A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1869-09-26 / 221. szám
221. szám, VII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.w. földszint Előfizetési díjt füstön küldve, vagy Budapesten héthez hordva reggeli és esti kiadés együtt 1 hónapra ....... 2 frt 3 hónaprs .étté . . 6 „ 6 hónapra . . . . . . IS „ Az esti kiadés kttlSa Willdfoeétt. felülfizetés baronküit ...........................................80 kr. Az előfizetés az év folytén minden hónapban megkezdhető, s annak bármely napján történik te, mind anher a hé első napjától fog számíttatod. «3. POLITIKAI ÉS kiadás. Pest, 1869. Vasárnap, szept. 26. mtmr mű Szerkesztés! Iroda : Fo#icgek«H»e 1 m. Beiktatási 4ijs 1 hatiboa Újféle b*A *bra . . . ! fe Bílyegdy minden beftUtóirt . . *♦ . Terjedelme* hirdetések többért h«Urt*^4d lett kedvei® bb föltételek alatt vétetnek ISi —* Nyilt-téri 6 haeébos petit «Ötért . . 86 fcr. ' fi^T* Ab elBfiaetéBi- U hiretm&j - tüj a 9$ kiadó-hivataliba kapando. E lap szellemi réenfit illeti lal.trilan Ma* lemény a szerkesz tdségheaihitéBen46. Bérmentetlen levelek eeek Ismert keeekbt fogadtatnak el. '«2 Előfizetési felhívás a kCitkető lapokra i HON Az esti kiadés postái küldéséért feltdlfizetés 1 Fr. Lloyd ÜSTÖKÖS I évre V.évre 1bóra H kr ft kr ft kr 126 — 2 — 1 killSa • • 1 80— 80-30 Budapesten 10 —6 — 1 70 pistán U —6 601 90 s . 8 —1 60_ , , S — 1 — — 40 A* előfizetési díj az illető lap caime alatt Pestre az „athenaeumu kiadóhivataléba (Barátok tere 7-dik szám) intézendő. PEST, SZEPTEMBER 25. Pest, sept. 25. A pesti kereskedelmi és iparkamara tagadja a krízist, a kereskedelmi és iparvilág pedig egyre fájdalmasabban érzi azt, a pénzügyi világra pedig még súlyosabban nehezül.A legjobb váltók,a gőzmalmi papírok sem számítoltatnak 7 ,8 — 8 % -nál alább; közönséges váltókra csak nagy nehezen szerezhető pénz 10—12 MA-on. A legsolidabb értékpapírok, melyekre éveken át mindig fölpénzt fizettek,mint a közúti vaspálya, gőzhajózási, királysörfőzde részvények stb., sokkal alatta állnak a parinak; új papírokon majdnem semmi áron sem lehet túladni. Az árfolyam csökkenése, a kamatláb emelkedése napról napra nő. Mikép történik mindez, valahányszor valamely komoly ok — most Napóleon betegsége — megrendíti a közeljövőbe vetett bizalmat, azt már elégszer tárgyaltuk. Sokan kénytelenek értékpapírjaikat eladni, mert tartozásaik felmondattak, vagy mert készpénzfizetési kötelezettségeket kell teljesíteniük s a remélt vagy más esetben meg is adott prolongatió megtagadtatik. Mások el akarják adni, mivel még további árfolyamhanyatlástól félnek, s elkészülve, azaz pénzzel ellátva akarnak lenni minden esélyre. De ugyanezen okok miatt nagyon kevesen vannak, akik vehetnének vagy venni akarnának. Azonfelül a pénz is mindig ritkább lesz az által, mert mindenki magához akarja vonni s visszatartani a saját s a mások pénzét, ami a forgalmat csökkenti. Ennek következése, hogy az értékpapíroknál a kínálat egyre nagyobb, a kereslet egyre kisebb lesz, ellenben a pénznél a kereslet lesz nagyobb s a kínálat kisebb. Az előbbeknek egyre növekvő hausse-a, az utóbbinak mindig nagyobb bhaisse-e kimaradhatatlan. A kereslet és kínálat természetes törvényének e kimaradhatlan következése csak úgy tehető kevésbé veszélyessé, ha valamely nagy, rendkívüli pénzkészlet befolyása a viszonyt a pénzkeresletre előnyösebbé teszi. Ez történik Angliában az u. n. Peelféle bankadó rögtönös megszüntetése által. Pillanatnyi pénzszükséglet alkalmával (1847, 1857, 1864-ben) felhatalmaztatik a bank, hogy az 1844-ki bankaktában számára kijelölt határvonalakat átléphesse, s a törvény szerint megállapított 14 millió font sterlingen túl is kibocsáthasson bankjegyeket fémfedezet nélkül. Ez eszköz rendszerint segít a bajon és nagy mérvben enyhíti a kicsis fájdalmait. S aki nem tudja is érzi, hogy ily kritikus pillanatokban a pénzpapír, a bankhitel általi segélyneknagyobb arányban kell igénybe vétetni. De a segélynek gyorsnak kell lenni: minél gyorsabb, annál jobb az eredmény. Ha sokáig késik, akkor a pénz rendszerint csak a holtakat eltemetni való, s legfeljebb még erősebbekké teszi az erőseket, akik ki bírtak tartani, a gyöngék rovására, akik az idején való segély hiányában elbuktak. A pesti piacz 5—6 hét óta kiált ilyen segély, rendkívüli tőke és hitelszaporítás után s mégsem bírja elérni. Sőt pláne épen az ellenkező csapás éri: a helybeli pénzintézetek hitelét megszorították Bécsből, nekik tehát elleneseik hitelét kellett megszorítani. A pesti piac azt sem tudja tulajdonképen,kihez intézze a segélyért való kérelmet, minthogy magyar bank- és hitelintézet nem is létezik! Kér, rimánkodik, káromkodik — a levegőbe. Midőn már a kicsis hetekig tartott, milliók vesztek el s kereskedők és tőkepénzesek százai buktak meg, akkor aztán végre összeül — tudjuk mily befolyás alatt — a kereskedelmi és iparkamara tanácskozni ! Nehézkes tanácskozásának eredménye fel fog terjesztetni a kormányhoz felültanáskozás végett. A magyar kormány saját tanácskozásának eredményét felküldi majd Bécsbe, ahol azt az osztrák nemzeti bank veszi felültanácskozás alá és határoz felette saját tetszése szerint. Legjobb esetben méltóztatni fog számunkra napok, talán hetek múlva néhány millióból álló alamizsnát engedélyezni, midőn nekünk minden óra drága pénzt ér, minden elmulasztott pillanat ezrekbe kerül. És még Magyarország azt meri állítani, hogy ő, legalább nem politikai tekintetben, önálló! Pedig Pestnek, magának a kereskedelmi kamrának bevallása szerint, nemcsak magáról kell gondoskodni ! Pest egész Magyarország pénzforrása ! Ha még szükséges lett volna bizonyítani, hogy Magyarország financiális emancipatiója múlhatatlanul szükséges, hogy egy önálló jegybank felállítása hazánkra nézve életkérdés:az utóbbi hetek és napok eseményei beállítottak e bizonyítékkal busásan. És a kormány maga, amely egy ily sürgető, kézzelfogható szükséggel szemben „pressiót“ kénytelen magánakkérni s organizálni a líra (mint ez gr. Károlyi Ede által történt), hogy oka legyen a nemzeti banktól valamit kérni: nem eléggé bizonyítja-e maga, hogy jelenlegi hitelszervezetünk ép oly abnormis, ép oly szerencsétlen, amily méltatlan egy magát autonomikusnak hirdető országhoz ? Hogy önálló magyar bank- és hitelügyet egy nap alatt teremteni nem lehet, nagyon jól tudjuk. De a kormánynak, az országgyűlésnek szoros kötelessége gondoskodni arról, hogy e méltatlan és szerencsétlen helyzetnek mielőbb vége szakadjon s a maihoz hasonló aggodalom és szégyenletes gyalázatnak eleje vétessék. „A dolog sok nehézséggel jár,“ fogják mondani. Hát a jelen állapot nem jár azzal ? De azok a nehézségek korántsem oly nagyok, mint azt az érdekeltek állítják s a mint azt a korlátolt belátásunk utánok zengik. Nem olyanok, hogy le ne lehessen őket győzni. „A bécsi nemzeti bank — mondják — készpénzfizetéseit még most sem veheti fel; a jó — mert beváltható , tehát teljes értékű — magyar papírpénz mellett az értékben megcsökkent bécsi papírpénz is keringene, s így a valuta a birodalom két részében nem lenne egyenlő.“ Nos, hát aztán? A lombard-velenczei királyság soha sem ismerte el az Ausztriában 1848 óta fennálló kényszerfolyamot; mindig megtartotta a forgalomban saját, teljes értékű pénzét. És ez nem akadályozta, hogy egész elválásáig a legélénkebb forgalomban álljon Ausztriával, adóját fizesse stb. Miért lenne Magyarországon lehetetlen, ami Olaszországban 16— 17 évig fel bírta magát tartani? Annál kevésbé mondható ez lehetetlennek, mert hiszen most a bécsi értékvesztett papírpénz jelen egyeduralkodása alatt nem vagyunk mentes, még az ország belsejében sem, az agro-különbözet számítgatásától és megfizetésétől. Hiszen fizetjük nemcsak a vámhivataloknál, hanem pl. a vasúti pénztáraknál is. És csakugyan oly lehetetlen volna-e még tovább is mennünk s az egészséges magyar pénz- és hitelügy megállapításával egyidejűleg végre valahára Ausztriában is szabályozni a valutát, s az agronyomoruságnak egyszer már véget vetni? Az absolutistikus Ausztria 1850-től 1860-ig több izben vett fel kölcsönt azon ürügy alatt, hogy az államadósságnak a bank részére leendő törlesztése által ez utóbbit azon helyzetbe hozza, hogy ez készpénzfizetéseit teljesítheti. A kölcsönpénz pedig mindig más egyébre pocsékoltatok el, a bank fizetetten maradt. Máskép állna jelenleg a dolog, ha a két parlament szavazná meg a kölcsönt az államjegyek convertálására (a bank készfizetéseit t. i. egyedül ezek akadályozzák) s szigorúan gondoskodnának arról hogy a felvett pénz ne fordittassék egyébre. Egy ily czélból s ily garantiával megszavazott kölcsönt Ausztria jogos hitelvesztettsége daczára is a bel- és külföldön, mégis jobb idők viszszatértével kedvező föltételek alatt lehetne fölvenni. Természetes, hogy ennek sem kellene egyszerre létesülni. De azon teher, melylyel a kamatfizetés járna, gazdagon lenne túlsúlyozva azon nyereség által, melyet az összes állam-és népgazdasági élet az állandólag szabályozott pénz- és forgalmi viszonyokbólhúzna. Egyébiránt semmi sem oly szükséges, s komoly akarat mellett semmi sem oly könnyen létesíthető, mint a hasznos kiadási többlet, melyet az oly haszontalan hadibudgetből való törléssel lehetne fedezni. Magyarország pénzügyi emancipatiója ekkép magára Cislasthaniára nézve kétszeresen is előnyös s állandó hasznú lehetne. Horn Ede: TIRCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Hatodik kötet. (Folytatás.) Csak csendes, elfojtott zokogás hangzott, midőn a három levelet egymás közt ők hárman kicserélték. Nem volt szabad hangosan. A szomszéd szobában van az idegen ember, ez mindent meghall! Attól pedig meg kell kérdezni, hogy mire vár még? De ki kérdi meg ? Kinek van beszélni való szava e pillanatban ? Ki tud magának parancsolni most? Ödön letette homlokát az asztalra, és mozdulatlan maradt. Aranka oda omlott napa lábaihoz s annak ölébe rejté zokogó arczát. A nagyobbik fiú, ki nem értette még az élet bajait, megrettenve húzódott kis Öcscse bölcsőjéhez s csititva inté, hogy most piszszenni nem szabad! Leghamarább tudott keblének tengercsendet parancsolni az özvegy. Letörülte könyyeit. Felállt. — Egy perczig ne sirjatok. Üljetek helyetteken nyugodtan. Példát mutatott, hogyan kell nyugodt arczot mutatni. Azután az ajtóhoz ment, azt kinyitotta és kiszólt. — Uram, bejöhet már. A csendőr belépett. A sisak a fején, bal keze a kardján. — Van önnek még valami közlendője velünk? — Van. Azzal keblébe nyúlt s egy kis összehajtott csomagott vett elő. — Ez. Baradlay Kazimirné kibonta a csomagot. Egy kék selyem mellény volt abban. Aranka hímezte egykor, gyöngyvirágfüzérek voltak rajta és penséek. S a gyöngyvirág és pensée himzet között három lyuk, minőket golyók szoktak ütni, perzselt szélű, véres ajkú lyukak. A himzetekről megtudták, „ki“ küldte azt? s a három lyukról azt, hogy „honnan?“ A csendőr nem szólt hozzá semmit. Csak egy perezre levette fejéről a lövegét, a mig a csomagot kibontá a nő. Baradlayné megkeményité szivét. Még nem szabad! Szilárd, ingatatlan léptekkel ment szekrényéhez, felnyitá, kivett belőle egy papírba göngyölt tekercset s azt a csendőrnek adta. — Száz arany volt. — Köszönöm. Monda. A csendőr arra valamit beszélt az Istenről (Mi köze hozzá ?) s ismét salutált és elhagyta a termeket. Most már aztán „szabad !“ A kőszívű ember előtt. Most már aztán szabad ! Szabad az anyának gyermeke véres öltönyével őrjöngve végig rohanni termein, míg a kőszivü férj arczképe elé jut, ott leroskadni a földre és zokogva mutatni fel előtte azt az öltönyt. „Nézd!...Nézd!... Nézd!.. És azután csókjaival elhalmozni, könnyeiben megfüröszteni azt a drága öltönyt. „Ő volt legkedvesebb fiam !“ Szabad neki őrjöngve feleselni a képpel. „Miért vetted ? Te vetted el őt tőlem! Vétett az valakinek valamit a nap alatt ? Ártatlan volt, mint egy gyermek, mint egy leány! Nem szeretett úgy engem senki, mint ő, soha ! Mellettem volt, míg gyermek volt, s eljött hívásomra, mint férfi; ott hagyta kedvesét, rangját, dicsőségét, hogy velem jöjjön. Miért kellett ennek meghalni ? Miért kellett annak a szívét megszakítani, aki szelíd volt, mint egy galamb; csak mosolygott, ha bántotta valaki; soha harag nem lakott ebben a szívben! —• Én űztem őt a halálba ? Az nem igaz. Én nem űztem őt oda. —* Igaz, hogy nehéz szó volt, amivel elbocsátom : „nem azokat a fiaimat siratom, akik elvesznek, hanem téged, aki megmaradtál!“ — De azért nem kellett volna neki én rajtam olyan rettentő boszút állni! — Ez a gondolat nem támadhatott az ő lelkében. — Ezt te sugaltad neki. Ez egészen a te rettentő szívedben szülemlett gondolatokhoz hasonlít. — Le akartál a földre zúzni; itt fekszem. Lábad alá akartál tiporni; ott vagyok. — El akartad velem ismertetni, hogy holtod után is megverhetsz kezeddel; érzem, vonaglom alatta. — Nem hazudok előtted ember fölötti erőt, nyomorult vagyok. Nyomorult, amilyen csak egy anya lehet, aki temet. Te pedig kegyetlen vagy, mint egy apa, ki fiait maga után hívja. — Oh ismerj velem irgalmat. — Nem küzdök veled, meghódolok. — Ne hívd el a többit! — Másik fiam is ott áll, ugyanezen sír szélén; ne taszítsd bele rettentő kezeddel. Ne hivd el, ne hord el tőlem egyenkint valamennyit. Ne látogass meg igy, amint megfogadtad halálos órádban. — Én jót akartam. Isten a tanúm. Nem tudtam én, hogy ez igy fájni fog. És ott maradt ájultan az arczkép előtt. .............Az is szabad volt. Az arczkép pedig nem válaszolt semmit. A végzet betölt, megváltozhatlan volt. Most már hasztalan lett volna Ödönnek előállani és belekiáltani a világba: „én vagyok az! nem a másik!“ Nem csak oktalanság lett volna az most már, de kegyetlenség saját családjához, melynek most már egyedüli föntartója. Nem maradt hátra más, mint tisztelettel hajolni meg a magát feláldozott testvér emléke előtt: „Ő volt közöttünk az egyedüli hős.“ S ezt jól mondta: mert meghalni egy ügyért, melyet imádunk, s melyben hiszünk; — emberi becsvágy; — ámde meghalni egy ügyért, melyet imádunk; de melyben sohasem hittünk; — ember fölötti áldozat. Amazok „derék emberek“, de ez a „hős.“ A börtön távírdája. Hát Richardnak nem adott Lirt Jenő ? Óh igen. Az is ugyanazon épületben volt fogoly, ahol ő. A börtönnek volt egy távírdája, mely átszolgált valamennyi cellán, mely folyvást működött, melynek útját nem lehetett állni, melytől a foglyokat semmi hatalommal meg nem lehetett fosztani. Ez a távírda volt: a fal. Nincs olyan vastag fal, amelyen a kopogtatását ne hallassák. Mikor aztán egyet kopogtak a szomszéd czellából a falon, az volt az „A“ , mikor kettőt hirtelen egymásután, az volt a „B“, a három koppantos a „C“ és így tovább az egész alphabet. (Megbocsáss, türelmes olvasóm, hogy enynyi ábéczére tanítalak, ebből a „nagy“ iskolából!) Ez a táviratozás feltartózhatlan volt, körüljárta az egész épületet. Megértette azt mindenki és beletanult az első napon, és járt folyvást a néma beszélgetés. Egy kérdés, mely kiindult az épület egyik szárnyából és ment tovább, egyik szobától a másiknak adva, míg rá talált arra a szobára, a melyből a feleletet megadták rá, s akkor ismét végig ment a kérdezőig. Azon a napon, mely Jenőre nézve utolsó naplemente volt; ez a kérdés járta végig a falakat : „Mi lett?“ Vissza rá a válasz. „Halálítélet. „Ki?“ „Baradlay.“ „Melyik ?“ „Az öreg.“ Richard szobáján is keresztül ment e cryptogramm, s ő újra kérdezett: „Keresztnévé ?“ Még egyszer ismételte a válaszadó fal. „Az öreg.“ Richard pedig Jenő öcscsét szokta mindig „az öreg“nek hnni. Gyöngédség, tréfa s Jenő komoly magaviseletének jellemzése volt ez elnevezésben, ami fiatal emberek között szokásos. Ha az, amit azon falak egy időben egymásnak beszéltek, mind ha Breliefnek maradt volna meg rajtuk, azokból többet olvashatnának le a régiség-búvárok, mint Ninive falairól! Az első tőrdöfés. A diadal ragyogásával arczán, szemeiben a két kielégített mámorával veté oda a tudósítást Edith elé Plankenhorst Alfonzine. — Itt van, olvasd. A szegény leány, mint bárány a tigris előtt, nem védte magát, nem reszketett, csak lecsüggeszté fejét. A tudósítás Baradlay Eugen, alias Ödön volt kormánybiztos halálát hirdeté ■■— hitelesen —, hivatalosan. Azt Edith nem ismerte. A valódit. Még s úgy fájt érte a szive. Egyik testvér. De nem merte megsiratni. Az bűn! Paragrafusok vannak, a mik tiltják. A szép furia pedig rózsapiros ajkait felhozva szép fehér fogsorairól, s villogó nagy szemeit kerekre felnyitva, e szókat suga rokona fülébe. — Egyet már megöltem! És összeszoritott öklével a levegőbe sújtott, mintha ez szorítaná a láthatatlan tört, melynek mérgezett hegye eléri bárminő távolból is áldozatait. — Eit már megöltem. — Én ! — S öklével keblére ütött, arra a csodaszép kebelre, melyben egy mennyország lakhatnék, tele angyalokkal. Azután megragadta kezével Edith vállát és szemeit annak szemeibe sugároztatva, szólt. — A pap leánya már özvegy. — Most következik a másik. Most következik a tied! És elég kegyetlen volt egy göngyöleget ajándékozni Edithnek, melynek tartalma egy vég fekete krepon volt. —• Itt van gyászruhád kelméje,varrd meg! És Edith megköszönte az ajándékot. .... Ha tudta volna Alfonzine, kit ölt meg ? Azt, kit csókjaival halmozott el egykor, ki őt legjobban szerette valaha, ki szerette halála órájáig, és még akkor is megbocsátott neki, midőn kezére ismert a kézben, mely sírba fekteti. (Folytatjuk.) A mai sir&munkbox aggriv melléklet van contolva. Pest, sept. 25. (M.) Kritikus időben az erény és corruptió nagyra nő. Ez állítást többször hangoztatták s a tények is igazolják azt. Hogy jelenleg a politikai láthatár kritikus-e, nem kutatjuk; de hogy a pesti piac é s általán a hazai üzletélet válságszerű helyzetbe jutott, azt a tények, az üzleti tudósítások s a börze árjegyzései eléggé igazolják. És mégis a hazai üzleti közönség tétlen közönyösségben vesztegel. A főpénzférfiak között, kik hivatva volnának a piaci helyzetét megjavítani, csakis a corruptió növekedését láthatni, a gazdasági erény ekkoráig semmi nagy tettet sem mutathat fel. Azok, kik az üzleti élet érdekében elég bátrak voltak egy oly lépést kezdeményezni, mely valóban alkalmas lehetett volna a jövő iránti bizalmat megszilárdítani, kik a pénzügyi enquétet megalakíták,soraikat nap nap után ritkulni látták, s a nagy feladat kivitelére tegnap már csak oly kevesen jelentek meg a tanácskozmányra, hogy a közönség korrumpált része s a megfélénkített vagy önérdek hajhászó üzletemberek az enquéte munkásságának folytatását majdnem lehetetlenné tették. Hogy az üzletvilágban jelenleg Magyarországon nagy korrupció mutatkozik, ezt a lefolyt hét eseményei eléggé igazolják. A pénzpiacz helyzete orvoslást igényel, de főleg megszüntetendő azon viszony, melynélfogva a pesti piacz a bécsi irányában szolgai alárendeltséget visel. Ezt be kell látnia minden művelt és becsületes magyar embernek, hiszen a vasárnap tartott pénzügyi értekezleten még Pulszky is bevalla ezt. És hogy piaczunk helyzetén segíteni lehessen, f. hó 19-én egy értekezlet tartatott, mely egy enquetet küldött ki, hogy az úgy a pillanatnyi, mint a távolabbi jövő kívánalmait tekintve, munkálatot készítsen, melyben ki legyenek mutatva azon módok és eszközök, melyekkel a pesti piacz helyzetét lényegesen megjavíthatni, s Pestet a magyar állam független emporiumává tehetni. De ime mi történt ? Midőn a nagyobb magyar pénzintézetektől a nemzet méltán elvárható, hogy e téren bátran és erélyesen munkához lássanak, ez intézetek az észt. nemzeti bank haragjától tartva, annyira meghunnyászkodtak, hogy még az első enquéte gyűlésre sem mertek megjelenni; a nemzeti banktól való függés őket annyira corrumpálta, hogy nem szégyenlették azon Pulszki által ellenök felhozott vádat is nyugodtan viselni, miszerint nyerészkedő önzéssel a helyzetet ki akarják zsákmányolni. És még az értekezleten megjelent néhány intézet képviselőire is oly deprimálólag hatott a banktól függés, hogy a pénzügyi önállóság kérdését még ezek is csak a legkíméletesebben bátorkodtak tárgyalni, sőt lassanként üdvösnek látták a nagyobb intézetek példáját követni, s a küzdtérről lassanként visszavonulni. De a corruptiónak még egy más neme is mutatkozik a hazai üzletélet férfiai között, és ennek legeclatánsabb példáját szolgáltatta a f. hó 23-án tartott iparkamarai ülés. Ez ülés több tekintetben nagyon nevezetes : legelsőbben is nevezetes az, mivel ez ülésben a pesti piac millionáriusai, a Wahrmannok, és Schossbergerek, megjelenni kegyeskedtek és itt tömött erszényükre való tekintetből ki is nyilatkoztaták, hogy Pesten a pénzférfiak helyzete nem kritikus. Másodszor pedig nevezetes ez ülés, mivel oly ultra loyalitást árult el, mely mellett magát még a kancsuka alatt felnőtt muszka is megszégyenelhetné; hazafiatlanság volna kétkedni a felett, hogy kormányunk crisis idejében az iparosoknak nem fog alacsony kamatra