A Hon, 1869. július (7. évfolyam, 148-174. szám)

1869-07-01 / 148. szám

■I , S­a­l­mátiábó­l. A­ cattarói, ragu­­zii, s budnai szenek egy bizalmi fér­ fi­atból álló választmányt neveztek ki, hogy ez tisano mellett, a közelebb napokban egy nép­­gyűlést szervezzen. A meding czélja egy kér­vény szerkesztése azon célból, hogy Dalmatia szlávjainak erkölcsi és anyagi fejlődése szem­pontjából a népiskolákkal és elemi tanodákban egyen a tanítási nyelv­­ szerb-horvát nyelv t­ovábbá, hogy a dalmátia ifjúság vétessék fel a sumei cs. kir. tengerészet akadémiába s hogy végü­l a matrózok commindo nyelve legyen a szerb horvát, miután ezek­ legnagyobb száma Dalmátiából jő.­­ A katonaságnak az aratási idíj alatt szabadságolása Horvátországra­­ kiterjesztetett. A hadügyminiszter egy intéz­­kedése folytán a Horvátrszágban elhelyezett lapatok „fölösleges coningense“ is elbocsát­­ható aratási munkára.­­ Ismét a cseh ki­egyezkedés. Egy h­ágai lap azt írja, hogy valamelyik osztrák miniszter ismét talált fel egy ú­j­modust a cseh­­egyezkedésre vonatkozóan. Taafenak, az osz­­rák miniszterelnöknek tulajdonítják, hogy kü­­lnösen szívén hordja a csehek dolgát, s hogy a 148. szám, VII évfolyam. Reggeli kiadás. Pest, 1869. Csütörtök, Julius Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás egyn­­.t: 1 hónapra....................................................2 frt. 8 hónapra . • • ■ • . • *a­n­ti hónapra .................................................12 r Az esti kiadás különkü­ldéséért felülfizetés h­avonkint......................................................20 kr. Az elő­fizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a­lső első napjától fog számíttatni. POLITIKÁT ÉS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ ten Beiktatási díj: 7 hasábos ily féle betű sora Bélyegdíj minden be­utatásért Terjedelmes hirdetések többszöriből *­ lett kedvezőbb feltételek alatt vet­ti Nyiki-tóri 5 hasábos petit sorért . : SBP"“ Az előfizetési- és hirdetméi kiadó­ hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető remény a szerkesztőséghez intézend Bérmentetlen levelek csak isit fogadtatnak el, ezektől Előfizetési felhívás a következő lapokra : HON Az esti kiadás postái, küldéséért, felülfizetés ! Fr. Lloyfl­ei i­ V, évre évre 1 hóra h kr ft kr ft kr 12— 6 — 2 — i külön i 80— 90 — 30 Rutin­pesten 10— F 1— 1 70 p Adtán 115 50 1 90 r.H — 1 50 — — 1 2 1 — 40 Az előfizetési dij az illető lap ezim­e alatt. Pestre az „Athenaeum“ kiadóhivatalába (Barátok 'ere­­­dik szám) intézendők. PEST, JUNIUS 30. Szándékosan nem akartam hozzászólni ehez a szomorú Irányi-Horváth Boldizsár féle vitához, gondolva, hogy úgy is elég­­nagy a zaj ebben a tárgyban, ne szaporít­sam még én is; hagyjuk pihenni azt, aki már halott, s ne exhumáljuk a vele együtt eltemetett keserűségeket, hisz van a nem­zetnek elég szabadságmartyrja, ha azok­nak elsiratását a csendes családi szentély­re bízta, bízza ezt is arra. Azonban maguk a kormány hívei oly tapintatlanok, hogy nem engedik ezt a szomorú ügyet elalulni, újra meg újra rákopogtatnak a koporsóra s vádolnak egy embert, aki már nem tud felelni, s készítenek politikai zászlót — egy szem­­fedélből. Most már deputatiókat küldöznek a megbántott miniszterhez, s a miniszter oly gyöngeszmvű­,hogy meghatottságában egész familiáris revelatiókat tesz a küldöttség előtt, s midőn magát a becsület mártírjá­nak mutatja be, az ellenzék egész töme­gét vádolja, hogy a megtámadott becsü­letnek igazságot szolgáltatni nem akart. Miután ezzel a váddal az egész pártot sújtják, s miután vannak, akik nem értik tisztán a kérdést, kénytelen vagyok e na­gyon került tárgyhoz hozzászokni. Hogy Irányi Dániel képviselő a háznak egy tagját oly kifejezéssel illette, mely azt megsérti, azt mi is mind rászóltuk; akár­ki lett légyen a megsértett képviselő, an­nak elégtételt szolgáltatni tartozott a ház. Nem kérdés : miniszter volt-e a megsér­tett ? Jó barátunk volt-e ? Sértett volt. Meg­kell tortani a sértést. Mi a megtorlása az ily sértésnek ? El­nöki rendreutasítás. Csekélység ez? Nem, uraim. A nemzet képviselőházában a vá­lasztott elnök által rendreutasíttatni a leg­érzékenyebb, a legmagasabb fokú bünte­tés oly emberre nézve, ki a büntetést a lelkén keresztül érzi. Ez megtörtént, helyesen történt, a ház teljesítette a maga kötelességét. Tavaly is történt épen hasonló eset. Egy képviselő a politikai mártyrok emlé­kezetbe hozatalával érintette magát a ki­rály személyét. Az elnök rögtön megdor­gálta érte, és a ház megnyugodott a dor­gálásban, és a kormány nem kívánt még­­ más büntetést, is a hevétől elragadott szó­nokra ; és Gajzágó Salamon nem indítvá­nyozta a mentelmi bizottság kiküldetését ellene; — és mind­ezt nagyon helyesen tette, mert a ház rögtön teljesíté az elég­tételadást , elnöke által rendreutasította a szólót, a­mi szerintem súlyosabb bünte­tés a markális kétszáz forint lefizetésé­nél, a börtönnél és a bilincsnél is. Midőn azonban a kormánynak egy tag­ja sértetik meg, akkor a kormány és párt­ja nem tartja elég súlyosnak azt az elég­tételt, a­mit a törvény kiszabott, s a­mivel meg kellett elégedni minden képviselőnek, meg kellett elégedni magának a királynak, hanem valami különöset kíván. Előbb rend­kívüli, még­pedig visszaható rend­szabályok alkotását indítványozza, mitől szerencsére Deák Ferencz elfordítja a ház figyelmét, azután pedig a ház megszavaz­­tatását indítványozza a rászólás kérdé­sében. A balközép egészen correct nézpontot foglalt el, midőn azt kívánta, hogy a kér­dés ez legyen: »jegyzőkönyvbe vétessék-e az elnök által végrehajtott rendreutasítás, vagy nem­?“ — de a kormánypártnak nem az kellett: a kormánypárt a fölött akart bennünket megszavaztatni: kinek akarunk igazságot adni a szomorú Böszörményi ügyben: Irányinak-e, vagy Horváth Boldi­zsárnak ? Én pedig részemről sem az egyiknek, sem a másiknak nem adhatok ez ügyben igazat. Irányiéknak azért nem, mert azon pas sustr melyért Böszörményi elítéltetett Kossuthnak első leveléből maga Böször­­ményi kihagyta; hozzám a „Hon“-ba leendő közlés végett, a levonat már e k­i­t­ö­r­­­ö­tt sorokkal küldetett meg ál­tala; tehát midőn a második levélben e ismételt sorokat benne hagyta, annak kö­­vetkezményeit a legvilágosabban hitt maga előtt. Volt bátorsága a következ­ményeknek neki menni. Tisztelet a bátor-*’ Ságnak. De a kormánynak sem adhatok igazat, hogy az elítéltet a börtönben engedte meg­halni. A­mi a törvényességet illeti, e szem­pontból az igazságügyminiszter eljárása egészen correct. Engedte a törvényes ügy­­folyamot lejárni a maga útján: választott esküdtszék ítélt, autonóm municipium gondozta az ítéletet; a kormány a kezét sem tette rá. Rideg igazsággal, kőkemény törvényességgel történt minden. De én ily kérdéseknél meg tudnám bo­csátani egy miniszternek az incorrect en­gedékenységet. Az esküdtszék kimondta a , vétkeste, a bíró ráolvasta a törvényt, — de a mi­­niszternek tehetségében állott a kegyelem ajtaján megnyitni a börtönt. Azt mondja, hogy az elítélt nem akart folyamodni kegyelemért. Hát honnal ve­szi a miniszter úr a férfi jellemekről való fogalmakat, ha azt hiszi, hogy a szabad szó bajnokai kegyelemért fo­l­y­am­o­d­n­i fognak? Azt hiszi, hogy megölheti valaki magát lelkileg azért, hogy a testét megmentse? Én is voltam a szabad szóért elítélve, törvénytelen kormányközegek által, kivé­teles rendszabályok szerint; én is megtil­tottam minden rokonomnak, barátomnak, hogy értem kegyelmiért folyamodjék; és az akkori absolut kormány férfiúinak volt bátorságuk már az első hónapban ajánlani ő felségének fogságon elengedését, s ki­tettek a börtönből, min kérdezve, elfoga­dóimé a kegyelmet vagy sem ? És a­mig fogságom voltam is, a kato­nai kormány minden közege igyekezett előzékenysége által mentül inkább enyhí­teni a büntetést. Ebben Böszörményi az alkotmányos közegei részéről ugyan nem részesült. Tavaly október utolsó napján voltam öt meglátogató. Régóta hideg, fa­j­gyos napok jártak, és az ő börtönében­ egy a phtysis utolsó stádiumában levő be­­teg szobájában még­sem volt kályha bet­téve, minden sürgeés daczára; később­ ugyanazt a beteget átették egy földszinti­ dohos, nedves sperantába, a minőben ha egészségügyi rendőrségünk volna, embert nem hagynának salra. Mindezekről pedig,­ az igazságügymi­niszter nem tehet, mert Pestvik­os börtön­­rendszerébe, annak autonóm jogai mellett, bele­szólója nincs ; az igazságügyminisz­ter teljes jog, alkotmány, és törvényesség­­szabályai szernt járt el, hanem minden jog, törvényesség és a­lkotmányosság glori- l­ájánál fényesebbé tenné homlokát egyetlen egy csillámf­a­gnéziának. S ha a fél or­szág küldöttégei fogják is fülébe han­goztatni : „igazad van!“’ nem leend oly megnyugvása abban, mint ha egyetlen szócska fujná neki azt: „szived van.“ Nagyon igazságos volt, azt elismer­jük ; azért Irányi ved át rendreutasitandó­­nak tartotuk; de amidőn azt is meg akar­ta tudni, tetszik-e a háznak e rideg szi­gor? akkor 423 tag közül 203-tól hallott igent, a többi hal­lgatott. Most csak arra kér­ik még a miniszter urat'és küldöttség szervező"pártját, de vi­szont isélse baloldali •jur­­mainkat is • en­g­­­gedjél már ez ügyet halottaiban elnyu­godni, ne ássuk fel az eltemetett bajokat, vár reánk élő baj is még. Jókai Mór a kormány végre tisztába jöjjön ezen „duzzogó el­lenzékkel“ is. Taaffe, — hír szerint — Beust báróhoz ment Dasteinba, — értekezendő a cseh i­­egyezkedésről. E kiegyezkedés bevezetését az képezné, hogy a cseheknek administrativ tekin­tetben, ugyanazon concessiók léteznének, me­lyekben a lengyelek részesültek. Különben az ilynemű ,administratív után­ nyújtott concessiók által nem sokra megy a kor­mány a csehekkel, a­mint nem ment semmire a lengyelekkel. Míg ellenben a törvényhozás útján nyújtott concessiók több megnyugvást, és min­denesetre békü­lékenyebb szellemet eredményez­nének. napjan / TARCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Negyedik kötet. (Folytatás.) K­i­haldokló arczát valami tüzpir futotta át e valomásnál.­­ Mindent elmondok neked. Időm rövid. Meg kel halnom. Titkomat nem bízhatom másra, min egy nemes emberre, a­ki azt megérti, és illegrzi. Ellenséged voltam. Most már minden­kink jó barátja vagyok. Még a férgeknek is. Te ész, és győztél. Kötelességed ellenfeled ha­­gyományát elfogadni. —Elfogadom , igérő Richard. — Tudtam azt, azért hivattalak. Tehát halld meg, a mit rád bízok. Nekem van egy fiam, kit én soh sem láttam s már nem is fogok látni. Anyja egy előkelő hölgy. Hogy kicsoda­­ azt meg fo­gd tudni az iratokból, miket tárczámban találszlEgy szép, egy szívtelen hölgy. Fiatal hadnag­ voltam mikor megismerkedtem vele. Mindkktten könnyelműek voltunk. Atyám még élt, s nosem megtiltotta a házassági összekötte­tést, a­ki egy nő önfeledését orvosolta volna. Mindég­. Azért még­sem kellett volna neki a szivéből kiszakítani egy darabot, s azt kihajíta­ni az utczára. A leány, ki Isten és természet előtt nem volt, elment anyjával utazni, s midőn vissza:" i i•!*­• , v c a! annyit tudtam meg, hogy a veszendő lélek, a kivel megszapo­rodott a fölösleges lények száma a világon — fiú. — De hogy hova lett, hol dobták el idegen földön ? azt nem tudtam meg. Később magam vívtam ki magamnak állást a katonai pályán ; apám is meghalt,önálló lettem. És Istenemre, nőül vettem volna azt a hölgyet, ha meg tudja monda­ni, hol van a fiam ? Untalan ostromolt levelei­vel. Találkozást sürgetett. Esküdött. Minden unszoló iratára csak azt feleltem : „találja ön meg gyermekemet.“Kegyetlen voltam hozzá. Me­hetett volna nőül máshoz, akárhány kérője akadt. „Én megtiltom neked, hogy férjhez menj!“ — „Hát végy nőül magad.“ — „Találd meg gyermekemet.“ Kínoztam. De nem volt szi­ve, a­m­i­gint igazán érezte volna. Azt mondta, nem tudja, hova lett? Mert nem kereste. Mert úgy iparkodott azoknak a pic­i gyermeklábak­nak a nyomát betakargatni a homokban, hogy vissza ne találjon hozzá sem ő, sem más. — De én mégis rátaláltam. — Éveket töltöt­tem el a keresésben. Egyik lába nyomocskáját, a másik után fedeztem föl. Itt egy keresztelő leve­let. Amott egy dajkát,­­ egy iratot, egy piczi főkötecskét , egy élő tanút; még utolsó nyomá­ra is ráakadtam. Ennél a nyomnál meg kell állnom és meghalnom. A kemény férfi keble úgy küzdött nehéz gon­dolataival. Abban a kemény álarc­ban mélyen érző szív lakott. Richard figyelve gyűjté min­den szavát. — Bajtárs, szólt a haldokló vitéz, add keze­det rá, hogy te elmegy odáig, a­hova én már el nem jutok. Richard odaadta kezét a sebesült ellenfélnek. Az ki neil bocsátá azt többet. — Tárczámban megledd az iratokat, a­mik utasítást adnak, hol kell keresned a személye­ket, a­kik tovább vezetnek. A gyermek legutol­jára egy pesti házalónő gondjára volt bízva, ezt egy bécsi zsibárustól tudtam meg. Pesten nem találtam a nőre, me­g Debreczenbe költö­zött át, valamit szállítot a ti kormányotok­nak. Oda én nem mehettem. De megtudtam, hogy az a nő kiadta a gyem­eket valahova dajka­­ságba. Hogy hova? Azt egyedül ő tudja. Hanem cseléde tud felőle még annyit, hogy az a falusi dajkaasszony, kinek keresetmódja ez, gyakran eljárt az asszonyához veszekedni, a­miatt,hogy az élelmezésre fizetett összeg nem elég­ nyomorú­ságos, a gyermek rongy, és éhezik. E szóknál görcsösen szok­ták meg a haldokló ujjai Richard kezét. A gyermek rongyos és éhezik. — Azt mondja, pedig igen szép gyermek: néhányszor elhozta a dajka nő, hogy bebizo­nyítsa, hogy még él. Palvicz Ottó szemei megteltek könynyel. — A házalónő mindig megnézte a gyermek mellét, azon egy szeder alaku anyajegy van , hogy meggyőződjék azonosságáról. A gyermek nyakán egy zsinóron kettétört rézpénz fele cshos, másik fele az anyjánál van. — Ha még el nem hajította azt is. — A gyermek rongyos és Csiezik. És már há­rom éves. A zsibárusnö cselédje irgalomból ad neki fekete kenyeret; a zsibárusnö irgal­omból fizeti csekély tartásdiját, s a dajkanő n­ye­­lemből tartja, mert anyja rég megfelele­t­t­ ró­la. — Bajtársi a föld­­da', is minek a v *,›•‹,. nek a sírását fogom ! —­Nem­ for si mi, le v imi­tt — Ugye bár ? Te fölkeresed őt ? Pénzemet, mit tárczámban találsz, biztos helyre fogod ten­ni, hogy a­míg felnő s kenyeret tud keresni, meg ne haljon éhen. — Én fel fogom őt keresni és gon­dom alá ve­szem. — Megtalálod irataim között a felhatalma­zást, hogy nevemet viselje. De azt ne tudja meg soha, hogy én ki voltam? Szegény katona vol­tam. Add őt valami becsületes mesterségre: Ri­chard ! — Légy nyugodt, Ottó bajtárs, én fogadom neked, hogy úgy fogom őt tartani, mintha test­vérem gyermeke volna. Palvicz arczán az öröm rángó görcsei jelen­tek meg. — Te megígéred. Meg is tartod. Akkor ne­kem nincs mit várnom ide által. Akt milyen jól esik ez az égés a fejemben. És azzal elkezdett dalolni. A láz erőt vett már rajta, s rohamai ki­forgatták lelkét eddigi gyökereiből, s akkor dalolt, mint egy őrült, gassenhauereket, ope­rákat. Mikor aztán a lázroham percznyi csendet ha­gyott, akkor ismét okosan beszélt. — Mert látod, van a kínnak bizonyos foka, a mikor az már jól esik. Richárdnak rettenetes volt a haldokló küz­delmét nézni; egy haldoklóót, ki az ő kezétől esett el. De nem hagyh­attá­k ott, mert az fogta a kezét; s midőn Richard ki akarta azt vonni kezéből, mint vas kapocs szorultak össze a hal­­dokló ujjai s örjön­gő humorral monda : '­•' * T? el akarnál most innen osonni ? Nem tew/lk­­ látvány ? Nem úgy bajtárs. Ha megöltél, nézd végig, hogyan halok náld meg, hogyan kell majd neked is jársz, mint én, vonaglani, nyavalygani, pékét fintorgatni, fogakat csikoritani És ismét dalolt , hogy azt bor­t hallani. A nagy kinzómester egy egy perc­­nyugtot hagyott neki, olyankor halk — Csak félczipöcske van a lábán kének! Erre ismét zihálni kezdett a keble. Egyszer aztán nagyon elcsendesült. Sz­deit mélyen lehúzta szemeire, arcza meg,­­naglam­, mély, csendes, nyugodt hangon meg Richardot. Egészen magánál látszott — Hanem . . . bajtárs ... az a titok neked átadtam, egy nő titka . . . Becsül­d­ , mondd nekem,hogy e nőt el nem árulod se Még fiának sem mondod meg anyja név* Rösz nö ! De titkához csak a simák van hova én lemegyek. Richard ünnepélyes meghatottsággal­­ szólt : — Becsületemre fogadom azt. E szóra a csuklóját szorító kéz még ke­nyebben zárult össze; az az elkomolyult, padt arez azokkal a leránczolt szemöldökök azokkal a kőmerev szemekkel még sokáig tett szemébe , mig egyszer észrevette, hogy a kivel szemközt néz, akivel kezet szörit egy halott. Úgy kellett az orvosoknak erőszakk teni Richard kézcsuklójáról holt ellenfi! (Folytatjuk.) / Galanterie czikkek. 1 — — A bécsi Tagblatt ír­ja : Holnap, jul. 1-én, adják el a határőrvidéki er­dőt. A hivatalos tudósítás a követke­ző napokban tétetik közzé. A cislajb­án minisztérium már be­leegyezett az eladásba. Hozzá tehetjük, hogy a magyar országgyű­lés is. Csak igy tovább! — —­ Gróf Festetics György oldalas miisztr­um­ak is kezdenek már fűteni, még­pedig kellő szomszédságában: a jobboldalon. A „P. L.“ fölvetette azt a kérdést, hogy tulaj­donképen minek is nekünk ez a miniszter. Pusztán rendjel- és kutyabőr-osztogatásért kissé sok egy szegény országtól annyi pénzt kidobni, a­mennyibe ez a minisztérium kerül. Tuhü, felfortyan erre a „Pesti Napló“ s ki­mutatja, hogy milyen fontos minisztérium ez a Festeticsé. Azt mondja, hogy a fejedelem ennek a mi­nisztériumnak az útján érintkezik a többi mi­nisztériumokkal, ha vagy felvilágosítást kíván nyerni, vagy utasítást adni. Ez a legrövi­debb út. A magyar kormány ennek a minisztérium-­­­nak az útján érvényesíti befolyását a külügyre, ha a fejedelem nincs Magyarországon. No a­mi az elsőt illeti, tán megengedi a „P. N.“ hogy mégis rövidebb itt valamivel, n­a a fe­jedelem egyenesen érintkezik valamely minisz­tériummal, mintha azt egy más minisztérium közvetítésével teszi. A másodikra pedig az a megjegyzésünk, hogy a magyar minisztérium talán közvetlenül is érintkezhetik a közös kül­ügyminiszterrel. Ezt nagyon hajlandók vagyunk hinni, mert ha posta és távirda nem lenne is, a „P. L.-4 azt állítja, hogy van , akkor sem tudnék megmagyarázni, hogy Andrássy gróf miért la­kik hát féllábbal Bécsben, mikor ott van Feste­res,h a ki érvényesíti a magyar befolyást a kül­­ü­gyekre ? Nem ér ez a ministerium ez idő szerint sem­mit. 1848-ban volt értelme, mert ennek a res­­sortjába tartoztak Magyarország s az osztrák örökös tartományok közt esetről esetre felmerülő közös ügyek. Most ezekre delegátió van. Luxus nekünk egy functióra két ily drága or­gánum. Töröljük el tehát a király melletti ministériu­­mot. Vagy — ha már olyan nagyon ragaszkod­nak hozzá, nem bánom, töröljük el hát azt a másikat, a­­ delegatiót. ------Ugyanebben az ügyben hozza fel a P. N. hogy lám milyen nagy demokrata ez a Festetics : ötszáz folyamodó közül csak egynek ad rendjelet! Hát minek annak az egynek is ? A minister úr senkit sem tesz különbbé az ordójával, mint előbb volt és táplálja a hiúság vásárát s azon­kívül ötszáz közül egyet kitüntetvén (ha úgy kitüntetésnek veszi a jámbor) négyszázkilencz­­ven­kilencz iránt gyöngédtelen, vagy pláne igazságtalan. Meglehet, hogy épen ennek a rendfelosztoga­tásnak a kifolyása az is, hogy ő excellentiáját most már egynémelyek az októberi diploma keresztatyjával, gróf Eszterházy Mórral szeret­nék helyettesíteni, a mint egy lap írja: — — Ez a­ czim- és rendjelláz epi­­demikus kezd lenni mint a cholera. ” Monsieur Schneider, a francza , i-vényi ■ test elnöke, komolyan megapreheno­­*­­­ónia, hogy ez Monsieur Dávidnak,­ franezia ff. I vényhozó test alelnökinek legion d’h­oneurt kül­dött. Be is adta a lemondását,­­ Hanem Napóleonnak több esze v öt- i­gi­­gyarázta neki, hogy ne bolondozzon ilyen Ida­szontalanságért é s az elnök megm­­­att Országgyűlési levele 1. Pest, jun. s A mai javaslati vitát P e r e z e­­­la (• ez­­t tette meg, még pedig saját szerencsét oly álmosan, hogy beszéde végén vag) . . ,ö­rüségünkre ő maga is elaludt. Különbé: Dierri • ebet czáfolgatá a Böszörményi ügyben Diet­rieh nem volt jelen, de biztosíthatj­a vesztett semmit. Móricz Pálnak, ki reá a baloldal év,azéról következett, épen kapóra esett ez álm­c be nek egy argumentuma, mely a közvetett í­­­rások ellen szólt, s azonnal feltette az a kér­dést, hogy hát a delegatió hogy­­ Perczel B. urnak? Különben igen élénk beszé­dében védelmére kelt még a jelenben választási alapon álló bíróknak is. R­ó­n­a­y Jáczint, e derék tudósunk » • ’ történeti értekezést tartott azon változások’ n, melyeken megyei szerkezetünk átment, Etm ■ dá, hogy elébb igazi vármegyéink, vagy védelmi megyéink voltak az Árpádok ,.­ ■­­ majd democrat megyéink mintegy 150 ezután aristokrat, s végre autonom meg­­u jöttek létre. Ez mind szép, csak azt nem u­juk kitalálni, miért ne lehetnének, demokr­u autonom megyéink. Különben ő az angol­­­ságok bámulója, úgy hogy még a jury teendőn­k is örömestebb bízná meg ezt. A jobboldalon Hoffmann Pál említend még, mint kinek beszéde legtöbb anyagot .­■: szolgáltatni mulatságos czáfolatokra. A balon Nyáry Pálon kívül, ki igen jelen­tékeny és ezúttal még alakra is jeles beszé­­­ben a „modern“ államok czivilizátoraival fedi népszabadság követelményeit állitá t gl­l pedig a megyékről szólt nagy emelkedett­séggel és igen melegen, még csak b. Sin­i Lajos beszéde tűint föl, ki az előtte szólók eb tans czáfolata után, azt tanácsolá az igazság­ügyminiszternek, hogy hallgasson most is, ufa már két ízben a közvélemény szavára s a kontrusitási és katonai bíróságok kérdi­s­­é tette, vegye vissza ezen törvényjavaslatát is Péchy Tamás és Salamon csinos beszéd­évá a tér szűke miatt nem szólhatunk. Ugyant­b­­ből még kevesebb helyet szentelhetünk a jobb jobboldali beszédeknek. Csupán az az egy megjegyzésünk van hogy midőn a türelem annyira kifogy már ha a képviselők négy­ötöde elhagyja a terme ta­lán jobb lenne az ülést berekeszteni, vág­­dig tizenkét órakor negyed vagy félórai­g, l­e­­tét tartani. Országgyűlési tudósítások A képviselőim/. XXXIX. ülése 1r 30 (In i i. e. 9 órakor. Nyáry Pál szerint : A­­javaslatok t­­mánál a törvényhozásnak mindig tétel kell lenni arra, hogy vájjon a­­javaslat körében marad-e, és vájjon nem megy-e körén túl, nem vág-e be az alkotmány­­ba; mert ha e tekintet mellőztetik, megtörténhetik, hogy alkotni fogunk két, melyek a közjogi vagy opportund­s­­pontból igen helyesek lehetnek, hanem hibájuk meglesz, hogy azok által fel­vetkőztetjük saját alkotmányunkat 1 y és eredeti alakjából. Ezt nem e gondot:­­ kigondolták a világ legnagyobb, va­gyobbá leendő államában, melyben n azon módot is, hogy miként ne tegye gyalá a tettei rv­agy annak jogi vénye­ben kis­en Ki ebéből ki/ est tegnap­i­cUTd.-v.

Next