A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1869-09-12 / 209. szám

A­hol azonban a véges ész a legnagyobb erő­feszítés daczára sem boldogul, ott az embernek rendesen a véletlen jön segítségére. így találtat­ta fel a véletlen a föníciaiakkal az üveget, Schwarcz Bertholddal a lőport, Guttenberggel a nyomdát, Wattal a gőzerőművet, Rádayval Macs­­vánszkyt és Török János keresztes lovaggal en­nek a nehéz kérdésnek a nyitját. Ő megmutatta : hogyan kell ? Van ugyanis Pesten két szent újság: az egyik a „Magyar Állam“,­­a másik a „Szabad Egyház.“ Régen néznek már egymással farkasszemet s legközelebb az „Állam“ úgy elvált az „Egy­háztól“, hogy tudom Istenem, soha sem egye­sülnek többé. Élő Európa bölcsei, és lássátok meg, hogy nálunk az „egyháznak“ az „államtól“ elszaka­dása már a fait accomplit. A „P. N.“ mai számában végtelenül szánja­­bánja bűneit, melyeket azáltal követett el, hogy roskadozó derekával támogatni igyekezett a zárdák roskadozó falait. Visszahúzza azt a lánd­zsát, melyet a hím- és nősténybarátok mellett tört. Fölösleges, úgyis beletört! Előadja liberáliskodó arczczal , hogy Da­nielik püspöknek második czikkét már nem fog­ja közölni. Nem tehetek róla, de be kell vallanom, hogy én ezt a Danielikát sokkal ügyesebb diplomatá­nak tartottam, mint a­milyennek ez előzmények után kisült. Nem tudja megítélni, minek mikor van az ideje. Küldte volna csak azt az apáczás czikksoro­­zatot, — nem most, mikor minden csendes — — hanem úgy a képviselőválasztá­sok előtt: fogadom, hogy megjelent vol­na a czikke. Mert hát az a liberális szellem, a­mivel a „Napló“ mai számában is oly fennen kérke­dik, valóságos ködszellem csak, mely az öreg „Napló“ hasábjaiba már csak kísérteni jár. A szél is elfújja. Most észre találta venni, mily resensust köl­tött az ultramontán czikk a felvilágosodott kö­zönségben, s meggondolva azt, mennyire árt az ilyennel pártjának és kormányának , igyekezik kijelenteni, hogy az egész negyedfélhasábos czikk nem volt egyéb, mint sajtóhiba. Egyébiránt örömünkre szolgál látnunk, hogy a deákpárt főközlönyében, mint magát nevezi, elég erkölcsi bátorság van még a hibát beismer­ni és megbánni. „Errata corrige“ ez elég férfias jelszó s gratulálunk hozzá a Naplónak, főként mikor ezzel egyúttal liberális ösvényre is tér. Csak azután maradna is meg rajta, s ne kel­lene tapasztalnunk, hogy „mot d'ordre“ szerint forog. Ha odafenn azt mondják neki, hogy „most liberálisnak kell lenni,“ akkor liberális , „most szükségünk van a papokra,“ akkor ul­tramontan — je nach dem. Eszembe jut XIV. Lajos, a ki azt kérdé egyik udvaronczától: — Hány óra, uram ? — A hányat parancsol, Sire. Különös gúnyja a sorsnak, hogy az újkor legnagyobb zsarnoka születésének százéves for­dulója épen arra az évre esik, melyben a kö­zépkor legnagyobb vértanúja születésének öt­százados évfordulóját ünnepelik. I. Napoleon és Huss János. Bery tyrannus és egy martyr. Ez alkalomból érdekes párhuzamot lehet von­ni a kettő közt. I. Napóleon tizennégy évig uralkodott. Ez idő alatt Francziaország vagyonából elköltött tizenöt milliárdot, besorozott gyer­mekeiből három millió hatvan­négy ezeret, kik közül egy millió a csatatéren maradt. Európa többi államainak négy millió emberébe került I. Napokon, kik mind vagy a mellette vagy az ellene viselt harczban estek el. Összesen öt millió lélek. A franczia nemzet állománya ő alatta négy millióval fogyott meg. Erényei a következők : felforgatta a köz­társaságot, melynek hűséget esküdött ; kidobta­­ a nemzet képviselőit az ablakon, a törvény vé­delmezőit Cayennebe deportáltatta;lábbal tiporta a forradalmat, mely őt a semmiségből kiemelte, visszaállította a despotismust , a legóriásibb erőszakot és önkényt, csúffá tette mind a mi a nemzetnek szent volt, lelánczolta a hala­dást hetven esztendőre s örökbe hagyta a máso­dik császárságot.... „Kelyhet a népnek!“ ezt monda Huss s ezzel kimondá az egyenlőség nagy elvét. A pap ne bírjon privilégiummal Isten előtt a többi embe­rek felett, kik ugyanazon Istennek teremtmé­nyei. Élvezzék az Úr testét két szín alatt ők is, mint a pap. Huss János socialista és forradalmár volt, mint minden jó keresztyén. 1414-ben megbüntették érte Konstanczban azok, a kik azt hirdeték, hogy „minden ember testvér.“ Ott volt a zsinaton egy pápa, egy császár (Zsigmond, egyúttal magyar király), négy pa­­triarcha, huszonkét bíbornok, százötven püspök, kilenczszáz pap, kétszáz­hetvenkét tudor, szá­mos fejedelem, mágnás, katonai és egyéb méltó­ság. A hierarchia és a monarchia — a despotis­mus e két alakban. A császár becsületszavát adta Hussnak, hogy szabadon fog távozhatni, csak jelenjen meg. Hitt a császári becsületben, megjelent, megégették. Ő is ontott vért, mint I. Napóleon. Ő is ontott vért, csakhogy az emberiség ja­vára. Ő is ontott vért, — a magáét. Érdekes az is, mond a „Rappel,“ hogy ugyan­ez évben tartják az oecumeni zsinatot. Trónkeresők. Négyszáz aranynál is többet vesztett, kudarczot vallott pályamű. A spanyol trónra nem kevesebb mint tíz a candidatus. 1. Alengoni herczeg, Nemours herczeg fia, a segoviai tüzérakadémia növendéke. Ha elveszi Amelie he­czegnőt, Montpensier leányát. 2. August portugall infans. Ha ugyanazt ve­szi el. 3. Szász-Coburg Fülöp Montpensier unokaöcse, ha ő is elveszi ugyanazt. 4. Don Fernando, Montpensier unokája. 5. A genuai herczeg, tizenötödféléves. Ha el­veszi Krisztina herczegnőt, Montpensier harma­dik leányát. 6. Az aostai herczeg, Viktor Emanuel fia. 7. Herczeg de la Torre, Serrano. 8. Duc de la Victoria, Espartero. 9. Don Carlos, madridi herczeg. 10. Alphons, aszturiai herczeg. A tíz trónpraetendens közül legtöbb kilátása van a sikerre a tizenegyediknek. Neve : Respublica. Pest, szept. 11. Hogy az általunk alig két hét előtt felszínre hozott nemzeti bankügy*) magát napi kérdéssé küzdötte fel, ezt már constatál­­tuk ; most hasonló joggal hozzá tehetjük, hogy az országos kérdéssé vált. És­pe­dig kettős értelemben. A bankügy országos kérdéssé vált, a­mennyiben most már nem csak a pesti piac­ót és pesti sajtót foglalkoztatja , a vidéki lapok minden pártszínezete is e kérdést behatólag tárgyalja, és ezzel elegendő­­leg igazolva van, hogy annak általános hord­­erejét az egész országban felismerik. De a bank­ügy 0­g­y értelemben is országos kérdéssé lett, hogy a Lajtán innen és Lajtán túl közvetle­nül és közvetve mindinkább beismerik azt, mi­szerint annak jelentőségét nem csak financziális tekintetben kell tulajdonítani, hanem bevallják vagy legalább is sejtik, hogy annak annyiban nemzeti jelentősége is van, a mennyiben a ma­gyarországi önkormányzati törekvések lánczo­­latában egy fontos lánczszemet képez, melyet az 1867. évi kiegyezési műnek kell kielégíteni. A dolgok ezen állása mellett bizonyára meg­érkezett azon pillanat, melyben az általános pa­nasz és követelés színhelyét el lehet hagyni, s a kérdéssel közelebbről és tüzetesen lehet foglal­kozni. És itt, hogy szabad tért nyerjünk min­denek előtt a jogi álláspontot kell tisztába hozni. Ez egy sarkalatos pont, melyet azonban még­sem szükséges hosszasan fejteget­nünk. Nézetünk szerint egyáltalában lehetetlen Magyarországnak egy önálló jegybank birtokára irányuló jogát komolyan kétségbe vonni. Tényleg az elmélet és gyakorlat jegykibocsá­tásra nézve mai nap csupán két rendszert ismer. Az egyik a bankszabadság rendszere. E rend­szer hívei i­s gazdaságilag előre haladott ál­lamban számuk folytonosan növekedik — a jegykibocsátásban csak egy ép oly hitelügyletet látnak, mint a minő bármely­ más; s a jegybankban egy ép oly hitelintézetet, mint a minő bármely más; a jegybank alapítása eszerint némi cse­kély módosítással csupán a részvénytársulatok­ról szóló általános országos törvényeknek van alávetve, s tehát sem monopóliumnak nem ké­pezheti tárgyát, sem különös törvényes felhatal­mazástól nem tétethetik függővé . Anglia Izland­­dal és Scotiával köztudomás szerint a londoni bank mellett több százra menő jegykibocsátó hi­t Az e tárgyban írt első czikkre a pénzkrízis adott alkalmat,­­ a „N. fr. Ll.” és „Hon“ sept. 1. számában je­lent meg. telintézetet számlál. Északamerikának 16 százat meghaladó „nemzeti bank“-ja van. A második rendszer, mely gyakorlatban a gazdaságilag ke­vésbé előre haladott continentális államokban (Francziaországban, Olaszhonban, Oroszország­­ban”stb.)áll fenn,—a bankjegyet,mint szabad hi­teleszközt, a váltó cheknek st. más alakjaként elismerni vonakodik. E rendszer előharczosai a bankjegyben egy sajátságos pénzjegyet, vagy legalább érczpénzhelyettesítést látnak. Ez, mi­után a törvényhozás­ jelen állpotjában az ércz­­pénzügy a „korona“ előjogaihoz számíttatik,­­ azon következtetést vonják, hogy a bankjegy­ kibocsátása csakis a kormány által (állambank) vagy a kormánytól nyert különös törvényes pri­vilégium alapján részvénytársulat által eszkö­zöltethetik. E két felfogás között választani kell, mert egy harmadik nem létezik. A mi személyes vá­lasztásunk elvileg rég megtörtént, s tán e lapok olvasói előtt sem lesz ismeretlen. **) Azonban a nagy elvi kérdést e helyütt nem akarjuk fejte­getni, mert egyelőre a dolgon mit sem változtat. Elleneinknek szabad tetszésére hagyjuk a vá­lasztást. Ha Magyarországgal szemben a bank­szabad­ság rendszerét fenntartjátok, ez logikailag he­lyes, minthogy jogérvényű magyar törvény el­lenkezőt nem rendel, s alkotmányos államban mindenhol a szabadság a főelv, ha a törvény egyenesen korlátokat nem szab. Jól van. Ez esetben már holnap bármely tőkepénzesek cso­portja jegybankot alapíthat Magyarországon, ha a szükséges tőkét meg tudja szerezni s a közbi­zodalmát bírja, csak a részvénytársulatoknál egyáltalában szokásos engedélyezési utat tarto­zik követni. Ha azonban az előjog mellett vagytok ? Úgy is jól van. Ez esetben az 1867. évi törvényben a magyar kormánynak egyenesen és világosan kifejezve fenn van tartva azon jog, hogy Ma­gyarország számára saját jegybankügyet szer­vezzen vagy engedélyezzen. Az előjogi rend­szerben a bankjegy kibocsátás — mint említve volt — csak egyik folyománya, toldaléka az úgynevezett pénzregalénak, vagyis a korona (alias kormány) azon joga, hogy pénzt és pénz­­pótlót kiadhasson. De ime a kiegyezés 66. §. (1867. XII. t. sz.) ezeket mondja : „Mag­á­­ban értetődik, hogy a pénzve­résre és kibocsátásra nézve a magyar király fejedelmi jogai teljes épségükben fennmaradnak.“ Ép igy ma­gában értetődőleg következik ebből, hogy Ma­gyarországnak, minden tekintet nélkül arra mi lajtán tul existál vagy történik, teljes szabadság van biztosítva a pénz­surrogatám és jegykibo­csátást illetőleg. Ez azt hiszem, világos mint a nap, csaknem hasztalan volna e felett még szót is vesztegetni. De ez több, sokkal több, mint a­mennyit a de­ákpárti és bankorgánumok megengedni kegyes­kednek, midőn bevallják ,hogy a bécsi nemzeti bank monopóliumának érvénye Magyarország­ra nézve hivatalosan ugyan meg­erősítve nincsen.“ A­mint mondva volt: vagy—vagy. Ha fennáll a bankszabadság rendszere, akkor egy magyar jegybank alapítá­sához tulajdonképen senkitől sem kell engedélyt kieszközölni; ha pedig a jegykibocsátás mint a pénzvezetési monopol egy része, kormány propa­­gatíva, akkor a kiegyezési törvényben ez szá­munkra formailag fenn van tartva. „Meglehet, felelnek a deákpárti és bankorgá­numok. Magyarországnak önálló pénz és hitelre való jogát megengedjük, de az 1867. évi kiegye­zési alku folyamában a Magyarország részéről kiküldöttek által ígéretek tétettek, melyek e jog gyakorlását ellenzik.“ Nehány hét óta másod­szor történik, hogy ez érv Magyarország vilá­gos joga ellenében felhozatott. A katonai őrvi­dék polgárosítása s Magyarországhoz visszacsa­tolása tárgyában is kénytelenek voltak a kor­mánypárti lapok némi berzenkedés után beval­lani, hogy Magyarország kétségkívül fel van jo­gosítva rögtön, teljes és feltétlen (quota eme­lés nélküli) bekebelezést követelni, de — mon­dák — titkos ígéretek és egyezmények, melyek az 1867. évi kiegyezésnél tétettek, lehetlenné teszik a magyar kormánynak ama jogra támasz­kodni. Idej­e volna — azt hiszszük - hogy a magyar k­ormány ezen az ő „barátaitól“ jövő becsületbe vágó híreket határozottan megc­áfolja, úgy saját érdekében, de még azért is, hogy az ország tudja valahára, hányadán s kivel van dolga. Igenis,becsületbevágóknak nevezzük e faireket, és valóban azok is. Ha ezen vagy amazon államférfiak azon fom­os küldetést magokra vál­** La liberté des Banques Paris 1866. Guilhome és társánál. Német forditásban ugyan ez évben „Bankfrei­heit" czim alatt. Kapható Kömérnél Stuttgartban, s min­den pesti könyvárus utján. Aza 4 ft. talált, hogy a kiegyezés végett Magyarország legbecsesebb javai és jogai felett Bécscsel alku­dozásokba bocsátkozzanak , a nemzettel szem­ben egész őszinteséggel kelle eljárniok. A nem­zetnek ismernie kelle a tőle követelt áldozatok­nak egész terjedelmét,hogy teljes fügetlenséggel megítélhette légyen váljon azokat megadja-e,vál­jon a delegátió-művet ez áron megvegye-e. Sen­kinek se volt joga többet adni, mint a­mennyit a nemzet nyíltan és öntudatosan oda adott (s ez bizonyára nem vola kevés) ; bárki ígért volna is a bécsieknek többet, a nemzetet elcsereberélte volna, majdnem mondhatnék elá­rulta volna a nemzetet. A kibékülés magyar apáit nem mi gyanúsít­juk ily hazaellenes eljárással; barátjaik teszik azt, midőn minden fontosabb alkalommal titkos engedményekről beszélnek, melyek a kibékülési törvényes stipulatiót „írott malaszttá“ teszik. Mint említik, mindenek felett a kormány­nak áll érdekében a felhozottak ellen határo­zott dementit állítani. De annyi bizonyos : igaz vagy sem , ama hírek minket legtávolabbról sem fognak eltántorítani. Bármit ígértek volna is titokban a szerződés kialkudói, vagy a mos­tani ministerek, ily ígéretek Magyarországot legkevésbbé sem kötelezhetik. A törvény ellen nincs törvény s a nemzetközi szerződések nem tartalmaznak titkos clausulákat. Magyarország joga önálló bankot és hitelügyet alapítani,e szerint tehát minden kételynek felibe van és marad helyezve. Ez az egyetlen pont, melyet ma megállapítani akartunk. Horn Ede. (xy.) Legújabban az osztrák pénzügyminisz­ternek egy rendelete jelent meg, melynél fogva a 10 ujkrajczáros papirjegyek, s a régi hatkraj­­czáros váltópénzek, melyek 1848. és 49-ben ve­zettek — csak ez év végéig maradnak forga­lomban. Kivételkép a krakói adóhivatalnál mart 31-éig fognak elfogadtatni, 1870. 1-ső apriltól fogva azonban már csak a bécsi központi pénztárnál válthatók be. A váltópénz forgalma egészségtelen financzi­á­­lis állapotokra mutat. S e váltópénz óriási ural­ma az osztrák-magyar monarchiában, eléggé kifejezi rongált financziális állapotainkat. De szükséges eszköz, hogy az ezüst pénz hiányában meg ne akadjon a kisebb értékű, de terjedt kö­rű forgalom. Mindaddig tehát, míg a monar­chia egészséges pénzügyi állapotba nem jut, míg ezüst, valódi értékű 10, és 20 krajczáros pénzek nem jönnek forgalomba, hogy eszközöl­jék a mindennapi cserét, addig nem is lehet re­ményünk, hogy a váltópénz, ez a financziális va­­­­lamítás kivonassák a forgalomból. Midőn megemlítettük az osztrák pénzügymi­niszter fentebb jelzett rendeletét, meg kell egy­szersmind jegyeznünk, hogy miután a mi pénz­ügyünk szintén Bécstől függ,­­ valószínűleg hazánkban is hasonló intézkedésre találandunk; majd ki­adja Lónyai magyar fordításban Breszl említett rendeletét. A papiros váltópénz forgalomból való kivo­nása, s e rongypénznek a jelenlegi új ezüstözött osztrák és magyar váltópénzek általi helyette­sítése itt is meg fog történni.De Magyarországra nézve a magyar pénzügyminiszter még nem tett semmi intézkedést a határidőre nézve , s ha nem csalódunk,erre vonatkozólag a törvény sem ren­delkezik. Kiindulva az eddigi tapasztalásból majd előbb vagy utóbb kiadja Lónyay is Brestl rendeletét. Azonban az 1848. és 49. veretű váltópénzek­re (ezüst hatos) nézve nem oly egyszerű a do­log. Tudjuk ugyanis, hogy a magyar kormány is veretett 1848 ban magyar váltópénzt, s ezek­nek elég nagy száma van még forgalomban. A­mennyiben ezek a nemzetnek akkor függet­lenül kezelt vagyonából vezettek, szük­séges ezekre nézve is külön intézkedés. A 48-iki hatások továbbá igen tekintélyes összeget képviselnek. Értékük nem oly rész, mint a jelenlegi új váltópénzeknek. Az nem lehet tehát közönyös, hogy mily mérvben történend ezek beváltása Ausztriában és minőben Magyar­országon. Mert itt a két pénzügyminiszter kö­zött beszámolásnak kell történnie. Általában sűrű, titokteljes homály borítja ez a financziális műveletet. S miután nem megve­tendő összegek fölött foly a koczka, ezen össze­gek a nemzet vagyonát érintvén, — talán he­lyén volna, ha Lónyay ő exclája kiküldené co­­munique urat, adta felvilágosítást az iránt, tör­tént-e e tárgyban egyezkedés az osztrák, s a ma­gyar pénzügyminiszter között ? s ha igen, kö­­rülbelöl mit mond ez? Mert a jelenlegi magyar váltópénzek Magyar­­ország kontójára vezetnek. Ha ezeket forgalom­ba hozzuk, hogy a 10 krajczáros rongyok, s a állam lenni, mely az európai államszövetkezést megalapítandja. A bizottmány tagjai uraim, gonosz varázs ha­talma alatt állanak. A forradalmakra s az em­beriség szent ügyére nézve volt egy szerencsés kor, s ez az 1787-től 1792-ig lefolyt időköz va­la ; azt hivék még akkor a monarchisták, miként a fejedelmek békében élhetnek a democratiával, s viszont a democraták meg valának győződve, hogy a democratiának nincs mit félnie a feje­delmektől. Ekkor tűnt fel a rettenetes kiábrán­dító nap, melyen XVI. Lajos elhagyá palotáját, hogy keresztül szökve a határon egy ellen­séges sereg élén térjen ismét vissza saját szülőföldére; hasonlókép cselekedett VII. Ferdi­­nánd az 1814-iki hamis eskü után az 1823-diki interventió alkalmával és ugyanezt tette később a nápolyi király, midőn nem kevésbbé esküsze­­gőleg behivá államába az osztrákokat. Ezek s­­ hasonlóak által világosan tűnt ki, hogy a k­i­­­­rályok nemcsak a szabadság-­ nak, de ha érdekük úgy kíván­ja, a hazának is ellenségei, s ez, előbb az eszmék, majd a rendszerek megha­­sonlására vezetett. A doctrinaerek azt mondották : „Szükséges társadalmunk nevelésének kifejtése, s ez csak az által történhetik, hogy ha a monarchiát oly intézményekkel vesszük körül, melyeken a de­­mocratia hajótörést szenved.“ A democraták azonban igy szállottak: „Mi a democratiát fel nem áldozhatjuk a királyoknak, kik azt meg­rontják s elárulják: elkerülhetlenül szükséges azt az individuális jogok mögé sáncsolni el.“ S igy lettek a doctrinaerek alkotmányo­sak, a democraták pedig köztársasá­g­i­a­k ! És ezen tapasztalás után, uraim, és a vértanúság jelével a homlokokon, a­melybe a tapasztalás került, elhagyják Önök még mindig kábittatni magukat a gonosz varázs ,­ámítás által ? Nem látják Önök a nagy példát, melyet Francziaország szolgáltat a világnak ? Nem látják önök mi lett a democraticus császár­ságból ? És birtak-e önök egy I. Napóleonhoz hasonló fejedelemmel, a­kinek ragyogó fénye még utódaira is vessen némi világosságot ? És oly állam-e a miénk, mely már kifáradt, a for­radalmak erőlködései s válságaiban ? És mégis III. Napóleon, miután hasonló körülmények kö­zött az átalános szavazatjog által uralomra ju­tott, csak addig élhetett nyugalomban, míg elég erővel bírt a szabadság leigázására ; most azon­ban, midőn a kényszer némikép meglazult, hallhatják önök Párist zúgni és fütyülni; hall­ják önök a demokraták követeléseit: „A sza­badságot mi nem a császársággal akarjuk, mely a szabadsággal összeegyeztethetlen, a sza­badsághoz pedig jogunk van, s a demokratia a mi művünk. Lépjünk azonban a politikai térre, s fejteges­sük röviden a democratia lényegét. Mi a demo­kratia ? Mindenki egyenlő joga. Mi a monar­chia ?Egyetlen egy előjoga, a­ki, hogy biztosabban állhasson fenn, néhány más­nak is bizonyos előjogokat engedett át. De ezen előjoga néhányaknak bizonyít-e egyebet, mint hogy mindenki egyenlő jogának órája még nem ütött , mint, hogy az önök monarchiája miatt a mi demokratánk ideje még nem jött el ? Ne utaljanak önök Angliára úgy mint ezt Rios Rosas úr oly ékes szólással téve, midőn kijelen­té, hogy az egyéni uralom fenáll az egyesült államokban is, és ezt a Lincoln s Johnson közt fenforgott ellentétek és Grant választása által igyekezett bebizonyítani ; az egyesült államok­ban nem létezik semminemű egyéni ura­lom, de létezik Angliában. Angliában két nagy elemet különböztethetünk meg ; az angolszászt ugyanis, mely az eredeti, s a normannt, mely mintegy a beoltott elem. Midőn az észak népei szétterjedtek, magukkal hoz­nak nagy részt a byzanti romlottságból ; így a góthok nálunk va­lódi byzanti birodalmat alapítottak. De a bar­­bárabb, egyéni függetlenségekre féltékenyebb szászok a köztársaságot alapították Angliában, mert királyaik csak az egyes törzsek fejei, ezek pedig föderalistikusok valának ; mert uraim, a köztársaság az eredeti, de egyszers­mind a legtökéletesebb kor­mányforma; ugyanazon lefolyással bír ez, mint minden polgáriasító intézmény, mint min­den örök igazság, és ettől,­illetőleg a szászságtól származott Angliára nézve három nagy intéz­mény : a házjog sérthetetlensége, a jury (esküdt­székek) és a nép részvéte a közügyekben. Anglia ezenfelül három oly dologgal bír, me­lyektől iszonyodom : a királylyal, a földbirtok bilincseivel s a felsőházzal ; mindenesetre uraim, gyakorol a király oly befolyást az ál­lam ügyeibe, melyet az Egyesült­ Államokban, so­ha sem volnának képesek felfogni, vagy elfo­gadni. Nem rég jelent meg egy kitűnő mű Le­­wistől, melyben Rios Rojas úr megtalálhatja bizonyítékát annak, hogy Angliában csak még a közelebbi időben is személyi kormányzás gyako­roltatott, mint minden monarchiában. Hiányzik-e vájjon Anglia történetében a vérontás és kö­­nyek áradata, a mi királyok műve vala ? Gon­doljanak önök egyiknél a vallásváltoztatásra, s ennek okaira ; gondoljanak önök azon másik­ra, a­ki I. Károlyt a vérpadra juttatta ; gondol­janak önök azon harmadik által előidézett for­radalomra, mely egy dynastiát hozott; de ne beszéljünk ezen koronázott sátyrokról s fékte­len sensualistákról — becstelenek vol­tak magánéletökben, becstelenek voltak mint uralkodók, s mint királyok alá­való­a­k ; nem emlékeznek önök mint csaló meg ezek egyike Foxot, s ez által a lordok há­zának mily magyarázattal szolgált ? És ezen személyi politika nem volt e a toryk részére egyike a legveszedelmesebb eseményeknek ? Carolina pőre, s a király gyalázatos magatartá­sa annak négy hónapig tartó folyama alatt, a ki­rályi pár házassága s elválása nem veszélyez­tették-e Nagybritannia békéjét s haladását ? És végre uraim, nem látták-e önök Victoria király­nő memoirjaiból, hogy ő is tory volt, s csak Albert herczeg befolyása alatt lett szabad­elvű ? És nem tudják önök uraim, mi történt Dániá­ban ? Nem tudnák önök, hogy ott egy nemzeti­ség töredéke feláldoztatott Poroszország ön­kényuralmának, és hogy ez csak azért történhe­tett, mert,midőn Napóleon ez ügyben Angliához fordult, ott Viktória királynő befolyása követ­keztében meg nem hallgattatott. Mondhatja-e tehát Rios Rosas úr, hogy a királynő semmi be­folyást sem gyakorol ? — Tulajdonképen ugyan Anglia nem monarchia, hanem aristokratikus köztársaság, melynek még azonban királya van, olyan királya, aki vagy egészen felesleges, vagy ha nem az, akkor vesze­delmes elem. Anglia példája tehát elítéli önök elméleteit, uraim! Különben hasonlítsák önök össze az önök senatusát az ottani lordok házával, az ot­tani királyt, a­kit ott az angol nemzetiség jel­vényéül tekintenek, önök királyával, a­kit az ember hajlandó bűvésznek nevezni, mert annak mint egy varázs által vagy e talajon át a föld gyomrából, vagy ez üvegtetőn keresztül a fel­hőkből kellene megjelennie; — hasonlítsák ösz­­sze mindenekelőtt Anglia aristokratikus társa­dalmát az önök democratikus társadalmával és feleljenek önök azután, vájjon képesek fognak-e önök lenni ily egészen ellenkező sociális ele­mekből egy oly monarchiát és oly szabadságo­­alkotni, a­minő Angliában létezik ? A valóság­ban uraim, két oldalról emelkednek sürgető ria­dó kiáltások, egyik részről Canovas úrét, a­ki itt hangoztató : „Mentsék meg önök az intelli­gens minoritást a democratia támadásaitól,­ és más részről a népképviselőség a democratiának felszabadítása végett a monarchia járma alól ezért nem fog önök alkotmánya sem a conser­­vativektől, sem a néppárttól támogattatni és egészen lehetetlenné válik Európában. De azt mondhatják önök ellenemben, hogy „Castelar mint művész (így hallottam magam gúnyoltatni) a lényeg fölé helyezi az alakot.“ Azonban kérdem önöktől : Mikor, hogyan és hol látták önök a lényeget elkülönözve az alaktól ? Minden a mi létezik bir a lét saját alakjával. Minden a mi­ban létezik , ezért önök nem vá­laszthatják el logikailag az alakot a lényegtől. Egy példa jobban is megvilágíthatja ezen igaz­ságot. Képzeljenek önök egy nagy márványtöm­böt, melynek egyik fele egy szatócsnak, másik fele pedig egy művésznek adatik át; az első az őt illető részből mozsarat alakítand, míg a szob­rász művészi vésője alatt az ő részéből Milo Ve­­nus a váland, az anyag ugyanaz, de különböző az alak; meg fogják-e önök vájjon engedni, hogy a mozsár, melyben fűszert törnek, össze­­hasonlítassék Venussal, a­kinek szűz mellén a művészek az eszményi és formatökély titka iránti lelkesedéssel táplálkoznak. A physologia nem igen erős oldalom, s ezért Smner és Mata urak elnézését kérem, ha a mon­dandókban netán tévednék. (Folytatjuk.) hatkrajczáros váltópénzek kivétessenek a for­­galomból, a forgalomból kiszorított régi vál­­tópénzek pedig csak Ausztria javára számíttat­nának be , — az ily financziális művelet Ma­gyarország nem ismerhetné el osztó igazságnak. Fest, szept. 10. (M.) Kétségtelen, hogy a jelen időpontban semmi sem érdekli annyira a hazai közönséget mint a magyar önálló nemzeti bank kérdése. Hogy pénzügyi önállóságunk elérésére okvetle­nül mielőbb nemzeti bankot kell létesíteni, e te­kintetben pártkülönbség nélkül sürgető szavát hallatta a sajtó, csupán a P. Napló merészke­dett felszólalni, hogy neki „az egész agitatio czéltalannak látszik.“ De minthogy e miatt már saját pártbeli„Századunk“tól oly erős megró­hát kap,a­ mely felett mi is sajnálatunkat fe­jezzük ki , mert egyenesen azzal vádolja, hogy a p­oszt nemzeti bank, zsoldos védői sorá­ban látja, — felesleges volna a Naplóval még hosszabban foglalkozni s bizonyításába bocsát­kozni annak, hogy az önálló magyar bank léte­sítését c­élzó agitatio hazánk egyik legsürgő­sebb feladatára irányul. És midőn így az egész nemzet megvan arról győződve, hogy a nemzeti bank létesítése, a pénzügyi önállóság kiküzdése hazánkra nézve életkérdés , nem lehet hiába­való a közfigyelmet azon alapeszmék felé irányozni, melyek a bank életbeléptetésénél különböző irányban szolgáltatnak alapelveket, s melyek szerint k­ü­­lönböző valódi bankot lehetne hazánk­ban életbeléptetni. És nem czéltalan ez már csak azért sem, mert az úgynevezett banksza­badság felett támasztott vita, még korántsincs befejezve s az újabb időben megalkotott köz­­igazgatási tudomány az összes európai bank­ügyben socialistikus reformot kezdett meg. Igaz ugyan, hogy a pénzvilág nyomása alól ekkoráig Európának még egyetlen állama sem tudta társadalmi osztályait felszabadítani, azon­ban ennek oka egyedül azon körülményben rej­lik, hogy jelenben egyetlen egy európai állam-­­­nak sincs tökéletesen demokratikus kormánya.­­ S midőn az államgazdasági absolutismus a bank­­ügyet tényleg reformálni nem engedte meg, eb­ből korántsem következik,hogy ez irányban kor­szerű reformot kezdeni nem kellene. És én meg vagyok győződve, hogy ha az egyes álla­mok polgárai felvilágosodottak és szabadok akar­nak lenni, elmulaszthatlan kötelességüknek fog­ják ismerni a bankreformot köztársasági szel­lemben megkezdeni és keresztül vinni. Habár az idealizmus vádjának tesszük is ma­gunkat ki,midőn a gazdasági életnek egyik leg­fontosabb intézményét, nem egy Európa vala­melyik államában már fennálló minta szerint, hanem a közigazgatási tudomány tanai szerint sürgetjük, midőn a bankszabadság helyett köztársasági bankot óhaj­tunk ; de a tudományos igazságot az élet min­den viszonyai között szem előtt tartjuk s az auc­­toritások szava előtt térdet hajtani nem fogunk. Tudományos igazság az, hogy az államok adószedési jogot gyakorolván, ebből az adó­alap, mint a gazdasági életnek egyik f­ő é­r­t­é­k­e áll elő, hogy továbbá ez érték a kor­mány által önkényüleg közvetve és közvetlenül felhasználtatott és felhasználtatik; de viszont tudományos igazság az is, hogy ez értéket va­lamely állam polgárai együttesen és alkotmányo­san is felhasználhatják, ha azt így felhasználni akarják. És tovább menve tudományos igazság az is, hogy a társadalmi és gazdasági élet fejlő­désével a hitelgazdálkodás mind nagyobb jelen­tőséget nyer s az egyén a készpénz vagyis tőke hatalma alól magát hitele által mindinkább könnyebben felszabadíthatja, minek következté­ben az arany és ezüst mint valóságos érték és fizetési eszköz az értéket képviselő fizetési esz­köz mellett jelentőségét mindinkább elveszti. És ennek szükségképen azon következménye van, hogy az adóalap jelentőségében folyton nyer. Ezek előrebocsátása után kimondhatjuk, hogy a mai korban midőn az adóalap az érczlapnál nagyobb jelentőségűvé vált, mi az oly bankot tartjuk legtökéletesebbnek, mely nem az ércz­­alapból, hanem a főbb jelentőségű adóalapból vette kiindulását, és az ily banknak szükségkép köztársasági banknak kell lenni. A kérdés kü­lönben nagyon világos, ha ezt gyakorlati oldalá­ról tekintjük. Tudjuk, hogy minden bank az ál­tal válik közgazdaságilag hasznossá, hogy a fizetési eszközt értékképviselő jegyekkel szapo­rítja. Hogy az értéket képviselő jegyek elfogad­tatnak, ennek oka részint abban áll, hogy azok birtokosai tudják, miszerint e jegyeket a bank arannyal és ezüsttel beváltja, részint pedig, hogy Folytatás a mellékleten.

Next