A Hon, 1869. augusztus (7. évfolyam, 175-199. szám)
1869-08-01 / 175. szám
175. szám. VII. évfolyam. Reggeli kiadás: Pest, 1869. Vasárnap, augusztus Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....... 2 frt. 3 hónapra ..... . . 8 „ 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás külünküldéséért felülfizetés havonkint.............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP.I. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj: 7 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. 3P8T" Az előfizetési- és hirdetmény -dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a következő lapokra: HON Az esti kiadás postát küldéséért felülfizetés N. Fr. Lloyd ÜSTÖKÖS I — 10 Az előfizetési dij az illető lap czime alatt Pestre az „Athenaeumu kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik szám) Intézendők. évre V.évre idóraft kr ft kr ft kr 12 —6 — 2 — 1 külön • 1 80— 90 30 Budapesten 10 —6 — 1 70 post&n XI —6 501 90 1 66 PEST, JULIUS 31. Igazságügyi panegyrismus. II. Pest, jul. 3. Szeretné tudni, ha az igazságügyminiszter úr a jövő magyar törvénykönyvbe kronológiai rendben fogja-e a polgári jog fejezeteit beírni ? Eredeti egy mű lenne, a dolgot hátul kezdeni, pedig épen ily eredeti munkán tál időzik a jövő magyar codex alkotója. Annyit tudunk, hogy sem Lycurg, sem Solon, sem Mózes, de még Justinianus és Isö Napoleon, vagyis inkább a Constituante és a consulatus sem kezdték törvénykönyvük alapvonalait úgy megállapítani, hogy fejjel lefelé járjanak; ily szaktudományi eredetiséggel csak mi fogunk dicsekedhetni, azért a kormánypárti panegyrikusok már előre dicsérik , a jövő“ jogélet máris kielégítő állapotát, „az atyának a fiú után megszületését.“ Midőn az igazságügyminisztérium megkezdte a tanácskozásokat a kidolgozandó magyar polgári törvénykönyv tárgyában, már e ténye által bevallotta, hogy a törvénykönyv megalkotását nem de potestate judiciaria, hanem de personis et retus részével kell megkezdeni, és hogy annál fogva a bírói hatalomról megvoksolt czikk korán sem volt oly sietős, hogy miatta az újkor jogi fogalmait egy absolut kormányhatalom bírókinevezési legkorszerűtlenebb tanának már magának a törvénykönyvnek kidolgozása előtt fel kellett volna áldozni. Még maga Werbőczi is tripartitumát az egyéni és az anyagi jog részével kezdte, és nem is járt el a világon egy codificator vagy a szokásos törvények egy compilatora sem másként. Törvényalkotóink, ha akármelyik német tudósnak jogtheoriáját figyelmükre méltatták, vagy bármely kornak és nemzetnek törvénykönyvét kezébe veszik vala, láthatták, hogy nem a perrendtartáson, nem a bírón, különösen pedig nem a szentszékeken kezdték a törvényeket megírni, és logikailag nem is kezdhették. Az osztrák Reichsrath hozott ugyan a bíróhatalomról a törvénykönyvtől függetlenül álló törvényt, de neki meg volt a Bach-Hyecodex, és a reichsrathi törvény „politikai alaptörvény“, míg nálunk a bírósági törvénnyel az országnak politikai alapjogait nem biztosították, hanem felforgatták ; amaz egy munkát kiegészít, míg a miénk a jövőnek csak akadályt vet, megköti a nemzet kezét, mielőtt magához a munkához hozzálátott volna. Abban, hogy a codificale bizottság mindenek előtt a polgári törvénykönyv kidolgozásánál a követendő alapelveket fogja megállapítani, és a magyar törvényjavaslat minden szakasza mellé a legelismertebb európai kódexek rendeleteit magyarázó jegyzetekkel csatolni, semmi új sincs, mert csak a magyar miniszterek vették fel azon szokást, hogy törvényjavaslatokat minden okadatolás, vezérnézet és elvi irány nélkül terjesztenek a törvényhozás eleibe. Azt egyébiránt mindenki átlátja, hogy ha az igazságügyminiszter úrnak a bírói hatalomról szóló törvényjavaslatát egy előterjesztésben indokolnia kellett volna, valószínűn soha sem vált volna törvénnyé, mert nincs oly indokolás, mely azt igazolni képes legyen. Ha a polgári jog históriáját figyelemmel követjük, azt látjuk, hogy a jog is, mint a szabadság, az egyenlőség színvonala felé irányul; látjuk, hogy p. o. a váltójog az egész világon előbb utóbb az elvek egyenlősége által általánossá lesz, hogy továbbá a kötelmi jog maholnap Európában legfőbb elveiben ugyanaz lesz, mint Amerikában. Ezen átalánosság mármár a vagyonjog és családjogra is kiterjed. Az örökségi jog a Napóleon codex óta a feudalismusból mindenütt kibontakozott, úgy hogy egy anyagi új törvény, akárkitől is kölcsönözzük azt, feltéve, hogy nem a szentszékeknél vagy a Vatikánban keressük, hanem a legelőhaladottabb nemzeteknél, és a legtekintélyesebb jogtudósoknál, akik t. i. a bíróban mást is látnak, mint a Cesarismus szolgáját, korán sem fog annyi nehézségbe ütközni, mint a birói hatalomróli filius ante patrem. Erdélyben a Bach törvény divik és azért senki sem panaszkodik, hanem van elég panasz a bírák ellen. Törvényeink és szokásaink sok részben eltérnek más országok törvényeitől, és igen természetes, hogy a kivételeket bizonyos időszakhoz kellene kötni. Volt erre hazánkban már elég példa anélkül, hogy a jogélet rendje valaha szenvedett volna. Nem a régi magyar jog és törvényszéki gyakorlat, sem az országbírói értekezlet valamint az osztrák törvény és az ideiglenes törvénykezés szabályaira sem kívánunk hivatkozni, hanem olyan tényre, melyből a miniszteri codifiáló bizottság is gyakorlati példát meríthet. A szepesi városoknak a magyar törvénytől sok tekintetben eltérő törvényeik, vagy ha úgy tetszik ősi statútumaik voltak. Legnevezetesebb volt az örökösödési statútum. Akik e statútumot alkották, egyszerű emberek lehettek, de tudták mi czélból hozzák a statútumot, és jobban fogták fel a törvényhozó kötelességét és feladását, mint sok korunkbeli codifikátor. Világos és rövid volt a törvény és czélja a perlekedési nyavalya meggátlása. Ezen örökségi törvény alapja a házassági viszonyból származtatott, mely a házasok közt egyszerűen a vagyon közösségét megállapította. Nem volt soha sem kérdés hozományról, vagy a házas feleknek bármi néven nevezendő ősi jogairól. A vagyon fele illette a férjt, a másik fele a nőt, és minden örökségnek ez volt az alapja. Ha a felek elváltak, mindegyik elvitte a maga felét, bárhonnan került is. Mikor a városok 360 év után Magyarországhoz visszakapcsoltattak, e törvény egyszerűn eltörültetett, de nehogy magyar törvénynek visszaható ereje legyen, kimondatott, hogy régi örökségi esetekben nem a magyar törvény, hanem a régi statútum szerint lesz az osztály elintézendő. Az átmenet egyik törvényről a másikra rögtön történt, és abban nem volt legkisebb nehézség, elenben meg kellett minden városnak saját autonómiáját és különösen kiróhatóságát meghagyni, és könnyen fogja azt mindenki megérteni, hogy már a XVI-dik század kezdetén rendes telekkönyvekkel bírtak,mikor az egész országban a telekkönyvek még nevükről sem ismertettek. A városoknak tehát más bíróság nem kellett, mint helybeli, és bizony át kellett látni, hogy ott hol a helyhatóság annyira ki volt fejtve, az másképen nem is lehetett. A bírói kar nem áll még azért a jogtudomány színvonalán, mert a kormány kinevezi, ha nem áll akkor, ha elavult jogintézményeinken és az uj perrendtartás confususabbnál confususabb szavain kívül mást is tanult. Elavult jogpraxisba belerögzött bíróból soha sem lesz az előhaladott jogtudomány apostola. Azért az uj törvénykönyv kidolgozása előtti birókinevezések csak a czopfok és prokatori rabulák előmozdításául fognak szolgálni. Ludvigh: „A munkások dolgozzanak.“ -—ur----------------- Pest, jul. 30. (r.) Mi most politikai válságon megyünk át, mely tartani fog mindaddig, míg a nemzet saját geniusának és a kor követelményeinek megfelelő alakulatot nem nyer. A „közös ügy“ ez átalakulásban nagyon másodrangú szerepre fog sülyedni, ha figyelmünket a nemzet azon belső alkotó elemeire fordítjuk, melyektől várhatja jövőjét. S ezek közt a munkás osztálynak kiváló helye van, főleg ha e szót azon nagy horderejű értelmében veszszük, melyet korunk neki tulajdonit. A castok kora lejárt, s a nemzetek politikai szervezeteket oly hasisra kell, hogy fektessék, mely elég erős legyen a haladás és civilisatió óriási épületének fentartására, de még democraticus is arra, hogy az öntudatra ébredt nép jogos igényeinek megfeleljen. Már pedig minden társadalomban a legdemocratikusabb (ha nem egyedül democraticus) elem a munkás osztály, és így ennek a jövő átalakulásaiban nem csak nemzetgazdaságilag jut első fontosságú szerep, hanem politikailag is részesülnie kell, a biztos haladás érdekében részesülnie kell annyi jogban és befolyásban, melyet productiv erejénél fogva méltán igénybe vehet. Ez oly feladat, melyet a jövő van hivatva megoldani, s ennek szerencsés megoldásától függ egyfelől nem csak az állam biztonsága és ereje, hanem másfelől fejlődése és haladása is. De ha ez így van, s pedig úgy hisszük ezen senki sem kételkedik, akkor ez osztályt nem jelen állapotában és magatartásában kell felfognia a józan politikusnak, tán úgy, mint a jövő átalakulás hatalmas tényezőjét, — szóval mint nagy hatalmasságot. Pedig midőn Wenkheim báró ezt mondá: „A munkások dolgozzanak,“ akkor tudatlanságon kivül megvetést is tanúsított ez osztály iránt, akkor bebizonyitá, hogy nem érzi azt a nagy fontosságot, melyre ez osztály hivatva van. Igen, úgy van, a munkások dolgozzanak, de épen az a kérdés, hogy csak dolgozzanak-e ? A politikai szervezet előbb utóbb minden államban ez osztályra lesz fektetve. Már most kérdjük: lehet-e civilisatiót, vagy csak egy nemzet jövőjét is bízni oly osztályra, mely csak dolgozik ? Hisz épen ez tartja most Európát és Amerikát remegésben. Érzi, tudja az óriási néptömeg, követeléseinek jogos voltát, tudja azt a nagy hatalmat, mely benne van; de jogérzetét elfojtja az a félelem, hogy mivé lesz a civilisatió e kezek közt ? Hol a mentő eszköz, a menedék ? A nevelésben, civilizálásban. És mi volt a pozsonyi küldöttség ? Az „Előre“ egylet ez irányban haladó tagjai. Tehát a nagy kérdésnek parányi munkásai.Ezeknek mondta a magyar miniszter: „A munkások dolgozzanak.“ így állítva össze a tényeket, így világítva meg, a habár magasan szárnyaló, de igaz theoria fényénél, nem el kell-e szorulni keblünknek, ha meggondoljuk, hogy e szavak megtagadják a munkás osztálytól a mivelődésre való jogosultságot és igy elzárják előle azt az egyetlen utat, melyen a messze jövőben még elérhetőnek látszik, amaz antiitesisek egyesítése, melyek polgárisodásunk hullámzását okozák s most is végveszéllyel fenyegetik ; az erőé, és jogé, a munkáé és vagyoné, a tömegé és a civilisatióé. Meglehet, mosolyra fog némely olvasóm ajka húzódni, ha ily nagy dolgokat, ily messziható és későre valósítandó eszméket, ilyenhemer dologgal lát kapcsolatba hozva, úgy van, elismerjük, Wenkheim báró esete és emez eszmék közt nagy távolság van, és egy kis udvariatlanságnak a nevetségességig nagy fontosságot tulajdonitnánk, ha mindezt közvetlen, szoros összefüggésben lévőnek állítanék. Nem, ezt nem tesszük. De szűnjünk meg már politikánkban egy napról a másra élni, hagyjunk fel keleti vérünkben levő ama fatalismussal, mely mindent tenni vél akkor, midőn a ma szoros kötelességeit teljesíti. Gondoljuk meg, hogy a világot nagy eszmék foglalkoztatják , hogy ezek gyors alakító hatással vannak minden nemzet társadalmi és politikai fejlődésére , és észrevétlenül bár , mindenik hatása alatt áll, csak azzal a különbséggel, hogy az van megmentve a jövő számára, amely rugót csinál haladása számára amaz eszmékből és az van elveszve örökre, amely elszigetelni akarja magát, sőt dacolni akar azokkal, mert akkor azok meg fogják semmisíteni. Ez eszmék egyike a munkáskérdés, mellyel most már egy társadalmi és politikai átalakulás van összeköttetésbe hozva. A kérdés az, akarunk-e élni és haladni ? Ha igen, akkor korán kell megismerkednünk azon eszmékkel, melyek a jövő haladásának feltételei; a maga idején kell felismerni, méltányolni, igényeinek megfelelő jogokban, szellemi és anyagi javakban részesíteni azon osztályt, melyről mint a vagyon élő forrásáról, el van ismerve, hogy a jövőnek nevezetes alkotó eleme Az fáj nekünk, hogy Wenckheim báró ezt nem ismeré fel, midőn mondá: „A munkások dolgozzanak!“ Nem, soha sem! Dolgozzanak amennyit anyagi és szellemi fentartásukra szükségesnek vélnek, dolgozzanak a maguk javára , a maguk hasznára, de többet egy perczet se. — Hanem tanuljanak , nevelődjenek. Ezáltal nem csak igényük lesz, mert az már most is van, hanem képesek is lesznek elfoglalni politikai és társadalmi életünkben azt az állást, mely megilleti őket, mint embereket, mint munkásokat és mint azon erő birtokosait, mely termel, véd, adózik — szóval a civilisatiót és hazánkat fentartja sok áldozattal, irtóztató erőfeszítéssel, de mindeddig kevés kedvezménnyel. A munkások dolgozzanak! Dolgozzanak azon, hogy anyagilag, szellemileg emelkedjenek; dolgozzanak jövőjük biztosításán , mert mi is dolgozunk azon, hogy e jövő reájuk nézve mennél szebb és mennél igazságosabb legyen. A munkások dolgozzanak! „De leginkább dolgozzanak azon, hogy egy Wenckheimnak se legyen joga, sem bátorsága (a kineveztetés veszélye nélkül) ezt mondani: „A munkások dolgozzaanak!“ . Az osztrák delegatio költségvetési bizottsága a hadügyminisztérium előirányzatát tegnap folytatólag tárgyalá. A 2-dik czímnél, mely az udvarnál alkalmazásban levő törzs és főtisztek fizetéseit foglalja magában, Fignly előadó azon indítványt téve, hogy e czim töröltessék ki és hogy az udvartartási budgetbe igtattassék. A bizottság elfogadá ezen indítványt. — A felsőbb parancsnokságok tételét 1.605,000 forintról előadó 1,300,000-re kívánná leszállittatni, mi szintén elfogadtatott. A hadcsapatokra előirányzott 22.984.825 forintnyi összeget előadó az élelmezési s ruházati czimmel együtt kívánná tárgyaltatni, és ezen összefoglalt czimekre összesen 47 milliót kíván megajánltatni. Eszerint 3.334.720 frt törlését indítványozza, mi mellett a Skene czéggel kötött ruházatszállítási szerződésre utal. Jablonovszky hg a törlés ellen szól, mert ezáltal a hadsereg létszáma csökkentetnék, mihez semmikép nem járulhat. Miután többen pártolják az előadó indítványát, Kuhn hadügyminiszter késznek nyilatkozik a Skenevel kötött szerződést megtekintésre előterjeszteni. Továbbá megjegyzi, hogy a magyar delegatio határozatot hozott volt, hogy a ruházat szállítása consortiumra bizassék,és hogy ennek folytán bizottság alakíttatott össze, mely ezen határozatot szintén jóváhagyta. E határozat következtében köttetett meg a szerződés. A miniszter erre kiemeli azon előnyöket, melyek abból származnak, ha a hadsereg a ruházatot készen szállítva kapja, míg ellenben mily hátrányos az, ha a nyersanyagok különböző szállítóktól vétetnek, és csak a hadtesteknél készíttetnek ruházattá. Rechbauer az ajánlott törlések szükségességét indokolva, kiemeli, hogy, ha a 4 millió fedezetlen deficitet valahogy el akarja kerülni az állam, ez csak törlésekkel eszközölhető, hacsak a deficitet nem akarják megörökíteni. Végül Beust gr. szólalt fel, hogy a vita folyamában a háború eshetőségét érintő nyilatkozatra válaszoljon. Kötelességének tartja kijelenteni, hogy ő meggondolva mondana ilyet ki, nem csupán azért, hogy félne a nyugtalanítástól, hanem mert meg van győződve hogy jelenleg a béke nincs fenyegetve. Egyszersmind azonban meg van győződve arról is, hogy a veszélyek, melyek az általános helyzet következtében a jövőben a békét fenyegethetnék, el lesznek háríthatók. A tavai alkotott védelmi törvénynél fő tényező volt, hogy egy harczképes, derék osztrák hadsereg létesittessék, és ez oknál fogva ezen előnyt nem kellene feladni. Aggasztó tehát, ha “oly határozatok hozatnak, melyek a hadsereg állapotát csökkentik és annak szervezését kérdésessé teszik. Az ebből származó hátrány legnagyobb mértékben akkor keletkeznék, ha, mint nem *mélt, valóságos bonyodalmak állnának elő, nKt TARCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Negyedik kötet. (Folytatás.) Egy napi meggondolásra való időt kért magának e tárgyban Zebuion. S egy napi meggondolás után arra a végeredményre jutott, hogy ha a között kell választani, hogy vagy a nyakat vagy a bajuszt, mégis csak inkább a bajuszt kell a késnek adni, mert az megint csak kinő, de a nyak, úgysegélyen nem nő ki többet. Hát csak a bajuszt is el kellett tenni a mellényzsebbe. Mikor aztán így megkoppasztva, megalázva megállt a tükör előtt Zebulon, magának is el kellett ismerni, hogy soha szelidebb, jámborabb, supplicánsabb protestáns pappal még nem találkozott, mint amilyent most lát maga előtt. Hát még mikor a pap tógáját fölvette. Nevetni nem volt ám szabad senkinek, mert komoly dolog ez nagyon. Ez a játék emberfejbe megy. Schneiderius Bálint betanította neki, hogy mit feleljen, ha kérdezik ? el ne felejtse a fia nevét, meg különösen a saját nevét, ahova utazni akart és a falut, ahol lakik, azt Pukkersdorfnak iriják.Ezt mind jól emlékében tartsa. Zebulon még egy napot kért magának, hogy magát veszedelmes szenjébe beletanulja. A következő napon aztán útra kelt Eperjes felé, magával vivén a derék Schneiderius Bálint áldását, reverendáját és fiának lamentabile nuntiumát. Eperjes tele volt császári seregekkel, mikor Zebulon behajtatott. A sorompónál nem bántották, látták, hogy pap, hanem adtak neki egy Gelellscheint, hogy vissza is térhessen. Egyenesen a főkormánybiztos szállása elé hajtatott. A szive majd kiugrott féltében, mikor annak lépcsőin felballagott.Az egész után mondta magában a neveket: Valentinus Schneiderius, Theophilles Schneiderius, Göttinga, Pukkersdorf. Szentül félte, hogy mégis, mikor a biztos előtt fog állani, mind valamennyit el fogja felejteni. De már benne volt: előre kellett menni. Egyik szobából a másikba küldték, mindenikben ismeretlen fancsali pofák írtak, dolgoztak valamit, végre bebocsáták a hatalmas császári biztos elé. Zebulonnak a félelem is segített, magát tökéletes meghunyászkodott lelkipásztorrá maszkírozni , lehúzta a fejét a nyaka közé, midőn a biztos az ajtaján belépett, a két kezét keblére tette ájtatosan : az egyikben volt egy nagy cilinderkalap, a másikban a filius prodigus epistolája, s minthogy Schneiderius termete valamivel alacsonyabb volt Zebulonénál, meghajlita térdeit, hogy a reverenda lábáig leérjen. .S a világért föl nem emelte volna szemeit, midőn nagy ajtatosan elrebegé : — Bonum mane praecor, domine perillustrissime ! De alig ejtette ki ezt az öt szót, amidőn a kormánybiztos úr hangos hahotára fakadva, kiálta fel. — Servus Zebulon ! — A villámcsapás nem lett volna oly rettenetes, mint ez a szó „servus Zebulon !* Hőslink valóban úgy megrettent, hogy ha a reverendába nem támaszkodik, összeroskad. — Hát téged mi az ördög hord itt ebben a papi ruhában ? Zebulon csak most bámult rá a megszólító kormánybiztosra. Rideghváry Bencze volt az. A főur azonban nem vette észre Zebulon bámulását, eléje sietett, megölelte, megrázta kezeit és megdicsérte. — No csak hogy valahára mégis eljutottál hozzám. Derék ember vagy Zebulon. Megkaptam Szalmástól küldött leveledet. Azóta mindig vártalak. Dicső, hogy eljöttél. Ez az álruha mutatja,milyen veszedelmeken keresztül kellett idáig eljutnod.Nem marad el hűséges ragaszkodásod jutalma. Az ígért helyet fentartottam számodra. Azonkívül egy magas küldetésben fogsz részt venni. Nagy emberré foglak tenni Zebulon! Nagy emberré ! Zebulon még mindig úgy érezte magát, mint akit a vízből húztak ki. Nem talált rá a fejére. — És most legelébb is jer ide, írd alá ezt az ivet. Ne kéred, mi az ? Csak írdd alá. Láthatod, hogy a legelőkelőbb férfiak nevei vannak már ott előtted aláírva. Zebulon engedte a tollát menni a papiroson, mint mikor az álmos kocsist viszi a lova tudta nélkül a jól ismert utón. Az a papir pedig, amelyre akkor felirta a nevét, az volt ama históriai okirat, melyben magyar előkelő urak esedeznek a minden oroszok czárjának, hogy kegyeskedjék hazájuk négy fehér folyamának vizét hatalmas seregeivel pirosra festetni. Most azután Zebulon azt az első grácziát kérte ki magának, hogy hadd menjen aludni. És aludt másnap reggelig, mintha ópiumot szitt volna. S mikor aztán kialudta magát és fölébredt, akkor kezdte észrevenni, hogy milyen furcsát álmodik ő most ébren. Hogy került ő most ide ? ahova semmi szándéka nem volt jönni; hogy szökött el a másik oldalról, ahol teljes szándéka volt megmaradni .11. M J I (J. Ili II !>.'■ ...... ' pedig hiszen nem kapták meg Szalmásnál semmi levelét, mert az Rideghvárynak rég átadatott. És hogy mindez milyen furcsa komédia a sorstól. Még pro superabundant! mikor felöltözött s elment Rideghváryt meglátogatni, már ott találta nála Szamást. A furfangos férfiú természetesen megszökött még első éjjel Boksa Gergő ketreczéből s elhordta vésztörvényszék elöl az irháját. Épen azzal mulatta rá a méltóságos urat, hogy Zebulonnal való találkozását mesélte el neki. Rideghváry ur kaczagott azon nagyon. Tökéletes tréfának tartotta a dolgot. Még azt kivánta Zebulontól,hogy azt a vidám történetet majd mondja el az ebéd fölött, hogyan ugratták ők meg egymást Szalmással ? Hanem Zebulon nagyon komoly maradt e felszólításra, és csak úgy magában mondá a „Babyloni vizek mellett ültünk a zsoltár 6-dik versét. „Inkább ragadjon az én nyelvem az ínyemhez!“ És attól a gondolattól nagyon komoly ember lett Zebulon. Amiért aztán még többet nevettek rajta a főurak. Akkor épen nagyon nevetni való idők jártak. Vége a 4-dik kötetnek. Hal számunkhoz eszvév melléklet van csatolva te«