A Hon, 1868. február (6. évfolyam, 26-50. szám)
1868-02-21 / 43. szám
Kisülő hivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. 43-ik zz. Péntek, febr. 21. Hatodik évfolyam 1868. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra...............................1 frt 76 hr. 3 hónapra . 5 frt 25 hr. 6 hónapra...................... . 10 frt 50 hr. Az Estilappal együtt egy hónapra 2 frt — kr Az Estilappal együtt negyedévre 11 frt — kr. Az Estilappal együtt, félévre . 12 frt — kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni, mini«.» pénzjárultífe berniculo.iltv« herisit britisetni Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szita 1 se emelet. Szerkesztő lakása : Magyar utcza 8-dik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. BMP" Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől Előfizetés lapjaira. A HON évnegyedre ....................6 ft 25 kr. estilapjával együtt • • 6 ft — kr. az estlap külön küldésével 5 ft 90 kr. A HON ESTILAPJA IGAZMOK OSTOROS évnegyedre 1 ft 70 kr, kik a főlapot is járatják évnegyedre — 75 kr. s egész évre fél évre évnegyedre . . 4 ft . . 2 ft' • 1 ft' egész évre . . . 6 ft — kr. félévre . . . . 3 ft — kr. évnegyedre . . . 1 ft 50 kr. PEST, FEBRUÁR 20. Pest, február 20. A „Pesti Napló“ mai vezérczikke megerősít régi gyanúnkban, hogy tisztelt szomszédunk csaknem oly kevéssé szereti a minisztériumot mint mi. Soha ellenzéki lap egy kormány iránt, fontos kérdésben, annyi gyöngédséget nem tanúsított, mint tanúsított a „Hon“ a magyar pénzügyér vasúti kölcsöne tárgyában. S ez eljárás részünkről olyanynyira észlelhető volt, hogy maga Lónyay miniszter úr is csaknem nyilvánosan, egy nagy terem főrangú világa előtt nyilatkozik iránta elismeréssel és köszönettel. Midőn e kölcsönterv a ház asztalára tétetett, elmondtuk mit tartunk róla, s nem titkoltuk el, hogy nem tetszik nekünk se megjelenésének rejtelmessége, sem létesülésének drágasága, sem a sok üres ígéret, mely nemzetfenségi tényről fecsegett akkor, midőn állami önkormányzatunk lényeges jogainak elidegenítése már törvényjavaslatban állott hazánk s Európa előtt. De nézeteink őszinte kijelentése után szerencsét kívántunk a kölcsöntervnek s aztán hallgattunk. Hallgattunk a rosz hírek érkeztekor is, s nem siettünk ezeket közleni előleges sejtelmeink és véleményezéseink igazolására. Sőt többet tettünk , mert a kormány támogatására akkor emeltük szavunkat, midőn barátai kezdtek elménczkedni felsülésén. Volt tehát némi jogunk megvárni, hogy a Hon ezen lovagias magatartása a minisztérium irányában, melynek pártjához nem tartozik,vétessék legalább tudomásul a kormány közlönyei által is, midőn a vasúti kölcsön kérdésében rólunk is szíveskednek megemlékezni. S e várakozásunk teljesülése iránt akkora volt bizalmunk, hogy midőn ma a Napló czikkét olvasni kezdtük s benne némely lapok ellenséges eljárásának megrovása után, azon nyilatkozatot találtuk, miszerint „bizonyos tekintetben ellenkező ezek eljárásával a „Hon“ magatartása , “ egész ártatlansággal kiáltottunk fel : lám, lám ! az öreg Napi mégis kedélyes egy ellenfél, s elismeri a szívességet pártja irányában az ellenzék részéről is. Hanem ugyancsak rászedett. Úgy nekünk fordul, mintha a kölcsön megbuktatására mindent elkövettünk volna. Ez aztán szép köszönet, s nagyon lekötelező a jövendőre nézve. S ha azért történt , hogy más ellenzéki lapok példát vegyenek rajtunk s okuljunk mi is esetünkön, akkor alkalmasint czélt is ér, s máskor aligha fog akadni baloldali közlöny, mely kíméletes legyen néha a minisztérium baklövései iránt is. Annyi bizonyos, hogy a mások bátorítására — pour encourager les autres — felséges leczkét adott nekünk a „Napló.“ S épen e leczke hatályos helytelenségénél fogva mondtuk mi e czikk kezdetén, hogy tisztelt szomszédunk bebizonyítá, miként ő sem igen szereti a minisztériumot. Mert hogy a minisztérium nem veszi hasznát az ilyen hálátlanságnak, az bizonyos , hacsak nem vágyik több megtámadtatásra mint amennyit tettei idéznek elő. Hanem nát mi indítható a „Naplót“ úgy kikelni a „Hon“ ellen épen azon ügyben, melyben legszelídebben, mondhatni barátilag viselte magát lapunk pártja irányában ? Hihetőleg valamely érdek, mely fél, hogy a felsült terv ellenében követelni találná az országgyűlés, hogy semmisíttessék meg a kötés, melynek vállalkozói nem bírták beváltani szavukat. Mert hogy a kölcsön felsült, azt a „Napló“ hiában igyekszik leplezgetni, bármennyire „kiemeli“ is az „Indépendance Belge“-ből, hogy „Kiss ezredes és királyi biztos (que diable!) az a rögtönzött Columbus „kinek nagyrészben köszönhetni, hogy Európa Magyarországot, mely eddig csak földirati fogalomnak tekintetett, ismeri.“ Aztán mondja valaki, hogy nincsenek nagy embereink ! Annyi van, hogy nem is ismerjük őket, míg fel nem találják Magyarországot — ha a puskaport nem is. Kedves Napló ! mily bizalmasan utal arra az „Independance“-ra, mintha nem tudná, hogy azon tekintély támogatása mibe szokott kerülni az illetőknek, hajdan is, most is. Hanem Kiss Miklós királyi biztos hin, és „Indépendance“ hez — ha valakinek 150 forint kell arra, hogy egy utat megtegyen s nem kap csak 75 forintot — az oly valaki elköltheti ugyan a 75 forintot is valamely kirándulásra, de czélját nem éri el, s ígéretét nem válthatja be. És így okvetlenül felsült. S igy áll Lónyay pénzügyér úr vasúti kölcsöne is. Itt is csak fele jött be a kikötött összegnek. A vállalat tehát nem sikerült. S a kérdés most csak az, váljon hasznos-e az országra nézve elfogadni e csonka summát, avagy üdvösebb lesz más után indulni a czél felé ? Ezen kérdésre mondatott nézet a Honban, miután a kölcsön sorsa már eldöntve van, s róla a nélkül beszélhetünk, hogy felszólalásaink kárcsinálás vádját vonhatnák ránk. A Napló más nézetben van , s joga van hozzá. És hihető, hogy ő fog győzni a szavazásnál e kérdésben is , ha addig még lejebb nem olvad a félsiker. Engedje meg tehát, hogy legyen meg nekünk is a mi nézetünk, kivált egy oly czikkíróval szemben, ki nem tudja menynyire compromittálja szakavatottságát , midőn azt állítja, s egész fennhéjázással, hogy „azon újoncz nemzetgazdászra mutató könnyelműséggel oda vetett elv ... hogy az állam mindig drágábban épít mint a magánosak .... mint már százszor bebizonyittatott nem áll“. De leiz áll az, kedves Napló, s meggyőződhetik róla ön is minden nagy angol közérdekű vállalatból, mert Britaniában már arról is volt szó, hogy a posta is a, magánosok közti versenyzésre hagyassák, sőt egy időben még a Wolwichi fegyvergyár is hasonló kérdés és vitatás alá jött, épen azért, mert Angliában a gyerek is tudja már, hogy legdrágábban és legrosszabbul a status épít. Lehet egyébiránt, hogy vendégszereplés a „Napló“ ezen czikke is. S nem is közöltetett volna általa, ha a „Magyarország“ még élne. De a szegény „Napló“ most maga van s igy mindent nyakába kötnek. Persiában van, vagy volt — legalább Richardson szerint lehetett volna — egy madárfaj, melyből minden párnak csak két szárnya volt, vagy is a hím baloldala s a nyestén jobboldala szárnyatlan volt s igy magára egyik sem tudott röpülni, legfeljebb csak vergődött nevetséges félszegséggel. De ha egymáshoz állottak, akkor másként ment a dolog,mert a szárnytalan oldalak egyikén volt egy hím-kapocs, másikán pedig egy nőgyürü s ez a kettő megtalálván egymást, a két madár azonnal szárnyra kelhetett mint egy madár. E madár neve J u f t á k. S ilyen J u ft á k-pár volt a „Napló“ ésf,, Magyar ország“ mig ez utóbbi meg nem halt szegényke. Együtt repültek mindég , mihelyt annak fogantyúja ennek gyűrűjébe akadt , s mégis különnemüek maradtak. Most csak maga lutták a „Pesti Napló“ s ezért vergődik oly félszegen naponta. Csernátony,pon, bécsi antichambiirozás nélkül, egy kis önálló tevékenységet kifejthetne. S a magyar kormány ezen helyzete ellen fel sem szólalhat, még az ország előtt sem mentheti magát, mert ő maga készítette magának ezen közösügyi helyzetet , ő maga megkötötte kezeit s e kötelékeket ő feloldani még akkor sem volna képes, ha tőlök megszabadulni kivánna is. A közgazdasági miniszter jelentésének minden szava elárulja a bécsi járszalagot. Eltakarja ahogy tudja, tetteti magát, mintha a közgazdaság s közvagyonosság minden zsilipszegét kezében tartaná, de hiába, a közösügyi alap sisyphus-körétől megválni nem tud. Jelentése sem nem előterjesztés, sem nem a közgazdasági állapot tükre , melyet parlamentáris nyelven exposé de la situationnak szoktak nevezni, nem is — a miniszternek saját vallomása szerint — a közgazdaság jövőjére szóló programai, hanem csak is a közgazdaság terén feltűnt jelenségeknek képe, minden gyakorlati haszon nélkül. Ki hitte volna, hogy a szegény miniszter úr a sok dáridós ünnep után nem azon örvendett, hogy az ország közgazdasági fejlődésének előmozdítására fogja befolyását gyakorolhatni , hanem arról aggódott, hogy még a közösügyi járszalag is neki sok szabadságot enged ; aggódott, mint mondja, hogy a postai és távirdai külön választásnak sok nehézséggel járó munkája közben nem fog-e a forgalom érdeke e két téren némileg szenvedni, s egész őszinteséggel csodálkozik, hogy a forgalom élénkült. Nem lett volna-e itt helye inkább elmondani, hogy már a postai s távirdai külön választásnak ezen el nem maradhatott eredménye mennyire javallja a közigazgatás egyéb ágaiban is s különösen a közösügyiekben a külön választást ? hanem bizony a miniszter úr félt, hogy az utasok s a levelek, sőt a telegrammok sem bírnak a fekete-sárga színtől megválni. A miniszter úr ugyan mondja, hogy a forgalmi eszközök szaporítása magát a forgalmat neveli, de nem mondja, hogy bizony a forgalmi anyagok szaporítását is nevelni kell, valamint az eszközöknek olcsóságát. Valamennyi országnak statistikai táblázatából kiolvashatjuk a forgalmi progressz törvényét. De ezen törvénynek is vannak kivételei: hazánkra nézve oly kivételes év volt a múlt, de nem a közös ügyek, hanem a bearatás folytán. Alkalmat vett a miniszter úr közgazdasági jelentésében Bach báró volt birodalmi miniszternek — hiszen ő róla is nagyban hirdették ország és világszerte, hogy a birodalmat regenerálta és Ausztriát nagggyá tette — egy bókot tenni a Magyarország s Ausztria közti vámvonalnak igen üdvös eltörléséért, mert a nélkül alig lett volna közös ügy s a miniszter úr nevét sem írhatta volna oly vám és kereskedelmi szövetség alá, mely a vámvonal sorompóit és hivatalnokait az ország határától a magán polgárok lakói, pinczéi, dohány földjei, sers pálinkaházaiba átszállította. Magyarországnak nagyobb érdekében van a szabad külkereskedelmi forgalom mint a vámsorompó protectiója. A veres könyv is mondja, hogy a külkereskedelmi forgalom fejlődése csak ott várható, hol az kölcsönösségen alapszik, s hogy a honi terményeknek s ipargyártmányoknak a külföldi piaczokon sikeres versenyezhetése a belföldi vám leszállításától van feltételezve. — Csakhogy, akkor mikor a belföld piaczát a külföldi ipargyártmánynak megnyitjuk, nem kell a belterményt s belgyártmányt a monopólium nehézségeivel s nagyobb adóval s szállítási tarifákkal terhelni, a mint az a külföldön terheltetik. Nemde természetellenes állapot, hogy több nevezetes czikkre nézve saját tűzhelyeinknél sem bírjuk a külfölddel a concurrentiát kiállni , holott ugyanazon czikkeinknek a külföldi piaczát biztosíthattuk volna? A miniszter úr több keletkezőfélben levő vállalatról is szól, a reményt már valóságként escomptirozza, mely reclamenak is vétethetnék s mint valami nagy hazafias áldozatot adja elő még azt is, hogy p. o. a kormány a párisi világtárlatra okuláségett öt fiatal iparűző egyént kiküldött. Ha idegen ilyesmit olvasna, nem kellene-e elmosolyodnia, hogy ebbe is belekeverik a hazafiságot. Maga Belgium, mely nem igen nagyobb Erdélynél, kormányi költségen s aláírás utján háromszáznál is több egyént kiküldött ; de világos, hogy előre olcsó szállításról s közös lakásról s vezetőkről is gondoskodott. Brüssel, február 15. A földmivelés, ipar és kereskedelem ügyi miniszternek az ország 1867. évi közgazdasági állapotáról tett jelentésének közzétételét, mint oly igyekezetnek jelét, mely a parlamenti kormányzathoz való alkalmazkodás vágyáról elismerést érdemlő tanúságot tesz, hazánkfiai csak helyesléssel fogadhatták, s mi is a minisztériumot inkább ezen hozzá illőbb téren üdvözöljük, mint a vöslaui egyezmény hálójának szövésénél. Mi nem is kételkedtünk a kormány jó szándékában ; tenne és mozogna is, ha tudna a bécsi járszalagtól megszabadulni, ha tisztán hazai s nem közösügyi alabeismeri a miniszter úr, hogy közgazdaságunknak még sokáig legnevezetesebbága a földmivelés teendő szól a gabona kivitelről, gazdasági egyletekről, tanintézetekről, marhatenyésztés, s marhavészről, jövő vasúti közlekedésről, a kivitt fa mázsa számáról, törvényjavaslatok előterjesztéséről , de az egész jelentésben nem találunk egyetlen egy gyakorlatilag azonnal sikeresíthető eszmét, pedig akármelyik földmivelő megmondta volna a miniszter úrnak, hogy a só drágasága leginkább nyomja a földmivelőt. De mintha hallanám mondani : az államjövedelmet nem lehet megcsonkítani s a só a financzminisztérium hatáskörébe tartozik. A vasutak is a közlekedési minisztérium körébe tartoznak, mégis szólt a miniszter úr vasúti vállalatokról. A só földmivelési tekintetben legalább is oly fontos mint p. o. a kendertermesztés, a kenderiparnak pedig nem áll monopólium útjában s még is tudott műegyetemi tanárt a kenderáztatás és törés jelen fejlettségi állapotának szemügyre vétele végett kiküldeni. Ezt magán vállalkozók is tehették volna, mig magán polgárok hiába fáradnának abban, miként lehetne a kárba vesző tömérdek sóhulladékot s sós vizet a földmivelés és a hazai ipar nagy előnyére az államnak „legkisebb jövedelemvesztesége nélkül“ felhasználni. Ez pedig a közgazdasági tárcza köréhez épen úgy tartozik , mint a kender áztatás ügye, s a jeles műtanár a párisi világkiállítás alkalmával a sóipar fejlettségi állapotát is tanulmányozhatta , s a miniszter úrnak megjelenthette volna , hogy az egyedáruság mellett mily nagy hasznát veszi a földmivelő a marha s trágyasónak. Buffon mondá, hogy a sóegyedáruság a földmivelésnek ártalmasabb mint a jégeső és a fagy ; Chaptal pedig még erősebben fejezte ki ítéletét, midőn a sóadót a földmivelés átkos ostorának nevezte. De mint mondom, nincs a sóegyedáruság megszorításáról kérdés, hanem a földmivelési érdekek s szükségekről. Midőn a miniszter úr a marhavészről szóllott, meg nem emlékezett, hogy egyik nagy oka a só s a jó vizhiány. Liebig, Boulay s mások régen mondták, hogy a só a marhának még szükségesebb mint az embernek. Magyarországnak előbb utóbb több gondot kellene fordítani a marha stuhhizlalásra mint a gyapjutermelésre, finomításra, mert ha Ausztráliában és Afrikában a Capnál a juhtenyésztés oly óriási arányban haladni fog, mint pár év óta haladott, a magyar juhászatnak is azon irányt kellene követni, melyet Angolhon követ, ami a jelen sógazdálkodás rendszerénél lehetetlen. Már az ókorban tudták, hogy a sóval a föld termékenyebbé tétetik. Plinius szerint az Assyriaiak pálmafáikat sóval trágyázták. Kréta szigetének lakosairól elbeszéli, hogy a sós tavakat földjeik termékenyítésére tudták felhasználni. A hinduk és chinaiak ősidők óta földjeiket s kertjeiket sótrágyával javítják. Minthogy a só a földnek nedvességét neveli, csak nedves földben nem találtatott sónak, mig p. o. a meszes földnek termékenységét előmozdítja. Magyarországot a gondviselés megáldotta sóval, de a földmivés ország nem annyira az egyedáruság mint inkább a kezelési rendszer miatt kegyeinek s forrásainak e kincséhez nem férhet. Mely napon a kormány az osztráktól öröklött rendszert változtatandja,az ország jövedelmét milliókkal fogja szaporítani, „egyedáruságának sérelme nélkül.“ Vagy ebbe is fogna-e a közös ügy beavatkozni ? Hány vegyészi termelvény van, melyet az ország a külföldre kivihetne, de ki nem visz, hanem veszi a külföldtől, s miért ? Mert a rendszer a vegyészi termelvényezést is lehetleníti. Belgiumban p. o. csak a kénsavas szik termelvényére évenként felhasznált só fogyasztási adója 20 millió frankot tenne, ha a kormány azt el nem engedné, vagyis ha a törvény, a vegyészi czélokra felhasznált sót nem adómentesítené. Ezen adómentesség nélkül a belgiumi iparnak több ága nem indulhatott volna felvirágzásnak, sőt nem is létezhetne. Ezen adómentesség azért az ország jövedelmeit nem kevesbíti sőt emeli, mert ha a fogyasztási adó a gyárakra is kiterjesztetnék, egy gyár sem állhatna fel, valamint Magyarországban sem állhat fel. Minden nagyobb faluban kaphatni marhasó s trágyasó lakhelyi engedélyt kellő kezesség mellett, s ily só mázsája alig kerül, sokkal többe egy váltóforintnál. A kezelés s biztosíték módjáról itt felesleges szólni. — Elég azt jelezni. Különben a sófogyasztási adó száz kilótól 18 frank. Nem felejtette a miniszter úr a fanemüekkel való kiviteli kereskedést megemlíteni, de mig más egyesületekről, melyek még semmi gyakorlati eredményt fel nem mutatnak, dicsérettel szól, az erdészeti egyesületet még megemlítésre sem méltatja. Pedig az országnak egy fő közgazdasági kérdése az erdészet, s átalában a faültetés. Fog az ország csatornákat ásatni, de ha fákkal nem védi, futó homokkal fognak megtelni. A vasutakat is homok és hósuvatagok ellen fákkal kellene beszegélyezni; a miniszter úr szól ugyan a vasutakról, de sehol ki nem tűnik, hogy eleve faiskolákról gondoskodott, vagy dió, gesztenye vagy csak cseresznye s szilvamag ültetésére is ösztöndíjt tűzött volna ki. A vasutakról úgy is tüzetes javaslatot tett a közlekedési miniszter úr s úgy gondolom, hogy minden földmivelési s iparérdek inkább megérdemli a közgazdasági tárca miniszterének figyelmét,mint a vasúti technika. A kereskedelmi miniszter úr nekem egykor mondá — igaz más időket éltünk akkor — a belügyminiszter csak rendeleteket tud irni, de tényleg mit sem lendít, azért bátorkodtam most az ő jelentését is egy kissé megrostálni, miszerint ne higgje, hogy a jelentések többet lendítenek mint az egykori belügyéri rendeletek, ha gyakorlati sikeralapja nincs. L u d V i g h: Bányászati ügyek. I. Pest, febr. 7. Bármerre is tekintünk, közjogi ügyeink kedvezőbb alakulásával egy oly pezsgő élet jelenségeit látjuk az ipar és közgazdászat különböző terein csaknem szokatlan tevékenységgel fejlődni, hogy a legelfogultabb scepticus szemlélő sem vitázhatja el , miszerint a szunnyadozó erők ekkora elevensége, a megzsibbasztott tevékenység ily munkás kifejtése, a betermelésen és szerencsés üzleti conjuncturákon kívül nagy részben az alkotmányos élet feltámadásának, s az önkormányzat függetlenebb állásának köszönhetik eredetüket, és épen azért, midőn e kedvező tüneményt örömmel jelezzük, csaknem elcsüggedve vagyunk kénytelenek azon szomorú észlelésünket constatálni, hogy mindazon iparágak közt, mik a jelen fejlődési processus stádiumában a többivel nem versenyezve, de sőt azoktól aránytalanul elmaradva szemlélhetők, hazánk egyik legnevezetesebb iparága — a bányászat — elsősorban helyezendő. A „Hazánk“ január 26-ai 13. számában néhány bányabiztosi hivatalos kinevezést közölvén, ezt ezen szavak előbocsátásával teszi: „mégis„kormány-tevékenység“, valóban ha nem akar keserű irónia lenni — a kormány e térem működésének sok tekintetben igazolt bírálata. De ha a helyzetet intőleg jelző ezen megjegyzést figyelmen kívül nem is hagyjuk, állításunk alaposságának bebizonyítására utalunk , különösen a kereskedelmi miniszternek Ő felségéhez az ország 1868. évi közgazdászai állapotáról tett felterjesztésére, mely az ország anyagi fejlődésének számos örvendetes jelenségei mellett egyszersmind hazai bányászatunk állásának tanulságos illustratiója, s részben megismertetésének sajnos mellőzése; miután azoban maga a miniszteri előterjesztés végén hangsúlyoztatik, hogy „ez csak visszatekintés akar lenni a legközelebb lefolyt időre, és nem lehetett programm, mely a jövőre e téren teendőket tűzze ki“; miután továbbá a kezdet nehézségeit mi sem kívánjuk számításon kívül hagyni, nem célunk a kormány tevékenységét venni éles bírálat alá vagy jövő munkálkodását kétségbe vonni, egyedül a jelentésben körvonalazott eredményeket óhajtjuk egyszerűen registrálni, még pedig oly szűk keretben , amennyire azt a jelentés ide vonatkozó szövegének összesen 40 — hasábos — sorai — megengedik. Ezen sorokból megnyugvással értesülünk, hogy a kassa-oderbergi és a hatvan-miskolczgömöri vasútvonalak segítségével a felső magyarországi vasipar kőszénre fogja fektetni termelését, s egyátalában a felsőmagyarországi vasipar érdekei a vasúti hálózat által különösen fognak előmozdíttatni , hogy továbbá a vas olcsósága, a vasúti szükségleteknek a hazai vas általi fedezése, a vasiparnak a kőszéntelepekkel, a nevezetesebb kereskedelmi piaczokkal, s a tiszavidék nyers terményeivel közvetlen összeköttetésben való hozatala helyeztetnek kilátásba ; ezt megelőzőleg pedig az 1858 óta hanyatlott vasiparnak a lefolyt év 2-ik negyede óta gyors és váratlan emelkedése emlittetik meg, s a felsőmagyarországi nyers vastermelésnek ez évben 1,200,000 mázsára remélendő növekedése, a szünetelő kohók ismét felszereltetése és újak kiépítése folytán feltételeztetik. Végül egyszerű rövid hivatkozást tartalmaz arra, hogy a bányaipart szabályozó magyar bányajognak átdolgozhatása végett terjedelmes előmunkálatok folynak, maguknak a bányaiparosoknak nyújtatván alkalmak kívánságaiknak és javaslataiknak előterjesztésére; ezen két megjegyzésben nyilvánul a felterjesztésnek az összes hazai bányászatra irányzott figyelme. Egyéb flüatnt. mi n. hiimaimiii m«TM—i«!-n