A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1869-09-21 / 216. szám

21­ I. szám. VII. évfolyam k­iadás. Pest, 1869. Kedd, szept. 21. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.«2. földszint -Előfizetési díj: 11 Postán küldve, vagy Budapesten karhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra...................................... 2 írt. 3 hónapra ..... . . 6­­ 6 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás különküldéseért felülfizetés havonkint............................................ 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik ma, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni.H­ON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfi­zetési felhívás a következő lapokra : HON km esti kiadás postái küldéséért felü­lfizetés U. Fr. Lloyd ÜSTÖKÖS I­V.ívre 7. ívre 1birs 11 k.h ki ft kr 12— 6 —2 — 1 fclia.; • •1 80 ~ 80 30 Buda­pesten 10— 6 —1 70 postán n 11 6 601 80 3 1 60 2 — 1 — — 40 Az előfizetési dij az illető lap czime alatt Pestre az ,, Athenaeum'­ kiadóhivatalába (Barátok 'ere­­­dik szám) ■ ítélendő. PEST, SZEPTEMBER 20. Pest, sept. 20. (M.) A magyar pénzügy kérdése már nem csak a sajtót foglalkoztatja; az el­méleti térről a gyakorlatira is kihatott az és tegnap egy pénzintézeti értekezlet tar­tatott, mely enquete bizottságot hiv egybe az ország legtekintélyesebb tőkepénzesei­ből és financziális kapacitásaiból, hogy Ma­gyarország pénzügyi politikáját,tekintettel a közel s távolabbi jövőre — midőn ugyan­is az észt. nemzeti bank monopóliuma lejár, s emlékiratba foglalják, s a köz­vélemény, országgyűlés és kormány elé terjesszék. E szerint tehát eljutottunk azon állás­pontig, melyen a gazdasági életből kiáltó szükség szava hallik, hogy Magyaror­szágnak határozott pénzügyi politikát kell követnie. A habozás és tétovázásnak a pénzügyekben véget kell vetni; a pesti piac­, az iparosok és kereskedők tudni akarják, vájjon a mostani állami viszo­nyok megengedik-e, hogy Magyarország­nak önálló pénzügye legyen, avagy az ország e kívánsága kivihetetlen a jelen kormány alatt ? Tény az, hogy a hazai gazdaközönség pénzügyi tekintetben sza­bad és önálló akar lenni, a szolgaság, mely mostani sorsunk, elviselket­en; itt cselekedni kell mielőbb. Ekkoráig a kormány Magyarország pénzügye iránt tökéletes tétlenséget tanú­sított, e negativitásban még legjobb volt, hogy nem nyújtott segédkezet arra, mi­szerint a magyar nemzet joga önálló pénz­ügyet alapítani, végleg megszüntessék. De mivel az idő halad, hazánk mindig az absolutistikus Ausztria pénzügyeivel siű­­lödik, a kiküldött pénzügyi enquete mun­kálatát feszült érdekkel várjuk, mert tőle reméljük pénzügyeink újjáalakulásának kiindulását, mit a kormánytól ekkoráig hiába várt s tán jövőre is hasztalan várna a nemzet. A pénzügyi enquéte egybehívására ugyan a pesti pénzpiac­nak jelen helyzete szolgált indokul, azonban az iparosok, ke­reskedők és pénzüzleti férfiak nagyon is világosan átlátják, hogy itt nem elég a pillanatnyi szükséget enyhíteni, hanem gondoskodni kell arról is, hogy a nemzet sorsa ne függjön jövendőre másnak — az oszt.­nemzeti banknak — önkényétől. Szó­val e pénzügyi enquét világos manifestátiója annak, hogy az üzletélet emberei pénz­ügyi önállóságunk hiányát határozottan mint gazdasági életünk egyik baját, felis­merték, hogy e baj elhárítását a törvény­hozó testület egyik sürgős feladata gya­nánt tekintik. Az enquête-ba választott férfiak közül többen politikai szerepvivők. Ne vegyék tehát rész néven, ha e helyütt felszólalni bátorkodunk, hogy a magyarországi pénz­ügyi kérdést ne rendeljék alá politikai nézetüknek, hanem tekintsék egészen tár­gyilagosan, hogy czélszerű-e, kívánatos-e, szükséges-e, hogy a magyar államnak ön­álló valutája legyen , mint a­hogy a vi­lág minden más államának saját valutája van És ha meggyőződtek arról, hogy a magyar államnak önálló pénzügyi köz­­igazgatásra, nemzeti pénz- és hitelrend­szerre szüksége van, mondják ki nyíltan, tartózkodás nélkül, miszerint a magyar nemzet az önálló pénzügyet senki kedvé­ért fel nem áldozhatja. Meg vagyunk győződve, hogy az or­szággyűlés az ily nyilatkozatnak nagy horderőt fog tulajdonítani, és azt felibe helyezendi bárminemű politikai ingatag egyéni nézetnek. A törvényhozásban a gazdasági élet szükségletei szolgálnak ut­­mutatásul, — és merő aljasság lenne kö­zösügyi simpathia miatt az önálló pénz­ügy szükségét elpalástolni. TARCZA: A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Kórtól. Hatodik kötet. (Folytatás.) Folytattatok — Önnek egy testvére volt a gárdánál, ké­sőbb a huszároknál , azt egészen csapatjával együtt ön bírta rá a hadsereg elhagyására. (Ah! Ezt nem tudják, ki tette? Vagy tán szándékosan az egész család terhét mind egy­nek a vállaira halmozta össze valaki, hogy an­nál biztosabban elsülyessze, s meg akarja hagyni az anyát, hogy fiait elsirassa.) Jenő sietett felelni rá : — Igen, én tettem azt. Oly mohón válaszolt, hogy feltűnt a valla­tónak. — Önnek volt egy másik testvére is, Edmund, vagy Jenő ? — Igen. Magyarul Jenő, németül Edmund. — Nem megfordítva ? Eugen a Jenő, Edmund az Ödön ? E fölött hallottam vitat­kozni. — Ezt mi jobban tudjuk. Úgy van, a­hogy mondtam. — Ezen testvére is eltűnt önnek Bécsből a másikkal egyidejűleg. — Mi oka volt arra ? — Úgy hiszem az, hogy az udvari kanczellá­­riával együtt az ő állomása is megszűnt, s igy neki nem volt oka Bécsben miért lézengeni tovább. — S hová lett önnek e legkisebb testvére ? — Az egész hadjárat alatt otthon volt, ügyelt a gazdaságra, nem vett részt semmi mozgalom­ban, festészettel, zenével foglalkozott s taní­totta játszani kis­fiamat. Most is otthon van. — Ön az alatt egy szabad csapatot alakított saját költségén. — Igen. Kétszáz lovasból, háromszáz gya­logból állt az; a kápolnai ütközetben magam vezényeltem a lovasságot. — Ön megelőzött. — Nem volt ön jelen a de­breczeni országgyűlésen? — Miután két helyen egyszerre nem le­hettem. — Ez igaz. Hanem a helyett a hadseregnél működött ön, mint kormánybiztos. — Elejétől végig. — A forrói csata után nagy buzgalommal segített a szétrobbant felkelő sereget össze­gyűjteni. — Úgy volt. — E hatáskörében ön nagy erélyt fejtett ki. Hogyan tudott ön két hét alatt három újoncz zászlóaljat felruházni? Nem lenne szives az iránt felvilágosítást adni ? Jenőnek szomorú szerencséje volt, hogy erről is pontosan értesülve kellett lennie. Megtudtam, hogy egy hajószállítmány posztó megy alá a horvát határőrök számára, azt el­fogtam az útban. Ugyanazon barna posztót használtuk honvédeink attilájához is. Jenő feleletei többet árultak el, mint kellett volna. Nem csak nyugalmat, hideg vért, de életuntságot, önelhagyást. A hadbíró próbára tette. Talán gyanúja volt. Keresgélt a felvetett vádiratok között. Talált egyet. — Itt az mondatik, hogy ön a bánya­városi hadjárat alatt az állam pénzverdéiből minden érczkészletet elkobzott s azt magának tartotta.­­ Most már a harag pírja lepte el az ifjú arczát. Indulatosan kiálta fel: — Az nem igaz! Az rut rágalom! Azt egy Ba­­rad­ay nem tette! E felindulás pecsételte meg halálát. Ez bebizonyitá, hogy ő az igazi, így haragra gerjedni csak az képes, a­ki érezte a vádat, csak Baradlay Ödön maga. Még azután sok apró részletet kérdeztek tő­le. Meg tudott mindenre felelni. Ödönnek anyjához irísleveleiből ismerte báty­ja szerepét. Voltak olyan kérdések is, a­mik által más személyek lettek érintve, azokra megtagadott minden választ. — A­mit magam tettem, azt elmondom: más­ra nem fogok tanúskodni. Tartania kellett tőle, hogy ha valakivel a többi vádlottak közül szembesítik, az rögtön elárulja kilétét. Azon kellett igyekeznie, hogy röviden és gyorsan végezzenek vele. Czélt ért. Olyan idő volt, a­mikor röviden végeztek és gyorsan. Még­ egy utolsó vádpontot kellett meghallania. — Ön a budai várostrom alatt testvérével Richárddal, összezördült, s a miatt párbajt vit­­tak együtt. — Mink ? riadt fel Jenő, elsáppadva. Erről a két testvér minden levelei, miket anyjukhoz írtak, hallgatott mélyen! — Igen. „Forradalmi párbajnak" hivják azt; a franczia forradalom alatt volt az a divat, hogy ha két bajtárs összekapott, a vitát úgy egyenlí­tették ki, hogy mind a ketten az ostromlott vár­fal, vagy a megrohant ellenség barezsora el­len vezették csapataikat, míg egyik győz, vagy elesik. Ön ott is első volt a lábtón, s testvérét megelőzte. Igaz ez ? Jenő keble elszorult. Mi szörnyű háborgás le­hetett az, mely ilyen hullámokat vetett! Hogy két ilyen testvér azt tehette ? Ő még hinni sem képes azt, ki feküdt az alatt a tenger fenekén. Mit feleljen erre? Talán nem is volt igaz ? — Egy Baradlay nem szokott dicsekedni! Jó felelet volt. Meg voltak vele elégedve. — Mit tud ön felhozni védelmére ? Az ifjú büszkén felelt meg mindannyi helyett. — Tetteinkben a védelem. Az utókor ítélni fog azok felett. A hadbíró kikérése könyvéből az esketési formát, a vészbírák felálltak és utána mondták azt a vádlott jelenlétében. Azután kivezették az előszobába. A vészbíróság elnökei voltak: egy ezredes, egy őrnagy, egy százados, egy főhadnagy, egy alhadnagy, egy őrmester, egy tizedes, egy sza­kaszvezető, és egy közlegény. Legelső a közlegény, a­ki szavazatát adja, és így fölfelé. Egy óranegyed múlva visszahívták. A hadbíró felolvasta előtte az ítéletet. El voltak számlálva tettei, bevallva, rábizo­nyítva. Ki volt hagyva az, a­mit visszautasított. Maradt még elég. És ezekért meg kell halni. Fejével inte, hogy jól van. Holnap reggel. Nagyot fohászkodott. Czélt, érte. Csak azt kérte, hogy engedjék meg neki, hadd írjon levelet ez utolsó éjszakán nejének, anyjá­nak, testvérének. Az meg lett engedve. Megköszönte. És oly szelíden mosolygott végig birái­. Egy köny sem ragyogott szemében. Hanem a birákéban igen. Hiszen ők nem voltak okai annak, hogy az Eumenidák szomjaznak, hogy a biráknak vér kell. (Folytatjuk.) Ne cseréljük fel az eszméket. (s.y.) Több tarkabarkaság eszmékben, felfogásban alig volt valaha Magyarorszá­gon, mint jelenben. Tacitus szerint ki a hanyatló Rómát oly szépen festi, a szavak elvesztették valódi értelmüket; szabadság, autonómia, liberalismus, mind oly szavakká váltak, mint a téli vadász kesztyűk, melyeket mindenki kezeire húzhat s még nem is fá­zik bennük. Nálunk szabadság, függetlenség az, mit másutt ugyancsak vastag kötélen füg­gésnek neveznének egy oly állapotra, mely még a nemzet birtokviszonyait sem ren­dezte eléggé. Nálunk az autonómia köpenyével fedez­­geti magát a eléri calis reactio és ultramon­­tanismus, míg a valódi értelemben vett és igazi autonómia megtámadása, azon hó­­dítmányok, melyeket a centralisatió a va­lódi szabadság rovására tesz, liberalis­­musnak neveztetik, s a kormány minden­­lehetősége érdekében megszerzett tér a közhaza érdekében nyert vívmány nevét viseli. Ne tessék mosolyogni: az eszmezavar valóban létezik, legeclatánsabb példa volt rá, midőn miniszteri szájból hallottuk, hogy „Magyarország soha sem volt na­gyobb, mint midőn alapjogai egy részét a haza fenmaradása érdekében feláldozta.“ S pedig e frázis meg volt tapsolva, az­óta nyomában is jön a többi. Pedig hát mit tenne az egyebet, mint azt, hogy va­laki soha sem volt nagyobb, mint midőn eltört fél lábát levágatta. Kénytelenség­­ből származott nagyság lesz ez uraim, és az eszmék összetévesztése. Mert míg egyes polgárnak jog-, birtok-, élet feláldo­zása a hazáért nagylelkűség, az ország jogainak feladása mindig hanyatlás, me­lyet csak kemény kényszer, sötét balsors menthetnek. Ily téves fogalmakat látunk az autono­miás kérdésekben is. Nálunk nagy liberalizmust keresnek például a községi iskolák felállításában, s maradást, csökönyösséget a felekezeti is­kolák fentartásában. Pedig ez teljességgel nem haladás és li­beralismus kérdése. A liberalismus e kérdésben az, hogy bárki, bármely pilla­natban, bárminő felekezetű vagy felekezet nélküli tanintézetet állíthasson, s ezen jogában, ha intézete a törvény kívánalmai­nak megfelel, ne háborítsák. Különös, s mondhatjuk, újdonsága miatt meglepő felfogás azt állítani, hogy abban, ha egyes nagy felekezet iskolát tart fenn, melynek terhe szűk viszonyaink között nem hárul az államra — ez anti­liberalis­mus , ellenben ott, hol soha valódi érde­keltség nem volt a közoktatás iránt, s édes­örömest engedik át a minisztériumnak a terheket, s liberális dolgot cselekszenek. Legkülönösebb pedig e felfogás a protes­tánsokkal szemben, hol századok óta nagy áldozatkészséggel tartanak fenn oly tanin­tézeteket , melyek hízelgés nélkül ma is legjobbak az országban. Mi a jó karban fentartott felekezeti is­kolának örülünk, a kívánalmak szerint beállítandó községi iskoláknak még job­ban , de legjobban azon szerencsés átme­netnek, mely a versenynél fogva a leg­jobb hatással lehet közműveltségi viszo­nyainkra nézve. Rosznak csak a rosz is­kolát tartjuk, legyen az felekezeti vagy községi. Éveket írtak már a Tiszán túli superin­­tendentia közelebbi határozatai ellen ; ki­­gyót-békát kiáltanak ezen századokon nyo­mott hitfelekezet aggodalmaira nézve, s nem gondolják meg , — hogy a minisztérium még nem mu­tatta magát emancipáltnak egy más „ural­kodó“ felekezet pressiója alól, — hogy tanfelügyelőit nem utasítja arra, hogy cse­lek­ményeiket az autonóm közegek útján intézzék. A túlságos aggodalmakat nem mente­getjük , de utalunk ara, mit tudott mind­ez ideig kivinni a minisztérium a hatalma­sabb felekezetekkel szemben? Vagy a leggyengébbtől kívánja, hogy letegye — és pedig auf „Gnade und Ungnade“ azon autonóm fegyvereket, melyek haszontalan­­ságát a minisztérium még mindez ideig nem demonstrálta. Mutassa csak magát a minisztérium erősnek és liberálisnak az erősebb, de sokkal csökönyösebb feleke­zetekkel szemben, é­s a protestánsok nem fognak hátramaradni azon önfeláldo­­zási készségben, melyet már három szá­zad óta tesznek a nemzeti és szabad köz­­művelődés érdekében. Az autonóm jogok feladását a merev centralisatió érdekében mi teljességgel nem tartjuk liberálisnak s a sokszor em­lített 14. §-t írhatta Tisza Kálmán, de ezt valószínüleg ő sem tartja az autonóm jo­gok ne­továbbjának,­­ csak olyannak, mely az adott körülmények között keresz­tülvihető volt. Mindenesetre több és jobb az, mint mi a kormány által volt javaslat­ba téve. Különben a Tiszára vonatkozó hivat­kozásoknál nevetségesnek tartjuk, midőn a protestáns viszonyokkal teljesen isme­retlen írócskák egy prot.gondnok minden­hatóságát a római pápáéval teszik pár­huzamba. Ily fogalmak vannak a liberalismusról és autonómiáról Magyarországon a XIX-ik század hátulsó felében. (x. y.) Az első horvátországi budget következő tételeket foglal magában : közigazga­tás (volt udvari kanczellária) 33,784 frt 38 kr . politikai közigazgatás 673,575 ft 31 kr; fenyí­­tő intézetek 57,303 ft 90 kr ; építészeti hatósá­gok 42,065 frt 47 kr; útépítés 110,249 frt 15 kr; vízi építés 21,078 frt 34 és fél kr; iskola taná­csok 3923 ft 75 kr; vallási czélokra 15,233 frt 31 kr; közoktatási czélok 4916 frt 73 kr; igaz­ságszolgáltatás 366,089 frt 80 kr; számvevőség 28,813 ft 50 kr; vallási alap 100,887 frt 19 kr; közoktatási alap 7­7,502 ft. 22 és fél kr; cs. kir. csendőrség 49,850 ft 85 és fél kr; nyug és kegydijak 133,946 ft. Ezek a kiadások összesen 1,719,519 ft 92 kr. Bevételek: közp. igazg. 850 ft 53 és fél kr; polit. közig. 114,686 frt 41 kr; építészeti hatóságok 1000 frt 45 kr; utépitészet 243 ft 11 kr; vizi épit. 176 frt 52 és fél kr ; iskolataná­csok 16 ft 74 kr; igazságszolgáltatás 2255 frt 47 és fél kr; számvevőség 267 frt 75 kr; val­lási alap 15,805 frt 60 és fél kr; közoktatási alap 43,654 frt 25 kr ; összesen 178,955 frt 85 kr. Levonva ezen összegeket a kiadásokból, fe­dezetlen marad 1,540,564 ft 7 kr. A mai szám­unkhoz euro- fél iv melléklet van csatolva. A béke-kongressusról. v. Lausanne, sept. 16. (Hs.) Még mindig nagy közönség jelenlétében volt meg ma a 3-ik ü­lés is. Barry egy levélben magyarázta magát ki, és hogy jobban megértes­sék, terve (a kormányok által alakítandó nem­zetközi bíróság) könyvét, „Manuel de droit pub­lique“ a gyűlésnek megküldi. A szónokok sorát Gatineau nyitja meg. Eddig — mondja ő — a vita nem volt eléggé ellenmondásos, hogy az igazság kitűnjék, ő ellenkező nézeteket ad. Azt javaslák, hogy a hivatalnok választassák, hisz ez sokhelyt megvan, de még nem megoldás. Továbbá javassák azt, hogy katonának ne men­jen senki. Ez nem gyakorlati mért lesz a szegény falusi ember kénytelen menni, ha egyszer gen­­d’armeok kisérik. Az a föderalistikus elv is, mit pl. Olas­zország számára Proudhon javaslott, nem gyakorlati, mert Olaszországnak, sőt a töb­bi országoknak is csak veszélyes lenne. Fran­­cziaországban épen mutatja az, hogy a legitimis­ták mind a decentralisatio mellett vannak. Leg­gyakorlatibb, mit Buisson mondott, hogy t. i. közvéleményt kell csinálni és a gyermekekből kell kiirtani az erő minden tisztelését és bámu­lását. De mi a közvélemény ? A lapok­é ? Az igaz, mert minden pártnak megvan a maga köz­lönye, azonban a lapot olvasni és megérteni szükséges, már­pedig Francziaországban is 600 ezer gyermek nem tud se olvasni, se írni, így bajos szoikusnak lenni. Tehát mondassék ki a kényszerített nevelés és ennek elérhetésére kö­telezze magát minden követ arra, hogy a hadi budgetet nem szavazza meg, hanem azt a neve­lésre fordítja, valamint a papságbért is. (Taps.) Madame Rosey (Amerikából) sajná­latát fejezvén ki, hogy francziául nem beszélhet, angolul szólott. Ő a szabadság mellett van, mert az az élet, a háború a halál. Most azonban háború van nemzet és nemzet, férfi és férfi, férfi és nő között. Főleg a nő van elnyomva, ő 33 éve (hihetőleg régebben) küzd már a nők jogai­ért és most reménye van, hogy valósul az. Ő születésére amerikai, de valósággal cosmopolita, és teljes szívéből csatlakozik a liga elveihez. (Tisztán beszélt, de mindig rapsoditisticusan.) Ekkor általános taps közt Jules Ferry lépett a szószékre. Tapsuk hazámat illeti s nem engem.Gatineau beszéde teszi kötelességévé a szólást, hogy kifejtse a franczia republicanus párt állását. Legyünk szerények : a föderatio még távol chimaerának látszik; beszélünk föde-­­ ratioról, és csak most alakult meg az uj német mona­rcia s fejlődik a slav uralom. Azonban ettől is eltekintve a föderationak még két point d‘ achoppementja van : a franczia és német caesarismus, az utóbbiról már szóllott trieri Si­mon illetékesen; ő csak a franczia caesarismus­­ról beszél. Akarunk föderatiót, békét szabadság által és szabadságért, de ez csak egyenlő nem­zetek közt lehet; nem elég kimondani a födera­tiot, mert a nyugati nagy nemzetek még egé­szen katonailag vannak szervezve és a födera­tio a nemzetek közt több egyenlőséget követel Mert mi rontotta meg és semmisíti meg a nagy né­met föderatiót? a két nagy hatalom: az osztrák és porosz vetélkedése. Tehát nagy változásokra van szükség, hogy a czél eléressék. Nem elég a kormányforma változás, mert hisz a köztársa­ság is lehet militarista, sőt mivel a köztársaság erényt kelt fel, a katonai dicsőség is könnyen becsúszik hibái közé. A militarizmust is el kell törölni. A­mi minket francziákat illet, nekünk maga­tartásunkat kell meghatározni — és minthogy a zsarnokságot akarjuk megszüntetni, arra kell figyelmünket fordítani, miből származott az ? 4 összeesküdt csinálta azt : a hadsereg, a pap­ság, az administratió és f­ő­­­e­g a praefectek. Legtöbbet tett a centralisatió, mert az már két­szer ölte meg a franczia szabadságot, és igy roszul tesz az, ki 18 Brumaire és deczember 2. daczára is a centralisatió mellett van. Mert ki csinálta a centralisatiót ? Richelieu, hogy nagy erőt fejthessen ki Austria ellen, ki végezte be ? XIV. Lajos, hogy Európában túlsúlyra emel­kedjék, s az újkorban Napoleon, hogy Fran­­cziaországból azt csinálja a mit akar. Mert a centralisatió az az ügyes gép, mely egy nagy nemzetből eszközt csinál. Tehát decentralisatió mindenek felett. Francziaországnak most gyen­ge kormányra van szüksége és decentralisatió mindenütt, mert ha centralisált és decentralisált nemzetek szövetkeznek, a centralisáltak túlsúly­ra fognak jutni és vagy elaljasodik, mint XVIII. Lajos alatt, vagy a nemzet cselbe esik, mint 111. Napóleon alatt. Mi francziák megtesszük a magunk kötelességét, ti németek is tegyétek meg a tiéteket. (Hosszas taps.) Gatineau megjegyzi Ferry beszédére, hogy a centralisatiót nem Napoleon, hanem a forradalom csinálta és csak ennek lehet köszön­ni, hogy 1848-ban köztársaságot lehet­ csinálni, különben is ő nem a despotismus centralisatióját akarja, hanem republicanus centralisatiót. L­a­u­r­­­e­r úgy találja, hogy a vélemény­különbség onnan van, miszerint nem különböz­tettek meg két nagyon különböző dolgot: a politikai és administrativ centralisátiót. A poli­tikai szükséges, az administrativ nem. A fran­czia egység sem úgy állott elő, mint Ferry mondá, sem úgy, mint Gatineau , mert az Fran­­cziaország egész története által szentesítve van, és Francziaország történelmének minden lapját szét kellene szakítani, ha azt megsemmisítnék,az nemcsak az egység, hanem a szabadság zászlója is volt. Mirabeau, Vegniaux, Robespiére, st. Just mindezért működtek. Más az administratív centralisálló, ezt ő is rá­­szalja. Sőt még az administrativ decentralisa­­tióval is óvatosan kell bánni, mert nálunk Francziaországban, az orleanisták, legitimisták csak addig vannak mellettünk, míg egy közös börtönben vagyunk, és ha két börtön lenne, ak­kor megnyitnák az egyiket, míg minket a má­sikban hagynának. Mindig azt hirdetik: le kell fegyverkeznünk, nem igaz, a forradalom nem végződött be, nekünk republikánusoknak fegy­verkezve kell lennünk, fegyverkezzenek előbb elleneink le. Végzi: a római, a keleti, a gréve, az eszmék vulcanicus mozgalmának minden kér­dése Párisban van, adjatok nekünk szabadsá­got és mi csinálunk Európában békét. Roussel szükségesnek tartja a theoria Olympus csúcsáról a praxisra vinni vissza a vi­tát, különben kijelenti, hogy a decentralisatio mellett van. Akar békét szabadságért és sza­badsággal. De főleg szabadságot méltósággal. A békét azonban csak akkor érjük el, ha a po­litikai, társadalmi és vallásos kérdést megold­juk. Legelső: méltó republicánusokat nevelni, erre pedig szükséges, hogy a természetfelettiség és a tőke zsarnoksága egyaránt meg legyen sem­misítve. A politikai kérdés ez: kell köztársaság; erre republicanus kell; mi értjük az eszméket. Szerkesztési Iroda , Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási **9. S hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 80 . Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt*téri 6 hasábos petit sorért . . 26 kr. SK" Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el.

Next