A Hon, 1868. október (6. évfolyam, 225-251. szám)

1868-10-27 / 247. szám

a város lakossága által. A praefectek állomásaik­ra térnek vissza. Távollétükben a junták elnö­kei neveztettek ideiglenesen a tartományok kormányzatára. Most a nemzethez is egy manifestumot fog kibocsátani az ideiglenes kormány. A miniszter­­tanácsban már felolvasták. Marocco elismerte a spanyol kormányt. A spanyol klérusnak a forradalom irányában való magatartásáról a Havas ügynökség tudósí­tója a következő leg ír: „A klérus oly annyira készséges, hogy ez mél­tán gyanúra adhat okot, így például a valladolidi érsek arról tett jelentést, hogy a juntának mily sok nehézségekkel kellett megküzdeni, hogy a foglal­kozás nélküli munkásokat segélyezze, e végett ko­csiját s öszvéreit ennek rendelkezésére bocsátá, hogy ezt eladva, a bejött összeg a municipium se­gélyeszközeit gyarapítsa. Az avilai kerület püspöke fölkeresé a juntát, hogy azon elvhez való ragasz­kodását nyilvánítsa, melyet a dicsteljes szeptem­beri forradalom zászlójára irt, s egyúttal kijelenti, hogy „rágalmaztatok,“ ha a politika emberének ne­veztetik, a cadixi püspök a granadai juntához „meg­nyugtató“ fölvilágositást intézett azon magatartásá­ért, a melyet az első napok alatt a forradalom mega­kadályozására tett. Végre egy alicantei lap jelenti, hogy e város papságából egy bizottság alakult s ez a juntához ment, hogy a dolgok uj rendje iránt va­ló őszinte hozzájárulását kijelentse. Ez alatt azon­ban a kormány azon van,hogy az egyházi kerületek számát mindinkább kevesbítse, s Saragossában egy protestáns templom építéséhez fogtak. Azon­ban nem való, hogy az ideiglenes kormány a vallá­­­sok szabad gyakorlatát kihirdette volna. Ebből csak annyi igaz, hogy a madridi junta a szabad­ság érdekében felszólalt, s annak életbe­ léptetését kívánta, a­mit tetszés szerint kihirdetésnek is lehet venni, hogy nagyon sok junta ugyanezt tévé, s hogy e tág körű intézkedésnek az igazságügyminis­­zer határozott pártfogója; ez azonban a ministe­­rium kebelében s azonkívül is bizonyos ellenzésre talál, s a kormány e tekintetben mindez ideig nem határozott. S a mint állítják, nem is fog határozni, hanem e kérdés eldöntését az alkotmányozó cortes számára tartja fenn.“ Az „Evenement“ ezeket írja: „Tudják, hogy a madridi gróf (VII. Károly) elhagyta a Cardinal Fesch utczában lev­ő lakását, hogy néhány lé­pésre ettől a Chauveau Lagarde utczába költöz­­zék, neje, a grófné (a pármai herczegnő leánya) által segítve termeket rendezett be, hova minden pártbeli spanyolokat fogad el.A bensőbb emberek közzé számítják a Párisban jól ismert Car­os d’Algarra grófot, ki télen a Champs Ely­si hotel­ben oly szép estélyeket ad. Don Carlos régi ka­tonája, Algarra gróf, miután herczege legyőze­tett, az irodalomra adta magát. 1844 ben az Odeonban egy drámát adatott elő, és egy ideig a „Corsaire“ szerkesztője volt még Lepoitevin Saint Alme atya idejében." A kormány Cubából távirati után, e hó 15 ről uj híreket kapott Lersundi jelenti, hogy semmi baj sincs a szigeten. Minden közmunka foly, mint az előtt, a legnagyobb renddel és nyugodt­sággal. Fernando Munon y Borbon, Tarancon herczeg, a lovasság parancsnoka, külföldre utazik. Határ­talan szabadságidőt kapott. Cadixban zavargások voltak e hó 19-én, a végleges junta választása alkalmával. Az ideig­lenes junta kisebbsége, a nép által pártolva, azt akarta, hog­y a végleges junta választása álta­lános szavazat által történjék. A többség és a hatóság ezt ellenezte. A polgári kormányzó a ka­tonai hatóság kezébe tette le hatalmát, ki­ végé­­re is járt a mozgalomnak, miután egy procla­­matiot adott ki. A csoportulatok eloszlottak a­nélkül, hogy bajt csináltak volna. Most dolgoznak azon törvényjavaslaton, mely szerint minden­ választás az általános szavazat által fog megtörténni. Barcellona és Férnel megbánták ellenállásu­kat, juntáik feloszlanak. A barcellonai junta je­lenti a kormánynak, hogy mielőtt eloszlanék, a többi junta határozatát akarja tudni. A por­ugál-spanyol zsidók azon kérelemmel járultak Prim elé, hogy az 1492-ben kelt, a zsi­dókat Spanyolországból kitiltó rendeletet szün­tesse meg. Prim erre következőleg válaszolt: Gaedalla úrhoz, a spanyol portugál izr. társulat elnökéhez, Londonban. Uram! Én most veszem az ön szerencsekivá­­natát, melyet ön hitsorsosainak nevében hozzám intézett. A személyem iránt kifejezett érzelmeket lekötelezőleg köszönöm. Azon meggyőződést táplálom, hogy a forradalom győ­zelme minden megszorítás nélkül a vallásszabadságot hozza magá­val, azt azonban, mit önök tőlem teljes joggal kívárnak, nem tehetem önkényt.“ Forduljanak tehát önök egyenesen az ideigle­nes kormányhoz, vagy annak elnökéhez beadvá­nyukkal, és gondoskodjanak arról, hogy spanyol nyelven legyen fogalmazva, hogy így haladékta­lanul és teljes figyelemmel vizsgálat alá vétet­hessék, mint ezt e fontos kérdés igényli. Legyen hitsorsosainál tolmácsom, és mondja meg nekik köszönetemet kívánságaikért, melyeket Spanyol­­ország népségéért és jólétéért kifejeztek. Fogad­ják stb. Prim.“ Néhány szó a kath. gymnasiumok szervezetéről. Nap nap után múlik s a tan­­ügyben még semmi reform. Most is meg van az régi alakjában és régi szervezetében. A­kik a reform mellett felszólaltak, szavaik elhangzottak és terveiket a közönyösség félig-meddig szár­nyai alá temette. De kik szólhatnának fel égetőbben e mellett, mint maguk a tanulók, kik legjobba­n ismerik a tanügyi szervezetet s legjobban érzik annak minden nemesebb törekvést lealázó súlyait. Nem beszélünk a reformátusok tanodáiról. Ott az illető tanárok a siralmasabb napok alatt is bír­tak annyi önállósággal, hogy saját nézeteiket és törekvéseiket érvényesíteni tudták, de szólunk oly tanodákról, hol a szabadelvű világi tanárok véleményeit egy már korát régen túlélő hatalom, a papi befolyás folytonosan nyirbálja. Szólunk a kath. államgymnasiumokról. Szé­gyen, gyalázat, a mit róluk szólanunk kell! Csak magát az úgynevezett érettségi vizsgála­tot említjük,hol legújabban óriási botrányok for­dulnak elő és számtalan tanulónak egész jövője tönkre megy. És váljon miért ? Talán mert nem elegendő készültséggel lépnek oda a tanulók ? Oh nem. Hanem azért,minthogy a világi tanárok befolyását a papi befolyás — ellenkező irányban látva azt haladni — megdönteni iparkodik. Sze­szély, subjectiv boszu az egész, mely pusztán azért tartja fejét oly magasra, hogy látva ural­mának ingadozását, sebet ejtsen a józanságon. Természetes, hogy minden tanuló nem lehet min­denből kitűnő — de elég ok-e ez arra, hogy egész életpályája tönkre legyen téve ? S ha hozzá szá­mítjuk egyes szegényebb tanulók összezsugorga­­tott filléreit, melyeket egyedül azért kénytelenit­­tettek odaáldozni,hogy a vizsgálathoz bocsáttas­sanak, holott a siker bizonytalan egész az igaz­ságtalanságig, akkor el kell fordítani arczáinkat, hogy ne lássuk a foltot, mely gymnasiumaink homlokán szenynyesen tespedez s undorítóvá teszi előttünk a tudományt magát. És ez épen nálunk van — a kath. főgymnasi­­umban, Pesten — s ki tudja még hány más he­lyen! — A főigazgató pap — és még­hozzá Dr. Lutter Nándor. Miért épen pap ? Nem bizo­­nyodott-e be, hogy világiak mellett százszor több­re mehet mindennemű intézmény , hiszen a vi­lági embert nem késztik arra morál intézetei, hogy alakoskodó s boszúálló legyen; szellemé­nek sem szab utat egy-egy utógondolat, mely saját fönnállását tekintve,lényeges befolyást gya­korol lelkének irányára és szabadságára. S miért a papok közül épen Lutter, ki ellen már annyiszor felszólaltak az elfogulatlanabb lapok, ki egész élete összes működésében min­den fonák , sőt nemzetellenes intézkedésnek nemcsak hogy feltétlenül fejet hajtott, de azok kivitelében is mindig kész eszközül ajánlkozott? Ki soha nem értette és most sem érti a magyar tanügy szükségeit, kinek ös­­­szes force-a csak az , hogy a külföldi ide­­genszerű elemeknek pedantériáját — a­mely ott talán helyén van , de a mi szellemünktől egészen idegen — nevetséges fontossággal igyekszik átültetni, míg minden más fontosabb külföldi intézkedések sokkal magasabbak előtte, semhogy csak fel is foghatnák ? Ki a tudomány terén annyi badarságot követett el, hiszen az egész világ ismeri akadémiai székfoglalóját, melynek koszorúját nyilvános botrány fonta be, a­hol ő igazgatósága dicsőségesen remekelt. Függetleníteni kell a papoktól az iskolát, füg­getleníteni minden áron­ és legfőképen Dr. Lutter Nándortól. A hierarchiai befolyás veszedelmes; Lutter befolyása nemcsak veszedelmes, hanem nevetséges is.E befolyás megmételyezi a szellem legnemesebb törekvéseit és szárnyát szegi a gon­dolatnak épen úgy, mint az akaratnak és tud­­vágynak. Jó tanáraink e befolyás alatt egy hangot sem mernek adni, — mert érzik nyűgét, érzik kárho­zatát, mely rájuk oly gőgösen nehezül, hogy hangot adoiok jövőjük veszélyeztetése nélkül nem lehetne. A közoktatási ministeriumnak te­hát első kötelessége lenne emancipálni a gymná­­siumokat a papoktól. Hanem ezt hinni is vakme­rőség, mivel úgy látszik, maga a minister sem rendelkezik elég erővel ezen mély gyökeret vert hatalomnak rögtöni megdöntésére. Pedig egy lel­kendező hatalom végerőlködéseit kár — legfő­­képen pedig ezen irányban kár meghallgatni. A jelen évi oct. 16/17 érettségi vizsgálat a pes­ti kir. kath. főgymnasiumban oly szépen folyt le, hogy a legelső felelet után mindnyájan vissza­lépni kényszerültünk, miután töb­b jeles tanuló­társunk vizsgáltatása alkalmával láttuk, hogy itt nem fejlő növendékekhez , de tudósokhoz való mértékkel vizsgál a tanár helyett a főigaz­gató, n a főigazgató nem érettségi vizsgálatot, de statáriumot tart. És pedig tán azért,mert jó vi­lági tanáraink, kik évek óta ismernek bennünket, mindnyájunk mellett felszólaltak, ő pedig meg akarta mutatni hatalmát. Vagy talán azért, mert a tanároktól nyilvános és magán oktatást nyer­tünk s a tanárok lelkismerete ezt nem tartotta szükségesnek titkolni ? Talán e körülményből magyarázható az is hogy midőn mi írásbeli vizsgálat után az igaz­gató úrhoz mentünk magunkat mintegy mente­getve, hogy a mennyiségtani feladatot, mely­nek feloldását sem tanárainktól nem tanultuk, sem utólagosan semmi mennyiségtani munkában fel nem találtuk — megfejteni egyikünk sem volt képes, t. i. e feladatot: „Fektessék a Pythagoras tantéte logar­ alap­ra, vagyis alakittassék át a Pythagoras tantéte úgy, hogy folytonos logarithmikai számolásra al­kalmas legyen,“ — hanem az igazgató úr azt felelte,“ hogy ő e kérdést nem adta és nem is adhatta volna, mert meg nem fejthető — hanem a főiga­zgató, kinek jogkörébe tartozik a felter­jesztett kérdéseket megváltoztatni — adta ezt az­on kérdés helyett, melyet ő felterjesztett. — Ez csak tudatlanság vagy rész­akarat lehetett, mely ellen felszólalnunk a tanügy érdekében kö­­zességünknek tartjuk, hogy a világ lássa, mily ember hatalmának van kitéve a haladni vágyó magyar ifjúság. E bennünket legközelebb érdeklő kis inter­­mezzó a tanügy terén, feljogosít, hogy alkalmas időben hangoztassuk szavunkat az iskolai re­form érdekében, mely eddig nem bírt megállapo­dott sikert produkálni, s hogy tehetségünkhöz képest kimutassuk a siker egyik legnagyobb aka­dályát, a papságnak és különösen Dr. Lutter Nándor urnak , a nagynevű reformairnek kárhozatos és zsibbasztó működésében. Pesten, oct. 1868. Kupricz Sándor, Szárnyasy Béla, Ko­­reck Ferencz, Nimcsevits Lukács, Krúdy Gyula, Friedrich Jenő, Hanzély István, Gál Domokos, Hegedűs Mihály, Kralovánszky Béla, Heinrich Gyula, Horváth Lajos, Hisnyay Lajos VIII. oszt. beli tanulók. Felhívás: A debreczeni országos dalárünne­­pély alkalmával, az 1868. sept. 21-kén tartott országos közgyűlés 12-dik szám­ u végzésében egyhangúlag elhatározta, hogy a zeneművészet terén érdemekben megőszült Erkel Ferencz az összes hazai dalegyletek örökös karmesterévé választassák, s a dalárü­nnepélyeken eddig is ta­núsított buzgó fáradozásainak némi elismeréséül és jutalmául maradandó emlék által tiszteltes­­sék meg. Elhatározta e közgyűlés azt is,hogy az e tárgy­ban kinevezett bizottság, — melynek tagjaiul közgyűlési elnök Komlóssy Imre, Bogdán Lajos, az országos daláregyesület központi bizottsága alelnöke, Nagy Ágoston, a budai dalárda elnöke, Brinkman Antal, megyetörvényszéki ülnök s az esztergomi dalárda képviselője, Grinzweil Nán­dor, Rózsavölgyi és társa ez­ég tulajdonosa, s a

Next