyelvükhöz. A többség elhatározta, hogy ha a birodalmi miniszter vagy annak helyettese meg­jelen az ülésen, a tanácskozási nyelv német lesz. Egy két delegátus, az ellenzékből,protestált ugyan ez ellen, de mit sem ért, a nagy többség elfogad­ta a német nyelvet. S így kicsinyben és suty­­tyonban már megvolna a reichsrath , majd jó nagyban és nyilvánosan is. A birodalmi minisztérium által elkészített költségvetést annak idejében közöltük főbb vo­násaiban, lássunk itt most némely részletet is. A külügyi minisztérium rovatában ott van Beusz báró fizetése ; évenkint kap 84,000 forint rendes fizetést és 33,600 forint pótlékot, összesen 117,600 forintot évenkint. Szép summa. A kül­­udvaroknál lévő követségek részére következő mennyiségek vannak megállapítva : Francziaor­­szágban a követség részére 97,125 ft. Angolor­szágban 92,340 ft. Poroszország és észak-né­met szövetségben 85,630 forint Törökországban 80,850 ft, Rómában 73,000 ft, Oroszországban 72,450 ft. Olaszországban 43,827 ft. Spanyolor­szágban 35,910 ft, Portugálliában 27,615 ft Ba­jorországban 22,890 ft, Hollandban 21,210 forint, Belgiumban 21,105 ft, Svédországban 20,475 ft, Dánországban 20,160 ft, Görögországban 19,950 ft, Würtembergben­­ 17,101 ft. Északamerikában 15,750 ft, Brasiliában 15,010 ft, Badenben 5040 ft és Darmstadtban szintén 5040 ft. Figyelemre méltó azon összeg is, mely a kül­ügyi minisztérium rovatában „titkos kiadások“ czím alatt foglaltatik. Titkos kiadásokra Beust báró úr 550,000 forintot kér. Nem rég említet­­tük, hogy Ausztriának egyszerre nagyon sok jó barátja akadt a külföldön ; franczia és angol lapok nyakrafőre magasztalják a jelenlegi állapo­tainkat s erővel el akarják hitetni a világgal, hogy a mai kiegyezkedés szülte helyzettel meg van elégedve a nép, s hogy Ausztria és Magyarország csupán csak ezen kiegyezkedés által lehet nagggyá és boldoggá. íme, az ily jó barátok megszerzésére kell az 550.000 forint. Ily roppant pénzösszegen kell a kormánynak megvásárolni a dicséretet és magasztalást. De hát mire való ez ? Meghamisítani a közvé­leményt. A kiéhezett, koldusbotra jutott népet adóztatni azért, hogy őt azzal ámitsák, hogy mily gyönyörűen foly dolga, mily jólétben, bol­dogságban úszik — noha épen utolsó betevőfa­latját adta oda adó fejében ez ámitás megfizeté­sére. — Ha meg van elégedve a nép, ha rend­jén van az ország dolga, miért azt külföldi la­pok által tudatni velünk; ha csakugyan igaz, megtudjuk mi magunk is, anélkül, hogy előbb azt újságból kellene olvasnunk. Ha pedig állapo­taink roszak, mint hogy roszak ma,úgy hiába min­den ilyféle fáradozás, csupán hírlapi magasztalá­sok által az ellenkezőről meg nem győzhetnek sen­kit. Vagy talán a külföld elámítására vannak czélozva, a külföldi udvarok előtt így akarnak e szónak „Ausztria" tekintélyt szerezni ? Mintha bizony külföldön más lapot nem is olvasnának, mint a­melyeket Beust úr megvásárolni képes. Az osztrák delegátió háznagya következő ira­tot küldött a delegatió tagjaihoz : Az osztrák de­legatió tisztelt tagjai ezennel értesüttetnek, hogy a magyar delegatió tagjainak üdvözlésére adan­dó banket folyó hó 27-én délutáni 4 órakor fog megtartatni a „zum weissen Ross“ szállodában. Egyik bécsi lap szerint azonban a magyar dele­gátusok kívánságára a banket későbbre halasz­­tatott. Az uj birodalmi hadügyminiszter a katonai hatóságokhoz következő iratot intézett : a cs. kir. apóst, felsége f. h. 18-án kelt kéziratával birodalmi hadügyminiszterré nevezett ki. Midőn tehát mai napon a kir. hadügyminisztérium ügyeinek vezetését átveszem, mindenelőtt azon meggyőződésemnek akarok kifejezést adni, hogy működésemben ezen hatóság minden köz­­­einél azon kötelességbeli buzgalomra, tetterőre és egyhangú támogatásra fogok találni, melyre szükség van, midőn a legfelsőbb hadiigazgatás minden időben meg akar felelni feladatának és mindazon követelményeknek, melyek a legnehe­zebb viszonyok közt felmerülnek. Fentartom ma­gamnak, legközelebb tudatni, mikor és hogy lesz nekem lehető a kir. hadügyminisztérium személyzetét személyesen fogadnom, és egyelőre csak azt kell még mondanom, hogy a jelentést tevő órák, valamint az egész ügymenet a további­ig változatlan marad. Bécs, jan. 20. — Kuhn altábornagy. A zá­grá­b­i or­szággyűlés jan. 23-án tartott ülésében legérdekesebb volt azon vita, mely a kilépett nemzeti szabadelvű párt felolva­sott óvása felett keletkezett. Miután a mult ülés jegyzőkönyve hitel­esittetett s a szentesített országgyűlési választási szabá­lyok értelmének ellenére a jelenlevő képviselők­nek a költségvetési bizottság indítványára fejen­ként minden napra egy­et szálláspénz szavaztatot az említett, több ívnyi óvás olvastatott fel a ház nagy figyelme mellett. Zuvic képviselő szólott, védelmezve a kormány eljárását az országgyű­lési választási szabályok kérdésében, mely úgyis csak ideiglenesen van megállapítva, s a törvé­nyesen összegyűlt országgyűlés által lesz javítandó. Végül azt indítványozza, hogy az óvás adacta tétessék, hogy az mint az aláírtak­nak képviselői állásukról való leköszönése tekin­tessék és hogy azonnal új választások hirdet­­tessenek. Filippovic szólt utána, ki egyike a pártból az országgyűlésen maradtaknak, s ki szintén alá­írta az óvást. Pártjának lépését a választási sza­bályok perroválása által iparkodott igazolni, azt állítva, hogy azok egyszerű elfogadása által az országgyűlés önmaga adja fel őt megillető jogát, s ezzel együtt lábai alól eltaszítja a törvényes alapot. Int a kiegyezkedésre és a pártszenvedé­lyek csillapítására, melyek sehol sem vonnak oly sajnos következményeket maguk után, mintha egy ország képviseletének kebelében mestersé­gesen neveltetnek. Mint előtte szóló az óvást ugyan ad acta tenni indítványozza, de a kilépet-

Next