A Hon, 1868. október (6. évfolyam, 225-251. szám)
1868-10-27 / 247. szám
a város lakossága által. A praefectek állomásaikra térnek vissza. Távollétükben a junták elnökei neveztettek ideiglenesen a tartományok kormányzatára. Most a nemzethez is egy manifestumot fog kibocsátani az ideiglenes kormány. A minisztertanácsban már felolvasták. Marocco elismerte a spanyol kormányt. A spanyol klérusnak a forradalom irányában való magatartásáról a Havas ügynökség tudósítója a következő leg ír: „A klérus oly annyira készséges, hogy ez méltán gyanúra adhat okot, így például a valladolidi érsek arról tett jelentést, hogy a juntának mily sok nehézségekkel kellett megküzdeni, hogy a foglalkozás nélküli munkásokat segélyezze, e végett kocsiját s öszvéreit ennek rendelkezésére bocsátá, hogy ezt eladva, a bejött összeg a municipium segélyeszközeit gyarapítsa. Az avilai kerület püspöke fölkeresé a juntát, hogy azon elvhez való ragaszkodását nyilvánítsa, melyet a dicsteljes szeptemberi forradalom zászlójára irt, s egyúttal kijelenti, hogy „rágalmaztatok,“ ha a politika emberének neveztetik, a cadixi püspök a granadai juntához „megnyugtató“ fölvilágositást intézett azon magatartásáért, a melyet az első napok alatt a forradalom megakadályozására tett. Végre egy alicantei lap jelenti, hogy e város papságából egy bizottság alakult s ez a juntához ment, hogy a dolgok uj rendje iránt való őszinte hozzájárulását kijelentse. Ez alatt azonban a kormány azon van,hogy az egyházi kerületek számát mindinkább kevesbítse, s Saragossában egy protestáns templom építéséhez fogtak. Azonban nem való, hogy az ideiglenes kormány a vallások szabad gyakorlatát kihirdette volna. Ebből csak annyi igaz, hogy a madridi junta a szabadság érdekében felszólalt, s annak életbe léptetését kívánta, amit tetszés szerint kihirdetésnek is lehet venni, hogy nagyon sok junta ugyanezt tévé, s hogy e tág körű intézkedésnek az igazságügyminiszer határozott pártfogója; ez azonban a ministerium kebelében s azonkívül is bizonyos ellenzésre talál, s a kormány e tekintetben mindez ideig nem határozott. S a mint állítják, nem is fog határozni, hanem e kérdés eldöntését az alkotmányozó cortes számára tartja fenn.“ Az „Evenement“ ezeket írja: „Tudják, hogy a madridi gróf (VII. Károly) elhagyta a Cardinal Fesch utczában levő lakását, hogy néhány lépésre ettől a Chauveau Lagarde utczába költözzék, neje, a grófné (a pármai herczegnő leánya) által segítve termeket rendezett be, hova minden pártbeli spanyolokat fogad el.A bensőbb emberek közzé számítják a Párisban jól ismert Caros d’Algarra grófot, ki télen a Champs Elysi hotelben oly szép estélyeket ad. Don Carlos régi katonája, Algarra gróf, miután herczege legyőzetett, az irodalomra adta magát. 1844 ben az Odeonban egy drámát adatott elő, és egy ideig a „Corsaire“ szerkesztője volt még Lepoitevin Saint Alme atya idejében." A kormány Cubából távirati után, e hó 15 ről uj híreket kapott Lersundi jelenti, hogy semmi baj sincs a szigeten. Minden közmunka foly, mint az előtt, a legnagyobb renddel és nyugodtsággal. Fernando Munon y Borbon, Tarancon herczeg, a lovasság parancsnoka, külföldre utazik. Határtalan szabadságidőt kapott. Cadixban zavargások voltak e hó 19-én, a végleges junta választása alkalmával. Az ideiglenes junta kisebbsége, a nép által pártolva, azt akarta, hogy a végleges junta választása általános szavazat által történjék. A többség és a hatóság ezt ellenezte. A polgári kormányzó a katonai hatóság kezébe tette le hatalmát, ki végére is járt a mozgalomnak, miután egy proclamatiot adott ki. A csoportulatok eloszlottak anélkül, hogy bajt csináltak volna. Most dolgoznak azon törvényjavaslaton, mely szerint minden választás az általános szavazat által fog megtörténni. Barcellona és Férnel megbánták ellenállásukat, juntáik feloszlanak. A barcellonai junta jelenti a kormánynak, hogy mielőtt eloszlanék, a többi junta határozatát akarja tudni. A porugál-spanyol zsidók azon kérelemmel járultak Prim elé, hogy az 1492-ben kelt, a zsidókat Spanyolországból kitiltó rendeletet szüntesse meg. Prim erre következőleg válaszolt: Gaedalla úrhoz, a spanyol portugál izr. társulat elnökéhez, Londonban. Uram! Én most veszem az ön szerencsekivánatát, melyet ön hitsorsosainak nevében hozzám intézett. A személyem iránt kifejezett érzelmeket lekötelezőleg köszönöm. Azon meggyőződést táplálom, hogy a forradalom győzelme minden megszorítás nélkül a vallásszabadságot hozza magával, azt azonban, mit önök tőlem teljes joggal kívárnak, nem tehetem önkényt.“ Forduljanak tehát önök egyenesen az ideiglenes kormányhoz, vagy annak elnökéhez beadványukkal, és gondoskodjanak arról, hogy spanyol nyelven legyen fogalmazva, hogy így haladéktalanul és teljes figyelemmel vizsgálat alá vétethessék, mint ezt e fontos kérdés igényli. Legyen hitsorsosainál tolmácsom, és mondja meg nekik köszönetemet kívánságaikért, melyeket Spanyolország népségéért és jólétéért kifejeztek. Fogadják stb. Prim.“ Néhány szó a kath. gymnasiumok szervezetéről. Nap nap után múlik s a tanügyben még semmi reform. Most is meg van az régi alakjában és régi szervezetében. Akik a reform mellett felszólaltak, szavaik elhangzottak és terveiket a közönyösség félig-meddig szárnyai alá temette. De kik szólhatnának fel égetőbben e mellett, mint maguk a tanulók, kik legjobban ismerik a tanügyi szervezetet s legjobban érzik annak minden nemesebb törekvést lealázó súlyait. Nem beszélünk a reformátusok tanodáiról. Ott az illető tanárok a siralmasabb napok alatt is bírtak annyi önállósággal, hogy saját nézeteiket és törekvéseiket érvényesíteni tudták, de szólunk oly tanodákról, hol a szabadelvű világi tanárok véleményeit egy már korát régen túlélő hatalom, a papi befolyás folytonosan nyirbálja. Szólunk a kath. államgymnasiumokról. Szégyen, gyalázat, a mit róluk szólanunk kell! Csak magát az úgynevezett érettségi vizsgálatot említjük,hol legújabban óriási botrányok fordulnak elő és számtalan tanulónak egész jövője tönkre megy. És váljon miért ? Talán mert nem elegendő készültséggel lépnek oda a tanulók ? Oh nem. Hanem azért,minthogy a világi tanárok befolyását a papi befolyás — ellenkező irányban látva azt haladni — megdönteni iparkodik. Szeszély, subjectiv boszu az egész, mely pusztán azért tartja fejét oly magasra, hogy látva uralmának ingadozását, sebet ejtsen a józanságon. Természetes, hogy minden tanuló nem lehet mindenből kitűnő — de elég ok-e ez arra, hogy egész életpályája tönkre legyen téve ? S ha hozzá számítjuk egyes szegényebb tanulók összezsugorgatott filléreit, melyeket egyedül azért kénytelenittettek odaáldozni,hogy a vizsgálathoz bocsáttassanak, holott a siker bizonytalan egész az igazságtalanságig, akkor el kell fordítani arczáinkat, hogy ne lássuk a foltot, mely gymnasiumaink homlokán szenynyesen tespedez s undorítóvá teszi előttünk a tudományt magát. És ez épen nálunk van — a kath. főgymnasiumban, Pesten — s ki tudja még hány más helyen! — A főigazgató pap — és méghozzá Dr. Lutter Nándor. Miért épen pap ? Nem bizonyodott-e be, hogy világiak mellett százszor többre mehet mindennemű intézmény , hiszen a világi embert nem késztik arra morál intézetei, hogy alakoskodó s boszúálló legyen; szellemének sem szab utat egy-egy utógondolat, mely saját fönnállását tekintve,lényeges befolyást gyakorol lelkének irányára és szabadságára. S miért a papok közül épen Lutter, ki ellen már annyiszor felszólaltak az elfogulatlanabb lapok, ki egész élete összes működésében minden fonák , sőt nemzetellenes intézkedésnek nemcsak hogy feltétlenül fejet hajtott, de azok kivitelében is mindig kész eszközül ajánlkozott? Ki soha nem értette és most sem érti a magyar tanügy szükségeit, kinek összes force-a csak az , hogy a külföldi idegenszerű elemeknek pedantériáját — amely ott talán helyén van , de a mi szellemünktől egészen idegen — nevetséges fontossággal igyekszik átültetni, míg minden más fontosabb külföldi intézkedések sokkal magasabbak előtte, semhogy csak fel is foghatnák ? Ki a tudomány terén annyi badarságot követett el, hiszen az egész világ ismeri akadémiai székfoglalóját, melynek koszorúját nyilvános botrány fonta be, ahol ő igazgatósága dicsőségesen remekelt. Függetleníteni kell a papoktól az iskolát, függetleníteni minden áron és legfőképen Dr. Lutter Nándortól. A hierarchiai befolyás veszedelmes; Lutter befolyása nemcsak veszedelmes, hanem nevetséges is.E befolyás megmételyezi a szellem legnemesebb törekvéseit és szárnyát szegi a gondolatnak épen úgy, mint az akaratnak és tudvágynak. Jó tanáraink e befolyás alatt egy hangot sem mernek adni, — mert érzik nyűgét, érzik kárhozatát, mely rájuk oly gőgösen nehezül, hogy hangot adoiok jövőjük veszélyeztetése nélkül nem lehetne. A közoktatási ministeriumnak tehát első kötelessége lenne emancipálni a gymnásiumokat a papoktól. Hanem ezt hinni is vakmerőség, mivel úgy látszik, maga a minister sem rendelkezik elég erővel ezen mély gyökeret vert hatalomnak rögtöni megdöntésére. Pedig egy lelkendező hatalom végerőlködéseit kár — legfőképen pedig ezen irányban kár meghallgatni. A jelen évi oct. 16/17 érettségi vizsgálat a pesti kir. kath. főgymnasiumban oly szépen folyt le, hogy a legelső felelet után mindnyájan visszalépni kényszerültünk, miután több jeles tanulótársunk vizsgáltatása alkalmával láttuk, hogy itt nem fejlő növendékekhez , de tudósokhoz való mértékkel vizsgál a tanár helyett a főigazgató, n a főigazgató nem érettségi vizsgálatot, de statáriumot tart. És pedig tán azért,mert jó világi tanáraink, kik évek óta ismernek bennünket, mindnyájunk mellett felszólaltak, ő pedig meg akarta mutatni hatalmát. Vagy talán azért, mert a tanároktól nyilvános és magán oktatást nyertünk s a tanárok lelkismerete ezt nem tartotta szükségesnek titkolni ? Talán e körülményből magyarázható az is hogy midőn mi írásbeli vizsgálat után az igazgató úrhoz mentünk magunkat mintegy mentegetve, hogy a mennyiségtani feladatot, melynek feloldását sem tanárainktól nem tanultuk, sem utólagosan semmi mennyiségtani munkában fel nem találtuk — megfejteni egyikünk sem volt képes, t. i. e feladatot: „Fektessék a Pythagoras tantéte logar alapra, vagyis alakittassék át a Pythagoras tantéte úgy, hogy folytonos logarithmikai számolásra alkalmas legyen,“ — hanem az igazgató úr azt felelte,“ hogy ő e kérdést nem adta és nem is adhatta volna, mert meg nem fejthető — hanem a főigazgató, kinek jogkörébe tartozik a felterjesztett kérdéseket megváltoztatni — adta ezt azon kérdés helyett, melyet ő felterjesztett. — Ez csak tudatlanság vagy részakarat lehetett, mely ellen felszólalnunk a tanügy érdekében közességünknek tartjuk, hogy a világ lássa, mily ember hatalmának van kitéve a haladni vágyó magyar ifjúság. E bennünket legközelebb érdeklő kis intermezzó a tanügy terén, feljogosít, hogy alkalmas időben hangoztassuk szavunkat az iskolai reform érdekében, mely eddig nem bírt megállapodott sikert produkálni, s hogy tehetségünkhöz képest kimutassuk a siker egyik legnagyobb akadályát, a papságnak és különösen Dr. Lutter Nándor urnak , a nagynevű reformairnek kárhozatos és zsibbasztó működésében. Pesten, oct. 1868. Kupricz Sándor, Szárnyasy Béla, Koreck Ferencz, Nimcsevits Lukács, Krúdy Gyula, Friedrich Jenő, Hanzély István, Gál Domokos, Hegedűs Mihály, Kralovánszky Béla, Heinrich Gyula, Horváth Lajos, Hisnyay Lajos VIII. oszt. beli tanulók. Felhívás: A debreczeni országos dalárünnepély alkalmával, az 1868. sept. 21-kén tartott országos közgyűlés 12-dik szám u végzésében egyhangúlag elhatározta, hogy a zeneművészet terén érdemekben megőszült Erkel Ferencz az összes hazai dalegyletek örökös karmesterévé választassák, s a dalárünnepélyeken eddig is tanúsított buzgó fáradozásainak némi elismeréséül és jutalmául maradandó emlék által tiszteltessék meg. Elhatározta e közgyűlés azt is,hogy az e tárgyban kinevezett bizottság, — melynek tagjaiul közgyűlési elnök Komlóssy Imre, Bogdán Lajos, az országos daláregyesület központi bizottsága alelnöke, Nagy Ágoston, a budai dalárda elnöke, Brinkman Antal, megyetörvényszéki ülnök s az esztergomi dalárda képviselője, Grinzweil Nándor, Rózsavölgyi és társa ezég tulajdonosa, s a