A Hon, 1869. augusztus (7. évfolyam, 175-199. szám)
1869-08-04 / 177. szám
fi 7. szám. VII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ....... 2 frt. 3 hónapra ...........................................6 „ 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint................................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1869. Szerda, augusztus 4. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 1. sz. Béigtatási dij: 7 hasábos ilyféle betű sora ... 7 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Rérmentetl«a javalÍott alatt ismert kezektől Előfizetési felhívás a íidvetírező lapokra : HON Az esti kiadás postai küldéséért felülöltetés I. Fr. Lloyd 7.évre 7.évreihóraft kr ft kr ft kr 12— e —2— i külön 180—80—30 Budapesten10— 5 —170 pónteo n 116 60 160 3 160 * — 1 — 40 Az előfizetési dij az illető lap czime alatt Pestre az „Athenaeum“ kiadóhivatalába (Barátok tere 7-dik szám) intézendők. PEST, AUGUSZTUS 3. A pesti magyar népszínház ügyében. (■—k.) A főváros magyartalansága ismeretes. És ismeretes azon törekvés is, mely — helyi és egyéb viszonyokból kifolyó közönnyel daczolva — olykor kísérleteket tesz, hogy a nemzetiességnek otthonosságot szerezzen az ország fővárosában. Látuk legközelebb, hogy egy fölállítandó pesti népszínház ügye meglehetős közönnyel találkozott, míg ugyanakkor egy német színház fölállítására teljes buzgalommal folytak az aláírások. Itt az ügynek csupán üzleti oldala tűnt ki, s ez nem látszott kecsegtetőnek. Az ügy oly szempontok alá került, mint — üzleti példát hozva föl — egy szántóföld, melybe bizalommal vetik el az oly vetést, ami már előbb is jól termett, de más magot, melynek termelésére ott még nem történt kísérlet, nem örömest vetnek el. A német színház jövedelmező vállalatnak bizonyult be évek hosszú sora óta, egy új magyar színház fölállítása pedig még egészen új. Midőn Pest városa elé kerül a pesti magyar színház ügye, nincs helyén azt üzleti oldalról tekinteni. De föl kell említeni, hogy e színház fölépítésének másik oldala nem más, mint a népesülő főváros természetéből folyó egyenes igény és szükség. Budapest lakossága az utóbbi években nagy számmal növekedett, s a növekedés magyar elemből áll. A főváros magyar tömegével szemközt nagyon kicsi a nemzeti színház, s ezen kívül dincs hely a fővárosban, hol esténkint a magyar közönség szórakozást találjon. Hasonló esetekben, boldogabb városokban, ilyenkor mindig a színházra irányozzák a közönség figyelmét, s megragadják az alkalmat hogy a művelődés egyik legkellemesbb eszközének alapját vethessék. Nálunk nem volt szükség az igényeknek irányt adni, de szükség van nálunk is meghallgatni, támogatni, szükség van ezekre annál inkább, mert —mint láttuk — támogatás nélkül közönyösség veszi körül. Sok helyen kormányköltségen épülnek a népszínházak, s kormányköltséggel segélyezik. Nem kívánjuk ezt, sőt határozottan kikelnénk ellene, ha úgy történnék. De azt kívánjuk, hogy az ország fővárosának testülete, mely évek hosszú során német színházat tartott fen, és anyagilag gyámolította, most gyámolítsa a magyar szinügyet, s adjon annak erkölcsi gyámolítást. Mi örülünk, midőn Pest város milliókat költ a kereskedelem, közlekedés, az anyagi fölvirágzás, a nagyvárosiasság érdekében. De mélyen elszomorítana, ha mit sem tenne a nemzeti szellem érdekében, mert a fölvirágzás ezzel együtt jár. Pesten sok beszélni való van arról, hogy a nemzeti szellem meg van szorítva, a magyar főváros minden egyéb, csak nem magyar. Szeretik mondani, hogy ez nem más, mint „magyar élhetetlenség” gyöngeség, mely nem tud érvényesülni. De történt-e ezek érdekében itt valami ? Ha élhetetlenség, történt-e komoly kísérlet, a megélhetésre, ha gyöngeség, talált-e eddig támogatásra, mely mellett megizmosodjék ? Tagadnunk kell, ha nem tagadjuk az élhetetlenség és gyöngeség vádját is. Pest város képviselő testületének többsége vagy hiszi ezt, vagy nem. Ha hiszi, a hazafiasság érzete sugalja, hogy a magyar elemnek támogatást nyújtson; ha nem hiszi, alkalmat kell nyújtania, hogy az érvényesülhessen. Pestnek eddig rendes költségvetése volt a német szinügy gyámolitására. A magyar szinügy nem kér anyagi gyámolitást, pedig először folyamodik hozzá, oly idők után, midőn a magyar elem, s minden, a mi nemzeti, — a nyelv és szinügy úgy, mint a három színű kelme, — rendszeres megszoritással,üldözéssel volt megtámadva; ily idők után és oly ügyben folyamodik hozzá, (a nélkül hogy anyagi támogatását kérné,) melynek ellenében Pestnek anyagilag is tevékenységet kellett kifejteni. A Pesten felállítandó népszínház bizottsága semmi egyebet nem kér, csak azt, hogy a főváros pecsételje meg azon felhívást, melynek tartalma nem más, mint hogy Pest magyarságának szüksége van egy második magyar színházra is. Kéri, hogy támogassa erkölcsileg s a részvényjegyek aláírásának iveit Pest város hivatalos pecsétje alatt küldje a hatóságokhoz. Nem kételkedünk, hogy Pest városa teljesiteni fogja e kérelmet, melynek meg nem pecsételése nem lenne más, mint a főváros magyar elemének kisebbítése, igényeinek mellőzése, s azon kötelezettség be nem váltása, melyet az ország fővárosa akkor tett, midőn mostohább idők, nehéz viszonyok közt, a német szinügyet nem csak segélyezte, hanem német színházat is építtetett, s minden buzgalmas jóakarata folytán sem tehetett többet a nemzeti színház érdekében, mint egy telket ajándékozott számára a Dunaparton, hová azonban azt nem lehetett fölépíteni; végül pedig jegyzőkönyvileg fejezte ki sajnálatát, hogy egyebet nem tehet. Most többet tehet. Meghívás. A „ Népkör“ t. választmány tagjai kéretnek, szerdán, f. hó 4 én, estel 7 órára a „N. F. Lloyd“ szerkesztő - helyiségeiben tanácskozás végett megjelenni. Horn Ede. h. elnök. Felhívás! Azon t. polgártársak, kik a „budai baloldali kör“-höz magokat bejegyezték, tisztelettel kéretnek, augustus hó 5-én 6 órakor estre tabánban a 7 választófejedelmekhez czímzett termében tartandó alakulási közgyűlésre megjelenni. A gyűlés tárgyai : a kör megalakulása, az alapszabályok végleges megállapítása, és az ideiglenes választmány megválasztása, bejegyzések a közgyűlés alkalmával is elfogadtatnak. A győri apácsa. A M. U. már általunk ismertetett czikkének velejét, azt t. i. hogy Alexia apácza a győri zárdából megszökött, a Magyar Állam meg akarván czáfolni, megerősíti. Ide vonatkozó sorai szorul szóra ezek .„1866. dec. 28-án Alexia, ki az első elemi osztályban tanított,felszólítá egy tanoncznak anyját, hozna neki bérkocsit délután, hogy Pestről a vaspályán a négyórai vonattal megérkezendő fivérével családi ügyben értekezhessél. Az asszony azon megjegyzésére, hát szabad az apáczának a zárdából kimenni ? azt válaszolá az apácza, igen, de csak a főnöknő engedélyével, mely neki megadatott. A bérkocsi előáll s az apácza az iskolából kimenő kis gyermekek között a házból kisurrant, amaz asszonynyal a bérkocsiba ült s az indóházba vitetett. Itt az asszonyt távozásra intette, maga pedig a félöt órai vonattal Bécs felé távozott. Meddig maradt oda az apácza ? Másnap, azaz dec. 29-én a Bécsből 12 órakor Győrbe érkezett vonattal az apácza is megjött. Mit csinált Bécsben? Megérkezvén esti 10 órakor, a sz. Orsolyáról nevezett zárdához vitette magát, ott akarván meghalni, de mivel a zárdánál hiába zörgetett, kiment a lipótvárosi irgalmas szüzek kórházába, hol meghalt, másnap pedig kora reggel a vasúton Győrből a zárdába visszatért. Miért hagyta el a zárdát ? Azért, mert képzelte, hogy a többi apáczák ötét gyűlölik.“ A közös külügyministerium penzionátusai. Ezek nyugdíjához Magyarország a szokásos 300/°-el járul.Érdekes névsor, melyben természetesen egyetlen magyar név sem fordul elő, s még érdekesb számok, melyekből kitűnik, hogy egy irodaszolga özvegyének száz forinttal, „egy segédi árváknak“ (?) harmadfélszer, egy hivatalszolgának kilencz és félszer, a két legmagasb összegű nyugdíjasnak pedig tizenháromszor több nyugdíj jár, mint egy egy aradi vértanú özvegyének.Érdekes ez újabb kimutatás továbbá azért, hogy csak 30 egyén van név szerint felsorolva és 7-nek neve elhallgattatik, kiknek mindenike 4.256 frt nyugdíjban részesül. Ezekről, kik denuntivatio és kémkedés által szereztek ily nagy összegű nyugdíjazást, annyit jegyez meg a kimutatás, hogy az államrendőrség érdekében tettek szolgálatokat. Igen érdekes volna tudni nekünk magyaroknak, hogy a felejthetlen gr. Teleky László fel MagxamumJdhos melléklet van ouatolva adásáért, melyik kémnek fizetjük e nagyösszegű vérpénzt ? Ezt az egyet legalább megnevezhette volna nekünk Beust gr., kit úgyis szükségkép személyesen ösmernie kell. A közös hadügyminiszter a delegatiók elé; újabban két előterjesztést tett. Az egyikben indemnitást kér az 1868-iki költségvetésnek 2.700.000 frtnyi túlhaladására; a másikban 3.700.000 frtnyi póthitelt kér a hadsereg 1869-ki rendes költségvetéséhez. Az indemnitásra vonatkozó előterjesztésben arra emlékeztet a közös hadügyminiszter, hogy már 1868. nov. 27-ei előterjesztésében körülményesen kifejtette az 1868-ra megszavazott rendes költségvetés elégtelenségét, és hogy a túlhaladásnak különösen következő két okát emelte ki: a nyugdíjasok és a rokkantak ellátási költségére való szükségletnek csekély mérvbeni előirányzata, b) a különbségek, melyek a hadsereg előirányzatának alapjául vett és a termesztmények valamint az eredelbeli czikkekre nézve létezett tettleges beszerzési árak között keletkeztek. k 1868-ki részletes kezelési kimutatás szerinte teljesen igazolja ezen akkor tett állítását. A nyugdíjaknál előállott kiadás-többletet az előterjesztés azzal indokolja, hogy az 1868-ai költségvetésben a szükséglet 8.436 nyugdíjas tisztre van kiszámítva, holott azok száma ugyanezen év márt. havában valósággal 9,247-re növekedett, mely létszámemelkedés onnan eredt, hogy az 1866 ki hadjárat hatása csak 68-ban nyilvánult mindinkább. Hasonló oknál fogva szaporodott fel a hegyzsoldos rokkantak létszáma is, és pedig az előirányzott 42,154 főből álló létszámról 43,483 főre. A „természetbeli élelmezés“ körében történt túlhaladásnál az előterjesztés a póthitel iránti előterjesztésben előadott körülményekre hivatkozik, és különösen kiemeli, hogy az 1868-ki előirányzat szerint egy kenyéradagnak átlaga 5,78 krla , egy hóeleségi adag átlaga pedig 33.5 krra tétetett, holott az átlagár kenyérnél 8.42 krra, a lóeleségnél pedig 39.35 krra emelkedett. Hasonló arány mutatkozik az eledelnél, míg az előirányzatban egy napi eledel adagnak ára átlagosan 9.8 krra vétetett, az valósággal átlagosan 12.1 krt tesz. A hadügyminiszter ezek folytán a következő határozat hozatalára kéri föl a delegatiót: „A közös hadügyministeriumnak, tekintettel az 1868 ik évi részletes kezelési kimutatásból eredményező tulhaladásra, a fennemlitett 2.700.000 ftnyi összegre nézve indemnitás adatik ; a fedezési kérdés fölötti határozat pedig azon időpontra halasztatik, midőn az 1868-ik évi állami zárszámla alkotmányos elintézés végett előterjesztve leend, és a közös ministerium mindkét állam pénzügyministerének egyetértésével e tekintetben javaslatot fog tenni.“ Az 1869-re szóló póthitelre vonatkozó előterjesztésben következőleg részletezi a többletszükségletet: 4-ik czim, b) (csapattestületek és általános csapatköltségek.) Az 1868 ban elkésett ujonczozás 17297 ember betanítási költségét 270.000 ftra emelte 1869-ben, mig a 68-ban részben elmaradt betanítás által történt megtakarítást a más czimekben való kiadási többlet elfogyasztotta. 16-dik ezim (ellátási ügy.) Itt a szükségtöbblet 500,000 ftra tétetik, beléfoglalva a 1848, 1849-ki események következtében igényüket vesztett tisztek nyugdíj-élvezményét. A 20 dik czimnél (természetbeli élelmezés) ismét az előirányzott és valóságos beszerzési költségek közti különbség emeltetik ki, és 1.300.000 ftra teszi a túlhaladást. A 21-dik czimnél (legénységi eledel az egész hadseregnél) szintén árkülönbségek mutattatnak ki és az utólagosan fedezendő többlet szükséglet 1.720.000 frtra tétetik. A hadügyminiszter tehát indítványozza : Határozza el a delegatio : „A közös hadügyiainisteriumnak az 1869-ki rendes költségvetésre nézve a hadsereg nagyobb szükségletének fedezésére 3.790,000 frtnyi póthitel engedélyeztetik, mely 70 százalékkal a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országoknak, 30 százalékkal pedig a magyar koronaországnak esik terhére.“ A magyar delegatio hadügyi albizottsága hétfőn teljes ülést tartott. Miután a kiküldött alosztályok vizsgálataik eredményét nem terjesztették még be, az albizottság csupán a költségvetés számtételeinek megállapításával foglalkozott. — Már jeleztünk néhány törlési százalékot, melyek szerint a különböző budgetszámok redukáltatnak. Ezekhez képest állapíttattak meg az összegek,bezárólag a nevelő intézetekig. Az ordináriumban az összes levonások mintegy 5 millióra fognak rúgni. Az egyes számok többnyire összevágnak az osztrák delegátió hadügyi albizottsága által elfogadott és már a nyilvánosságra jutott tételekkel, az eltérések eddigelé sehol sem elviek. A törlési százalékok magassága a kezelés egyszerűsítése, mindennemű inspectoratusok feloszlatása,helyettesítése és a jelenléti szám apadása által van indokolva. A határőrvidéki kérdésben eddig sem hozatott határozat s a magyar minisztereknek Bécsbe visszaérkezéséig el is halasztatott. talanoknál a kinevezett megyei bíráknak és a szent székeknek, mint azon néhány prelatusi és püspöki birószéknek melyet a kúriánál a föllerus alól kihúztak. Tudjuk, hogy a káptalanoknak és a fötisztelendő uraknak elég perük szokott lenni, s ők a világért sem akarnának egy igazságtalan pert megnyerni, és azért üdvözlik oly örömmel a törvényt, mely a megyei biróválasztások megtörésével „a kasturalom békéiból emancipálta az igazságszolgáltatást“ . Hát a szent széki justitia nem a kaszturalom legsötétebb maradványa-e ? Mi pedig tudós Danielik János úrtól inkább azt vártuk volna, hogy a bírói hatalom azon fajtájáról fogna szólni, melyet legjobban ismer, t. i. a papok igazságszolgáltatásáról, melyről a káptalanok és a klastromok annyi mindenféle példákkal szolgálhatnának. Talán még megértük volna, hogy a czimzetes püspök és kanonok urban reformátort ismerünk fel, mihez tagadhatlanul több képessége van, mint számos kollegáiban találhatni. Különös mindenesetre, hogy a főtisztelendő ur nem a pápai decretalesekből származtatta az igazságügyminiszter birókinevezési jogát, hanem jobban szeretett Polybiusra, Pyrhus követeire és a római senatusra, sőt a régi kor minden köztársaságaira hivatkozni, hogy nem ugyan a kinevezett bíróságot hanem aristocratiát megdicsérje, és végre azon conclusióra jusson, hogy a bírói hatalom gyakorlásáról hozott törvény „hivatva van megnfjitani az aristocratiát, mely már szemmel láthatólag tetemesebb lankadásban szenved. “ Polybius a rómaiak haditaktikájáról irt, és minthogy ő Scipio Emiliusnak hadászati tanítója volt, egy fró sem ismerte jobban a rómaiak haderejét, de írásaiból nem annyira az aristocratia vitézségének, mint megfogyhatlan önbizalmának példáit olvassuk ki. A karthagoiak mindaddig győzelmesek voltak, mig egyszerűn éltek és aristocratiájuk úgyszólván nem is volt, de mikor a római kincsek Karthágóba vándoroltak, inkább Martius consul diplomatiai cseleinek mint vitézségének voltak áldozatai. Polybius elbeszéli, hogy Canneánál a rómaiaknak 80,000 gyalog katonája volt, és 6,000 lovas, és Hannibal önkénytesei által oly csúfosan megverették, hogy Hannibal három mérő gyűrűt küldött Karthágóba. Maga Paulus Emilius is elesett e csatában, és mit tett a római aristocratia? inkább toborzott rabszolgákat össze, mintsem életben maradt katonáit Hannibáltól kiváltsa. Rabszolgákból álló hadat „Volones“ név alatt voltak ismeretesek, és rabszolgákból összeállított hadaival rontatta le Róma a fegyverfosztott Karthágót. Martius consul mindenféle ígéretekkel reá bírta Karthágót, hogy a fegyvert letegye, miután a csel sikerült, oda adhatták a nők hajóikat hajókötelekre, megfeszíthette Karthágó erejét önélete védelmére ; késő volt a megbánás. Mi Karthagónak csatavesztését fel nem hoztuk volna, de miután Danielik úr panegyrikus themájának motívumait még Karthágó romjaiban is kutatta, mi is mondhatjuk, hogy a magyar minisztérium egy politikai Világosra vitte az országot, ha még nem Karthágó sorsára is. A panegyrikusok a jogélet kellékeit ott keresik, ahol azok fel nem találhatók, és nevezik reformoknak, amit a reform és a szabadság védői minden országban kinövéseknek jeleznek. Ki képzelhet gyökeres reformot korszerű törvénykönyv nélkül ? Ki olcsó és gyors igazságszolgáltatást törvényszéki területek harmonikus megállapítása nélkül ? A franczia forradalomnak volt mind bátorsága, mind erélye a régi provincziák határait megsemmisíteni, és az igazságszolgáltatási területet a közigazgatásival, az uj megyében azonosítani. Senki sem vonta az uj területi felosztás czélszerűségét kétségbe, átlátta a nép is, hogy az a jó közigazgatás és igazságszolgáltatás érdekében történt, melynek hasznát leginkább maga a nép veszi. De akár a centralisatióval való elégedetlenség,akár a régi hagyomány iránti előszeretet és megszokásnál fogva, a vidéki nép még most is nem a departementek, hanem a régi provincziális nevek után mondja, hol lakik, hová megyen vagy honnan jön. Az országnak minden viszonya úgy össze-vissza lesz kuszálva, hogy a minisztériumok sem fognak az országra ismerni. A gyönyörű cáosz, melyet a postánál és a telegraph hivataloknál tapasztalunk, átalánossá lesz. Van törvényhatósági felosztás megyék, kerületek, székek, járások szerint. Van katonai felosztás, tankerületi , postai, kereskedő-kamarabeli ,egyházmegyei, minden kultusz szerint, vasúthálózati és finánczkerületi felosztás; az igazságügyminisztérium pedig az országot törvényszéki területekre fogja felosztani, és meg fog történni, hogy egy szegény perlekedő fél bíróságától egész napi távolságra fog esni, holott a másikhoz vasúton egy óra alatt érkezhetnek. Minél jobban felzavartatnak a megszokott viszonyok területi tekintetben, annál nehezebbek lesznek maguk a bírói kinevezések, már a nyelvismeret tekintetében is. Ludvigh: Egypár kísértet* A „Pesti Napló“ 161 dik számának vezérczikkére, különösen annak végére, a melyre fekteti, — úgy látszik — a czikkező a fősulyt, nehány észrevétel talán nem fog ártani. Azt mondja a czikk : „1861-ben Nyáry Pál ur volt az, ki egy pestmegyei közgyűlésben következőket mondott : „Ne menésitsük meg a tisztikart oly egyének választásával, kik a megbukott rendszer alatt szolgáltak.“ Nem Nyáry Pál ur mellett szándékom ügyvédkedni. Nagyon sokan emlékezünk még arra, hogy Nyáry Pál igen jeles, a jók által tisztelt és szeretett, a roszak által rettegett biró volt. Egy ily férfiú képes védeni saját ügyét, ha szükségét látja. Egyedül annak kimondására szorítkozom, hogy nincs miért megbotránkozni Nyáry Pál úr szavain. Quod sic demonstro. Igaz-e — kérdezem — hogy a Bach kormány nemzetünket, hazánkat szabadságaitól, jogaitól szándékozott megfosztani, s egy jó időre meg is fosztotta ? Ha ez igaz, — pedig az ellenkezőnek kimutatására, talán a czikkíró ut sem merne vállalkozni, — nézzük, mi vihette arra az embert, különösen a magyart, hogy a Bach-kormányt szolgálja. Vihették következő indokok : Kívánt segédkezni hazánknak jogaitól kifosztásában, nemzetünk megölésében. Kényszerítette a szegénység, s egyszersmind a nehezebb munkáktól, s a szűken éléstől irtózás, kapcsolatban az urhatnoksággal. Vagy végre felcsapott Bachhuszárnak azért, hogy egy helyet legalább jó ember és hazafi foglaljon el, (magát ilyennek tartotta) s használhasson, vagy legalább enyhíthessen ott, ahol és amikor talán lehet. Megengedem, hogy talán használhatott és — használt is, — hanem a tapasztalás szerint első helyen, — és legtöbbet magának. De hogy ezt tehesse, mire kellett magát okvetetten elhatároznia ? Gutgesvnntnek kellett magát mutatnia; pedig ha áll, hogy a fentebbi indok vezette, nem az volt; tettetésen kellett kezdenie, s tettetnie kellett folytonosan. Mondhatná valaki, felcsapott némely ember csupán azért is, hogy tanuljon. Nem tudom elhinni, hogy csupán ezért minden más indok nélkül szegődhetett volna magyar ember a nemzete által utált hadhoz. Hiszen tanulni nem csak ott lehetett, sőt ott, épen igen bajos volt jót tanulni. Ugyan nem fenéje lett volna-e az alkotmányos tisztikarnak, akit saját szíve lelke vonzott Bachékhoz ? Lehet-e sok jót várni attól, a kit a szegénység és urhatnokság,— együtt vagy külön akármelyik, — a haza ellenségei közé hajt ? Ha a szegénység salvus conductust ad, hogy lehet elitélni a szegény legényeket ? Hát ama tettetekről tudhatjuk-e biztosan, mikor mutatják valódi arczukat, s mikor álarczoskodnak ? Demonstráltam-e a mit akartam ? attól függ, milyen feleletek adhatók elfogulatlanul és józanon, feltett kérdéseimre ? Azt mondja továbbá a czikk : „Ugyan csak Nyáry Pál ur volt az, ki a provisorium utáni tisztujitás alkalmával egy sok oldalról ajánlott szolgabiró megválasztatását csak azért ellenezte mert a provisorium alatt szolgált, ellenzését azzal indokolván, hogy a Bach alatt szolgáltak nem annyira bűnösök, mint azok, kik a provisorium alatt szolgáltak.“ Még ebben sem botrányozom meg, mert bizony nehéz classificálni a jogtipró és nemzetirtó rendszerek embereit, s azt sem tudom, nem épen azon oldalak voltak e gyanusok Nyáry Pál előtt, amelyekről ama szolgabiró ajánltatott? Mondja még a Pesti Napló czikke azt is: „Más megyékben, ha a legügyesebb s becsületesebb egyének ajánltattak is hivatalra, elég volt meg nem választására az, ha egy nagyszájú kortes elkiáltotta magát, hogy meghalt. Ez annyit jelentett, hogy a megszűnt rendszer alatt, szolgált.“ Ügyességét nem vonom kétségbe az ilyen meghalt fajta embereknek , láttam , hogy némelyik, a kinek 1000 ft évi fizetése volt, birt költeni évenként három ezret, s készpénzzel fizetett, holott hivatalán kívül semmije sem volt. *) Jelen sorokat „egy deákpárti“ egy levél kíséretében küldötte hozzánk, melyből ezeket közöljük : „Mi deákpártiak is szólnánk néha egy két szót a Pesti Napló közleményeire. De a P. N.-ban épen nem lehet. Próbáltam. A Századunkban, ha tán lehet is, késő’n kerül elő. Oda küldöttem minap egy czikket, s miután 2 hétig hallgatott, megbíztam valakit, hogy vegye vissza és vigye át a Honhoz. De a szerkesztő azt mondta, hogy a közlendők közt van. Erre a czikket ott hagytam s máig is „a közlendők közt van. stb. stb. — Szerk. Igazságügyi panegyrismus. III. Pest, aug. 3. Fötisztelendő Danielik János urban is talált a bírói bizalomról szóló törvényczikk egy hatalmas panegyrikust. Ha nem a „rota romana“-ra, legalább a szentszékekre megemlékezett, és csupa klerikális hálából bókolt az igazságügyminiszter úrnak. Látjuk, hogy több becse van a káp